Népsport, 1987. november (43. évfolyam, 256-280. szám)
1987-11-01 / 256. szám
2 NÉPSPORT 53 Labdarúgás K£p. Honvéd—Haladás VSE 3-0 fi-2i Kispest, Bozsik-stadion, 8000 néző. Vezette: Bay (*****) (Szabó B., Győri). Bp. Honvéd: Disztl P. 0 — Sallai 6, Disztl L. S, Csuhay 6, Cseh 6 — Sikesdi 7, Fitos 7, Gyimesi 6, Romanek 6 — Fodor 7, Kovács 6. Edző: Bicskei Bertalan. Haladás VSE: Kutas 5 — Marton 5, Vörös Cs. 6, Wagner 5, Görög 5 — Nagy 5, Illés 4, Bognár 5, Baranyai 5 — Simon 4, Schaffer 4. Edző: Novák Dezső. Csere: Schäffer helyett Demján (—) a 67., Romanek helyett Sass (—) és Fodor helyett Csehi (—), mindketten a 71. percben, Nagy helyett Mikos (—) a 76. percben. Gólszerző: Fodor (11-esből) a 16., Fitos az 52., Kovács a 62. percben. Sárga lap: Bognár a 15. percben. Szögletarány: 7:2 (4:1) a Bp. Honvéd javára. (A mérkőzés előtt Bicskei Bertalan, a Bp. Honvéd vezetőedzője feltűnően ideges volt, s a következőket mondta: — Nehéz mérkőzés lesz, hiszen a szombathelyiek ebben az évben nagyot léptek előre. Egységes, jó csapat vár ránk. Videón láttuk az MTK-VM elleni mérkőzésüket, s bizony a Hungária körúton is majdnem meglepetést okoztak. Nagyon készültünk erre a találkozóra és szeretnénk nyerni. A másik öltöző előtt Novák Dezső az esélytelenek nyugalmával közölte: " Nehéz helyzetben vagyunk, a Honvéd a jobb csapat, neki áll a mérkőzés. Vörös Imre és Elekes sárga lap miatt nem játszhat, így csak a tisztes helytállásban reménykedhetünk. A Honvéd kezdett jobban, s már az alsó percekben látszott, hogy a vendégek többnyire védekezni fognak. A 9. percben Kovács 15 méterről célozta meg a bal alsó sarkot, Kutasd, ha későn is indult, azért ujjheggyel szögletre tudta nyomni a labdát. Egy perc múlva a másik oldalon Schäffer nagy lendülettel elvitte a labdát, Disztl L., majd a kifutó Disztl P. mellett is, de kisodródott, ezért inkább középre ívelt. Simonnak túl magas volt a beadás, így elszállt a feje fölött és nem tudta az üres kapuba fejelni. Az ellentámadásnál Fodor ívelt remekül középre, Kovács nyolc méterről, nagy helyzetből kapu fölé fejelt. Az első negyedóra végén a játékvezető elővette a sárga kártyát, mert Bognár felvágta Fodort. A 16. percben megszerezte a vezetést a hazai együttes. Romanek ügyes cselekkel betört a tizenhatoson belülre, ekkor Vágner felvágta. Tizenegyes! A büntetőből Fodor a jobb sarokba rúgta a labdát. 1-0 Hosszú percekig a Haladás térfelén pattogott a Labda, de veszélyes helyzetet nem tudtak kialakítani a Honvéd-játékosok, nagyon sok volt az átadási hiba. A 40. percben az előretörő Baranyai futott egészen az alapvonalig, de nem nézett fel, és a beadása elszállt a fejek felett. A félidő utolsó percében érdekes jelenet játszódott le a Haladás kapuja előtt. Kapukirúgás után a labda nem hagyta el a tizenhatost, Wágner viszszajátszott kapusának, mire a játékvezető közvetett szabadrúgást ítélt hét méterre a kaputól. A legurítást Fodor mellé rúgta. SZÜNET UTÁN úgy nézett ki, hogy a Haladás feladja a védekező taktikát és merészebben támad. Két gyenge vendéglövést kellett Disztl Péternek hárítani. Aztán ismét jött a Honvéd és az 52. percben látványos jelenetek után növelte az előnyét. Sikesdi nagy alakítását láthatták a nézők. Először Gyimesi remek emelését vitte el, de szerelték, ám nem hagyta magát, hanem a labda után futott, középre ívelt, és Fitos a tizenegyet pontról a rosszul mozduló Kutasi feje felett a kapu közepébe fejelt. 2-0 (Ez a találat is jele volt annak, hogy a Honvéd változtatott játékfelfogásán, hiszen két középpályás hozta össze, Sikesdi és Fitos. Azzal, hogy a támadásokhoz ebben a játékrészben a hazai középpályások is felzárkóztak, alapos zavart okoztak a vendégek védelmében. Ennél az esetnél is szinte több volt a Honvéd-játékos a Haladás kapujának előterében, mint védő. Az más kérdés, hogy vajon miért csak több mint egy félidő elteltével váltak ilyen aktívvá? A 62. percben ismét gólnak tapsolt a közönség. A balhátvéd Cseh előretört, levitte a labdát az alapvonalig, visszajátszott, és az érkező Kovács 14 méterről a bal sarokba helyezett. 3-0 A 68. percben Cseh hibájából Marton vitte el a labdát, visszagurított, Nagy viszont 15 méterről az üres kapu fölé lőtt. Szép támadások, jó játék, legalábbis a Honvéd részéről ez jellemezte a további perceket. Sok helyzetet dolgozott ki a hazai gárda, de egy kicsit könnyelműen ki is hagyta. A 87. percben viszont szépíthetett volna a vendégegyüttes. Demján 13 méterről a bal sarok felé fejelt, de Disztl P. látványos vetődéssel megfogta a labdát. (A Honvéd kettős cseréje nem okozott nagy meglepetést. Románakét és Fodor nem azért hozta le Bicskei Bertalan, mert elégedetlen volt teljesítményükkel. A biztos győzelem birtokában inkább pihentette őket a keménynek tűnő portugálok elleni visszavágóra.) ★ ★ ★ A találkozó végén vastaps köszöntötte a Bp. Honvéd játékosait, ez az elismerés elsősorban a gólokért és a második félidőben nyújtott javuló teljesítményért járt ki a piros-fehéreknek. Az első játékrészben túlontúl óvatosnak tűnt a kispestiek játéka. A négy hátvéd ott maradt a kapu közelében, pedig a vendégeknek csak két ékük volt, sőt Fitos és Sikesdi is legtöbbször a tizenhatos közelében ügyelt arra, hogy az esetleges kontratámadásokat megállítsa. Ezek azonban ritkán jöttek, mert a Haladás atig-alig veszélyeztetett. A Honvédnak ez az óvatos taktikája azt eredményezte, hogy az első félidőben csupán büntetőből tudott gólt elérni. Fordulás után nagyot változott a helyzet azzal, hogy a hazaiak jóval aktívabbá váltak. A szélsőhátvédek is vezettek akciókat, a középpályások is mindinkább belelendültek, és gyakran zárkóztak fel Kovács és Fodor mellé. Tulajdonképpen a második gól nyugtatta meg Bicskei Bertalan gárdáját, ettől kezdve ugyanis néhány olyan támadást láttunk, amely valóban elismerésre méltó. 3-0 után már engedtek az iramból a pirosfehérek, ugyanis teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy a mostani Haladás még arra sem képes, hogy megszorítsa a többszörös bajnokcsapatot. A vendégek — főleg fordulás után — teljesen lemondtak a támadásvezetésről, tőlük akár — némi túlzással — talán még a kaput is lebonthatták volna. Nem tudni, mi az oka a vasiak ilyen játékának. Meglehet, arra gondoltak, hogy lehetőleg minél kevesebb góllal úszszák meg ezt az összecsapást. Összességében a Bp. Honvéd a második félidőben nyújtott teljesítményével, és főként azzal, hogy volt egy jó húsz perce, biztosan nyert, de a helyzetkihasználásának még tovább kell javulnia. Ez a mérkőzés nagy tanulsága a szerdai UEFA Kupavisszavágó előtt. Bicskei Bertalan: — A várakozásnak megfelelően játszottunk, a második félidőbeli jó teljesítményünkkel szeretnénk a soron következő kupavisszavágón is hasonló eredményt elérni. Novák Dezső: — Gratulálok a Honvédnak. Teljesen megérdemelten nyert a szétesően játszó, gyenge napot kifogó csapatunk ellen. Sok sikert kívánok szerdára a kispestieknek. Boross Dezső Varga Béla A kapuban az egész Haladás. Minden szombathelyi játékos a gólvonal előtt egy közvetett szabadrúgásnál, de még így sem kerülhették el a vereséget (Koppány György felvétele) Zalaegerszeg—Rába ET© 1-0 (1-0) Zalaegerszeg, 5400 néző. Vezette: Nagy B. (•••*•), (Huták, Komáromi). ZTE: Balázs 7 — Balog 5, Szabó 6, Csepregi 7, Rezi 6 — Sipos 6, Czigány 7, Vadász 6 — Farkas 4, Kovács 4, Páli 6. Edző: Szabó Rezső. Rába ETO: Albert 6 — Pecsics 5, Hlagyvik 5, Bordás 6, Preszeller 4 — Nagy 7, Csongrádi 6, Rubold 5 — Szabó 4, Mörtel 5, Handel 5. Edző: Győrfi László. Csere: Preszeller helyett Somogyi (5) a szünetben, Kovács helyett Dohány (5) az 57., Farkas helyett Varga (—) és Szabó helyett Kiss (—) a 68. percben. Gólszerző: Páli a 15. percben. Sárga lap: Pecsics a 80. percben. Szögletarány: 5:0 (2:0) a Rába ETO javára. Szabó Rezső, a ZTE vezetőedzője meggondolta magát és a hosszú ideje gyenge formában lévő Dohány és Varga helyett Hetit és Kovácsot állította a kezdőcsapatba. Az utóbbi labdarúgó kezdőemberként először játszott az NB I- ben. A győri szurkolók már a mérkőzés előtt felvidultak, amikor a rádióból értesül■tek arról, hogy az Újpest kikapott és ezzel megadatott a Rábának, hogy a táblázat élére ugorjon. Az első percben Mörtel egy összecsapásnál megsérült és mindjárt ápolásra szorult. A 4. percben Farkas cselezgetett a jobb oldalon, középre adott, Hlagyvik lábáról a labda a gólvonal felé gurult, ám Pecsics ott termett és felszabadított. A 11. percben Czigány ívelt jobbról keresztbe a győri kapu elé, az érkező Rezi nyolc méterről — igaz, éles szögből — a kapu mellé lőtt. A 15. percben szerzett vezetést a ZTE: Sípos ügyesen megkerülte az álmélkodó Ruboldot, az alapvonalig vitte a labdát, középre adott és Páli hat méterről, estében a Scapu közepébe bombázott. 1-0 A gól eléggé megzavarta a győrieket, támadásban maradtak a hazaiak. A 23. percben Farkas ügyes cselek után Kovács elé pöccintette a Labdát, a fiatal játékos talán megijedve a lehetőségtől, négy méterről mellé gurított. Fél óra elteltével kezdett felocsúdni a Rába. A 31. percben Nagy, több zalaegerszegi védő mellett is elvitte a labdát, többen gyötörték őt, el is esett, de a játékvezető nem látott szabálytalanságot. A 35. percben megint Kovács előtt nyílt lehetőség, amikor Pálitól nagyszerű labdát kapott, az ötösön elhúzta még Albert mellett is, de ezúttal is kapu mellé lőtt. A 45. percben Handel kevergetett a bal oldalon, egészen az alapvonal közelébe jutott, beadás helyett azonban lőni próbált, és a gyenge labdát Balázs vetődve elcsípte. SZÜNET UTÁN gyorsan egyenlíthetett volna a Rába: a 48. percben Nagy a jobb oldalon az alapvonalig vezette a labdát, élesen középre lőtt, s a kaputól hat méternyire Mörtel futtából laposan meglőtte a labdát, de Balázs ritkán látható bravúrral, vetődve hárított. Ezt követően Rubold ugratta ki Mörtelt, aki szorongatott helyzetből, 14 m-ről messze a kapu mellé lőtt. Egymást érték ezután is a Rába támadásai. A 60. percben Szabó jobbról ívelt az ötösre, de Handel — bár valósággal rádőlt a feléje szálló labdára — elől Mörtel elfejelte a labdát, és Balázs védett. Válaszként Vadász iramodott meg teljesen egyedül, a középkorból indulva, azonban 30 méterről elhamarkodottan a kapu mellé lőtt. A 65. percben egy kapu előtti kavarodás során Bordástól Dobány elé perdült a labda, ő 15 m-ről lőtt, Albert védett. A 74. percben Páli viharzott el a balszélen, laposan adott középre, de Dobány 4 m-ről a kapu mellé sodorta a labdát. A 80. percben Varga húzott kapura, Pecsics buktatta őt, ezért sárga lappal büntette őt a bíró. (A mérkőzés végén kisorsoltak egy Polski Fiat 126- os gépkocsit, amelyet a 302-es számú tombolajegy tulajdonosa nyert meg.) K ★ ★ A rendkívül nehéz helyzetben lévő Zalaegerszeg elszántan kezdeményezett, és első percekben a régi, lelkes ZTE-re emlékeztetett. Igyekezetét negyedóra elteltével siker koronázta, és ez érezhetően sokkolta a győrieket. Egymás után alakultak ki a jobbnál jobb helyzetek a Rába kapuja előtt, és ha a fiatal Kovács nem olyan lámpalázas, egyedül eldönthette volna már ekkor a mérkőzés sorsát. Félóra elteltével kezdett felocsúdni a Rába-parti gárda, azonban támadásai elég körülményesek voltak. Szünet után nagy iramot diktált a vendégcsapat. Egyre-másra szőtte támadásait, azonban a hazai védők nagyszerűen álltak a lábukon, sőt gyors ellenakcióik révén ők is nemegyszer veszélyeztették Albert kapuját. Nagy volt a küzdelem, beszorult a ZTE, azonban a győri csatárok rendkívül körülményesek voltak, és ha lehetőségük kínálkozott, akkor is gyatra megoldásokat láthattunk tőlük. Érdekes kép alakult ki az előkelő helyen álló Rábáról: néha nagyvonalú játékot mutatott, azonban ezt egyre-másra váltotta fel mind a védelemben, mind a támadósorában a hiba, a kapkodás, összességében, figyelembe véve a kialakított helyzeteket, a hazaiak győzelme megérdemelt. Szabó Rezső: — Első félidei játékunk alapján talán megérdemeltük a győzelmet, a másodikat viszont roppant nehézzé tettük magunk számára. Győrfi László: — Az a csapat, amely nem rúg gólt, nem is érdemli meg, hogy pontot szerezzen! Gondi Béla Az NB1 állása 1. I. Dózsa 137 3 3 27-13 17 2. Bp. Honvéd 137 3 3 20-14 17 3. Rába ETO 136 4 3 19-15 16 4. Pécsi MSC 135 5 3 15- 9 15 5. Haladás VSE 134 7 2 17-13 15 6. Tatabánya 125 4 3 30-15 14 7. Váci Izzó 134 6 3 15-10 14 8. Vasas 135 4 4 21-21 14 9. Ferencváros 133 6 4 18-17 12 10. Zalaegerszeg 135 2 6 14-18 12 11. Siófok 134 3 6 16-19 11 12. Békéscsaba 123 5 4 11-21 11 13. MTK-VM 124 2 6 22-28 10 14. Debrecen 123 4 5 13-22 10 15. Videoton 122 5 5 13-16 9 16. Kaposvár 121 3 8 12-32 5 XLIii. 256. ♦ 1987. november 1 Sípszó előtt NB II • Az egykor szebb napokat megélt Szeged SC és az Eger SE összecsapása a tizenhatodik játéknap egyik érdekes találkozójának ígérkezik. A Tiszapartiaknak bőven van adósságuk szurkolóikkal szemben, hiszen hazai pályán eddig már öt pontot hullajtottak el könnyelműen. Pataki Tamás vezetőedző ugyanakkor nagyon is jól tudja: roppant kellemetlen játékstílusú, veszélyes ellenfélnek ígérkezik az egri tizenegy ... Ettől függetlenül természetesen a szakvezetés győzelmet vár a szegedi gárdától. Elvégre szó sincs arról, hogy feladták volna merész álmaikat! Dr. Kovács visszakerül a csapatba, miután letöltötte a sárga lapok miatti büntetését. Egerben Kovács András vezetőedző egyáltalán nem titkolta, hogy nagyon bízik abban, Szegeden megszakad az idei halvány idegenbeli sorozat . .. Ami tény: vendégként a piros-kékek csupán öt döntetlenre voltak képesek. Gondot okoz, hogy Csepregire még nem számíthatnak, László sincs még rendben és Méhesi sem harcképes. így kezdenek SZEGED SC—EGER SE Szeged, 13 V: Stamler (Szabó J., Horváth Gy.) Szeged SC: Leboniczky — Kántor, Bogdán, Szabó Gy., dr. Tóth — Takó, dr. Kovács, Takács — Hegyeshalmi, Varga, Deák. Eger SE: Bodolai — Szert, Fegyvernek, Juhász, Lengyel — Barabás, Lehnert, Smuczer, Simon — Vojtekovszki, Tatár. NB I MTK-VM—BÉKÉSCSABA Hungária kft., 11 V: Bognár (Szilágyi L., Kiss G.) MTK-VM: Gáspár — Szalai, Híres, Lőrincz — Varga, Bognár, Farkas, Katzenbach — Kékesi, Szeibert, Pölöskei. Békéscsaba: Baji — Szenti, Ottlakán, Bánfi, Fabulya — Adorján, Krasnyánszky, Gruborovics, Csanálosi — Árky, Szekeres. TATABÁNYA—VIDEOTON Tatabánya, 13 V: Maczkó (Lázin, Plasek) Tatabánya: Kiss — Vincze J., Lakatos, Schmidt, Dobesch — Moldván, Csapó, P. Nagy — Kiprich, Plotár, Vincze I. Videoton: Petry — Végh, László, Novath, Horváth — Máriási, Sallói, Wittman — Májer, Magyar, Kovács DEBRECEN—KAPOSVÁR Debrecen, 13 V: Varga S. (Roxin, Bogyó) Debreceni MVSC: Horváth — Kiss, Nagy L., Plókai A., Balogh — Steigerwald, Szűcs, Vancsa, Turtóczky — Melis, Bücs. Kaposvári Rákóczi: Kollár — Deákvári — Kurdi, Rácz, Barna, Kraft — Prukner, Csrepka, Gilitsch — Murai, Havasi. NB I