Pesti Napló, 1865. január (16. évfolyam, 4463–4487. szám)
1865-01-13 / 4472. szám
10-4472 Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám. 1. emelet. E lap szellemi részét illeti minden közlemény a szerkesztéséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Péntek, jan. 13. 1865. 16. évi folyam Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok , hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők.PESTI HAPLO Előfizetési feltételek: v időkre, postán , vagy helyben, házhoz hordva. Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 uj kr. Bélyegdíj külön 30 uj kr. Nyilt-tér: 5 hasábos petitsor 25 uj kr. Előfizetési felhívás a Pesti Napló 1865-iki első félévi folyamára Előfizetési ár : jan.—júniusi Va évre 10 frt 50 kr. jan.—martiusi Va évre 5 frt 25 kr. A „Pesti Napló“ kiadó-hivatala. Pest, jan. 12.1865. Szemle. Események az eszmék köréből — vannak bőven és mindenütt; tényeket csak az amerikai continens nyújt. Francziaországban kormányt és közvéleményt két dolog foglalkoztat főirányban. Egyik azon határozott állás, melyet az államhatalom a legujabb pápai levél folytán a papsággal szemben elfoglalni jónak tartott; és a másik: megnyugtatása az aggodalmaknak, miket a párisi bank rendkivüli kiváltságai a kereskedelem és gyáripar érdekei részéről szólaltatott meg. Az egyházi vita, mely hagyományos természeténél fogva a legszelidebb kezdeményből is epés türelmetlenséggé szokott fajulni, ezúttal érvben és hangban azon méltóságot tartja meg, mely míg egy részről a hierarchia tekintélyes állásának tiszteletet szerez, más részről népszerűvé teszi az ügyet, melyet az igazság logicájával védve, a következetesség okaival fejtegetve —az alkalmazásban azon eszmékkel azonosít, melyek a modern szabadságnak is alapját képezik. A franczia kormány a X. év törvényénél fogva nemcsak jogosítva de kötelezve is van minden hivatalos okmányt, mely Francziaország számára a római udvartól akár vallási kör, akár egyesek érdekében kiadatik, mielőtt az kihirdettetnék, előbb megvizsgálni, s csak ha a fennálló törvényekkel nincsenek összeütközésben, engedni meg közzétételeket. A császári kormány a dec. 8-ki encyclica iránt e jogát későn vette igénybe, s e kötelességét az alattvalóknak csak egy része iránt vállalkozott teljesíteni. A félrendszabályok csak ideiglen vezetnek czélhoz, s a félszeg eljárás egyes embernél tudatlanságot, vagy erőtlenséget árulhat el, de kormányban mindig megrovásra méltó határozatlanságnak, vagy — mi roszabb — részrehajlásnak jele. Francziaország püspökei, midőn azt kérdik a kormánytól, mennyiben és mióta képezik ők jogtalanabb részét a franczia népközönségnek, mint ama nagy tömeg, mely szellemi eledelének egy részét a napi sajtó utján nyeri? — kivétel nélküli helyeslésével találkoznak nemcsak a vallásos, de a tisztán politikai sajtó kezelőinek is. Az 1789-ben nagy ünnepélylyel proclamált, s 1852-ben vagy nyolcz millió szavazattal megszentesített egyenlőség a törvény előtt megtartandó fent és alant, mindenki irányában és minden körülmény között. A császári kormány , miután akár meglepetve, akár véletlenül, a római okmányokat és mellékleteit ezer és ezernyi példányokban közkézre juttatni engedte, s azt, mi az alkotmány alapját kárhoztatja, nyilvános lapok utján szabad olvasmánynyá lenni elnézte, semmi esetre sem követelhet maga részére következetes eljárást azon tettében, mely épen az episcopatust tiltja el pásztori tisztjének teljesítésétől. — A kormány, midőn a consulatus korában kelt törvénynek tekintélyt akar szerezni, nem szabad ezt úgy tennie, hogy ugyanakkor az alapot felejtse el, melynek amaz csak kifolyása. Mit a nyilvános lapok akadályozás nélkül mondhattak el közönségüknek, ugyanannak közzétételében a püspököt sem kelle akadályozni, mert kétely esetében a hivek előtt az apostol helyettese a felvilágosítás és útbaigazítás hivatott forrása. E mellett a párisi kormány elkerülte volna azt is, hogy a püspököknek alkalmuk legyen remonstrálni, s az a nélkül is elégedetlen közvéleménynek ürügye legyen a remonstrációkra tapsolni. Másként áll a dolog a püspöki felszólalás másik részét illetőleg, midőn a többi vallásfelekezetek szabad vitatása hozatik hasonlatba. A legújabb miniszteri rendelet e szabad vitatást, igeterjesztést, tanítási buzgóságot a katholikus hívek közt sem akarja akár tiltani, akár csak megszorítni is. Midőn azonban a kormány egy szabad akaratból két állam között megkötött szerződés feltételei szerint jár el, s annak állapítmányait igyekszik teljesedésre vinni , a püspöki felszólalás mellett nemhogy nincs igazság, de, ellenkezőleg, ez összezavart fogalom sokat levon annak értékéből is, mit igaztalan hátráltatásuk által kell f eltűrniök. Nem csekélyebb az animositás, melylyel a párisi bank kizárólagos pénzjegy kibocsátási kiváltságát ostromolják. A panaszkodók szerint a bank a kereskedelem és ipar irányában kötelezettségeket vállalt magára, miket vagy nem teljesített, vagy csak kivételesen. Az országos érdekek előmozdítása volt alakításának czélja, s a közre kártékonyan, magánnyerészkedéssé fajult a kezelésben. Nagy vádak, de nem újak, s nem is olyanok, melyek csupán a párisi bankot nyomnák. És épen azért, mert általános vádak, s mert a bank rendesen a hatalom árnyában jár, s a hatalom még rendesebben a bankkal barátkozik, nem ígérhető valami rózsás eredmény azon vizsgálatnak, melyet a kormány végre — Fould pénzügyminiszter ellenszenve daczára is — elhatározni jónak látott. , A kedélyek izgatottsága ha más természetű is, de nem jelentéktelenebb a Rajna innenső partján. A herczegségek rendezése, az örökösödési kérdés, tartományi annexiók, szövetségi reform, frankfurti parlament, szakadás és — egyesülés — mind olyan eszmék és mozgalmak, melyeket a nagy Németország egyik másik államában, népcsoportja és párttöredékeiben több-kevesebb elevenséggel, néhol keserűséggel vegyítve feltalálhatni. Ma azt halljuk, hogy a nagyhatalmak a kérdés alapja iránt megegyeztek; holnap azt fogják erősíteni, hogy a szövetség ingadozó, az együttartás csak külsőleges. Ma hirdetik, hogy Poroszország, Ausztria előterjesztéseire, elállátt bekebtezési törekvéseitől , holnap senkit se lepjen meg a fontos arcű közlemény, hogy a két nagyhatalom teljesen egyetért, kölcsönösen biztosítják egymás területeit, Poroszország éjszakán szabad kézzel bir stb. Ezek oly változatok, melyek végre az érdekelt német türelmet is kifárasztanák. E conjecturák és sokszor ábrándok helyett egy másik hirt akarunk inkább érinteni, mely hamis lehet ugyan és csalékony, mint amazok, de annyi előnynyel bír rokontársai felett, hogy bizonyos értelemig új, s a vége tán egészen új. Berlinből azt írják, hogy Oroszország váratlanul megváltoztatta magatartását Poroszország irányában. Eddig ha nyíltan nem helyeselte is a porosz terjeszkedési viszketeget, de nem is ellenezte azt; a berlini kabinet tehát, nagyobbodási politikáját illetőleg, a Neva részéről egész biztosságban hihette magát. Ez állapot most változást szenvedett volna. A szentpétervári kabinet a közelebbi napokban úgy Bécsben, mint Berlinben, határozottan ellene nyilatkozott minden porosz területi terjeszkedésnek; különösen nem engedheti meg, hogy annak hatalmi köre az éjszaki tengerig nyúljék ki. Sándor czár, minthogy a czarevics házassága által a dán királyi házzal közel rokonságba lép, fenn akarja tartani az oldenburgi nagyherczegnek adott, a Glottorp ház Schleswiget illető jogai iránti cessiót. Később ezen jogok átruháztatnának Keresztély királyra, felesleges volna e hit alapossága vagy alaptalansága felett vitába ereszkedni, kivált midőn ennek se forrását, se gazdáját nem ismertetik; annyit azonban állíthatni vélünk, hogy ha az csakugyan a szentpétervári kabinet szándékát sejtetné, úgy a német bonyodalmak idegen beavatkozással fognak gazdagodni, s ez esetben a közép államok törekvései tán bírnának a siker némi reményével, kiváltva a másik sejtelem se lenne ábránd, hogy t. i. Napoleon császár aHohenzollernek birtokszerzésében a súlyegyen megzavarását látná, alkalmával nincs Angliában whig, tory, radical. Minden párt, minden árnyalat kezet fog a közös haza érdekében.“ A „Debatte“ pedig azt állítja, mintha mi ezt mondtuk volna: „Számos példa bizonyítja, hogy ily nagy fontosságú kérdések alkalmával (von so hoher Bedeutung) nincs Angliában whig, tory, radical“ stb. Az „ily“ beszúrása különösebb vonatkozást ad szavainknak. ” Bécsben a nap két nagy eseménye a magyarországi „justiz-organisatió“ visszavétele, s a pénzügyi bizottság jelentettük eljárása. Az elsőre nézve Schmerlinger német közlönye, a „Botschafter,“ még folyvást azt állítja, hogy a gyökeres organisatió terve nem vitetik ugyan keresztül, de egyes sürgősnek látszó változtatásokat csakugyan életbe akar léptetni a kormány. Magát az egész átalakítás tervét a jövő magyar országgyűlés elé terjesztik. A „Botschafter“nek — magától értetik — nagyon tetszik ez a középút. (Nem épen lehetetlen, hogy szintúgy tetszik vala neki a szándékban volt oorogálás is). Ő nagyra becsüli a Lajthán inneni alkotmányos lelkiismeretességet, de mégis nagyobb becsülésben áll előtte az opportunitás szempontja. Tudja ő, mily sok időt kívánt az 1850—1851-ki magyarországi uj szervezet.Most sem menne a dolog se gyorsabban se jobban. Az uj szervezetben való fáradozás a magyar országgyűlés elnapolását vonná maga után, s a justit organisatio, mely a kormány czéljainak volt szolgálandó, épen ezekkel ellenkezett volna, miután a kormány kinyilatkoztatá, hogy a monarchia keleti felében is országgyűléseket szándékszik összehrni. — Azonban a kormány következetlen sem lesz, mert csakugyan javításokat fog tenni kisebb mérvben, a magyar igazságszolgáltatáson. A „Botschafter“ végül a kormány határozatát bizonyítékul tekinti arra, hogy őszintén törekszik a kiegyenlítésre. — Mellőzzük ugyanazon czikk oly helyeit, melyekben a dolog úgy van előadva, mintha nem is lett volna komoly szándék a justiz-organisatio teljes keresztülvitele, s így oknélküli volt a többi bécsi lap zajgása. A „Wiener Lloyd“ nem hiszi, hogy legyen, aki tagadná, hogy az organisatio terve nemcsak létezett, hanem az érlelődés magas fokát érte volt el. Sőt inkább azt bírja nehezen felfogni, hogy (mint a „Debatte“ jelenté) az organisatio tervét a miniszteri tanács elvetette. Mert, mond a „Lloyd“, mindig abban a hitben volt, hogy a kormány kebelében a magyar udvari kanczellária képviseli a magyar érdekeket. Sajátsága lenne hát, ha a kanczellária oetrogálást javasol, s a miniszteri tanács nem fogadja el. A „Lloyd“ óhajtaná ennélfogva a bővebb felvilágosítást ebben a tárgyban. —^ Beéri ezúttal némely átalános megjegyzésekkel. Detrogálásokhoz ,talán csak végső esetekben, s alkotmányos államban soha sem kellene folyamodni. Magában az alkotmányosság fogalmában megvan, hogy a kormány nem adhat ki törvényt a törvényes képviselet határozata nélkül. Ami különösen a magyar igazságügyi törvények detrogálását illeti, csak nehezítette volna minden tekintetben a kiegyenlítés művét — Egy jogi sérelemmel több lett volna, s a magyar képviselők már eleve bizalmatlansággal fognak való dologhoz. Azon tények, melyek kiegyenlítésre vezetnek, nem kézzel foghatók: a Lajthán túli és inneni hangulat s a viszonyok változásában rejlenek. Mindenütt belátták a kiegyenlítés szükségét, s ahol a belátás meg van, önkényt kínálkoznak majd az eszközök. Jellemző a helyzetre, mond a „Lloyd,“ hogy a magyar országgyűlés napról napra sürgősebb. Nem sokára oda jut a meggyőződés, hogy a magyar kérdés megoldásával az államélet legkülönbözőbb ágaiban mutatkozó nehézségek el lesznek hárítva. A pénzügyi bizottság azon határozatáról, melynek nyomán az egész kiadási budget-tervet visszaadják a kormánynak alább szállítás végett, legfigyelemre méltóbb tán az „Oesterreichische Zeitung“ czikke, mely abban némileg egész átalakulást lát az osztrák budget kezelésében, mely a kormánynak is szabadabb kezet fog engedni. A határozatot a nevezett lap annak bizonyságául fogadja, hogy a képviselők és a kormány közt egyátalában nincs szakadás, sőt minden pártnak komoly törekvése : kerülni a súrlódást azon kormánynyak, mely elvre nézve vele egy téren áll. Az „O. Z.“ Vrints indítványában azt az elvet is ki látja mondva, hogy a kormánynak meg van adva a szabad kéz a Francziaországban divatozó „virement“okra, — azaz : hatalmában fog állani egyik közigazgatási ág budgetéből, hol a megszavazott összegek felesleget mutatnak, más igazgatási ág sürgős költségeit fedezni. A nevezett lap azt mondja, hogy ez a képviselőknek a kormányban vetett bizalmára mutat. — A képviselőháznak joga megmarad, hogy a különböző ágakra összegeket szavazzon meg, de meglesz a kormánynak is azon szabadsága, hogy az egyik oldalon eszközölt meggazdálkodásokból a másik oldalon mutatkozó szükséget önhatalmúlag kielégítse. A kormány maga is elismeri a nagyobb gazdálkodás, s a bevételek és kiadások közti egyensúly szükséges voltát, s meg van győződve, hogy ez a pénzügyi bizottság határozatát kiengesztelődési rendszabálynak tekintendő, s mindenik miniszter igyekezni fog kimutatni készségét, amennyire csak a viszonyok engedik, a képviselőházzal való kiegyezésre. ■ — Az új „Presse“ben olvassuk : A reiebsrath pénzügyi bizottsága, 9 idén hozott határozata következtében, gátolva van a budget kiadási tételeinek további vizsgálatában. Azonban a miniszteri tanácsban már elővették a tárgyat. Hasonlóról értesül a „Wanderer“ is. Szerinte a miniszterek 11-ikén tartott tanácsukban elhatároztatott, hogy mindenik külön-külön vizsgálja át a maga budgetének kiadásait az eszközölhető meggazdálkodások szempontjából. A „Rothschafter“ hosszasan fejtegeti, hogy a pénzügyi bizottság eljárása, mely szerint az eléje megvizsgálás végett terjesztett budget-tervet visszaküldi a kormánynak, hogy szükségeire nézve új számítást készítsen, s az új budgetet a bizottság elé terjeszsze, egyátalában nem parlamentáris, s alig fordul elő. A „Waterland“ is példátlannak mondja azt a történetben. De abban a véleményben van, hogy a monarchia mostani helyzete csakugyan rendkívüli eszközöket követel. A pénzügyi bizottságnak az egyenes adók tárgyában tett jelentése szerint az adó-executio- illetékekből 290,800 forint volt a bevétel, de ebből az executióra használt katonaság 219,631 ftot vett be. Bécsi dolgok. A „Debatte“ tudomásul vette múlt keddi számunk azon közleményét, melyben helyeseltük azt, amit ő, a „Debatte,“ az angol államférfim bölcseségről mondott. Csakhogy szavaink németre fordításában nem volt teljesen hít. A „P. Napló“ ezt mondá: „Igen is, számos eset bizonyítja, hogy sarkalatos kérdések Ügyvédek s az ügyvédrendezés. Tisza Kálmán a „Hon“-ban megjelent leveleiben társadalmi életünk egyik bajaként hozza fel azon körülményt, hogy honi ifjaink legnagyobb része a jogi pályának szenteli magát, s igy túlszaporodásában vagy aggasztó anyagi jövőnek, vagy elvei és meggyőződése, s igy függetlensége kénytelen feláldozásának néz elébe. Szomorú valósággal biró, s már a jelenben igazolt állitás. Ezen abnormitás egyrészt abnormis helyzet minsson, mtsrészt az ifjút oly szép reményekkel kecsegtető alkotmányos életünknek várt újra ébredésében, az ügyvédi pályának nálunk eddig megőrzött függetlenségében leli eredetét; de ezektől eltekintve, a magyarnak mindig a jus volt par excellence élettudománya, amiért is a kiváló „Advokatenvolk“-naknevezték el. Hogy az ezen aggasztó iránynak, s az ügyvédeknek ebből folyó tulszaporodásának gátat vetni akaró ismeretes rendelet egyszersmind ott is sújt, ahol nem kellene, elapokban már ki lett mutatva. Itt csak azt tegyük hozzá, hogy orvoslást akarván nyújtani, mások hibája miatt ártatlanokat ért ereje ; mert az 1861. évtől 1864-ig annyira felszaporodott ügyvédek ezutáni megritkítása lévén legközelebbi czélja, a jövendőben azzá lenni akarókat általánosan 2 évvel hátrább veti pályájukban. De ki és mi okozta ezen tulszaporodást ? Egyenesen a kir. tábla engedékeny eljárása.— A censura könynyüvé tétetett, s el vagyunk árasztva ügyvédekkel. Pedig ott állt az ideigl. törvénykezési szabályok VIII. r. 5. §-a. Orvoslatot, s ezzel összefüggő ügyvédi rendezést az életbelépendő kamara féle ügyvédrendszer helyezett kilátásba. Jelenleg még azt nem ismerjük. Vizsgáljuk meg azért, hogy miért? és mi kép en ? volna az oly igen kivánatos. Jogunk kiválólag nemzeti. Hazánk jogéletének alakulása mindig önállókig történt. — Gyökere a múltban; létesét a nemzet szellemének jogalkotó erejéből nyerte; állami és társadalmi életünkkel szerves összefüggésben állván, a nemzet egyéniségének tükre. Hozzánk idegen törvényhozások művei maradandólag soha be nem jutottak ; a római és a kánonjog voltak ugyan jogunkra befolyással, idegen nemzetek egyes jogelveit és intézményeit átvette ugyan , de azokat nemzeti jelleméhez képest átidomította, átalakította ; önállóságét, és sajátságos kifejlését ezek ép oly kevéssé bántották, mint nem nyelvünket idegen nyelvek befolyása. Jogunk önálló, s idegen rendszerektől független. S hogy jelenleg európai szellemen és színvonalon áll, az természetszerű folyománya azon közösségnek és solidaritásnak, melyben a nemzetek joguk tekintetében is állanak. Jogunk ezen nemzeti és önálló kifejlése folytán nem is találunk nálunk a jogélet azon dualizmusára, mely a germán államokban a római jog receptiója következtében a theoria és praxis közt keletkezett, s amelyet az ennek kiegyenlítése tekintetéből készített polgári törvénykönyvek még most sem tudtak elenyésztetni. A hazai jog ezen meghasonlás nélküli fejlődésének, s különösen azon körülménynek, hogy szokáson, tehát a nép életviszonyain alapult, hogy nem idegen jogból készen átvett jogeszmék és elvek, hanem a tapasztalat pozitív fokozatain fejlődött, volt következménye azon gyakorlatiasság, azon practicai irány, mely nálunk az elméletet mindig megelőzte. Jogunk nem abstract után, nem elvont jogeszme, hanem a tapasztalat folytán, jogelveink nem a priori, hanem a posteriori nyertek léteit. S bár tagadni nem lehet, hogy jogunk elméleti művelésben is — és koronként kitűnőleg — részesült , mégis mindig túlnyomólag gyakorlati maradt az. Ezen túlnyomó gyakorlati irány mindinkább uralkodóvá lett, és pedig ugyanynyira, hogy ez eredményezte, miszerint ma már eltűnt a magyar ügyvédi toll egykori fénye, mely a magyar ügyvédi kart körülsugározta, s a külföldre is kiverődött, s ezen gyakorlatias irány, mely a törvényszöveg felfalásával megelégszik, de ott okot, jogelvet, szellemet és rendszert nem keres, eredményezte, hogy mindig hangosabbá lesz a panasz, miszerint a magyar ügyvédség kevés elméleti és tudományos jogműveltséggel bír, hogy a külföld egy része azt tőle egyenesen meg is tagadja; ezen iránynak következménye, hogy oly kevés „jurisconsultus“ és „jurisperitus“ mellett oly sok a „regulejus“ és „rabula“; ezen irány oka annak, hogy a hazai jogrendszer helyreállítása óta pályavégzett ifjaink közt oly soknál, s régibb ügyvédeinknél kevés kivétellel, a jogtudorság elleni ellenszenvvel s azon igen is primitiv felfogást eláruló nézettel találkozunk, mely azt a magyar ügyvéddel összeférhetlennek, s az olyant gyakran „németnek“ mondja. Róma jogászai nem kevésbbé alapos theoreticusok, mint ügyes practicusok voltak, s Francziaország is éles törvénykönyveit és azon tekintélyt, melylyel a franczia jogtudomány világszerte bir, leginkább köszöni azon XVII. és XVIII. századbeli nagy jogtudósainak, kik elméleti irányban szintúgy mint gyakorlatiban, hivatásuknak teljesen megfelelni képesek voltak , s az angol lawyer is püspöki, katonai, admiralitási törvényszékek előtt csak is jogtudori rangbirtokban léphet fel. Még a kir. Curia jogfejtő tekintélye volt az interpres a tudomány és a gyakorlat közt, addig az elméleti jogműveltség hiányából kevetkező ezen út nem volt annyira észrevehető; de ma, midőn a forgalom és kereskedés óriási lépésekkel történő haladtával, a cultura magasabb fejlődésével az élet s ezzel a jogviszok is számban és különféleségben mindinkább szaporodnak, az sem képes már a száz- és ezerféle elütő kérdések és kételyek közt ezelőtti szigorú következetességével eljárni, s minden tekintetben egyöntetű irányt, megállapodott irányadó jogelveket megállapítani, sőt — épen több ülésbeni bíráskodásánál fogva is — egymástól eltérő és ellentmondásos helyzetekbe jut; — ma igenis — már érezhető a magyar ügyvédség nagy részének túlságosan gyakorlati irányban történt jogképzettsége. Az európai jog mai színvonalán megkívántatik, hogy hazai törvényeinknek ne csak „szövegét,“ hanem jogunk szellemét is jogtörténelmi tanulmányok útján felfogni, s ennek kifejtésére nézve a művelt külföld nevezetesebb jogelveivel és rendszereivel megismerkedni igyekezzünk, szóval, hogy ne csupán törvényszöveg, hanem jogelvek képezzék a magyar jogásznak is tudományát. — Pedig mily számosan lépnek e pályára jogtanulmány nélkül, azon boldog hiedelemben, hogy irodai látás-futás és halasztási tárgyalások közt eltöltött egy-két év után meg fognak felelhetni e tudományos úgy, mint társadalmi tekintetben fontos hivatásuknak, holott csak alapos tudományos jogismeretekkel, gyakorlati ügyességgel és feddhetetlen jellemtisztaságot párosítva alkalmazhatandják magukra Verbőczi ezen szép szavait: Jus est ars sive scientia honi et aequi, secundum quam nos sacerdotes, id est sacras leges et quilibet jura sua ministrantes appellamur. (Prof. 2.) Hazai jogéletünk gyakorlati irányának több tudományos készültséggel kell tehát párosulnia, s e tekintetben a nagyhírű Savigny szavai : „Unsere Theorie muss practischer, und unsere Praxis wissenschaft-