Magyar Élet, 1943. június (5. évfolyam, 123-144. szám)
1943-06-01 / 123. szám
íi jogtorlásbaj nyilvánul meg.# Alig■ Hályan egyáltalában nem .veszik félvállról. ^Tudják, hogy a. »em«$ légierőt- az utóbbi hónapok!»!«.. tudatosan kímélték, szemmel lúthásan nagyon fokozták. Azt hiszik,Hogy ez emcsak.. védelmi célból történt. A nagyobbarányú német megtorlás kérdése Angliában ma jobban nyugtalanítja a lakosságot, mint a tengeralattjáró háború kérdése. (MTI) MAGYAHÉLET Keck!, 1943. évi junior hó 1. Inönü nyilatkozik Törökország helyzetéről Istanbul, május 31 Izmed Inönü köztársasági elnök hír szerint június 8-án Ankarában a néppártgyűlésének megnyitása alkalmából nagy beszédet mond. Úgy tudják, hogy Törökország mostani helyzetéről fog szólni. A beszédet feszült érdeklődéssel várják, mert annak országszerte nagy jelentőséget tulajdonítanak. (MTI) Miről tárgyalt Churchill Gibraltárban? A Nemzetközi Sajtó Tudósító jelenti : Churchill csütörtöki és pénteki gibraltári tárgyalásairól az első részleteket vasárnaplehetett -megtudni A tárgyalásokon ismét megbeszélték a Giraud és de Gaulle tábornokok közötti ellentétek ügyét. Churchill a megbeszéléseken felhívta Giraud tábornok figyelmét arra, hogy feltétlenül szükséges volna, ha megegyezne a londoni francia nemzeti bizottság vezetőjével. Egyelőre nem lehetett megtudni, hogy a megbeszélések során mennyiben határolták el Giraud tábornok, illetve de Gaulle tábornok hatáskörét. A tárgyalásokon résztvett Ciltroux tábornok, továbbá Eisennower tábornok, az Északafrikában állomásozó amerikai csapatok főparancsnoka, valamint, Montgomery és Alexander brit hadseregparancsnokok.Jól értesült körök biztosra veszik, hogy a tárgyalásokon szóba kerültek a további hadműveletek kérdései, továbbá az Egyesült Államok, illetve Anglia politikai érdekterületeinek elhatárolása. Éppen ezért úgy vélik, hogy Churchill gibraltári látogatása közvetlen és szükségszerű következménye a Roosevelttel folytatott tárgyalásoknak. Churchill lefogyott, Halifax ideges (NT!) Washingtoni jelentés alapján csak most vált ismeretessé, hogy Churchill amerikai tartózkodása során fogadta az angol sajtónak az Egyesült Államokban tevékenykedő képviselőit és egyórás bizalmas, előadást tartott számukra arról a nehéz feladatokról, melyeket még le kell küzdeni, mielőtt a háborút valóban meg lehet nyerni. Az előadáson résztvett tudósítók sokkal sámultabbnak és soványabbnak találtk Churchillt, mint volt 18 hónalmal ezelőtt a Fehér Házban tartott sajtóértekezleten. Az angol miniszterelnök válaszolt, a feltett kérdésekre. — Igen ,,nyílt” volt az „önhittség” legcsekélyebb nyoma nélkül. Azoban olyan sokat beszélt, hogy lord Halifax végül idegesen papírlapot tett elébe, mire Churchill néhány barátságos szóval gyorsa befejezte fejtegetéseit (MTI) Halifax: A hajóveszteség még mindig igen komoly A brit hírszolgálat jelentése szerint Lord Halifax washingtoni angol nagykövet Quebecben szombaton este rádióbeszédet tartott. Ebben kijelentette, hogy a szövetségeseknek egyáltalán nem szabad csökkentetniök erőfeszítéseiket, még csak egy pillanatra sem. Még hosszú út áll a szövetségesek előtt és még kemény harcokat kell kiálltnniuk. A szövetségesek hajóvesztesége még mindig igen komoly. A német hadsereg még ma is félelmet gerjesztő és még Japánnal is szembe kell szállniuk. A súlyosan szorongatott csungkiungkinai csapatoknak is feltétlenül segítségére kell sietni. A japánok „megtámadta” nagy területeket vissza kell hódítani. A szövetségesek előtt nagy és fáradságos feladat áll és még sok és nagy áldozatot kell hozniuk. Újabb merénylet Bulgáriában Szófia, május 31. (TP) Laurian K’naikov, a privdovi kerület szobranjei képviselője vasárnan este 20 óra 30 perckor Kostievo falunál kommunista merényletnek esett áldozatul. Súlyos sebesüléssel szállították Kostievóba, ahol hamarosan bel' 'H sérüléseibe. A képviselőt két ismeretlen személy támadta meg. A merénylőknek sikerült elszökniük, a jelen pillanatig még nem tudták őket kézrekeríteni. Meghalt Csungking Kína elnöke Kína államelnöke. A javaslat szerint a végrehajtó tanács elnöke köteles átvenni az államelnöki tisztet, ha a mindenkori államelnök nem láthatja el munkakörét, ha Csangkaisek tábornagy lesz Amsterdam, május 31 ■ (NTI) A brit hírszolgálat jelentése szerint Lin Shen, a csungkingkínai köztársaság elnöke, hétfőn meghalt. (MTI) ■ (NST) A kuomitang kivánsága-AMSZTERDAM: Mint a brit hírszolgálati iroda jelenti, hivatalos kairói jelentés szerint az egyiptomi kormány megbízta a külügyminisztert, vegye fel a diplomáciai és gazdasági kapcsolatokat a Szovjetunióval. (MTI) RÓMA: Az államvédelmi törvényszék súlyos ítéleteket hozott élelmiszerjegyek hamisítói ellen. Az ítéletek 3—25 évig terjednek, az elítéltekre kiszabott pénzbüntetés 3000—25.000 lira között mozog. Szó sem lehet különbékéről — írja Gajda Róma, május 31. Róma politikai köreiben az a benyomás uralkodik, hogy az angolszászok a légi fegyvernemnek Olaszország városai ellen intézett romboló háborúján és az invázió® fenyegetéssel folytatott propagandisztikus idegháborúján kívül most egy harmadik háborús polikai manőverrel kísérletezik. Az angolszászok megkísérlik Olaszországot meggyőzni arról, hogy jobban jár, ha önként válik ki a háborúból. Eden miniszter olyan célzásokat tett, amelyek hihetővé teszik, hogy Anglia lehetőnek tartja Olaszország kiválását a háromhatalmi egyezmény csoportjából. Gayda ezt a tényállást újból felhasználja arra, hogy Olaszország álláspontját még egyszer alapvetően kifejtse „a különbéke” kérdésében. Különbékéről nem lehet szó, — írja Gayda szó szerint, — és épp oly kevéssé lehet szó valamilyen érintkezésről Olaszország és az angolszászok között. — Ma még egy általános békéről sem lehet beszélni. Az angolszászok nem hihetik, hogy az északafrikai eredmény már meghozhatta nekik a békét. Az olasz név felelősségteljes angolszász részről olyan dolgokat hallott, amelyek bebizonyították, ho egy London és Washington által kezdeményezett és irányított béke a háború eme pillanatában Olaszországban a nemzeti élet szétrombolását jelentené, tehát rosszabb lenne, mint a bombázások.” A Felsődunántusi Mezőgazdasági Kamara új elnöke Szombathely, május 31 • A Felsődunántúli Mezőgazdasági Kamara most tartott közgyűlésén betöltötte a Szentmártoni Radó Lajos halálával megüresedett elnöki tisztséget. A kamara elnökévé 15 szavazat többséggel Virtsologi Rupprecht Antal felsőházi tag, sajtosi földbirtokost választották meg. MTI -----o—O—o—— Megjavították a magasugrás női világcsúcsát (MTI) A holland női atlétikai küzdelmek során Blankernhost kisasszony 171 mPh ugrásával új világcsúcsot állított fel a magasugrásban. (MTI) és 12 attrakció Vásárás ünnepnapon 3 előadás 3, 5 és 7 órakor 12 tagú szimfonikus zenekar Jegyelővétel vitéz Keresztfalvy Antalné dönytőzsdéjében Széchényi u. 15—17. sz. és a cirkusz pénztáránál délelőtt 9-től CIRKUSZ iGAZGató özv.CZÁJA JÁNOSNÉ , ha CZÁJA JÁNOS Megnyitó díszelőadás ma, június 1-én pontosan 7 óra 15 perckor kezdődik Naponta 2 előadás délután 4 óra 15p-kor este 7 óra 15 p-ko