Népszabadság, 1999. május (57. évfolyam, 101-124. szám)
1999-05-05 / 103. szám
NÉPSZABADSÁG KÜLPOLITIKA - ÁLLÁSPONT 1999. MÁJUS 5., SZERDA A szövetség látja a kockázatot A magyar külügyminiszter a szárazföldi hadműveletről Martonyi János külügyminiszter szerint a NATO világosan látja azokat a politikai és katonai kockázatokat, amelyeket egy, a Jugoszlávia ellen északról induló szárazföldi hadművelet kiváltana. A NATO nem gondolkodik ilyen hadműveletről, ez ugyanis veszélybe sodorná a vajdasági kisebbségeket, az ottani magyarságot, és újabb etnikai tisztogatás, népirtás fenyegetne - közölte a külügyminiszter a parlament külügyi és nemzetbiztonsági bizottságainak együttes keddi ülése után. A két bizottság közösen tájékozódott a katonai helyzetről, és ismét szó esett az MSZP azon javaslatáról, hogy támadó repülőgépek ne induljanak hazánk területéről jugoszláviai célpontok ellen. Martonyi a NATO akciójával kapcsolatban a magyar nemzeti egység helyreállítását tartotta az egyik legfontosabb feladatnak. Mint mondta: nem érti pontosan, hogy a múlt heti, egységet tükröző hatpárti tárgyalások óta miért változott meg az MSZP véleménye, hiszen ekkor is teljesen világos volt, hogy a NATO repülőgépei esetlegesen támadó hadműveletek céljaira is használhatják Magyarország repülőtereit. Keleti György, a nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke kijelentette: nem a szocialisták álláspontja változott meg, hanem a körülmények, hogy a NATO repülőgépei hazánk reptereit is felhasználják légicsapások indítására. A szocialista politikus szerint további politikai egyeztetésekre van szükség. Szent- Iványi István, a külügyi bizottság szabaddemokrata elnöke elmondta: az SZDSZ nem támogatja az MSZP módosító javaslatát a korábbi parlamenti határozat megváltoztatására. Szerinte az MSZP-s képviselők kezdeményezése nem volt kellőképpen átgondolt, megtörhet a Magyarország kiszámíthatóságáról és megbízhatóságáról alkotott kép. Közölte: a kormány és az ellenzék közös felelőssége, hogy fennmaradjon a NATO- akcióval kapcsolatos nemzeti egység. Tegnap egyébként öt NATO-szállítógép érkezett a Ferihegy 1 repülőtérre. A C-130-as típusú repülőgépek technikai és kisebb szállítóeszközöket hoztak Budapestre, amelyek az üzemanyag-szállításra és légi utántöltésre is alkalmas KC-135- ös tankergépek fogadásához, működtetéséhez szükségesek. Az öt repülőgép a nap folyamán el is hagyta a magyar légteret. I. B. Több tiltakozó nyilatkozat fogadta a Balkán Békéjéért Mozgalom felhívását, amelyet a napokban - többek között - szocialista és liberális politikusok, újságírók, békeaktivisták írtak alá. Fideszes képviselők, mint az közleményükből kiderül, „őszinte értetlenséggel” olvasták a Balkán Békéjéért Mozgalom felhívását. A parlament legfiatalabb tagjai, a Diktatúraellenes Akciócsoport alapítói leszögezik, hogy Koszovóban népirtás folyik. A fideszesek csodálkoznak, miként „felejthette el Konrád György és Krausz Tamás, hogy a ’30- as évek Európájának fasizmussal szembeni politikai közönye hova vezetett”. Tiltakozik az ’56-os Deportálások Tényfeltáró Bizottsága (Deport’ 56) elnevezésű szerveződés is. Brüsszelben nem értik az MSZP kezdeményezését BRÜSSZELI TUDÓSÍTÓNKTÓL Brüsszelben meglepetést és értetlenséget váltott ki az MSZP kezdeményezése. Az atlanti szövetségben eddig úgy értelmezték: a parlamenti pártok között konszenzus alakult ki a NATO-csatlakozás ügyében, és Magyarország tisztában van azzal, hogy a tagság jogokkal és kötelezettségekkel is jár. Szövetségi illetékesek emlékeztettek arra, hogy a koszovói beavatkozás elkerülhetetlenné vált, és annak valamennyi lépéséről egyhangú döntés született. NATO-tisztviselők hangsúlyozták, hogy Magyarországra fontos szerep vár a koszovói válság rendezésében, s a térség politikai stabilitásában és gazdasági talpra állításában a magyarok is érdekeltek. Magyarországra, mint Jugoszláviával szomszédos tagállamra, különös figyelem irányul, s a többi NATO-tag hosszú távon is figyeli, miként viszonyulnak a politikai vezetők a kötelezettségekhez és a kockázatokhoz. Javier Solana főtitkár környezetéből származó információk szerint a NATO nemcsak a magyar kormánnyal, hanem a vezető ellenzéki politikusokkal is tartja a kapcsolatot. Egy magas rangú szövetségi tisztviselő úgy fogalmazott: nem hiszi, hogy az MSZP ne tudná, milyen irányban alakul a jugoszláviai NATO-akció. Pócs Balázs Budapestre várják Solanát és Clarkot Június 19-től 23-ig Budapest lesz a házigazdája a NATO évente megrendezésre kerülő nem hivatalos konferenciájának, a „workshop”-nak. A tanácskozás tiszteletbeli elnöke a szövetséges erők európai főparancsnoka, Wesley Clark tábornok. A szövetség vezetői - így Javier Solana főtitkár - a hasonló NATO-konferenciákon eddig mindig részt vettek, ám az idén a koszovói események kérdésessé tették a jelenlétüket. A rendezvényre a tag- és a partnerállamok legmagasabb szintű képviselői kaptak meghívót, jóllehet a tapasztalatok azt mutatják, hogy a nagyobb súlyú országok állam- és kormányfői ezzel nem mindig élnek. Az Egyesült Államok például előreláthatóan „csak” államtitkári szinten képviselteti magát. Szövetségi illetékesek azonban úgy vélték, hogy a rendezvény nagy presztízse miatt valóban számítani lehet mintegy 50 magas beosztású személy - köztük védelmi és külügyi tárcák vezetőinek - jelenlétére. Magyarország már egy éve készül az esemény megrendezésére - tudtuk meg a HM NATO együttműködési főosztályán. A tanácskozás címe A politikai és katonai döntéshozatal a NATO-ban, de a felszólaló miniszterek várhatóan Koszovóra összpontosítanak majd. A konferencia színhelye a budapesti Hilton szálloda lesz, egy rövid programnak pedig az Országház ad otthont. 1993-ban Magyarország egyébként már volt házigazdája hasonló rendezvénynek és ez volt az első alkalom, hogy a tanácskozást egy - akkor még nem NATO-tagországban rendezték. P. B.-Sz. Z. Demonstrációk Hebron környékén Hét palesztin tüntető és egy fotóriporter sebesült meg Ramallah és Hebron környékén, amikor az önálló palesztin államért tüntető palesztin fiatalok összecsaptak izraeli rendőrökkel. A demonstráció hátterében az áll, hogy a palesztinok tegnapra tervezték kikiáltani önálló államukat, de a PFSZ Központi Tanácsa a május 17-i izraeli választásokra tekintettel júniusra halasztotta a döntést. Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő, Ariél Saron külügyminiszter és Mósé Arensz védelmi miniszter társaságában tegnap soron kívüli sajtóértekezleten magának és „szilárd politikájának” tulajdonította a palesztin halasztó határozat érdemét. Ezzel szemben Jichak Mordehai volt védelmi miniszter kifejtette, hogy a halasztásról már a Wye Plantation-i konferencia idején megállapodtak. Y.L. NATO-vadászok hazánkban? A NATO hivatalosan még nem kérte a magyar kormánytól, hogy Magyarországon állomásoztathasson és jugoszláviai célpontok ellen indíthasson szövetséges vadászgépeket, de a kérés valószínűnek tűnik - mondta tegnap lapunk kérdésére Peter Tufo, az Egyesült Államok budapesti nagykövete. A NATO katonai szakértői április végén Taszárt, Kecskemétet és Pápát találták alkalmasnak a csapásmérő gépek fogadására, amelyek között amerikai, brit, francia, német és holland felségjelűek egyaránt lesznek. D. A. ET: kemény hangon Koszovóról MUNKATÁRSUNKTÓL Az elfogadandó Koszovó-határozat nem mossa egybe (a két szemben álló felet terhelő) a felelősséget, és nem lesz álpacifista, jelezte keddi budapesti nemzetközi sajtótájékoztatóján Martonyi János külügyminiszter, aki az Európa Tanács küszöbönálló, 104. budapesti miniszteri üléséről tájékoztatott. Az ET rendezvényen várhatóan döntenek az emberi jogok biztosa posztjának a létrehozásáról. A pénteki budapesti miniszteri bizottsági ülésen jóváhagyandó Koszovó-dokumentum egyértelműen rámutat a főfelelősre, kifejezve az európai parlamenti közgyűlés és a miniszteri bizottság véleményét. Martonyi ugyan nem nevezte meg a felelősöket, de emlékeztetett rá, a térségben az elmúlt nyolc-kilenc évben ez legalább a harmadik etnikai tisztogatási hullám. A miniszteri bizottság 104. ülése elfogadta a „budapesti nyilatkozatot” amely az Európa Tanács elmúlt ötven évét áttekintve felvázolja a jövő kereteit is. Martonyi, aki az elmúlt hat hónapban Magyarországot képviselve az ET miniszteri bizottságát vezette, áttekintette a féléves „pünkösdi királyság” idején elérteket. A magyar külügyminiszter értékelése szerint sikerült előre lépni az európai parlamenti közgyűlés és a miniszteri bizottság közötti együttműködés szorosabbra fűzésében. (Ismeretes, hogy a két euroszomszédvár viszonya egyáltalán nem problémák nélküli). Grúziát, amelynek vezetője, Sevardnadze hangsúlyozta euroatlanti elkötelezettségét, felvették a szervezetbe az ET 41. tagjaként. Grúziának, mint az első, transzkaukázusi államnak a felvétele jelzésértékű a régió többi, az Európa Tanácsba törekvő országa számára. Bosznia-Hercegovina tagsága ügyében nem sikerült előre lépni. Mint a külügyminiszter utalt rá, ebben szerepet játszott a közös államelnökség szerb vezetőinek a távozása. Scharping-írás Milosevics rémtetteiről A lelkünket nyomasztó teher című írásában válaszolt Konrád György cikkére a német védelmi miniszter, védelmébe véve a Nyugat katonai fellépését Jugoszlávia ellen. A neves író a minap a Népszabadságban, majd német lapokban is hosszabb írásokban elemezte a koszovói helyzetet. A Frankfurter Allgemeine Zeitung tárcarovatában közölt válaszában Rudolf Scharping költői kérdéseket tesz föl: mit lehet tenni, ha az erőszak és a gyilkolás nem egyéni cselekedetként, hanem államilag szervezett formában ölt testet? Ha az állam szuverenitása az emberiség elleni legsúlyosabb bűncselekmények leplezőjévé válik? Ha százezrek elűzésével figyelmen kívül hagyja a szomszéd országok szuverenitását? A miniszter szerint Szlobodan Milosevics tettei fasiszta magból táplálkoznak, amelynek mottója: semmibe venni az embereket, megfosztani őket méltóságuktól, kultúrájuktól, azonosságuktól - pusztán csak azért, mert „mások”, mint a szerbek. „Ha 19 demokrácia katonai eszközökhöz folyamodik, azt azért teszik, mert a Miloseviccsel folytatott tárgyalások után minden esetben újabb rémtettek következtek. Boszniában az ENSZ-csapatok katonái fához kötözve voltak kénytelenek végignézni kivégzéseket, gyújtogatásokat. Az EBESZ megfigyelői Koszovóban szintén tehetetlenül álltak szemben a diktátor politikájával” - emlékeztet Scharping, majd leszögezi: „Tudjuk, hogy a Balkán számos térsége eddig nem élt toleráns, demokratikus viszonyok között. Ebből azonban aligha lehet azt a következtetést levonni, hogy Milosevics tettei megbocsáthatók sokkal inkább azt, hogy kötelezettség hárul ránk. A tömeggyilkosságok és az elűzés elleni irányuló katonai lépések (egyesek véleményével ellentétben) távolról sem jelentik a politika végső eszközeit. A rakéták után jönnek majd, akik tető alá hozzák és megvalósítják a békét. A kettő elválaszthatatlan egymástól. A mi eszközeink a béke eszközei, nyelvünk a diplomáciáé. Ez így volt, s a jövőben is így lesz” — írta Konrádnak válaszolva a német miniszter. Kenyérharc és infláció Nem dicsekvésből mondom, de nálunk, a kétezer-egynéhányszáz lelkes kis faluban legalább tízféle kenyeret lehet kapni. Boltból is van nyolc. (Kocsmából kilenc, de ezt most hagyjuk.) A község polgára a Jászság és Pest megye határán akár vasárnap is vehet szezámmagos rozscipót, vagy más, egyre rafináltabb ízesítésű és formájú péksüteményt. Szinte minden környező településen működik pékség - akad, ahol kettő is a fehér iparág vállalkozói keményen versenyeznek a helyi piacért. Hasonló a helyzet a henteseknél (ráadásul napjainkban éppen húsválság is van), sok a konkurens a tejforgalmazásban is, de még a pufit, a felfújt ropogtatnivalót is három cég térítői kínálják a környék üzleteinek. És ez - ugyebár - egyáltalán nem baj. Verseny van, afféle kapitalizmus. Az árak persze emelkedgetnek felfelé, de aki a kelleténél nagyobbat lép, könnyen orra bukhat. A konkurenciáénál lényegesen drágább árut nem viszi el a vevő, s abba manapság gyorsan tönkremegy a vállalkozó. Olvashattuk különböző elemzésekben, hogy az utóbbi időben az infláció egyik fontos fékje volt az élelmiszer-ágazat. Több alapvető tennék - főként és mindenekelőtt a hús - ára stagnál, vagy éppen olcsóbb, mint korábban volt. Mi lehet ennek oka? Volt tavaly az orosz válság, amely miatt alaposan megcsappan a magyar agrárexport, meg itthon is történt a vásárlóerővel ez-az - de a versengő pufisok már négy-öt éve járják árujukkal a boltokat. A verseny régebben kezdődött, s egyre élesebb. Ráadásul az igazi harcot természetesen nem a pufisok, hanem a fogyasztás kétharmadát lefedő üzletláncok vívják. A magyar élelmiszerárak ma már jórészt úgy alakulnak, ahogy éppen áll a nagyok háborúja egymással és beszállítóikkal. Úgy hat-hét éve, hogy a fogyasztás templomai, a nemzetközi cégek uralta bevásárlóláncok és a hipermarketek, gigaáruházak gyors szaporodásnak indultak Magyarországon. Tőkéjükkel, kapcsolataikkal - s nem utolsósorban igényeikkel - hatalmasat lendítettek a hazai élelmiszer-kínálaton, s három-négy esztendeje már Magyarországon is teljesen természetessé vált a mindig dugig rakott polcok, szinte eladhatatlan mennyiségben feltornyozott áru látványa. Akció és rendkívüli árengedmény naponta, lassan már a mosóporra is hitelt lehet felvenni, csak minél több fogyjon belőle. És főképp: legyen minden olcsó, sőt nagyon olcsó. A kampányok meg is teszik hatásukat: árad a boltba a nép sűrű fillére. A multik természetesen keményen diktálnak a másik oldalon: polcpénzt (elnézést, „hálózatépítési díjat”), valamint állandó árengedményt követelnek a kiszolgáltatott beszállítóktól. Időnként közüik velük, hogy most csak hatvan vagy kilencven napra fizetnek, s ha valakinek ez nem tetszik, mehet panaszra a jóistenhez. A szervezetlen hazai élelmiszer-termelő ágazattal szemben gyakorlatilag bármit megtehetnek, ráadásul időnként a külföldiek kezére játszik a belső verseny: élelmiszergyáraink üzletkötői hajlamosak a másik alá ígérni, s akár veszteséggel megkötni egy-egy szállítói szerződést. Ha nekünk nem jó, akkor dögöljön meg a szomszéd tehene is. Óvatos becslések szerint is legalább a reális belső fogyasztás harmadát többletként állítja elő a finanszírozási gondokkal küzdő, termelési kényszerpályára szorult hazai élelmiszer-ágazat. Ezt vagy sikerül kivinni külföldre, vagy nem. Az utóbbi időben szűkült ez a lehetőség, az áru pedig megjelent a hazai piacon, a kis és nagy elárusítóhelyeken egyaránt. Amíg ez a helyzet lényegesen nem változik, addig a forgalmazó üzletek (meg az olcsó árut kereső vásárlók) lesznek nyerésben. Az inflációméricskélő pénzügyi kormányzat még jó darabig nyugodtan alhat a magyar élelmiszerárak miatt. Ők igen. Tamás Gábor Hegyet tervezett építeni a Népligetbe alig fél évszázaddal ezelőtt Bartos János. A nyolcvanhat éves nyugdíjas posta- és távidatiszt — mint az 1951- es keltezésű, a Tervhivatalnak címzett leveléből kiderül -, a világháborús ostrom törmelékét hordatta volna egybe a kietlen városszéli parkba., A hegyet úgy terveztem, ha fel lesz építve, a tetejébe egy 50 méter magas kilátó és egy kisebbfajta erőd, ha megtámadnának minket” - érvelt az idős úr a terv előnyei mellett. S hogy miért lett volna szükség a romokból épült hegyre Budapesten? Bartos János így indokolt: „Már azért is felépítjük azt a gyönyörű szép emlékművet, majd az utánunk jövő nemzedék megáll előtte és elgondolkodva, elmerengve áll. Tulajdonképpen mi is történt Nagybudapesttel és lakóival 1944-45-ben. Ezt most mi el tudjuk mondani, de 2 vagy 300 év múlva nem tudunk már beszélni. A műemlék majd elmond mindent a rég letűnt idők borzalmairól és tanulságairól”. Ami azt illeti, érdekes dolgokat mesélhetne az utánunk jövő nemzedéknek egy másik gyönyörű szép emlékmű is: ha az Erzsébet téri bunker fölött felépül valaha a millenniumi Ezredévi emlékmű mása a gipszszobrokkal - noch dazu szökőkútilag kiképezve —, lesz min gondolkodnia az utókornak. Lesz miért emlékeznie az 1998-99-es évekre. Ki fogja tudni mondjuk száz év múlva, hogy Schickedanz fellengzős emlékművének kicsinyített, csobogó mása nem több dafkeépítménynél? Ki foglalkozik majd akkor azzal, hogy a régi nagyságot felidézni hivatott gipsztükör nem valamiért, hanem valami helyett épült? Ki fogja tudni, hogy mi itt, az ezredvégen nem mindannyian tekintettük origónak a száz évvel korábbi ezredévi ünnepségek sajátos történelemszemléletét, nagy ívű várostervezéssel keveredő vásáriasságát? Ha a millenniumi emlékmű kicsinyített másának felhúzása a város kellős közepén nem félresikerült tréfa, hanem teljesen komolyan gondolja a kultuszkormányzat, mi több, ha keresztül is viszi akaratát - s miért ne vinné, szokása ez neki -, akkor bizton állíthatjuk: teli szájjal fognak rajtunk nevetni az utódok. Mert gyönge és erőtlen az a kor, amely nem képes megteremteni a maga szimbólumait. Kiforratlan az a hatalom, amelynek az elődök jelképeihez kell nyúlnia, ha emlékművet akar állítani önmagának. Zavaros a közgondolkodás, ha nem képes különbséget tenni két századvég, két millennium, két ünnep között. A Hősök tere monumentális dísze, a millenniumi emlékmű nem több és nem kevesebb, mint a városszövet része, védendő műemlék és szépen fotografálható turistalátványosság. Magán hordozza az elmúlt száz év történelmi fordulóinak lenyomatát: a második világháború után, tudjuk jól, nem eredeti formájában, hanem aktualizálva állították helyre. A népi demokrácia reformer magyarokra cserélte kiegyezés megalapozta prosperitásban tobzódó századfordulón kötelező mód megjelenített Habsburgokat. A megépítendő gipszmás is egy ilyen ideológiai öszvért tükrözne. Az ideológia még hagyján. Tessék csak maguk elé képzelni az Erzsébet teret, a modernista buszpályaudvart és az Adria Biztosító hajdani székházát, az Andrássy út eklektikus bérházait, Finta irodaépületét és a nem messze fölsejlő robusztus bazilikát. Hogy fog itt festeni a Schickedanz által az Andrássy út túlsó végébe, az utólag szándékosan hasonló stílbe tervezett Szépművészeti Múzeum és Műcsarnok közé igazított millenniumi kolonnád - kicsiben? Megvallom, képtelen vagyok szabadulni a gondolattól, hogy ha tényleg megépül a kultuszkormányzat hegye, az Erzsébet téri gipszemlékmű, akkor az nem a Hősök terén magasodó eredetire, hanem a közeli, ugyancsak ívesen formált Anker-házakra fog rímelni. Arra az épülettömbre, amelynek láttán a tervező, Alpár Ignác neje így kiáltott fel: „Ignác, nem szégyelli magát?” N. Kósa Judit 3