Pesti Napló, 1894. február (45. évfolyam, 32-59. szám)
1894-02-01 / 32. szám
A legjabb taktika. Budapest, január 31. A minden rendű és rangú „reverzálisok“ és a kétféle becsület patentirozott nagymesterének a jelenlegi kormánynak kínos vergődése hovatovább mindinkább szánalomra méltó kezd lenni. A főispán urak, a pénzügyigazgatók, zsandárkapitányok, finánckomisszáriusok egyáltalában nem vállalkoznak egyházpolitika mellettes tüntetések rendezésére a községekben. A városok egyrésze, a felekezeti viszály felidézésének lehetősége felett érezett hazafias aggodalmában lábhoz eresztette a fegyvert, más részében pedig — úti figura Temesvár docet — visszafelé kezd sülni a veszedelmes puska. A párt összetartására irányuló minden kísérlet sikertelen. A marasztás, rábeszélés, fenyegetés, ígéret nem használnak semmit. A szabadelvű párti képviselők egymás után hagyják oda a Lloyd-épület nagy kényelemmel berendezett fényes termeit, hogy a Vadászkürt egyszerű, de barátságos helyiségeiben keressenek menedéket. A szívós miniszterelnök azonban ennek dacára sem adja fel a harcot. Rimánkodik a kilépendők előtt és minden módon körülhálózni törekszik a már kilépetteket, hogy az egyházpolitikaiakon kívüleső kérdésekben a kormánynyal szavazzanak s már sikerült is neki egy pár érzékenyebb szivü honatyát lépre vinni. Hogy ily helyzetben hova sülyed a miniszterelnöki méltóság, mivé fajul a magyar parliamentarizmus és minő szánalmas alakok lesznek azok a képviselők, kik a Wekerle-kormány létalapját képező főkérdésekben ellene, más alárendelt kérdésekben pedig mellette fognak szavazni, azzal Württembergi Sándor éppenséggel nem törődik. Ő csak könyörög és kapacitál, mint a krokodilus sír, midőn benyeli áldozatát. Könnyen minket meg nem indítanak. Nem hiszünk nekik, sem neki. Hamis embernek tartjuk Wekerlét, őszintén a szemébe mondjuk. Jeles tehetségeit elismerjük; szorgalmát, tudását, bürokratikus szakképzettségét, közigazgatási gyakorlottságát, szónoki képességét a parlamentben, csípős humorát, jókedvű könnyelműségét, megnyerő modorát dicsérjük; de e mellett kitapasztaltuk megbízhatatlanságát, szívének felületességét, ambíciójának önzését, amelylyel minden embert eszköznek tekint, leereszkedő önhittségét és ami legfőbb, annak az erkölcsi súlynak a hiányát, amely nélkül egy országot kormányozni nem való s egy nemzetet regenerálni nem lehet. Hasznos munkát végezni tud, sikereket elérhet s a helyzeteket ügyesen kiaknázza, — de sem pártvezér, sem a nemzet vezére. A pártot nem tudja áthatni, csak fogásokkal és személyes lekötelezéssel tartja össze, egyik napról a másikra. Gyöngesége érzetében gyakran enged illetéktelen befolyásoknak s erőszakos emberek és klikkek eszközévé válik. Egy országot összeveszejteni van bátorsága, sérteni az ellenzéket sokszor volt merészsége, de politikai tartalmat önteni közéletünkbe s az erőket összefoglalni a nagy célokra s a lelkeket a sülyedésből felemelni, apró eszközeivel képes nem volt. Jelentékenyebb ember s erősebb tehetség, semhogy legyőzve eltűnjék, de nem elég határozott arra, hogy az ellenzék élén elvekért önfeláldozó hosszú harcot folytasson. Túlbecsülte erejét és szerencséjét. Azért, amit maga és társai vétettek és elhibáztak, másokat okolni kész, s ellenfeleit, ha meg nem nyerheti, üldözteti. Bár látja közeledni kormányzása végét, mindent elkövet, s ezt nem veszszük rossz néven tőle, hogy megtarthassa állását. Amit neheztelünk, az, amit mondottunk, hogy hamis, mert eszközeinek megválasztásában nem kényes. Modern, mert tüntetéseket rendeztet, mióta a kormányon ül, maga mellett és mások ellen, kik neki alkalmatlanok. Most is alábbi kutatás céltalan, ami ő benne szubjektív sejtés, az eléggé megérett arra, hogy dogma lehessen, kulcs, amely zárt kapukat tár fel, és megoldás, amely kielégíti a tévelygő emberiséget, az állítólag tévelygőt. Ámde az eredetiségnek ezt a magas fokát meg kell tagadnunk a programaitól, mert a programm, az ékes rátöri fomnák túltengésével, valóságos szellemi barokstílben felépült ez alkotmány nem egyéb, mint a régi pantheizmusnak megismétlése. Azonfelül semmi új sincsen benne, se pedig olyas valami, ami fölségesebb volna a krisztusi morálnál. Ennélfogva, uraim és hölgyeim, kénytelen vagyok konstatálni, hogy önök nagyon fölösleges munkát végeztek ezzel a második megváltással. És el is késtek vele, mintegy kétezer esztendővel. Leginkább azért, mert a világ, amelyet önök szkeptikusnak és egy új világnézet után epekedőnek mondanak, alapjában véve jól kitart a pozitív vallás mellett. Békának nem nézi a hitet, és epekedik ugyan a földi boldogság után is, de ehhez nem tartja föltétlenül szükségesnek és megkívántatónak azt, hogy a régi istenséggel is szakítson. A szkepszis tényleg létezik, az ember sokban kételkedik, kételkedik például abban, hogy Beksics Gusztáv és Pártos Béla nem fognak többé röpiratokat írni, kételkedik más egyébben is. Hume Dávid a maga részéről szívósan kételkedett az ok és okozat között való összefüggésben is, de legyenek önök meggyőződve, hogy vallás dolgában fanatikusok, vagy hitetlenül kételkedők csak azelőtt voltak az emberek. Ma megszűnt ez a két véglet, és a művelt társadalom éppen csak hogy a helyes középúton jár. Éppen ott, ahol az önök programmocskájának semmi keresni valója sincsen. Bis nem féltem én a religiót, mindaddig, amíg látom, hogy a szabadgondolkozó urak is néhanapján besurrannak a reggeli misére, és az Egyenlőség szerkesztősége nagyokat böjtöl hosszú napkor. Tehát általános szkepszisben éppen nem szenved az emberiség; szenved inkább egy általános hátviszketésben, amelyet nem programmal kell gyógyítani, hanem más valamivel tüntetésekbe veti végső reményét, s nem bánná, ha mindenütt Magyarországon kitörne is a felekezeti háború, csak ezáltal a bukástól megmenekednék. Készül a Terézváros, készül az Erzsébetváros hivatalos kormánypárti tüntetésekre, s a főispánok egymásután felrendeltetnek, hogy szóbeli utasítást kapjanak bizalmi és bizalmatlansági szavazatok gyűjtésére, hogy eképpen a kormánynyal szavazók buzdíttassanak, a kormány ellenesei terrorizáltassanak. Ez a kormányhoz nem illő eljárás annál veszedelmesebb, mert a nyomástérhatást szül és a veszedelmes izgatottság .Abb fokoztatik. Béke és rend helyet...mig nagyobb lesz a zavar és pártviszály. De bár a kormány elnöke és minden tagja a legnagyobb gondot fordítja azon szabadelvű és függetlenségi képviselők megnyerésére, akik a kormány egyházpolitikai javaslatait megszavazni hajlandók, a rábeszélés és lekenyerezés mégsem ér célt s a kormányt és javaslatait meg nem mentheti. A függetlenségi és 48-as párt kikölcsönzött támogatásával sem lesz képes boldogulni. Megtanulhatta volna Machiavellitől, hogy „minden uralom csak az azon alapon állhat meg, amelyen keletkezett.“ Ha politikájával uralmának alapját, a szabadelvű pártot feloszlatta, a radikalizmussal való barátkozása s a közjogi ellenzékkel való kacérkodása sem segíthetnek rajta. A szabadelvű pártból a kilépések, az ígéretek és rábeszélés összes módjaival sem lesznek beszüntethetők. A független és önérzetes elemek megkezdett kivándorlása nem ért véget s a szabadok és szabadelvűek pártonkívüli állásban keresnek menedéket meggyőződéseik nyílt bevallására. Akik a Lloyd-épületben maradtak, nem képezik többé a szabadelvű pártot, ott kétszáz ember közül ötven találkozik és biztatja egymást érdekeik közös védelmére. A többség vidéken van, szétszórva, elbujdosva, akiknek erejük igaz ugyan, hogy önök, mint öntudatlan egyházpolitikusok, meglehetősen plauzibilis módját ajánlják a függő kérdések megoldásának, van benne valami, hogy az igazhitű embernek sokszor kellemetlen a felekezeti különbözőség. A jó katolikust „krucifixbeiszer“-nek nevezi a frivol és ostoba éle, sőt az „ultramontán“ jelző is használatos, leginkább azok részéről, akik nem igen vannak tisztában azzal, hogy mit tesz az ultra és mit a monsha pedig valódi protestáns a protestáns, tehát igazságos, mint a fiatal Zay gróf, no erről jobb lesz nem beszélni. Ellenben a mózesi hitüekről még mindig szól a vérvád, ámbár nem tudom, hogy éreznék magukat a tisztelt antiszemita uraságok, ha valaki rájuk fogná, hogy ők is meg szokták enni a rombach utcai kövérebb minőségű zsidógyerekeket, á la Chateaubriand elkészítve. Célszerű volna talán ezeket az ellentéteket egyszer s mindenkorra eltörölni, de ennek nem az a módja, hogy valamennyien a szellemi vallás kötelékébe lépjünk. Vonatkozással a szellemi vallás „örök szeretetére“, elég lesz, ha figyelmébe ajánljuk az emberiségnek, hogy az „örök szeretet“ már a szellemi vallás előtt is itt volt közöttünk, kinek a templomában, kinek a zsinagógájában lakozván. Az adózó polgárnak különben semmi kifogása se lehet az ellen, ha szekták alakulnak. A katolikusnak például nem kell szükségképpen a terézvárosi szabadelvű katolikusok közé tartoznia, hogy a lelkiismereti szabadságot pártfogolhassa. Megy az anélkül is, még a nem szabadelvű katolikusok se akadályoznak meg ebben senkit sem, és tessék csak kikelni a pozitív vallás ellen. Aki el tudja felejteni azokat a határozottan körül nem írható, de tényleg meglevő impressziókat, amelyeket a saját religiójából nyert, az, ha keresztény, hát csak mondja ki bátran, hogy őt nem elégítik ki a krisztusi dogmák, és hogy ő egyáltalában nem emlékszik már a cirkumdederunt-ra, amelylyel az édesanyját temették; ha zsidó, hát csak legyen hittelen ahhoz az ő szigorú Jehovájához, és nevesse ki Seiffensteiner Salamont az engesztelődés ünnepén. Ni, a bolond, még TARCA. „Szellemi vallás.“ ■— A Pesti Napló eredeti tárcája. — Mindenekelőtt kijelentem, hogyaz érdemleges argumentációt egy külön ülésre halasztom, amint az igazságügyminiszter szokta cselekedni a bizottságban, és ezúttal csak a személyes impresszióimat mondom el, amelyek keletkeztek egy figyelemreméltó közművelődési mozgalom nyomán. * Urak és hölgyek, köztük többen vegetáriánusok is, új vallást alapítottak. Magyarországgal és a kapcsolt részekkel meg nem elégszenek, a szellemi vallás az egész művelt világot meg akarja hódítani, hogy Hammerfesttől Palermóig, Nisni-Novgorodtól Sevilláig érjen az egy akol, amelynek pásztora lészen a vallásalapítók részéről oly feltűnő módon protezsált Őslény. A programm megjelent nyomtatásban, intézve van az igazság és emberiség minden barátjához, és nagyjából az foglaltatik benne, amit Schmitt Jenő doktor, az egyik alapító, már elmondott a Krisztus istenségéről írott könyvében. A legtöbb ember hajlandó magát túlbecsülni és így én is csak számítom magamat az igazság és emberiség barátjai közé, s mint ezeknek a nagyszerű fogalmaknak igazi tisztelője, szívesen elismerem, hogy Schmitt Jenő doktor eredeti egy tehetség. Ez a szerény hivatalnok-filozófus eredeti volt már akkor is, amidőn magyar királyi telekkönyvi kiadó létére elnyerte a berlini filozófiai társaság nemzetközi pályadíját, és orra elől vitte el a babért a szent római birodalom valamennyi magántanárjának. Valóban, ebben a dologban nem volt senkinek se epigonja. Szintúgy csak eredeti a doktor úr most is, amikor eddigi filozofálása egy még eddig nem eléggé érthető misztikában olvad fel és proklamációi szerint úgy vélekedik, hogy a szellemi vallás megalapításával a bölcsészet tulajdonképpeni célját elérte már. Minden tő Negyvenötödik évfolyam. JECH ketéti árak Entrapasseri: Egész évre— — 14 írt kr. Félévre ~-----7 „ — „ Negyedévre— — 3 „ 50 „ Egy hónapra — 1 „ 20 „ Naponkint kétszer h&ho küldve. Egész évre------18 irt — kr. Félévre —------9 „ —- „ Negyedévre — 4 „ 50 „ Egy hónapra — 3 „ 60 „ Egyes szám ára: Reggeli kiadás — — 4 kr- Esti kiadás . — 3 „ Kiadóhivatal: QL Fw*nciJít3is. ferencitk-bunra. Clensetési ftrsk rM&m csak reggeli kiadásért: Egész évre —. — 14 frt — kp. Negyedévre------ 3 ,, 50 „ heggoU és csll lap együtt kőidről Egész évre— 18 frt — ki*. Negyedévre— — 4 ,, 50 „ Xapaaklot kétszer postán kőidre: Egész évre___20 frt — kp. Negyedévre— — 5 „ — „ Egyes szám ára. Reggeli kiadás— — — 5 ki. Esti kiadás ----------- 4 „ Szerkesztőség: HL Fftrccdoktora 3. filhönaflumínOsek 32. sz. Budapest, csütörtök, február 1. 1894. Mai számunk busz oldal.