Pápai Hirlap, 1922 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1922-06-24 / 25. szám

Szerkesztőség: Liget utca 6. Előfizetési árak: Egész évre 120, félévre 60, negyedévre 30 K. Egyes szám ára 4 korona. Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papírkereskedésében. Nagyon meg kellene gondolni, sőt meg kellett volna már korábban gondolniok azoknak, akik a legitizmus mezében vad polgárháborút kezdtek és most a „szuverén és nem szuverén" kérdések feszegetésével akarják folytatni a nemzetgyűlésben kis játékaikat, hová vezethet az a sötét gyűlölködés, mely szirti ködként üli meg lelküket és agyukat és homályosítja el tiszta látásukat. Láttuk már egyszer tombolni az indulatokat, láttuk, mikor a vesztett háború előrevetette rémületes árnyékát, ennek leple alatt előretörni a zbirrek hadát, tőrrel köpenyük alatt, lesve a pillanatot, amikor ölhetnek: egy férfiban, az egyetlenben, megölhetnek egy egész nemzetet. Mintha ma is azok ólálkodnának a sötétben, akik akkor együtt voltak, mintha tornyosodnának újból fejünk fölé azok az átokkal terhes felhők, melyekből a kommunizmus szennye ömlött alá e mit sem sejtő szerencsétlen népre. Néhanéha mintha felvillanna a szivekben a belátás egy-egy szikrája, de fénye csak pillanatnyi s ami utána jön, az megint nem egyéb, mint sötét gyűlölség, irigy fenekedés. Közben nem messze, bolgár földön felüti megint hidra fejét a szovjet gonosz szelleme s mi nem látva, vagy tudomásul nem véve semmit, rohannánk újra vesztünkbe? Még mindig huszonnyolcezer marháról írnak az újságok, melyet jóvátétel fejében — előlegképen — kell kiszolgáltatnunk az ántántnak, illetve apró csatlósainak. Ez csak előleg lenne arra a hatalmas követelésre, melyet ránk róttak és amellyel állításuk szerint nekik tartozunk. Megszoktuk már az arculcsapások sorozatát, melyek fájdalmas tőrként hatoltak lelkünkbe. Ökölbe szorult a kezünk, mert olyan nációktól kaptuk azokat, melyek még arra sem méltóak, hogy egy 1000 éves nemzetet csak szóval is megsérthessenek. Megcsonkították ezeréves örökségünket: elrabolták erdeinket, bányáinkat, kirabolták gyárainkat, elvitték vasúti parkunk kétharmad részét, kirabolva a földre tepertek bennünket és belénk törülték sáros bocskorukat. De úgy látszik, ez még mindig nem elég. Nem volt elég a telhetetlen kapzsiságuknak a sok elrablott érték, az ország megcsonkítása, a magyarság meggyalázása, még jóvátétel kell nekik. Pénzünk leromlott, az nem kell nekik; aranyunk, ezüstünk nincs, mert elvették tőlünk. Van egy kis állatállományunk, mely egyedüli értékünket képviseli: erre fáj a foguk. Nincs ezekben a telhetetlen győzőkében egy csepp emberi érzés sem, mely vétót emelne gyilkos munkájuknak. Nem látják a győzelmi hályogtól, hogy társadalmi osztályaink a nyomor csimborasszóján élnek, hogy apátlan árva gyermekeink éhesen, rongyokban járnak; munkásaink munka nélkül állnak és még annyit sem keresnek, melyből mindennapi kenyerüket beszerezhetnék. Nem látják, hogy tisztviselőink nem csüggedő szorgalommal dolgoznak, csak azért, hogy nyomorult életüket valahogy tengethessék. Ez mind őmiattuk van így. Őmiattuk nélkülözünk és mégis jóvátételt kérnek tőlünk. A szenvedések kálváriáján járunk. Tövises az az út, melyet mi ezer sebből vérző, nemzeti becsületünkben megalázott, megcsúfolt magyarok taposunk. De tűrünk és szenvedünk. Tűrünk, mert hisszük és reméljük, hogy ez a rettentő állapot nem tarthat sokáig. El fog szakadni a húr, melyet elvakult ellenségeink a végletekig akarnak feszíteni. Akkor el fogunk menni mindenért, mit elvettek tőlünk: a földért, véreinkért, sok-sok mindenünkért. Akkor jóváteszünk mindent ! . . . Pápa város önállósítása. Városunk abbeli törekvése, hogy önálló törvényhatósággá alakuljon át s közigazgatásának ellenőrzése a vármegyéből kikapcsolva, közvetlenül a belügyminisztérium alá tartozzék, nem új keletű. Amióta a haladás útjára léptünk, szinte állandóan foglalkoztatta ez a gondolat városunk közvéleményét s az eszmének vagy húsz esztendő óta mi is hűséges propagálói voltunk. Ha most országunknak — Balassi szomorúan aktuálissá vált jelzőjével élve — „megromlott és megfagyott" állapotában, a megvalósulás komoly jeleivel találkozunk, önkéntelenül felmerülhet a kérdés, hogy váljon időszerű-e éppen ma az átalakulás keresztülvitele, váljon mi s velünk együtt a többi város — Kaposvár, Szombathely, Eger, Nyíregyháza, Nagykőrös, Makó s tán még egy-kettő — nem várhatnánk-e a jobb jövőre, amikor anyagilag kedvezőbb viszonyok között vehetnők fel ismét tervünk realizálásának fonalát? Nem késünk a felelettel. Arra a barbárságra mutatunk rá, amit a „hódító" gazok elkövetnek megszállott területen levő városainkkal szemben. Ha ők visszafejleszteni akarnak s Kassát rendezett tanácsú várossá, Komáromot nagyközséggé minősítik, akkor viszont nekünk meg kell mutatnunk, hogy ami odaát a rablóknál történik, az antikulturális igazságtalanság s hogy nekünk még e csekély megmaradt területünkön is seregestül vannak olyan városaink, melyek kifejlett kultúrájukkal magukat a teljes és valódi önkormányzatra érdemessé tették. Más oldalról azt kérdezhetnék a maradiak — és nem tisztán lát az, aki a maradiakat, akik mindig voltak és soha el nem fogynak, nem akarja észrevenni —, hogy vajjon nem tisztán presztízskérdés-e ez az egész átalakulási terv s van-e a város fejlődése szempontjából igazi gyakorlati jelentősége is? Erre a kérdésre válaszolva, mindenekelőtt ki kell őszintén nyilatkoztatnunk, hogy a vármegye részéről a gyámkodásnak azt a rendszerét, ami ellen a múltban annyit küzdöttünk, immár néhány év óta nem tapasztaltuk, vagy semmi esetre sem oly mértékben, mint ahogyan az velünk szemben régebben megnyilatkozott. Hogy a közigazgatás gyors menetét a vármegye a maga évnegyedes közgyűléseivel bizonyos fokig megbénítja, az természetesen ma is fennáll, de ügyeink iránti rosszindulatról a közelebbi múltban valóban nem panaszkodhattunk. Gyakorlatilag tehát elsősorban csak arról lehet szó, hogy a minisztériummal való közvetlen érintkezés nagyobb elevenséget önthet közigazgatásunk menetébe s hogy ugyancsak e közvetlen kapcsolat révén hathatósabb támogatást remélhetünk az államhatalomtól minden közérdekű ügyünkben, mint amit eddig alkalmunk nyílt tapasztalni. Ennél sokkal jelentősebbé válik azonban gyakorlati szempontból az átalakulás, ha azokra a közintézményekre gondolunk, melyeket az önálló törvényhatóság jogcímén megszerezhetünk. Ezek közül csupán egyet említünk fel, mely toronymagasan emelkedik ki minden szóba jöhető közül: ha önálló törvényhatóság vagyunk, természetes következménykép meg kell kapnunk a törvényszéket is, ez pedig olyan szükségletet pótol nemcsak magának a városnak, de egész nagy vidékének szempontjából is, amit az érvek kézenfekvő, közismert voltára való tekintettel bővebben fejtegetni nem tartunk szükségesnek. S itt van az a pont, ahol a mi átalakulási ügyünk jelentőségben kilép a helyi keretekből s Veszprém vármegye egész északi részének — sőt tán Vas megye szomszéd járásának is — nagyfontosságú közös érdekévé válik. Ügyünk iránt, melynek kivitele jelenleg elég biztató auspiciumok közt indul meg, ezen és más hasonló intézmények kilátása által nyerhetünk meg minél szélesebb körű érdeklődést s minél több oldalról jövő jóindulatú támogatást. Tavaszi női- és leámika-köpenny újdonságok, francia női-kelme különlegességek, 3W és roma divatáruháza, fápa.