Sopronvármegye, 1923. december (26. évfolyam, 266-288. szám)
1923-12-25 / 285. szám
6 Segithető a külföldi kölcsön a halódó Sopronon? Írta: Dr. Varga Ferenc, nagykereskedő. Amíg a magyar nemzet reménykedő szívvel figyel a Párisból érkező hírekre, hogy mit hoz haza karácsonyi ajándékul Bethlen István gróf miniszterelnök, hogy döntsenek sorsunk felett, lesz e külföldi kölcsön, munkalehetőség, termelés, boldogulás ezen a földön, — hogy lesz-e Élet ebben a hazában, — addig a soproni polgár csüggedt fővel áll kis karácsonyfája előtt és szorongva gondol a nehéz napokra, amelyek még ezután következnek. Mert ha Bethlen István gróf érvei győznek , és ha még a legvérmesebb reményeink teljesülnek is, ha új vér ömlik a magyar közgazdaság beteg testébe, Sopron város sorsán ez vajmi keveset fog javíthatni. Evvel tisztában kell itt lenni mindenkinek, aki a maga lábán áll s a maga eszével, két keze munkájával a Sopronban adott gazdasági feltételekkel itt akarja megkeresni a kenyerét. Tápláló vidékétől elvágva, két ország határára ékelve, a város minden nappal veszít régi jelentőségéből, létjogosultságából és lassú vértanúságában még az a vigasztaló tudat sem marad meg a civitas fidelissima számára, hogy valami magasabb, nemesebb erkölcsi célt szolgálna feláldoztatásával, elpusztul azoknak a politikai rövidlátása, hozzánem értése, vagy talán bűnös rossz indulata folytán, akik ma a világháborúban tönkrement Európa sorsát intézik ... Szomorú Karácsony! Nem így gondoltuk ezt, amikor a diadalmas emlékezetű népszavazást követő reggelen a bécsi úti őrszobában letettük a Maulichert és könynyes szemnél halasdó Tedeumra siettünk. Egész Magyarország úgy ölelt a szivére, mint a szülői házba váratlanul visszatért, elveszett fiút és talpig férfi polgármesterünket úgy ünnepelte Budapest, mint győzedelmes hadjáratból megtérő hadvezért. Azután jöttek a napi gondok, a szürke köznapok, elég volt az ünneplésből: dolgozzunk ! És a soproni polgár elindult munkájára és a munkalehetőség naprólnapra ijesztően fogyott. Mintha valami boszorkányos, emberfeletti, elátkozott hatalom seperte volna ki az utcát, oltotta volna ki a tüzet a műhelyekben, ütötte volna ki a kenyeret a szánkból. Sopronban az élet megállt. Először azt hittük, hogy mindennek oka a vámvizsgálat, a rendőri ellenőrzés, a jelentkezési kényszer és számtalan egyéb furcsaság, amellyel a sokszor túlzott óvatosságú rendeleteket hajtották végre iskolázatlan közegek, mikor azonban az érdekeltségek a polgármester és a főispán segítségével nagy nehezen enyhítették az utazási nehézségeket, a régi élet még mindig nem akart visszatérni városunk ódon falai közé. Rájöttünk, hogy mélyebben kell a baj okát keresni. A baj gyökere ott van, hogy 65 falu elvesztését 7 falu megtartásával pótolni nem lehet; a soproni kereskedő, a soproni iparos tízszer akkora fogyasztás, tízszer akkora forgalom lebonyolítására van berendezkedve, mint amennyi megmaradt, és ennek a berendezkedésnek, sajnos, a nagyobbik része feleslegessé vált. A dolgozó, a munkáskézti Sopron sohasem kért, sohasem is várt jutalmat azért, hogy “sorsdöntő órájában a szíve szerint a magyar hazának tett forró vallomást. Elhatározását gazdasági feltételekhez nem kötötte, de keserűség fogja el a szívünket akkor, ha látjuk, hogy egy olyan kötött gazdasági forgalomból, amelybe a felelős vezetők a magyar közgazdaságot belekényszerítik, Sopronnak még az a rész sem jut ki, amely ezt a régi várost vállalkozásaihoz mérten megilleti. Hányszor hallottam illetékes helyről, hogy Sopront Magyarország szárazföldi kikötőjévé fogják megtenni és váljon mi valósult meg ezekből az álmokból ? A soproni ipar és kereskedelem aránylagosan is kevesebb devizát kapott, mint Budapest, terjeszkedési lehetőségét kiviteli és behozatali tilalmakkal megbénították és rendeletileg vágták el az útját annak, hogy elszakított területeivel fentartsa az összeköttetést! A magasabb szempont, az országos érdek, az általános közgazdasági helyzet és más hasonló magasröptű meggondolások mindig megakadályozták az örökké felelős vezetőséget abban, hogy szerencsétlen városunkon segítsen. Most jön a várva várt rekonstrukció de mit jelent ez? Fokozott munkát, meg-szűkült kereseti lehetőséget, még nagyobb takarékosságot, még nagyobb nélkülözést Luca széke. A készítését Luca napján kell elkezdeni és karácsony böjtjén befejezni. Aki az éjféli misén beleül, látja a múltat s szétnyílnak előtte a jövő kárpitjai. Mély tisztelettel alulírott egy ilyen székben hallgatta meg a Szent Mihály-templomban az éjféli misét s látomásairól következőkben számol be: Első látomás. Sopron látképe aranypárázatban. A Kuruc-domb környékén kislakás-terep. A város különböző pontjain a soproni vállalatok állami támogatással két és három emeletes bérpalotákat építtetnek. Egy új ragyogó szálloda nagytömében a háztulajdonosok egyesülete tart ülést. Egy háztulajdonos állandó helyeslés közt szónokol: — Tisztelt Uraim! A lakáshivatal nem áll hivatása magaslatán. Immár egy éve, hogy bérpalotáink üresen állnak, a lakáshivatal a legmodernebbül berendezett fürdőszobás, vízvezetékes lakásainkba se tud lakót küldeni. Pedig a lakbért a békebelire szállítottuk le s én például a huncolkodási költségét is hajlandó volnék viselni, sőt belépési díjat is fizetnék annak a lakónak, aki üres lakásomat kivenné. Indítványozom, menesszünk küldöttséget a kormányhoz a tűrhetetlen állapot orvoslására. Az indítványt elfogadják, aztán a háztulajdonosok a Várkerületen hajtóvadászatot rendeznek a lakókra. Második látomás. A hentesek és mészárosok küldöttsége a polgármesternél. Valamennyien lefogyva. Zörögnek a csontjaik. Vérkönyeket hullatva : — Méltóságos Polgármester Úr, nem bírjuk a mai árak mellett fönntartani az üzleteinket. Ráfizetünk a portékánkra. A családjaink éheznek s már a gyermekeink ruháját adjuk el, hogy egy kis zsírt szerezhessünk a rántáshoz. A közönség kiuzsoráz bennünket. A polgármester (könyekig meghatva): Igazuk van uraim. Az önző, kapzsi közönség nem kívánhatja, hogy az önök gyermekei meztelenül járjanak. Ne habozzanak. Csukják be az üzleteiket. A hentesek (haragosan): Igen, csukjuk be az üzleteinket? Aztán miből élünk? Miből tarthatjuk fönn a viritis jogunkat? Miből vegyünk szegény parádés lovainknak zabocskát? Miből veszünk a legkisebb gyermekünknek is, aki jövőre születik, egy kis kétemeletes házacskát? Nem. Inkább menjünk teljesen tönkre. Hadd uzsorázzon ki bennünket tovább is a közönség. Haragosan él. Harmadik csodálatos látomás. A városháza közgyűlési terme. Úgy ülnek benne a váróatyák,mint öregember szájában a fogak. Itt is, ott is egy. Hja, nem lesz választás. Az előadó befejezi egy tanácsi javaslat ismertetését. Dr. Meiszner Ernő nem szólal fel ellene. A villanylámpák álmélkodva pislognak össze. Negyedik látomás. Ezúttal a műst kárpitjai húzódnak szét s megelevenedik egy régi vicc. A hitközségi iskola első osztályában: Hitoktató: No Szegő, mond meg nekem, ki teremtette a világot? Szegő: (aki éppen a Kellner gyereknek irt levelet) riadtan ugrik föl: . — Rabileben, nem én. A Schwarz I Sándor volt. és kimaradását azon csalóka és látszólagos konjunkturának, amely pénzünk elértéktelenedése folytán számszerint nagy nyereségeket varázsolt a mérlegekbe és amely pénzünk értékének állandósulása folytán teljesen meg fog szűnni. Az egész magyar közgazdasági életre roppant erőfeszítés, újabb megpróbáltatás vár és ebben a megpróbáltatásban a legelhagyatottabb, a legárvább Urbs fidelissima, a Halódó Város. Ki segít rajtunk? Ötödik jelenés. I. kép: Szín: Tormáspusztai kastély. Jelen vannak: Bauer és Alt Zsiga. Alt: Hallom, hogy cserélni akar velem. Bauer. Igen, az adó végett. Alt: Rendben van. Utasítás a rendezőnek: Bauer és Alt ruhát és adóiveket csérélnek a nyílt színen. II. kép: Ali: (Darutollas kalapban, fokossal el.) Bauer: (Kaftánban, dühösen forgatja Ali adóivét.) Becsapott a ganet. Hiszen ő fizeti a több adót. Hatodik jelenés. A legnagyobb sopronmegyei birtokon megkezdődik a földbirtokreform végrehajtása. Az ég meghatottságában beborul s örömkönnyeket hullat. Az Úr szava: Mindenkinek jusson a magyar földből. (A néphez) Fiaim, ime, vegyétek és vigyétek. (A végtelenségbe nyúló hitbizományra mutat.) Ki mennyit akar. A nép: (Előáll egy talicskával, megrakja földdel s görnyedve tolja.) Nagyatádi: (Sírva.) Csakhogy ezt is megértem. Soós Géza és Gaál Gaszton kezet fogva állnak a középen. Görögtűz. Bankett. Üdvözlő táviratok. Hetedik jelenés. — Karácsonyi álom. — Nagy szakállu, öreg, fáradt ember bolyong a vén soproni utcákon. (Monológizál.) Ezer esztendeig laktam itt s csak négy éve költöztem el, mégis annyira megváltozott minden, hogy alig tudok tájékozódni. Rendőr: (ráformed.) Hát maga vén csavargó, mit keres itt? Igazolja magát. Öreg: Én vagyok a Társadalmi Béke. Rendőr: Honnan jött? Öreg: Külső országokból. Rendőr: Aztán van-e útlevele? Öreg: Az nincs De nagyon fontos ügyben jöttem. Rendőr: Szavalhat itt nékem A kirelejszomát. Ha mannát hullajtam gyütt is, ide előbb a pakszust. Mert fő a rend. Az öreget útlevél nélküli határátlépésért becsukják. Appelláltatni akar Pinezich Istvánnal, de aztán a homlokára bökül . — Már elfelejtem az embereket is. Később megvigasztalódva : — Akár ilyen bál, akár olyan bál, mindenütt csak simiznek. Ez majd összehozza a soproniakat s talán megbocsátanak nekem is. Nyolcadik jelenés A Várkerületen, a Deák téren, az úri és poncichter fertályban mindenfelé papirosok ugrálnak. Előbb akkorát, mint a bolha. Majd a városháztorony magasságig. Most a Muck-kilátóig. Még följebb. Egészen a csillagok. — Mi ez? Az utcán összeverődő emberek kiabálják örömittasan: — Hossz! Hossz! Az üzletek zsúfolva vevőkkel, a kávéházakban, vendéglőkben harsog a zene s a soproni polgárok még könyveket, újságokat is vesznek.* Fölébredtem. Áhitatosan zeng a zsolyozsma. ... Menyből az angyal leszállt hozzátok ... Le fog szállni. Karácsonyi álmok egy soproni Luca-székből. SOPRONVÁRMEGYE 1923. december 25