Nagyítás, 2010. május-szeptember (2. évfolyam, 19-36. szám)
2010-05-12 / 19. szám
II. évfolyam, 19. szám, 2010. május 12. Nagyítás ! gyújtópont Nem elítél, beszervez • Folytatás az 1. oldalról A háború utáni magyarországi kommunista diktatúra második szakasza, a Kádár-rendszerben az egyházüldözés technikája szofisztikáltabbá, de kártékonyabbá vált. Ezt boncolgatták az Egyházüldözés és egyházüldözők című konferencián május 6-7-én a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán. Ahogy az egyik előadó, Bánkuti Gábor megjegyezte: a „kit hogyan tudunk elítélni” gondolat helyébe lépett a „kit hogyan tudunk beszervezni” módszer. A katolikus, a református és az evangélikus egyház szervezésében tartott rendezvényen két tucat előadás hangzott el. Mikó Zsuzsanna, a Magyar Országos Levéltár főosztályvezetője az 1956-os forradalom utáni bírósági tárgyalásokról jegyezte meg: a perekben figyelembe kellett venni a vádlott származását, illetve Mindszenty bíborossal való esetleges kapcsolatát, ezekben az esetekben a súlyosabb ítélet meghozatala elvárt volt. Az indoklásban hangsúlyozni kellett az állam egyházzal szembeni erkölcsi fölényét. A társadalom demoralizálása miatt az egyházi személyeket vállalhatatlan bűnökkel gyanúsították: szexuális és köztörvényes bűncselekmények szerepeltek leggyakrabban az ügyész jegyzeteiben. A hatalom birtokosai tanultak Rákosiék hibáiból, legalábbis a diktatúra látványosságának tompítása terén: az igazságszolgáltatásban a törvényességi látszatra sokat adtak. Az 1956 utáni eljárásokat 1989-ben semmissé tették. Jason Wittenbergnek, a Berkley Egyetem professzorának érdeklődési körébe magyar felmenőit felfedezve került hazánk XX. századi történelme. A tudós megtanult magyarul, előadását is nyelvünkön tartotta meg. A kollektivizálás és a magyar egyházak visszaszorításának kapcsolatát górcső alá véve arra jutott, hogy a téeszek közösségteremtő erejét próbálták a hatalom birtokosai az egyházéval versenyeztetni. A közösségi nyomás a termelőszövetkezetekben eltántorította az embereket a templomba járástól. Statisztikái ennek sikerét mutatják: Zala megyében 1958-ban az iskolások 50,6 százaléka járt hitoktatásra, 1963-ra ez a mutató drasztikusan csökkent, 13,8 százalékra. A kádári egyházpolitika kifinomultabbá vált, a békepapság rábeszélő erejét felhasználták a szövetkezeti belépéshez. Fejérdy András, az MTA Történettudományi Intézetének munkatársa olyan témát vett terítékre, amelynek tárgyalása csak az elmúlt évtizedben indult meg az egyházak berkein belül: ez a papok, lelkészek titkosszolgálattal történő együttműködése. A történész ennek egy szeletét a Pápai Magyar Intézet (PMI) életén keresztül mutatta be: a Rómában 1940 óta önálló intézetként regnáló, katolikus papokat képző központot 1963-ban a budapesti Belügyminisztériumban „a Vatikán elleni harc bázisának” jelölték ki. A cél az volt, hogy az MSZMP érdekeinek megfelelően használják a PMI-t, onnan az emigráns magyar papokat kiszorítsák, és ügynöktelepítéssel biztosítsák az intézetben a „megfelelő vezetést”. 1965 és 1975 között az ott tanuló atyák 43 százalékát sikerült beszervezni hálózati személynek. A beszervezettek nagy része hazatérése után magasabb egyházi beosztásba került. A kádári recept tehát sikeres volt: a „párt ökle” helyett a „párt szeme és füle” jobban be tudta darálni az egyházi ellenállást. Ittzés János evangélikus püspök a konferenciát záró beszédében megkövette a magyar társadalmat, amiért az evangélikus papok meghátráltak a kommunista diktatúra idején. Sályi Lőrinc ■ A XX. század közepén az egyik alföldi faluban, ahol gyakran megfordultam, idősödő urak olykor emlegettek egy tiszteletre méltó öreg hölgyet, akit gyermekkorukban még láttak, amint kis ételhordójával naponta az egyik kúria konyhájára tartott ebédjéért. Az idős hölgy nem más volt, mint Kankrinyi Emília, nagytiszteletű Mocskonyi József helyi lutheránus lelkész özvegye, az egykori aszódi lutheránus lelkész korán félárvaságra jutott leánya, akit irodalmár tisztelői a „tápiószelei parókia nagyasszonyaként” említettek, és a helyi úri társadalom mindig kellő tiszteletben tartott. Egyszóval ő volt a „Galga-parti”, Petőfi diákköri ideálja, akihez néhány évvel később Galga-parti címmel korai, nosztalgikus verset írt, és talán Tündérálom című költeményének nőalakját is róla formálta. A szép, tizennégy éves, fekete hajú, kék szemű leánykáról, akivel valószínűleg soha szót nem váltottak, és aki a zsenge diákverseket szégyenlősen elégette. „Galga-partit” - mert így szokás őt emlegetni - Petőfi-kutatók gyakran felkeresték, sőt még régi ismerőseit is, hogy a költő kamaszkoráról faggassák. 1900-ban hunyt el, és a helyi földbirtokos Benedicty család, a lutheránus egyház pártfogója impozáns síremléket állított tiszteletére az evangélikus temetőben, remélhetőleg ma is áll még. A falusi utcán kis ételhordó edényével tipegő múzsa fantomképe akkor éledt fel a múlt homályából, amikor húsvét előtt a Népszavában Scipiades Erzsébet riportját olvastam egy idős dáma (hölgy, nő, öregasszony, néni, mai pesti nyelvjárásban „mama”), „R. néni” viszontagságairól. Az idős hölgy - közel a századik életévéhez - elesett és csonttörést szenvedett lakásában. A mentők bevitték a Baleseti Intézetbe, és ott megműtötték. Állítólag egy hét múlva már járókerettel mozogni tudott, elbocsátották. De hová? Saját otthonában egyedül nem maradhatott, hivatalos gondozónője viszont a továbbiakban hallani sem akart róla. Hozzátartozói sincsenek, a kerületi szociális intézmények sem tudták sehol elhelyezni. A mentők vitték ide-oda, végül kikötöttek a Zsidókórházban. Igen ám, csakhogy az idős hölgy oda sem tartozott, mivel fiatalkorában „kitért”, de azért befogadták, viszont csak szerényebb helyet tudtak neki biztosítani. A riporter szerint „elfekvő” minőségűt. A szellemileg tökéletesen ép, mozgásképes idős asszony szakszerű gondozás hiányában egyre rosszabb állapotba került. Egy idő után, már súlyos felfekvésekkel, tüdőgyulladást kapott, mikor valaki mégis nyomozni kezdett holléte felől. Előkerítették háziorvosát, akkor fény derült rá, hogy „Radnóti néni”, „özvegy Radnótiné” tulajdonképpen Radnóti Miklósnak, az 1944 őszén a hírhedt kori halálmenetben megölt nagy költőnek az özvegye. Nosza, rövidesen támadt lehetőség a kies XIII. kerületben az elhelyezésére, de addigra már befogadta a Róbert Károly körúti új egészségügyi intézmény VIP részlege, ahonnan azóta remélhetőleg kirámolták az ukrán maffiózókat. Így hát egyelőre, remélhetőleg, elhárult egy országos botrány, és Radnóti Miklós felesége-múzsájaözvegye jobb körülmények között talán még felépül. Mármost bárki joggal kérdezheti: miért jár különb gondozás egy régen meghalt költő özvegyének, mint mindenki másnak, aki élete végső szakaszában maximális gondozásra és figyelemre szorul? A kérdés jogos, ugyanakkor a lefelé nivellálás tragikus tünete egy olyan országban, amely nem képes egyről a kettőre jutni az idősek helyzetének javításában, ha valakinek nincs „összeköttetése”. Még szerte a fővárosban láthatók „Radnóti 100” plakátok, feleségéhez-múzsájához köthető idézetekkel és Radnóti Miklósné fiatalkori arcképével. Ilyen körülmények között az ország szégyene volna, ha azzal kellene szembesülni, hogy a hivatalosan mennyire menesztett irodalomkultusz a gyakorlatban lelkiismeretlenség és hanyagság, hogy cserbenhagyták annak az embernek élete felét, akinek mártíromságát naponta a náci barbárság iskolapéldájaként állítják elénk. O, Beatrice, Laura, Frau von Stein, kis Galga-parti, Júlia, Flóra és többi múzsák, fogadjátok örökbe Fannit, egy hajdan volt nagy költő múzsáját, és feledtessétek el „Radnóti nénit”. „Ha az éjszaka korma lecsöppen ha lehervad az alkonyi, égi szeszély... ” Dessewffy László ■ Múzsasorsok Az ország szégyene volna, ha azzal kellene szembesülni, hogy cserbenhagyták annak az embernek élete felét, akinek mártíromságát naponta a náci barbárság iskolapéldájaként állítják elénk jr /? JLJtx _ mm 0 0 PROF. DR. ZHAO (középkorú nő), kínai, Mandzsúria, Seng Jang, orvos-akupunktőr-gyógyszerész, húsz éve él Magyarországon Mielőtt ide települtünk, azt sem tudtam, hogy létezik Magyarország, léteznek magyarok. Húsz éve barátságos, vidám emberek fogadtak itt. Tele emberséggel, segíteni akarással, derűvel. A szegény Kínából érkezve itt minden nagyon szépnek, az emberek többsége boldognak látszott. Ma Magyarországon rosszkedvűek az emberek. Érezni a stressz hatását. Borúsak, szomorúak, bizalmatlanok vagytok. Ami nem is csoda, hiszen minden harmadik ember lop. 1990-ben a taxisok segítettek, ma - azt feltételezve, hogy külföldi vagyok - minden taxis be akar csapni, a fél várost megkerülné velem, ha nem szólok rá. Sok külföldi ismerős, rokon látogat minket évente, előre kitanítjuk őket, és soha nem fölöslegesen, mert őket is rendre megpróbálják becsapni. Taxisok, boltosok, éttermekben, sörözőkben, szállodákban. Ez hatalmas, óriási visszaesés. Gondolom, a gazdasági helyzet és a politika lehet az oka. A magyarok jó betegek. Sok tapasztalatunk van, hiszen a férjem is orvos, egyetemi tanár, a lányom is orvosi egyetemre jár. Szófogadó páciensek vagytok, engedelmesek, bizakodók. A magyarok általában kíváncsi emberek. A magyar férfiak, orvosként ezt látom, ötvenéves korukban meghalnak. Ha nem, akkor nyomorékká vagy alkoholistává lesznek. A férfiak nem vigyáznak az egészségükre. Cigaretta, ital, egészségtelen ételek, semmi mozgás. A rossz életvitel általában is jellemző. Pedig egy kis mozgáshoz, sétához, tornához nem kell pénz. A taj-csi egy városi parkban is művelhető. A friss levegő, a gyaloglás, az erdő ingyen van. Torna helyett pia, ez a bevett gyakorlat. Kíváncsiak vagytok. Amikor megérkeztünk, mindenki azt kérdezte: japánok vagytok? Tajvaniak? Thaiföldiek? Senki nem gondolt a szegény Kínára. Sosem éreztem nálatok, hogy ne szeretnének, hogy valaki a bőröm színe miatt lett volna velem udvariatlan. Sokban hasonlítotok hozzánk. Nem tévedés, inkább hasonlítunk egymásra, magyarok és kínaiak, mint bármelyik másik európai nép. Ti szeretitek az idegeneket. Rögtön kíváncsiak vagytok rájuk. Mi is. Az is igaz, hogy orvoscsalád a miénk, ez sok esetben más alaphelyzet, mint ha boltot vezetnénk. Vannak magyar barátaink, esszük a magyar ételeket is, de mert a férjem ragaszkodik a kínai étrendhez, ha főzök, kínai módra készítem az ennivalót. De vannak hasonló ételek is. Magyarországon az egyik legmegragadóbb a táj. Sokat kirándulunk. Élnek, dolgoznak barátaink Európa sok országában. Szinte mindenütt könnyebb az élet. Nagyobb a jómód, gazdagabbak az emberek. Hívtak ide is, oda is, mégsem mentünk el, mert megszerettünk itt. Pedig a magyarok kicsit sem szorgalmasak. Lassan dolgoztak. Hivatalos ügyekben minden nagyon nehezen megy. (Gyűjtötte: SzMGy) TÜKÖR ilyennek látnak minket www.nagyitas.hu PÁLYÁZATI FELHÍVÁS szociográfia és irodalmi riport készítésére Az Éghajlat Könyvkiadó, a Hitel folyóirat és a Nagyítás hetilap pályázatot hirdet szociográfia és irodalmi riport készítésére. A pályázat célja, hogy hozzájáruljon Magyarország újrafölfedezéséhez. Az írások mutassák be, hogyan befolyásolja jelenünket a múltunk, s ennek tükrében tárják föl és ábrázolják Magyarország XXI. századi helyzetét, állapotát. A pályázaton minden magyarul írni tudó személy részt vehet, aki kedvet, tehetséget érez magában a pályázat céljainak megvalósításához. Az írásokat 10-40 gépelt oldal terjedelemben, név, postacím (lakcím) megjelölésével várjuk az Éghajlat Könyvkiadó címére: 1117 Budapest, Karinthy Frigyes u. 13. A pályaművek beküldési határideje: 2010. június 30. A pályaművek díjazása: Első díj: 500 000 Ft Második díj: 300 000 Ft Harmadik díj: 200 000 Ft A pályaműveket az Éghajlat Könyvkiadó, a Hitel folyóirat és a Nagyítás hetilap munkatársaiból álló zsűri bírálja el. A díjazott, valamint a megjelentetésre érett alkotásokat a pályázat kiírói antológiában, illetve a Hitel és a Nagyítás számaiban megjelentetik, és a pályadíjon felül honoráriumot fizetnek. éghajlat KÖNYVKIADÓ ÉGHAJLAT KÖNYVKIADÓ IRODALMI. Mpvfszirn ti IiUsaDALMI rOtVÖlRAI HITEL FOLYÓIRAT Hagyítás NAGYÍTÁS HETILAP