Népszava, 1908. április (36. évfolyam, 79–104. sz.)
1908-04-02 / 80. szám
XXXVI. évfolyam. Budapest, 1908. április 2. csütörtök. /f^/ 80. szám. NÉPSZAVA AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre. . . 19.20 kor. negyed évre. 4.80 kor. fél évre . . . 9.60 „ s egy hóra . . . 1.60 „ EGYES SZÁM ÁRA 6 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VII., RÁKÓCZI-ÚT 32. (Telefon-szám 54—94.) KIADÓHIVATAL: VII., NYÁR-UTCA 1. SZ. (Telefon-szám 82—61.) Moncousin. Kossuth Lajos azt a fiát, aki Magyarországon lett politikát és vasutat igazgató, nagyjövedelmű férfiú, Ferenc névre kereszteltette. Ez a név sokáig a Kossuth Lajos fiát, programmja örökösét jelentette Magyarországon. A fiú azóta megtagadta az apát programmostul, aminek jutalmául többek közt miniszteri tárcát, a miniszterelnökségre való kilátást és legutóbb egy osztrák rendjelet is kapott. Miután Kossuth Ferenc a szellemi rokonságot régen megtagadta az apjával, a rendjel elfogadása új rokoni köteléket jelent számára. Ez a rendjel csak igen kevés kiváltságosnak adódik és a nagykereszteseinek az az előjoguk, hogy a király „mon cousin "-nak, „kedves rokon"-nak titulálja őket, mint a királyi család tagjait. Az ordó Szent-Lipótról lévén elnevezve, alkalmat ad arra, hogy az új Kossuth ne nevezze magát a régi Kossuth Ferenc néven, hanem a rendjelalapító Franz Leopold császár emlékére Kossuth F. Lipót Máriának. Ez a név jobban fog illeni a dinasztia által törvénytelen rokonnak örökbe fogadott, apját megtagadó Kossuthhoz meg a rendjellel járó egyenruhához is, amely élénken emlékeztet Freystädtler lovag lakájainak egyenruhájára (a királyi lakások közül csak kevesen viselnek ilyen túlságosan díszes kosztümöt): sárgafekete bugyogó, harisnyajezsuita csattos-félcipő és aranyzsinór. Az új „kedves rokon" ma Bécsben járt megköszönni a kitüntetést a családfőnek. Hogy fölhúzta-e már az osztrákszinti bugyogót, azt nem tudjuk. De hogy a dinasztia szívének ennél az etikettszerűségnél sokkal kedvesebb valamivel kedveskedett, az bizonyos. A „kedves rokon" fölajánlotta a tiszti fizetésemelést, a létszámemelést, a hadügyi költségek növelését, ha egyszerű miniszteri méltóságról miniszterelnöki rangra emelődik. A „kedves rokon" hálás, a „kedves rokon" bőkezűen ajánlgatja föl a hálaajándékokat, amelyeket a nemzet, a Kossuth F. Lipót új rokonságától Kossuth Ferenc szerint idegen nemzet fog megfizetni, vér- és pénzadóval. A „kedves rokon" bőkezű a milliókkal és újoncok ezreivel, hiszen tudja, hogy a hálaajándékok a családban maradnak. Viszonzásul csak egy kis szívességet kért az újdonsült rokon a családfőtől: bízza rá a plebejusok jogának ügyét. Ne törődjék vele, mit tesz az idegen nemzet az idegen nép jogaival. Ne ragaszkodjék az adott királyi szóhoz. Ne vágja útját a „kedves rokon" terveinek. Ne csináljon nehézségeket a „kedves rokon "-nak a fölajánlott hálaajándékok árának behajtásánál. Mert — és ez volt a „kedves rokonnak legfőbb argumentuma — a nép, a jogokkal bíró nép nehezebben fogja tűrni a terheket. A felséges családfő emlékezzék vissza a történelemre: a nemesség szívesen szavazott meg minden adót, amelyet csak a jobbágyok fizettek, de lehetetlenné tett századokon át minden törekvést, amely az adózók jogainak kiterjesztésére, teherviselő képességének növelésére és főként a kiváltságosak megadóztatására irányult. „Emlékezzék vissza, felséges rokon — mondhatta Lipót Mária, a „mon cousin" — II. József császár felséges rokonunk szomorú tragédiájára. A megboldogult felséges rokonunk adóztatni akarta volna a nemest és javítani a jobbágy helyzetét és semmi sem lett törekvéseiből. Ellenben I. Ferenc császár, szintén boldogult felséges rokonunk készséges és hálás alattvalókkal találkozott, valahányszor a rendek áldozatkészségét kérte a katonai költségek ügyében." Ferenc József erre kettőt felelhetett. " Vagy azt mondta francia nyelven (a „mon cousin" megszólításhoz stílszerű a francia nyelv): „Kedves rokon, amit alatvalói hűséggel Nekünk fölajánlassz, az mind szép és szükséges dolog. De az ajándékok árát nemcsak megfizettetni akarni kell, hanem megfizetni tudni is. II. József jobban ismerte önnél, kedves rokon, azt a magyar közmondást : ahol nincs, ott ne keress. Sőt ismerte azt a közmondást egy másik ember is, aki sokáig káros befolyást gyakorolt az ön gyermekkori fejlődésére. Ez az ember némi jogot akart adni a népnek, hogy anyagi helyzetén lendíthessen s a terheit el is birja. Ezt az egy tételt kár volt önnek elfelednie az ő tanításaiból, amint — igen helyesen — az összes többi tételeket elfeledte. De ha már emlékezőtehetsége ott is cserbenhagyta, ahol nem kellene, akkor tanulja meg új rokonságának fejétől. Tőlünk azt, amire régi rokonságának feje tanította. Nem hisszük, hogy ajánlata üdvös lenne ránk és kedvelt Magyarországunkra nézve." Ezt is mondhatta a király Kossuthnak s ha ezt mondta: csöndes mozgás közben tárgyalja majd az esetet a függetlenségi párt és alattomos célzásokat olvashatunk majd a 48-as lapokban a nemzeti küzdelem felújulására vonatkozóan, emlegetni fogják a párt elvhűségét s a dinasztia reakciós hagyományait, meg a magyar hadsereget. Ha a kis képes félhivatalos holnap a kihallgatás nagy sikeréről beszél majd, akkor biztosak lehetünk, hogy a király válasza ez volt: „Jól van, mon cousin, meg vagyunk önnel elégedve. Csak folytassa az ajánlkozást, mi pedig meggondoljuk még a dolgot". S a kedves unokaöccs idehaza kivágatja a kabátjából azt a darabot, amelyet a vállán a király megveregetett és berámáztatja a családba történt fölvétel emlékéül. Lapunk mai száma 16 oldal SZEMLE. BELFÖLD. A választójog reformja ... készül. Igen, még mindig készül. Félhivatalosan ezt jelentik róla: A belügyminisztériumban serényen munkálkodnak a választójog reformjáról szóló törvényjavaslaton. Az általános rész néhány hét múlva teljesen elkészül. Hosszabb ideig tart ellenben a választókerületek új besztásáról szóló javaslat, amelynek előkészítésében a főispánok is részt vesznek. A főispánok csoportonként jönnek föl Budapestre és szolgálnak hivatalos adatokkal a kerületek új beosztásához. Szóval, ha más mód nem lesz a választójog általánosságának, egyenlőségének és titkosságának meghiúsítására, hát működtetik a geometriát. Lemocskolt fegyvertársak. A házszabályrevízió ellen két kis csoport küzd: a balpárt és a nemzetiségi párt. Már úgy, ahogy. Külön-külön mindenik kicsiny, erőtlen. Egyesült erővel mehetnének valamire. De a balpárt irtózik attól, hogy a nemzetiségiek fegyvertársának tartsák, így hát külön jár, de ugyanazon az úton jár, amelyiken a nemzetiségi csoport. Akarva, nem akarva, egy táborban küzdenek egy másik tábor ellen. A balpártról tehát semmi le nem mossa azt a „gyalázatot", hogy a nemzetiségiekkel „cimborál." Annál undorítóbb az a pimasz hang, amelylyel Lengyel Zoltánék lapja a nemzetiségieket traktálja. „Oláh pimaszkodás", „nemzetiségi horda", „vastag pópa" és más efféle megtisztelő kifejezéseket vagdos azoknak a fejéhez, akik tagadhatatlanul fegyvertársai a balpártnak, mert most egy célért küzdenek: a házszabályrevízió megakadályozásáért. Már tudniillik, ha komoly küzdelemről van szó, így azonban csak azt gondolhatjuk, hogy a balpárt csak hepciáskodik, csak szónoklási viszketegét csillapítja, csak fenegyerek-stikliket produkál. Ha a szájkosár ellen komoly harcot akarna folytatni, akkor ebben a harcban minden erőt egyesítene és fölhasználna. Nem törődne azzal, hogy hazaárulással vádolják, mert ezt a vádat így is rájuk keni a koalíciós hazaffúság. A balpártiak lemocskolják azokat, akik ebben az esetben természetes fegyvertársak. A balpárti urak tehát nem folytatnak komoly harcot, hanem komédiáznak. Mire való ez? Hagyják abba a heccet, mert az ő „harcuk" így nem egyéb, mint a silány időpocsékolás.