Pesti Napló, 1874. június (25. évfolyam, 124-147. szám)

1874-06-03 / 126. szám

Budapest, Szerda junius 3.18.– 25 évi folyam. 126. szám. Szerkesztési iroda, Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap Szellemi részét illeti­ minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kézirátok nem adatnak vissza. Kiadó-Ii­vatal: Barátok­ tere, Athenaeum-ép­ü­lete A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők.PESTI MPLÓ REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek? Postán küldve, vagy Bud­apes toru­há­hoz hordva reggeli és esti ki° adás együtt; 3 hónapra • . . 6 frt — kr. 6 hónapra . .­­ 12 — . Az esti kiadás postai k­ülönkül­déséért fel­ül fizetés évnegyedenként 1 ftfrint. Az előfizetés az év folytán*minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. — Hirdetése!? szintúgy mint előfizetésök a KIADÓ-H­ITAT­ALBA, Barátok-fere, Athenaeum-épek küldendők. Előfizetés a PESTI VPLT-n. Előfizetési árak: Egész évre .... 14 frt Félévre................................12 frt. Negyedévre ... 6 frt Egy hóra .... 2 frt. Az előfizetés Pestre, a »Pesti Napló* kiadó­hivatalának (ferencziek tere , Athenaeum­­épület) küldendő. A „P. Napló" szerkesztő­ és M­lMala, wn)<nniiiiii)iiikaagzaa—n——■»—B—'—11—bb Budapest, junius 2. A tót gymnasiumok ügyében számos felszólalást vettünk. A felvidék több városa, egyes orsz. képviselők és lapunk több barát­ja elhalmoz levelek és kérdésekkel. Néme­lyek, — mint leveleikben mondják — fel akarják deríteni az ügyállást, mások azt kérdik: vájjon a habozás, — a »gyávaság« politikájának akarunk-e szószólói lenni s nem látjuk-e az időt elérkezettnek arra,hogy a felsővidéki »pánszláv« agitatiónak végevet­­tessék ? Mind e kérdések és felszólalások egye­nest kötelességünkké teszik, hogy ez ügyre ismételve visszatérjünk. Mindenekelőtt a »Reform« ügy felszóla­lását kell helyreigazítanunk. Laptársunk azt olvassa ki vasárnapi czikkünkből, hogy mi a kormánynak azt tanácsoljuk, hogy a minisz­térium ez ügyet már most, míg a kormány által elintézve nincs, a képr.­ház elé terjesz­­sze, s erre a tanácsra azt mondja, hogy ez »rész.« Laptársunk olyasmit kárhoztat, a­mit mi n­e­m állítottunk. Mi arra fektettünk súlyt, hogy az összes vizsgálati iratok s az okok és szándéklatok, melyek e tárgyban a kormányt vezették, a nyilvánosság elé juttat­­tassanak s ennek egyik eszközéül ajánlottuk az ügynek a képv.­ház elé terjesztését vala­mely interpellate alkalmából. Egyébiránt örülni fogunk, ha a kormány a nyilvánosság elé terjesztést más után és előbb is eszközli, mert ha már bele is kell tö­rődnünk abba, hogy a magyar kor­mánynak a pénzügyi és más anyagi dolgok­ban történt intézkedéseiről B­é­c­s­b­ő­l ér­tesüljünk, az­tán még sincs egészen helyén, hogy a »pánszláv« mozgalom egyes fázisai­ról és az e tárgyban folyó vizsgálat részletei­ről a »pánszláv« lapokból értesüljünk, és tény, hogy ez idő szerint ez ügyben a »Szlo­­venszke Novine« képezi a magyar lapok küt­­forrását. A­mi a dolog lényegét illeti, legyenek meggyőződve laptársaink szintúgy, mint azok, kik levelekben hozzánk kérdést tesznek, hogy az indignatio bennünk a szóban levő üzelmek felett nem kevesebb, mint bennük. A különb­ség legfölebb az, hogy mi ez ügyben sem vetkőzhettünk ki a komoly józanságból, hogy bizonyos gyakorlati érzékkel tekintjük a dol­gokat s nem becsüljük oly nagyra a megle­het jó akaratú, de kevés sikert ígérő üres de­­clamatiót, mint a valóban orvoslást nyújtó intézkedések sikerre vezető komoly megfon­tolását. S nem tehetünk róla, de ha arról van szó, hogy tanintézetek bezárattassanak, meg­­fontolásra méltónak tartjuk azt is, hogy mit állítsunk a megszüntetett tanintézetek helyé­re? Mi — legalább részünkről — nagyon nehezen elviselhetőnek tartanók azt a vádat, hogy a magyar állam bezáratja a tótságnak sa­ját erejéből állított tanintézeteit, de nem gon­doskodik e vidék kulturális szükségleteiről. Azért is hangsúlyoztuk az e vidékeken állí­tandó állami gymnásiumok szükségét, a­mely óhaj hangoztatásával — meg vagyunk győ­ződve — kifejezést adtunk azon hazafias­­ felvidéki körök kivonatának is, melyek ama tót gymnásiumok megszüntetését köve­telik. E gymnásiumok megszüntetése, illetőleg az ezekre gyakorlandó szigorúbb felügyelet azonban nagy akadályokba ütközik. Nem a vizsgálat eddigi eredményeire c­élozunk. A vizsgálat eddig azt constatálta, hogy ez inté­zetekben idegen, nem magyar szellem ural­kodik , de hisz e vizsgálat nincs még befejez­ve. Bármit derítsen ki azonban a vizsgálat, törvényes rendelkezések nem létében, a foly­tonos erélyes felügyelet, mely sok mindent megváltoztathatna, sikerrel nem gyakorol­ható. Még a vizsgálat foganatosítása tárgyá­ban is az ev. hitfelekezet részéről a kormány s a felügyelő között igen lényeges differenciák merültek fel, melyek e pillanatban nincsenek még elintézve. Azért is sürgetjük mi a k­ö­­zéptanodai törvényjavaslat tárgyalását, azért is ellenzik azt némely ol­dalról. Azon orsz. képviselők tehát, kik ez ügyben egy nagy fontosságú kérdést látnak, szavazzanak arra, hogy e javaslat most, min­den hosszas, czélszerűtlen viták nélkül, tör­vényerőre emeltessék s nagyobb szolgálatot tesznek az ügynek, mint az igen jóakaratú, de pozitív czéllal nem bíró declaratiókkal. A­mi a kérdéses gymnasiumoknál alkal­mazott tanárokat illeti, azok — ha minden szláv szentre kikeresztelkednek is — több­nyire fűzfapoéták, jelentéktelen írók és igen szűk körben ismert professorok. Némi fontos­kodással szerepre tettek szert azzal, hogy rettenetesen játszák a szlávot. Ne tegyük őket olcsó martyrokká és ne adjunk nekik jelentő­séget. Az­által, hogy egyszerre vettetett fel e gymnasiumok ügye, bizonyos solidaritás fejlődött ki közöttük s a­mi törvény lé­tében, egyszerű közigazgatási kérdés : az ma közel áll hozzá, hogy nagy arányú nemzetiségi kérdéssé legyen. Menjen a maga módján a vizsgálat tovább, alkossuk meg a középtanodai törvényt, állíttassanak fel a fel­vidéken az államgymnasiumok és meg va­gyunk győződve, hogy e kérdés, mely ma oly nagy zajt üt, elveszti élét és megoldathatik a­nélkül, hogy ezzel telelármázzuk Európát. Kétségkívül nagy mulasztás volt, hogy ennyire fejlődhettek a dolgok. Ennek azonban részben mi is okai vagyunk. 1868 óta beszé­lünk a gymnasialis törvény szükségességéről — és ma is el akarjuk halasztani. Ama gym­násiumok egy igen előkelő férfia közelebb így nyilatkozott előttünk : »Az önök szemé­ben egy nagy hibánk van,beismerjük.Önök ne­­künk nem állítottak iskolát, állítottunk ma­gunk és mi nem magyarosítunk. Ez igaz. De más hibánk nincs ; növendékeink úgy szere­tik a hazát, mint önök.« Természetesen fi­gyelmeztettük, hogy e gymnasiumokban uralkodó szellem a hon egyes népfajai kö­zötti gyűlölködésre vezet, mire sok minden­féle biztosítás következett,a­mi azonban a do­loghoz nem tartozik. Ismételjük: alkossuk meg a középtanodai törvényt, szigoríttassék az állami felügyelet, s lesz elég mód és út arra, hogy a nemzetiségek kulturális törekvé­se ne legyen ellentétben a hazafias szellem­mel. Az említett módok nélkül lehet szájas­­kodni sokat; — positive segíteni a dolgokon azonban keveset; — higgyék el, nagyon ke­veset. Budapest, június 2. (Az egyesült vasúti s pénz­ügyi bizottság) tegnapi ülésében a meg­hallgatások, illetőleg az írásban beküldött nyilatko­zatok felolvasása után a bizottság bizalmas tanács­kozást kezdett a fölött, hogy mikép folytassa a to­vábbi teendőket. A felszólalt tagok egy­némelyike különösen kiemelte, hogy nyilatkozatát csak e bizottság körében elmon­dottnak kívánja tekinteni. Azért részünkről tartózkodtunk annak közlésétől, és ma a bécsi lapok sürgönyei közt a következőket ol­vassuk : »Csengery jelenti, hogy az angol-osztrák banktól eddig nem érkezett semmiféle nyilatkozat, bár erre a kormány útján fel lön szólítva. Az eddig beérkezett többi válasz az albizottságnak adatnék át, hogy róluk jelentést tegyen. Wahrmann az albizottság működését gyorsítandónak tartja, mert az új ülésszakban a pénzügyi s vasúti bizottságok újból választatnak. Z­s­e­d­é­n­y­i azt hiszi, hogy jót tenne az al­bizottság, ha mielőbb azon eredményre jutna, melyet egyedül tart helyesnek, t. i. hogy az összes iromá­nyok további elintézés végett az igazságügyi minisz­ternek adassanak át, nem pedig hogy az ügy esetleg a télig elhúzódjék. Csengery indítványára azonban az albi­zottságnak nem adatik külön utasitás. Ezzel a ki­hallgatások be lettek fejezve.» (A magyar kölcsön.) A »P. Lt.« jun. 2-káról a következő bécsi sürgönyt közli: Hanse­­mann, az orsovai csatlakozás biztosítása előtt vona­kodott az uj magyar kölcsön érdekében Londonba utazni, miért is Weninger ide visszatért. A Hanse­­manntól tegnap érkezett azon tudósítás folytán azon­ban, hogy ő a magyar-román vasúti conventió meg­kötése után most már hajlandó Londonban közben­járni, Weninger ma ismét Hansemannhoz utazott, kivel azonnal Londonba megy. (Soha sem kétkedtünk a dolgok ily fordulatán.) (Prato osztrák képviselő és lel­kész), ki tudvalevőleg a hitfelekezeti törvényja­vaslatok tárgyalása alkalmával­ a javaslatokra szava­zott, a trienti püspök előtt utólag visszavonta szava­zatát. Az illető nyilatkozat így hangzik : Főtiszte­lendő püspöki ordinariatus Trientben. Kötelesség­­szerűen engedelmeskedve a főt. ordinariatus ismé­telt felszólításainak, alulírott katholikus papi minő­ségében kijelenti, hogy a kormány által előterjesz­tett s az állam és az egyház külső jogviszonyaira vonatkozó törvényjavaslatokra a parlamentben adott minden szavazatát visszavonja s ezt a jelen irattal vissza is vonj , minthogy a főt. ordinariatus ezen törvényjavaslatokat a május 7-ki pápai encyclikával s Ausztria főtisztelendő püspöki karának idevonat­kozó nyilatkozataival ellenkezőknek ítélte. Alulirott ezen nyilatkozatokat minden fenntartás nélkül adja, s a főt. ordinariatust egyúttal felhatalmazza ezen egyszerű és föltétlen nyilatkozatát mindazon publi­citásban részesíteni, melyet szükségesnek vagy op­­portunusnak tart. Pest, 1874. május 22. G­i­o­­vanni Prato, pap.« A »Trentino«, a tiroli olasz párt közlönye, e nyilatkozatot igen élesen bí­rálja s párhuzamba helyezi ama programmal, mely­nek alapján Prato abbé urat megválasztották, kinek csakugyan nem marad más teendője, mint leköszön­ni képviselői állásáról. A romániai vasu­ti csatlakozások ügyé­ben folyt alkudozások története. Illetékes helyről veszszük a következő közle­ményt : Midőn az alkudozások a románai két vasúti csatlakozás ügyében f. é. május havában fölvetettek, a magyar kormány azon alternatívát tartotta szem előtt, hogy vagy építtessék ki az orsovai és tömösi csatlakozás egyszerre, vagy ha a román kabinet ezt el nem fogadhatná, kötelezze magát azon két vasúti vonalon, mely Romániából Magyarországba fogna vezetni, t.i. a plojesti-tömösin és galacz-orsovain sze­mély és áruszállításban egy és ugyanazon tarifának elfogadására és fenntartására. Ez utóbbi pont szere­pel a jelen alkudozások folyamában, mint a Romá­niával kötendő szerződésnek 6-ik pontja. A romániai kormány, mely az orsovai csatla­kozást legalább egy évvel előbb óhajtotta létesíteni, mint a tömösit, s így a két vonal együttes megnyi­tására kezdetben semmi hajlamot nem árult el, az alkudozások megindultával május 24-én tárgyalási alapul csak a hatodik czikket fogadta el, de ezt is azon feltétellel, hogy a magyar kormány viszont a Románia felé ágazó saját két vonalára hasonló eljá­rást kövessen. Romániának egyoldalú tarifa kötelezettségében megalázó, sőt sértő követelést láttak Bukarestben oly­annyira, hogy ha a magyar kormány a tarifa tekin­tetében a viszonosságra ráállani késznek mutatko­zott volna, a tömösi vonal kiépítésére némi kedvezés látszott elérhetőnek. A magyar kormány azonban eredeti álláspont­jától nem vélt tágíthatni és sietett annak kellő indo­kolásával a romániai kabinetet meggyőzni feltételei jogosultságáról. A viszonosságot nem fogadható el, mert míg Romániánál két, még kiépítetlen vonalról van szó, melyeknek társulatai szerződésileg nem biz­­tosítják: a magyar kormánynál két, már régóta ki­épített vonal t. i. a temesvár-pest-marcheggi és bras­­só-nagy­várad-czegléd-pesti jön kérdésbe, melyeknek társaságai már szerződésileg biztosított és nem alte­­rálható jogokkal bírnak. A­mi a romániai kormány által felhozott azon ellenvetést illeti, hogy a 6-dik czikknek egyoldalú elfogadása megalázó momentu­mot rejt magában Romániára, e nézetben a magyar kormány annál kevésbé osztozhatik, miután Romá­niának korlátlan szabadsága a tarifa meghatározásá­ban meghagyatik és csupán azt követelte, hogy a két vonal közül kedvezményben egyik sem részesít­­tessék. E­z kifejtvén, értésére adta egyúttal a m­a­­gyar kormány a romániainak, miszerint nem idegen­kednék a 6-ik czikk elejtésében megnyugodni, a­mennyiben a bukaresti kabinet a kérdéses vonal együttes megnyitását elfogadná. A romániai kormány ez indokolás után sem látszott hajlandónak engedni, a viszonosságot még min­dig fenn akarta tartani, s a két vonal együttes megnyitását, tekintettel a közvéleményre és a kama­rák hangulatára, ellenezte. E magatartása határozott kifejezést nyert a romániai kormány elnökének május 28-án tett azon kijelentésében, hogy a minisztertanács a 6-ik czikket semmiféle formulázásban nem fogadhatja el és a tö­mösi vonal megnyitását illetőleg legfelebb azt az engedményt teheti, miszerint az orsovai csatlakozás megnyitását három és fél évről 4 évre, a tömösiét 4 és fél évről 5 évre teszi, a­mi a cabinet né­zete sze­rint majdnem egyértelmű a két vonal együttes meg­nyitásával. Ily viszonyok közt május 29 én báró Galice osztrák-magyar főconsul Bukarestben viszont a vett utasításhoz képest a magyar kormány álláspontját formulázta ismét, kijelentvén úgy Károly herczeg­­nek, mint a romániai kormánynak, hogy nincs töb­bé reménye a conventiót megköthetni, mivel a bu­karesti cabinet sem a 6-ik czikket el sem fogadja, sem a két vonal együttes megnyitásába nem egyez, a magyar kormány pedig ez alternatívától nem tágíthat. E kijelentés fordulatot látszik jelezni az alku­dozások folyamában. Még az­nap minisztertanács tartatott a fejedelem elnöklete alatt. S az óhajtott megegyezés csakugyan létre is jött a május 30-án tartott miniszteri értekezlet alkal­mával, melyben több tekintélyes képviselőn kívül a romániai vasutak igazgatótanácsa is részt vett. Ez értekezletben a 6. czikk mellőztetvén, elfogadtatott az együttes megnyitás 4 év múlva. Az alkudozások, melyekben a magyar kormányt a külügyérség is támogatta, így véget értek, és a szerződés alá­íratott. Országgyűlés. A képviselőház ülés­e június 2­1. A ház ma tartott rövid ülésében befejez­te a gyakorlati bírói vizsgáról és a hamis bu­kás eseteiben követendő eljárásról szóló tör­vényjavaslatok tárgyalását. Az előbbi törvényjavaslat fölötti általá­nos vitát P­u­­­s­z­k­y Ágost nyitotta meg, a törvényjavaslat ellen nyilatkozván, mint mely a bírákat értelmi qualificatió tekintetében az ügyvédek alá helyezi, őt támogatták Hoff­mann Pál és Horánszky Nándor; a törvényjavaslat mellett szólottak az igaz­ságügyminiszter és Csemegi. A vita nem keltett nagyobb érdeket, miután a fel­hozott érvek pro és contra eléggé vitattattak az ügyvédi rendtartásról szóló törvényjavas­lat tárgyalása alkalmával is. A ház csekély szótöbbséggel a törvényjavaslatot elfogadta a részletes tárgyalás alapjául. A részletes tárgyalás alkalmával dr. Oláh egy kis botrányt csinált a házban. A tisztelt képviselő az utóbbi időben nem igen qualifikálható kifejezéseket iparkodik meghonosítani a magyar parlamentben. Múltkori felszólalásában igen udvariasan megkérte a jobboldal egyik tagját, hogy »nyissa ki a fülét«; ma »Stie­felputze­r«-eknek nevezte el a bíróság azon tagjait, kik a tárgyalás alatt levő tör­vényjavaslat alapján fognak kineveztetni. Ezért legalább is megérdemelte azon leczkét, melyet ma ismét, és pedig meglehetősen éle-­­­sen, Csemegitől és Somssichtól kapott. A hamis bukás esetében követendő eljá­rásról szóló törvényjavaslat minden vita nél­kül elfogadtatott. II. (Folytatás esti lapunkhoz.) Tárgyalás alá vétetett a gyakorlati bírói vizs­gáról szóló tvj­avaslat. Pulszky Ágost úgy van meggyőződve, hogy azon képzettséget, tehetséget s elméleti és gyakor­lati biztonságot, melyet a felek és a közönség érde­kében az ügyvédtől meg kell kívánni, még fokozot­tabb mérvben kell megkívánni a bírótól. A törvényhozás sem elméleti, sem gyakorlati kiképeztetés tekintetében nem engedheti, hogy a bí­­rói kar az ügyvédi kar alatt álljon. Ha a törvényho­­zás a bírói vizsgát könnyebbé fogja tenni, mint az­­ ügyvédit, ebből az fog következni, hogy az, ki az­­ ügyvédi vizsgát sikerrel le nem tette, vagy a docto­­rátuson megbukott, nem az ügyvédi, hanem a bírói pályára fogja magát szentelni. E mellett az fog beállani, hogy magában a birói testületben szakadás fog történni, el lesznek külö­nítve az alsó bírósági állomások és azoknak betöl­tése a felső birói állomások betöltésétől. A felsőbb birói állomásoknál okvetlenül meg fog kivántatni a nagyobb qualificatió és csak olyanok fognak kine­veztetni, a kik egyszersmind az ügyvédi vizsgát le­tették. Más részről fognak maradni azok, kik csak a birói vizsgát tették le, kik mindig alsó hivatalokon fognak maradni.Kérdi,várjon a birói testület önbecsér­­zetére, várjon a birói testület homogenitására fog-e szolgálni az, ha magában a birói testületben lesznek oly reményvesztettek, kik tudják, hogy bizonyos fok­nál magasabbra soha fel nem emelkedhetnek, kik mindig bizonyos büreaukratikus tevékenységre van­­nak kárhoztatva, kiknek így semmi ösztönük a to­vább haladásra és saját kiképeztetéseikre, semmi ösztönük azon garantia nyújtására, melyek a bírósá­got egyedül emelhetik oly polezra, melyre azt a tör­vényhozás is emelni törekszik. Mindezek folytán tekintve különösen azt, hogy a birói állomások betöltése a jelenlegi tánulás mel­lett eléggé biztosítva van, e törvényjavaslatnak álta­lánosságban elvetése mellett szavaz Csemegi Károly nézete szerint a kérdés, melyre a ház bölcsessége felelni hivatva van, az­ vál­jon feltétlenül és minden körülmények közt szüksé­ges-e az, hogy a bíró azon elméleti qualificatióval bírjon, melyet az előbbi törvényjavaslat az ügyvéd­re nézve megállapított. Már az ügyvédi rendezésről szóló törvényjavaslat tárgyalása alatt per tangentem megérintetett e kérdés, és szóló akkor azt modá, hogy nem mindazon tudományok ismerete, melyek az ügyvédre nézve elkerülhetlenül szükségesek, köve­­teltetik meg a bíráktól is, legalább nem azon fokban, a­mely mérvben és fokban azok az ügyvédre néz­ve elkerülhetlenül szükségesek. Megjelölte akkor szóló a közigazgatási jogot és közjogot. Áttérve Pulszky érveire, megjegyzi, hogy nem hiszi, hogy a fiatal emberre, ha mindjárt birói hiva­talra alkalmaztatnék is, a­mint az iskolát elhagyja, ha aljárásbirónak azonnal kineveztetnék 1500 ft fize­téssel Pesten, 1000 .írttal a vidéken, ez elegendő ösz­tönül szolgáljon, ha juris doctor, arra nézve, hogy elhagyja az ügyvédi pályának ragyogó kilátásait és átlépjen a bírób­a. Meg van győződve arról, hogy azon esetben, ha a doctoratus követeltetnék a bíró­tól, ha senki sem lehetne még aljárásbíró sem a­nél­kül, hogy a doctoratust letette legyen, első eredmé­nye a törvénynek az volna, hogy számtalanok, a­kik most a jogi tanfolyamon vannak, azt elhagynák, és sem bírákká, sem ügyvédekké nem válnának. Beál­­lana tehát a szükség a bírói személyzetben, különö­sen pedig beállana az alsóbb birói fokok betölté­sénél. A­mi azt illeti, hogy inconvenientia volna abban, hogy ha a birói pályán lévő egyének közt mintegy két kaszt támadna, azoké t. i., kik hosz­­szabb időre, vagy folytonosan csak az alsóbb fokok­ra vannak állítva és azoknak osztálya, kik a maga­sabb képzettségnél fogva a magasabb birói hivatásra vannak qualificálva. Ezen különbség természetes s nincs­ hatalom, a­mely azt megszüntesse; mindig lesznek bármely pá­lyának, de különösen a tudományos pályának kitűnő jeles férfiai, kik a természet kincseivel inkább felru­­háztattak és mindig lesznek olyanok, kik szerényebb körben hivatásuknak becsületesen eleget tehetnek, de legmagasabb poletra természetes gyengeségük­nél fogva képesítve nem lesznek. De a bíróság előtt forgó ügyeknek természete is kétféle. Hiszen vala­mennyi törvények e kétféleséget elismerik, elfogad­ják és sanctionálják; elismeri a mienk is, midőn azt mondja: egyik része a pereknek a sommás eljárásra tartozik, másik része rendes uton tárgyalandó, az egyik csekélyebb fontosságú, a másik sokkal nagyobb fontossággal bír; az egyiknél a jog­ , kérdések bonyolódottabbak, — azoknak meg­ítélése, a controversiákon való eligazodás sokkal magasabb qualificatiót kíván, a másik pedig rend­szerint — nem kivétel nélkül — de rendszerint a népnek mindennapi érintkezéséből, tehát már ennél­fogva is egyszerű ügyekből állván, a ténykérdés constatálásával a jogkérdés eldöntöttnek tekintetik. Ezek megítélése és elbírálása nem igényel nagy ké­pességet , igényel szorgalmat, szakavatottságot, lel­kiismeretességet, becsületességet,amazoké pedig ezen tulajdonságokon felül még magasabb qualificatiót is igényel. Szóló tehát inconvenientiát nem lát abban,ha azok, kik az ügyvédségről térnek át birói pályára és magasabb qualificatióval birnak, magasabb birói fokra emelkednek , míg amazok, kik ezen képesség hiányában nem alkalmasak magasabb birói functióra, mint járás vagy aljárásbirák csekélyebb ügyek el­intézésével foglalkoztatnak. Ajánlja a törvényjavas­latot elfogadásra. (Helyeslés.) Pauler Tivadar igazságügyminiszter: Az 1869. IV. t. sz. a birói qualificatiót megállapította, és azt mondotta: biró lehet az, a ki ügyvéd vagy a­ki a birói vizsgát letette. A birói vizsga mikénti letétele iránt nincs törvény és ennél fogva, ha ezen törvényjavaslat elvettetnék, még mindig megma­radna a törvény rendelete, de az szabályozva nincs. A­kik tehát azon ezért el akarják érni, hogy meri­­torius különbség ne legyen, azo­nak szigorúbb qua­lificatiót kellene ezen törvényben a bírákra nézve kö­vetelni ; de nem ellenezni, hogy alkottassák oly tör­vény, melynek megalkotása már egy előbbi törvény­ben meg van rendelve, és a­melynek eddig nincs­­ teste, nincs alkalmazása az életben. Amazokra hogy miért szabott különböző qua­­lificati­ót a törvényhozás 1863-ban a nélkül, hogy ak­kor az ellen valaki felszólalt volna, mert történtek ugyan módosítványok, de nem a dolog meritumára, kétségkívül az, hogy az ügyvédi diploma egyszerre állást ad, míg a birói csak képességet a bírói hiva­talnak netalán jövőben leendő elnyerésére.­­ A­mi Pulszkynak azon állítását illeti, hogy a törvényjavaslat által a bíróságok körében két osztály támad, megjegyzi, hogy a mostani bírói törvény meg­kívánja attól, ki bíróvá lesz, hogy elméleti, netalán kisebb képességét hosszabb gyakorlat által pótolja, mert nem neveztetik mindjárt bíróvá, hanem mint al­jegyző vagy j­egyző kezdi működését.Ez által nem te­remtetik két külön osztály, akár ezen akár azon qualificatión állapíttassék meg,elő fog léptetni, ha arra érdemesnek, képesítettnek bizonyul. Hiszen meg van azon különbség most is Er­délyben, de meg van még a váltótörvényszéki bí­ráknál is; az 1840. t. sz. más vizsgát rendel azokra, kik csupán bírák akarnak lenni, és mást azokra, kik váltó-ügyvédek akarnak lenni, de azért szóló soha sem hallotta azt, hogy ez valami különbséget szült volna akár az életben, akár az illetők állására néz­ve, de a­ki eddigi magyar törvénykezési viszonyain­kat ismeri, tudni fogja, hogy a mi törvényeink csak azt kívánták, hogy az illető törvénytudó legyen. Voltak ügyvédeink, kik nem bírtak mindkét quali­­ficatióval, voltak ügyvédeink, kik nem voltak tör­vénytudók, de a kettő között azért valami súrlódás, vagy az egyiknek a másik fölé emelkedése egyálta­lában be nem következett. A gyakorlati bírói téren szerzett és kifejlett képzettség, szilárd jellem, becsü­letesség­­ voltak és lesznek mindig irányadók. Ausz­triában így van ez és pedig anélkül, hogy a bajok bekövetkeztek volna. A legfőbb ítélőszék tagjainak legnagyobb része Ausztriában oly egyénekből áll, a­kik a birói qualificatióval birnak és aránylag kisebb azok szá­ma, a­kik a doctorátust, az ügyvédi képesítést is le­tették, és azért e miatt a legkisebb baj vagy súrlódás sem keletkezett. De már az ügyvédi rendtartásról szóló tör­vényjavaslatban meg van állapítva a kettős qua­fi­­cáció annyiban, hogy a bírókra nézve kimondatott, hogy a­kik pl. 3 évig bírák voltak, ügyvédekké le­hetnek, ha doctori diplomával birnak, világos je­léül annak, hogy az 1869 iki IV. t. sz. teljes erejé­ben fenn fog tartatni. A jogtudomány három fokú feladatot tűz a biró elé : cavere, agere, judicare; megóvni a feleket, kereseteket indítani és ítélni. A cantelaris juris prudentia szabványait a ház a köz­jegyzői törvényben már meghatározta a­z actiókat, a kereső jogtudomány lehetőségét meghatározta, az ügyvédi rendtartás, a birói qualificátiót az ítélői ké­pességre nézve, viszonyainknak és azon sarktör­vénynek, mely a birói qualificátiót szabályozza, az 1869. IV. t. cz.-nek megfelelőleg most van hivatva a ház megszabni. Ajánlja a törvény­javaslat elfoga­dását. (Helyeslés jobbfelől.) Hoffmann Pál az igazságügyminiszter beszé­dére megjegyzi, hogy az általa idézett törvényből még nem következik az, hogy ilynemű birói vizsga hozassék be. Az 1869. IV. törvényt igen sok módon ki lehet elégíteni, de hogy ily tartalmú törvény fo­gadtassák el, azt azon előzményből nem tartja he­lyesen következhetőnek. Kijelenti, hogy azon indok­ból, melyeket Pulszky felhozott, nem fogadja el a­­javaslatot s felkéri azon képviselőket, kik oly meleg szavakkal hangoztatták az ügyvédi rendtartásról szóló törvényjavaslat tárgyalása alkalmával az igaz­­ságszolgáltatás érdekét, részesítsék a bírákat is e kedvezményben, legyenek elté­ve annak szükségé­től, hogy a bírák tekintélyét is emelni kell, (Helyes­lés a szélső baloldalon) és részesítsék a bírákat is azon garantiákban, melyekben az ügyvédeket része­sítették, (Helyeslés a szélső baloldalon) mert szóló nagyra tartja ugyan az ügyvédeket, de az igazság­szolgáltatás érdekében a birói kar rendezését is szük­ségesnek tartja. (Helyeslés balfelől.) Pauler Tivadar igazságügyminiszter m­eg­­jegyzi, hogy nézete szerint is abból,hogy az 1869.4. t. sz. megállapította a birói vizsgát, nem követke­zik, hogy ezt a törvényjavaslatot kell elfogadni és világos az is, hogy a törvényt, melyet egyszer hoz­tak, el is lehet törölni, de addig, míg a törvény eltö­rölve nincs, kötelessége a törvény végrehajtását és alkalmazását teljesíteni annak, a­kit a törvény erre kötelez. Az igazságszolgáltatás érdeke megkívánja, hogy a bírói karnak méltósága és képessége kellően megóvassék, de figyelmezteti a házat ismételve arra, hogy a birói qualificatió nem szerzi meg a birói ál­lomást, hanem ezt hosszabb szolgálat és hosszabb bíráskodás folytán ő Felsége nevezése adja meg. Ha a törvényhozás oly szigorúan szabja meg a qualifi­catiót, mint az ügyvédekre, előreláthatólag nem ta­lálkoznának kellőleg képesített emberek az alsó bí­rói hivatalokra, és így nem is szerezhetnék meg azon praxist, mely a bírónak szükséges magában a bírás­­­­kodás gyakorlásában. (Helyeslés.) Horánszky Nándor : A­mi a miniszter azon argumentumát illeti, hogy az ügyvédséghez való jogosítvány az ügyvédi diplomával meg van adva, míg a bíráskodásra csak ő Felsége kinevezése adja maeg a jogot, megjegyzi, hogy épen a múltak, és leg­inkább az utóbbi organisatió fényes példáját adta annak, hogy a kinevezés nem garantia a qualifica­­tióra nézve, hanem garantia egyedül a tudomány, melynek emelését az indítvány czélozza. (Zajos he­lyeslés balfelől.) Pártolja Pulszky indítványát. (He­lyeslés.) Schmausz Endre előadó megjegyzi, hogy ha arról volna szó, hogy a bíró elvonassék azon óhajától, hogy a doctorátust letegye, akkor értené a felhozott ellenvetéseket. De hogy épen akkor, mi­dőn oly irányban akarja a ház a bíróságoknál a qualificatió kérdését megoldani, mint ezt épen azok, kik most ellene nyilatkoznak, az ügyvédségi tör­vénynél sürgették, ezt nem érti. A gyakorlati bírói vizsgának két c­élja van: az egyik az, hogy a jogászság, a­mint bevégezte ta­nulmányait, lehetőleg mindjárt bevonassák a bírósá­gok körébe, hs úgyszólván egyetlen egy órát se ve­szítsen el másra, mint saját jövőjének előkészítésére; a másik pedig az, hogy egy elméleti és gyakorlati képességét ép úgy ellenőrző, tehát az ő saját felfo­­­­gása körébe eső, így rá nézve természetesebb és egyszerűbb vizsga által mód nyújtassék az állam­nak arra, hogy az ő szakképzettségér­ől bizonyítékot szerezhessen magának. Ajánlja a törvényjavaslat elfogadását. A ház 93 szavazattal 82 ellenében a tvjavasla­­tot a részletes tárgyalás alapjául elfogadta.

Next