Mozgó Világ, 1989. július-december (15. évfolyam, 7-12. szám)
1989 / 11. szám - INTERJÚ - Vezér Erzsébet: "...én nem hamisítom meg a történelmet" - Beszélgetés Varannai Auréllal
Amikor én kint voltam 21-ben, akkor nem volt már elnök és miniszterelnök. Ő csinálta meg azt a nagyszerű frankstabilizációt, amikor egyetlen nap alatt elvérzett az egész budapesti, bécsi és berlini contremineur- társaság. Zuhant a frank, és akkor egyszer csak Poincaré bejelentette, hogy fölvette a kölcsönt. Vele is találkozni akartam. Az első válasza az volt, hogy ő most visszavonult a politikától, szerződése van a Revue des deux Mondes-dal, annak írja a memoárjait. Ő tehát nem nyilatkozik senkinek. Aztán azzal a föltétellel, hogy csak beszélgetünk, cikkről szó se lehet, valakinek a révén mégiscsak sikerült bejutnom hozzá. Akkor a következőket mondotta: 1914. augusztus 2-án vagy 3-án a Le Havre-i kikötőben letartóztatták Károlyi Mihályt, Lovászy Mártont és Friedrich Istvánt, akik a Függetlenségi Párt részéről tarhálni voltak Amerikában. Persze akkor még nem volt divat a repülőgép. Fiaton jöttek. Közben kitört a háború, és Le Havre-ban lefogták őket. Károlyi Mihálynak azonban nagyon jó kapcsolatai voltak Párizsban, akik közbenjártak Poincarénál, aki akkor köztársasági elnök volt. És Poincaré szabadon bocsátotta őket, hazaengedte mindhármukat... - Azzal a feltétellel, hogy nem harcolnak Franciaország ellen. Ezt Károlyi megírta. - De a többit nem írta meg, amit Poincaré mondott. Mert mi is történt? Károlyi, aki képviselő volt és akit mentelmi jog védett a katonai behívással szemben is, hazajött és első dolga volt katonának jelentkezni. Ezek után, mondta Poincaré, csodálkoznak maguk azon, hogy Franchet d’Espérey tábornok barátságtalanul fogadta? Ez az esemény úgy vonult be a magyar történelembe, ahogy Hatvany Laci megírta az Esztendőben, nevezetesen hogy Franchet d’Espérey azért mondta azt, hogy „Vous étes tombés si bas” (Ilyen mélyre süllyedtek önök), mert ott állt mellette a katonatanács elnöke. Ez mítosz. De mondott mást is, nagyon érdekeset mondott. Azt mondta: Én nem értettem a magyarokat. Minden kis nép tartott magának egy túszt. A csehek ideküldték Masarykot és Benest, és közben Bécsben ott ült a Kramár. A románok a Bratianut küldték ki, és közben ott volt a németbarát Marginován. Csak a magyarok nem csinálták ezt. Hát a maguk Tiszájának is lehetett volna ennyi esze, fogta volna le ezt a Károlyit és tartotta volna őrizetben egy elegáns várbörtönben, hogy legyen egy tiszta politikus, akit a háború elvesztése esetén kijuttathatnak! Akkor én Poincarénak megígértem, hogy semmit nem hozok nyilvánosságra. Most már 50 évnél is több telt el azóta. De akkor azért elmondtam mindezt Teleki Pálnak, aki 1920-ban miniszterelnök volt és a lemondása után kijött, a béke előkészítésével próbálkozott, de senki nem foglalkozott vele. Ott találkoztunk. Akkor Teleki azt mondotta: ezt Tisza nem is tehette volna meg. Ilyet egy magyar politikus nem tehet. Nem mondtam ugyan neki, csak gondoltam, hogy lám, itt a magyar politikusoknak fontosabb az úri becsület, mint a politika. - Tehát akkor tudósításokat küldött Az Újságnak. - Mikor hazajöttem, akkor is Az Újságnak írtam, és az OMKE** titkára lettem. - Ki volt akkor az OMKE elnöke? - Sándor Pál. De én nemcsak közgazdasági cikkeket írtam, hanem novellákat is és egyebeket. Például, amire büszke vagyok, hogy én voltam az első, aki Marcel Proustról írt. Benne is van a Réz Pali kismonográfiájának bibliográfiájában. Akkoriban teljesen a francia irodalomra álltam rá. Ezzel kapcsolatban nagyon érdekes esetekről is tudok szólni. A magyar kormányt Praznovszky Iván képviselte, de még a békeszerződés előtt, tehát csak egy missziónak volt a vezetője. A magyarokkal akkoriban hivatalosan senki szóba nem állt volna. Mint mondtam, mikor Teleki Pál a miniszterelnökségről való lemondása után kiment, senkivel sem tudott beszélni. Egész nap ült szegény a Bibliothéque Nationale-ban, és csak földrajzi tanulmányokkalfoglalkozott. Ellenben volt itt egy fiatal újságíró, aki mindenhova be tudott furakodni. És egy darabig kint volt Adorján Andor, akinek francia felesége volt. Ő nem képviselte kint Az Estet, de kint volt egy darabig Párizsban. Az ő révén bekerültem titkárnak de Monzie szenátorhoz, aki a magyar béke előadója volt, s a feladataim közé tartozott, hogy mint magyar titkár fordítsak neki és ellássam magyar anyagokkal. Hasonlóképpen kerültem kapcsolatba Charles Danieleau képviselővel, aki viszont a Chambré-ban, a francia képviselőházban volt a magyar béke előadója. De Monzie-nál munkába is álltam. Sajnos a csehek ezt megtudták, följelentették a Quai d’Orsay-n, hogy ez mégiscsak felháborító, magyar titkára nem lehet a békeszerződés előadójának, ennek *Tőzsdei műszó: az, aki az árfolyamok csökkenéséből hasznot húz. **Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés