Nemzeti Ujság, 1927. október (9. évfolyam, 222-247. szám)
1927-10-01 / 222. szám
Teljes heti világrádió-műsor a ciaafon_______ a! NFMJFTf IllSifi®! «Telefoni 119-72. JWm*. TM nefmL Felelős szerkesztő : TÓTH LÁSZLÓ dr. ♦ KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP ♦ Főmankat^Vsi TÚRI BÉLA IX. évfolyam 222. szám# Szombat ♦ Budapest, 1&2? október 1 ...■■■■■n—!■■■ msSBSSBSBBBSSSBSBSEBBB ■■■■ ■ mi ín■immi—■■nmix MAI CIKKEINK: St Louisban ötszáz házat romba döntött a tornádó Mezőgazdasági kiállítás Szentesen Feloszlatták a kártyaklubokat Súlyos balesetek az autóverseny tréningjén Szaporodtak a fizetésképtelenségek Békét akar a birkózószövetség A Nemzeti Színház jubileumi kiállítása Halálraítéltek a feleséggyilkos prágai mérnököt Surányi Miklós: A Bethlenek Zichy Ernő dr. gróf: Miért lett a genfi parti „remi“? 2:2000, ami azt jelenti, hogy kettő aránylik a kettőezerhez és pedig úgy, amiként hazánk szebb telkű „nemojcratáinart" frázisai a valósághoz. Az történt ugyanis, hogy idegenellenőrző eljárás indult meg az ideiglenes határok vidékén, tekintettel a hívatlan vendégekre és ezzel egyidejűleg megindult egy előre megfontolt szándékkal elkövetett felháborodás a „zaklatások" ellen. Két embert, két idegent találtak csupán, hangzott a felháborodottak ajkán az ellentmondást nem tűrő kijelentés, tehát világos, hogy itt a liberalizmus és a demokrácia ellen elkövetett zaklatásról van szó. Az emberek kezdették már hinni, hogy az ügyben nem az idegenek ellenőrzése volt a cél, hanem valami rejtélyesen sötét „reakció". Ma aztán kiderül, hogy nem kettő, hanem kettőezer ember ellen indult meg az eljárás, tehát mégsem volt olyan alaptalan, annyira reakciós és indokolatlana razziázás. Már most meg lehet állapítani, hogy a frázis úgy aránylott a valósághoz, mint kettő a kettőezerhez, jeléül annak hogy csupán ebben az arányban érdemel figyelmet az időnként felvonuló demokrata felhábordás. Ezen az arányszámon keresztül érheti megítélni a nálunk graszszáló „demokrácia“ hitelét, komolyságát és valódi, természetét. Kettőezer idegent ellenőrizni nem „reakció", ellenben eltűrni, kettőezer idegen hívatlan beszivárgását, ugyancsak nem demokrácia és nem iberalizmus, hanem bűn és bűnpártolás . Erről van szó. Kártyaklubbok alkonyát jelentik illetékes körökből tudniillik nem a slepperek, minkabérlők és más egyéb társadalmi tevékenységet kifejtők, hanem a belügyminisztérium és a rendőrség köréből." Az a szörnyű járvány, amely végigsöpört a főváros életén s melynek útját tönkretett családok, letört exisztenciák, bűnbe kergetett nyomorultak könnyeinek és vérének csöppjei jelzik, elérkezett az alkonyhoz, bezárják a kártyák jobbokat, amelyek démoni erővel vonzották a gyönge és esendő embereket, a játék asztalához. A belügyminiszter, aki nemcsak szóval és intelemmel hirdeti a közélet megtisztítását az erkölcsi romlás szemetétől, hanem tettekre is váltja a szót, ma aláírta a szártyaklubbok bezáráséit és megrendszabályozását jelentő rendelkezéseket. Tehát nem lesz több játék Nincs több kaccarat, demin de fér és roulett. Nincs többé lovacska, nincs több vitorlás, lovas, evezős jelzés alatt végzett lélekrontás, embergyilkolás és társadalmi fertőzés. Anyák és feleségek, akik hosszú éjszakákon át reszketve várták haza a játékost, aki ha nem ment haza, akkor már a temetőbe, vagy a börtönbe ment és férjek, akik erkölcsileg összerop■panva várták haza a szubbokból a szórakozó feleséget, pillanatra felszabadult lélekkel sóhajthatnak fel, csakhogy már vége van a gonosz, az őrjítő játéknak s bár a rendelet me most, hanem korábban, sokkal korábban jött, volna. Nincs több játék... Várjon? Nincs több kaccarat? Vigyázzunk, mert abban a közmondásban, hogy az ördög nem alszik, nagy igazság van. Amilyen dicséretes és minden elismerésreméltó a belügyminiszter rendelkezése, épp olyan energiával kell követelnünk, hogy soha, pillanatokra se lankadjon az ellenőrzésre hivatottak ébersége Mert rendeletet, fogadkozást, elhatározást láttunk és hallottunk már sokat, anélkül, hogy valóban megszüntették volna a játékot és a, gombamódra, rejtetten felállított és felvirágoztatott klubbokat. A játékszenvedély mindig éber, mert az ördög nem alszik. S annál éberebb, minél gyomrébb és romlottabb a társadalom, minél rombolóbb az általános gazdasági helyzet és minnél könnyebben alszik el a fegyelmező erő, amelynek éberségén és erélyén a társadalom életének rendje nyuszik. Teljesen meg kell reformálni a főváros közlekedését! A Hemxeli Újság közlekedési ankétja az 5. oldalon A francia külügyminisztériumban nincs nyoma a Paléologue-jegyzéknek A baloldali gyanúsítások sorra összeontlanak A magyar-francia tárgyalásokról csak tartózkodással nyilatkoznak a politikusok A Paléologue-féle állítólagos jegyzék nyomán egyre több emléke nyitódik fel a Trianont megelőző és a békeszerződés aláírását követő eseményeknek s az eddig nyilvánosság elé nem jutott bizalmas tárgyalásoknak. De az érdeklődés előterében még mindig a Paléologue-j egyszjk áll, amely Magyarországon kívül a legnagyobb feltűnést a kisantant-államok politikusai körében keltette. Akármilyen jellege volt ennek az iratnak, az európai közvélemény most már látja, hogy a trianoni szerződés határozatait Franciaországban sem tekintették véglegesnek, egyúttal pedig köztudomásra jutott az is, hogy 1920 nyarán, a lengyelországot és vele együtt Európát fenyegető bolseviki veszedelem ellen a francia kormány Magyarország katonai közrreműködésének'' igénybevételére gondolt, mert Csehország nem volt hajlandó akcióba lépni. Az eddig megjelent nyilatkozatokból — függetlenül az állítólagos Paléologuejegyzéktől — kiderül, hogy úgy katonai, mint gazdasági természetű ügyekben tárgyalások folytak Budapest és Paks között Wolff Károlynak lapunkban tegnap ismertetett kijelentései teljes megvilágításba helyezték a MÁV bérbeadására irányuló törekvéseket s a közbenjáró verőrök szerepét, akik komolytalan politikai ígéretekkel próbáltak nyomatékot adni közbenjárásuknak. Wolff Károly megcáfolta azt a híresztelést is, hogy a MÁV bérleti ügye összefüggésben állott volna az országhatárok megállapításának kérdésével. Mindazok a gyanúsítások, vádak és szemrehányások, amelyekkel a baloldali sajtó a keresztény és nemzeti rezsim hét év előtti tényezőit „egy elszalasztott alkalom“ miatt elhalmozta, egyenként alaptalanoknak és rosszhiszeműeknek bizonyulnak. A helyi jé1sztanisztárunk nem kapta meg a Paleologue-feguz£het K hiteit Héderváry Sándor gróf, aki Walko miniszter távollétében a külügyminisztériumot vezeti, a kormány álláspontjáról a következőket jelentette ki: — A kormányt meglepte ennek a jegyzéknek nyilvánosságra hozatala, nem a benne foglaltak miatt, hanem azért, mert a jegyzéknek a külügyminisztériumban a nyomát sem találják, márpedig egy ilyen jegyzéknek nyoma volna. Sem a békedelegáció, sem a külügyminisztérium nem kapta meg ezt a jegyzéket és így a kormány intézkedni nem is tud. Elsősorban be kell várni, hogy Franciaország részéről hogyan foglalnak állást a Paleologue-ügyben. Ismételten le kell szögeznem, hogy a jegyzéket nem kaptuk meg, annak semilyen nyoma sincs és így nem is tisztázhatjuk a kérdést. Azt nem tudom, hogy tisztázódni fog-e a kérdés, lehet, hogy tisztázódik. Simonyi-Scnadam Sándor cdfogja a nehtulajdonnsosi szigetentéseket Tekintettel azokra a nyilatkozatokra, amelyeket egyes lapok Simonyi-Semadam Sándor volt miniszterelnöknek tulajdonítanak és amelyek szövegezésükben egymástól eltérnek, a Magyar Távirati Iroda egyik munkatársa felkereste Simonyi-Semádam Sándort és tőle a következő hiteles nyilatkozatot kapta: — A Magyarság tegnapelőtti számábanközzétett Paléologue-féle jegyzőkönyvre vonatkozóan a lapoknak csupán a következő nyilatkozatot adtam: „Az ügyet a kormány tárgyalta. Minisztertanács döntött benne minden huzavona" és haladék nélkül és a kormány a maga részéről mindent megtett, hogy az ügy perfektuáltassék. Hogy a dologból nem lett semmi, annak egyedüli oka Paléologue bukása”. Minden, ami ezenkívül, vagy ettől eltérő fogalmazásban a nevem alatt megjelent, az nem fedi az én kijelentéseimet és azzal magamat nem azonosítom, így nem mondottam azt, hogy a Magyarságban közölt jegyzőkönyvvel azonos szövegű okmányt kapott volna a kormány. Minden további kérdésre a választ kereken megtagadtam, úgy, amint a jövőben nem fogok ebben az ügyben semmiféle nyilatkozatot tenni. Andrássy Gyula gróf a lengyel-magyar áttoróról Andrássy Gyula gróf, aki jelenleg Tiszadobon tartózkodik, a hozzá intézett kérdésre a következőiket válaszolta: — Azokban az években az volt a meggyőződésem, együtt kell menni és szövetkezni a lengyelekkel. Az én gondolatmeneteimek a magyar külpolitika irányításában teljesen megfelelt volna az, amit Paléplogne ajánlott. Ha nem csal emlékezetem, Teleki Pál gróftól és Bethlen István gróftól általánosságban hallottam a francia ajánlatról, de csak annyit tudtam, hogy Franciaország szeretné, hogy mi Lengyelország mellett foglaljunk állást és segítsük katonailag. Ennek ellenében Franciaország bizonyos előnyöket ígért Magyarországnak. Az ajánlat részleteit nem ismertem, mert azokat nem közölték velem. — Emlékezem arra is, hogy a kormány tagjai bizonyos aggályoknak adtak kifejezést a Paléologue-féle gondolatmenet kapcsán, ezekről az aggályokról azonban nyilatkozni nincs jogom és ezt nem tartanám az ország érdekében állónak. Imétlem, csak általános nagy vonásokban hallottam akkor az ajánlatról, a részletekről azonban, amelyek nagyon kedvezőek voltak reánk nézve, csak most hallok. A felelősség kérdéséről nyilatkozik Apponyi /illeki gróf Apponyi Albert gróf, aki már egyizben kijelentette, hogy nem látta a Paléologueféle jegyzéket, arra az újabb kérdésre, hogy volt-e tudomása a nemhivatalos tárgyalásokról, a következőket válaszolta: — A tárgyalásokról, mint a békedelegáció vezetőjének tudomásom volt, azonban a férfiak között szokásos diszkréció a leghatározottabban megtiltja nekem, hogy ezeknek a tárgyalásoknak az anyagáról közlést tegyek a nyilvánosság számára. Ami a Paléologue-féle okmánnyal kapcsolatban fölvetett felelősség kérdését illeti, én erről csak annyit mondhatok, hogy felfogásom szerint senkinek nincs oka félni a felelősség kérdésének felvetésétől. folytatása a második oldalon Lapunk mai száma 16 fillér Elég is miszllfbációból indokolt volt az óvatosság, amely tűtt az úgynevezett Paléologuejegyzést az első perctől kezdve kezeltük, a legutóbbi események igazolták. Az állítólagos jegyzéknek nemcsak a magyar külügyminisztérium irattárában nincs nyoma, de a francia külügyminisztériumban sem találják semmi nyomát. A Quai d‘Orsayn kijelentették, hogy a lapok által közzétett okmány, sem eredetiben, sem másolatban, sem fogalmazásban nincs az irattárban. Laikus embernek sem kell megmagyarázni, hogy ha egy okmány hivatalos jellegű, ha azt egy külügyminisztérium küldi egy másik kormánynak, a nyoma okvetlenül megmarad mind a két fél irattárában. Abból a tényből tehát, hogy a Paléologue-okmánynak a nyoma sem a Disztéri palotában, sem a Quai d'Orsayn föl nem fedezhető, jogosan megállapíthatjuk, hogy a jegyzék, ha egyáltalában létezett, nem volt hivatalos jellegű. A párisi külügyi hivatalban azt hiszik, hogy valamilyen apokrif írásról lehet szó, mert olyan ajánlatot a francia kormány Magyarországnak soha nem tett és nem is tehetett, mert a trianoni békemegállapodásokon Franciaország egyoldalúlag nem változtathatott. Apokrife a Paléologue nevével Budapesten közzétett irat, azt most nem kutatjuk, de rá kell mutatnunk Simonyi-Semadam Sándor volt miniszterelnök hiteles nyilatkozatára, amelyben egyes lapok közléseivel szemben kijeleníti, hogy kormánya a szóban forgó jegyzékkel azonos szövegű okmányt nem kapott. Ennek, a legenyhébb szóval miszteriózus okmánynak nevezhető iratnak alapján azonban a baloldal vádat emel nemcsak a volt miniszterek, de az egész nemzeti keresztény politika ellen és misztifikálva dátumokat meg eseményeket, belekeverve Trianon elkövetkeztébe a belügyi politikát, sőt a Habsburg-kérdést is, vizsgálatot követel. A baloldalnak most nem elég Apponyi Albert gróf kijelentése, hogy a felelősség felvetésének kérdésétől senkinek nincs oka félni, lapjaiban tovább folytatja a tetemrehívást. Nos, mi is tisztázást követelünk. Tudni akarjuk, hogy annak a jegyzéknek, amelyet igen tisztelt laptársunk kétségkívül a legnagyobb jóhiszeműséggel közzétett, hol van hát az eredetije, mivel ott nincs, ahol lennie kellene. Érdeklődhetnénk az után is, hogy az illető, aki ezt az iratot laptársunknak átadta, mikép jutott birtokába egy olyan okmánynak, amelyről a külügyminisztériumban, ahová állítólag küldetett, még másolat sincsen? De ez másodrendű kérdés. A fontos, a lényeg ez: annak, aki az iratot tisztelt laptársunknak átadta, kötelessége nemcsak a lap reputációja, de az ügy és a megbolygatott közvélemény érdekében is előállni az okmány eredetijével. Hadd lássuk, ha máskép nem, fényképmásolatban és facsimilében az okmányt és a rajta levő aláírásokat! Amíg nem tisztázódott, hogy ,ezaz okmány hiteles-e, addig mindenolyan következtetés, amely ebből a baloldalon vádat akar kovácsolni,nepa minősíthető másnak, mint nélkülteretlen szenzációhajhászásnak, vagy tudatos rosszakaratnak. Hiszen még abban az