Politikai Ujdonságok, 1874 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1874-06-03 / 22. szám
Az új választási törvényjavaslat. Az 1848-ks választási törvény tarthatatlansága minden választásnál, mely 1865 óta e törvény alapján foganatosíttatott, jobbanjobban kitűnt. E törvény azon részei, melyek a választási jogosultságot szabályozzák, két fő hibában szenvednek: először is annyiféle különböző feltételhez kötik a választási jogot, hogy az egyenjogúság elve tényleg a gyakorlatban igen gyakori sérelmet szenved, úgy hogy például egy 300 forintos ház vagy föld tulajdonosa, ki 2-3 forint adót fizet, már választó, míg a honpolgároknak egész osztályai léteznek, kik tényleg 10 forintnál több adót fizetnek s mégis kiesnek a választók sorából a törvény hiányos intézkedései következtében; másik nagy hibája a törvény azon részeinek, melyek a választási jog föltételeit meghatározzák, az a határozatlanság és homályosság, melynek következtében a jogosultság tényleges megadása igen sok esetben a központi választmányok és összeíró küldöttségek magyarázatától függ. Innét van az, hogy majd minden törvényhatóságban máskép magyaráztatván a törvény, más-más gyakorlat kapott lábra; az egyik törvényhatóságban választó az, aki a másikban a választási jogból ki van zárva és viszont. De talán még hiányosabbak az 1848-as törvény azon részei, melyek a választási eljárásra vonatkoznak. Már maga azon körülmény, hogy a választási előkészületekre négy hónapnál hosszabb idő kívántatik, veszedelmes lehet némely esetben az országra nézve, mert megtörténhetik, hogy váratlan országos veszély, gyors törvényhozási intézkedéseket igénylő nagy események bekövetkezése alkalmával tényleg lehetetlenné válik az országgyűlés gyors összehívása. Ez az egy körülmény eléggé indokolná egy új választási törvény alkotását. A most érvényben levő választási eljárás egyébiránt nemcsak rendkívüli időkben veszélyes, hanem méltán aggodalmat okozhat az rendes időkben is azon káros hatásai által, melyeket a polgárok nyugalmára s erkölcsiségére s anyagi jóllétére gyakorol. Hónapokon keresztül izgalomban tartatik az egész ország, a szenvedélyek folytonosan izgattatnak, a köznyugalmat átalános láz váltja föl; a vesztegetés, itatás foly, a nép józan erkölcse rendszeresen rontatik, s az esztelen költekezés nem egy derék családot juttat tönkre. Elérkezik végre nagy sokára a választás napja, s mintha csak az volna a czélja a legfontosabb politikai joggyakorlatának, hogy az a polgárok közt zavargást, kihágásokat, sokszor testi sértéseket s emberölést idézzen elő, a törvény úgy intézkedett, hogy a fölizgatott nagy tömegek egy helyen összegyűlve tartassanak még éjnek idején is. Nincs az a rendőrség, mely ily körülmények közt a nyugalom és rend fentartásáért jót állhasson, nincs az a hatalom, mely — kivált a szilajabb természetű népességtől lakott kerületekben — a tivornyázó tömegeket féken tartani képes legyen. Nem egy eset, mely a választások alkalmával előfordult, szégyenfolt marad közéletünk történetében. Nem a szabad véleménynyilvánítás, az alkotmányos joggyakorlat példái ezek, hanem a legvadabb szenvedélyek kitörései, melyeket egy műveltségre igényt tartó állam huzamos ideig meg nem tűrhet. Belátta ezt az országgyűlés és az egész ország józanabb része rég; belátta a kormány is, s minthogy a Tóth Vilmos volt belügyminiszter által benyújtott új választási törvényjavaslat annak idején az ellenzék heves ellentállása miatt törvénynyé nem válhatott, most egy oly törvényjavaslattal lép az ország elé, mely teljesen érintetlenül hagyja az 1848. törvény azon határozatait, melyek a választási jog megadását szabályozzák s tisztán csak a fentebb jelzett káros kinövések elhárítására szorítkozik. Szerény mérve az a haladásnak, melyet a törvényjavaslat jelez, ha csak a választási jog elvi alapjait tekintjük, de rendkívül nagy és messzeható javítása közviszonyainknak, nagy horderejű jótékony társadalmi reform, ha a választások mikénti foganatba vételét veszszük szemügyre. Mert az, hogy bizonyos jog áldásos-e vagy káros az országra nézve, nem csupán attól függ, hogy miféle föltételek alapján gyakorolja azt a nép, hanem talán méginkább attól, mi módon él azzal, józanul-e vagy esztelenül. Legfontosabb intézkedése a tervezett új választási törvénynek az, hogy behozza az állandó választói lajstromokat, melyekbe minden választó hivatalból igtattatik be, s melyek évről évre rendszeresen kijavíttatván s kiegészíttetvén, bármikor gyorsan lehetővé teszik a képviselőválasztás eszközlését. Nagy előny ez már azért is, mert így a választók összeírása nem akkor történik, mikor az izgatottság átalános, s ennélfogva a törvény kijátszására irányzott törekvés a pártoknál napirenden van, hanem rendes nyugodt időkben, mikor a választási izgatottság sem az összeírók higgadtságát, sem az összeírandók jogérzetét el nem homályosítja. De még nagyobb előny, hogy az átalános választói lajstromok lehetővé teszik az országgyűlés 24 nap alatti összehívását. Ez időközből az utolsó tíz nap a választások tényleges megejtésére esik, a többi idő minden törvényhatóságnak az előkészületek megtételére marad. Az utolsó tíz nap alatt okvetlenül meg kell történni minden választásnak. Ily módon, a választással járó izgatottság, idő- és pénzpazarlás is rövidebb időre szoríttatik, s az is biztosítva van, hogy egy váratlan eset beálltával csakhamar össze lehet az országgyűlést hívni, ha az netalán föl volna oszlatva. Helyes intézkedés az is, hogy a választást nem kellene éjen át is folytatni. A rendes élethez szokott emberre nézve a most oly gyakori éjszakázás a választások alatt fölöttébb terhes, a rendetlenkedőnek csak kedvező alkalom, hogy kicsapongási hajlamait saját józansága s a közcsend rovására kielégítse. A vesztegetésekre s mindennemű választási visszaélésekre a tervezett új törvény rendkívül szigorú büntetéseket szab. Vita tárgyát képezheti, hogy a büntetések ily nagy mérve, — némely esetekben 2000 forintnyi pénzbírság s öt évre terjedhető börtön — nem megy-e túl a határon. De részünkről nem kétkedünk abban, hogy az annyira elharapózott visszaélések kiirtására okvetlenül szigorú intézkedések szükségesek. Az ítélethozatal a rendes bíróságok kezébe lévén letéve, nem kell attól tartani, hogy bárki jogtalanul büntettessék. Egyébiránt a bűnvádi kereset megindíthatása 30 nap alatt elévül, s így a véget nem érő perpatvarnak s netaláni zaklatásnak útja el van vágva. Egyelőre csak ez átalános megjegyzéseket teszszük a választási törvényjavaslat azon részeire vonatkozólag, melyek az eljárásra vonatkoznak. Hátra van még, hogy a törvényjavaslat azon részéről is szóljunk, mely a választási jogosultság feltételeire vonatkozik. Ha olvasóink a törvény szakaszait elolvassák, láthatják, hogy ezekben még sokkal nagyobb tarkaság uralkodik, mint az 1848-ki törvény illető szakaszaiban. S ez természetes, mert az uj törvény részletes, pontos magyarázatát adja az 1848-ki törvény illető pontjainak s a magyarázat természetszerűleg hosszabb, mint a magyarázandó szöveg. Az összeiró Budapest, junius 3-án 1874. 22-dik szám. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt: Egész évre 12 ft, félévre 6 ft. Csupán a Vasárnapi Újság : Egész évre 8 ft., félévre 4 ft. Csupán a Politikai Újdonságok: Egész évre 6 ft., félévre 3 ft. XX. évfolyam. HIRDETÉSEK DIJA : Egy ötször hasábozott petit sor, vagy annak helye egyszeri igtatásnál 15 krajczár, többszöri igtatásnál 10 krajczár. Bélyegdij külön minden igtatás után 30 krajczár. Kiadóhivatalunk számára hirdetményeket elfogad Bécsben : Hausenstein és Vogler, Wallfischgasse Nr. 10, Moese R., Seilerstätte Nr. 2 és Oppelik Alajos, Wollzeile Nr. 22.