Napjaink, 1965 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1965-01-01 / 1. szám
IV. ÉVFOLYAM I. SZÁM ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI IRODALMI ÉS KULTURÁLIS LAP 1965. JANUÁR 1. A NAPJAINK HOLNAPJÁRÓL Negyedik évfolyamába lép ezzel a számmal a Napjaink. Három év telt el váltakozó sikerű, de szép és odaadó munkában, harminchárom lapszám vaskos kötetben egyesülő anyaga került eddig az irodalom barátainak és művelőinek könyvespolcára. Az újév nulla órájával alakuló szilveszteri éjfél kissé szentimentális hangulata önmagában véve is sugallja a szellemi reflexünkké vált, Janus-arcú szilveszteri számvetés elvégzését. A három éve megindult lap első évfolyamainak a mérlegét azonban ettől függetlenül is el kell készíteni, hiszen a Napjaink időben és eredményekben egyaránt túljutott azon a szakaszon, amelyben a hiányosságokat a kezdet nehézségeivel, az első lépések természetszerű botladozásaival lehet magyarázni. Komoly önvizsgálattal kell most már a feladatok és az eredmények szembesítéséből a további tennivalóinkat megfogalmazni. A lap eddigi tevékenységének tárgyilagos, részletes és nyilvános értékelését másoknak, más fórumon kell elvégezni. Az mindenesetre helyénvaló megállapításnak látszik, hogy az a program, amelyet a legelső szám beköszöntő cikke hangoztatott, nem maradt „pusztába kiáltó szó”. „Nem akarunk vidéki lap lenni” — hangsúlyozta a cikk és leszögezte: „Nem véletlenül adtuk az új lapnak a Napjaink nevet. Programunkat summáztuk e címben... úgy véljük, akkor cselekszünk igazán jól hagyományaink szellemében, ha tekintetünk napjainkat kutatja és jövőnket keresi.” Az időszerűség és a korszerűség igénye fonódik itt szerves egységbe, kiegészülve a tájjellegnek és az országos feladatok, az országos mérce vállalásának látszólag ellentétes fogalompárjával. S ezeknek a célkitűzéseknek az értékét a nagy próbakő, a megvalósulás mértéke is alátámasztja, úgy látszik, hogy — ha egyenetlenül és nem egyszer következetlenül is — nagyjából sikerült a program lényegét a lapban versek, novellák, cikkek formájában realizálni, s ezzel az olvasóktól kért bizalom-előleget meghálálni. A problémafelvetés izgalmasságát és mélységét, az írásokban bemutatott élet-szektorok kiterjedtségét, a műalkotások művészi hitelét, rangját tekintve tagadhatatlanul előre jutott a lap az elmúlt három év alatt.Mit jelent azonban a maiság igénye? Véleményünk szerint semmiképpen sem azonos a környezetünk statikus felleltározásával, „divatos” vagy „vonalas” helyzetek, embertípusok, munkakörök regisztrálásával. A jelző, eszméltető funkció betöltése már kétségtelenül hozzátartozik a fogalomköréhez, nem lehet tagadni a figyelemfelhívó, problémafelvető, a kritikai tendenciákat megszólaltató jelzésirodalom jogosságát és szükségességét. Hangsúlyozni kell azonban az irodalom maiságának másik, viszonylag elhanyagolt vonatkozását is: azt, hogy a közöttünk és bennünk fokról fokra kialakulóban levő új embertípus művészi megformálásával eszményeket adjon a dezilluzionizmus veszélyétől fenyegetett korunknak. Átélhetően, rokonszenvesen, eszményien ésmégis emberitörténelmi hitelességgel állítsa elénk holnapi önmagunkat — mert ha ezt nem teszi, kérdés, milyenné alakul az a holnapi életünk. Ez a feladat szerves és lényeges eleme a szocialista művészet célkitűzéseinek. Új Gorkijakat vár a kor, akik megformálják az atomkorszak új köreit. Mindkét szemléleti típus, mindkét alkotói alapállás jogosult tehát, ami elítélendő, az a közönyösség, a kívülállás, a tartalmatlanság, az elkötelezettség hiánya. És, természetesen, a színvonaltalanság is. Az irodalom és egyik legfőbb megnyilvánulási formája, a folyóirat, nemcsak és nem is elsősorban az írók tulajdona, publikációs fóruma, hanem egyúttal a társadalmi tudat formálásának egyik legfontosabb eszköze is. Az eszmei offenzíva hatékonyságot, tehát jó minőséget követel. A Napjainknak határozott arcélű, társadalmi-erkölcsi felelősségtudattól áthatott, szenvedélyes és magas színvonalú irodalommal kell az olvasók potenciális érdekeit szolgálni. Ez igen nagy feladatokat ró az írókra és szerkesztőkre egyaránt. Borsod, Abaúj, és Zemplén ötnegyed évszázados sajtótörténetét új, méreteiben is tekintélyes bibliográfia tárja fel. Ebből a műből azonban többek között az is kiderül — ami egyébként köztudott —, hogy országrésznyi megyénkben a Napjaink az első országos jellegű irodalmi lap. Először juthatnak el borsodi írók művei helyi sajtóorgánum közvetítésével az egész magyar olvasóközönség elé, és ez igen nagy eredmény, s egyben igen nagy felelősséget is jelent. Ennek a rég várt lehetőségnek a megvalósulása ugyanis kötelez és a magasabb mérce alkalmazása szükségszerűen visszahatott a helyi irodalom színvonalára, struktúrájára, összetételére. Három év alatt a borsodi írók köre jelentősen módosult, legalábbis a Napjainkban való megjelenést tekintve. A folyamat maga törvényszerű és egészséges, hiszen a provincializmusból magasabb fejlődési fokra való előrelépést eredményezett, a következmény mégis fájdalmas. Orvosság csak a szellemi energiák fokozottabb kiaknázása, az önmagunkkal szembeni igényesség növelése, az intenzívebb tehetségkutatás és az írói alkotómunka feltételeinek további megjavítása lehet. Mindegyik vonatkozásban van még tennivaló. A színvonalról mindig — a lap beköszöntő cikkének szellemét követve — az eszmei és művészi, a tartalmi és formai elemek kettős meghatározottságában beszéltünk. Fejlesztésének útja tehát kettős. Ezzel kapcsolatban két komplexumot kell kiemelni. Az egyik: a valóság (éspedig az adott hazai, ezen belül északmagyarországi valóság) pontosabb, elemzőbb megismerése, amivel a tartalmi követelményeknek tehetünk eleget. A másik: a horizont kitágítása, a pontosabban megismert konkrétumok helyes általánosításához szükséges szélesebb látókör kialakítása. Ahhoz, hogy kijelölhessük a holnaphoz vezető út nyomvonalát, fel kelltérképezni a jelen valóságát. Ez egyaránt jelenti a mai ember tudatvilágának, érzelmi és gondolati életének, egész életérzésének szuggesztív (művészi) megjelenítését, illetőleg elemző, publicisztikai-szociográfikus vizsgálatát. A Napjainkban jónéhány gondolatébresztő cikk látott már napvilágot, melyek legszűkebb hazánk társadalmi, gazdasági és kulturális problémáival foglalkoztak. A szépirodalom maiságának elmélyítése mellett azonban több szerző több cikkére, a nemszépirodalmi írások témakörének bővítésére is szükség van. Felmértük-e már például azt, hogy a falvak elnéptelenedése, a paraszti fiatalság városba tódulása milyen kihatással van az új városlakók életformájára, anyagi és kulturális életkörülményeire, világképére, erkölcsi tartására? Vagy: megpróbáltuk-e már valamilyen módon megszerkeszteni a kialakulóban levő szocialista etikai tanítások, illetőleg társadalmunk egyes rétegeinek erkölcsi nézetei és — főleg — erkölcsi gyakorlata egybevetéséből kialakuló helyzetképet? Tudjuk-e, hogyan és miből él egy fiatal pedagógus vagy mérnök, hogyan gondolkodik, menynyi szabad ideje van és azt mire használja fel, és így tovább? Felmértük-e már, hogy a mai életünk társadalmi és emberi viszonylatai milyen elavult, gyakran félfeudális maradványokat őriznek? A kérdéseket sokáig folytathatnánk még, hiszen a város és a falu, a termelés és a kultúra, a közélet és az emberi kapcsolatok, a múlt és a jelen bőségesen ontják őket. Csak jelezni szerenénk, mennyi feladat vár megoldásra, mennyi szellemi energiát igényel ez a társadalomelemző program. Problémalátásra és elemzőkészségre van szükség, éles szemre és bátor közéleti kiállásra. Ehhez azonban nem elég, ha csak a magunk házatáját ismerjük. A viszonyításhoz legalább két pont szükséges. Tájékozódnunk kell az egész magyar valóság bonyolult szövevényén túl is, és meg kell tanulnunk nemzetközi méretekben gondolkodni. Tudomásul kell vennünk, hogy Miskolcról is hozzá lehet szólni az ország és a nagyvilág ügyeihez, hogy itt is lehet kezdeményezni és felfedezni — csak képesség és energia kell hozzá. A provincializmus nemcsak szűklátókörűségből eredhet, hanem kollektív kisebbségi érzésből is, levetkőzéséhez többek között hit és önbizalom is szükséges. A maga eszközeivel a Napjaink is hozzájárulhat ehhez a programhoz. Azok a törekvések például, amelyek a nemzetközi kapcsolatok kiépítésére irányulnak és be akarják kötni Miskolcot is az egyetemes szocialista irodalom áramkörébe, hasznosaknak látszanak. Miskolc és Pozsony, Miskolc és Prága, Miskolc és Krakkó (sok tekintetben hagyományos) együttműködése irodalmi téren is megvalósíthatónak látszik. És nem lenne elképzelhetetlen a sallafüredi írótalálkozók nemzetközivé tétele sem, ami olyan fórumot teremthetne, ahol a szomszédos szocialista országok hasonló törekvésű és életkorú írói találkozhatnának, s cserélhetnének eszmét és barátságot. A valóság jobb megismerésének és a látókör további kiszélesítésének programja új lehetőségeket rejt az írók számára. Nemcsak arról van itt szó, hogy „maibb” versek, novellák szülessenek. Különösen fiatal íróink körében bizonyos beszűkülés veszélye is fenyeget. A Nyugat nagy nemzedéke szinte univerzális alkotókból, állt, akik verset, regényt, drámát, esszét, kritikát írtak, rendszeresen fordítottak, figyelemmel kísérték és kommentálták a képzőművészet, a zene, a filozófia újabb eredményeit, és így tovább. S ha ez a reneszánsz szabású univerzalitás ma már elképzelhetetlennek is látszik, mégis elgondolkoztató: nem kellene-e a fiatal (és nem fiatal) íróknak néha-néha kilépni a választott műfajuk szűkreszabott határai közül? Vajon nem válna-e előnyére egy költőnek, ha etikai kérdésekkel vagy szociográfiai vizsgálódásokkal is foglalkozna, hogy mélyebben megismerhesse és átélhesse a környező életet és kiterjeszthesse érzelmi reakcióinak skáláját? Hasznosnak látszana az is, ha egy novellista kritikákat is írna, amelyekben önmaga számára is tudatossá tenné művészi elveit. A kritikusnak sem válna hátrányára, ha irodalmi riportok anyaggyűjtése során még közelebbről megismerkedne azzal az élettel, amelyhez a bírált műveket viszonyítja. S nem eredményezne-e vajon a műfordítás bármely műfaj művelője számára formai fejlődést, kifejezőeszközeinek csiszolódását? Igényesebbnek kell lennünk önmagunkkal szemben minden tekintetben, hogy kellőképpen elláthassuk feladatainkat. Mert ezeket a feladatokat az élet állította elénk és munkánk aszerint lesz maradandó értékű vagy jelentéktelen, hogy mennyire szolgáltuk a napjainkat és a holnapot és ezzel együtt a Napjaink holnapját is. ÁRA 2 FORINT