Pécsi Napló, 1899. augusztus (8. évfolyam, 173-198. szám)

1899-08-01 / 173. szám

1899. augusztus 1. Pécsi Napló . Vészi József, országgyű­lési képviselő. Szászsebesről vett táv­iratunk szerint, ma ott Vészi Józsefet, a Budapesti Napló főszerkesztőjét egyhan­gúlag megválasztották ezen választókerület oszággyűlési képviselőjévé. A magyar zsurnalistika kitüntetését látjuk mi Vészi megválasztásában, mert Vészi csakis újságíró és mint ilyen emelkedett most a parlament tagjainak sorába. Nem osztottuk mindig Vészi József politikai pártállását, mely elütött Vészi publicistikai múltjától, de most ismét egy táborban vagyunk és a szabadelvű politikai irányzatnak egyik leglelkesebb, legéke­sebb tollú, fáradhatlan harczosa Vészi József, aki most aczélpengéjü tolla mellé mandátumot is kapott, hogy ékes Emberkínzás Baranyában. — Saját tudósítónktól. — Pécs, julius 81. Semmi sem jellemzi jobban viszo­nyainkat, hogy nálunk mindaddig rendben van minden, míg egy óriási panamáról vagy más minőségű szenzáczióval le nem tépik a kitűnő takarót a hihetetlenül za­varos állapotokról. Krivány ! Alig, hogy szárnyára kapta a hir ezt a nevet, nyom­ban utána husz más megyei és városi fő­­pasát függesztettek föl mindenfelé az or­szágban. Valamennyi lopott, sikkasztott. És ez a többi kis gazember tovább bízott volna a nép vérén, ha a nagy gazembert el nem éri végzete. És ilyen kis gazem­ber van még sok, csak várni kell, sorra kerül, ha nem is mind, de egy jó ré­sze. A mocsai véres inkvirzió után is azonnal szétpukkant egy másik nagy bu­rok, a mely mögött czafrangosan megtép­­desett emberek voltak elrejtve. Valameny­­nyit kínozták embertelenül, vadállatok módjára. Mocsa No. 1, Mocsa No. 2 ! Meg van Baranyának is e speczialitása már s némely tekintetben elébe lehetne helyezni ezt a mocsai bestiák aljas tettének. Szeretjük a magyar csendőrséget és sok esetben sajnáljuk is őket, mert való­ban terhes, nehéz, emberfölötti munkát vé­geznek. Közbiztonsági állapotunk ezersze­resen megjavult a csendőrség intézményé­vel, de ha az üldözött gonosztevőket ré­­mizgeti is a zölden villanó szép kakastól­, a véres szenzácziók ezzel nem szűntek meg, gondoskodnak erről maguk a csend­őrök. Az ő terhes feladatuk nem jogezik arra, hogy barbárok módjára bánjanak élő emberekkel, még akkor sem, ha ezek go­noszak, bűnösök, de minő undorító a vad lelketlenség, ha ártatlan embereket szo­rongatnak széles tenyereik között. Ma délelőtt egy fiatal házaspár ke­resett föl bennünket a szerkesztőségben, kények között panaszolták el, minő bru­tális módon bánt el velük hetekkel ezelőtt a baksai csendőrőrs három csendőre, kü­lönösen pedig Tódor Gyula őrsvezető. Valóban csak a durva embertelenség ké­pes ily tortúrára, mikor egy fiatal asszonyt buzogátnak láncson a földön, hajánál tépdesik, rugdalják, mikor ez az asszony már három hónap óta egy kis csecsemőt hord a szíve alatt. A börtön, a fegyház nem büntetés az ily emberek­nek. A természet igazságossága szemet szemért kér. Talán az ily kegyetlen csend­őrökbe a revans öntene valami jobb érzést is. De kérdés még az is, várjon az ily embereket elzárják-e? Alig hisszük, egyszerűen áthelyezik őket más vidékre és ők folytatják a régi rendszert ott, ahol félbeszakadt. A baranyai emberkínzás színhelye Szabad-Szt.-Király. A megkínzott férj és feleség így adta elő a történteket: Múlt hóban állítólag Lederer Dezső mecskei bérlőnek magtárából gabonát lop­tak. Hogy ki volt a tolvaj, nem tudják és a baksai csendőrök máig sem jöttek nyomra. Valaki besúgta, hogy a tolvaj a gabonát Balogh Lajos szabad- szt.-királyi korcs­­márosnak adta el. Így történt aztán, hogy múlt hó 7-én éjjel 11 órakor három fegy­veres csendőr állított be Balogh Lajoshoz és felszólították, hogy kövesse őket a községházához, hol a falu érdemes bírája várakozott már rájuk. Megjegyezzük, hogy a csendőrök már délelőtt ott voltak a faluban és ők a kihallgatást mégis éj­szakára halasztották, ők tudták, hogy miért. A községházán először is összelán­­czolták Balogh Lajost, aztán neki estek a csendőrök és pofozták jobbról, balról szó nélkül, fejét a falhoz verdesték, hasba rúgták, fojtogatták. Szólni nem szóltak egy szót sem, csak káromkodtak. Majd egy vastag somfa-bottal kezdték ütni, úgy hogy kék meg zöld lett utána egész teste, így tartott ez éjfélig. Ekkor lábát is össze­­lánczolták, gúzsba kötötték és igy a földön ülve jobbról és balról egy csendőr állott mellette, kik szünet nélkül püfölték. Hiába kérdezte Balogh, mi a bűne, nem szóltak hozzá egy szót sem. Ekkor Tódor Gyula őrsvezető öt percz szünetet vezényelt. Az utczán Balogh anyja és felesége kétségbeesetten hallgatták, mint ordítoz­ott ben­n. Mikor már azt hitte Todor, hogy Balogh eléggé ki van dresszírozva a val­láshoz, megkezdette: — Tudod-e, hogy miért ütöttünk ? — Nem ! — Ki vitte hozzád Lederer gabonáját? — Én hozzám nem hoztak, nincs is nálam. A­mint látszik Balogh még nem volt elég jól kikészítve. Todor most egy tűz­­piszkáló vassal kezdte a további kínzást, így tartott ez hajnali 8 óráig s mert a megkínzott ember ekkor sem vallott meg egy oly bűnt, melyet nem követett el, elküldték az asszonyért. A­hogy a gyönge, teherben lévő asszony belépett, Todor letépte róla fej­kendőjét, a hajába mai költ és igy von­szolta a szoba egyik sarkából a másikba. A másik kettő az alatt folyton pofozta és fejbe verte ököllel. — Mond m­a szajha, ki hozta hoz­zátok a gabonát. Az asszony sirva mondta: — Nem hoztak, én nem tudom. — Lánczot elő — ordított Todor — majd mond ez olyat is, a­mit sohasem tett életében. A csendőri nyomozás kis kátéja ez a mondás, jellemzi az ő gyengéd, finom rendszerüket, melyet a vallatásoknál al­kalmaznak. Össze­kötözték előbb egy, majd két lánczczal az asszony kezeit. Annyira meg­dagadtak karjai, hogy a lánczszemek ki sem látszottak a húsból. És igy hűzték végig a padlón a teherben volt asszonyt, gázoltak rajta, hasba rugdalták és en­nek is meg lett az eredménye, mert har­madnapra a községház raktárhelyiségé­ben, hova Baloghnét bezárták, nagy vérzés között elhullatta magzatát. A szerencsét­len asszony figyelmeztette állapotára, a csendőröket, de Todor ezzel felelt: — Ha három gyerek van is benned azt is kigázolom belőled, ha nem vallasz ! Most Balogh kis mod­oha leányká­­ t akarta őt tartóztatni. Az összegyűltek nagy felháborodással nekirontottak a rendőrnek és torkaszakadtukból kiabálták: — Nem engedjük letartóztatni ! A rendőrség az izgatott tömeg láttára jónak látta az illető munkást szabadon bocsátani. Ezután már semmi sem zavarta meg a menetet. A munkások a Kossuth-utczán, a Kigyó-utczán, Városház téren és a Kötő­­utczán vonultak a szobor elé, ahol egyik szónokuk rövid beszéd kíséretében el­helyezte a koszorúkat a szobor talapzatára. A Petőfi-ünnep epilógusa, Budapest, július 30. Petőfi Sándor ünneplése kérdésében egy érdekes lovagias ügy támadt Kállay Zoltán hevesvármegyei főispán és Fényes László hirlapíró között. Ez utóbbi hevesen megtámadta Kállay Zoltánt, a­miért He­ves megye közgyűlésének ama határozatát, hogy a segesvári ünnepre két küldöttet meneszt, a főispán így hirdette ki : „Nincs erre pénze a vármegyének, meg is felebbezhetném a határozatot, de hát nem teszem.1* A főispán a keményhangú czikk megjelenése után Farkas Kálmán és Lisznyay Tihamért Budapestre küld­­vén, az ő útjukon azt a kérelmét terjesz­tette Fényes elé, hogy a czikket illetőleg revokáló nyilatkozatot tegyen. Ez azonban ezt megtagadta, mire a főispán segédei Fényest megbizottainak megnevezésére kérték fel. Fényes a maga részéről dr. Vaszilievits Emil ügyvédet és Gergely István hirlapírót nevezte meg, kijelentvén a főispán segédei előtt, hogy minden to­vábbi szó nélkül kész elégtételt adni Kállaynak, de kijelenti egyszersmind, hogy véleményét továbbra is fentartja. A két fél megbízottai már délután tanácskoz­tak, ámde a tanácskozásnak váratlan ered­ménye lett. Lisznyay és Farkas ugyanis azt kérdezték Fényes megbízottaitól, vál­jon a sértő kifejezések Kállay Zoltán főispánnak politikai vagy magánszemé­lyére vonatkoznak-e. Vaszilievits és Ger­gely erre azt felelték, hogy ennek elbizatása Kállay Zoltánra, illetve segé­deire tartozik. A főispán segédei erre kijelentették, hogy ők azt hiszik, hogy a czikkely politikai jellegű és így nem lát­ják szükségét annak, hogy elégtételt kér­jenek, így az ügy mindkét részről be­fejeztetett. Az ünneplő ország, Petőfi lelke az egész magyar nemze­tet áthatotta a mai napon. Az ország min­den részéből, sőt a külföldi magyarok kö­réből is érkeznek beszámoló táviratok. Nagy ünnepségek voltak még Sopronban, Békés Csabán, Erdődön, Szepes Szomba­ton, Aradon, Tordán, Székesfehérváron, Balassa Gyarmaton, Szatmáron, Szombat­helyen, Debreczenben, Ujverbászon, szavával, mély judiciumával nyílt színen is érvényesíthesse mélyen gyökerező sza­badelvűséit, melynek lelkesebb és hivatot­­tabb public­istája nincsen. És mikor a poli­tikai bizalom Vészi József felé fordul, mikor a szerkesztőségi szobából lép egy újságíró a képviselőház padsoraiba, akkor ünnepe van a magyar sajtónak, a magyar sajtó munkásainak . És örvendetes jel, hogy Vészi Józsefet a szabad sajtó elő­­harczása ünneplésének napján választot­ták meg országgyűlési képviselőnek. 3

Next