Pesti Napló, 1865. január (16. évfolyam, 4463–4487. szám)

1865-01-13 / 4472. szám

10-4472 Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám. 1. emelet. E lap szellemi részét illeti minden közlemény a szerkesztéséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Péntek, jan. 13. 186­5. 16. évi folyam Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A­ lap anyagi részét illető köz­­lemények (előfizetési pénz, ki­adás körüli panaszok , hirdet­mények) a kiadó­hivatalhoz in­­tézendők.PESTI HAPLO Előfizetési feltételek: v időkre, postán , vagy h­elyb­en, házhoz hordva. Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirde­tésnél 7 uj kr. Bélyegdíj külön 30 uj kr. Nyilt-tér: 5 hasábos petit­sor 25 uj kr. Előfizetési felhívás a Pesti Napló 1865-iki első félévi folyamára Előfizetési ár : jan.—júniusi Va évre 10 frt 50 kr. jan.—martiusi Va évre 5 frt 25 kr. A „Pesti Napló“ kiadó-hivatala. Pest, jan. 12.1865. Szemle. Események az eszmék köréből — van­nak bőven és mindenütt; tényeket csak az amerikai continens nyújt. Francziaországban kormányt és köz­véleményt két dolog foglalkoztat főirány­ban. Egyik azon határozott állás, melyet az államhatalom a legujabb pápai levél folytán a papsággal szemben elfoglalni jónak tartott; é­s a másik: megnyugta­tása az aggodalmaknak, miket a párisi bank rendkivüli kiváltságai a kereske­delem és gyáripar érdekei részéről szó­laltatott meg. Az egyházi vita, mely hagyományos természeténél fogva a legszelidebb kezde­ményből is epés türelmetlenséggé szokott fajulni, ez­úttal érvben és hangban azon méltóságot tartja meg, mely míg egy részről a hierarchia tekintélyes állásának tiszteletet szerez, más részről népszerűvé teszi az ügyet, melyet az igazság logicá­­jával védve, a következetesség okaival fejtegetve —­az alkalmazásban azon esz­mékkel azonosít, melyek a modern sza­badságnak is alapját képezik. A franczia kormány a X. év törvényé­nél fogva nemcsak jogosítva de kötelez­ve is van minden hivatalos okmányt, mely Francziaország számára a római udvar­tól akár vallási kör, akár egyesek érde­kében kiadatik, mielőtt az kihirdettetnék, előbb megvizsgálni, s csak ha a fennálló törvényekkel nincsenek összeütközésben, engedni meg közzé­tételeket. A császári kormány a dec. 8-ki encyclica iránt e jo­gát későn vette igénybe, s e kötelességét az alattvalóknak csak egy része iránt vállalkozott teljesíteni. A félrendszabályok csak ideiglen ve­zetnek czélhoz, s a félszeg eljárás egyes embernél tudatlanságot, vagy erőtlensé­get árulhat el, de kormányban mindig meg­rovásra méltó határozatlanságnak, vagy — mi roszabb — részrehajlásnak jele. Francziaország püspökei, midőn azt kérdik a kormánytól, mennyiben és mi­óta képezik ők jogtalanabb részét a fran­czia népközönségnek, mint ama nagy tö­meg, mely szellemi eledelének egy részét a napi sajtó utján nyeri? — kivétel nél­küli helyeslésével találkoznak nemcsak a vallásos, de a tisztán politikai sajtó keze­lőinek is. Az 1789-ben nagy ünnepély­­lyel proclamált, s 1852-ben vagy nyolcz millió szavazattal megszentesített egyen­lőség a törvény előtt megtartandó fent és alant, mindenki irányában és minden körülmény között. A császári kormány , miután akár meglepetve, akár vélet­lenül, a római okmányokat és mellékleteit ezer és ezernyi példányokban közkézre juttatni engedte, s azt, mi az alkotmány alapját kárhoztatja, nyilvános lapok ut­ján szabad olvasmánynyá lenni elnézte, semmi esetre sem követelhet maga részére következetes eljárást azon tettében, mely épen az episcopatust tiltja el pásztori tisztjének teljesítésétől. — A kormány, midőn a consulatus korában kelt tör­vénynek tekintélyt akar szerezni, nem szabad ezt úgy tennie, hogy ugyanakkor az alapot felejtse el, melynek amaz csak kifolyása. Mit a nyilvános lapok akadá­lyozás nélkül mondhattak el közönségük­­nek, ugyanannak közzétételében a püs­pököt sem kelle akadályozni, mert kétely esetében a hivek előtt az apostol helyet­tese a felvilágosítás és útbaigazítás hiva­tott forrása. E mellett a párisi kormány elkerülte volna azt is, hogy a püspökök­nek alkalmuk legyen remonstrálni, s az a nélkül is elégedetlen közvéleménynek ürügye legyen a remonstrációkra tapsolni. Másként áll a dolog a püspöki felszó­lalás másik részét illetőleg, midőn a többi vallásfelekezetek szabad vitatása hozatik hasonlatba. A legújabb miniszteri rendelet e sza­bad vitatást, igeterjesztést, tanítási buz­­góságot a katholikus hívek közt sem akar­ja akár tiltani, akár csak megszorítni is. Midőn azonban a kormány egy­­ sza­bad akaratból két állam között megkötött szerződés feltételei szerint jár el, s annak állapítmányait igyekszik teljesedésre vin­ni , a püspöki felszólalás mellett nem­hogy nincs igazság, de, ellenkezőleg, ez összezavart fogalom sokat levon annak értékéből is, mit igaztalan hátráltatásuk által kell f eltűrniök. Nem csekélyebb az animositás, mely­­lyel a párisi bank kizárólagos pénzjegy kibocsátási kiváltságát ostromolják. A panaszkodók szerint a bank a keres­kedelem és ipar irányában kötelezettsé­geket vállalt magára, miket vagy nem teljesített, vagy csak kivételesen. Az or­szágos érdekek előmozdítása volt alakí­tásának czélja, s a közre kártékonyan, magánnyerészkedéssé fajult a kezelésben. Nagy vádak, de nem újak, s nem is olyanok, melyek csupán a párisi bankot nyomnák. És épen azért, mert általános vádak, s mert a bank rendesen a hata­lom árnyában jár, s a hatalom még ren­desebben a bankkal barátkozik, nem ígér­hető valami rózsás eredmény azon vizs­gálatnak, melyet a kormány végre — Fould pénzügyminiszter ellenszenve da­czára is — elhatározni jónak látott. , A kedélyek izgatottsága ha más ter­mészetű is, de nem jelentéktelenebb a Rajna innenső partján. A herczegségek rendezése, az örökösö­dési kérdés, tartományi annexiók, szövet­ségi reform, frankfurti parlament, szaka­dás és — egyesülés — mind olyan esz­mék és mozgalmak, melyeket a nagy Né­metország egyik másik államában, nép­csoportja és párttöredékeiben több-keve­sebb elevenséggel, néhol keserűséggel vegyítve feltalálhatni. Ma azt halljuk, hogy a nagyhatalmak a kérdés alapja iránt megegyeztek; holnap azt fogják erősíteni, hogy a szövetség ingadozó, az együttartás csak külsőleges. Ma hirde­tik, hogy Poroszország, Ausztria előter­jesztéseire, elállátt bekebtezési törekvései­től , holnap senkit se lepjen meg a fontos arc­ű közlemény, hogy a két nagyhata­lom teljesen egyetért, kölcsönösen bizto­sítják egymás területeit, Poroszország éj­szakán szabad kézzel bir stb. Ezek oly változatok, melyek végre az érdekelt német türelmet is kifárasztanák. E conjecturák és sokszor ábrándok he­lyett egy másik hirt akarunk inkább érin­teni, mely hamis lehet ugyan és csalé­­kony, mint amazok, de annyi előnynyel bír rokontársai felett, hogy bizonyos ér­telemig új, s a vége tán egészen új. Berlinből azt írják, hogy Oroszország váratlanul megváltoztatta magatartását Poroszország irányában. Eddig ha nyíl­tan nem helyeselte is a porosz terjeszke­dési viszketeget, de nem is­ ellenezte azt; a berlini kabinet tehát, nagyobbodási po­litikáját illetőleg, a Neva részéről egész biztosságban hihette magát. Ez állapot most változást szenvedett volna. A szentpétervári kabinet a közelebbi napokban úgy Bécsben, mint Berlinben, határozottan ellene nyilatkozott minden porosz területi terjeszkedésnek; különö­sen nem engedheti meg, hogy annak ha­talmi köre az éjszaki tengerig nyúljék ki. Sándor czár, minthogy a czarevics házassága által a dán királyi házzal kö­zel rokonságba lép, fenn akarja tartani az oldenburgi nagyherczegnek adott, a Glot­­torp h­áz Schleswiget illető jogai iránti cessiót. Később ezen jogok átruháztatná­­nak Keresztély királyra, felesleges volna e hit alapossága vagy alaptalansága felett vitába ereszked­ni, kivált midőn ennek se forrását, se gazdáját nem ismertetik; annyit azonban állíthatni vélünk, hogy ha az csakugyan a szent­pétervári kabinet szándékát sej­tetné, úgy a német bonyodalmak idegen beavatkozással fognak gazdagodni, s ez esetben a közép államok törekvései tán bírnának a siker némi reményével, kivált­va a másik sejtelem se lenne ábránd, hogy t. i. Napoleon császár a­­Hohenzollernek birtokszerzésében a súlyegyen megzava­rását látná, alkalmával nincs Angliában whig, tory, radical. Minden párt, minden árnyalat kezet fog a kö­zös haza érdekében.“ A „Debatte“ pedig azt állítja, mintha mi ezt mondtuk volna: „Számos példa bizonyítja, hogy ily nagy fontosságú kérdések alkalmával (von so hoher Bedeutung) nincs Angliában whig, to­ry, radical“ stb. Az „ily“ beszúrása különösebb vonatkozást ad szavainknak. ” Bécsben a nap két nagy eseménye a ma­gyarországi „justiz-organisatió“ visszavétele, s a pénzügyi bizottság jelentettük eljárása. Az elsőre nézve Schmerling­er német közlönye, a „Botschafter,“ még folyvást azt állítja, hogy a gyökeres organisatió terve nem vitetik ugyan keresztül, de egyes sürgősnek látszó változta­tásokat csakugyan életbe akar léptetni a kor­mány. Magát az egész átalakítás tervét a jövő magyar országgyűlés elé terjesztik. A „Botschafter“nek — magától értetik — nagyon tetszik ez a középút. (Nem épen lehe­tetlen, hogy szintúgy tetszik vala neki a szán­dékban volt oo­rogálás is). Ő nagyra becsüli a Lajthán inneni alkotmányos lelkiismeretességet, de mégis nagyobb becsülésben áll előtte az o­p­­portunitás szempontja. Tudja ő, mily sok időt kívánt az 1850—1851-ki magyarországi uj szervezet.Most sem menne a dolog se gyorsabban se jobban. Az uj szervezetben való fáradozás a magyar országgyűlés elnapolását vonná maga után, s a justit organisatio, mely a kormány czéljainak volt szolgálandó, épen ezekkel el­lenkezett volna, miután a kormány kinyi­­latkoztatá, hogy a monarchia keleti felében is országgyűléseket szándékszik összehrni. — Azonban a kormány következetlen sem lesz, mert csakugyan javításokat fog tenni kisebb mérvben, a magyar igazságszolgáltatáson. A „Botschafter“ végül a kormány határozatát bizonyítékul tekinti arra, hogy őszintén törek­szik a kiegyenlítésre. — Mellőzzük ugyanazon czikk oly helyeit, melyekben a dolog úgy van előadva, mintha nem is lett volna komoly szán­dék a justiz-organisatio teljes keresztülvitele, s így oknélkü­li volt a többi bécsi lap zajgása. A „Wiener Lloyd“ nem hiszi, hogy legyen, a­ki tagadná, hogy az organisatio terve nemcsak létezett, hanem az érlelődés magas fokát érte volt el. Sőt inkább azt bírja nehezen felfogni, hogy (mint a „Debatte“ jelenté) az organisatio tervét a miniszteri tanács elvetette. Mert, mond a „Lloyd“, mindig abban a hitben volt, hogy a kormány kebelében a magyar udvari kanczel­­lária képviseli a magyar érdekeket. Sajátság­a lenne hát, ha a kanczellária oetrogálást java­sol, s a miniszteri tanács nem fogadja el. A „Lloyd“ óhajtaná ennélfogva a bővebb felvilá­gosítást ebben a tárgyban. —^ Beéri ezúttal né­mely átalános megjegyzésekkel. Detrogálásokhoz ,talán csak végső esetekben, s alkotmányos államban soha sem kellene fo­lyamodni. Magában az alkotmányosság fogalmá­ban meg­van, hogy a kormány nem adhat ki törvényt a törvényes képviselet határozata nél­kül. A­mi különösen a magyar igazságügyi tör­vények detrogálását illeti, csak nehezítette vol­na minden tekintetben a kiegyenlítés művét­ — Egy jogi sérelemmel több lett volna, s a ma­gyar képviselők már eleve bizalmatlansággal fognak való dologhoz. Azon tények, melyek ki­egyenlítésre vezetnek, nem kézzel foghatók: a Lajthán túli és inneni hangulat s a viszonyok változásában rejlenek. Mindenütt belátták a ki­egyenlítés szükségét, s a­hol a belátás meg van, önkényt kínálkoznak majd az eszközök. Jellemző a helyzetre, mond a „Lloyd,“ hogy a magyar országgyűlés napról napra sürgősebb. Nem sokára oda jut a meggyőződés, hogy a magyar kérdés megoldásával az államélet leg­különbözőbb ágaiban mutatkozó nehézségek el lesznek hárítva. A pénzügyi bizottság azon határozatáról, melynek nyomán az egész kiadási budget-ter­­vet visszaadják a kormánynak alább szállítás végett, legfigyelemre méltóbb tán az „Oester­­reichische Zeitung“ czikke, mely abban némileg egész átalakulást lát az osztrák budget keze­lésében, mely a kormánynak is szabadabb kezet fog engedni. A határozatot a nevezett lap annak bizony­ságául fogadja, hogy a képviselők és a kormány közt egyátalában nincs szakadás, sőt minden pártnak komoly törekvése : kerülni a súrlódást azon kormánynyak­, mely elvre nézve vele egy téren áll. Az „O. Z.“ Vrints indítványában azt az elvet is ki látja mondva, hogy a kormánynak meg van adva a szabad kéz a Francziaországban divatozó „virement“okra, — azaz : hatalmában fog állani egyik közigazgatási ág budgetéből, hol a megszavazott összegek felesleget mutat­nak, más igazgatá­si ág sürgős költségeit fe­dezni. A nevezett lap azt mondja, hogy ez a képviselőknek a kormányban vetett bizalmára mutat. — A képviselőháznak joga megmarad, hogy a­ különböző ágakra összegeket szavaz­zon meg, de meg­lesz a kormánynak is azon szabadsága, hogy az egyik oldalon eszközölt meggazdálkodásokból a másik oldalon mutatko­zó szükséget önhatalmúlag kielégítse. A kormány maga is elismeri a nagyobb gaz­dálkodás, s a bevételek és kiadások közti egyen­súly szükséges voltát, s meg van győződve, hogy ez a pénzügyi bizottság határozatát kiengeszte­­lődési rendszabálynak tekintendő, s mindenik miniszter igyekezni fog kimutatni készségét, a­mennyire csak a viszonyok engedik, a képvi­selő­házzal való kiegyezésre. ■ — Az új „Presse“ben olvassuk : A reiebs­­rath pénzügyi bizottsága, 9 idén hozott határo­zata következtében, gátolva van a budget ki­adási tételeinek további vizsgálatában. Azon­ban a miniszteri tanácsban már elővették a tárgyat. Hasonlóról értesül a „Wanderer“ is. Szerinte a miniszterek 11-ikén tartott tanácsukban elha­tároztatott, hogy mindenik külön-külön vizsgálja át a maga budgetének kiadásait az eszközöl­hető meggazdálkodások szempontjából. A „Rothschafter“ hosszasan fejtegeti, hogy a pénzügyi bizottság eljárása, mely szerint az eléje megvizsgálás végett terjesztett budget-ter­­vet visszaküldi a kormánynak, hogy szükségeire nézve új számítást készítsen, s az új budgetet a bizottság elé terjeszsze, egyátalában nem par­lamentáris, s alig fordul elő. A „Waterland“ is példátlannak mondja azt a történetben. De ab­ban a véleményben van, hogy a monarchia mos­tani helyzete csakugyan rendkívüli eszközöket követel.­­ A pénzügyi bizottságnak az egyenes adók tárgyában tett jelentése szerint az adó-executio- illetékekből 290,800 forint volt a bevétel, de ebből az executióra használt katonaság 219,631 ftot vett be. Bécsi dolgok. A „Debatte“ tudomásul vette múlt keddi szá­munk azon közleményét, melyben helyeseltük azt, a­mit ő, a „Debatte,“ az angol államférfim bölcseségről mondott. Csakhogy szavaink né­metre fordításában nem volt teljesen hít. A „P. Napló“ ezt mondá: „Igen is, számos eset bizo­nyítja, hogy sarkalatos kérdések Ügyvédek s az ügyvédrendezés. Tisza Kálmán a „Hon“-ban megjelent leveleiben társadalmi életünk egyik baja­ként hozza fel azon körülményt, hogy honi ifjaink legnagyobb része a jogi pá­lyának szenteli magát, s igy túlszaporo­­dásában vagy aggasztó anyagi jövőnek, vagy elvei és meggyőződése, s igy füg­getlensége kénytelen feláldozásának néz elébe. Szomorú valósággal biró, s már a jelenben igazolt állitás. Ezen abnormitás egyrészt abnormis helyzet minsson, mts­­részt az ifjút oly szép reményekkel ke­csegtető alkotmányos életünknek várt újra ébredésében, az ügyvédi pályának nálunk eddig megőrzött függetlenségében leli eredetét; de ezektől eltekintve, a ma­gyarnak mindig a j­u­s volt par excel­lence élettudománya, a­miért is a kiváló „Advokatenvolk“-nak­­nevezték el. Hogy az ezen aggasztó iránynak, s az ügyvédeknek ebből folyó tulszaporodásá­­nak gátat vetni akaró ismeretes rendelet egyszersmind ott is sújt, a­hol nem kellene, e­­lapokban már ki lett mutatva. Itt csak azt tegyük hozzá, hogy orvoslást akar­ván nyújtani, mások hibája miatt ártat­lanokat ért ereje ; mert az 1861. évtől 1864-ig annyira felszaporodott ügyvé­dek ezutáni megritkítása lévén legköze­lebbi czélja, a jövendőben azzá lenni aka­rókat általánosan 2 évvel hátrább veti pályájukban. De ki és mi okozta ezen tulszaporodást ? Egyenesen a kir. tábla engedékeny eljárása.­­— A censura köny­­nyüvé tétetett, s el vagyunk árasztva ügy­védekkel. Pedig ott állt az ideigl. törvénykezési szabályok VIII. r. 5. §-a. Orvoslatot, s ezzel összefüggő ügyvédi rendezést az életbelépendő kamara féle ügyvédrendszer helyezett kilátásba. Je­lenleg még azt nem ismerjük. Vizsgáljuk meg azért, hogy miért? és m­i k­é­p e­n ? volna az oly igen kivánatos. Jogunk kiválólag nemzeti. Hazánk jog­életének alakulása mindig önállókig tör­tént. — Gyökere a múltban; létesét a nemzet szellemének jogalkotó erejéből nyerte; állami és társadalmi életünkkel szerves összefüggésben állván, a nemzet egyéniségének tükre. Hozzánk idegen törvényhozások művei maradandólag so­ha be nem jutottak ; a római és a kánon­­jog voltak ugyan jogunkra befolyással, idegen nemzetek egyes jogelveit és in­tézményeit átvette ugyan , de azokat nemzeti jelleméhez képest átidomította, átalakította ; önállóságét, és sajátságos kifejlését ezek ép oly kevéssé bántották, mint nem nyelvünket idegen nyelvek be­folyása. Jogunk önálló, s idegen rendszerektől független. S hogy jelenleg európai szellemen és színvonalon áll, az természetszerű folyománya azon kö­zösségnek és solidaritásnak, melyben a nemzetek joguk tekintetében is állanak. Jogunk ezen nemzeti és önálló kifej­lése folytán nem is találunk nálunk a jogélet azon dualizmusára, mely a germán álla­mokban a római jog receptiója következ­tében a theoria és praxis közt keletkezett, s a­melyet az ennek kiegyenlítése tekin­tetéből készített polgári törvénykönyvek még most sem tudtak elenyésztetni. A hazai jog ezen meghasonlás nélküli fejlődésének, s különösen azon körül­ménynek, hogy szokáson, tehát a nép életviszonyain alapult, hogy nem idegen jogból készen átvett jogeszmék és elvek, hanem a tapasztalat pozitív fokozatain fejlődött, volt következménye azon gya­korlatiasság, azon practicai irány, mely nálunk az elméletet mindig megelőzte. Jogunk nem abstract után, nem elvont jogeszme, hanem a tapasztalat folytán, jogelveink nem a priori, hanem a poste­riori nyertek léteit. S bár tagadni nem lehet, hogy jogunk elméleti művelésben is — és koronként kitű­nőleg — része­sült , mégis mindig túlnyomólag gyakor­lati maradt az. Ezen túlnyomó gyakorlati irány mind­inkább uralkodóvá lett, és pedig ugyany­­nyira, hogy ez eredményezte, miszerint ma már eltűnt a magyar ügyvédi toll egykori fénye, mely a magyar ügyvédi kart körülsugározta, s a külföldre is ki­verődött, s ezen gyakorlatias irány, mely a törvényszöveg felfalásával megelégszik, de ott okot, jogelvet, szellemet és rend­szert nem keres, eredményezte, hogy min­dig hangosabbá lesz a panasz, miszerint a magyar ügyvédség kevés elméleti és tu­dományos jogműveltséggel bír, hogy a külföld egy része azt tőle egyenesen meg is tagadja; ezen iránynak következmé­nye, hogy oly kevés „jurisconsultus“ és „jurisperitus“ mellett oly sok a „regule­jus“ és „rabula“; ezen irány oka annak, hogy a hazai jogrendszer helyreállítása óta pályavégzett ifjaink közt oly soknál, s régibb ügyvédeinknél kevés kivétellel, a jogtudorság elleni ellenszenvvel s azon igen is primitiv felfogást eláruló nézettel találkozunk, mely azt a magyar ügyvéd­del összeférh­etlennek, s az olyant gyakran „németnek“ mondja. Róma jogászai nem kevésbbé alapos theoreticusok, mint ügyes practicusok voltak, s Francziaország is éles törvénykönyveit és azon tekintélyt, melylyel a franczia jogtudomány világ­szerte bir, leginkább köszöni azon XVII. és XVIII. századbeli nagy jogtudósainak, kik elméleti irányban szintúgy mint gya­korlatiban, hivatásuknak teljesen megfe­lelni képesek voltak , s az angol lawyer is püspöki, katonai, admiralitási törvény­székek előtt csak is jogtudori rangbirtok­­ban léphet fel. Még a kir. Curia jogfejtő tekintélye volt az interpres a tudomány és a gya­korlat közt, addig az elméleti jogművelt­­ség hiányából kev­etkező ezen út nem volt annyira észrevehető; de ma, midőn a forga­lom és kereskedés óriási lépésekkel történő haladtával, a cultura magasabb fejlődésé­vel az élet s ezzel a jogviszok is számban és különféleségben mindinkább szaporod­nak, az sem képes már a száz- és ezerféle elütő kérdések és kételyek közt ezelőt­ti szigorú következetességével eljárni, s minden tekintetben egyöntetű irányt, megállapodott irányadó jogelveket meg­állapítani, sőt — épen több ülésbeni bí­ráskodásánál fogva is — egymástól elté­rő és ellentmondásos helyzetekbe jut; — ma igenis — már érezhető a magyar ügyvédség nagy részének túlságosan gyakorlati irányban történt jogképzettsé­ge. Az európai jog mai színvonalán meg­­kívántatik, hogy hazai törvényeinknek ne csak „szövegét,“ hanem jogunk szelle­mét is jogtörténelmi tanulmányok útján felfogni, s ennek kifejtésére­ nézve a mű­velt külföld nevezetesebb jogelveivel és rendszereivel megismerkedni igyekez­zünk, szóval, hogy ne csupán tör­vényszöveg, hanem jogelvek képezzék a magyar jogász­nak i­s tudományát. — Pe­dig mily számosan lépnek e pályára jogtanulmány nélkül, azon boldog hiede­lemben, hogy irodai látás-futás és halasz­tási tárgyalások közt eltöltött egy-két év után meg fognak felelhetni e tudomá­nyos úgy, mint társadalmi tekintetben fontos hivatásuknak, holott csak alapos tudományos jogismeretekkel, gyakorlati ügyességgel és feddhetetlen jellemtiszta­ságot párosítva alkalmazhatandják ma­gukra Verbőczi ezen szép szavait: Jus est ars sive scientia honi et aequi, secundum quam nos sa­cerdotes, id est sacras leges et quilibet jura sua ministrantes appellamur. (Prof. 2.) Hazai jogéle­tünk gyakorlati irányának több tudomá­nyos készültséggel kell tehát párosulnia, s e tekintetben a nagyhírű Savigny sza­vai : „Unsere Theorie muss practischer, und unsere Praxis wissens­ch­aft-

Next