Népszabadság - Budapest melléklet, 2002. január
2002-01-17
32 NÉPSZABADSÁG BUDAPEST 2002. JANUÁR 17., CSÜTÖRTÖK „Nemes városi Tanács, érdemes Polgárok!” Az amatőr pesti városvezetést lassanként felváltotta a jogvégzett hivatalnokokból álló igazgatás A XIX. század elejétől kezdődően Pest szabad királyi város újkori történetének első, látványos növekedési évtizedeit élte át. A gazdasági és társadalmi folyamatok hatására a század közepére Pest az ország legnépesebb, meghatározó fontosságú városa lett. Szerepe, élete döntő befolyással bírt az egész korabeli Magyarország gazdasági, politikai és művelődési életére. Népessége a század eleji húsz-huszonötezer főről az 1848-as márciusi forradalom előestéjére eléri a százezret. A gazdaság motorja ebben az időszakban a felhalmozott kereskedelmi tőke, de elkezdődik, ha szerény méretekben is, a modern gyáripar kialakulása: a kisebb olaj-, gyufa-, cukor- és téglagyárak mellett 1835-ben létrejön az óbudai hajógyár mint a korszak legjelentősebb ipari vállalkozása. Az 1840-es évekre a Duna menti városok közül Bécs után Pest lesz a legforgalmasabb kereskedőváros. Ezzel összefüggésben a városi társadalom is átalakul, és új rétegek, csoportok tűnnek fel: a kereskedelmi és ipari vállalkozók, a nem nemesi származású értelmiségiek, a honoráciorok, a bérmunkások, a független értelmiségi pályát képviselő írók, újságírók. Megváltozik a város külső, fizikai képe is: a század elejére eltűnnek a várost körülölelő falak, így a szűk belváros és a fokozatosan benépesedő külvárosok lassan összenőnek. Pest belső dinamizmusa szétfeszítette a város középkorias és szűkös kereteit. A József nádor kezdeményezte Szépítési Bizottmány által 1808-tól kezdetét vette Pest tervszerű kiépítése, amiben olyan építészek játszottak vezető szerepet, mint a két Hild, János és József, valamint Pollack Mihály. Kiemelkedő középületek egész sora épül ezekben az évtizedekben: a Deák és a Kálvin téri templom, a Vigadó, a Német Színház, a Nemzeti Színház, a Nemzeti Múzeum, a Ludovika, a Lloyd-palota épülete, hogy csak a legjelentősebbeket említsük. A város fejlődését sem az 1831-ben kitört kolerajárvány, sem az 1838-as nagy árvíz nem tudta jelentősen visszavetni. Pest élt, és élni akart. A város fejlődésével együtt változott és alakult a városigazgatás rendszere is. A legfőbb hatalommal a városban a belső tanács rendelkezett, mely a polgármesterből, a bíróból és a városkapitányból, valamint a tizenegy tanácsnokból állt. A belső tanács döntött a várost érintő minden lényeges kérdésben. Hatásköre kiterjedt a polgári és büntető igazságszolgáltatásra, a vagyonkezelésre, az árva- és gyámügyekre, a polgárjog adományozására és - saját tagjai közül - az országgyűlési követek kijelölésére. A belső tanács felügyelete alá tartoztak az egyre nagyobb jelentőséget nyert szakhivatalok, a kancellária, az ügyészség, a telekhivatal, a számvevőség. Tisztújító közgyűlésre két-három évente került sor, ezen a polgármestert, a bírót és a kapitányt a tanácsosok közül választották meg. A tanácsosokat kezdetben huszonnégy tagból álló külső tanács soraiból, majd a XVIII. század közepétől száz fővel kiegészített és „választópolgároknak” nevezett testület soraiból választották. A tisztújítást általában egy-egy királyi biztos felügyelte és ellenőrizte, aki az államhatalom érdekeit képviselte. A XVIII. századi „amatőr” városvezetést, mikor is egy-egy tehetségesebb iparos vagy kereskedő, mintegy a munkája mellett végezte hivatali teendőit, lassanként felváltotta a jogot végzett hivatalnoki rétegből álló szakszerűbb városigazgatás. Ennek a megváltozott városvezetői rétegnek sok szempontból tipikus képviselője volt Tölgyessy (Eichholcz) János polgármester. Apja, Eichholcz József Vácról vándorolt el Pestre, és a Király utcában vásárolt magának házat. Fia, ki nevét már Tölgyessyre magyarosította, a hivatali karriert választotta. A polgárjogot 1819. január 18-án kapta meg mint Pest városi irodaigazgató és kiadó. Egy szerény hozományú városi csizmadia lányát vette feleségül, és bizonyára ez is hozzájárult, hogy már igen korán pénzkölcsönzéssel kezdett foglalkozni. Élete végén kihelyezett pénztőkéjének összege megközelítette a nyolcvanezer forintot. Ez nem volt kis összeg, hiszen abban az időben hat-hétezer forintért már egy szép városligeti kertet lehetett venni. Tölgyessy karrierje gyorsan emelkedett: 1836-ban bíró, majd alpolgármester is lett, végül pedig 1838. július 10-én polgármesterré választották. Tisztségét jól és eredményesen végezhette, hiszen a megválasztása előtt pár hónappal pusztító árvíz rombolását az általa vezetett város két-három év alatt kiheverte. Az 1843 májusában tartott tisztújító közgyűlésen mégsem választották újra. (Tölgyessy János egy év múlva, 1844-ben elhunyt.) A tisztújítást megnyitó királyi biztos, gróf Almásy Móric a következő szavakkal festette le Pest fejlődését, s fogalmazta meg a megválasztandó tanács feladatait: „Nemes városi Tanács, érdemes Polgárok! A polgári élet, mozgás, ipar alig két emberkor óta, olly dús eredménnyel kavarogtak szőke Dunánknak partjain, hogy a félszázad előtt még csak tekintet nélküli kis város, alig 15 ezer lakossal, mintegy kivarázsolva áll itt most 80 ezer lakossal. Jeles a műveltségben, polgárosodásban, elől haladó a polgári és jótékonyintézetekben, gyarapodó a kereskedésben, iparban, csinos és fényes alakjában. Így virradt fel e Városra a mai nap, ezen nap, mellyen olly tisztújítást kíván létrehozni, hogy általa az igazság kiszolgálása, a polgári társaságoknak ezen legfőbb erőssége, továbbá a személy, és vagyonbiztosság, a belső ügyeknek rendes vitele, a Város érdekeire, jogaira való gondos felvigyázás, a közrendtartás, egy szóval: a Város java, dísze, híre helyes választások által lelkes munkás kezekre bízassák, igaz, és érdemes férfiak jellemére alapíttassék.” A választás eredményeképpen Szepessy Ferenc lett az új polgármester, ki hivatalát 1848-ig viselte. Ekkor a márciusi forradalom vihara mind őt, mind a városvezetés régi rendszerét elsöpörte. Fodor Béla Buda és Pest látképe az 1820-as években forrás: a reformkori budapest Almásy Móric, Pest királyi biztosa 1843-ban FORRÁS: A PESTIEK PETŐFI ÉS HAYNAU KÖZÖTT ________Ércnél Maradandóbb________ A Krecsányi család sírboltja A Kerepesi úti temetőbe több emlék került az 1960-as években az egykori Németvölgyi temetőből, ám a régi budai sírkertek gazdagságát ismerve azt mondhatjuk: alig néhányukat sikerült ilyen módon megmenteni. Buda utolsó „belvárosi” temetője csupán három évtizeddel tovább maradhatott fenn, mint a tabáni és a két vízivárosi sírkert, melyek tehermentesítésére 1885-ben megnyílt, gyakorlatilag egy-két évtized alatt megtelt, s 1963-ban született meg a felszámolását elrendelő határozat. Néhány németvölgyi síremlék a Kerepesi úti temető egy elkülönített részére került: ma is itt nyugszik többek között Varasdy Lipót, Buda főmérnöke, Téry Ödön, a hazai turistamozgalom doyenje, Reményi Antal író, Pest város jegyzője, Markovits Iván, a magyar nyelvű gyorsírás egyik úttörője, aki negyedszázadon át töltötte be a Budapesti Gyorsíró Egylet elnöki tisztét, vagy Hunfalvy János, kora legnagyobb magyar geográfusa. Távolabb, díszparcellában temették újra Budenz Józsefet, a magyarul felnőttként megtanuló német nyelvtudóst, az összehasonlító finnugor nyelvészet egyik alapítóját. Egykor Németvölgyben állt, s a Kerepesi úti temetőbe került a Krecsányi család sírboltja is. Az áttemetettek közt volt Krecsányi Ignác (1844-1923) színigazgató és rendező, az egykori Horváth-kerti Budai Színkör bérlője, akiben - a nem messze nyugvó Molnár György mellett - a budai magyar színjátszás megalapítóját tisztelhetjük. Az itt nyugvó másik jeles személyiség Krecsányi Kálmán (1858-1936), a főváros helyettes rendőrfőkapitánya, a kriminológia tudományának hazai úttörője, aki Budapesten - másodikként az európai városok sorában - bevezette az ujjlenyomatokon alapuló személyazonosítást és nyilvántartást. Rendőrfőnöki síremlékek bőven akadnak a Kerepesi úti temetőben. A budapesti közigazgatás történetében jártasabbak számára nem cseng ismeretlenül például az 1849- ben a fővárosi és az országos rendőrséget egyszerre irányító, díszsírhelyen újratemetett Hajnik Pál, az országos bűnügyi nyilvántartást megszervező Boda Dezső, vagy a bűnügyi statisztikákat meghonosító Sélley Sándor neve. Az évtizedekkel ezelőtt műemlékké nyilvánított Krecsányi-sírbolt korlátján álló négy gránit díszurnán kívül volt a síron két bronz díszurna is, ezek azonban a korunkban virágzó üzletággá vált köztéri fémgyűjtés áldozataivá váltak, akárcsak a sírbolt kis bronzkapuja (és a temető számos más műalkotása). Ám akadtak sokkal szerencsétlenebb sorsú németvölgyi emlékek, például a két neves elmegyógyász, Schwartzer Ferenc és fia, báró Schwartzer Ottó sírboltja: bár az egykori Kékgolyó utcai intézet vezetőit is áttemették, eredeti, a Schmidtműhelyből kikerült síremlékük eltűnt, s hantjuk felett ma egyszerű obeliszk áll. Schmidt Gyula kőfaragó vállalkozása bár nem büszkélkedhetett olyan széles vevőkörrel és prominens megrendelésekkel, mint a Gerenday-féle cég, egykor hasonló szerepet töltött be Budán, mint neves riválisa Pesten: a műhelyéből kikerült munkák meghatározták a korabeli reprezentatív temetkezőhelyek képét. FOTÓ: KOVÁTS ZSOLT Tóth Vilmos i_ _______Golyó-Fogó________ Zöld Angyal Bowling Club Baráti árak, kedélyes hangulat, ám a hőskorán már túljutott, megkopott pálya: ezek a fő jellemzői ennek az angyalföldi bowlingklubnak. A jó középkategóriás vendéglátó-helyiség pincéjében elhelyezkedő kétpályás terem kedvelt helye a környékbeli társaságoknak, amelyek tagjai az unicumok mellett gyakran legurítanak egy-két bowlingpartit. A befogadóképesség korlátozott (legfeljebb kétszer heten játszhatnak egyszerre), ezért nem árt már a hét elején pályát foglalni hétvégére, így tettünk mi is. Szombat este kilencre érkeztünk, de csak félórás késéssel jutottunk játékhoz, mert a délutáni társaság a rejtélyesen hangzó pályaszakadás miatt 30 perccel tovább játszhatott. (Kompenzációként éjfél helyett hajnali egyig engedtek játszani minket.) A fél óra várakozási idő elszaladt a bárhelyiség asztalánál, ám a fogyasztás sajnos rányomta a bélyegét a későbbi játékeredményre. A ferde, füstös-zöld színű lambériával burkolt bowlingtermet néhány asztallal és egy bárpulttal egészítette ki építője 1993-ban. Halk zene szól. Ez pont elég is. A Zöld Angyal klubja a bevásárlóközpontok harsogó technobowlingtermeihez képest mára szinte patinássá érett, de az idő foga bizony alaposan kikezdte a parkettázott pályát és a kellékeket. A kötelező bowlingcipők az erre a célra szakosított szekrénykében bujkáltak szégyenlősen. A rejtőzködés nem véletlen, némelyikük még a nyitáskor lehetett új. A nyilván alacsony fejlesztési összeget a klub ésszerűen használta fel: a pontszámláló automata feletti asztalon egy cipődezodor (különösen hosszan tartó hatásformen) és egy gombaölő spray (Chinofungin) díszelgett. Manapság a gombától biztosan jobban félnek, ugyanis a spray már üres volt. A csillogó rézcsövekkel leválasztott pálya dobórésze a sok használattól tükörsimára csiszolódott, így a szintén kopott cipőtalpon nehéz a fékezés a nekilendült dobónak, de meg lehet szokni. A pályaparketta viszont szintén fel van kapva, ami bowlingban járatos ellenfelem szerint megfogja a golyót, ahelyett, hogy engedné gurulás közben kipörögni. Szintén tőle tudom meg, hogy a kisgazdák, mármint azok, akik bowlingoznak is földművelés meg politika közben, a rendkívül szellemes „szexes kugli” néven illetik a játékot. (Utalva a golyók lyukas mivoltára, amelyekbe az ember az ujjait dugja a jó fogás végett.) Ha már itt tartunk: a golyók némelyike csorba volt a lyukak szélén, ami nem okozott kellemes élményt dobás közben. A pálya bábuállító szerkezete zsinóros, ami azt jelenti, hogy a ledőlt bábukat egy, a „fejük búbján” rögzített vékony zsinór rántja újból függőleges állásba. A tapasztaltak szerint ennek a szerkezetnek nagy előnye, hogy ha a játékos a golyóval jó erősen beledurrant a bábuk közé, akkor a zsinór megteszi a maga dolgát, és ledönti az állva maradó bábukat is. A puritán számolóautomata kezelése két gomb nyomogatásában merült ki: játék elején a játékosok számának beállítása, befejezéskor pedig az új játék gomb megnyomása. Az automata egyszerre hét játékost tud követni, így a két pályán összesen tizennégyen játszhatnak. Amilyen egyszerű volt a mechanizmus, olyan jól működött: egyszer sem zavarodtunk bele a számolásba, és egyszer sem kellett leállni a dobálással az állítószerkezet beragadása miatt. A háromórányi bowlingozás összesen 6900 forintba került, tekintve a 2300 forintos óránkénti bérleti díjat. A fogyasztás számlája sem szaladt el. Pluszdíjról (cipőbérlet, frame-díj) szerencsére még csak nem is hallottak a Zöld Angyalban. Tenczer Gábor