Népszava, 1981. június (109. évfolyam, 127–151. sz.)
1981-06-10 / 134. szám
8 Mozaik 1981. JÚNIUS 10., SZERDA A Nap kel 4 óra 47 perckor, nyugszik 20 óra 40 perckor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon ■y$alit nevű olvasóinkat. Az ápolónővéren látható furcsa köpeny nem valami divathóbort szüleménye. Feladata kórházi tűz, vagy más veszély esetén a csecsemők életének megmentése. Az USA-beli Miamiban bemutatott kenguruköpeny zsebeiben hat bébi helyezhető el, további kettőt pedig a karjaiba vehet viselőjük, így távozhat egyszerre nyolc gyerekkel az épületből. Ritka lápréti növények bontottak szirmot Sopron közelében, a társialmi réten. Virágzik a szép, apró virágú, rovarevő mocsári tőzsske, s a hazánk egyik legritkább virágának számító hagymaburok kosbor. — Iczkovicsné Ernst Ilona, aki a Bőripari Dolgozók Szakszervezetének 1907 óta tagja volt, 88 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása június 12-én, pénteken délután 2 órakor lesz a Rákoskeresztúri új köztemetőben. Sajnovits Sándor iparművész, az Iparművészeti Főiskola textiltanszékének adjunktusa a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának és a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagja harmincöt éves korában elhunyt. — Demeter Hedvig Jászaidíjas színművésznő, a Magyar Népköztársaság Érdemes művésze, a Miskolci Nemzeti Színház tagja június 8-án, 56 éves korában elhunyt. Temetéséről később intézkednek. — Bóta Ferenc, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje, aki 1929-től volt a párt tagja, 77 éves korában elhunyt. Temetéséről később intézkednek. A szövetkezeti dalosok VIII. országos találkozójának Szolnok megye lesz a házigazdája június 13-án és 14- én. A kétnapos seregszemlének Szolnok, Karcag, Túrkeve és Kunszentmárton lesz a színhelye. A Bartók-centenárium tiszteletére húsz szövetkezeti dalkör, parasztkórus, Röpülj páva kör, munkáskórus és énekkar több mint ezer dalosa vesz részt az eseményen. A fogyó- és hízókúrához, a cukorbetegek és a lisztérzékenységben szenvedők megfelelő étrendjének kialakításához csaknem kétszázféle étket felsorakoztató kiállítás nyílt kedden a pécsi Orvostudományi Egyetem klinikáján. A korábbinál több színes nyári trikót és pólót készít az idei szezonra a Mosonmagyaróvári Kötöttárugyár. A fazonok a legújabb divatvonalakat követik. TELEFOTÓ-MTI Külföldi Képszolgálat Meccs az ablak alatt — Tetszik látni, ezért nincs új futballcsillag! Évforduló VACLAV HANKA (1791—1861) cseh író, régész, nyelvész, a cseh polgári nemzeti mozgalom vezéralakja 190 esztendeje született. ALEXANDRE CHARPENTIER (1856—1909) francia szobrász, érem- és iparművész, a francia iparművészet egyik újjászervezője 125 esztendeje született. — Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte Antonio Ramalho Eanest, a Portugál Köztársaság elnökét, Portugália nemzeti ünnepe alkalmából. — A balti népek kulturális kérdéseivel foglalkozó hatodik nemzetközi konferencia Stockholmban hétfőn befejeződött. A húsz országból érkezett szakemberek a balti népeik történelmi és kulturális fejlődésének számos kérdéséről folytattak eszmecserét. Település-, táj- és életmódkutatás lesz a IX. országos honismereti akadémia központi témája. Az eseményt július 13. és 17 .között Szolnokon rendezi meg a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, a Népművelési Intézet, valamint az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács. — Helyreállítják Székesfehérvár egyik nevezetes műemlékét, a hajdani budai városkapu közelében levő Király-főutat. Vizénél — a krónikák szerint — a koronázásra érkező királyok frissítették fel magukat, mielőtt bevonultak a városba. A kút a városi vízvezeték megépítéséig — 1911-ig — Székesfehérvár egyik legfontosabb, különlegesen jó ízű, friss vizet adó közkútja volt. — A magányos gesztenyefához címzett szórakoztató udvar ifjúsági programmal — zenés estével — nyitott kaput kedden Győrött. A szórakoztató udvarban képzőművészeti előadások, rövidfilmvetítések lesznek, színpadán fellépnek a megyeszékhely amatőr művészeti együttesei. Húsos újdonságok Új, olcsó, ízletes húskészítményekkel bővíti termékválasztékát a Pápai Húskombinát. Sajátos ízesítéssel, régi, már-már elfelejtett magyar fűszerekkel állítják majd elő a Bakony család tagjait, a virslit, a párizsit és a vagdaltat. E termékcsoport első képviselője a szurokfűvel, borssal, paprikával ízesített bakonyi betyárszalonna már sikeresen bemutatkozott a piacon. Ezt követi a Bakony párizsi, a Bakony vagdalthús és a bakonyi virsli, amely szintén ízében tér el a már megszokottaktól. Persze nemcsak a pápaiak jeleskednek mostanában. Bizonyság erre az a háromnapos vásárlással egybekötött árubemutató, amit a Budapesti Húsnagykereskedelmi Vállalat és az Erzsébeti Közért Vállalat Csepelen a Szabadság úti ABC-ben rendezett. Itt több húsüzem vonultatta fel teljes áruválasztékát, közel 60-féle húskészítményt. Erre felvételünk is bizonyság. Az újdonságok között szerepelt a húskenyér, a sajtos párizsi, az expressz kolbász és a tavaszi felvágott. A cél a piackutatás, amelyhez hozzátartozik a szakemberek, nagyboltvezetőik kóstolóval egybekötött tájékoztatása is. Fejér Gábor felvétele FELVÉTELRE KERESÜNK megfelelő képzettséggel és több éves építőipari gyakorlattal rendelkező, kivitelezésben jártas NORMATECHNOLÓGUST, IDŐMÉRŐT, UTÓKALKULÁTORT. Robotron könyvelőgépre ANYAGKÖNYVELŐT. Kezdőt betanítunk. Felveszünk továbbá budapesti munkára két CSATORNATISZTÍTÓT, ÉPÍTŐ és vegyesipari szövetkezet Jelentkezni lehet a 836-474-es telefonszámon, a személyzeti osztályon, vagy személyesen, a következő címen: Budapest XIV., őrnagy utca 3. Televízió 1 9.05: Csak gyerekeknek! 9.25: Delta. Isip. 9.50: Nád és mocsár VI./6. Ism. 10.05: BRAVO, MEXIKO! Dokumentumfilm 11.45: Bélyegvilág. Ism. 11.55: Lehet egy kérdéssel több? 14.15: Pedagógus-továbbképzés 15.25: LÉTRA A VULKÁNON Algériai film Egy vállalat műszaki vezetője, Ramdán ben Ahmed, óriási kenőpénz ellenében vállalja, hogy cége egy francia vállalattól átvesz egy nagy tétel elavult gépet. Ehhez azonban szüksége van egy technikus segítségére, így bűntársként beszervezi a fiatal, becsületes Dzsellált, aki nem tud ellenállni a felajánlott pénznek . .. 17.10: A nyelv világa 17.55: MÉRLEGEN. FF. Dokumentumfilm 18.30: Bartók: Gyermekeknek 19.30: Tv-híradó 20.00: Pityke őrmester 20.10: FLEUR LAFONTAINE NDK-tévéfilm. I. Dinah Nelken regénye alapján készült az NDK Televízió filmje. Németország két történelmi korszakát mutatja be egy asszony életén keresztül. A történet az első világháború utáni Berlinben kezdődik. A jómódú berlini család pénzre és rangra áhítozó lányának sorsa szorosan egybefonódik a történelemmel — miként éli meg az infláció és a gazdasági krízis időszakát, hogyan vészeli át a fasizmust és a háborút. .. 21.35. JÖVŐNK TITKAI. FF. VIII/5. „Még nem nagy az ember” A József Attila versidézet jól érzékelteti azt a tényt, hogy az emberiség fejlődése, emberré válásunk még nem fejeződött be. A világon szerte folynak a kutatások, hogyan tökéletesíthetnék az embert, hogyan javíthatnák az örökletes adottságokat. 22.35: Tv-hiradó 3. 20.50: Tv-hiradó 2. 21.10: TESTÜNK XXVI/23. A vegetatív idegrendszer 21.40: ESKÜVŐ NAPJÁN Svájci tévéfilm A civilizáció legigazibb problémáit veti fel a film, egy kamaszfiú szemével. Egy városi kis üzletember és családja hét végi kirándulásra megy. Ez is ugyanúgy kezdődik, mint a többi. Ám az unalmasnak ígérkező hét végét valami mégis rendkívülivé teszi — ugyanis a kamaszfiú megszökteti a közelben ünneplő násznép közül a menyasszonyt . .. Szlovák tv 8.55: Iskolatévé 9.25: Orosz nyelvtanfolyam 10.00: Tévésorozat 10.50: Egy kis muzsika 11.15: Iskolatévé 15.50: Iskolatévé 16.20: Német nyelvtanfolyam 16.50: Zenés műsor 17.30: Női kérdések 17.55: Autósok-motorosok magazinja 18.30: Mese 18.40: Katonákról 18.55: Dokumentumfilm 19.30: Tvhíradó 20.00: Az én otthonom 21.35: Dokumentumfilm 22.00: Huszonnégy óra a világban 22.15: Labdarúgó-összefoglaló , Kossuth rádió 8.27: Volt egyszer egy dallam 8.57: Zenekari muzsika 10.05: A mi világunk 10.34: SZERPENTIN — a szépségről 11.34: A Magyar Hárfás-trió játszik 12.00: Déli krónika 12.35: Magvetők Portré dr. Eleki János miniszterhelyettesről 12.55: Operaslágerek 13.25: Dzsesszmelódiák 14.29: Literatúra 15.10: Székely Mihály nótafelvételeiből 15.28: MR 10—14 16.10: Kritikusok fóruma 16.20: Hangverseny a Mindenki zeneiskolája hallgatóinak 17.55: Talpraállás Sajóbábonyban. Rip. 18.30: Esti Magazin 19.15: Kilátó 20.00: A M. Áll. Népi Együttes felvételeiből 20.48: SVÉD SÁNDOR EMLÉKEZETES SZEREPEI 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Évfordulók nyomában... 75 éves született Viski János 23.10: Operarészletek 0.10: Táncdalok PANNÓNIA imilllllimillszínov és vendégstűd] felvételre keres: eszközgazdálkodót, gyakorlattal rendelkező, képesített gépkocsi-előadót, bölcsődéjébe gondozónőt, éttermeibe: kezdő és gyakorlott szakácsokat, eladókat, italmérőket, kézilányokat, szállodáiba, szobalányokat, továbbá visegrádi és dobogókői szállodájába felszolgálókat. Jelentkezés: Budapest Vill., Puskin u. 6., munkaügyi főosztály. Telefon: 140-624. Iliin PANNÓNIA írniiiiiiiiiiiiisziStooits vendeouta v SZERDA, 1981. JÚNIUS 10. NÉPSZAVA. Mit látunk, mit hallunk? Televízió 2 20.00: Autó-motorsport A Telesport technikai magazinja 20.20: MÉRLEGEN FF. Stúdióvita Petőfi rádió 8.05 8.33: 9.28: 9.43 10.00 11.33 12.03: 12.33 13.30 14.00 16.00: 16.40: 17.30 18.33: 18.50: 20.03: 20.48: 22.45: 23.15: Fúvószene Idősebbek hullámhosszán Válaszolunk hallgatóinknak Mágnás Miska. Részi: ZENEDÉLELŐTT Mozart: F-dúr divertimento — Ábrahám Pál—Körmendi Vilmos ford.: Bál a Savoyban — Csárdáscsokor — Láttuk, hallottuk — Az East együttes felvételeiből — A Sirtaki együttes játszik — A Telex együttes lemezeiből A Szabó család. Ism. Énekszóval, muzsikával Tánczenei koktél Labirintus ZENÉL DÉLUTÁN KETTŐTŐL — NÉGYIG Bartha Alfonz énekel — Cimbalomkettősök — Slágermúzeum — Moszkvából érkezett Mindenki iskolája Fiataloknak! ötödik sebesség Könnyűzenei újdonságok Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről és tudósítás az Arany Mokka kerékpáros Grand Prix-ről A beat kedvelőinek Az Eagles együttes felvételeiből Szivárvány. Ism. Sanzonok Nóták 3. műsor 10.30 11.05 13.07 14.09 16.47 17.00 18.19 19.05 19.35: A LaSalla vonósnégyes felvételeiből • Norma. Részi. # Híres előadóművészek felvételeiből , Négy apának egy leánya MOZART: COSI FAN TUTTE • Közvetítés a pécsi Nemzeti Színházból öt földrész zenéje • India LEONARD BERNSTEIN ZONGORÁZIK ÉS VEZÉNYLI A NEW YORK-I FILHARMONIKUS ZENEKART ÉS A COLUMBIA SZIMF. ZENEKART # Couperin kamaraműveiből # Mozart: Fuvola-hárfaverseny • A King’s Singers Együttes hangversenye # Közben: Hajnali viadal Jobbágy Károly verse Külföldi tudósoké a szó 20.20 20.25 21.25, 22.00: Hangszerszólók • Balassa Sándor műveiből # A 23. sz. Állami Építőipari Vállalat azonnali belépéssel alkalmaz ❖ ÁCS-ÁLLVÁNYOZÓ, VÍZ-, GÁZ- ÉS FŰTÉSSZERELŐ, LAKATOS (HELYSZÍNI SZERELŐ) ÉS VASBETONSZERELŐ * SZAKMUNKÁSOKAT, KUBIKOSOKAT kizárólag budapesti munkahelyekre. Állandó vidéki lakosoknak munkásszállás. Jelentkezés: 23. sz. Állami Építőipari Vállalat Budapest V., Rosenberg házaspár u. 16., IV. emelet, munkaügyi osztály. Telefon: 312-995. FELVESZÜNK: - VBKM „VÁV" GYÁRA Budapest XI., Kőérberki út 36. Minden héten szabad szombat. Jelentkezés a gyár személyzeti osztályán. Tel.: 662-200, vagy 850-133/284-es mellék. Megközelíthető: a Kosztolányi Dezső tértől a 87-es autóbusszal. MŰSZAKI RAJZOLÓKAT, ANYAGBESZERZŐKET, RAKTÁRI DOLGOZÓKAT, KÜLFÖLDI ÜZLETKÖTŐKET, MŰSZAKI eLŐKÉSZíTŐKET, PROGRAMOZÓKAT, KOOPERÁTOROKAt, gyártáselőkészítőket, OPTIMA GÉPKEZELŐT, GÉPELNI TUDÓ ADMINISZTRÁTOROKAT, BÉRELSZÁMOLÓKAt, KÖLTSÉGELSZÁMOLÓT.