Mozgó Képek, 1987 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1987-08-01 / 8. szám
RÁCZ GYÖRGY és Petur Tiborc és Petur: Somlay Artúr Ezzel az írással a régi Bánk bán előadások egyik felejthetetlen szereplőjére, Somlay Artúrra emlékezünk. Egy színházértő szakember - Somlay Artúr hagyatékában kutakodva - a művész nagy ládájában egy darabka papírra bukkant; erre Somlay e szavakat jegyezte fel, mintegy önjellemzésként: „Voltam Romeo ifjúságom kezdetén, Antonius nagykorúságom napjaiban, és a világháború értelmetlen, véres szörnyűségein értem Hamletté, így hágva értelmem emelkedő grádicsain, egyre világosabban látva az ember sötét lelke belsejébe, lettem Athéni Timon. Most itt állok, mint Fear király, e mélységek sötétjében és megpróbálom napvilágra lépni az ember belsejét...” Egészítsük ki e hiányos listát - ismét csak hiányosan - Wolffal (A bunda), Tiborccal és Peturral (Bánk bán), Szakhmáry Zoltánnal (Úri muri), a Rendezővel (A mi kis városunk), a Kapitánnyal (Haláltánc), Clausennel (Naplemente előtt), Jegor Bulicsoval, Péter apostollal (Az ember tragédiája), Kareninnel (Karenina Anna), von Walterral (Ármány és szerelem) - és még mindig nem soroltuk fel Somlay minden színpadi remeklését, de egész lénye ismeretében, a visszaemlékezés forró szeretetével is ki kell javítanunk megállapítását, amellyel önmagát jellemezte: „Én vagyok az utolsó bölény", ő ugyanis - legalábbis szerintünk - inkább volt oroszlán, amely - minden hiedelem ellenére - nem támad senkire, ha nem bántják, tud fenségesen nyugodt is lenni, de ha kell, mindent és mindenkit szétmarcangol, ami vagy aki az útját keresztezi, dühe ilyenkor csaknem mindig indokolt és helyénvaló. Sajnos, a halott művészből a tények helyett az emlékezet inkább a kirívó, pletykaszintű eseteket őrzi meg, így azután a mai fiatalok a látszatra ok nélkül hisztériázó Somlay képét örökölték; azét, aki ifjonti színészélete nagy szerepének, a Dorian Graynek főpróbáján nem jelent meg, mondván: ez úgy felizgatná őt, hogy este, a bemutatón már képtelen lenne szerepét eljátszani, vagy azét, aki a Hamlet nagymonológjába beleszőtte dörgedelmeit a névvel nevezett fővilágosítóra, mert hibázott a fejgép irányításával. Nem, nem ez volt Somlay igazi, jellegzetes arca, és az sem - ezt inkább Csortos esetében szokták felemlegetni hogy amikor egy színdarab értékeit illetően kétségei voltak, nyílt színen gúnyolta azt ki, váratlan grimaszszal törve szét a várt illúziót. Nem, egy óriás hím oroszlán lehet fenségesen nyugodt vagy vérengzően dühödt, de tréfára, viccre sosem kapható. Somlay játszott silány szerepeket is gyenge darabokban, de véleményét akkor sem éreztette a közönséggel, sem színpadon, sem filmen, ahol - a felszabadulás előtti időkben - játszott egyébként sok olyan szerepet (a némafilmek idején részben magyar, részben német filmeken például ilyen címlistával is szolgálhatott, mint a Házasság a Lipótvárosban, A grófnő betörői, Élet és hazugság, Az asszonyok kedvence, Az ellopott milliós recept, A farsangi szerelem és így tovább, hogy a hangosfilm 45 előtti idejéből ilyen filmcímek árulkodjanak Somlay szerepléséről, mint a Rozmaring, az Erzsébet királyné, az Édes ellenfél, a Halálos csók meg A kegyelmes úr rokona), ami mind-mind méltatlan volt elmúlt évtizedeink legnagyobb színészének képességeihez. Ám, éppen filmszerepeiről szólva, ne legyünk igazságtalanok. Éltek tehetségével már az első néma nagyfilmben, a Ma és holnapban Aczél Ilona társaságában és Kertész Mihály rendezésében, ahogy a legelső magyar hangosfilmek egyikében, Az orvos titkában, Bajor Gizi oldalán, némafilm-szerepei közül sosem kellett szégyenkeznie a Fekete gyémántok, A szerelem bolondjai, a Gazdag szegények, Az új földesúr miatt, s ez utóbbi már átvisz a felszabadulás előtti hangosfilmek korára. Ott is akad lehetősége számos, tehetségéhez méltó alakításra: Harsányi Zsolt írta a Magdolnát, Zilahy a Halálos tavaszt, Radványi Géza rendezte a Zárt tárgyalást, Németh Antal a Madách életéről szóló filmet, hogy ebben az időszakban arassa talán akkori legnagyobb filmsikerét Csathó Kálmán színdarabjának adaptációjában, a Fűszer és csemegében. 1945 után örömmel emlékezünk vissza olyan filmjeire, mint a Ludas Matyi, a Különös házasság, a Nyugati övezet, hogy el ne feledkezzünk amúgy is felejthetetlen humánummal átitatott alakításáról, amivel a Valahol Európában című emlékezetes filmben ajándékozott meg bennünket. Egész művészeti életünk tragédiája, hogy erre a szerepre az ív másik fele, halála válaszol, öngyilkos lett, mert feltűnően sokat kilincselt kitelepített barátai, pályatársai ügyében, és - egyetlenegyszer az életben - a rettenthetetlen oroszlánt is sikerült megfélemlíteni. Csathó Kálmán írja, hogy amikor ifjan átvette Újházi Ede elárvult szerepét két darabban (Sári bíró és Crampton mester), mindenki elismerte tehetségét, de hiányolták elődje báját, kedvességét. Hát „bája”, „kedvessége” csakugyan nem volt. Viszont oroszlánhoz méltó, önmaga előtt is titkolt szívéről két ízben is meggyőzött engem. Amikor éppen - ki tudja, miért - haragban volt a Rádióval, egyetlen feltételt szabott a „kibékülésnek": ha tehetségben jóval mögötte maradt és önpusztító szenvedélyekkel megátkozott leányát, Júliát is szerepeltetjük. S mert ezt megígértük, és ígéretünket meg is tartottuk, a magnószalag megőrizhette Somlay előadásában A vén cigányt, jómagam pedig egy titkolt könnycseppje emlékét; a gépelt papírlapra akkor hullatta, amikor Juhász Ferenc Apám című versét mondta el, szívbőlszakadóan. Mert nem volt bája, nem volt kedves sem, de szíve volt, nem egy hím oroszlánhoz, de egy embernyi emberhez méltó szíve. Jávor Pál, Karády Katalin és Somlay Artúr a Halálos tavaszban Somlay Artúr a Valahol Európában című filmben MOZGÓ KÉPEK HEGEDŰS GÉZA Történelem és földrajz Katona Bánk bánja olvasmánynak is, színész alakította játékként is nemzeti klasszikus irodalmunk főművei közé tartozik. Bizonnyal akadnak azonban olvasók is, nézők is, akik nem eléggé otthonosak abban a régi világban, amelyben a dráma cselekménye játszódik, és kimondatlanul is lappang bennük a kérdés: Kik ezek? Éltek-e valóban? Így történt-e tényleg? Honnét tudta a drámaköltő, amit a korról és hőseiről tudott? Próbáljunk röviden válaszolni ezekre a kérdésekre. Katona József (1791-1830) jogász képzettségű, érett korától fogva jogásztevékenységet folytató ember volt (Kecskemét város tiszti ügyésze), tehát tudott annyit a történelemből, amennyit a jó műveltségűek tudhattak. De nem volt szakszerű történettudós. A régi, latin nyelvű krónikákból ismerte a reneszánsz kori Thuróczy János-féle történelmi művet, amely színesen kevert össze egykori tényeket, anekdotákat, fontos eseményeket és jelentéktelen, de érdekes kalandokat. Továbbá olvasta a XVII. században élt Istvánffy Miklós komoly hangú, hitelességre törő, de erősen Habsburg-párti és mélységesen királytisztelő magyar történelmét. Ezeknél is fontosabb és döntőbb hatású volt Katona József tudatára két kortársának nagy terjedelmű történelmi műve. Az egyik Virág Benedek Magyar századok című múltidézése. Virág Benedek a XVIII-XIX. század fordulójának jelentékeny költője, műfordítója, a klasszikus formákat őrző „deákos” irányzat fontos képviselője. A magyar történelem egészét kívánta felidézni kötetről kötetre megjelenő nagy művében, de csak az ötödik kötetig - időrendben a mohácsi vészig - jutott el. Hatása így is igen nagy: romantikus irodalmunk számos elbeszélő és drámai művének adott témákat. Ennél is többet köszönhetett a kor irodalma Fessler Ignác Aurél német nyelven írt magyar történetének. A tudós Fessler azt kívánta, hogy a külföldi olvasók is minél többet tudjanak a magyar múltról, ezért tartotta szükségesnek művét németül írni. Neki köszönhetjük, hogy a nagy osztrák drámaíró, Grillparzer is ismerte Bánk bán történetét, ő is igen szép - bár természetesen merőben más szellemű - tragédiát írt „Bancbanus"-ról. Fessler nevezi így azt a hajdani nádort, akinek valódi neve Bor nembéli Benedek volt. A Benedek (latinul Benedictus) név régi magyar formája Benke volt, és ezt olvasta Fessler eltorzítva Bánknak. Ezért lett Katonánál is Bánk a nagyúr neve. Spanyol származású feleségét a források és a történészek szerint Tatának hívták. Katona jól érezte, hogy egy fiatalasszony számára minálunk képtelenség a Tata név. Magyar fül ezt okvetlenül komikusnak hallaná. Ezért változtatta helyes érzékkel a romantikusan hangzó Melindára. Ez a hölgy a Bojóthi grófok családjából származott. Nevükből következtetett vissza Katona egy Bojóth nevű hajdani spanyol otthont. Ne keressünk tehát ilyen nevű várost vagy falut a történelmi térképeken, ez a költői földrajzi név az elhagyott, elvesztett szülőhely szimbóluma. Gertrudis, a királyné a Meráni uralkodócsaládból származott. Ez nem azonos a közismert olasz üdülőhellyel. Merán nagy kiterjedésű tartomány volt a német-római császárságban, egyik szélső csücske volt a máig is Merano nevű helység, de magába foglalta egész Tirolt és mindazt a területet, amely ettől délre az Adria tengerpartjáig terjedt. Uralkodója őrgróf címet viselt. Bár lakosságának nem kis része volt olasz, uralkodóosztálya a német ajkú nemességből telt ki. Amikor tehát a Bánk bánban „merániak”-ról beszélnek, az németeket jelent. A magyar olvasók, magyar nézők pedig okvetlenül osztrákokat értettek. Még egy más tájról érkezett német is szerepel a drámában: Bendeletben Izidora, a thüringiai leány. Thüringia főhelye Wartburg volt (manapság is épségben látható a vára Eisenach mellett). Ott székelt a thüringiai őrgróf. Ezzel az uralkodócsaláddal II. Endre udvarának politikai és rokoni kapcsolata volt. Endre és Gertrudis leánya, Erzsébet (a későbbi magyarországi Szent Erzsébet), Hermann őrgróf fiának, Ludwignak menyasszonya, majd felesége lett. A wartburgi várban rendezték évről évre azokat a híres dalnokversenyeket, amelyekről leginkább Wagner Tannhäuser című zenedrámájából tudhat a magyar színházba járó közönség is. Mint földrajzi fogalomról tudhatunk a Bánk bán szövegéből a „Tengerpart’-ról. Ez területileg nagyjából azonos a mai horvát tengerparttal, a mostani Rijekától (Fiumétól) Crkvenicáig. A magyar királyság hűbéres területe volt és a dráma cselekményének időszakában a Templomos Lovagrend fennhatósága alatt állt. Ennek a lovagrendnek a központja Franciaországban volt (amíg a francia király, Szép Fülöp, példátlan kíméletlenséggel el nem törölte a túl nagy hatalmú lovagrendet). A „Tengerpart”-i tartomány vezérlovagjai javarészt olaszokból lettek, és kormányzó hatalmú parancsnokuk II. Endre korában Pontio da Croce volt. Ő írja a drámában azt a levelet, amely figyelmezteti a királynét a veszélyre. Az a Jádera pedig, amit monológjában Tiborc említ ahol ő Bánk bán apjával harcolt együtt, nem más, mint Zára, a mai Zadar. A királyi páron és Bánk bánon kívül még hiteles történelmi alak az a bihari ispán, akit Katona Petur bánnak nevez. A krónikák szerint ezt Petrusnak, azaz magyarul Péternek hívták, a szerző téves régieskedése adta neki a Petur nevet, és tévesen ruházza fel a bán címmel. A bán cím és rang az ország déli tartományainak kormányzóit illette, szerb hatásra (bán az akkori szerb nyelvben „ur”-at jelentett, ugyanaz a szláv szó, mint a lengyel pan). Bánkot megillette ez a cím, mert egy ideig Szlavónia kormányzója volt. Katona azonban így használja a bán szót a nemesi rang jelzésére, mint a spanyol nyelv a dont vagy az angol a sírt. Péter ispán valóban egyik fő részese volt a Gertrudis királyné elleni összeesküvésnek. A királyné meggyilkolása azonban nem a palotában, hanem egy vadászat alkalmával történt. Számos nagyúr volt a merényletben, tudott róla a prímásérsek is, egészen bizonyos, hogy Bánk bán is, de Gertrudist személy szerint nem ő ölte meg. Bizonyára családi sérelem sem játszott közre, a merényletnek politikai oka volt, a merániak ellen irányult, nem utolsósorban a királyné fivére, Berchtold érsek ellen. Ez a főpap nem is kap szerepet a drámában. A cenzúra nem tűrte volna az ellenszenvesnek, negatívnak, esetleg éppen bűnösnek beállított főpapot. Ezért találta ki helyette Katona Ottót, a léha herceget, aki valójában nem is élt. A dráma történelmi összképe hiteles, de a cselekmény mozzanatai kitaláltak. A háborúból hazatérő II. Endre például nem vonta felelősségre az összeesküvésben bizonnyal részes Bánk bánt, ő csak nádorból újra délvidéki bán lett. A politikai okosság így kívánta. De már Arany János is - a Vojtina ars poeticájában - nyomatékkal figyelmeztet, hogy nem az apró részletigazságok adják az ember- és társadalomábrázolás hitelességét, hanem annak az összképnek az igazsága, amelyet a költő típusokká erősödő jellemeivel és helyzeteivel tesz érvényessé. Raksányi Gellért és Kállai Ferenc a Bánk bán tévéváltozatában