Szegedi Uj Nemzedék, 1921. június (3. évfolyam, 121-145. szám)

1921-06-10 / 129. szám

Szeged, 1921 junius 10., péntek. Ára 2 korona. Ill­ik évfolyam, 129. szám. Keresztény politikai napilap. Előfizetési ára : Egész évre . . 480 — , Fél évre . . . 240.— „ Negyed évre . 120.— , egy hónapra . 40.— , Egyes szám ára 2 kor. Szerkesztőség és kiadó­­k iratai: Szeged, Kálvária­ utca, II. szám. Telefon 153. Felelős szerkesztő ZSIRKAY JÁNOS Kiadja: A Szegedi Új Nemzedék Lapvállalat Részv.­Társ. Nem! Nem! Soha! Békét hoz-e a „jogerős béke“? Most, hogy a francia kamara ratifikálta a trianoni okmányt, a magyar békeszerződést az an­tant nemsokára végre fogja hajtatni. Hogy ez mit jelent, nem célunk most részletezni, csak azt jelez­zük előre, hogy a végrehajtás folyamán fog csak kitűnni, mennyire nem tökéletes munka ez a béke­­szerződésnek csúfolt okmány. Az angol parlamenti tárgyalás alkalmával szellőztették azt, hogy a feltételek diktálásába az angol nemzet nem folyt be. Azokért a felelősséget a franciákra hárították. Briand erről nem beszélt ugyan, de a francia népnek háláját fejezte ki a trianoni békeszerződés létrejötte körül kifejtett mun­káért — Oláhországnak! Nos, azt hisszük, ez épen eleget mond! Tisztában lehetünk ezután azzal, hogy a fel­tételeket, amik leamputálják kezünket-lábunkat, amelyek a csonkán maradt testet gúzsba kötik, tu­lajdonképen kik diktálták. Nekünk ugyan ez nem újság és csak azért szögeztük le ezt, mert az an­tantállamok kormányférfiainak hivatalos nyilatko­zata. Elismerik, hogy a béke fércmunka és mint­egy mentegetődzésképen áthárítják a felelősséget az értelmi szerzőkre. Hogy ezt nem teszik nyiltan, természetes, aminthogy természetes Briandnak az a kijelentése is, hogy: „Magyarország békében és virágzás­ban élhet majd, ha nem vezetteti magát a bosszú­­állás hátsó gotdzatától, ha nem lát ellenségeket új határain túl és ha nem akarja visszaállítani a régi Magyarországot.“ Hát megnyugtathatjuk Briand urat, hogy a bosszú gondolata távol áll a magyar nép lelkivi­lágától. A „ciné mintye“ nem a magyar nép lelké­ben gyökerezik. A mi bosszúnk a kisantant soha meg nem nyugvó lelkiismerete! Az az örökös ret­tegés, ami a bűnöst, akiben el nem törölhető az örök igazság sújtó kezének tudata, soha el nem hagyja. Mi nem bosszút akarunk mi. Briand! Mi élni akarunk mint nemzet, ezeréves nemzeti múl­túnkhoz és életerőnkhöz, élni akarásunkhoz méltón! Olyan egészséges életet akarunk élni, amilyen élet­hez a nemzetünk testében rejlő erő jogot ad. Ha ez az erő, ami a csonka testünkben is él, rettegésben tartja a szétmarcangolásunkban bű­nösök lelkiismeretét, nem a mi bűnünk, hanem az ő büntetésük! A magyarság ugyan a keresztény erkölcsi alapra helyezkedett, de annak a krisztusi erénynek gyakorlását józan fejjel nem fogja tőlünk várni senki, hogy azokat, akik életünkre törnek, testvéri ölelkezéssel fogadjuk keblünkre. Azt hisszük, hogy Briand úr, akit a nagy revanche gondolatának a légköre nevelt politikussá, maga sem hiszi, hogy egy nemzet önként lemondjon mindenről, ami életének alapfeltétele s nagylelkű gesztussal megbocsásson mindent, amit ellene vét­keztek. De éppen ez az, amit meg kell fontolnunk! Briandnak ez a kijelentése a diplomácia nyakato­kért nyelvéből józan magyarságra fordítva ezt je­lenti : Magyarország ne várjon semmi jót ellensé­geitől. Ne higgye azt, hogy az antant a hóna alá nyúl, mert az antant nem akar, de nem is tud segíteni! Ez majd a béke végrehajtása folyamán fog kitűnni, de ki fog tűnni majd különösen a porto­­rosei tárgyalásokon. Az antant minden reményét most már csak az utódállamok gazdasági vérkeringésének meg­indításába helyezi. A politikai közeledés, a „dunai konföderáció“ teljes csődöt mondott. Közeledés helyett létrejött a kisantant, a félelemből fakadt dacszövetség a félholtra szabdalt Csonkamagyar­­ország ellen. Most majd megkísérlik a gazdasági kapcso­latot az utódállamok között. Lloyd George már nyilatkozott is az antant terveiről: minden vám­sorompó lerombolását kívánja az utódállamok kö­zött. Majd meglátjuk, hogy a kisantant ezzel a tervvel szemben hogy fog viselkedni! Mi tudjuk, hogy Magyarország­­ezeréves határai között ideális a gazdasági egység, amelynek megbontása a termé­szet ellen való bűn. Ebben a gazdasági egységben meg voltunk ezer éven át úgy, hogy legutóbb — küzködve bár — még az osztrák tartományokkal közös vámterületen is éltünk. Mi nem fogunk ettől a kívánságtól meg­ijedni. Úgy látszik az antant is rájött már, hogy ez a gazdasági egység, amit a Kárpátok koronája foglal be, büntetlenül meg nem bontható. Kiváncsiak vagyunk azonban, hogy a szom­szédaink háborgó lelkiismere mit fog szólni Lloyd George kívánságaihoz ? Megint ki fog majd tűnni, hogy nem a mi hosszú gondolatunk állja útját a mi további békés, „virágzó“ életünknek, hanem ez a kontár fércmű, amely most már „jogerőssé“ vált. A végrehajtás során egyéb lehetetlenségek is sorra napvilágra jönnek majd, amik nyilvánvalóvá teszik, hogy az antant akkor sem segíthet a dol­gokon, ha véletlenül akarna is. Mi várhatunk — ezeréves küzködésünk megtaníthatott rá, hogy azé a jövő, aki jobban győzi türelemmel. Nem mi fogjuk Középeurópa békéjét felbo­rítani, felborítja majd ez a „béke“, ammely a kis­antant gyötrő lelkiismeretének élő vallomása. Rr. Nemzetgyűlés A kultusztárca költségvetésének tárgyalása Szerda délutáni ülés A nemzetgyűlés délutáni ülését Kenéz Béla alelnök egynegyed 5 órakor nyitotta meg. Sziráky László szólalt fel elsőnek, aki utalt Magyarország nehéz helyzetére, amelyből a múlt­ban különösen a kisgazdák vették ki részüket, ennélfogva indokolt a mezőgazdasági kérdések fellendítése. Örömmel veszi tudomásul a minisz­ter abbeli törekvését, amely a kopár területek be­­fásítására vonatkozik. Nem lát intézkedést a tenyészállatok védelmére. A méhészet felkarolását a miniszter figyelmébe ajánlja. Utal a kisbérletek nagyobb mértékben való megvalósítására. Minta­gazdaság felállítását sürgeti. A költségvetést el­fogadja. Utána Kuna P. András szólalt fel. A bér­lőkre hívta fel a kormány figyelmét. A béremelé­sek tényleg nagyon aránytalanok. Ez a költség­­vetés a múlté és annak reményében, hogy a jövő költségvetésünk talán valamivel kedvezőbb lesz, kéri a költségvetés elfogadását. (Éljenzés és taps.) Ezután általánosságban elfogadták a föld­művelésügyi tárca költségvetését. Széchenyi Viktor gróf határozatára vonat­kozólag nagyatádi Szabó István miniszter kijelenti, hogy a maga részéről azt elfogadja. Vass József kultuszminiszter Széchenyi hatá­rozati javaslatának a kultusztárcát érintő részeire megjegyzi, hogy a kultuszminisztériumban a köz­­oktatásügyi reform kidolgozás alatt áll, azonban nem tudja megígérni azt, hogy a határozati javas­latban jelzett két hónapon belül az elemi oktatást, illetve a tanítóképző intézeteket a megváltozott viszonyoknak megfelelően átszervezi. Az egész közoktatásügyi reformot a legnagyobb higgadt­sággal kell kezelni és nem lehet azt záros határ­időn belül végrehajtani. Elnök felteszi a kérdést, hogy a Ház elfogadja-e a határozati javaslatot. A nemzet­gyűlés a határozati javaslatot elfogadja. Ezután áttértek a földművelésügyi tárca költségvetésének részletes vitájára, amelyet a Ház el is fogad. Ezután a kultuszminiszteri tárca költség­vetésének vitája során elsőnek Csukás Endre szólalt fel. Nekünk első­sorban arra kell töreked­nünk, hogy a falvakban a népnevelést helyre­állítsuk. Egyetlen egy­­tárcának élére sem kell a jelen körülmények között olyan férfiú, akinek annyira a szívén és lelkén kell a tárcát viselnie, mint a kultuszminiszternek, mert neki nemcsak számok­kal, hanem szívvel és lélekkel­ kell felvenni és kezelni tárcájának minden ügyét és meleg érzéssel kell annak minden részét viselnie, mert az ifjúság­ lelki melegéről és érző szívéről van szó. Ezt tapasztalom a miniszter úrnál is és tudom, hogy ő a falu iránt meleg együttérzéssel és szimpátiá­val viseltetik. Amidőn a falu kultúrájáról szól, ki kell térnie a megszállott területeken lévő egyetemek sorsára is, amelyek könyvtáraiknak és felszerelé­seiknek nagy részét ott hagyták. Ezeknek az egyetemeknek új felszerelésekkel való ellátása lehetetlen akkor, amikor a falvak iskolái teljesen elhanyagolt állapotban vannak. Amidőn egy tanító 80—100 gyermeket tanít összezsúfolva egy terem­ben, nem tartja tovább helyesnek, hogy új közép­iskolákat létesítsenek. Ipariskolákra és erdőiskolákra van szükség. Mindenben praktikumra kell helyezni a fősúlyt, hogy intelligens gazdákat és iparosokat tudjunk nevelni. Ezután beszél a felekezeti és községi tan­erők fizetésrendezéséről, hogy azok éppen úugy dí­­jaztassanak, mint az államiak. Ezután beszélt a nyugdíjas tanítók járulékai­nak késedelmes kiutalásáról s kéri ebben a tárgy­ban a legsürgősebb intézkedést. Ezután a közpapságról beszélt. A közpap­ság volt úgy a háború előtt, mint alatt, majd a proletárdiktatúra bukása után az egyik igen fontos államfentartó elem. Kéri a minisztert, hogy a közpapság érdekében ne ragaszkodjék a törvény rideg álláspontjához és a drágasági illetékek megállapításánál a papokat megillető holdaknál ne a holdak száma, hanem a földek haszna szol­gáljon alapul. A költségvetést elfogadja. Mielőtt áttérnének az interpellációk tárgya­lására, az elnök napirendi javaslatára kimondotta a Ház, hogy legközelebbi ülését június 9-én, csü­törtökön délelőtt 10 órakor tartja, amelynek napi­rendjén a költségvetési javaslat vitájának folyta­tása szerepel. Birtha József az első interpelláló: Interpel­lációjában kérdi a külügyminisztert, hogy haj­landó-e közbelépni a felvidéki reformátusok érde­kében és a békeszerződés pontozatai értelmében a nemzeti kisebbségek nyelvi, kulturális és vallás­szabadságának biztosítására mindent elkövetni. Az interpellációt kiadták a külügyminiszternek. Több interpelláció­ törlése után az ülés fél 9 órakor véget ért. Csütörtök délelőtti ülés A nemzetgyűlés mai ülését fél 11 órakor nyitotta meg Rakovszky István elnök. A vallás- és közoktatásügyi minisztérium tárcájának költségvetési vitája következik. Első szónok Gerencsér István: — A magyar politikának a magyar kultúra iránt nem volt meg a kellő érzéke. Ennek hát­rányát most látjuk. Egész népoktatásunkat át kell alakítani. Kötelességünk az ifjúsággal megismertetni a háború történetét s a gyilkos trianoni békeszer­ződést. Ez olyan kötelesség, mely alól kitérni nem lehet. A háború történetét azonban nem olyan be­állításba kell tartani, mint ahogy azt Sándor Pál nemzetgyűlési képviselő itt előadta, nem úgy, hogy mi már 1915-ben tudtuk, hogy a háborút el­vesztettük, mert ez nem áll. Akik a fronton vol­tunk, erősen reménykedtünk, hisz mindenütt el­lenséges területeken állottunk. Ezután indítványt nyújt be, hogy utasítsa a nemzetgyűlés a köz­

Next