Pécsi Napló, 1915. május (24. évfolyam, 97-122. szám)

1915-05-08 / 104. szám

1915 május 8. „Pécsi Napló“ A dardanellai harcok. Milano, május 7. (Ered. táv.) Gaston Ciesi, a „Secolo“ tudósítója táviratozza Athén­ből. Az angol és francia csapatok parancsot kaptak, hogy mindenáron foglalják el Galli­­poli-félszigetet. Ez a vállalkozás azonban igen nehéz feladat, mert a félszigetet 60,000 elsőrangú török katona védi. Bár a szövet­ségesek nagy erőt fejtenek ki, hogy lábukat­ megvessék az eddig tartott területen, a hely­zet kialakulása még ismeretlen. Párisból ér­kezett jelentés szerint Gallipoli-félsziget fő­városa a szövetségesek kezében van. A fran­cia csapatokat a kisázsiai parton hajózták ki és ezek a Dardanellák ázsiai partja men­tén haladva, igyekeznek előre jutni nagy veszteségek mellett. A francia csapatok ál­landóan összeköttetésben vannak az angol hajórajjal és ezen a réven a partraszállt angol sereggel is. Napok óta heves csaták folynak, melyek javarésze még nem dőlt el egyik fél javára sem. Repülőink Szerbia és Montenegró fölött. Zürich, május 7. (Ered. táv.) A.Neue Züricher Zeitungnak jelentik Nisből. Április 28-án reggel hat órakor egy osztrák-magyar repülőgép tűnt föl a Dejana-magaslatok felől érkezve. Géppuskával fölfegyverzett francia repülőgépek vették űzőbe, de nem férkőz­hettek hozzá, mert az osztrák-magyar repülő­gép, miután tüzelt a francia aeroplánokra, átkelt a Dunán. Április 28-án a montenegrói Grahovó fölött is megjelent egy osztrák-magyar repülőgép és bombákat dobott le a montenegrói csapatokra. Az uj hadikölcsön: dicső szövetségesünk az általa elfog­lalt belga és francia nagy és gazdag területeket minden támadás ellenére vasmarokkal védi minden csonkítás ellen s azokat nemcsak változatlanul birtokban tartja, hanem diadalma­san halad előre és Dünkirchen bom­bázásával, 35 kilométernyire küldött pusztító lö­vegeivel rettegésbe ejti Franciaországot és cimboráját, An­gliát, melynek bűnös sáfárkodása ez­úttal babért és profitot nem terem. Ellenségeink teljes leveretéséig, a teljes és végső diadal kivívásáig azonban még nagy utat kell tennünk. Minden lépés, minden óra temérdek költséggel jár. A harctéren a siker nemcsak a katonák vitézségétől függ, hanem ma­teriális tényezőktől is.­­ Ha azt akarjuk, hogy a nemzeti életünket fenyegető válságból, a nem­zeti önállóságunkat, állami létünket fojtogató élet-halál küzdelemből biz­tosan győzelmesen kerüljünk ki, gon­doskodnunk kell ama anyagi eszközök előteremtéséről, amelyek a sikert elő­segítik és biztosítják. Az országgyűlés egyhangúlag meg­szavazta a legmesszebbmenő határig, az 50 éves életkorig terjedő véradót, mert ezt a nagy áldozatot a haza legszentebb érdekei követelték. Ugyan­csak a legszentebb érdekek követe­lik, hogy a­mikor a magyar állam a maga fenmaradásának biztosítására a katonai felkészültség mellett elodáz­­hatatlanul szükséges anyagi erőforrá­sok megadása végett az ő polgáraihoz fordul, hogy ezeknek életét, testi ép­ségét, anyagi javait védelmezze, kész­séges megértéssel fogadjuk az állam kérő szavát. A kölcsönt, amelyért a haza ne­vében a háború alatt másodízben for­dul hozzánk a kormány, formailag az államnak adjuk, tényleg azonban ön­magunknak nyújtjuk,­­ hogy nemzeti létünket, szellemi és gazdasági javain­kat, jelenünket és jövőnket őrizzük, év­többje van, azt már duplán veszik. A hozo­mányokat különben mindig duplán számít­ják, csak szimplán fizetik ki. De a Valerie százezer forintja nagyon biztos, határozott és kézzel fogható százezer forint volt, elvégre ismerték az apját, annak vagyoni viszonyait: házasságkötésnél százezer forint és az öreg halála után egy fél millió — ez sok volt, itt még tolakodni is elfelejtettek a mi gaval­lérjaink, így nem voltak tolakodó udvarlók, nem jöttek a jóképű szerencse­vadászok, talán ha akartak is volna közeledni, az apa és a leánya életmódja mellett nem nagyon tehetik meg, egyszóval Valerienak még a lelkén is rajta volt a himpor. Férfi érintéstől még meg nem rándult, a szerelem hangulatától még nem ittasult és mindebből még ki nem ábrándult. De szépnek, nagyon szépnek képzelte és kí­vánta ezt az eljövendő érzést. Lent, a ház­mesterek leányát alkalma volt megfigyelni, amikor a vőlegénye idejárt hozzá. Hogy miért tudott az a leány órákhosszat elülni a kis ablak mellett, várva egy legényre, hogy miért szerettek holdvilágos este olyan nagyon együtt sétálni ezek és mi volt abban a ked­ves, drága és szent, hogy a leány a kapott szegényes kis virágait — néha kapott csak — nem dobta ki a vázából, hanem még her­­vadtan is tovább őrizte — mindezt látta, nem értette, de érezte. És ő is így lesz egy­szer, ő is várni fog valakire. Ő is keresni jud és biztosítsuk. Nemcsak azért for­dul a magyar állam a magyar állam­polgárokhoz kölcsönért, mert arra nemzeti közcélokra és az ország fenn­maradásának biztosítására van a je­lenlegi nehéz időkben elkerülhetet­lenül szüksége, hanem azért is, mert az összes idegen pénzforrások, ame­lyek máskor bőségesen állottak ren­delkezésére,bezárultak előtte. A haza­fias kötelesség lerovása mellett, hogy az új állami kölcsön jegyzéséből min­denki a maga erejéhez képest kivegye a maga részét, politikailag és nemzet­gazdaságilag is igen fontos, hogy a magyar állam idehaza találja meg az ő hitelezőit, hogy a magyar adófizetők pénze és a magyar állam által nyújtott tekintélyes haszon ne vándoroljon a kül­földi tőkések zsebébe, mert a magyar állam függetlenségét és a nemzet öncélú­­ságát szolgálja, ha a külföldi tőke in­­gerenciájától mentesül. Katonai erényeinket immár el­ismeri az egész világ. Az új hadi köl­csön fényes sikerével pedig demon­strálnunk kell gazdasági életünk erejét, fejlettségét, szilárdságát. Amikor hat hónap előtt az első hadikölcsön került a piacra , straté­giai és gazdasági helyzetünk távolról sem volt annyira biztató és megnyug­tató, mint ma. Az oroszok betörése elé hónapokig tartó, hiábavalónak bizonyult vad ostrom után immár bevehetetlen érc­falat emeltünk. Állami életműködésünk és gaz­dasági viszonyaink a világháború tize­dik hónapjában úgyszólván normális képet mutatnak. A munkanélküliség megszűnt; ipari termelésünknél az egyes stagnáló ágakért a föllendült textil, bőr, fegyver és lőszergyártás nyújtanak gazdag kárpótlást; a mező­­gazdasági termékek, állatok, stb. horribilis árai a gazdaközönség bevé­teleit lényegesen emelték ; az ősszel és tavasszal bevetett terület nagy­sága ugyanannyi, mint más évek­fogja az egyedüllétet, a félhomályt vele! És neki is fog egyszer mást is jelenteni az értékénél a kapott ajándék. Ha erre gondolt, már boldog volt és érezte, hogy ez a hiva­tása, van életcélja. És most bejelentették neki Sonnenfeld urat. . . Valerie, holnap ebédre vendégünk lesz Sonnenfeld úr... Kedvesnek kell lennie hozzá és a többit majd meglátjuk?... • Elgondolkodott. A holnapra gondolt, az ebédre. Sonnenfeld úrra. A bizonytalan­ságra, a sok fogásra és egy nem nagyon kívá­natos fiatal emberre, akinek cvikkere van, úgy néz ki, mintha izzadna és mégis nagyon biztos a dolgában. Bizonyos, hogy először az apja irodájába fog menni, azután ebéd végén megint összeülnek, ha holnap nem, holnapután él ő menyasszony lesz.­­ Nem tudta bizonyosan, de így sejtette. Eszébe sem jutott lázadozni ellene, nem is tudta volna hamarjába elképzelni, hogy más­hogyan is lehet és ha igen, hogyan ? Csak sóhajtott egyet, a házmesterleány hervadt virágaira gondolt, az édes leányálmok emléke suhant át benne, azután ment ki a szakács­­néhoz, a részleteket megbeszélni, rendelkezni és az előkészületeket meg­tenni, mert másnap­ kedvesnek kellett lennie. Írta: Leopold Kornél dr. a Tolna megyei Takarék és Hitelbank vezérigazgatója. Bízva és kitartva, nélkülözések és szenvedések árán, hősi küzdelmek és véres harcok után hatalmas ellen­ségünket letepertük és vitéz seregeink fényes hadi tettekkel készítik elő a fölszabadítás nagy munkáját.... A hazának megsemmisítésére irá­nyuló és hónapokig tartó konok os­trom véglegesen kudarcot vallott és az ellenséget, ellenálló erejét meg­törve, állásaiból kivettük, üldözzük és győzedelmesen nyomulunk előre... És nem egyedül az északi harc­téren aratunk nap-nap után döntő diadalokat, hanem nyugaton is, ahol Barátnői is voltak, a gondosan nevelt leányokat a barátnők tudják csak némileg elrontani és azoktól megtudott egyes olyan dolgokat, amiket nem muszáj na éppen há­zasság előtt a leányoknak tudni, de azért mind megtudják. Mindez azonban kevés volt és mert férjhez ment barátnéja még egy sem volt, a legérdekesebbről mit sem hallha­tott. Előtte a szerelem igézete tényleg egy szárnyas angyalka arany nyilában volt és a férfi csókjáról is azt hitte, hogy az valami magasztos érzéseket fakasztó istentisztelet. Egyszer két év előtt egy nénije tengeri fürdőbe vitte. Ott a társaságukba került egy fiatal ember, csinos, kellemes gigerli. Valerie már szinte neki készült, hogy elkövetkezett az idő arra, hogy szeretni kell és kezdte ma­gát beleképzelni, beleerőszakolni az új és várva várt állapotba, de hamarosan kiderült, hogy a fickónak már van menyasszonya. Valérie elszégyelte egy kicsit magát, egy fél napot sírt is, hiába, butácska volt ehhez és a családjában csupa rideg kalmár volt eddig, őbelőle sem tudott a szerelem valami ele­mentáris erővel és mégis elegáns természe­tességgel kitörni. A férfiak pedig nem nagyon törték ma­gukat utána. Nagyon is ki volt kiáltva a százezer forintja és ettől a pénztől a mi kis stilű gavallérjaink megijedtek. Náluk csak a tiz -húszezer forintos leányokra van hajtó­vadászat. Akinek ennél pár ezer forinttal Vajda Ernő. 3

Next