Szabad Ifjuság, 1956. január-március (7. évfolyam, 1-78. szám)
1956-01-01 / 1. szám
SZTENDŐ HAJNALÁN Kedves feladat megkérdezni az ország néhány legkiválóbb fiatalját, mi volt legmaradandóbb élményük az óesztendőben? Mit visznek magukkal tarsolyukban 1956-ba, milyen kívánságokkal emelik poharukat Szilveszter éjszakáján, mit várnak az újesztendőtől? Íme, a megkérdezettek válaszai, kívánságai: Lörinczi Gábor kívánságlistája Az interjú kicsit szokatlanul kezdődött. Az Április 4 Gépgyár kazánműhelyében ugyanis éppen hévégi hajrá volt, s javában dolgozott az interjú alanya is. Lörinczi Gábor kazánkovács, az alapszervezet DISZ- titkára. Ezért aztán semmiféle ígérettel nem lehetett kicsalogatni a készülő kazán gyomrából, csak a fejét dugta ki a kerek búvónyíláson, komor pillantásaival ugyancsak sürgetve az újságírót. — Nem akarjuk sokára zavarni. (Helybenhagyó pillantás.) Arra volnánk kíváncsiak, hogy mint magánembernek és mint DISZ-titkárnak mi volt a legszebb, legkedvesebb élménye 1955-ben? •— Mint magánembernek? Feleségül vettem a világ legbájosabb szőke tanítónőjét, Bognár Jutkát. Ne is keressenek, úgysem találnak boldogabb embert nálam az országban. — S a DISZ-titkárnak? — A gyár exportbrigádjai közül a mi ifibrigádunk vitte el a pálmát ebben az évben. Akkor voltunk a legboldogabbak, amikor az elismerő pillantások füzében átvettük a jutalmakat. Igaz, dolgoztunk is , érte keményen, a leggyengébb teljesítményünk is ISO százalék volt. Előre megmondhatom, jövőre sem hagyjuk magunkat. — S mit kíván az 1956-os évtől? Szemrebbenés nélkül válaszol: — Egy 100 000 forintos főnyereményt. De nem venném rossz néven az ötvenezrest sem. (Ebbe ugyan beleszól Fortuna istenasszony is, de nem is olyan lehetetlen, hogy teljesüljön a kívánság.) — A DISZ-titkár vágya? Olyan is akad. Szeretném, ha 1956-ban végre kapna a DISZ egy klubhelyiséget, amely egyes-egyedül a fiataloké. Jelenleg ugyanis csak társbérlők vagyunk az ebédlőben, s valahányszor értekezlet van (s azt talán, ugye, mondanom sem kell, hogy igen sűrűn van), szedhetjük a sátorfánkat. Legyen ebben a kívánság-klubhelyiségben minden, ami szem-szájnak ingere, például színpad, ahol próbálni lehet, ping-pong-felszerelés, zenegép, sakk, játékok, hogy jól érezhessük magunkat. S ha már úgy belejöttem a kívánságokba, hát elmondom még azt is — bár nem is annyira az 1956-os évtől, mint a műszaki vezetőinktől — kérjük az új évben, hogy a hó elején is biztosítsanak anyagot a munkához. S ha lehet, 1956-ban menjen ki már a divatból a hóvégi hajrá... Ádám József, a traktorosverseny győztese: Jövőre is az első díjat! Mindössze 19 éves, s máris ismeri az ország. Ő nyerte az országos ifjúsági traktorosversenyt, megelőzte nagynevű ellenfeleit. A jutalomképpen kapott új Csepel motorkerékpárral több ezer ifjú traktoros legszebb álmát, vágyát „rabolta“ el. Ádám Jóska különös fiatalember: olyan, aki nem álmodozik. Azt tartja: nincs elérhetetlen vágy — ha valaki akar valamit, s jó erős a keze, izmos a karja, nem kell ábrándoznia, hiszen — ahogy ő mondja — a markában van a szerencséje. Az idén is — amikor megjelent az országos ifjúsági traktorosversenyre szóló felhívás — olyan nyugalommal töltötte ki a csatlakozási ívet, mintha máris kezében lenne a győzelem. A Tiszafüred-Kocsi Állami Gazdaságban nem ismernek nála nyugodtabb traktorost. És akkor a legnyugodtabb, amikor a traktorán ül. Ismeri a gépet, tudja, mit lehet vele teljesíteni. Ha valami sürgős munka van, őt keresik. Mert ő a gépállomás leggyorsabb, leggondosabb traktorosa. Azt mondják róla, a traktor szerelmese. Nem számít az eső, a süvítő szél, ha ő traktora nyergében ülhet. Sürgetett az idő most az ősszel is. December 26-án jócskán szitált az eső, feláztatta a talajt s a traktorosok nem mentek szántani. Pedig a mélyszántásból jó adag hátra volt még... Ádám József nem sokat törődött az esővel. Kora hajnalban már dolgozott. A többiek, amikor meghallották, hogy Ádám gépe már kinn búg a határban — traktorra ültek és szántottak ők is egész napon át.. . S hogy mit kíván a jövő esztendőre? Azt mondja jövőre is megszerzi az elsőséget. Az első díjat is. S amit el akar érni azt megszerzi, ha törik, ha szakad! Ruttkai Éva színésznő: Szeretném megtalálni új szerepek titkainak nyitját Napjaink egyik legismertebb és legnépszerűbb fiatal színésznőjét, Ruttkai Évát is megkérdeztük, mit kapott a búcsúzóban lévő évtől, s mit vár az újtól? Egy pillanatig csodálkozva néz ránk, majd kedvesen elmosolyodik: — Bocsánat... Mi színészek másfajta időszámításban élünk. Az új színházi évadtól számítjuk az új évet, s az már nálunk elkezdődött... — Milyen volt 1955? Nem panaszkodhatom, igazán jól kezdődött, mert legkedvesebb szerepemet, a „Néma levente“ Ziláját hozta nekem. Aztán nyáron a svájci utazás, életem legelső külföldi útja.... Az anyák kongresszusán vettem részt. Aztán az „Egy pikoló világos“-ban játszottam életem eddigi legszebb filmszerepét, a Magyar Néphadsereg Színháza színpadán pedig eddigi legnagyobb, legszebb, legnehezebb szerepemet, a Szent Johannát. — Egyszóval csupa felsőfok, amit az évről mondhat. — Igen. Ezért tartok is egy kicsit az új évtől. Úgy érzem, az 1955. év eredményei után nem lehet, nem tudok már fokozni. Pedig a lehetőség megvan rá. Az 1956. év sem kezdődik rosszul. — Valami szép új szerep? — Nemcsak szép, de nagyon nehéz is. Csehov Sirályát mutatjuk be. Nyinát játszom majd. Már elkezdődtek a próbák is. De még most is félek tőle egy kicsit... — Ilyen eredmények után nincs oka félni. — Ez nem egészen úgy van. Minden új szerep új titok, amely előtt a legnagyobb művész is kicsit kezdőként áll az első pillanatban. Csak sok-sok munkával, tanulással, gyötrődéssel jön rá a titok nyitjára. 1956-ban ezt szeretném én is megtalálni... V szelepek titkainak nyitját. — Mit szeretne még? — Pihenni. Márkét éve nem nyaraltam. S ezt érzem. Fáradt vágyok. Szeretnék egy hosszú nyáron csak anya és feleség lenni. — Ezt szeretném megkapni az új évtől. A többi? — Titok. Azt majd a mindennapok sodra (Gajdár Pál felvétele) hozza el. Dömölky Lidia női tőrvilágbajnok: Részt veívni Dömölky Lidia, a női tőrvívás világbajnoka az elmúlt esztendőben írta be nevét a sport aranykönyvébe. Ő a vívósport történetének legfiatalabb világbajnoka: 19 éves korában került fel a győzelmi emelvény legmagasabb fokára. Úgy búcsúzik az óévtől, hogy emlékei még soká elkísérik, hiszen 1955 számára a nagy sikerek éve volt. — Egy esztendeje, amikor először vettem elő az 1955-ös naptárt, még nem gondoltam, hogy ez az év lesz első nagy eredményeim esztendeje. 1955-től többet kaptam, mint amennyit egy ifjú sportoló várhat — mondja. — Nemcsak a magyar bajnoki címet sikerült kivívnom, hanem Rómában, a világbajnokságon is sikerült megszereznem az aranyérmet. El sem mondhatom, milyen nagyszerű érzés világbajnoknak lenni, érezni, hogy megfeleltem a bizalomnak és megháláltam a támogatást, amelyben bennünket, sportolókat a párt és az állam részesít. Új érzésekkel, új örömökkel ismertetett meg engem az 1955-ös esztendő, amely számomra a kellemes meglepetések éve volt. — És mit vár 1956-tól? — Azt, hogy az se legyen számomra a kellemetlen meglepetések éve. Az idén rendezik meg a melbournei olimpiát. Lehet-e nagyobb az olimpián vágyam, minthogy hazám színeinek képviseletében ott lehessek az olimpiai részvevők között? Máris szorgalmasan edzek . .. Szeretném, ha az új évben munkahelyemen, az Óbudai Harisnyagyárban — ahol textiltechnikusként dolgozom — eredményesen végezhetném munkámat. Szeretnék tovább tanulni, az ősszel el akarom kezdeni egyetemi tanulmányaimat, textilvegyésznek készülök. Azt hiszem, mindez éppen elég terv egy esztendőre, s bizony jó lenne, ha 1956 nemcsak a szökőévek február 29-éjével lenne hosszabb, hanem mondjuk minden hét nyolc napból vagy minden nap 36 órából állna, mert én is „időzavarban“ vagyok, akárcsak a sakkozók. No, de azért a hétnapos hetekből és a 24 órás napokból is mindenre jut, ha az ember gondosan, felelősségteljesen használja fel idejét. Remélem, hogy egy esztendő múlva, ha visszanézek a most kezdődő 1956- ra, elmondhatom: ez az év is sok örömet hozott. Debrecen másodtisztje ! Indiát látni, az óceánon hajózni! Újévre befutott a Debrecen is. Karácsony estéje még Mohácson érte — az első hazai víz, a part, a ködben szálló, üdvözletüket fehér szárnnyal író hazai sirályok! — de ünnep másodnapjára, estére Pest alatt, a Duna kőpartjai közt beúszott a csepeli kikötőbe, haza érkezett világjáró tengerjárónk. Másnap kirakták az alexandriai gyapotot és Bandirmia boracidját. Edelényi Iván, a Debrecen második tisztje (ez út után lett sztahanovista) pontot tesz a hajónapló utolsó bejegyzése után, (7353 tengeri mérföld után átadtuk a Debrecent téli javításra Újpesten) íróasztaláról táskájába teszi feleségének berámázott képét, melléje könyvespolcáról kedvenc olvasmányát, a navigációs csillagászatot. Haza, családjához készül. Most mesél: október 22-én hajnalban indultak Transzjordániának. — A Debrecen az első magyar hajó, amely a Sinai félszigetnél, el-Akabában kikötött. Cukrot vittünk az arab államnak, külkereskedelmünk újabb piacára. Az út: le a Dunán a Fekete-tengerre, a Boszporuszon át, Márvány-tenger, Égei-tenger, Földközi-tenger, Port Szaidnál a Szuezi csatornán keresztül a Vörös-tenger, aztán fel a Sínai-félsziget mentén az Aquabaöbölbe, öt tengeren át! — Mi volt a legnagyobb élménye ezen az úton? — Nem vagyok már mai tengerész, de csak most láttam először cápát! Aquabába megérkezve, a fiúk rögtön hozzálátták a halászáshoz. Este volt, reflektorral világítottunk a vízbe. Ez odacsalja a halakat. Egyszerre csak vibrálni, foszforeszkálni kezd a víz: pilot halak csapata kavargott a vízben. Ez a foszforeszkáló tengeri hal a cápa „révkalauza“. A cápa testéhez tapadva érkezik (szállítja magát az élelemhez), de a zsákmány közelében előremegy — kalauzolja a nagy ragadozót, mert az rövidlátó, csak a pilot fényjeleit követi. Valóban, rövid idő múlva meg is jelent az első hatalmas uszony. Utána egy csapat óriási cápa .. — Mit kíván a jövő esztendőre? — Indiát látni, az óceánon hajózni! ... Idén először jártunk a Vörös-tengeren. Idén indítottuk útnak új, legnagyobb tengerjárónkat, a Békét. Hajózásunk, kereskedelmünk nagy lépésekkel halad előre. Eddig az Indiába tartó áruinkat Port Szaidnál idegen hajókra raktuk át. Úgy hallom, jövőre (vagyis hát idén) már mi visszük egyenesen a megrendelőhöz a rakományokat; Bombayba, Madrasba, vagy akár Kalkuttába is. Indiát, az óceánt szeretném látni. Ezért is boldog, békés új esztendőt kívánok! (Kőbányai) Kiss Dezső fizikus : A Szovjetunióba szeretnék utazni Én azután igazán nagy várakozásokat fűzök az 1956-os esztendőhöz: legnagyobb vágyamat kell teljesítenie, azt, hogy a Szovjetunióban a helyszínen ismerhessem meg az atomfizikai kutatásokat. Kiss Dezső elvtárs, az egyik legfiatalabb magyar fizikus nyilatkozik így kérdésünkre. Mint elmondta, az ó esztendő sem bizonyult szűkkeblűnek: 1955-ben sikerült elkészítenie disszertációját és elnyernie a kandidátusi tudományos fokozatot. Értekezésének címe: „A mű-mezonok közepes élettartamának mérése”. Hosszú, buktatókban nem szűkölködő tudományos út, kemény munka vezetett el eddig. Kiss Dezső, aki kitűnően végzett a debreceni egyetem matematika-fizika kémia szakán — s emellett „kitűnően végzett” az egyetemi ifjúsági mozgalomban is — Jánossy Lajos, a világhírű magyar professzor mellé került aspirantúrára. Itt folytatta le azokat a hosszadalmas vizsgálatokat, méréseket, amelyeknek eredményeképpen magyar anyagokból és alkatrészekből, hazánkban elsőnek elkészíthette mérőberendezését, a „késleltetett koincidencia készülék”-et. Ennek, illetve az itt alkalmazott technikának a segítségével most már olyan vizsgálatokat is elvégezhetünk majd a kozmikus sugárzás kutatásának területén, amelyekre korábban nem kerülhetett volna sor. így kutathatjuk, hogy a különböző rendszámú elemek atommagjai miképpen „fogják be”, azaz durván szólva, vonzzák magukhoz a mű-mezonokat, a kozmikus sugárzás e parányi részecskéit. Levihetjük a készüléket a föld alá is és megmérhetjük vele, mekkora a mű-mezon sugárzás sűrűsége egy bizonyos ponton. Mindezeknek a vizsgálatoknak közvetett jelentősége van, amennyiben következtetéseket lehet levonni belőlük az atommagok összetételére, s így az atomenergia felszabadításával kapcsolatos kérdésekre vonatkozóan is. Most azonban még merészebb tudományos távlatok nyíltak meg Kiss Dezső előtt. Egyik osztályvezetőhelyettese lett annak az atomreaktorosztálynak, amely a Központi Fizikai Kutatóintézet keretében megalakult. Ez az osztály veszi majd át azt az atomreaktort, amelyet — mint ismeretes — a Szovjetunió ajándékoz a magyar tudománynak. Kiss Dezső új beosztásában atomfizikai szakkönyveket tanulmányoz, hiszen ez a munkaterület teljesen új számára. Az új esztendőtől azt kéri: segítse ki a Szovjetunióba, hogy ott közvetlen közelről sajátíthassa el a reaktorfizika ott már kialakult és rendkívül magas fokra eljutott technikáját, továbbá, hogy olyan kutatási témát is találhasson ott, amelyet hazatérve, saját vizsgálataival is hasznosan művelhet majd. — Ha teljesülnek vágyaim — mondja —, akkor részt vehetek majd a nagy eseményben, az első magyarországi atommáglya működésének megindításában.