Nefelejts, 1867. január-december (9. évfolyam, 1-52. szám)
1867-05-05 / 18. szám
IX. évfolyam, 18. szám, 1867. Május 5. BŰN-E? . . . Bűn-e a rózsatőnek nyílni, Ha egyik ága már virult, Bűn-e a fának még fakadni, Ha lombja egyszer már lehullt? S bűn-e a napnak, hogy ha másra Elhinti játszi sugarit? Ha a virág, a melyre tegnap Mosolygott, már ma elvirit? S ha ez nem bűn, mért volna épen A szívnek vétke egyedül Oly nagy! ha múltait feledve, Szerethet még véghetlenül. Hogy ha virág, fű, s a fa lombja Többször virulhat, többször él, Mért volna bűn, ha másod ízben Szeret a szív, hisz és remél?! LITHVAY VIKTÓRIA. 1848 UTÁN. — VISSZAEMLÉKEZÉSEK. — IRTA: SZABÓ RICHARD. Február vége felé a tanya élénkebbé vált. Köncsöginé asszonyom sertéseket készült ötetni, és már előtte való napon az egész család kijött a tanyára. Jókor reggel talpon volt az egész ház. Köncsöginé asszonyom mindenkinek tudott dolgot adni, még engem sem mentett föl, rám bizva a kolbászvégek betűzdeléséhez szükséges fapálczskák faragását. A bellérséget maga Köncsögi uram végezte, ki Kecskeméten hires volt az ízletes kolbászok, májasok s véresek készítéséről. A disznóöléssel természetesen kapcsolatban van a disznótor, melyre ha mások nem, a legközelebbi rokonok mindig hivatalosak. Ez alkalommal azonban senkit sem hittak meg, irántami óvatosságból, miután Kecskeméten sok ismerősöm volt, és egyik vagy másik fölismerhetett volna, mi szándékos ártaniakarás nélkül is könnyen elárulhatta volna hollétemet. A sok munkás kéz hamar elbánt a két sertéssel, és estefelé a disznóölésnek már csak imitt-amott mutatkozott egy nyoma, természetesen a kamra kivételével, hol Köncsöginé aszszonyom és a leányok a fris kolbászok fölaggatásával és a hús elrakosgatásával voltak elfoglalva. Azonban azért, hogy vendég híva nem volt, Köncsöginé asszonyom a torvacsorát el nem engedte. A fris készítmények minden neme sistergett a serpenyőkben, Ilon gyúrta a pogácsát, Eszter készítette a jó borsos káposztás rétest, és arról sem panaszkodhattunk, hogy ne lettünk volna a vacsorához elegen,miután Köncsögi uram más vendégek hiányában meg nem állhatta, hogy a gazdát, gulyást, juhászt nejükkel együtt meg ne híja, és takaros társaság volt együtt, midőn Köncsöginé asszonyom föltálalt. Ha valamelyik finnyás olvasónőm azt hinné, hogy itt ugyan szép társaságba elegyedtem, akkor ugyan csalódnék! Ez egészséges, szép pusztai nép, az igaz, nem birt a modern műveltség színmázával, de a műveletlenség épen semmi fokán sem állt, mint azt talán sokan képzelik. E szálas, edzett férfiak, kiknek izmait sok szalonférfi, e virágzó arczú nők, kiknek sugár termetét, egészséges színét sok szalonhölgy irigyelhetné, annyi illemmel, természetes kedélyességgel, eleven észjárással tudták viselni magukat, hogy szeretnék sok elbizakodott, blazirt és szellemszegény szalonember mintájául odaállítani, kik hányavetiség s pöffeszkedés által vélik ürességük s neveletlenségük minden lépten-nyomon kirívó szegénységét eltakarni. Ezenkívül a kecskeméti tanyai nép, kevés kivétellel, bir némi elemi ismeretekkel. Az ifjabb nemzedék tud írni, olvasni. A vadságnak, nyerseségnek nyoma sincs nála, tanulékony, simulékony, és elszigeteltsége daczára, vérében fekvő pallérozódási hajlamánál fogva a természetes műveltségnek magasabb fokán áll, mint sok felsőmagyarországi falusi nép, mely népiskolái daczára sok helyütt valóban szánalomraméltó primitiv állapotban lézeng, és csak tenyész inkább,mint él a szó nemesi értelmében. A vacsora kedélyesen folyt, és azon bánásmód, melyben Köncsögi s Köncsöginé alárendeltjeiket részesiték, részben legalább kulcsul szolgált e pusztai lakosok szelíd erkölcseinek, műveltségének, és nem épen minden ismeretnélküliségének megfejtéséhez. Köncsögi s Köncsöginé tudtak ugyan övéik között fegyelmet tartani, de ha talán öntudatlanul is, azonban félre- 18