Pásztortűz, 1929 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1929-05-19 / 10. szám
IRODALOM - MŰVÉSZET Regény Körösi Csoma Sándorról . A Dante budapesti kiadócégnél három egyforma artisztikus külsejű könyv jelent meg nemrégen: Bábel tornya, Földgömb, A bölcső, ez a címe a három könyvnek. Ezt a három könyvet erdélyi író írta: Szántó György. így jelent meg impozánsan három vaskos könyvvel egyszerre a magyar könyvpiacon. Magában véve ez a külső megjelenés, csupán a könyvkirakatban nézve is a legnagyobb figyelmet érdemli meg. De, aki kezébe veszi a könyveket, aki elolvassa őket, annak a figyelme örömteli csodálattá melegszik és nő. Az író eléje önt ezer képet, a könyvek lapjaira emberi szivek meleg vére hull, színek tobzódnak, a múltak emberei jönnek meleg közelségbe, szivünkbe költöznek fájdalmaikkal és örömeikkel, vagy a mi szívünk költözik beléjük s elmúlt korokban jár... Mind a három történelmi regény, vagy pontosabban: kultúrtörténelmi regény. Elsőrendű célja mindhárom könyvnek nyilvánvalólag a korfestés, a kor megéreztetése, közelünkbe hozása örök emberi mozgással és különbözőségeivel. A középkor: az angol reneszánsz, a múlt század eleji Magyarország és Kelet. A korok hátterében érdekes szembeállítása Nyugatnak és Keletnek, Európának és Ázsiának. De nem kis embereken át, mindig egy-egy nagy akarat, hősi élet mentén vonul fel a múlt. Így formálódik ki igazán a valóság. Így, igazán, látva az élet paradoxonét a múltban legkönnyebb járni. Kiengesztelődések csendesítenek, szemben álló csatasorok zászlói nagy, regényes párbajokat vívnak, jelenbe látszó nagy vakságok jószándékai kövezik halottakkal a csatateret. Kezünkben készen állnak a hősi vagy szociális igazolások. Összevonva a nagy távolokból marokra lehet fogni az életet, az igazságot, amely most a jelenben ezer meg ezer darabra szóródik szét kiengesztelhetetlenül. A jelenben benne vagyunk mi egész életünkkel, nemcsak a valamerre felszárnyaló szívünkkel. A múltnak akkori sok titka felszivárog és ítéletünkben megállít, ma a legtelibb szívbe könnyen beleszórhatjuk a kést, mert a titkait magában hordja. A múltban, ha harcos lelkek vagyunk is, nem élhetünk olyan könnyen, az igazság messziről, a maga egész komplikáltságával, meggondoltan érkezik. A jelenről csupán azért könnyebb regényt írni, mert nem kell olyan messzi utána menni, de aki az életet akarja felmarkolni, aki a világot nézi helyettünk, nemcsak egy sokfelé hajlítható mesét, annak nehezebb írni a máról, mint a tegnapról, amely a nyugtalanságára már aludt is egyet. Szántó Györgynek mind a három könyve a múltban jár, de ez a múlt hangszer, amelyen a költő a jelennek énekel. És ez nem is lehet máskép. Az örök intések és jelek idelátszanak. 2. A „Bábel tornya“ jó ismerőse már az erdélyi olvasónak. Annak idején a Brassói Lapok adta ki és a figyelmet az akkor még ismeretlen nevű íróra felhívta. Egészen új a másik kettő: a Földgömb és a Bölcső. A Földgömb a ma is teljes, fényében előttünk álló angol reneszánsz dráma, a Shakespeare-i dráma születésének története. Marlowe Kristófnak, Shakespeare nagy elődjének életmeséjére fűződnek az Erzsébet-korabeli angol reneszánsz figurái a társadalmi létra különböző fokain bukkanva fel. A főhős története igazában csupán a fűző fonal, amelyre sok érdekes figura meséje zsúfolódik. A regény szélesen ömlik szét, szétterül, mint az élet. Nem mélységben mér, hanem szélességben. Nem kagylóban hallgatja a tenger zúgását, hanem szélesen öleli fel a hangjait. És ez néha nyugtalanítja, kizökkenti az olvasót, aki maga is egy helyben állva tudja legjobban meglátni az életet, amikor a maga életébe néz. A Szántó György szeme inkább kifelé fordított szem, amely képeket habzsol, így a főmese dallamát sohse játsza az egész zenekar, vannak elkalandozó hangok. A mese főútvonala mellett, mellékutcák állítanak meg és csalnak köveikre. Baj volna ez, ha nem volna ezeken a mellékutakon sok látnivaló, így legfennebb a könnyed mesélő Szántó nem tudja mindig ilyen könnyedén vinni magával az olvasóját is. „Bölcső" című regénye már ebből a szempontból is összefogóbb, egyenesebb vonalú, talán azért is, mert a szívünkhöz közelebb fekszik. Komoly, szép magyar regény a „Bölcső“. Körösi Csoma Sándor élete belehelyezve az akkori Európa és Ázsia életébe. Körösi Csoma Sándor a magyar kultúrtörténelem egyik legrétoghatóbb és legrokonszenvesebb alakja. A magyar őserőnek nagyszerű példamutatója, aki székely katona családból falusi viskóban születve a tudományosság csúcsáig emelkedik fel a köznek, patronusoknak minden segítsége nélkül. Szerényen,, halkan, nagy léptekkel haladva, pihenő nélkül, mert egy nagy célba nézett: meg akarja találni a magyarok őshazáját. És ehez nincs más eszköze, mint akarata, csodálatos nyelvismerete és szívós fizikuma. Az ellenállhatatlan, nagy akarat-zsenik szívósságával és eltéríthetetlenségével megy célja felé, amelynek útja annyira fantasztikus, hogy még a képzelet előtt is gyakran ködbevesző és meseszerű. Már ennek a témának a megfogása is jelentős és rokonszenves írói tény. Szántó György azonban meglepően gazdag fantáziával, ragyogó intencióval, valóságok meleg és színes meglátásaival pompás regényt teremt belőle. Az a biztonság, amelylyel Szántó György regényeiben a legtávolabbi, az élet egymástól folyton különböző helyzetei és képei között jár, meglepő és igen ritka írói képesség. A székely faluban, az enyedi kollégiumban, Pesten, Budán, az Eszterházyaknál, a győri gazdagodó polgárok között, az inszurgensek és Napóleon világában, a múlt század eleji Bukarestben, Bulgáriában, Törökországban, Egyptomban, Cyprus szigetén, Perzsiában, Teheránban, Indiában, Tibetibén; mindazon az úton, ahol Körösi Csoma Sándor ment, képzelete megvesztegető biztonsággal jár. Mindezt látni, helyszíni rajzokkal láttatni nem lehet. És ez meg is ölné a képzelet lelkületét. Ezt csak a költő tudja meglátni, talán nem is azzal a gondolattal, hogy így történhetett, de azzal a biztos rátapintással: így történt. Hiszen meg is fulladna a Körösi Csoma Sándor életregénye, ha az objektív skrupulozitás azzal a rengeteg valósággal elborítaná, amely felett meseszerűesi tova haladt... Megéreztetni a Körösi Csoma Sándor megható figuráját, emberi nagyságát, magyar zsenijét, örök legendaszerűségét csak a költőnek sikerült, akinek meleg szíve végig dobog a könyvön és lelkünkre ölel felejthetetlenül egy szép magyar mesét, amely a legszebb emberi mesék között is az elsők között versenyez. 3. Aki Szántó György könyveit elolvassa, meglepődik azon a könnyedségen és biztonságon, amellyel múltban a jelenben, a föld legkülönbözőbb helyein, az élet ezer adottságai, képei, gondolatai és színei között jár. Megérzi a született, és kifogyhatatlan mesélőt. Azt a regényírót, aki nem fárad el, aki alig hagyta el egyik hősét, már a másikkal rója a világot. És mi sohse bánjuk meg, ha vele megyünk. Kovács László ---------- Körösi Csoma Sándor sírja a darsilingi temetőben. 237