Mozgó Világ, 1989. július-december (15. évfolyam, 7-12. szám)

1989 / 11. szám - INTERJÚ - Vezér Erzsébet: "...én nem hamisítom meg a történelmet" - Beszélgetés Varannai Auréllal

­ Amikor én kint voltam 21-ben, akkor nem volt már elnök és miniszterelnök. Ő csinálta meg azt a nagyszerű frankstabilizációt, amikor egyetlen nap alatt elvérzett az egész budapes­ti, bécsi és berlini contremineur- társaság. Zuhant a frank, és akkor egyszer csak Poincaré bejelentette, hogy fölvette a kölcsönt. Vele is találkozni akartam. Az első válasza az volt, hogy ő most visszavonult a politikától, szerződése van a Revue des deux Mondes-dal, annak írja a memoárjait. Ő tehát nem nyilatkozik senkinek. Aztán azzal a föltétellel, hogy csak beszélgetünk, cikkről szó se lehet, valakinek a révén mégiscsak sikerült bejutnom hozzá. Akkor a következőket mondotta: 1914. augusztus 2-án vagy 3-án a Le Havre-i kikötőben letartóztatták Károlyi Mihályt, Lovászy Mártont és Friedrich Istvánt, akik a Függetlenségi Párt részéről tarhálni voltak Amerikában. Persze akkor még nem volt divat a repülőgép. Fiaton jöttek. Közben kitört a háború, és Le Havre-ban lefogták őket. Károlyi Mihálynak azonban nagyon jó kapcsolatai voltak Párizsban, akik közbenjártak Poincarénál, aki akkor köztársasági elnök volt. És Poincaré szabadon bocsátotta őket, hazaengedte mindhármu­kat... - Azzal a feltétellel, hogy nem harcolnak Franciaország ellen. Ezt Károlyi megírta. - De a többit nem írta meg, amit Poincaré mondott. Mert mi is történt? Károlyi, aki képviselő volt és akit mentelmi jog védett a katonai behívással szemben is, hazajött és első dolga volt katonának jelentkezni. Ezek után, mondta Poincaré, csodálkoznak maguk azon, hogy Franchet d’Espérey tábornok barátságtalanul fogadta? Ez az esemény úgy vonult be a magyar történelembe, ahogy Hatvany Laci megírta az Esztendőben, nevezetesen hogy Franchet d’Espérey azért mondta azt, hogy „Vous étes tombés si bas” (Ilyen mélyre süllyedtek önök), mert ott állt mellette a katonatanács elnöke. Ez mítosz. De mondott mást is, nagyon érdekeset mondott. Azt mondta: Én nem értettem a magya­rokat. Minden kis nép tartott magának egy túszt. A csehek ideküldték Masarykot és Benest, és közben Bécsben ott ült a Kramár. A románok a Bratianut küldték ki, és közben ott volt a németbarát Marginován. Csak a magyarok nem csinálták ezt. Hát a maguk Tiszájának is lehetett volna ennyi esze, fogta volna le ezt a Károlyit és tartotta volna őrizetben egy elegáns várbörtönben, hogy legyen egy tiszta politikus, akit a háború elvesztése esetén kijuttathatnak! Akkor én Poincarénak megígértem, hogy semmit nem hozok nyilvánosság­ra. Most már 50 évnél is több telt el azóta. De akkor azért elmondtam mindezt Teleki Pálnak, aki 1920-ban miniszterelnök volt és a lemondása után kijött, a béke előkészítésével próbálkozott, de senki nem foglalkozott vele. Ott találkoztunk. Akkor Teleki azt mondotta: ezt Tisza nem is tehette volna meg. Ilyet egy magyar politikus nem tehet. Nem mondtam ugyan neki, csak gondoltam, hogy lám, itt a magyar politikusoknak fontosabb az úri becsület, mint a politika. - Tehát akkor tudósításokat küldött Az Újságnak. - Mikor hazajöttem, akkor is Az Újságnak írtam, és az OMKE** titkára lettem. - Ki volt akkor az OMKE elnöke? - Sándor Pál. De én nemcsak közgazdasági cikkeket írtam, hanem novellákat is és egyebeket. Például, amire büszke vagyok, hogy én voltam az első, aki Marcel Proustról írt. Benne is van a Réz Pali kismonográfiájának bibliográfiájában. Akkoriban teljesen a francia irodalomra álltam rá. Ezzel kapcsolatban nagyon érdekes esetekről is tudok szólni. A ma­gyar kormányt Praznovszky Iván képviselte, de még a békeszerződés előtt, tehát csak egy missziónak volt a vezetője. A magyarokkal akkoriban hivatalosan senki szóba nem állt volna. Mint mondtam, mikor Teleki Pál a miniszterelnökségről való lemondása után kiment, senkivel sem tudott beszélni. Egész nap ült szegény a Bibliothéque Nationale-ban, és csak földrajzi tanulmányokkal­­foglalkozott. Ellenben volt itt egy fiatal újságíró, aki mindenhova be tudott furakodni. És egy darabig kint volt Adorján Andor, akinek francia felesége volt. Ő nem képviselte kint Az Estet, de kint volt egy darabig Párizsban. Az ő révén bekerültem titkárnak de Monzie szenátorhoz, aki a magyar béke előadója volt, s a feladata­im közé tartozott, hogy mint magyar titkár fordítsak neki és ellássam magyar anyagokkal. Hasonlóképpen kerültem kapcsolatba Charles Danieleau képviselővel, aki viszont a Chambré-ban, a francia képviselőházban volt a magyar béke előadója. De Monzie-nál munkába is álltam. Sajnos a csehek ezt megtudták, följelentették a Quai d’Orsay-n, hogy ez mégiscsak felháborító, magyar titkára nem lehet a békeszerződés előadójának, ennek *Tőzsdei műszó: az, aki az árfolyamok csökkenéséből hasznot húz. **Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés

Next