Magyarország, 1861. március (1. évfolyam, 50-76. szám)
1861-03-26 / 71. szám
Előfizetést nyitunk ,MAGYARORSZÁG‘ ápr.-jun. 3 havi folyamára § írttal, „ sept. 6 „ „9 „ Hogy lapunkat az évnegyed kezdetével t. előfizetőinknek pontosan és tüstént megindíthassuk, a megrendelés mentülelőbbi beküldését s a czím olvasható feljegyzését kérjük. A „Magyarország" kiadó-hivatala. 71. sz. Kedd. mnrczius 26. 1861. — I. évfolyam. SZERKESZTŐSÉGI IRODA T. SEMKItÁBSAINíE HILDETMÉmEK 3 DÍJA s.............. MEG JELEK “ üttér 4.sz. I. emelet.. . . . . . 6 hasábos petitsor 1-szeri hirdetésnél 9. 3-szorinál 7 ájkr. ünnep- és vasárnapot követő nanok kivé-ITIADÓ TTIVA mAT Kéretnek, hogy a .ap szellemi részét illető minden közleményt a szerkesztő- Bélyegdíj külön 30 újkr. A nyilttérben 4 hasábos petitsor 26 ájkr. telével minden nap. ' ni vaiiijj séehe* intessenek.—A lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmenye a „ , rÁrm.n. ; J Ujtér 4. sz. földszint. a kiadó-hivatalhoz intézendő. K*yee példányok OWTEWIAJIMK.és LAMPEIj ROBERT könyvkereskedőknél ELŐFIZETÉSI ÁRL— J ^ 19 njkrajczaron kaphatók. Egész év 18 ft. Félév 9 ft. Negyedév 5 ft. PEST, márczius 25. Külföldi szende. A Börsen-Halle bécsi levelezője, előremondásainak igazolását találja a bosnyák, herczegovinai és montenegrói eseményekben, hogy az olaszok az adriai partokon fogják megkísérleni Velencze megtámadását. Idegen tisztek, pénz és hadkészlet — úgymond — van bőséggel, hogy a felkelők a háborút folytathassák. Eddig a nizám és basibozák török katonaság mindenütt elvesztette a tért a felkelők előtt, kiket európai tisztek vezetnek, a bosnyák — még azok is, kik a muzulmán hitet elfogadták — gyűlöli a törököt, mivel ez őt megfosztotta előjogaitól; a montenegrói azon kilátással megy a harczba, hogy valamely fontosabb tengeri kikötőhöz jut, mi vágyainak régi tárgya, és a francziák — írja a levelező — Dalmatia birtokára vágynak, az olaszok Triesztre stb. Ausztria helyzete ily körülmények közt nyugtalanító, akár keletre, akár Velenczére, akár Lengyelországra tekintsen. Hogy a keleti mozgalom nem fog azon határok közt maradni, melyek közt egyelőre megindult, azt mutatja Szerbia magatartása. A szerb kormány akarna semleges maradni, de a nép vissza nem tartható. Ennek nyomait látjuk azon éles kikelésekben, melyeket a konstantinápolyi Újság a szerbek é s a belgrádi hivatalos lap a törökök ellen szór. A törökök pláne már úgy beszélnek, hogy meg kell alázni Szerbia függetlenségét. Egy nép sem hagyja magát eltiportatni mint a férget, ha mindjárt egy maroknyi volna is az. A lengyel kérdés szintoly fenyegető Ausztriára nézve, mihelyt e mozgalom egységi irányt vesz. A berlini alsóházban már egyik Posen nagyherczegségbeli képviselő inditványozá, hogy Poroszország ne csak az 1772-ki szervezést állítsa vissza, de tegyen lépést mindazon hatalmaknál, melyek közt Lengyelország feloszlatott, a régi lengyel királyság visszaállítására. Meg kell itt jegyeznünk, hogy Russell lord elismeréssel szólott a parlamentben a pétervári udvar mérsékelt magatartásáról, melyet a varsói mozgalom irányában tanusít. Ami végre Velenczét illeti, ez sem az a kérdés, melyet rózsaszín szemüvegen át lehetne tekinteni. Ha e tekintetben a bécsi kormány eddig némi várakozással volt a londoni cabinet részéről, ennek a kilátásnak is meg kelle szűnni azon nyilatkozatok után, melyeket Greyford a felsőházban tett. A népek kívánságait — úgymond — nemcsak meghallgatni, de amennyire lehet, teljesíteni is kell. Angliának a jóniai szigetek felesleges költséget okoznak, az angol kormány, igaz, sok jót tett velük, de hiába, rokonszenveket meg nem nyerhető. Ki kell elégíteni igényeiket, s csak így hozhatja kellő egyensúlyba Anglia tengeri hatalmát a Mediterraneumon azon protectorsággal, melyet a Földközi tenger néhány fontos helye felett gyakorol." Ha egy angol államférfi és pedig a felsőházban — melyet nem lehet valami faltörő szabadelvűséggel vádolni — igy nyilatkozik Anglia saját birtokai felett: elképzelhető, mint fogna nyilatkozni Velencze olasz népiségének igényei felől Barinyay József; a verbói vagy miávaiban Z einay Gedeon ; a privigyeiben a külföldön levő Simonyi Ernő. A nyitraiak Tóth Vilmos megválasztott képviselőjüket 22-dikén fáklyás zenével tisztelték meg. — Turócz megye szentmártoni kerülete 19-én egyhangúlag Justh Józsefet, a mosóczi pedig ugyanaznap tetemes szavazattöbbséggel Justh György másodalispánt választotta meg. Az utóbbi helyen a bukott párt, bár tízszeres kisebbségben volt, szavazást sürgetett, s megelőzőleg a szokott reactionarius ijesztgetésekkel iparkodott a népet fölizgatni. E párt nagy része a volt császári hivatalnokokból állt. A nép józan esze és hazafias érzülete meghiúsította az ármányokat, s jól jegyzi meg tudósítónk, hogy jelen magaviseletét a jövendőbelinek biztosítékául tekinthetni. — Liptóai egyenptó-sz.-miklósi kerülete Szent- iványi Adolfot választotta meg országgyűlési képviselőnek. — Abaujban a már jelentetteken kivül országgyűlési képviselőküt választottak: a szikszai kerületben Darvas Antal, a szepsiben Szentimrey György. A Mosony megyéből írják nekünk, hogy a magyaróvári polgárság e hó 20-dikán a megválasztott két képviselőt, aztán a két alispánt s Modrovics Károly rajkai birtokost fáklyás zenével tisztelte meg. A Széchenyi-szoborra igen szépen folynak az adakozások a megyében. — Sopron megye lövői kerületéből, mely, mint tudjuk, Talabér Lajost választotta meg országgyűlési képviselőül. írják nekünk, hogy egy nagy rész az 1848-beli hű követet Niczky Sándor első alispánt akarta megválasztani, ez pedig előre lemondván, a választásban részt nem vett. A Tatából, Rendek József követjelölt urnak két hívétől hosszú czáfolat érkezett hozzánk a tatai választási zavargásról lapunkban megjelent tudósítás ellen. A czáfolat lényege az, hogy a számszerinti többség nem mutatkozott Konkoly Thege Dénes ur mellett, hogy ennek pártja gúnyiratot köröztetett Rendek ur ellen, hogy Rendek ur mellett nem a bukott rendszer emberei dolgoztak. Kijelentik végül a felszólalók, hogy új összeírást fognak szorgalmazni, ami ha nem történik meg , Rendek ur pártja az uj választásban részt nem fog venni. — Újvidéken 20-dikán volt a tisztujitás. Polgármesterül Miletics Szvetozár, bíróul Jovsics, kapitányul Kamber, főjegyzőül Ignatovics választatott. — Szeréumiegye 6-dikán választotta meg uj tisztviselőit. Első alispán lett Subotics János, másod alispán Zsivkovics János, főjegyző Kirjakovics Zsivko. Másnap közgyűlés, melyen többek közt Stroszmayer diakovári püspök indítványozta, hogy keressék meg . Felsége a g. n. e. congressus mielőbbi összehívására, továbbá, hogy a megye hivatalos nyelve a szerb legyen,mégpedig cyrill írás használata mellett. Kijelentette a nevezett püspök, hogy az úgynevezett magyar alkotmány nem is magyar, de délszláv; egy tisztelgő magán küldöttségnek pedig, hogy a Feketetenger, Adria és Balkán közt fekvő valamennyi tartomány a délszlávoké, s azokat vissza is fogják foglalni, mihelyt az olasz ügy be lesz végezve. A Varasd megye márczius 18-kán tartott közgyűlésében egyhangúlag elfogadtatott Jozipovich azon indítványa, mely szerint a bán fölkérendő, mondjon le a pénzügyi országos igazgatóság elnökségéről, mert e hivatal az alkotmányos báni állással össze nem egyeztethető. Azon indítvány, hogy az udvari kormányszékhez hálafölirat intéztessék, megbukott, mert eddig semmi tény sem teszi szükségessé a hálaföliratot. A közgyűlés alatt a megyeházán a horvát zászló mellett a magyar zászló is lengett. Zágráb megye körlevele és az egyesülés. (Vége.) „Szemünkre veti továbbá, hogy „a három egységes királyság fönállásának tagadásával azt eldiriboltuk, Fiumét tőlük elszakasztottuk s Horvátország előtt, azon föltétel elhatározásával, hogy követte senki nem választathatik, ki magyarul beszélni nem tud, a törvényhozási terem ajtaját — úgyszólván — becsuktuk ; egy szóval, mi magyarok a horvát nemzetet a három egységes királyságban a világ színpadjáról kitörülni és mind őket, mind a többi, részint velők törzsrokon, részint más néptörzsekhez tartozó nemzetiségeket, a török rajákhoz lealacsonyítani törekedtünk.“ Lássuk tehát, mik voltak azon cselekvései a magyar nemzetnek, mik által ily súlyos vádakat megérdemlett! „Teljes, tökéletes független önállása volt Horvátországnak“ — azt mondja a zágrábi körlevél: „de később államjogaink a magyar államjoggal egy testbe olvadtak, és a souverain szabad nemzet bíborköpenye helyett a mi vétkünk miatt nekik csak rongyok maradtak.“ De mi vettük-e tehát el azon autonómiát ? melyik törvény az, mely őket attól akaratjok ellen megfosztotta ? A független önállásnak leglényegesebb része a törvényhozás terén az, hogy a nemzet önmaga határozza meg az állam szükségére fizetendő adónak mennyiségét. Minő mértékben s mily sikerrel gyakorolta Horvátország hajdan ezen jogát ? azt Horvátország jogtudósai s történetbuvárai nálamnál jobban tudják; de azt én is tudom, hogy Horvátországot az állami független önállás ezen lényeges attribútumától nem a magyar erőszak fosztotta meg, hanem arról Horvátország önmaga, minden kényszerítés nélkül lemondott. Ugyanis 1790-ben Horvátország Rendes követeik által előterjesztést tettek a magyar országgyűlésen, melyben követelték, hogy alkottassék törvény, miszerint Horvátországnak adója mindig a magyar országgyűlésen tárgyaltassék s határoztassék meg. A közigazgatási autonómia körében hasonló lépést tett Horvátország, midőn ugyanazon országgyűlésen követei által határozott utasítás mellett azon kívánságát adta elő, hogy ezentúl Horvátország közigazgatása mindenkor a magyar kir. helytartó tanács alatt álljon és az törvény által biztosittassék, így jön alkotva Horvátország határozott kivonatára az 1790-iki 58. és 59-ik tczikkely. Mi vagyunk-e tehát okai, hogy Horvátország az autonómiának fönnemlitett két kellékéről önkényt lemondott ? mi kényszeritettük-e arra fenyegetésekkel ? vagy csábítottuk kecsegtetésekkel ? Vagy talán Magyarország Rendeinek vissza kellett volna utasítani őket és a bizalmat maguktól eltaszítani ? tt—K Mi által vontuk mi kétségbe Horvátország fönnállását ? melyik törvény az, mely azon királyságot szétdarabolja? Fiúmét ami illeti, száz éve már, hogy az Magyarországhoz csatoltatott; közel hatvan éve, hogy ezen visszacsatolás törvénybe van iktatva. Bün-e az, hogy Magyarország százados sajátját visszakivánja? A mi bününk-e, hogy Fiume maga is e kivánatunkat teljes erejéből támogatja s a régi kapcsolatot visszahajtja? Tudom , hogy Magyarországnak Fiuméhez a joga Horvátország által gyakran kétségbe vonatott , s nem ereszkedem e joga fejtegetésébe , csak azt említem meg, hogy a visszacsatolás előtt hosszú ideig Fiume sem Magyarországhoz, sem Horvátországhoz tettleg nem tartozott. És mivel Horvátország saját önállásának bebizonyítására annyi fontosságot helyez azon körülményben, hogy a sanctio pragmaticát önállólag, s külön és tizenegy évvel előbb fogadta el mint Magyargyarország, figyelmeztetésül hozom fel, hogy Fiume a sanctio pragmaticát 1725-ik évi nov. 25-én külön és önállólag fogadta el, tizenhárom évvel utóbb, mint Horvátország, s két évvel utóbb, mint Magyarország. De legfontosabb vád, melyet ellenünk Horvátország felhoz, az 1848-ik évi 5-ik t.-czikknek azon rendelete, miszerint a törvényhozási nyelv egyedül a magyar, és igy, a ki magyarul nem tud, képviselőnek nem választható. Legfontosabbnak mondom ezen vádat, mert abban legalább az előadott tény igaz. De tekintsünk vissza azon körülményekre, mik között az említett törvény alkottatott. Sok éveken keresztül küzdött a nemzet a latin nyelv uralma ellen, mind a közigazgatásban, mind a törvényhozásban, és ismételve sürgette, hogy a jeles, de holt latin nyelv helyett az élő honi nyelv legyen a törvényhozásnak és közigazgatásnak nyelve. Sokszor felszólaltak e tárgyban Horvátország követei védve a deák nyelvet, s emlegették erre vonatkozólag municipális jogaikat, de nem sürgették saját honi nyelvöket, még csak a közigazgatás körére nézve sem. 1844-ben több hévvel sürgették az ország Rendei honi nyelveket; Horvátország követei több hévvel védték ismét nem a horvát, hanem a latin nyelvet, és a keserűség küszöbéig folytatott vitatások eredménye jön az 1844 : 2-ik t.czikk , miszerint kimondatott, hogy az országgyűlési nyelv ezentúl kirekesztőleg a magyar lesz, egyedül a kapcsolt részek követeinek engedtetvén meg, hogy azon esetben, ha a magyar nyelvben jártasok nem lennének, a közelebbi hat évek alatt tartandó országgyűléseken szavazataikat latin nyelven is kijelenthessék. És az országgyűlésnek ezen határozatát talán indignatióval fogadta Horvátország ? talán nemzetiségének eltiprását, önállásának veszélyeztetését, jogainak megsemmisitését látta ezen határozatban? Épen nem. Az 1847. évi országgyűlés kezdetén a Főrendek táblájának decz. 4-én tartott 8-dik ülésében, Horvátország követe következőkép nyilatkozott : „Ámbár a horvátországi követeknek az 1844-ki 2. t.czikk értelmében egész 1850. esztendeig szabad lenne diákul szólani, küldőink mindazonáltal, hogy a magyar nemzet iránti hajlandóságukat és igaz szeretetüket ezáltal is tettleg megmutassák s Magyar- és Horvátország közt az alkotmányos kapcsot erősebben összeszorítsák : nekünk, követeinknek, meghagyták, hogy már ez országgyűlésen magyarul felszólaljunk.“ Ily nyilatkozat után lehetett-e gyanítani, hogy a horvát nemzet annyi keserűséggel fogadja az említett törvény alkotását, melyhez nemcsak követeinek szavazata, hanem saját országgyűlésének egyenes utasítása által is hozzájárult ? És valamint akkor nem volt szándéka az országgyűlésnek Horvátország előtt a magyar nyelv által elzárni az országgyűlés teremének ajtóit, úgy ezen kérdés most sem tenne akadályt egyesülésünkben s a törvény említett rendeletét, ha Horvátország kívánja, épen Horvátországra nézve bármikor lehetne módosítani. Átalában a 48-as törvények sok keserű megtámadásoknak voltak kitéve Horvátország részéről és én még ma sem tudom, melyek azon pontok, mik által Horvátország annyira sértve hitte magát, hogy e miatt gyűlölsége engesztelhetlen jön ? Egyik, mi ellen horvát részről gyakran kifogás tétetett : a felelős minisztérium ; de hiszen Horvátország közigazgatási tekintetben előbb is a m. udv. kanczellária és m. k. helytartótanács alatt állott s nem is akart külön közigazgatást. A felelős minisztérium pedig a közigazgatási kormányszékek helyébe lépett; lehetett-e tehát gyanítani, hogy azon ország, mely maga kívánta , hogy közigazgatása a m. k. helytartótanács alatt álljon, sőt erre nézve, mint említem, törvényt is akart 1790-ben alkottatni — az ezen kormányszéknek helyébe állított felelős minisztériumot nemzeti jogai sérelmének tarthassa ? És ezt annyival kevésbbé tarthatta Magyarország valószínűnek, mert Horvátországnak az országgyűlésen jelen volt követei Horvátországra nézve nem kívántak a felelős minisztériumra vonatkozólag kivételt tétetni. A népképviseletet sem neheztelhette Horvátország , mert hiszen azt saját országgyűlésére nézve is megállapította; azt sem neheztelheti, hogy az országgyűlési képviselők számának meghatározásánál Pozsega, Verőcze és Szerém vármegyék külön említtetnek és Horvátország is külön. Ennek oka egyedül az volt, hogy az említett megyék előbb is külön küldöttek követeket a magyar országgyűlésre, de az szándékában senkinek nem volt, hogy ezáltal az említett megyéket a három egyesült királyságtól elszakasztani akarja. Gondoskodott az 1848-iki törvényhozás a határőrvidékek képviseletéről is ; igyekezett a magyar minisztérium szabaddá tenni a határőrvidéket, és nem a magyar minisztérium volt oka, hogy se a határőrvidék , se Horvátország képviselőket nem küldött és hogy a határőrök szabadokká nem lettek. Nem csorbította az említett törvény a horvát országgyűlésnek jogait sem, és ha arra nézve, hogy Horvátország a magyar Országgyűlésre nem törvényhatóságilag, hanem mint ország akarja jövendőben is küldeni képviselőit, Horvátország követei az 1847 —48-ki országgyűlésen csak egy szóval tettek volna emlitést, e kívánat azonnal teljes készséggel teljesittetett volna. Midőn az 1848-ki országgyűlés befejeztetett, a magyar minisztérium egész bizalommal felszólította Horvátország bánját : jöjön el s értekezzék a minisztériummal Horvát- és Magyarország közdolgairól, segítse tanácsával és közremunkálódásával a kormányt. De a bán ezen bizalmas felszólítást visszautasította. Levelében nem annyira Horvátország nemzetiségének, önállásának, municipális jogainak állítólagos sérelmeit emeli ki, hanem főkép a dynastiának az 1848-ki törvények által sértett érdekeit hozza fel, melyeket, mint katona és hi alattvaló, védeni tartozik. Elmondja, miként megtörténhetik, hogy azoknál, kikért küzdeni fog, hálátlanságra talál, de azért lovagias kötelezettségeihez hű marad. így lépett a viszály a tettlegesség terére, sok vért, sok szenvedést, két derék nemzetnek egymástóli elidegenedését, a hétszázados kapocs szétszaggatását vonva maga után. És nyugodt lélekkel most is elmondhatom: az Isten tudja miért ? Azt hittem, tizenkétévi közös szenvedés elhárítja a félreértéseket, csillapítja az izgatottságot s magyar és horvát gyülölség nélkül, komoly higgadtsággal vizsgálgatja majd : mi leend hasznos egyiknek és másiknak ? minő a közösség, minő kapocs boldogítja egyiket és másikat leginkább ? és ha e kapcsot szorosabbra vagy tágabbra kívánja változtattatni a kölcsönös érdekek viszonylagos méltánylása, megteendik ezt indulat nélkül, közös egyetértéssel. Azonban ismét csalatkoztam, az Isten tudja miért ? A zágrábi körlevél — úgy látszik — következőkép alakítja okoskodását : Horvát-, Dalmát- és Tótországnak, e három egyesült király - Belföldi szemle. — Somogyban, mint már előre jelentettük, 23-dikán voltak az országgyűlési képviselőválasztások. Eddig a következő eredmények jutottak tudomásunkra : a kaposvári kerület közfelkiáltással Somsich Pált választotta meg; a lengyeltóti, gr. Zichy János előre lemondván,egyhangúlag gr. Hunyady Jánost; a marczali, szavazattöbbséggel Kozma Sándort. — Nyitramegyében a már említetteken kivül országgyűlési képviselőknek választattak meg : a nagytapolcsányiban gr. Berényi Ferencz; a zsámbokrétiben h. Odescalchi Gyula; a vecseiben, hol az utasítás miatt két héttel ezelőtt Bencsik György lemondott, Simonyi Simon; a szakolczaiban b. Schmezingrádé;a szeniczeiben Zmertich Károly; a vágujhelyiben (miután Tormay György, szintén az utasítás miatt, és Ocskay Rudolf, lemondtak), mp ® ®*Negyedéves t. előfizetőinket a megújítandó előfizetésnek az országgyűlés megnyitása előtti beküldésére kérjük, hogy a lapot ép e fontos napokban fenakadás nélkül megkaphassák*