Reggeli Hirlap, 1923. augusztus (32. évfolyam, 172-196. szám)
1923-08-01 / 172. szám
*1923 augusztus h6 I szerda Ára 120 kOP9818 X3QIII. évfolyam, 172, 92 Miskolczöldfizetési árak helyben és vidéken Negyed évre _ _ _ — — 12000*— K Egy hónapra — — — — — 4000 — K POLITIKAI ISAFILAP Szerkesztőség: Miskolcz, Városház tér 22. szára A szerkesztőség telefonszámai: 486. 6-19 Kiadóhivatal Széchenyi-utca 15. Telefonsz. cáf A munka becsülete Nem csak az embernek, az egyénnek is a becsülete, amit meg kell védenie és aminek védelméhez az államnak a maga hatalmi jogsegélyét kell nyújtania, hanem becsülete van a munkának is, ami védelemre szorul, valahányszor méltatlan támadásban van része. A munka becsülete nem csak az az erkölcsi megbecsülés, ami minden körülmények között kijár neki, hanem az az ellenérték is, amivet honorálják. Sőt rövid mondatba foglalva azt mondhatjuk, hogy a munka becsülete a munka díjaságiban jut megfelelő kifejezésre. Amely munkának nincs becsülete, azt nem is igen űzetik, ami megfordítva is áll, hogy t. i. amely munkát nem fizetnek meg tisztességesen, annak a munkának nem is lehet becsülete. A munka becsületének azonban nem csupán ilyen egyéni vonatkozása van, hanem társadalmi és állami jelentősége is, amit különösen napjainkban látunk szomorú példákkal illusztrálva. A munka becsülete nálunk fokozatosan lecsúszott, mert nem értékelték annyira, amennyire a munkát kifejtő mindennapi megélhetéséhez minimálisan szükség van. Ezért volt, hogy hovatovább az a valójában destruktív felfogás kerekedett felül, hogy nem érdemes dolgozni, mert aki dolgozik, az nem tudhat annyit keresni, amennyiből megélhet. És mindenki kereste a dolognak könnyebb részét, mert az élet olyan példákat produkált, hogy aki nem dolgozott, az megélt, sőt annál nagyszerűbben és könnyebben élt, minél kevesebbet vagy éppen semmit sem dolgozott. Ez a kétségtelenül meglevő szomorú jelenség tovább nem tűrhető, az a legsürgősebben orvoslandó, hacsak nem akarjuk, hogy a bomlasztó példa teljesen dezorganizálja a társadalmat és az államot, amelynek pedig most fokozottabb munkára és munkateljesítményre volna szüksége. Ámde mit gondoljon egy állam dolgozó része — lnteinerek, köz- és magántisztviselők, munkások — a munkáról és az ember hivatásáról, ha azt tapasztalja, hogy míg az egyik oldalon az állam tűri, sőt elősegíti, hogy a mindenféle munkát ne űzessék meg, addig a másik oldalon maga az Állam az, mely rövidlátó és gyakorlatiatlan pénzügyi és gazdasági politikájával elősegíti és fokozza a drágaságot? Mit gondolnak a dolgozók, amikor azt látják, hogy míg egyfelől a búza ára felugrik 83.000 koronára (mivel a gazdák még mindig nincsenek megelégedve, mert viszont a mázsa búza ellenértékeként tekinthető husskoronás arany már 128.000 koronára ugrott fel és szükségleteiket ilyen paritással kell fizetniök), addig jövedelmük, fizetésük és bérük arra sem elegendő, hogy csak a mindennapi kenyeret tudhassák beszerezni éhező családjuknak? Mit gondolnak a munkájukból élők ?! Azt gondolják, amit különben mindenki tud és amiből ma már senki sem csinál titkot: azt, hogy inkább abbahagyja a munkát, semhogy éhezve dolgozzék. Éhezni végre munka nélkül is lehet, talán könnyebb is! Az államhatalom azonban azért van, hogy az ilyen ,most már minden mindegy!“ felfogás ne legyen úrrá a lelkeken, de az ilyen felfogás eluralkodásának megakadályozása nem lehet hatalmi kérdés, ezt csak a józan belátás és megértés lehet hivatva előretörésében megakasztani, abban az irányban mutatva ki hatalmi szavát, amely irányban nem akarják megérteni, hogy minden munkát legalább is a létminimummal kell díjazni A tisztviselők körében eluralkodott 63 forrpontig hevített elkeseredés — nagyon helyesen — a legsürgősebb intézkedésekre késztette a kormányzatot. Visszafelé menőleg felemelte a fizetéseket júliusra és mert a korona időközben is romlott, úgy határozott, hogy augusztusra már a felemelt fizetés dupláját adja és ezentúl a közalkalmazottak illetményeit a koronának júliusi új fizetésrendezése idejében fennállott értékével állandó arányban fogja tartani. Nem mondhatjuk, hogy még ez a viszonyaink közt egyébként nagyszabásúnak mondható fizetésrendezés is teljesen megfelelne a tényleges helyzetnek, de mégis valami ami a segítés készségét mutatja és annak beismerése a kormány-zat részéről, hogy tovább ezt a kérdést nem lehetett halogatni és az arányosítás elvének elfogadásával rá kellett térni arra az egyedül helyes útra, hogy oly mértékben kell az egyébként kevés fizetésnek emelkedni, amely mértékben a korona remlik, illetve a drágaság emelkedik. Hogy ez az indexrendszer elfogadása, bizony istárra nem szórni, ezt csak az olyan elfogultság tagadhatja, mely nem a lényeget nézi, hanem szavakon nyargalász. Ám utasítsa vissza a kormányzat az indexet, ha annyira fél a szótól a munkások követeléseinél is és támogassa őket abban, hogy a drágasághoz arányosítva kapják munkájuk ellenértékét, úgy a mint azt a munkásszakszervezetek küldöttségének szónokai ked- ilden délben a miniszterelnök előtt kétségbevon-jhatlan adatokkal bizonyították, hogy a lehetetlen bérekből a munkások nem bírnak megélni, az általános elkeseredésnek utolsó kísérlete a kormány belátására és közbelépésére való tippel- játás. Szomorúan regisztráljuk, hogy a munkásságnak ezzel a lejális magatartásával szemben a miniszterelnök már kevés megértést tanúsított, mert ha az ép szavak kíséretében is, de végeredményében elutasította az indexnek nevezett munkabérarányosítási kérelmet azzal a tarthatatlan kifogással, hogy ez gyorsítaná a pénz romlását. Hát nem romlott a korona eddig is, holott az emberek éheztek ?! Hát olyan moloch a magyar korona, hogy a magyar nép legderekabb rétegének testi és lelki összeroppanását és kidőlését követeli áldozatként ? Veszedelmes teória volna ez és érthetőnek tartjuk, ha a munkásság nem lévén megelégedve ezzel a válasszal, jogos követelésének biztosítására más módhoz is folyamodik, de legérthetőbbnek azt tarthatnék, mert ez volna a legtermészetesebb, ha a munkásság békés követelésével szemben is a megértő belátás kerekednék felül és nem a hatalmi erő vagy elzárkózottság, mert egyik sem pótolhatja a nagyobb kenyeret, márpedig egy karéj kenyérről van szó, amit nem lehet megtagadni az éhezőtől.. . A kormány nem hajlandó bevezettetni az indexrendszer a magánvállalatok alkalmazottai számára is ! A szakszervezetek küldöttsége a miniszterelnöknél — A szakszervezeti tanács elégedetlen a kormányelnök válaszával — Permanens tanácskozások folynak a további teendőkről ! A Reggeli Hírlap budapesti szerkesztősége je jelenti telefonon. Kedden délben fél egy órakor fogadta Bethlen István gróf miniszterelnök a Szakszervezeti Tan tanács küldöttségét, amely, mint ismeretes, memorandumot nyújtott át a miniszterelnöknek. Ebből ■ az alkalomból délben féltizenkét órakor Buda-pest valamennyi ipari üzemében és gyárában tz percre megállt a munka. A küldöttséget Peyer Károly vezette, aki beszédében rámutatott arra a rettenetes nyomorra, amelyben a munkásosztály él és felhívta aj miniszterelnök figyelmét, hogy amennyiben a kormány nem fog törekedni, hogy a fixfizetésű a hivatalnokok és munkások életszínvonalát emelje, é s akkor be fog következni a kivándorlás, amely aj magyar ipar fennállását veszélyezteti. A kormány nem nézheti tétlenül — úgymond — a fixfize- tésű tisztviselők és munkások nagy nyomoruságát, hanem törvényes eszközökkel bele kell avatkkóznia a mai állapotok megváltoztatásába. Bethlen István gróf miniszterelnök átvette az emlékiratot és kijelentette, hogy elismeri, milyen végtelen nehéz időket élnek a munkások és e nehézségek elhárítására a kormány is hajlandó közreműködni és igyekszik, hogy ezeken a vál- , rágós időkön mentől előbb keresztül jussunk. Aggályai vannak azonban a memorandumban említett indexrendszer behozatala ellen, mert félő, hogy ez sokkal gyorsabban hozza magával pénzünk leromlását, mint az eddig történt. Bizonyíték erre a külföldi példa. A kormány bár-mikor a munkásság rendelkezésére áll és hejallandó a szakszervezetek ügyében közreműködni , és teljesen pártatlanul a differenciák kiegyenlítésére törekedni. Sajnálja, hogy a béregyezte-tésről szóló törvényjavaslat a hosszúra nyúlt indemnitási vita folytán nem kerülhet ősz előtt tárgyalásra és így nincsen meg a törvényes mód arra, hogy a kormány beavatkozzék ezekbe az ügyekbe, hanem csak mint közvetítő léphet fel. Szavait azzal fejezte be, hogy mindenkor arra fog törekedni, hogy ez a nehéz, válságos idő, amit csak átmenetinek tart, mielőbb elmúljon és kéri, hogy ez alatt az idő alatt a munkásság vezetői, valamint a munkássága őrizze meg nyugalmát. Walko Lajos kereskedelemügyi miniszter, aki szintén jelen volt a küldöttség fogadtatásánál, szólott ezután és kijelentette, hogy a maga részéről bármikor hajlandó a munkásság rendelkezésére állani. Közölte, hogy figyelemmel kíséri azokat a tárgyalásokat, amelyek a korona mindenkori esése alkalmával a munkások és a munkaadók között felmerülnek. Peyer Károly válaszában azt mondotta, hogy a szakszervezetek vezetői teljesen átérzik a nehéz gazdasági helyzetet és csak az ő működésüknek köszönhető, hogy az iparban még mindig nincsen anarchia. Ha szakszervezetek nem volnának, akkor a gyárak átalakulnának hadiszíntérré, az ipari termelés megszűnne, ehelyett küzdelem és harc volna. Gondolja meg a kormány, mennyit kell dolgoznia egy munkásnak amíg egy kilogramm zsírhoz jut, aminek 10.000 korona az ára, amikor az órabérek 3—400 korona között váltakoznak. Hány munkás van, aki egy napi munkájával nem tud egy kilogramm húst megszerezni. Ha a mai állapotot összehasonlítjuk a békebeli állapottal, akkor kitűnik, hogy milyen mélyre sülyedt a munkásság életszínvonala és milyen nagy a nyomora. Bethlen István gróf miniszterelnök újra beszélt ezután és azt mondotta, adatokat kér a munkásság helyzetére vonatkozóan. Hangoztatta, hogy jóakaratúan kívánja kezelni az ügyet és kérte, ha a munkásságnak a munkaadókkal baja van forduljanak bizalommal hozzá. A szakszervezetek vezetői a miniszterelnöktől történt távozás után azonnal értekezletre ültek össze, amelyek megvitatták a kormányelnök válaszát. Megállapítható, hogy a szakszervezetek vezetői nincsenek megelégedve Bethlen nyilatkozatával. A felszólalók kifejtették, hogy tudomásul veszik a miniszterelnök ama kijelentését, hogy állandóan készséggel áll rendelkezésére a szakszervezeteknek, de mégsem bíznak a hatósági egyeztetés sikerében, mert a béremelés a bürokrácia útvesztőjében csak késhet. Az ilyen késedelem pedig a folyton gyengülő korona mellett a munkások és tisztviselők helyzetének további leromlását jelenti. A szónokok kifejtették továbbá, hogy változatlanul követelik a paritásos béregyeztetés intézményes biztosítását, mert csak Lapunk mai vánia 8 oldal