Szabadság, 1900. május (27. évfolyam, 100-124. szám)
1900-05-01 / 100. szám
XXVII. évfolyam. Nagyvárad, kedd, 1900. május 1. Egyem számára 10 fillér.szabadság POLITIKAI NAPILAP. A BIHARMEGYEI ÉS NAGYVÁRADI SZABADELVÜ PÁRT KÖZLÖNYE. Előfizetési feltételek: Szétküldéssel Helyben: Korona Negyedévre 6.— Félévre 12.— Egész évre 24.— Vidékre postával: Korona Negyedévre 7.— Félévre 14.— Egééz évre 28.— Kiadóhivatal: Kossuth Lajos-utcza, (Biharmegyei takarékpénztári épület), hova a hirdetések és az előfizetés-dijak küldendők. 100-ik szám. Hirdetések dija : 6 hasábos petitsorért egyszer 12 fllér. Háromszor és többször — — 8 fillér. Nyilttér 4 hasábos petitsorért 40 fillér. Bélyegdij minden hirdetés és nyilttérért — — — — 60 fillér. Reklám soronként — — — 2 kor Szerkesztési Iroda Kossuth Lajos utcza (Biharmegye takarékpénztári épület). Kéziratok miata nem küldetnek. Levelek Jókai Mórhoz, az örökbéke apostolához. Nagyvárad, április 29. Csodálat tölt el Méltóságod nemes alakja irányában, aki nemcsak megírta a jövő század eszményi regényét, de hisz is benne. Sőt nemcsak hisz benne, de a hit törhetetlen erejével munkálkodik annak megvalósításán. Ám ha regehősök vívnának is háborút a háború ellen, nagyon messzi volna a győzelem reménye. Ma még szobrot állítgatnak a nagy vérengzőknek, iskolákban tanítják a jelentékenyebb verekedéseket és kulturintézetek pályadíjakkal kecsegtetnek az öldöklés magasztalására. Sokkal közelebbi veszedelem, amely ellen a küzdelem is könnyebb először. A párbaj. Kutattam ama titkos tényezőket, amelyekből e brutális és messzi időkből hátramaradt szokás táplálkozik és megdöbbentő eredményre jutottam. A legtöbb védelem, ami a párbaj mellett valaha elhangzott, az volt, hogy a párbaj szükséges rossz. De miért szükséges? Mert kényszer az reá. De honnan ered a kényszer ? Az egyéntől? Nem. Az individuális ember nagyon természetesnek találja, az oktalan vérengzések kikerülését. Hát talán a társadalomtól? Az sem. Mert a társadalom nem szervezett test. Nincs szája, keze, lába. A társadalom az egyének szervezetlen tömege. Csak tömeg, de nem új alakzat. Marad a kaszinó és a katonaság. A kaszinóból kigolyózzák a »diszkvalifikált« embert, a katonaságnál lefokozzák a «lovagiatlant. * Más fórumot, ahol szégyen érné a nempárbajozót, — nem ösmerek. Nincs is. Tehát először a kaszinó. A kaszinó az egyének társulása — miniszteri jóváhagyással. Tagjai egyenként mind békés, felvilágosult polgárok, akik undorodva nézik a pusztító vérengzéseket. Ugyan melyik momentum változtatja tehát az ő társulásukat mégis a párbaj fenntartó erősségévé ? Talán a miniszteri jóváhagyás? Ez viccznek is rossz. Vagy talán a tradícziók ? Széchenyi István szent emlékére, hogy nem. Alaptalan előítélet teszi csak a kaszinókat a klub-becsület bírójává. Ha Ér-Sertvésen, vagy Mucsán, ahol eleddig hírből sem ösmerték a párbajt, egy nehány jámbor filiszter kaszinót «alakit, menten vége a derűs békességnek. Mert amit elnéz komám uram, meg a sógor, meg a szomszéd, azt súlyos becsületbeli sértésnek kvalifikálja a kaszinó, amely elvégre is a komám uramnak, a sógornak, a szomszédnak a gyülekezete. Magam is ösmerek egy pár derék, becsületes úriembert aki sohasem akart kaszinótag lenni, de aki örökre magán hordja a szégyenfoltot, mert nem lehet kaszinótag ! Tehát a párbaj egyik védő vára egy miniszterilég jóváhagyott társadalmi intézmény. A második a katonaság. Ha a katonák egymás között kötelezőnek tartják a párbajt, az az ő dolguk. Bárha úgy tartom, hogy a bátorságot, lovagiasságot, férfibecsületet épenséggel nem veszélyeztetné ott sem a párbaj kiküszöbölése, de azoknak, akiknek háború az elementumok, legalább jól áll a viaskodás. De érthetetlen, hogy miért terjesztik ki kényszerítő hatalmukat azokra is, akik elsősorban komoly hivatású polgárok és csak mellékesen tartalékos tisztek — muszájból Talán a gyávaságtól féltik a hadsereg hírnevét ? Ej, hisz azt ma már mindenki tudja, hogy ha valami kenyérkereső ember teste épségét félti, az korántsem gyávaság, valamint hogy nem bátorság, ha valaki fittyet hányva komoly kötelességeinek vakon rohan a veszedelembe. Tehát a párbaj másik védő vára egy testület, amelyet az állam tart fenn a polgárság pénzén. Katonaság és kaszinó : e két fórumon kell megüzenni a harczot a párbaj ellen és ha Méltóságod a törvényhozók és a clubmanek előkelőit táborába gyűjti — biztos lesz a győzelem. Maradok Nagyiálóságod alázatos szolgája : Nagy Endre A negyedik ülésszak. — Saját tudósitónk távirata. — Budapest, április 30. Az a csöndes intermezzo, mely a harmadik és negyedik ülésszak közt az országyűlésnek kijutott, ma véget ért. Megnyitották mindkét Házban az országgyűlés negyedik ülésszakát, mely beköszöntésekor a szokottnál is intenzívebben ébreszti fel a honatyáiban azt a benső tépelődést: vajjon nem utolsó ülésszaka lesz-e ez az 1806—1901-iki országgyűlésnek? A megnyitóról a következőkben tudósítunk : I. A képviselőház ülése. Bocsánat a merészségért, de van valami hasonlóság az ilyen ülésszakváltozásokban ahhoz a hangulathoz, amikor az iskolában egy-egy „időszak“ véget ér. Különösen most, ahogy látni, hogy az uj időszak — pardon, ülésszak kezdetére milyen friss munkakedvvel, milyen TÁRCZA. Gát az útban. írta: Petelei István. Amint Czeczil a városi nagynénjéhez beköltözött, hamarosan szép szerencse érte. Egy úriember alkonyatkor megszólította az utczán, s „szép leánykának“ nevezte, bánta Czeczil nem valami diszesen volt öltözve. Czeczil erre kigyult és remegett, pedig odahaza falun előre kiálmodta ezt a jelenetet. Ők czudar szegénységben tengtek sokadmagukkal egy kis falusi korcsmában, miközben Czeczil selyem vigadóról, tollas kalapokról, aranylánczokról ábrándozott, amilyeneket viselt egy tőlük elszármazott leány, ki meglátogatta a falusi famíliáját. Mégis majdnem sírásba fakadt, amint az idegen úri férfiú szép szóval hívogatta Czeczilt, hogy a nagy öreg ház czifra kapuján belépjen, mely előtt állottak. Czeczil elrántotta a kezét, betakarta az arczát s megiramodott. De csak a szegeletig futott s megállott. Az idegen ur nevetve utánament s erre Czeczil igazán elszaladt, meg se állva a nénje lakásáig. Hallgatag, töprengő lett azon este s nem aludt. Másnap azonban mégis amaz öreg házig visszasündörgődött s a czifra kapuja előtt vigyázva nézgelődött szét, mintha tájékoztatni akarta volna magát, bárha jól tudta, hol volt. Ekkor egy nyolcz-tizesztendős rongyos leánykába botolt, ki mohón keresgélt a földön valamit. — Mit keressz ? — Egy pénzt, rebegte. A szeme könnyel volt tele. — Egy pénzt ? Elveszítetted ? A gyermek sírva intett, s lekuporodva, kétségbeesve vájkálta a flaszter köveit az elgurult pénz után. Az ijedelme, s a fájdalma mind nőtt a sikertelenségre s hangosabban kezdett jajgatni. A pénz nagyon elbújt valahol s a leányka a kapuhoz dőlt zokogva. Erre a vaskosaras ablak megnyílt és valaki kinézett. Czeczil megrezzentő volt, az idegen ur. Czeczil a leánykához lépett, hogy zavarát elrejtse. A rongyos gyermek fuldokolva dadogott. — Mi történik — kérdezte az ur ? Czeczil bátrabban, egyenesen az idegen ur felé fordult. — Elvesztette a gyermek a pénzét, amivel az anyjának ételt akart venni. — Hol az az anyja? A gyermek siva rebegte . — A kórházban van. Az ur kilépett a kapun. Az utcza ekkor elég eleven volt. Szekerek jártak le s fel, s az emberek megállották a gyermek körül. Az ur pénzt adott a síró leánykának s a kiváncsiak dolgukra mentek . . . Mielőtt azonban az ur visszatért volna a házában merően végignézte a, lassan Czeczilt. Ez üde kívánatos, leány kipirult a tekintetre s megállt remegve mint a galamb a kigyó igézetére. Messzibbről viszont járókelők közeledvén, az idegen ur sietve Czeczilhez súgott. — ... Alkonyatkor itt várom, gyönyörű kis leányom, ma, olyankor, mint a tegnap láttam. Jó ? Egy perczig lássam csak drágám . . . Valamit mutatni akarok, nem bánja meg. Ajánljuk a t. közönségnek a tavaszi idény beálltával a legújabb divat, kalap, czipő, fehérnemű és nyakkendők REICHARD áruháza beszerzésére czéget 672 13—27 gptig, az elismert legolcsóbb bevásárlási forrást IFS Nagyvárad, Fő-utcza. Telefonszám 287.