Népszabadság, 2000. március (58. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-31 / 76. szám
8 NÉPSZABADSÁG HIRDETÉS 2000. MÁRCIUS 31., PÉNTEK A HUNGÁRIA B BIZTOSÍTÓ RT. az Allianz Csoport tagjaKötés, kész, rajt! EXTRA 'DIsigíF A Hungária Biztosító Rt. azok között, akik 2000 első negyedévére érvényes Hungária gépjárműfelelősségbiztosítással rendelkeztek 2000 nyereményt sorsolt ki. A nyertesek a következők: 1 db Peugeot 406 személygépkocsit nyert: Bogárdi János - Dusnok Egy éves, díjmentes Hungária gépjármű-felelősségbiztosítást nyertek: Éiies Pál úr. - Budapest, Szentpáli Gyula Attila - Budapest, Gólya István - Szombathely, Fekete János - Monor, Horváth István - Eger, Zsigmondné dr. Zielenski Erika - Budapest, Antalné' Trencsényi Krisztina - Budapest, Edőcs József - Almásfüzitő', Horváth Sándorné' - Pécs, Szakács Ferenc - Nagyréde Biztonsági gyerekülést vagy tetőcsomagtartót (választhatóan) nyertek: Frey József-Budakalász, Brembach Gabriella dr. - Budapest, Kovács Gyula - Polgár, Bohner Mátyás György - Homorúd, Gábori János - Eger, Szűcs Mihály - Hajdúdorog, Szép Antalné - Szolnok, Barlabás István - Dombegyház, Baumgartner László - Bonyhád, Erdélyi Béláné - Budapest, Torma István - Marcali, Horváth Imre - Tolna, Nagy Péter - Komárom, Zvara Istvánná - Sírok, Kovács István - Veszprém, Ipacsné Szabó Tünde - Miskolc, Réz Szilvia - Szilasliget, Killer Róbert - Barács, Borics János - Szolnok, Csaplár Lajos - Halásztelek Autóápolási csomagot nyertek ! Szűrőim Tamás János - Győr, Varga Ferenc - Agyagosszergény. Caál Krisztián Norbert - Budapest, Allmann- Bandalító Szilvia - Tatabánya. Nargyonov Vtoyisztov - Bátonyterenye. Jantó Magdolna - Szeged, Bauer Ferenc - Veszprém. Veszprémi Főegyházmegye/ Hatóság - Keszthely, Gáli Tibor - Mezőnyárád, Hoffmann Mihály - Gyula. Fejes Gáborné - Dédestapolcsány. Takács József - Veszprém. Czecsó Imre - Budapest. Czirok Ferenc - Sándorfalva. Szűcs Imre Józsif - Hajdúböszörmény. Garda György - Kisszentmiklós. Kovács Miklós - Bocsa. Pál Gábor - Eger. Béri Krisztián - Érd. Pruska Sándor - Tapolca. Kárpáti Lilla - Budapest. Wrrli István - Bem. Megyeri Róbert - Veszprém. Sípos Tamás - Budapest. Melcherné Szerián Piroska - Törökbálint. Hegyesi András - Gyál. Valkai Sándor - Apai. Schmehl János - Marta Németh Ferenc - Balatonfűzlő. Láposi Lajos - Sárrétudvari. Lakatos Lajos - Mezőkövesd. Lugosi Tamás - Székesfehérvár Bíró Lajos - Tapolca. Mézinger Ferenc - Szigetszentmiklós. Sárosi István - Pécs. Hoffmann József - Kaposló. Fintor János - Oroszlány. Miksa Fruzsina - Monor. Lakatos Béla - Tárd TV2 Családi Kártyát (amely tagságot jelent a Hungária Bonusz Klubban IS) nyerte ki Varga Jazsrf - Tiszakécske. Csigi Zoltán - Debrecen. Fáncsy Jazsrf - Nagyalná Timter János - Budapest. Kas Imre - Szentgotthárd. Horváth Magdolna - Pécs. Horváthné Vass Katalin - Debrecen. Nagy Károly - Dunaújváros. Bakai Krisztina - Kaposvár. Gergely Tomis - Pomáz. Horváti Gézáné - Káptalanfa. Sápi Csaba - Sóstógyógyfürdő. Szűcs István - Felgyő Keller Rókus - Csongrád. Varga Tamásné - Bóly. Banadics Antal - Békéscsaba. Tállai Károlyné - Todoá. Fazekas Gergely - Sarkad. Szilágyi Jánosné - Budapest. Molnár János - Rákóczifalva. Schule Györgyné - Budapest. Sneider Zoltán - Hajdúböszörmény. Bánk Mihály - Nógrád Mórocz Roland - Sárvár. Szöllősi Ria - Barcs. Vég Ferenc - Kaposvár. Párta Kálmán - Újkér. Rada István - Szentkirály. Raffai Zsolt - Abony. önkormányzat -Sikátor. Alagi János - Nyíregyháza. Balogh László - Pálfa. Timán Sándor - Hajdúnánás. Buta István - Göd. Bánkuti Zoltán - Budapest. Fazekas Gabriella - Litér. Lisztes József - Debrecen-Bánk. Szebetné Érni Éva - Sülysáp. Nagy Krisztina - Budapest. Tóth Gyula - Ikervár. Ravas Imre - Budapest. Pethő József - Fertőszentmiklós, Heiszmann György - Budapest Kásás Gábor Mayercsán Anikó - Budapest, Bakk Katalin - Budapest, Kovácsáé Gáspár Ibolya - Nagyréde, Kertész Edit - Kistarcsa, Martonosi Antal - Makó, Görög János - Jászszentlászló, Szekeres György - Dunaújváros, Mistori Vince - Ajka, Csanádi András - Csobai, Boros Sándor - Debrecen, Halászi István - Farmos, Somos Istvánná - Budapest, Kiss László - Hegyháltszentmárton, Orcsik Ferenc - Pécs, Mezei Pál - Tiszavasvári, Simó István - Budapest, Becsey Gábor - Kétegyháza, Mocsári Sándor - Földes, Bakos Attila - Szuka, Lukácz Gábor - Köröstarcsa, Lukács Judit - Budapest. Hajdrik Imréné - Lajosmizse, Zombori Márton - Budapest. Bencsik János - Kunhegyes, Bencze Benedekné - Ludas, Simonné-Kolozsi Klára - Gyál, Pintér Ágnes - Makó, Cyetvai István - Dömsör, Misa Józsif - Budapest. Kovács Mátyás - Kiskunfélegyháza Bulla Lajos - Balatonkeresztúr, Dubovecz Edina - Szarvas, Bihary Gyula - Siófok, Sas Sándor - Újfehértó, Miklida Attila - Rétság, Mészáros Károly - Budapest, Lendvai Tibor - Malomsok, Salamon Lászlóné - Pécs, Sárközi Sándor - Körösladány, Németh István - Nyárád, Virág János - Szászvár, Janó Pál - Dunaharaszti, Koromné dr. Tövisfalvi Éva - Kecskemét, Törnek Károly - Soltszentmihály, Paszinger János - Veresegyház, Rauch Valéria - Budapest, Osvdikné Pápai Zsuzsa - Veszprém, Lukács László - Sopron, Csépányi Zsolt - Ártó, Nagypál Ferenc - Budapest, Kissné dr Kovács Margit dr - Balatonfüred, Bernál Nikolett - Budapest, Sára Kornélius - Kecskemét, Orosz Tibor - Budapest, Kovács Zsolt - Nagybajom, Varga Béla - Aábaszentandrás, Fehér Ildikó Zsuzsanna - Budapest, Kustos Pál - Csabrendek, Tóth Zsolt - Újudvar, Makó Dezső dr - Debrecen, Fejes István - Fegyvernek, Papp László - Budapest, Marosi Józsefné - Esztergom, Molnár Ferenc - Csár, Buruncz Mihályné - Cered, Visy István - Rábapordány, Pócs László - Szombathely, Németh Sándor - Lövő, Malók György - Budapest, Fehér József - Kunszentmárton, Huczek Antal - Fonyód, Molnárné Ádám Zsuzsanna - Budapest, Száva Kálmán - Budapest, Rosta Attila - Kapuvár, Kara Lajos - Budapest, Lantai Győző - Tata, Szikoráné Gulyás Krisztina - Nyíregyháza, Kishegyi Gyula - Fertőhomok, Osváth Szabolcs - Tiszaújváros, Mustár Gábor - Budapest, Malik János - Eger. Horváth Béláné - Jászberény. Szvoboda Tamás - Balatonberény. Püspök Beatrix - Balatonlelle. Gyurákovics József - Somogyvár. Varga Sándor - Balatonboglár. Borhík János - Kazincbarcika. Adomericzky Lászlóné - Budapest. Borbély András - Nagyatád. Sütő Tünde - Szentgotthárd. Ocskai Teréz - Kapuvár. Zsédely László - Tél. Török Imre - Budapest. Parti Gábor - Kiskunlacháza. Márkné Pozsgai Marianna - Szil. Kiss Attila - Budakeszi. Fábián Béla - Kondorfa. Bolla Gyula - Somlástálás. Fehér László - Budapest. Ledeckiné Varga Zsuzsanna - Balassagyarmat. Znamendk Ágnes - Budapest. Tóth Pál - Békéscsaba. Tóth Mátyás - Budapest. Göndör Béla - Mályi. Stellek Tibor - Budapest. Dóczy Ferenc - Gyula. Weinbach András - Dunajvár. Strinhardt László - Nagykanizsa. Varga Antal - Kisbér. Erdős László - Öttevény. Takáts Zoltán - Kiskőrös. Lőrinczy Ivánna - Budapest. Guzsván József - Kalocsa. Szabó Gyula - Budapest. Balogh Antal - Nagymágocs. Fodor Miklós - Budapest. Szász György - Szigetmonostor. Nagy József - Körösladány. Szmola László - Tompa. Kontsol Sándor - Zsuita. Répási Tibor - Görbeháza. Lukács János - Balatonberény. Fekete József Attila - Pásztó. Szalai Alfonz - Marcali. Tóth András - Budapest. Dr Szabó- Kovács Judit - Bicske. Nagy Tamás Péter - Győr. Husák György - Dunaújváros. Vörös Gáborné özv - Szigetszentmiklós. Molnár Imre ifi - Veszprém. Kováts József - Csilár Konyán József - Nyíracsold. Csirkés Imre - Nagyhegyes, Szabó Imre - Hatvan. Bolli Gáborné - Budapest. Visnyei Sándor úr - Homokszentgyörgy. Tóth László - Gyöngyös, Tiringer János - Szód. Kováts Károly - Budapest. Gulyás Lajos dr - Debrecen. Papp Gábor - Eger. Szántó Szilvia dr - Budapest. Horváth József - Vasszécseny. Kupi Ferenc - Budapest. Molnár Lajos - Budapest. Tóth Mihály - Újszintiván. Párai Imráná - Vésztő. Bíró László - Vasvár, Író Ferencné - Fülöp. Reszegi Sándor - Hajdúnánás. Maszlag Istvánná - Szigetszentmiklós. Grosz József - Pars. Balkán Barnabás - Mátészalka. Szabó Klára - Szeged. Szigeti József - Balatonlelle. Lakatos Krisztián - Gyöngyös. László Gyula - Páty. Kiss Tibor - Budapest. Víg Krisztina - Budapest. Pálházi István - Táltól. Horváti Imre - Budapest. Hudy Zoltán dr - Budapest, ősz Antalné - Pars, Kováts János Géza - Paks. Gallai Sándor - Győr. Szabó Attiláné - Kerepes. Szepesi János - Eger, Sebestyén István - Vókány. Fekete Norbert - Balatonfüred, Andrusik Gábor - Orosháza. Molnár Lajos - Alsóújlak. Hubicsák Zoltánná - Sárospatak. Gyén Sándor - Budaörs. Bagyula István János - Budapest. Incze Orsolya - Budapest. Bíró László - Budapest. Farkas András - Dunaföldvár, Balogh Lajos - Bak. Belkovits Antal - Budapest. Füredi György - Hatvan. Sárai Szabó László - Budapest. Szálas Ferenc - Orgovány. Dobos Gyula dr - Mezőkövesd. Maros András - Budapest, Pikó József - Jászberény, Oszváth Lajos - Kesznyéten. Puklér István - Szombathely 500 Ft-OS MOL Utalványt nyertek. Szebényi Árpáldné-Pécs, Kisbalinyi István - Jásztelek. Kenyeres József - Budapest, Kiss István - Szőreg. Fekete Pál - Balassagyarmat. Czibere Jánosné - Mátészalka. Gergely Ágnes Brigitta - Nyíregyháza. Melicher György - Pilisszentiosztó. Csurpek György - Fát, Schmidt Géza - Dunaújváros. Szalai Attila - Faráó, Pokornyi János - Győr. Osgyán Zsolt - Cegléd. Fraknói Jázsofné- Balatonszabadi. Szarvas Sándor - Mikepéns, Curzi László - Nyíregyháza, Lendvai Mária - Kecskemét, Abay Péter úr - Budapest, Bornemissza László - Ugod, Andirkó István - Debrecen, Kormos István - Ózd, Szalai Pál - Sárbogárd II , Hüvas János - Tápiászálás, Mászáros Gergő - Budapest, Véghsei Györgyné - Makó, Dénes Károly István - Szombathely, Szárnyasi László - Fonyód, Rehus József - Szdp dr, Nagy József - Debrecen, Lovász József - Somogyapolti, Szatmáry István dr. - Budapest, Szikszai Béla - Várpalota, Hetényi Géza dr. - Budapest, Komdromi Ádám - Budapest, Takács József - Szűts. Pólyák Tamás - Kiskunfélegyháza. Bozi Tamás - Táplánszentkereszt. Merkely Keresztély dr - Budapest. Éli Józsefné - Budapest. Jónds Zsigmond - Felsőpakony. Mártz Arnold Brúnó - Keszthely. Zoltán Béla - Budapest. Bála Ferenc - Bugyi. Herczeg János - Gosztony, Béla Imréné - Csomaendrőd. Népi Tibor - Érd, Erdősi Dóra - Sátoraljaújhely. Oláh Lászlóné - Szigetvár. Menyhárt József - Eger, Kiss Boglárka - Budapest. Zvara Szilárd - Eger, Németh Csaba - Celldömölk, Horváthné Bencze Hajnalka-Úrkút. Körmendi István - Budapest. Almádi Zoltán - Tarnaörs. Boái Ferrnz - Jászapáti. Kaiser Gábor - Szigetvár. Cégény Béláné - Fehérgyarmat. Juhász Károly dr - Budapest. Pásztor György - Aba. Pék Zoltán - Solt. Jandi Tamás Jenő-Vanyarc. Lakatos Zoltán - Bozzai, Dobrocsi László - Budapest. Füsti Molnár Józsefné - Balmazújváros. Holló András - Budapest, Kocsis János Lajos - Budapest, Hegyaljai Mária - Miskolc, Takács Gyula - Káptalanfa, Koroknái Tamás - Budapest, Bolacsek Béla - Uppony, Mászáros Gábor - Szombathely, Szlezák István - Cafeas, Erdélyi Dezső - Csögle, Tóka László - Szentdénes, Dékány István - Érd, Némethné Szabó Csilla - Kisapostay. Kárzsa Imre - Polgár. Máriás Katalin - Budapest. Sonkoly Zoltán - Zalaegerszeg. Pikics Andrea - Budapest. Kun Gábor - Budapest. Mikecz Tamás - Gödöllő. Balalini. Zoltán - Pars. Kávai Attila - Felgyő. Hacker Ernő - Budapest. Wirti Imre - Százhalombatta. Cserbán Andrea - Halásztelek. Karbucz Attila - Hódmezővásárhely. Tatár Pál - Szolnok. Cseh János - Székesfehérvár. Márta András - Nyíregyháza. Gyárvári Szabolcs - Mihályi. Schneider Nándor - Budapest. Harangozó Attila - Budapest. Selyem Tibor - Csorna. Nagy Sándor - Győr. Balogh Anita - Békéscsaba. Balla Péter - Nagykőrös. Siposné Duzsai Éva - Záhony. Papp Aurél - Pomáz, Miklós Ferencné - Döbrököz, Mohos József - Taliándörögd. Mészáros Jázsima - Sopron. Drits István - Kőröshegy. Mányó Lászlóné - Nagykanizsa. Farkas Gyula - Vác. Kramm Vencel - Nagynyárád. Táskái Kálmán - Nagybajom. Varga Zoltán - Borsosgyőr. Fóris András - Hajdúnánás. Tarapcsák Lászlóné - Paszab. Ivancsó József - Bekecs. Kretz István - Eger. Szentesi Lajos - Karcag. Duba Károly - Szigetszentmiklós. Vávaráy Játsima - Budapest. Antal Pálima - Nagykanizsa. Franczel András - Nyíregyháza. Ujszászi József - Vál. Varga János - Monostorapáti. Farkasné Takács Viktória - Budapest. Tóth Tünde - Jászkarajenő. Ádám László - Lepsény. Hegedűs Róbert - Tapolca. Hajnal Gábor - Miskolc. Kreisz Jakab - Taksony. Csiszár Zoltánná - Budapest. Idái Ferencné - Kaposvár, Rosta Zoltán - Balatonszárszó. Széll Vince - Budapest. Kerekes Imre - Hajdúszoboszló, Takácsi Kálmán - Pápa, Tóth Imre - Nagyvenyim. Nagy Sándorné - Nagyhala. Törzsök Lajos - Szeged. Bíróné Póka Ágnes dr - Mohács. Barabás László - Szolnok. Anda Roland - Ózd. Kun Nándor - Táreány. Hapry Balázs - Gyulafírátót. Eszenyiné Vajta Aranka Piroska - Debrecen. Brizi György Jánosné - Kunszentmiklós. Holop Ferenc - Esztergom. Bodró Zoltán - Barcs. Kozák Mihály - Hajdúdorog. Dobos Pál - Vág. Stromayerné Boráros Erika - Győr. Kökényné Bodor Erzsébet - Kecskemét. Berki József - Visonta. Nimes Sándor dr - Debrecen. Barkó Ferenc - Budapest. Hulfr Jázsima - Szentendre. Csendes Laura - Győr. Kissné Rázsay Anna Klára - Budapest. Szemesi László - Siófok. Hódos Attila - Oroszlány. Czigányná Bánáti Ágnes - Szabadszállás. Göndör Zsolt - Budapest. Vitéz László - Budapest. Csapó Ernő- Győr. Hajdú József - Jászárokszállás. Kálmán Félix - Szeged. Csorba Péter Pál - Kecskemét. Szilágyi László - Jászberény. Lutta Gáza - Biatorbágy. Vlasitsch Gyula - Győr. Kristály István - Rétság. Bíró Béla - Budapest, Berecz István - Eger, Kreitner István - Úny. Berkiné Gojsza Borbála - Jászapáti. Hanzéli Béla - Budapest, Mayer Ferencné - Felsőkajos, Kiss Ildikó - Tass. Vincze Pál - Budapest, Peti Gyula - Dun. Márkosi Zoltánná - Vértesacsa, Hegedűs János - Sántos. Juhász Krisztina - Budapest. Szűcs Idnosné - Szentes. Cserna Gábor - Mitár, Kiss Zoltán - Magyarnátalfa, Szuleczki Béla - Veszprémvarsány. Soós István - Tapolca. Vojtela György Idnosné - Fábiánháza. Kállai László - Debrecen-Józsa, Nagy Jázsifna - Celldömölk, Hostyinszki Istvánná - Pusztavacs, Tarjányi László - Parád, Soós Frayis - Jászladány, Sebestyén László - Tatabánya, Portelek János - Lajoskomárom, Kerti Áron - Budapest, Camus Géza, Papp Lajos - Karancslapujtő, Makovi József - lásd: Munár László - Érd, Szentimrei Zoltán Ottó - Budapest, Börönte Károly - Nyírlőrinc, Széles Eszter - Budapest, Szabó Antal - Pásztó, Nagy Pál László - Paks, Setét János - Gyál, Hartmann József - Laci, Bokros László - Dorog, Láng György - Budapest, Csontos György - Nagykanizsa, Mrgyis Tibor - Vác, Lányi István - Budapest, Boár Györgyné - Hajdúdorog, Pethő Lászlóné - Ajka, Kaczkó András - Békéscsaba, Borbély Sándor - Murony, Csintalan Antal - Kisköre, Kokus György - Mezőberény, Kovács Róbert - Gyöngyös, Faragó István - Budapest, Sümegi Attildné - Szeged, Kovács Zoltánná - Keszthely, Mátrainé Kreicz Mónika - Budapest, Ördögh András - Szeged, Bán Gábor - Nyíregyháza, Kígyós János - Zalaszentgrót, Szekeres János ifj. - Madocsa, Marics János - Tököl, Bardócz István - Darázs, Tárai Lajos - Budapest, Krrtász Lászlóné - Budapest, Gyarmati László - Nagylengyel, Nagy Gyula - Körösladány, Török Tibor - Simaság, Blakó Gyula - Felsőszentiván, Pusztai Richárd - Csabrendek, Mándy István - Hódmezővásárhely, Kamasinszki Mihály - Tiszavasvári Vasútegészségügyi Igazgatóság - Budapest, Tamás József - Debrecen, Tóvári István - Gyár, Krisktás Antal - Egyházasrádóc, Cselovszki András - Battonya, Tabiné Kutasi Gabriella - Budapest, Gerberch János - Bonyvád, Kováts Bartusza Gábor - Győr, Csiszár Gábor - Budapest, Tolcsvai Imre - Füzesgyarmat, Jám Ágnes - Budapest, Farkas Ildikó - Csomaendrőd, Vandlik Róbert - Békéscsaba, Uzonyi Sándor - Gyűrtelek, Ónodi János - Bugac, Bakonyi István - Hajdúszovát, Kiss János - Jászlányszaru, Pusztafics János - Kaposvár, Nagy Zsolt - Nemeskocs, Jeney Sándor - Alsóújlak, Mező Ernő - Pars, Námrrfi István Gáborné - Bugac, Králik Gyuláné - Budapest, ürül Károly - Budapest. Senkei Ferenc - Komlód. Samu József - Bugyi, Gönczi László - Hajdúszoboszló. Aranyossyné Bondi Judit - Budapest. Hidas József - Ferencszállás, Nagy István - Kaposvár. Somosfai Sándor - Salgótarján. Papp Gyula - Biharkeresztes. Bányai Miklós dr. - Budapest. H.Tátsi Gábor - Petőfiszállás. Juhász István - Harta. Gogolok János - Budapest. Bangó István - Alsópáhok. Hábenczius Emánuelné - Lajosmizse. Kántor Péter - Pápa. Baranyi Gábor - Lőrinci. Ongui Csavargyártó Termés Kft.K - Alsózsolca. Bérces László - Budapest. Rozsán Csongor - Szarvas. Kondor László - Sárvár. Börcsök Lajos - Zákányszék. Jusiász Gábor - Budapest. Tóth Gyuláné - Budapest. Vulcz Attildné - Nyúl, Simon István - uraiújfalu. Szilber Mátyás Vilmos - Pécs. Juhancsik Mihály - Budapest. Péter Zoltán - Adásztevel. Seres Gábor - Mikepércs. Makra Ferenc - Baja. Mágedliné Kiss Eleonóra - Veszprém. Bobik Andrásné - Újfehértó. Kelemen József - Miskolc. Csorna József - Sátoraljaújhely. Ujj Kálmánná - Budapest. Gábor Jánosné - Bátaszék. Cseh Antalné - Győr. Matársa Artúr - Budapest. Szabó György - Budapest. Knatkovszky Zoltán - Budapest. Kiss Imre - Abony. Borbély Anna - Erdőkertes. Kackstetter Mónika - Paks. Karászi József - Nyíregyháza. Volán Szolidaritási Alapítvány - Tatabánya. Nagy Mária - Kecskemét. Török Imre - Nyirlugos. Domin János - Kiskunlacháza. Kiss József - Bükkábrány. Juszku Istvánná - Gyál. Dariel Lőrinc - Székesfehérvár. Bala István - Érsekhalma, Jáger Sándor - Szabadszállás. Ernst György - Kiskunfélegyháza. Huttmann Ilona - Zalaegerszeg. Szabó László - Előszállás. Várady Zoltán - Budapest. Lóránt László - Pápa. Wessenhoffer János - Császártöltés. Lovas István - Szeghalom. Nagy István - Misfaur Drni Tivadarná - Nagytanizsa. Gulácsik Vilmos - Tatabánya. Miholcsi Attila - Ostffyasszonyfa. Csáth Zsolt - Nemesvámos. Németh Szilveszter - Bácsalmás. Nyitrai Norbert - Tatabánya. Németh Attila - Baj. Rohánszky István - Gyöngyös. Mezei István - Budapest. Virágos János - Nagykálló. Bálint László - Apátfalva. Túri Béla - Csépa. Szabó György - Göd-Alsó. Schmitter Györgyné - Újhartyán. Ungor József - Budapest. Csiáa Gyula - Győr. Török Piroska - Székesfehérvár. Buta László - Balatonfűzló. Solymári Károly - Tál. Feketéné Tölgyesi Ágnes - Mátészalka. Keszég András - Szigetvár. Gombár Mihály - Szarvas. Balogh Éva - Pakod. Rajna László ifi - Mezőkövesd Balogh Zsolt - Géné. Herczeg Ferenc - Sződliget. Bogdán Jenőné - Lajosmizse. Liszkai Imre - Tiszaföldvár. Nemes Imréné - Szekszárd. Lovas János - Fülöpjakab. Tóth János - Győr. Odenwald László - Pécs. Kováts Elek - Orgovány. Koós Balázsné - Ózd. alin Song - Budapest. Kovács József - Zalaegerszeg. Kiss Ferenc Dénes - Csorvás. Szilágyi Csaba - Szeged. Kováts György - Budapest. Komrnda Arnold - Csilány. Morsán Károly - Monor. Boslay Ferenc - Budapest. Halász Balázs Béla - Kaposvár. Palasits László - Győr. Varga János úr - Gyulafirátát. Eíró Lajos - őrbottyán. Aczél József - Budapest. Nagy Imre - Szentendre. Árrok Poliné - Orgovány. Juhász János - Ajka. Korsós Gábor - Kistanlarfiáza. Nyiski Klára - Békés. Fekete Ivánná - Budapest. Wrisz Milliós - Budapest. Gál Jánosné - Bátmonostor. Lünk István - Komlód. Nagy Jázsef - Budapest. Lekrinszki István - Csongrád. Kapronczai Lajos - Gyugy. Dudás Gábor - Bay. Márovits Sándor - Szombathely. Borsos Imre ár. - Brár. Szirs István - Újfehértó. Varga Imre - Budapest. Oláh Elekné - Nyíregyháza. Fülöp Zoltán - Sárkeszi. Zoltán János - Békésszentandrás. Börcs Istvánná - Budapest. Szász Lajos - Kaposvár. Balogh Imréné - Hajdúböszörmény. Nagy Ferenc - Budapest. Tar Mihály - Budapest. Orbán Péter - Lesenceistvánd. Rendes Attila - Budapest, Sólyomi Jázsef - Barcs. Fejes Bertalan - Vásárosnamény, Marrzis János - Egri, Brúr Zsigmond - Császár. Nagy Ferenc - Tápé, Barkó Ferenc - Hajdúböszörmény. Mecsek Gépjárművezető Képző - Pécs, Holecz István - Medgyesegyháza. Imre Jázsima - Kunszentmárton. Bergendi Győző - Szomor. Tóth Pál - Nyáregyháza. Kásáné Havasi Edina -Lajosmizse. Kiss János György - Debrecen. László Ferenc - Csolkonydoroszló. Horváth István - Sárbogárd. Kováts Pál - Bátonyterenye. Torda Lajos - Érd. Csornai Lajos - Békéscsaba. Palásti Péter - Kiskunhalas, Gál Antal - Budapest, Bakos Gyula - Budapest, Pásztor Jánosné - Drégelypalánk, Bordics Zsuzsanna - Elek, Kis Jázsef - Budapest, Zare Gabriella - Siófok, Oláh István - Nyékládháza, Farkas János - Nyíregyháza, Bojtos Olláár - Miskolc, Baranya József - Tata, Kanalas János - Tiszaalpár, Szatmári László dr. - Sarkadkeresztúr, Szabó Gáborné - Budapest, Balla Imréné - Törökszentmiklós, Unyi Istvánná - Páty, Krrisz Ferenc - Székesfehérvár, Vass Ferenc ifj. - Nyírtass, Csurja Sándorné - Budapest, Varjasy Gábor - Siófok, Hegedűs talán - Miskolc. Virág Bálint - Tatabánya. Kiss Tibor - Kiskőrös. Almásy Miklós - Szombathely. Nagy Sándor - Szolnok. Farkas Zsolt - Téglás, Horváth József- Villány, Lauterné Kudelász Ildikó - Budapest. Steigler László - Veszprém, Piszmon Lászlóné - Kecskemét. Gubisi Mihály - Szegvár, Barics Zsolt - Mohács, Windiuch Istvánná - Érd, Chengur Surny - Budapest, Kelenik Istvánná - Debrecen, Panyi József - Mezőkövesd, Essig Kacsó Zoltán - Budapest, Kubát Csaba - Szombathely, Szabó László - Budapest, Halász András - Budapest, Tamás Károly - Szentgál, Takács Ferenc - Budapest. Melczner Csaba - Cegléd. Leskovics István - Gyula. Baranyai József - Budapest. Oltványi Tamás - Szeged. Varga Gyöngyi - Hajdúsámson, Hasulyó Bertalanná - Ajak. Bede Jenő - Poroszló. Boda Károly - Budapest. Tuska György - Ambróziá Évá, Szunyogh Zoltán - Budapest, Kaba Nagyközségi ünk Polgárm Hív - Kaba, Horváth Ferenc - Csorna. Szabó István - Kecskemét. Hegedűs Dénes dr - Kecskemét. Csernyik Pál - Székesfehérvár. Puáiis Zsolt - Cegléd, Varga Győző-Szombathely, Bartucz János - Abony. Szalipszki Ferenc - Halmai. Újvári Vince - Budapest. Drahovszky Zoltán - Budapest, Gyarmati Gusztáv - Nyírcsaholy, Zeller Ignác - Csongrád, Bődi Jázsifna - Hosszúpályi, Nimrty Gábor - Budapest, Halász Ferenc - Paks, Szmolenitzki Gábor - Jánoshalma, Juhász László - Budapest, Benkő Ernő - Tolnanémedi, Káserléber Tamás - Siófost. Krk Zoltán - Aiagát. Földesi Gáborné - Budapest. János Attila - Csenget. Bencsik Pál - Békéscsaba. Lakatos Huba - Szekszárd. Egri Béla - Budapest. Papp György - Kapuvár. Egyed Gábor - Nagykanizsa. Gruberné Nagy Zsuzsanna - Pécs. Rábai Krisztina - Érd. Bozó Barnabás - Ipolytamnár. Bata Tibor dr - Budapest, Czárna Miklas Judit - Sükösd. Péntekné Mikó Irén - Hajdúnánás, Contleitner István Csaba - Ásványráró. Kolompár János - Sárbogárd, Szekeres Béla - Sándorfalva. Bükki Nemzeti Párt Igazgatóság - Eger. Nagy Gábor - Tiszacsege, Illés Jázsima - Budapest, Szakáts Imre - Bakonyszentkirály, Kerekes Ferenc - Székkutas, Juhász Gábor - Jászlalány, Magyari János - Márkáz, Fórika Béla - Lenti, Kerék Balázs - Budapest. Zsitnyánszki Tamásné - Máltraverebély, Szállási Sándor - Szakoly, Janurik András - Békés, Lerek Dezső - Budapest. Pálmai József - Pars. Fráor Mihály - Nyírtelek. Lakatos István - Gyár, Csóka Sándor - Hajánthá Szörmány. Varga Ágnes - Pécsudvard. Hugyecz Béla - Nyirigyháza, Pozsgainá Szabó Szilvia - Gönyü. Lakatos Imre - Kertészsziget. Marton Zsolt - Veszprém. Kovács Lászlóné - Tamási. Dorda Zoltán - Hort, Fülöp Mihály - Solt. Németh Bertalan - Gönc. Kaszás Imre - Kisszentmitás. Marosi István úr - Budapest. Csombor Pál - Salgótarján. Berczeli Gábor - Kismaros. Király Tamás - Alsópolhok. Sas István - Bábás. Iváninger László - Kaposvár. Kőszegi István - Szolnok. Nemesi Miklósáé dr - Budapest. Czeglédi Emil - Sárvár. Csikola Sándor - Siófok. Majoros Gergely - Budapest. Kiss Györgyné - Monor. Orsós János - Ajka. Kovács Bála - Villány. Major István - Sopronhorpács. Szaláki János - Várpalota. Madarasi Játszma - Debrecen. Hereng Ferenc - Szil. Kovács István - Veszprém. Bandzsal lázsimá - Városföld. Zorlai lázsimá ár - Budapest. Barma Zsolt - Szentmárton Aolta. Holczreiter Ferencné - Rálba. Germán Jázsif - Cyár. Andrási Zoltán - Porcsalma. Buzer Tibor - Oroszlány. Ács János - Kiskunfélegyháza. Szenczicska László - Bércei. Ulatovszky Sándor - Füzesgyarmat. Ökrös Lajos - Szeged. Selmeczi Imre - Budapest. Rideg Mihály - Besenyszög. Dani László - Budapest. Turnás Oszkár - Budapest. Karner Oszkár - Sopron. Kálázsif - Pars. Kató István - Mór, Krizsnyer Józsif - Budapest. Székely Béla - Budapest. Szabó Gáborné - Hajdúnánás. Kis Miklós - Budapest. Csurdi Éva - Árpádhalom. Cserháti Sándor dr - Budapest. Szőke Zsolt - Nagykőrös. Ivaskó István - Sátoraljaújhely. Csömör László - Telki. Döklén István - Zalaegerszeg. Tamási Imre - Budapest. Kiss József - Budajma, Kiss Imre - Szombathely. Szabóné Bajcsi Ida - Csáp. Zsuga Zoltán - Debrecen, Forgó Jázsif - Csongrád. Szabadiné Kondás Ilona - Szombathely. Palóczné Puskás Aranka - Hódmezővásárhely, Lipták Zsolt - Salgótarján, Szabó József - Tatabánya, Hornyacsek Nándor - Budapest. Bobár János - Gárdony. Kardos Zsolt - Budapest. Kulcsár Béla - Drlrrtrn. Major István - Dombóvár, Dráb Zsolt - Budapest. Szűcs Attila - Székesfehérvár. Pongó Ildikó - Dunavarsány. Varga Zoltán - Lukácsháza. Misáczi István - Érd. Berghold Imre - Pápa. Zoványi Zoltán - Hajdúsámson, Dancs Jázsif - Keszthely. Bende Sándor - Budapest. Mayer Ádám - Bátaszék, Kovács Zsolt - Budapest. Kerekes Zoltán - Gyöngyös, Császár Lászlóné - Ózd. Vodenyák Roland - Barcs, Tímár Imréné - Kondoros, Kancsár Jázsif - Budapest. Tibinis Mihály - Csemő. Hermann Lajos - Budapest. Ábrahám Gergely - Zalaegerszeg. Rifkná Tora Éva - Keszthely. Szabó József - Kiskőrös. Pajor János - Székesfehérvár. Verhóczky Ottó - Győr. Jakus Zoltán - Hatvan. Siska Mihály - Nyíregyháza. Horváth Pál - Tatabánya. Húsz György - Cegléd. Hartyányi Károly - Tiszaug. Opris Gábor - Dobos, Czanik Sándor - Szentes, Horváthné Czégány Judit - Szigliget, Básthy Lászlóná - Vác, Ollé Gyula - Tatabánya, Szabó István - Hajdúnánás, Tóth Flóriánná - Dunaújváros, Zentai Ferenc - Ágfalva. Deák Tamás - Székesfehérvár. Karasszon Béláné - Budapest, Molnár Mária - Budapest. Varga I Sándor - Répcelak, Balogh János - Csengélé Somogyi András - Sztinyi, Hársválnyi Csaba - Egri, Herczeg Sándor - Lábul, Kántás István - Kazincbarcika, Biczóné Szabó Violetta - Kaposvár. Kovásznár Zoltán - Kalocsa, Lackovszki András - Nézsa, Kuglerné Thülmer Hilda Mária - Mosonmagyaróvár, Kollár Jázsifna - Budapest, Zrónik Mihály - Verpelét, Lövei Ferenc - Püspökladány, Mester Sándor dr - Nagykozdi, Szász Pálrr - Baia, Balogh Zoltán - Villány, Varga Károlyné - Ajka, Farkas János - Budapest, Bodnár Rudolf - Budapest, Vágó József - Budapest, Háring Zsuzsanna - Sopron, Hiffrnbrin lázsif dr - Decs, Pálmai Ferenc - Keszthely, Strausz Mihály - Ráckeve, Vincze Gábor - Bácsa, Bányai Cáza - Gyöngyös, Zombori Tibor - Szeged, Varga Andrásné - Győr, Koppányi Tamás - Gyula, Kapás Jázsif - Tatabánya, Skulka Zoltán - Vác, Lénárt Károly - Berekfürdő, Kubik Géza - Versés, Szabó Kálmán dr - Zalaegerszeg, Tóth Sándor - Budapest, Simon László - Székesfehérvár, Halászi Attila - Nemesdéd, Kollár Tamás - Százhalombatta, Pataki Gyárfás - Szegvár, Varga Éva - Szil, Olajos Balázs - Ikrény, Szász Sándor - Kokad, Doszpot Jánosná - Dunaföldvár, Horák László - Budapest, Tóth Istvánná - Szigetmonostor, Lovrek Zoltánná - Székesfehérvár, Varga Károly - Budapest, Nikmaná János - Pécs, Lovas Ferenc - Oroszlány, Dávid Truman - Budapest, Nyers Jenő - Bükkösd, Richter Péter - Székesfehérvár, Moldrovics György - Nyíregyháza. Bella László - Pécs. Stephen Lin - Szentendre. Vén Zsolt - Debrecen. Kiss András dr - Budapest, Kováts Lajos - Budapest. Torán János - Szentendre. Péter Zoltán - Cserszegtomaj. Baráthné Ilyás Piroska dr - Budapest, Vyiiora Gyuláné - Budapest, Deutsch Péter - Veszprém, Achermann Árpád - Budapest, Madszné Reményi Júlia - Mosonmagyaróvár, Borsos Sándor - Adony, Bergmann György - Budapest. Hetényi Krisztina Piroska - Érd, Mohácsi Miklós - Esztergom. Szabó Sándor - Doboz. Bolla Ferenc - Székesfehérvár. Csáváján Mihály - Dunaújváros. Illés Béla - Dombóvár, Sallai Imre Mezőgazdasági Szöv - Eesnyő, Nagy Varga Géza - Jászberény, Dobszay József - Párs, Kováts Imre - Péter, Balogh Lajos - Gyula. Lukács Zoltán - Pápa, Nánási Balázsné - Tiszárok, Jónds Sándor - Körösladány,Dan István - Kőszeg. Kiniszs Árpád - Keszthely. Szeberényi Gábor - Budapest. Kursák Jázsif - Gyárság. Szakály Rezső - Babot. Bihari Jázsif - Kiskundorozsma. Deák Béla - Dombóvár. Képli Péter Pál - Csór. Kovács Sándor - Budapest. Bokor Miklós - Budapest. Stark Miklósné - Vác. Lengyel Béla - Budapest. Beleczki János - Nyírgesújfalu. Dőz Sándor - Vek. Kovács Árpád - Dabas. Szabó Ferenc Zoldiné - Völcsej. Molnár Mihály - Békéscsaba. Rozsnyai József - Balástya. Ihász Gábor - Tárkány. Bőhm György - Ceresdlak. Fehér János - Czylá. Roniszéla János - Gyula. Papp Péter - Oros. Czibere Enáráná - Debrecen, Szabó József - Nyirbogát, Pál Bála - Tamási, Jandovis Gábor - Dunaszentbenedek, Vincze Áron - Pécs, Balázs István - Szánk, Ezeer Kálmán - Budapest, Horváth Ferenc - Kapuvár, Vadász Margit - Budapest, Fáy Tamás dr - Kecskemét, Németh László - Potyond, Molnár Istvánná ár - Hódmezővásárhely. Horváth Gergely - Dunakeszi. Csibik Sándor - Jászkisér. Toboái Károly - Tyúkod. Szalczer Alfréd - Monorierdő. Valentínyi Pál - Domony. Mizri Katalin - Budapest. Bérét: tanár - Cegléd. Bartyik János - Filsátárkány. Konkolyné Bognár Erika - Felgyő. Csicsics Tamás-Veszprém. Máté Lászlóné - Budaprsl. Pávil Imre - Százhalombatta. Cyrmingyi Pálir - Kondoros. Tóth Zoltán - Vác. Fonyó Tibor - Gyár. Herczeg István - Budaprsl. Valyon László - Budapest. Hajdú László dr - Karcag. Bartal Sándor - Budapest. Lengyán Tiborné - Budapest. Varga László - Csobánka. Fekete Viktor - Budapest. Sallai Imre Mezőgazdasági Szöv - Brsnyá. Mrgyyrsi László - Lottvalkert. Lakatos Lajosná - Budapest. Kuzmanics Lajos - Szombathely. Szél Gábor - Budapest. Lendvai Ferenc - Szombathely. Fodor Tamás - Solt. Szeverényi Tibor - Békéscsaba. Timzsi Tamás - Budapest. Rácz Béla - Szeged. Fróna Sándor - Hajdúboszormány, Tóth István - Kisvarsány, Virágos Barna - Sáránd, Latfrnstrin János - Zirr, Vezirianopulosz Krisztus - Budapest. Orosz László - Solymár. Váraljai János - Albertirsa. Holló Ferencné - Tatabánya, Bőgős János - Tár. Kállai Gyula Ferenc - Lutta. Urbin László - Nyirigyháza, Vona Sándor - Kunhegyes. Tamási Miklós - Budapest. Marion Boldizsárné - Nagykanizsa, Bartos Éva - Vének. Szailer László - Szeged. Menkő János - Miskolc, Lukács Béláné - Biatorbágy, Vádi Ferenc - Nagykőrös. Tóth Zoltán - Dunaföldvár. Iván Jenőné - Pécs. Kádár Miklós - Nyíregyháza. Tóth Péter Tibor - Nagyváry. Kováts András - Mezőkövesd, Kováts Nándor - Sávoly. Somogyi László ifi - Zalaegerszeg. Ferenczi József - Gyula. Szilágyi Gyula - Budapest. Spala Gábor - Mohok. Majtényi János úr - Budapest. Dragovecz lázsif - Enár*. Kávász Gyula - Nagymaros. Orlóczki lázsif - Onga, Pázmándi Zoltán - Túra. Villám Zsolt - Békéscsaba. Somogyi Imréné - Nyíregyháza. Katona Gábor - Hajdúnánás. Brizrr lázsif - Balatonlelle. Waller János - Beremend. Németh Ruhord - Gyár. Lipinka Lajosné - Bonyhád. Börucz Pál - Balástya. Hallgató Sándor - Tiszadada. Szűcs Szilárd - Ópályi. Kosztya Antalné - Budapest. Tüske Pdiné - Akónémedi. Kiss József - Debrecen. Erdész Imre - Fricsul. Elek János - Bolránd Dóka Antal - Határboszormány. Drgovits Imréné - Győr, Barabás Károly - Magyarhomorog, Szöllősi Gábor - Szigethalom, Falucskai Lajosné - Miskolc, Horváth Mihály - Pécs, Hasznos Mihályné - Szolnok, Horváth István - Vásárosdombó, Kiss János ifi - Gyula, Kovács Norbert - Győr, Lakatos András úr - Cegléd, Szentesi Ferenc - Hódmezővásárhely, Sasvári Ferenc - Pilisszántó, Nagy Kálmán Istvánná - Egyházasrádóc, Vascsuk Miron Krisztián - Békéscsaba, Bálint Ferenc - Szeged. Balogh György - Kunhegyes, Máramarnn Rezső - Veszprém, Oroszná Kaparna/ Ivátt - Tahi, Sándor Pál - Tiszacsege. Tilki László - Rohamoz, Lulus József - Kecskemét. Schlingloff Tibor - Orosháza, Kátainé Vagovics Erzsébet - Budapest, Palik György Zsolt - Nagykőrös. Berényi László - Borsa, Baksa Imre - Budapest. Pászli Tibor - Dunavarsány, Szabó Imre - Egyek, Kovács László - Orosháza. Nagy Tibor - Budapest, Kovács József - Balatonlelle. Ivó Károly - Mártély, Somogyi Ferenc - Keszthely, Mészárosné Máté Krisztina - Dunaharaszti, Kajel Endre - Balatonendréd. Nagyné Manadaku Tromára - Budapest, Ligeti László - Dunakeszi. Fellner György - Budapest, Tapodi László-Tata, Szabó Márk - Hévíz, Makai István - Moháts, Szánlovszki Zoltán - Vácegres, Botár Sándor - Jánoshalma, Teklovics Lajos - Balatonfüred, Fodor Lászlóné dr - Budapest. Katona Ferencné - Tura, Pálfi Sándor - Tiszafüred, Berta László - Tékes, Hegedűs Pál - Nagymaros, Horváth István - Zalaegerszeg. Tresó Gyula - Gyöngyös. Lurzay Menyhárt úr - Nyíregyháza. Szigethy Endre - Veszprém. Klimo György - Mór. Mattl Jánosné - Szombathely. Vidoven Tiborné - Nyíregyháza. Csonka Róbert - Gyár. Zavarkó János - Szolnok. Andrásy Sándor - Budapest. Petrák Ferencné - Budapest. Molnár Csaba - Alsónémedi, Kaiser György - Mohács. Antal Attila - Piliscsaba. Kováts Pálir - Budapest. Brrmária Cseh Zsuzsanna - Budapest. Sas István - Tiszaiszlár, Büksi János - Baja Jabab József - Mátészalka. Art Stúdió Galéria - Veszprém. Ács István - Éts, Szárányi Frrinz - Párs. Gödi Pálirná - Jánossomorja. Borsos József - Fát, Horváth Istvánná - Berettyóújfalu. Brnunr Tiborné - Sásá. Tóth-Abonyi Zsolt - Orosháza. Lányi István - Tiszanána. Medveczky Attila - Budapest. Kováts Pálir - Budapest. Csurcsik András - Budapest. Műhelyi Ferenc - Szeged. Vass Imre - Harkány. Kertész András - Budapest. Király László - Érd. Tüske Zsuzsanna dr - Vép. Lanya Sándor - Csány. Baán Csaba - Budapest. Mrásprá-Hajnal Klet - Budaörs. Schaffer Mártonná - Mezőberény Oláh Károly - Szolnok. Asztalos Attila - Nyíregyháza. Ignácz István - Újzsanálos. Dombóvári István - Fonyód. Borsuk Csaba - Budapest. Horváth Ferenc - Sopron. Rostász Szabó István - Székesfehérvár. Bodorovics István - Sárospatak. Nagy Ferenc - Debrecen. Benedek Jánosné - Kaposvár. Szőke Ottó - Eger. Nagy Ferenc - Kiskunhalas, Magyar Róbert - Debrecen-Nagymacs. Tisza Vilmos - Érd. Csendes Mihály - Gyár. Habók Tamás - Domosztó. Nagy Béla - Gödöllő. Galó László - Szécsény. Nagy Péter - Szolnok. Serfőző Gyula - Budapest. Hegyi József - Budapest. Valter Ákos - Domszó. Tóth Nikoletta - Újkér. Molnár Tibor János - Hosszúhátány. Kiss András - Biri. Molnár Norbert - Zalaegerszeg. Urfi Tivadar - Kiskunhalas. Gecsel Ferenc - Faáó. Horváth Béla - Jászapáti. Berkes István - Pars. Papp József - Budapest. Aurr Imre - Bakonyitól. Szemnt Erzsébet - Veszprém. Molnár László - Várpalota. Nemes Gusztávné - Veszprém. Palatínus András - Budapest. Dorda Péter - Hatvan. Lombos András Istvánná - Kiskunfalegyháza. Gyári Károly - Tiszavárkony. Vámosi László - Polgár. Bála Sándor - Eger. Mics Gyula - Tanai. Furulyát László Gábor - Budapest. Péter István - Dibrrtin. Miklós Balázs - Soiáprki. Matyasovszki Nándor - Nyirigyháza. Müller Bála - Veszprém. Biharvári György - Mezőhegyes. Tornyi László - Berettyóújfalu. Dobos Antal - Szeged. Gunyi Antal - Pécs. Galkó Róbert - Ózd. Balázs Bála - Miskolc. Szaiff János - Sopron. Pálválnyi Gyula - Sándorfalva. Wolsdriczki István - Dobos. Kozlovszky László - Debrecen. Pólyák Zoltán - Székesfehérvár. Misalik József - Göncruszka. Dara László - Sztinyi. Lukárs László - Budapest. Gyarmati István - Tatabánya. Székely Zoltán - Budapest. Lászlóffy Csaba - Budapest. Koós Gyöngyi - Tozaderzs. Molnár Lászlóné - Szolnok. Szikinger István - Miho. Tilk András - Tiszaiak. Kubata Katalin - Budapest. Juhász Ádám - Budapest. Döbrököz/ Zöldmező Szöv - Döbrököz. Nyira János - Pilisszentiván. Mancsig Dénes mj Baja. Sereg Gyula - Szedres. Takáts Zoltán - Kiskőrös. Blazsek Márton - Budapest. Tóth Sándor - Katelek. Tarsoly Gyula - Budapest. Oros tanár - Nimrsbibli. Csontos Viktóra - Budapest. Steindl Ferenc - Pécs. Verga Ferenc - Nagykanizsa. Szél László - Anáors. Korzba Jánosná - Szolnok. Kiss István - Kecskemét. Fibrk Tibor - Kenézlő. Gulyásné Havasi Anita - Debrecen. Erdőkövy Henrik - Érd. Huber Csilla - Gyál. Horváth János - Gyár. Fülöp László - Miskolc Taska András - Táborfalva. Görög János - Petőfszállás. Nyári Sándor - Cegléd. Borbély Zoltán - Szalksmnlmárton. Cseme Lajos - Kémes. Polana Attila - Dáy. Duna Pátei - Budaprs. Karél Istvánná - Budapest Makrits Istvánná - Dunaújváros. Trója Katalin - Tázsdi. Veselka Péter - Sándorfalva. Bagó Lajos - Vásztó. Orsolyák László - Fehérgyarmat. Környei Géza - Dorog. Ousiczki Tamás László - Budapest. Gutai Jánosné - Budapest. Deákné Kalocsai Éva - Székesfehérvár. Németh Ferenc - Bab. Rákos László - Telekgerendás. Erős László - Kalocsa. Domanis Ferencné - Gyömrő. Havasi Pálir - Dombóvár. Nyúl László - Pázmány. Schuszter Ferenc - Nagynyárád. Nagy Enda - Kiskunfélegyháza. Halász Árpád - Tab. Tömör László - Seregélyes. Bardócz Gábor - Tiszaiszár. Gyányi Lajos - Dávaványa. Bottlik Mihály - Csomaendrőd. Nagy József - Debrecen. Mihailovits Árpádné - Szeged. Vass Péter - Budaörs. Szabó László - Hajdúszoboszló. Hutvágner Jázsima - Veszprém. Elmont László - Szekszárd. Máté Róbert - Táborfalva. Sebők Lajos - Karcag. Sipkci lászlóná - Hrmizántsárhely. Szorcsik László - Kétbodony. Varga Mihályné - Békés. Aczélné Dudás Judit - Miskolc. Valu Pálimá - Káptalantól. Kronstein László - Budapest. Bálán Lászlóná - Békéscsaba. Kis István - Kecskemét. Kaliczka Sándor - Romheny. Hajba Szabolcs - Sárány, Gergely Jánosné - Budapest. Princz Géza - Barcs. Nyerges Istvánná - Taksony, Szeri János - Tamorkány, Duzs János - Újkígyós. Derkovits Tamás - Győr, Bazsó Ramóna - Oroszlány. Zrupkó Sándor - Jászalsószentgyörgy. Ruszin János - Budapest. Reiner András - Farkasgyepü, Vi-Vox Kht. - Balatonalmádi. Kapis Zoltán - Dilrrtrn. Kis Zoltánné - Jobbágyi. Szenttamási István - Gónya. Lapu Sándor - Kistarcsa. Ági Lajos - Budapest. Iváncza László - Nyíregyháza. Diós Antal - Budapest. Deák Ferenc András - Baja. Tóth László - Szőkedencs. Kecskés László - Miskolc, Házi Tamás - Velence, Balla Sándor - Szolnok, Nagy Andrásné dr - Budapest, Vaskó Sándorné - Szigethalom, Vass Edit dr - Dombóvár, Daradics András - Kenderes, Lukács József - Budapest, Fábián Ferenc Tamás - Bala, Brizi Zoltán - Bonyhád, Rajnai Árpád István - Palócnak. Schreiner Attila - Balatonalmádi. Nándori Kozmér János - Cserhátsurány. Major László - Ráckeve. Mái falta - Gyál. Muhametjanov Valentin Mavlijevic - Lábod. Dranir Gábor - Harta. Pándy Lajosná - Miskolc. Nagy Antalné - Baja. Pencz Ferenc - Körmend. Andóné V Katalin - Budapest. Molnár István - Lajoskomárom. Nagy Mihály Jenőné - Szombathely. Nagy Sándor Gézáné - Ózd. Kiss Gábor - Békéscsaba. Magyar László - Gencsapáti. Keresztesi István - Budapest. Szokás István - Budapest. Bögre László - Gödöllő. Cser Tibor - Felsőmarác. Agáts Ferenc - Kaszaprr. Kádár László Erna - Székesfehérvár. Rubóczki Dezső - Orosháza. Csiba János - Pilis. Dobi Sándor - Nagyhegyes. Bozsáki Erika - Budapest. Gál József - Dunaharaszti. Racskó Éva - Budapest. Kováts Gázáné - Budapest. Árvainé Varga Hajnalka - Csurgó. Balogh Tamás - Kaposvár. Törőcsik Jázsif - Hrors. Marguelani Olivér - Mosonmagyaróvár. Tóth István - Vencsellő. Poliné Varjas Ildikó - Pécs. Sárái János - Törökbálint. Laki István - Ráckeve. Pál Gyula - Felsőraik. Nagy lázsif - Csilány. Kardos Gábor - Vác. Kuronya Jenő - Balatonfüred. Isláb Jánosná - Nagylár. Csomós János - Budaors. Kálmánné Szabó Márta - Kecskemét. Józsa Lajos - Szigetszentmiklós. Tószegi István - Tápiászálás. Tóth András - Budapest. Olajos István - Esztergom. Sárközi István - Nagymányok. Kéringer Mátyás - Bársbobor, Vágó Attila - Budapest. Református Társegyházközség - Bóly. Lantos Lajos - Békéscsaba. Ferge Gyula - Budapest. Kálmán József - Csilány. Gál Ferenc - Dunaújváros. Darnai István - Paks. Hunyadi Zoltánné - Esztergom. Putz Csaba - Pápa. Villányi László - Budapest. Csata István - Szeged. Tárcai Zoltán - Budapest. Thuróczy László - Budapest. Bocska József - Ayára. Variss László - Budapest. Mozsányi István - Tapolca, Bayer László - Vác. Bódi Ferenc - Budapest. Miklós Mihályné - Zsombó, Nyerges Pál - Salgótarján. Gábriel László - Gyár. Szabó István - Mórahalom. Kovács Imre - Budapest. Somogyvári Tihamérné - Budapest. Szabi László - Szeged. Berki Imre - Komló. Varga József - Borord. Varga Miklós - Császló. Gyöngyösi Imre - Kiskunfélegyháza Kiss Katalin - Szeghalom. Pacsmag Zoltán - Hajdúböszörmény. Rosvoltka Schmid - Kehidakustány. Smiározzó Zoltán - Püspökladány. Sági Ferenc - Kecskemét. Szelei Flóra dr - Nagykőrös. Kanyó István - Szamosújlok. Vásári Gábor - Püspökladány. Banka Miklós - Ópályi. Szalay Sándor - Kecskemét. Nagy István - Cegléd. Földi Bála - Gyöngyös. Szakály József - Budapest. Litvai László - Csobai. Kerti Zsolt - Nagykáta. Ferenczi János - Grszkiár. Kozma János - Lázár. Papp István - Geszteréd. Unfürrt Márton - Szárliget. Hrvrsi Tóth Ferenc - Torokszintmiklás. Gangel Ádám - Bikáts. Linár Györgyné dr - Misbok. Mászáros László úr - Balatonboglár. Lekrinszki János - Csongrád. Bobzsák István - Misbok. Gál Jázsif - Szentes. Szabó Zoltán - Szigethalom. Fülöp Mihály - Karcag. Eíti Rávászrt Tuá Intázzi - Budapest. Nemes Zoltán - Hegyhátszentjakab. Turai Gergely - Pofaarás. Skffrtc Tibor - Dunaújváros. Emesz János - Fegyvernek. Ónodi Ernőné - Budapest. Szim Bolászsár - Jánoshalma. Bánín. Németh Piroska - Budapest. Muity Miksa - Katymár. Wágner Mihályné - Budapest. Dancsecs Rezső - Szentgotthárd. Hegedűs János - Siófok. Szauber Szabolcs - Bakonyszentlászló. Molnár László - Budapest. Homálya László úr - Budapest. Kiss Zsuzsanna - Miskolc. Kis István - Buáapril. Gyebnár Ferencné - Balossagyarmat. Vardó István - Végegyháza. Bodor Sándorné dr - Szombathely. Csárdiné Török Magdolna - Zabkomár. Ritter Szilárd - Bartonszepezd. Édes Norbert - Apc. Thamóné Tímár Bárt - Buáapril. Puskás István úr - Buáapril. Ondrejcsik András - Békéscsaba. Tóth Tamás - Mosonmagyaróvár. Bihari Erzsébet - Székesfehérvár. Tóth Sándor - Gyál. Lépőid Jázsis ár. - Párs. Andok Józsif - Teleki, Szabó Éva - Kiskunhalas. Rózsa Gyula - Fegyvernek. Váradi László - Budapest. Gyenge Róbert - Győr. Fazekas László - Szarvas, Fejér Antal - Dunaújváros. Hargitai Kornél - Győr. Széksoros György - Nagykanizsa. Billa Irna - Csátorájánosfa. Erdősi Csaba - Tokod. Oláh Miklós - Zalaegerszeg. Tuba Hajnalka - Szamosangyalós. Bereczk József - Budapest. Szursái Gábor - Balatonfűzlő. Fihárváry István - Újszentmargita. Búzás Mihály - Ercsi. Dániel István - Karcag. Leitold Antal - Balatonfüred. Csizmadia József - Nagyberiny. Szigvári Frrmter - Veszprém. Körmendi István - Tamási. Crrgus Ferenc - Rúzsa. Potoczki György - Szigetcsép. Majercsik Izabella - Nyírszőllős. Fibric Lajosné - Debrecen. Janisch János - Mecseknádasd. Szalay László Zoltán - Tárnok. Bernáth János - Bölcslr. Roth Bála úr - Balatonszabnái. Kaszap Zoltánná - Nagykoros. Károly Józsif - Zablövő. Bodzsár Antalné - Budapest. Nagy Tibor - Táplonszentkereszt. Jakabovics Miklós - Kozdrmisleny. Biszkrzsányi Tibor - Budapest. Kritász Tibor - Gyöngyöspata. Lőre László - Aszód. Pálmai lázsima - Órám. Mizári István - Nyíregyháza. Balázs Jázsif - Rimát. Vági Gyula - Bakonyszombathely. Volterné Jamrik Éva - Bay. Kiszai András - Budapest. Németh Jázsima - Siófok. Dub Pál - Koksz. Zelenkáné Bogár Tünde - Budapril. Juhász Gyula - Karancslpujtő. Siki Orzső- Füzesabony. Gara Gyula - Drbrrtin. Prrán Oszkár - Szirmabesenyő. Balta László - Hernold. Koós István - Budapril. Maár Tibor - Kaposvár. Miklósi László Zoltán - Budapest. Kovács Lajos - Onga, Papp János - Kapuvár, Somogyi Miklós - Budapest. Kakas Mária - Ráckeve. Szappanos Albert dr - Kecskemét, Radványi Szilvia - Budapest. Fally Gyula - Budapest. Málits László - Székesfehérvár. Csépe Attila - Tar, Horváth Imréné - Pápa. Szabó József - Pécel, Páltz János - Sopron. Pártosi Frimnina - Szombathely. Tóth Tamás - Baltonszárszó. Czirják András - Somogyi úr. Major Tamás - Budapest. Orosz Játsima - Kunhegyes. Tóth Mihályné - Tiszaújváros. Mála Ferenc - Bicske. Hohol Zoltán - Erdőkertes. Krszy Harmat Zoltán - Budapest. Boleskáné Héra Jvdit - Budapest. Szabó József - Ikrény, Kulcsár András - Kiskunmajsa, Horváth Ferenc - Páts, Pata Gábor - Törökszentmiklós. Duna András - Salgótarján, Tálos Ágnes - Szepetnek. Kotsis György István - Hajdúnánás, Halála Tibor - Neszmély. Török Árpád - Szombathely. Rechnitzer Zoltán - Budapest. Hercz Imre - Tótkomlós. Szelei György - Nagykőrös. Tarlós Tamás - Székesfehérvár. Kollár József - Budapest. Czuczor Gergely - Budapest. Havas Zoltánná - Miskolc. Katsáa Tivadar - Budapest. Paizs Sándor - Érd. Csábi Istvánná - Bácsa. Komárné Fabók Ildikó - Budapest. dr.Szász Ferenc - Magyaralmás. Kis János - Budapest. Ilovszky Rudolf - Budapest. Simonfi György - Kisbér. Babos Sándor - Fülöpjakab. Varga Sándor - Budapest. Vanszki Zoltán - Újszentmargita. Bundity István - Veszprém. Mák József - Vác. Sitányi László - Kaposszerdahely. Bődi József - Bagod. Szita Józsif - Nagykanizsa. Bálint Pál - Mórahatom. Ecseri Sándor - Dunszentmiklós. Németh Józsif - Magyaralmás. Dömötör László - Fonyód. Kurutz Norbert - Molnakálnok. Nagy Csaba - Elyrk. Gulyás Károly - Tiszavasvári. Somoghy Kálmánná - Vác. Stukics Lajos - Gencsapáti. Bognár Aladár - Pápa. Frrnnczi Zoltán - Budapest. Bodor Sándor - Mátészalka. Sever Lászlóná ál - Budapest. Tubacs Szabolcs - Szeged. Cyrius István - Gyöngyössolymos. Tóth Frrrnz - Gyöngyöspata. Pap Imre - Korostartsa. Nyilas László - Budapest. Kurilla Márta - Kecskemét. Bencsura György - Székesfehérvár. Tarjányi Gábor - Kiskunfélegyháza. Szabi Károly Andor - Budapest. Mészáros István - Budapest. Brunda Győző - Ludányhalászi. Füleki Ernő - Győr. Repáruk Ferenc - Tatabánya. Biró Imre - Szombathely. Danaházi Gyula - Kabul. Prikidonovics Zsolt - Bácsalmás. Antal Jazsif - Szentistván. Borosné Kadler Zsuzsanna dr - Győr. Falksovics István - Hrrtryszántó. Folai László Emil - Érd. Nagy István - Székesfehérvár. Vass Sándor - Drhrrtra. Kahr fazsrf ár - Körmend. Bartók László - Budapest Hajnal Bála - Ceglédbercel. Király Pál - Balestya. Kovács József - Deszk. Vollorá Szilvesztert - Mórahatom. Apostol Ildikó - Debrecen. Schekik Jánosné özv - Tatabánya. Orosz Forint - Cegléd. Kovács Imre - Ráckeve. Jarabek Géza - Nyugotszentensébet. Madarasi László - Taktaharkány. Csire Árpád - Zabkaros. Pécsi József - Budapest. Lovas László - Hosszúhátány. Gyurna Mihály - Cegléd. Kovács István úr - Gyöngyös. Nagy Miklós - Hajdúnánás. Kelemen Lajos - Budaörs. Kováts Jázos - Cegléd. Antal Károly - Ajka. Balogh József - Sásá. Dán Sándor - Debrecen. Simkó Ede - Budapest. Benkő István - Szentes. Emhersus Lászlóné - Szekszárd. Forray Zoltán - Véménd. Nagy Béla - Csákok. Szuroczki László - Dabas. Török Csaba - Örményes. Góbi Zsuzsanna - Budapest. Beható István - Páts. Vargáné Preszmayer Katalin - Budapest. Sihotzki Mihály - Tótkomlós. Farkas Imre - Zalaszánd. Fekete Attila - Diósá. Frián Sándor - Nyirlugos. Sas Páter - Budapest. Bakura Gyula - Vásárosnamény. Juhász Zolán - Budapest. Binzáá Jazsif - Tápr. Záborszki Pálrr - Balassagyarmat Sebestyén László úr - Jababszállás. Kneitel Irén - Gyula. Beth Gyula - Latlá. Simon Józsif - Tapolca. Kaposvárm. Szabi Ilona - Kiskunmajsa. Major László - Túra. Dömötör László - Zabkaros. Érdekes Antal - Hosszúpályi. Pustyák János - Nagycserkesz. Hajdu Gáborné - Békéscsaba. Ungerbiller Éva - Fülöpszállás. Badics László - Paks. Zatureczk László - Dunavarsány. Trenger Géza - Komárom. Betűléka Klet - Budapest. Hálás László - Dibrrtin. Ráártsi Tibor - Bartonszárszó. Csúfor Tibor - Füzesabony. Somogyi István - Szigrtvár. Hornyik György - Szigra. Sárkány Pálzzár - Budapest. Juhász József - Királyhegyes. Bálik János - Vác. Balogh Tamásné - Csomaendrőd. Mohácsi Andrea - Budaörs. Bozóki Anita - Budapest. Varga Ferenc - Budapest. Szabó Zoltán - Budaörs Mászáros István - Újlengyel. Rutkai András - Budapest. Mutter György - Budapest. Demeter János - Jászberény. Kerekes István - Paks. Császi Attila - Győr. Nagy Gusztávné - Miskolc. Novák János - Sziksza. Tóth Frrrnz - Adbapordány. Fehér János - Szombathely. Mattié István - Budapest, Ott Gábor - Veszprém. Brinknbath Sándor - Miskolc, Olehné Barcikai Ildikó dr - Dömörszőlős, Szereszta Benedek - Sopronkőhida, Carolné Kónya Klára - Páts. Csillag Péterné - Verőce. Szarvasné Miskolczi Erzsébet - Kartel. Námith János - Kecskemét. Lancsák Jenő- Budapest. Polgár István ifi - Budapest. Kokus Károly - Budapest. Tóth Balázs - Makasok. Simon Mihály - Hatvan. Martony Róbert - Kecskemét. Wachler Zolán - Seregélyes. Vajta András - Miskolc. Szabó Dezső - Csonkahegyhát, Szűcs Imre - Halásztelek. Atlasz Betonárusgyártó Váll - Krrta. Kálázs István - Tiszafölvár, Kiss István - Székesfehérvár, Major György - Budapest, Kása Emerít Zoltán - Kecskemét, Borbásné Terhes Zsuzsanna - Szigra. Varga István - Mórahalom. Farkas István - Budaprsl. Námith Cáza - Lajosmizse. Nagy Sándor - Tiszabercel. Gobschmirt Rezső- Mosonmagyaróvár. Dobosi András úr - Budaprsl. Balázs Barnabás úr - Szécsény. Baranyai Bála - Gsőrzdmoly. Jedlicska Mihály - Budapest. Béni János - Biri. Szabó Gábor - Pécs. Újpesti Közösségi Televízió - Budapest. Bujdosó József - Egyházasfalu, Námith Károly - Komárom. Kotrocz Gyula Lajos - Márkháza, Katona Istvánná - Budapest. Borka János - Újszentiván. Totósi Attila - Dombóvár. Fekete luátt Mária úr - Budapest. Haját Forrnt - Somogyvár. Kováts János - Baja, Jurasits Jánosné - Budapest, Háffy András - Bábás, Baráth Zoltán Sándor - Pázmány, Vass Pálir - Kunszentmiklós, Maszlovics Károly - Budapest, Dombóvdiné Kovács Kualin - Miskolc, Horváth Tibor - Szakonyfalu, Kreisz Ferenc - Budapest, Barta Antal - Námribár, Pápai István - Mosonmogyoróvár, Bocskoi György - Veszprám, Raffai István - Budapest, Kádár 0i Zoné - Budapest, Somoáiné Kováts Emma - Veszprám, Szabó Józszf János - Kiskunhalas, Igor Naumenko - Budapest. Novák Ferenc - Budapest, Schlechter Béla dr - Hosszúpályi, Galambos Csilla - Gödöllő, Kocsis Imre - Dunavarsány. Szekeres Imre - Pápateszér. Hadabásné Csegedi Erzsébet - Orosháza. Hajdn Lászlóné - Mezőkövesd, Tóth János - Dány, Kolos Frrrnz - Budapest, Námith Ernő - Ele. Veress Kálmánná - Fábrinháza. Jorbán Istvánná - Budapest, Szabó Bertalan Ferenc - Rétközberencs. Kézsmárki Károly - Tiszafafuvár. Tóth Kováts Ferenc - Szeged. Sebestyén Jazsifár - Bonyhád. Vadász Lászlóné - Szombathely. Abonyi János - Besenyőtelek. Lakatos György - Budapest. Koczka Józsefné - Eger. Csonka Zotánné - Kecskemét. Wilsdorffr Kornélia - Kecskéd. Marcinkovits János - Budapest, Kázár Krisztián - Szolnok. Kiss Cyukné - Tiszakécske. Ktányi Bébné - Dunakeszi. Molnár János - Harkány. Szőlős Józsif - Kőszeg, Palyik Csaba - Békéscsaba. Petre Cseri István - Buják. Pápai László - Szombathely, Pozsgai Józsif - Keszthely, Hronyetz Gyula - Hatvan. Sőregné Pádár Mána - Cegléd. Konyán Imre - Határboszormány. Victora Károly - Baltonszemes. Boár János - Hatvan. Zöllarr Mihály - Üllő. Tóth Attilné - Siófok. Kovács István - Füzisgyarmat. Fabó Forrnz - Budapest. Érsek Józsif - Fiksus. Fábián Mihály - Petőfiszálls. Farkas András - Lenti, Ónodi András - Budapest. Varga János - Paks. Szató László - Budapest. Bakó Zoltánná - Budapest Király István - Újszilvás. Lakatos Sándorné - Vác. Szabó Csabáné - Budapest. Somogyi Ferenc - Zalaegereszeg. Farsang Lajos - Tiszahársár. Keserű László - Szolnok. Varga Tibor - Mór. Szabó Imréné - Hódmezővásárhely. Kronicz Tünde - Keszthely. Kürt Bála - Csomaendrőd. Bunkátzy Gábor - Szolnok. Kovács József - Budapest. Kunyrrzsná Szalai Vera - Érd. Varga Imre - Báránd. Ambrus László - Pécs. Lipp Tamás - Szentgotthárd. Surányi Róbert - Szeged. Pálovicsné Brizai Iláska - Budapest. Botos Dózsa - Karancslpujtő. Gergácz Gyula - Fertőrákos. Szepesi Gyula - Ózd. Fehér Lajos - Somogyszob. Bata János - Tolpioszecső. Török Beatrix - Püspökmolnári. Fodor Józsif - Makó. Vajai Jazsima - Budapest. Szállási Páter - Szolnok. Molnár Károly - Szeghalom. Fekete Dezső - Fülöpszállás. Dálnoki András Dr - Budapest. Szabó Imre - Csapi. Érsek Bertalan - Gyár. Rabáth Jenő - Kaposvár. Dávid László - Nyírtelek. Krémer Péter - Budapest. Aulalfi László - Dunaújváros. Szakál Gábor - Budapes. Kámpits László - Zabkaros. Gál Lászlóné - Budapest. Juhász Lászlóná - Tapolca Papp Sándor - Derecske. Déda István - Bála. Chapó István - Dór. Ribliny József - Mózs. Czuth Lajos - Mizáf Kovácsháza. Dobozi István - Pún. Rudas László - Magyarszerdahely Pál Norbert - Katymár. Handel írná - Budapest. Habribuszk Forint - Hajás. Sután János - Budapest. Csányvási András - Buáaprsl. Bersinszky Jenőné - Eger. Szabó József - Komló. Váczi Ernő - Nagykáta. Sthmiál István - Buáapril. Mutter Ferenc - Rdtka Kun Imráné - Budapest. Huszka Tamás - Kiskunfélegyháza. Farkas Lászlóné - Kaposvár. Lehoczki István - Budapest. Bleubacher János - Ibra. Berki Zsolt - Bay. Lovas Andrea - Bartonbogáer Domokos Istvánná - Báhás Ruhrr Gábor István - Budapril. Almási Péter - Székesfehérvár. Ivanits István - Csomás. Simon Károly - Nagykanizsa. faláb Éortáb Kht - Budapril. Almási Báhulné - Budapril. Cuj Györgyné - Káposvasnyák. Molnár Miklós - Szigethalom. Cselenkó Sándor - Nagykanizsa. Szabsz Ferencné - Komló. Mogyorósi Bála - Mende. Ináncsi Pál - Tiszadob, Csalánt Fodor Gabriella - Tiszaigar. Szegedi István - Pákozd. Zsoldos Barnabás - Mátészalka. Kőszeghy Gábor - Miskolc. Mayer Tamás - Szömöd. Riplyuh Ernő-Kalocsa. Füle Lóránt - Oza. Molder János - Kozármisleny. Farkas Zolán - Törökbálint. Sinkó Róbert Nándor - Szeged. Morvay Zsanett - Mosonmagyaróvár Szabó Krisztián - Gyula. Simó Száráz - Budapest. Nagy János - Vaskó. Bálint József - Várpalota. Ács Gábor - Tapolca. Mészáros Vendel - Jászberény. Dand Andor - Szalmdnseke Roller Ferenc - Várpalot. Marencsik Krisztina - Kisbér. Zsoldos László - Kocs. Zsidai Tamás úr - Egri. Nagy Károly - Tiszavasvár. Uyeli Ádám - Kadarkút. Sági Péter Pál - Budapest. Szedő Miklósát - Budapest. Batogh Gyula - Körmend. Nyitrai Gábor - Kozármiskuy. Gárgyán Imre István - Rúzsa. Magyar Tamás - Somogysára. Kerekes Ilona - Szentes. Varga János - Korántshiszi. Jambach Attila - Dunakeszi. Kiss László - Mára. Krrtász Richárd - Budapest. Sirokmán Kornél dr - Budapest. Takács Ztalán - Tatabánya Holló Rózsa - Kaposvár, Nagy Lajos - Székesfehérvár. Pecsenye Sándor - Budapest. Mózes Richard - Budapest. Urbán Ilona - Perbál, Amborné Csonka Gyöngyi - Újszentiván. Szent István Magángyógyszertár - Kiskunfélegyháza. Gonda István - Mezőtúr. Márton Attilené - Buáaprsl. Polák László - Budapest. Dussi Jenő - Harc. Szabó Károly - Buáaprsl. Piszár András - Nyíregyháza. Tóth Bála - Buáaprsl. Fejes Gyula - Tatabánya. Dani Györgyné - Nagykónyi. Kardos Jenő - Sopronkövesd. Izsák Norbert - Budapest. Proily Józsif - Mosonmagyaróvár. Strabek Ferenc - Tiszapalkonya. Mahr Sándor - Budapest. Molnár Ernő - Pécs. Papp Józsefné - Püspökladány. Fehér Attila - Szabaáhsávág. Biro Lajos - Nádudvar. Molnár Károly Ferenc - Bácsalmás. Simon Józsif - Bábolna. Fazekas Endre - Vészfi. Pokorny Ottó - Budaprst Akik már 2000 előtt is hűséges ügyfeleink voltak, kétszeres nyerési eséllyel indultak akciónkban! Részt vettek az Olimpiai nyereményesőben is, melynek nyertesei: A kétszemélyes, Sydneyben rendezendő olimpiai játékokra szóló utazás nyertese: Mozer Lászlóné - Ajka Kétszemélyes, az Olimpia őshazájába, Athénbe szóló utazást nyert: Katona Kálmán - Zákányszék Ezer darab SZe 1 V é d O - n a P e 11 e n ZO t nyertek: Er* István - Mutila. Pápai István - Csongrád. Boros Anna - Fonyód. BD*váme Mk SM - Budapest. Bende József Antal - Kiszombor. Galambos Ádám - Gyurkány. Konczel Poliné - Kartel. Hutvágner Ákos - Gsönámoly. Vincze Zaltán - Nagyhegyes. Stepán László - Lövő. Molnár Antal - Budapest. Hegedűs György - Szurdokpüspöki. Bárkányi Istvánná - Kiskunhalas. Majd Tibor - Komárom. Szücsné Farkas Gabriela - Budapest. Nagy Károly - Kiskunhalas. Radák Tibor - Egerág. Németh Bála-Száraza. Losonczi Sándorné - Kiskőrös. Csikós Ervinné-Salgóbán. Erdélyi Sándor - Kiskunhalas. Molnár János - Novai. Fazekas Szilárd - Abónémedi Lukácsi Lajosné - Kiskunmajsa. Demeter Csabáné-Debrecen. Bognár László - Pápa. Manner Ferenc - Bomba. Gibzki Márton - Brsinyszey. Kovács Honda Ferenc - Gyöngyös. Varsányi Pártta - Dunaharaszti. Sípos Péter - Budapest. Salamon Frrenz - Bartonkeresztúr. Kovács Gábor - Kisköre. Mendrei László - Budapest. Tücsök Gábor - Pilisi sáv. Barna István - Hajdúszoboszló. Nyirő János - Fadd. Major Dánesné - Nyirigyháza. Sánta Bébiné - Budapest. Prtrth Károlyné - Budapest. Dudás Zolán - Bocsa. Mászáros Miklós - Ács. Nagy Lajos - Sarkad. Mazzag Ernő - Zabszentiván. Dankó Gyula - Törökszentmiklós Vajda Dénes - Magyarbánhegyes. Kató László - Szany. Bencsik Tünde - Budapest. Bem Mihály - Hódmezővásárhely. Lőrinczi János - Budapest. Varholik Csilla - Budapest. Miholics Zsolt - Csorna. Pad Mihály - Kislöd. Annus Mihály - Békéssámson. Szécsényi István - Tápióbiske. Szőke Róbert - Sopron. Kordás Gábor - Algya. Burányi István - Börzs. Szabó Róbert - Sülysáp. Karsai Sándor - Solt. Deli László - Budapest. Bedő László - Pápát. Trapp József - Pécs. Borostyán János iá - Verrb. Szilágyi Bála - Tótújfalu. György István úr - Budapest. Lendvai Zoltán- Gyár. Berza László - Budapest. Titz Péter - Nagyhegyes. Tikkel Zolán - Siófok. Kiss László - Nyíregyháza. Strenner Istvánná - Várpalok. Kovács Gáza - Bár. Várszegi Mihály - Sződliget. Laczkóné Jana Erika - Budapest. Radványi Zolán - Dunaharaszti. Juhász Péter - Damak. Bán Géza - Budapest. Gyurik Katalin - Békéscsaba. Sólymosi Lajosné - Gyöngyös. Kökény Lászlóné - Pilisszentiván. Németh István - Budapest. Serfel Erika - Újhartyán. Szabadi Attila - Gyúró. Grigorits István - Mór. Czobor István - Fűzfegyártelep. Kozics József - Kőszeg. Zbiskó Mihály - Hevesverebány. Szeder Gyula - Szolnok. Mészáros Róbert - Idnosháza, Baumann Lajos - Németkér, Bacsó János - Hangács, Vecsernyés Kálmán - Újszentiván. Miklós Rozália dr - Panonhalma, András Lászlóné - Szakmár. Gyarmati Zolán - Rétság. Ésik Lajos - Tiszamogyorós. Széles Sándorné - Derecske. Molnár György - Pécs. Mikecz Istvánná - Szentes. Surányi Lajos - Győr. Molnár József - Balatonlelle. Matrofisz György - Baltonalga. Kelemen Sándor - Hajdúnánás. Szabó Lajos - Besenyőtelek. Kormonái Katalin - Ajka. Mátyás József - Komló. Molnár Mihályná - Ócsa. Novák Istvánná - Szigrá. Nógrádi Tímea - Szeged, Cyetván László - Galgahéviz, Csizmalia Tibor - Lenti. Egervári Erika - Budapest, Pintér Sándor - Sárbogárd, Szeleczki Patrik - Budapest. Ivóvízellátó Kht - Medgyesegyháza, Gál Csaba - Budapest, Bódi Sándor - Debrecen, Szilágyi Zoltánná - Kunhegyes, Pistai György - Pisborosjenő. Major Gyula - Budapest. Felhidzi Józsif- Tolcsva. Kiss Zsolt - Komló. Piller László - Torács. Hebák István - Bácsbököd. Szegedi Gyula - Monostorpályi. Laczkó Ákos - Budapest. Havanyecz Mihály - Tiszaeszkr. Bobizsár Gábor - Kazincbarcika. Kerekes János - Paks. Erári Anita - Gyöngyös. Hetényi László - Kenderes. Szerdahelyi Endre dr - Kőszeg. Kelemen Ferenc - Balatonfüred Szegner József - Berkenye. Zovágyi Sándor - Oroszlány. Jakab Lajos - Szebény. Nagy Ferenc - Bakonyszentiván. Wittner Józsif - Csáráay. Tallin Józsif - Budapesl. Törhe István - Dávoa. Matibovszkiná Medve Myrtil - Nemti. Kiss Dánesná - Nagykoros. Laposa Alajos - Zalaszintgyörgy. Farkasné Csábi Márta - Kecskemét. Horváth Ferenc - Csanytelek. Skoda Miklósné - Budapest. László Sándor - Budapest. Nádasdi Lászlóná - Budaprsl. Simó Pál - Albertirsa. Marossyné Bula Katalin - Budaors. Bertalan László - Pápa. Varga Imréné - Törökbálint. Vida Zolán - Lánycsók. Laukó László - Budapest. Palkiné Rába Edit - Kőszeg. Barczi Krisztián - Mezőkövesd. Misterházy Béla - lábla. Szits Kálmán - Köblény. Leik Sándor - Bartonbogáer. Trtz János - Nagybudmér. Tróják Róbert - Várpalok. Balla János - Kiskunfélegyháza. Horváth Jazsiina - Zalaegerszeg. Pamuk Antal - Budapest. Heincz Márta - Budapest. Györkei János Gsóroné - Forró. Horváthné Letner Borbáth - Őcsiny. Ladányi Sándor - Budapest. Kábák Péter - Dunavrzsz. Gál József - Füzesabony. Kováts Gyárfásné - Sátoralbújhely. Gyebnár László - Békéscsaba. Hangyás László - Hegyeshalom. Hertzeg Sándor - Kecel. Őrlik János - Váchartyán. Horváth István - Fertőszentmikós. Szivek István - Prozsáv. Szoloczky László -Cöd.Zisis Thanasis - Dunakeszi. Kézdi Dániel - Úszód. Farkasi Károlyné - Orosháza. Foki Rofand - Sárvár. Lizsák Gábor Zsolt - Balatonlelle. Buda Gábor - Budapest. Nagy-Iván János - Páts. Takács János - Budapest. Cyurkovszky György - Budapest. Hajszán Zoltán - Székesfehérvár. Pintér Zolán - Nagykanizsa Balogh István - Nagykanizsa. Nagy Lászlóné - Szombathely. Derebenics Imréné - Budapest. Gerencsér Miklós - Zalaegerszeg. Fred Gábor András - Kecskemét. Szántay László - Budapest. Hungána Személy Teher Szálla - Szeged. Salli László - Budapest. Szelestey Gyula - Babbnmáriafürdő. Barnoczky Elvira Erzsábet - Szolnok. Kolos János - Baja. Nyíró Jazsif - Pistsvörösvár. Bódy Péter Lászlóná - Budapest. Zakó Jazsif - Veszprém. Springer Andor - Dunakeszi. Tuma Sándor - Budapest. Vincze Jánosná - Akasztó Szabados János - Vámospárti. Dorner János - Kistarcsa Szlovák Zattán - Kiskőrös. Lan Irán Lauscher - Budapest. Németh Imre - Budapest. Gyurka Judit - Budapest. Cserép József - Sopron. Konnz György - Szolnok. Marik Andrásné - Békéscsaba. Szabó Pál dr - Budapest. Réti Péter - Miskolc. Ombódi Tamás - Budapest. Dózsa- Pál Pál - Alsónyék. Nagy Péter - Győr. Czinki István - Sormás. Takaró Attila - Zákányszék. Boka István - Székesfehérvár. Zsótár János - Újkígyós. Mirutza György - Nyirigyháza. Maráczné Fábián Éva - Érd. Helmeczi Zolán - Hajdúnánás. Kováts Mihály - Tiszavasvári. Györkös Jazsima - Páts. Kricskó Sándor - Siófok. Varró Sándor - Derecske. Turhoncs Andrea - Csabrendek. Árva László - Márta nosztra. Slensevicsné Pintér Katalin - Tapolca. Mátrai Zolán - Szigetszentmiklós. Kóbor Jenőné- Kozármisleny. Kassai Páliz - Budapest. Varga Gábor ifj. - Hajdúnánás. Kuvrits Richárd - Márkó. Borba Gyula - Tatabánya. Horváth Tibor - Gönsöny, Szabó Ignác úr - Dunaújváros. Kruppa István - Budapest. Csermák János - Kiskoros Gyoros József - Tiszaújváros. Török László - Lakhegy. Bobi Zolán - Békés. Kántor Ferenc - Pincehely, Kitin Károly dr - Szentendre. Papp Tamás Gáza - Doba. Czifra Katalin - Budapest. Forró Gábor - Röszki. Szombath fazsrf ifi - Halászi, Kerülő Cyuta - Sárospatak. Bozi Róbert János dr - Akasztó. Lobod fazsrf - Drbrrtmn. Pernyész falán - Móra hatom. Haján Enárr - Medgyesháza. Ódor Sándorné - Szigetcsép. Varga Gyula - Csorna. Szabados Tamás - Budapest. Anda Miklós - Sellye. Futársi Lajos - Marocsa. Bakonyi Zoltán - Budapest. Szentmihályi Elemér - Dunaújváros. Végh János - Székesfehérvár. Kovács Miklós - Szombathely. Kotrocz Gyula - Lőrinci. Kottisz Briánd - Dorog Kelemen Tibor - Apc. Sági Józsrf - Érszlovoábrrt. Balázs János - Sárkeresztúr. Salamon Zattán - Zalaegerszeg. Jalsvai Lászlóné - Budapest. Szendi Ferenc - Csokvdr. Halász Antal - Balástya. Rajki Ede - Budapest. Lombos Frrrnz - Győr. Ipats Sándorné - Andornakálya. Csehi János - Gyár. Szigeti János - Dibertin. Tóth Zolánné - Sopron. Sztelik Albertné - Tiszaácán. Kanalas Mihály - Gödöllő. Tóth Antal - Kiskunfélegyháza. Oláh Sándor - Lelkes. Juricza József - Cibakháza. Mosolygó András - Újfehértó. Szurtsik Gábor - Sárhát. Kolbach Ádám Józsif - Vávar. Bozó Frrrnz - Mindszent. Léka Péter - Takiharkány. Szerencsés Andrásné - Budapest. Bogdán Sándor - Ordas. Harda Károly - Füzér. Kiss István - Apátfalva. Muczér György - Nagykanizsa. Puskás József György - Pécs. Köteles Zsolt - Budapest. Banka Géza - Tarnaméra. Czigány István úr - Budapest. Kopa György - Budapest. Falusi István - Tatabánya. Csontos Tamás - Sopron. Vadász János - Námribár. Lilauszkin Tóth Éva - Kecel. Villai István - Pilisvörösvár. Török Elek - Bárány. Vincze János - Nógrádmarcal, Kovács Tamás - Budapest. Baranya Zoltán - Százhalombatta, Sipkainé Ulricz Brigitd - Budapest. Egrtsy István - Tatabánya. Pommer Csabáné - Szombathely. Nánássy Lajos - Újfrhártó. Orsós Tibor - Somogyzsitfa. Kapás Edit - Tatabánya. Csákány Sándor - Budapest. Mohay András dr - Kecskemét. Kerety Károly - Polgár. Kováts Páler - Budapest. Vukszonovics Sándor - Fájsz. Horváth Tibor - Csehimindszent. Szinó Lászlóná - Érd. Buzsy Balázs - Veszprám. Gyimesi Józsif - Szigetvár. Szebenyi István - Budapest. Tóth Krisztián - Budapest. Szánási András - Hajdúszoboszló. Simon Márta - Hajdúdorog. Krrtász Frrinz - Zamárdi. Balogh Jánosná - Siófok. Kovács Bála - Kópháza. Schmedák Lászlóné - Ajka. Kiss András - Delk. Sípos Mónika - Sárvár. Végh Jánosná - Perkupa. Végh Krisztián - Harkány. Drogsits Balázs - Budapest. Hermán László - Nyírcsaholy. Gulyás Zoltán - Kiskunmajsa. Temesvári Tiborné - Pécs. Bereznyák Mihály - Mánapócs. Pápai Árpád - Budapest. Budapesti Honvéd Sportegyesület - Budapest. Krizndi Jánosné - Nagykanizsa. Hardi István - Tüskevár, Jasz Jazszf - Tápiószentmárton. Selmeczi Pál - Bokod. Vighné Martonosi Hajnalka - Szeged. Bocsa Lajos - Debrecen. Zsibrik András - Békés. Nagy Andiné- Drbrrtin. Domírits Sándorné - Baja. Varga Oszkár - Türkvrr. Gallér Károly Csaba - Székesfehérvár. Boksza István - Őrbottyán. Csáki Márton - Dunaújváros. Szohr János - Budapest. Brezovszki Mihály - Bécske. Barabás Ferenc - Tófej. Iván Mihály - Nagyhalász. Rátonyi János - Mór. Fodor László - Budapest. Mészáros István - Fábiánsebestyán. Farkas Anna dr - Nagybajcs. Molnár László - Lőrinci. Kiss Balázs Pál - Hódmezővásárhely. Babarczy Károlyné - Budapest. Nyo Thu Thuy - Budapest. Pacsmag Zolán - Hajdúböszörmény. Fontos György - Budapest. Horváthné Ruisz Erzsébet - Győr. Szabó László - Miskolc. Tompa Gyula úr - Dunaújváros. Pritz János - Marcali. Kasza Balázs - Keszíry. Csordás István - Ffehértó. Jarkáb Antal - Bogács. Dobos Endre Zsolt - Miskolc. Szurom Nóra - Budapest. Zsitvai Zolánné - Cegléd. Kosztolánczi László - Kemeneskápolna. Molnár Imre - Kuncsorba. Mán Gyula - Balkány. Goda Enikő - Budapest. Kovácsorás Jánosné - Kisigmánd. Gelencsér Róbert - Kaposvár. Szolba Károly - Göd. Kovács István - Mezőtúr Andrások László - Budapest. Eck József - Tatabánya. Horváth Lajos - Zamárdi. Cardos Géza - Szolnok. Farkas Erzsébet - Budapest. Kováts Magdonna - Szeghalom Gubán Istvánná - Tatabánya. Lórr Imre - Győr. Szabó József - Gyomaendrőd. Róth Gábor - Győr. Laki Ferenc - Székkutas. Tóth Margit - Butsula. Holósi László - Érd. Kiss Ferenc - Téglás. Czotter János - Zalaszentgrót. Balogh Árpád - Szakály. Bontó András - Budapest. Csikós György - Kisvárda. Kovács Zolán - Tófű. Polgár István - Bérballovár Varsányi Sándor - Sárospatak. Lukács István - Jánoshalma. Kozma József - Kozármisleny. Hryráus István - Veszprám. Kincses Sándor - Győr. Oszlheimer József - Pánszrntiván. Kerzsi Vilmos - Zalaegerszeg. Kovács Lajosné - Darmicseh. Dózsa Lajos - Akónémedi. Bokor Géza - Tésenfa Doonert Bonifác - Elek. Molnár Árpád - Dombóvár. Vezendi Pál - Edelény. Kiss Katalin - Budapest. Kópé István - Budapest. Szita János úr - Budapest. Varga Andl - Tatabánya. Hornyák István - Szentendre. Aradi Lászlóné - Kecskemét. Tóth István - Nova. Rohács Mihály - Tyúkod. Tóth Gabriella - Szenrsírhervát Art András - Balatonalmádi. Kovács Lajos - Törökbálint. Ficsor Miklós - Baltonszemes. Tönözsik Csilla - Kecskemét. Bau Rózsa - Kaposvár. Mántó Anna Mária - Szentgál. Héj/ Huba - Budapest. Pusztai Mátyásné - Kecskemét. Kovács László - Abony. Kaptás Frrrnt - Tobor. Hajnal Erzsébet Éva - Budapest. Nagy Sándor - Karcag. Nyáras Tibor - Pázmán. Barbarics János - Szigetvár. Varga Istvánná - Tara. Bilkó Klára - Tata. Tömösközi Jazsrf - Szentlőric. Dobos Norbert - Vág. Bariba Jazsrf - Szentes. Sebők Béla - Budapest. Cser László - Sárvár. Rác. Elekné - Kállósiintén. Bakonyi István - Budapest. Pásztor Sándor - Vésztő. Herczeg Andl - Mártély. Ledényi János - Budapest. Cottyán Istvánná - Dobos. Kováts Lászlóné - Gyöngyös. Urbán István - Ásotthatom. Szilágyi Enikő - Tiszacsege. Kovács Irén - Budapest. Csiszár József - Sárvár. Buronyi Sándor - Budaprst. Slinszki István - Nagyvenyim. Góblir András - Debrecen. Szemán Lajos - Oros. Kohár . Schoarz Csimnek Iroda - Budapest. Márton Dénes - Götte. Bogát Józsif - Szombathely. Simon László - Szentgotthárd. Katona László - Babarc. Halász Sándor - Sümeg. Tan István - Pásztó. Peder Márton - Pilisvörösvár. Rát: Gyula - Regoly. Simiytó Anita - Bársonyos. Námith Tibor - Sopron. Hosszú György Andl - Keszthely. Boár Árpád dr - Szeged. Beci Györgyné dr. - Budapest. Vág Marianne dr - Dombóvár. Csempész Imre - lábfő. Gódor Elemérné - Söjtör. Forgács Ákosné - Balassagyarmat. Tóthné Kelemen Magdolna - Budapest. Sánlik Lászlóné - Arár. Bagoly József - Hajdúböszörmény. Nich Gyula - Ostffyasszonyfa. Foyl János - Mars. Nyrgrác, János - Gyula. Kálmán Endre - Ajka. Orbán Ildikó - Nagypeterd. Slutzmann Vilmosné - Szőreg. Vaksik Illés - Eger. Mag Pál- Budapest. Tanács Kabln - Budapest. Kolompár István - Budapest. Koliszár János - Városföld. Bronz fazsii ár - Szeged. Liptai Mihály László - Kecskemét. Berták József - Tolcsva. Forgáts Istvánná ár - Budapest. Sági Zoltán - Balatonfüred. Horváth Pál - Regoly. Jancsibilyné Libri Erzsébet - Kaposvár. Krisztián Imre - Ózd. Lehel László - Székesfehérvár. Kocsis Judit dr - Budapest. Lőrinc Krisztina - Budakalász. Horváth Máfly István - Győr. Varga János - Szolnok. Dinnyés László - Budapest. Buzsáki István - Komló. Szerafin Tamás dr - Debrecen. Elekné Csépe Krisztina Ágnes - Budapest. Eiler Anrás - Soltvadkert, Szigeti József - Kaposvár. Kovács Lajos - Lajosmizse. Smuk István - Hegyeshalom. Horváth János - Nagykanizsa. Mosolygó Györgyné - Hajdudorog. Braun Károly - Pécsvárad. Tóth István - Mezőkövesd. Gázló Gábor - Budapest. Pintácsi Imráné - Buddapest. Bóka Attila - Budapest. Bárány András - Budapest. Buksza Páter - Budapest. Mózer Jazsrf - Kiskunhalas. Dancsó Imre - Eperjes. Kocsi Sándor - Komárom. Kotork Andl - Orosháza. Vas Márton dr - Szeged. Mészáros Jazsifná - Palotás. Kiss Pál - Kecskemét. Daróczi Sándor - Püspökladány. Pihokker Iván - Gyór. Monon fazsrf - Budapest. Pethő Attila dr. - Debrecen. Ruszkainé Hallgas Katalin - Szombathely. Hegedűs Zolán - Budapest. Szeitz Sándor - Bősárkány. Stankóczi Miklós - Nyíregyháza. Urbán Miklós Béla - Krrroistarzsa. Bernáth Gáborné - Hévíz. Zsemlye István - Abony. Laluska Ferenc - Kistarcsa. Schmidt Gábor - Budapest. Halász Sándor - Ercsi. Takaró László - Budapest. Szettert János - Kozármisleny Kovács Gyula - Kapuvár Bakaudr fazsrma - Budapest. Pris Szabolcs - Balatonbigl dr. Bereczki István - Budapest. Hill Páter - Gyula Horváth András - Budapest. Kovács László - Gyöngyös. König fazsrf - Nagykozdr. Kiss László - Baja. Gódor fazsifná - Fel. Bácskai Kornél - Baja. Fücsök Olivér - Kimle. Breer László - Pitzseörösvdr. Boda Andl - Csorna. Kelemen Pál - Egrrszótófl. Vogel Frrmtná - Visegrád. Csabán Rofand - Lothára. Ipats László - Szűcsi. Andrucsák István - Székkutas. Papp János - Gyula. Éles Zoltán - Miskolc Matatársz Ádám - Kaszaper. Dormány Gyula - Budapest. Csáti László - Szeged. dr Bánság László - Székesfehérvár. Panka István - Budapest. Feledi Zsuzsanna - Miskolc. Németh Richárd - Budapest. Nemcsák Jánosné - Ráckeve. Gajdács János - Békéscsaba. Pödör Pál György - Babót. Lábodi Szilveszter - Pécs. Bakos Ferenc - Tiszaújváros. Molnárné Füredi Erzsébet - Szigrá. Vidáki Ferenc - Kiskundorozsma. Várad-Arnóczky Magdolna - Tiszapalkonya. Czöndör Zolán - Uraiújfalu. Deák István - Murakeresztúr Pécsi Lászlóné - Szigetmonostor. Kocsis Lajos - Budapest. Tar Menyhért - Dorog. Osztafi Attila - Nagyhalász. Péter István - Mogyoród. Andl László - Gyöngyös. Ferenc. Lajos - Gyulafirátát. Kovács László - Sásá. Oláh Pál - Nagybárkány. Bogoly Béla - Budapest. Pusztai Vince - Alsórajk. Sípos Endréné - Sárvár. Kollár Pál - Kiskunfélegyháza Boáé István - Budapest. Simon György - Toponár. Dudás László - Anarcs. Atkári Pál - Orgovány. Náray István - Siófok. Ésik Lajos - Budapest Magos Lászlóná - Csungrr. Csorba László - Vecsés. Várnárné Sípos-Szabó Éva - Kiskunmajsa. Krizsái György - Fót. Takáts Jazsima - Budapest. Czágányi Sándor - Simon tornya Rózsa Imre - Csongrád. Babin Csaba Sándor - Nagykamarás. Komáromy Páliz - Veszprém. Bank Lajos - Budapest. Baranyai István - Budapest. Koncz András - Balatonfüred. Szabó András - Tiszaújváros. Levelek. László - Szakoly Csák István - Fülöp. Tabrunner Éva - Budapest. Nagy József - Egyházasdisze. Horváth Ferenc - Mór. Szabó Sándor - Karzay. Polónyi István - Rétsáy. Kiss Kálmán - Gencsapáti. Sándor Attila - Rétság. Csákiné Pataki Erika - Vác. Urbán György - Gyöngyös. Kádár Lehelné - Budapest Dazsiné Szénás Zsuzsanna dr - Salgóbán. Kálvin Tamás - Esztergom-Kertváros. Cuntty Gergely - Budapest. Ürmös Tibor - Budapest. Oláh Ferenc - Miskolc. Nagy Imre - Nyárná. Sebestyén Gyula - Varsánygyüre. Boromissza Tibor - Budapest. Masszi Lászlóná - Báb. Karácsony Imre úr - Pápa. Lázser Krisztián - Regoly. Szatmári Jánosná - Kecskemét. Cici Tibor - Drbrrtin. Drutsch János - Budapest. Török István - Balástya. Szigrb Istvánná - Budapest. Számadó József - Debrecen. Libor László - Tápiószik Tamnay Gyula - Budapest. Kissné Komáromi Irén - Dunapali. Virág Sándor - ócsa. Lukácsi Sándor - Czylás. Összefogás Lakásszövetkezet - Budapest. Gyims Zsuzsanna dr - Budapest. Kovács Miklós - Bágyogszovát. Bérre: Norbert - Maros Szabó Béla - Bonodban Cservenka Józsif György - Páts. Kis Sándor - Jászlányszaru. Harcsa Gábor - Tatabánya. Balázsiéé Barcza Gerda Adrienn - Budapest. Ficsór József - Kiskunfélegyháza. Makai Sándor - Debrecen. Drótos Péter - Hangács. Berta László - Budapest. Paranus Zsolt - Szentes. Szábrly Károly József - Tiszagyulaháza. Androvics István - Somberek. Heyráts János - Dunaújváros. Tolner András - ősi. Falady László - Győrszimrrr. Muszka Sándor - Sajósáá. Csertőn Zoltán - Taszár. Harter Gyula - Budapest. Boros Lajos - Békéscsaba. Bunyó Attila Sándor - Dunaújváros. Szabó Lajos - Dány. Fehér Flórián - Csemő. Sajkán Pál - Budapest. Kovács Ferenc - Józsa. Búzás fazsimá - Budapest. Keresztes Istvánná - Fürgéd. Kukucska János - Budapest. Józsa István - Seregélyes. Nágrt fazsimá - Zalaegerszeg. Barta József - Helvécia. Gelencsér Tiborné - Budapest. Rómer György - Szarvas. Szunyogh István - Bucs. Troll István - Oroszlány. Sződi Sándor - Budapest. Elmont Gábor - Pécs. Kerüli Ferenc - Taktaszada. Szigyi Béla - Dunaharaszti. Szemes Sándor - Kunszentmiklós. Csontos László - Kisköre. Schuckert Jánosné - Paks. Ihászháza Miklós - Várpalok. Aranyi Andl - Tiszatelek. Büjtös Jazsrf - Balatonlelle. Szabó Jazsrf - Budapest. Beitzer Tamás - Budapest. Anbl fazsrfné - Nyíregyháza Szabó Kamill - Győr. Vietons: Gábor - Zalaegerszeg. Bártfai Zsolt - Oros. Gyulai Vasipari Kisszövetkezet - Gyula. Hajdu Ferenc - Budapest. Csujak Jazsrf László - Kecskemét. Kiss János - Bála. Zozsák András - Székesfehérvár. Garai Sándor - Kalocsa. Kovács Károlyné - Budapest. Kovácsus Gyula - Vác. Apáti Gyula - Balatonboglár. Wirth Attila - Süttök. Kluiber Tibor - Budapest Csalami Erzsébet - Budapest. Pap Sándorné - Budapest. Hízás Balázs úr - Kaposvár. Cseresnyés Ferenc - Komló. Kovács László - Budapest. Spisák Mihályné - Tiszaszentimre. Tordai György - Budapest, Habódi Ferenc - Orosháza, Zakar József - Geszteréd. Koch Krisztián - Dunaföldvár, Samu Imre - Budapest, Batogh Erzsébet Kablin - Miskolc. Hóra János - Egri, Vál Zolán - Nagymányok, Farkas Ferenc - Pécs, Lemperger István - Drmján, Kossuth Dezső- Sátoraljaújhely. Zöldmező My. Szóig Szöv - Káptalanfa. Straub Gyula - Budapest. Orosz János - Miskolc. Csiszár Ferenc - Szombathely. Seprős Béla - Gyömrő. Dzsurbán Ágnes - Debrecen, Takács János - Csorna. Dósa András - Tápiószecső. Siket Ernő - Budapest. Müller Ádámné - Dunaszekcső. Nyirő-Bognár Károly - Lesenceistvánd. Selga Ferenc - Várpalok. Tóth Tibor - Idszkisér. Szab Frrint - Budapest. Veresbn Józsif - Sunaság. Sándor László - Kisújszállás. Galazib Gáborné - Göd. Horváth Csaba - Muraszimmyi. Bálint János - Várpalok. Mészáros Károlyné - Nagykáta. Soós István - Vaszar Zsugonits Tibor - Nagytózs. Dán Tibor - Gersehardt. Horváth Ferenc - Fertőhomok. Nagy Vince - Tiszaújváros. Kapcsa Józsif - Pásztó. Fodor Pál - Kriskrmál. György Jánosné - Budapest. Tóth Endre - Lajosmizse. Hegedűs István - Budapest. Molnár Mihály - Tata. Kiss Lajos - Sarkad. Varga Lászlóné - Keszthely. Callai József - Nagykáta. Makra Antal - Sándorfalva. Veris Mihály - Mályi. Bálványosi Ildikó - Székesfehérvár. Hambatkó László - Töllös. Hrlsláb György - Hosszúhátány. Helyei Gusztáv - Hanz. Pánti Miklós - Püspöktorány. Józsa Jazsiina - Lajosmizse. Kemény András - Pécs. Szabóné Csabai Ildikó - Szolnok. Veress Mihály - Isaszeg. Hegedűs István - Táplonszentkereszt. Szülik László - Budapest. Arató Andrea - Budapest. Surányi Lajos - Győr. Tóth Sándor - Debrecen. Fejér Tibor - Budapest. Kamocsa Gábor - Dunakeszi. Mocok János - Budapest. Novák István - Nagyraáa. Lengyel Nagykövetség - Budapest. Intzi Orsolya - Budapest. Fehérvári Józsif - Rácalmás-Kulcs. Berecz Zoltán - Szeged. Nguyen Huy Mién - Budapest. Bécsi János - Pincse. Kulcsú Sándorné - Kunszentmárton. Marton Dezső - Ajka. Földesi László István - Kiskunlacháza. Takács Imre - Szeged. Kiss Nándor - Csengeri, Józsa Istvánná - Cegléd. Deák Tamás - Budapest. Radus Péter Zolán - Bonyhád. Szentesi Árpádné - Isaszeg. Krauszné Rajkó Erzsébet - Miskolc. Tóth Anik - Törökszentmiklós. Lutoczky István - Budapest. Kockisz János - Váchartyán. Hugyecz Csaba - Szabadkígyós. Molnár Szilárd - Színilászló. Mohaupt István - Baj. Szalontai Mihály - Nádudvar. Lampert Ernő - Győr. Molnár István - Szentes. Fodor János - Kaposvár. Vojtár János - Sárbogárd. Ába Pdiné - Mezőkeresztes. Jászai Tibor - Baja. Panáics István - Budapest. Várnai László - Nagyatád. Mester István - Murony Piszman László - Budapest Pakki Lajos Imre - Debrecen. Kántor György - Tiszafüred. Ábrahám Gábor - Budapest Szabó Sándor - Boharkeresztes. Lővér Lajos - Miskolc Zakar János - Kazincbarcika. Tihanyi Lászó - Komló. Horváth János - Faráó. Csókszentkirályi Listván Forinz - Kaposvár. Cserrokai István - Őrbottyán. Csontos Antal - Csolkvdr. Bukta Ferenc - Borsod,vánka. Illy Károlyné - Budapest. Kontók! Cm - Tatabánya. Tilay Tibor - Budapest. Bakody Béla - Győr Szilágyi Lóránt Zolán - Budapest. Mosberger Mihály - Lajoskomárom. Bencsik Jenő - Barcs. Gobb Iván úr - Pomáz. Szalai Éva - Egyed. Selyem Sándor - Kunmadaras. Tubelné Farkas Zsuzsanna - Székesfehérvár Zsoldos Tiborné Boros Erika - Ahóraik. Bakutói Pál - Szarvas. Majzik Tibor - Szegvár. Pataki Tamás - Budapril. Pánté Arnold - Budapest Varga László - Dúsítok. Kálmán Zsigmond - Budapril. Imri Péter - Székesfehérvár. Kovács János - Vasvár. Zsarkán Mihály - Tiszasziget. Kóczián Tibor - Tapolca. Nagy Páter - Káptalanfa. Horváth József - Szombathely. Kolozsvári András - Miskolc. Havas Bála - Páts. Holló István - Óza. Bulucz Cáza - Balatonendréd. Andrekoncs Tamás - Kisújszállás. Magony Gáspár - Kiskunfalegyháza. Török Cabrietta - Budapest. Hungsprryrr Bála - Nyirigyháza. Szép László - Buáaprst. Csorba Istvánná - Harsány. Antóni Jazsif - Buáaprst. Dobos Inte - Nógrdá. Karján László - Buáaprst. Boáó István - Buáaprst. Tulok Gyula - Nyiráá. Ligrtfah . János - Inárts. Nyikos Józsif - Berkes. Bontsa Márton - Kardoskút. Dázsonyi Mária - Zalaszentgrót. Faragó József - Mezőkovácsháza. Benczúr Anikó - Hódmezővásárhely. Katona Árpád - Nábrád. Peti Ferenc - Nagykálló. Horváthné Rapettder Ágnes - Kismaros. Fibric László - Budapest. Hudanek József - Tolna. Kismayer Páter - Budapest. Lukoicsovis Jazsiina - Polgárdi. Horváth István - Debrecen-Józsa. Hugyet, Jazsrf - Názsa. Dósa Béla - Gyöngyös. Molnár Norbert - Kötkey. Tóth Józsif - Tiszaújváros. Vass Bála - Záhony. Horváth Zolán - Szombathely. Horváth Péter - Győr. Poztumer Béláné - Verpelét. Tumbás Ferenc - Vaskút. Palkó Istvánná - Szombathely. Zakariás Ágnes - Budapest. Dascel Sándor - Budapest. Hofstr Hans-Peter Canter - Siófok. György Attila - Tokod. Ott Jenő - Budapest. Fodor Gyuláná - Taksony. Kosztolányi Sándor - Szekszárd. Modrovits Imre - Mór. Latbonts István - Priiszky. Zsolnai Zsolt - Budapest Szántó Károly - Győrieik. Csanádi Gyula - Mohács. Pásztor László - Isaszty. Tornyos László - Zalaegerszeg. Bíró Ágnes - Budapest. Mogyoró József - Érd. Szauber László - Nóráp. Sinkó István - Budapest. Bognár István - Alsóörs. Szarvas Ernő - Balmazújváros. Tomba János - Napkor. Kacsondi Mihály - Zengővárkony. Markó Mihály - Soft. Bognár Frrrnz - Kőcser. Glutk Mihály - Szekszárd. Mikón. Főben Éva - Bonyhád. Zádor Miklós - Rátka. Horváth János - Zalaistvánd. Varga János - Békéscsaba. Tárnai László - Ajka. Veszprémi János - Szamosújlok. Gulyás Páter - Budaprst. Drimroer Judit - Buáaprst. Anbl Kiásná - Nagykálló. Nagy Miklós - Dad. Calintai Mihály - Lesenceblu. Leitner Ferenc - Pusztavám. Nádor Gábor - Hosszúhátány. Fritzítzki Frrrnz - Budaprst. Szondi Mihály - Nyírmeggyes. Sznopka Szilvia - Albertirsa. Fürt János - Kiskunfálegyháza. Csikő Lajosná - Szolnok. Tóthné Porbál Györgyi - Halásztelek. Sípos Károly - Egyházashollós. Nógrádi Péter dr - Budapest. Vrubel Béla - Budapest. Bánná Topottyi Magdolna - Budapest. Spiegelhalter István - Hánta. Farkas Lajosná - Budapest. Angyal Zolán László - Barcs. Csorba József - Budapest. Csernák Mihály - Haármezővásárhely, Nyugra Nyot Hao - Budapest. Tóth Ferencné - Maklár. Galgóczi Márton - Bárány. Hoth Tibor - Mohács, Bajor Gyuri - Budapest. Mike Gyula - Komádi. Horváth István - Iregszemcse. Lovas László - Budapest. Makszi Józsif - Karácskút. Parti András - Szombathely. Nagy Péter - Budapest. Szigeti Játsima - Apátfalva. Berta István - Szűcsi. Csuhák Csaba - Ősrhártó. Kertai Zolán - Veszprám. Martinéz. Zsolt László - Belezna. Keller Attila - Biharkeresztes. Hatvani Sándor - Debrecen. Apor Vilmos Alapítvány - Győr. Tímár Károly - Gárdony. Horváth István - Kaposvár. Horváth László - Rábatamási. Bujácsó János - Tiszapalkonya. Janás Gábor István - Oroszlány. Végh Tiborné - Győr. Guczogi Krisztina - Sopron. Kulcsár Sándor - Vaszar Harasztos Géb - Salgóbnán. Raposa János - Keszthely. Simon Lászlóné - Hajdúdorog. Somogyi Rita - Budapest. Nyilasi Ferenc - Jászberény. Csordás Ferenc - Nagykanizsa. Papp István - Salgóbnán. Gold Márton - Horváthertelend. Mészáros Gyula - Taliándörögd. Lukovics Zolán - Nyírbogát. Miklós Andorné - Szeged. Szögi János - Zákányszék. Ábel István - Dilrrtrn. Szabó Sándor - Hajdúböszörmény. Haraszti Zoltán - Rákáscsaba. Horváth András - Budapest. Sarkadi Károly - Nagyrcseá. Fodor Rát: Mihály - Harta A Hungária Extra 2000 akciónk folytatódik. Ahogy ígértük egész évben újra és újra nyereményekkel várjuk tisztelt ügyfeleinket. További információ a Hungária Biztosító fiókjaiban, a Biztoson telefonszolgálatnál: 421-1-421, valamint az Interneten: www.hbrt.hu