Rakéta Regényújság, 1993. július-december (20. évfolyam, 27-48. szám)
1993-11-26 / 43. szám
Schöpflin Aladár (Részlet) Lucifer Mátyás, vagyis Luckó valódi ördög volt, ördög apának és ördög anyának a fia. Születésétől fogva úgy nevelték, hogy jót tenni bűn, rosszat csinálni erény. Az ördögiskolában sok baj volt vele, a leckét mindig tudta, a dolgozatai rendesek voltak, a csintalanságban is alulmaradt. A többi ördögfióka mind ügyesebb és ravaszabb volt nála, nem tudott velük versenyezni. Valahogy mégis derengett benne a jóság egy szikrája. Tehetségtelen ördög volt... Kicsapták, és az Ördögszövetség büntetésből emberiskolába küldte azzal a megbízatással, hogy ott a gyerekeket megrontsa és gonoszságra tanítsa. A dolog biztatóan indul, s a könyv végén a siker sem marad el - csak egy kicsit átalakul... Lackó hát bekerült az ember-gimnáziumba, az egyik budai főgimnázium I. a. osztályába. A fiúk legnagyobb része már a tanteremben volt, mikor ő belépett. Olyan zsongás volt a nagy teremben, mint a méhkasban, a fiúk beszélgettek, tréfálóztak, nevetgéltek, volt, aki a leckéjét magolta, volt, aki az írásbeli dolgozatát körmölte, melyet elfelejtett odahaza megcsinálni. Lackó belépésére egy pillanatra elcsöndesedtek, kíváncsian nézegették az új fiút. Luckó is el volt kissé fogadva. Ennyi ember gyerekkel még sohasem volt egyszerre együtt. Arra is gondolt, hogy ha ezek most valahogy észrevennék rajta, hogy ördög, no, volna neki nemulass! Szerényen leült az utolsó padba, kirakta az újdonatúj könyveit és irkáit. Az egyik fiú odament hozzá és megkérdezte tőle: - Te most már velünk fogsz járni? - Igen, - felelt Lackó szelíden. - Nohát akkor szervusz. Hogy hívnak? - Ifjabb Lucifer Mátyás. - No, szép neved van, - szólt mosolyogva a fiú. - Az én nevem Szakács István. Szervusz. Kezet fogtak. Ekkorra már több fiú is odagyűlt, körülállták Luckót, bemutatkoztak neki - ő azon csodálkozott, hogy nem bántják, se ki nem csúfolták, sőt inkább barátságosak igyekeztek vele lenni. Általános ismerkedés kezdődött volna, de akkor megszólalt a csengettyű, és minden fiú sietett a helyére. Az osztályban csönd volt. Csakhamar bejött a tanár úr. Számtanóra volt. A tanár úr körülnézett az osztályban. A szeme megakadt Luckón. - Te vagy az új diák? - kérdezte. - Igenis, kérem, - felelt Luckó, illedelmesen felállva. - Nohát, lássuk, mit tudsz, - mondta a tanár úr. Kihívta a tábla elé és elkezdte kérdezgetni számtanból. Egyre nehezebb kérdéseket tett fel neki, Lackó mindegyikre megfelelt emberül. Mert hát, az ördög jól számít. - Számolni tudsz, fiam, - mondta a tanár úr elégedetten. - Ha így maradsz, akkor jóbarátok leszünk. Luckónak furcsa volt, hogy most olyanért dicsérik, amit tud. Az ördög iskolában az ilyen feleletért jól megszidták volna. Leült a helyére és figyelte a tanár urat és a fiúkat. Most még nem akart semmi rosszat tenni, illetőleg tétezni a fiúkkal, előbb tájékozódni akart az iskolában. Ült csöndesen a helyén és figyelt. De a gyerekeken valami nyugtalanság vett erőt ezen az órán, nem figyeltek, hol itt, hol ott sugdolóztak, apró tréfákkal bosszantották egymást. A tanár úr hasztalan kérdett tőlük bármit, nem tudtak felelni. Még a jó tanulók sem. Ezen az órán négy fiú gyarapította a tanár úr szekundagyűjteményét. Különös volt ez a tanár úrnak is. Ez az osztály nem szokott máskor ilyen csintalan lenni. Alig bírta a fiúkat fegyelemben tartani. Haragos lett, leszidta őket, ez se sokat használt. Hiába, az ördögnek a puszta jelenléte is rontja az emberek gyerekeit, még ha nem csinál is semmit. Mondta is a tanár úr az óra után a tanári szobában kollégájának, a latin tanárnak. - Figyeld meg, kérlek, az I. a. osztályt. Nem tudom, mintha az ördög szállta volna meg a fiúkat, nem lehet ma velük bírni. Hanem az az új diák jó, csöndes fiúnak látszik. A számtant kitűnően tudja. A latin órán is csak úgy ment a dolog, aztán a földrajzórán is. A torna órán meg éppen majd szétvetették a tornatermet. A tanárok nem tudták mire vélni a dolgot. Csodálkoztak, tanakodtak s azt remélték, hogy az egész csak valami múló dolog s holnapra az osztály megint a régi jó magaviseletű osztállyá lesz. Lackó a délelőtt folyamán megismerkedett az összes osztálytársával. Kitanulta, melyik köztük a jó fiú, melyik a csintalan, melyik jó tanuló, melyik rossz. Rájött, hogy a legjobb fiú és a legjobb tanuló az a Szakács István, aki legelsőnek jött hozzá. Ő volt az egyetlen, aki rendesen viselte magát, csak úgy, mint máskor, ő rajta még nem fogott az ördög igézete. No, ezzel lesz a legnehezebb dolgom, gondolta Lackó. Igyekezett megbarátkozni Szakács Pistával, ami nem ment nehezen, mert előzékeny, barátságos fiú volt. Előadás után együtt mentek haza s másnap reggel az iskola kapujában úgy üdvözölték egymást, mint régi jó pajtások. Az osztály nyugtalansága ezen a napon se csillapult, sőt még figyelmetlenebbek és csintalanabbak lettek a fiúk, mint előtte való nap. A tanárok csodálkozva és rosszkedvűen beszéltek a dologról, a munkájukat nagyon megnehezítette ez a magaviselet s különben is bántotta őket, hogy ez a máskülönben derék osztály így megromlott. Az osztályfőnök, aki egyike volt a legszigorúbb tanároknak, kijelentette: - Majd én ráncba szedem őket a földrajz órán! Szigorú tekintettel ment be a tanterembe. A fiúknak megremegett a szíve, amint végignézett rajtuk. Féltek az osztályfőnöktől, aki nem szólt semmit, de látszott az arcán, a magatartásán, hogy résen van és kész lecsapni a legkisebb csínyre is. Az első negyedóra baj nélkül telt el. Ekkor fogott munkába Lackó. Még maga se tudta, miféle módon fog megnyilatkozni az a titokzatos erő, mellyel az Ördögszövetség nagytekintetű elnöke felruházta. Kíváncsi is volt már rá, ki akarta próbálni erejét. Annyit tudott, hogy erősen kell gondolnia arra, hogy valamelyik fiú valami csínyt kövessen el. Legelőször