Szolnok Megyei Néplap, 1983. január (34. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-29 / 24. szám

1983. JANUÁR 29. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Hányadik „kérdés” a művelődés? Ellentétes vélemények két településen A nyakunkba varrtak, de reméljük nem marad sokáig, olvastam a sofőr és a kocsi­kísérő mustráló szemvillan­­tásaiból, amikor a téesz el­nöke közli, hogy egy fuvarra melléjük szegődöm. Az IFA fülkéjében szűkösen félünk. A potyautas miatt a jól meg­termett rakodó a motorház­ra szorul. Nem csoda, nehe­zen oldódik a beszélgetés. Már visszafelé gurul a teher­autó,amikor a „pilóta” rá­szánja magát, nyilatkozik . Tudja­, a szövetkezeti tagoknál — de azt hiszem, ez minden munkahelyen így van — sokadik kérdés» a sor­ban a szórakozás, a műve­lődés. Ha benn végzünk a munkával, otthon­ folytatjuk a háztájiban. Mindenki sze­retne jobb, kényelmesebb körülményeket biztosítani családjának. A kikapcsoló­dásra csupán hétvégén jut idő, ha jut. A többi napon vacsora közben átolvasgatja az ember az újságot, a t­évé — ha nem focimeccs, vagy krimi megy a műsorban­— leginkább altatónak jó. Időn­ként egy-egy könyv, mozi ritkán, színház még ritkáb­ban. Sokszor az is elég, ha az ember otthon elengedheti magát, nem kell törődnie semmivel. Sajnos, ez nem sűrűn adatik meg. Megmon­dom őszintén, nem irigylem azokat, akik a kulturális programokat szervezik, s azokra próbálják toborozni a közönséget. * * * A jászladányi Egytértés Termelőszövetkezet közmű­velődési előadója Szántó Lászlóné. Féléve került a téeszhez, előtte a község könyvtárában dolgozott. — Volt kollegáimtól ma is sok segítséget kapok. Amit jelenleg csinálok, sokkal összetettebb a könyvtári munkánál. Tulajdonképpen még a „belerázódás” idősza­kát élem. Apró-cseprő és komolyabb problémáim meg­oldásához a művelődési ház e téren tapasztalt vezetője ad tanácsokat. Igen jó a munkakapcsolatunk. Lassan tízéves hagyomány Jászladányban a szocialista brigádnapok megrendezése. Évente hat-nyolc alkalom­mal a tsz — a település üze­mei — dolgozóinak és csa­ládtagjainak a művelődési házban különböző szórakoz­tató műsorokat, előadásokat tartanak. Mindig telit ház előtt. A Szigligeti Színház, a Népszínház bemutatóira a pótszékek is „elkelnek”. — Sajnos, a pesti színhá­zak előadásaira nagyon ne­héz jegyet szerezni — pa­naszkodik Szántó Lászlóné — pedig szívesen utaznánk fel gyakrabban is egy-egy jó darabot megnézni. Szeret­nénk a jövőben különböző szakköröket létrehozni, me­lyek a háztájiban dolgozók­nak ötleteket, segítséget ad­nak. Ugyancsak ezt akarjuk szorgalmazni a tanfolyamok indításával, a pályázatok ki­írásával is. — Mi szerepel még az idei közművelődési munkaterv­ben? — Az a helyzet, hogy még nincs kész. Tavaly sem kap­tam kézhez még mutatóba sem. Az ideit áprilisiban (!) állítjuk majd össze. Addig érdeklődöm, kit, mit szeretne. A termelőszövetkezet 120 ezer forintot utal évente a tanácsnak közművelődési cé­lokra, illetve a sport támo­gatására, azonban ebből az utóbbi a közművelődési in­tézményekhez mérten — ér­demes, érdemtelenül? — na­gyobb arányban részesül. Az összegből a művelődési ház 40 ezer, a könyvtár pedig 10 ezer forintot kap. — Egészséges lokálpatrió­ta, hagyományápoló szellem nyilvánul meg évek óta a termel­őszövet­kez­et koll­ek­t­í­­­vája részéről — mondja Kal­már István, a művelődési ház vezetője. — Kezdemé­nyezésben, társadalmi mun­kában mindig őik voltak az elsők. Annyit tettek már a településért, hogy nehéz lenne mindent számba ven­ni. Véleményem szerint a tsz-en belül a kulturális éle­tet úgy lehetne még pezs­gőbbé tenni, ha a különböző munkahelyeken, sőt, a szo­cialista brigádokban is köz­­művelődési felelősöket vá­lasztanának, akik a propa­ganda munkát, a szervezést segítenék, vagyis kiépülne a saját aktívahálózat. A termelőszövetkezetben régóta szép eredménnyel végzik a szakmunkástanulók beiskolázását, az utánpótlás biztosítását. Hasonlóan gyü­mölcsözőek lehetnének azok a mezőgazdasági jellegű szakelőadások, amelyeket a tagok, a szakemberek kama­­toztath­a­tnának, ilyeneket ma még csupán elvétve tarta­nak. Azt már „halkan mon­dom”, hogy nemrégiben a nagyközségben működött egy „ezüst diplomás” kórus, melynek gazdája a termelő­­szövetkezet volt és több osz­­tag is énekelt az együttes­ben. Úgy gondolom, a dalo­sokat ma sem kellene las­­­szóval fogni, hogy újjá­éled­jen az énekkar. * * * — Egy nappal korábban kellett volna jönnie — fo­gad Ficzek Béla személyze­ti vezető —, az előadónk ugyanis épp ma ment vi­s­­­sza gyesre. Egyelőre én vi­szem tovább a munkáját. Előkerül egy jelentés, amely a jászikiséri Lenin Tsz tavalyi oktatási és közmű­velődési tevékenységét érté­keli. Az ötven személyt be­fogadó saját klubhelyiség­ben zajlottak, zajlanak a brigádgyűlések, filmvetítések, szakmai, politikai tovább­képzések. Az adatok alapján úgy tűnik, a kirándulások, a színházlátogatások igen népszerűek. A jegyekért sok­szor már-már marakodnak, jegyzi meg a személyzeti ve­zetői. Fotószakkörüknek harminc tagja van, volt ki­állításuk, a képek egy részét dekorációra használják.­­ A kulitúrházat most építik át, így sajnos jó ideig le kel­l mondanunk a meg­szokott programjairól. A szö­vetkezet 300 ezer forint érté­kű téglával járult a mun­kához, és ha a társadalmi munkában számítanak ránk, akkor sem mondunk nemet. Egyébként eddig évente 10 ezer forintot juttattunk a művelődési háznak. A köz­ségi könyvtárnak van egy kis, kihelyezett részlege ná­lunk. A dolgozók inkább itt helyben kölcsönöznek, ha kedvük támad olvasni. Az az igazság, hogy a legtöbben fizikai munkát végeznek, ami utá­n az is elég, ha az ember ikisnyújtóz­hat a tele­vízió előtt, vagy zenét hall­gat. Ha már egyszer haza­ment valaki, nehezen moz­dul k­i a lakásból. A nagyközség könvtára egy helyiségből áll. A raktárt függönyökkel választották le, de az olvasótér is zsúfolt. A roskadozó polcok között ket­ten már nehezen férnek el egymás mellett. Huszonnégy­ezer kötet, parányi területen. — A tsz majd nyolcszáz tagja közül hányan iratkoz­tak be a könyvtárba? Seres M­ikl­ósné, az intéz­mény vezetője a statisztikát böngészi. — Szak- és betanított munkás tizennyolc, hat egyéb fizikai dolgozó, a termelés irányítói közül pedig ket­ten, összesen huszonhaton. De ehhez hozzá kell tenni, hogy többüknek gyermekük vagy ismerősük visz köny­vet. — A kihelyezett 200 köte­tes könyvtár működtetésén túl milyen kapcsolatot tart a termelőszövetkezettel ? — Rendszeres volt az író­­olvasó­i talál­kozó, tavaly azonban ez elmaradt, mert nem tartottak rá igényt. Bár az­­ is igaz, hogy ettől füg­getlenül megrendeztük vol­na, csak egyszerűen nem volt író, aki feljöjjön Jász­­kisérre. A mezőgazdasági könyvhónapot viszont min­dig közösen szervezzük, így az idén is. Fekete Sándor Kecskeméten a Szórakaté­­nusz Játékműhely és Mú­zeum országos pályázatot hirdetett Petőfi Sándor szü­letésének 160. évfordulója al­kalmából , a költő versei­nek és életének egyes mozza­nataihoz kapcsolódó rajzok, játékok készítésére. A beér­kezett 3200 alkotás közül a legszebb 330-ból kiállítást rendeztek, s a legsikeresebb 36 mű szerzőjét egyéni dí­jakkal jutalmazták. A kiállí­tást március 15-től Kiskörö­­sön is bemutatják. Kecskeméti tanulók a kiállí- A keceli Borbély Erika táson Anyám tyúkja című alkotá­sa (batik) ? Igény és lehetőség Ma már senki sem vitatja annak az oktatási rendszer­nek korlátozottságát amely­nek rendeltetése az volt, hogy az embert csupán egy szűkebb szakmai, lényegileg eszközjellegű termelési funk­ció teljesítésére készítse fel. Az is tudott, hogy az általá­nos műveltség nem kizáró­lagosan arra való, hogy a munkával kapcsolatos új kö­vetelmények teljesítését se­gítse, hanem mindenek előtt arra, hogy hozzájáruljon a személyiség formálásához, a sokoldalú szocialista ember tulajdonságainak kibontakoz­tatásához, az ember és a tár­sadalom közötti viszony ala­kításához. A műveltségeszmény te­hát meghatározott, de mi­lyenek a lehetőségek a célok elérésére a felnövekvő szak­munkás-generációk körében­? A karcagi 629-es Ragó An­tal Ipari Szakmunkásképző Intézetben kerestük erre a választ. A beszélgetésen részt vettek dr. Nagy István­né igazgató, Cs. Németh Lászlóné magyar—történe­lem szakos tanár, Dobos Ist­ván igazgatóhelyettes, diák­otthonvezető, Csesznok Mik­lós műszaki tanár, H. Tóth János műszaki tanár, Szek­­rényesi László KISZ-tanács­­adó tanár. Beszédes számok Didaktikai tényező: a kép­zésnek figyelembe kell ven­nie az előképzettséget. A szakmunkások esetében az általános iskolából hozott tu­dásszintet. A karcagi intézet negyven­négy elsőéves tanulója ma­gyar nyelv és irodalomból 3,2-es tanulmányi átlagot „hozott” magával az általá­nos iskolából: jó rendű volt 9 százalékuk, közepes 54,5 százalékuk elégséges 34 szá­zalékuk. Ha a történelemből kapott átlagosztályzatot — 2,6 — vizsgáljuk, sajnos még ros­­­szabb a kép. Jeles osztályza­tú volt a tanulók 2,2 száza­léka, jó 2,21 százaléka, kö­zepes 57 százaléka, elégséges 39 százaléka. Matematikából 2,5 az át­lag, kémiából 2,45, fizikából 2,6. Szorgalmuk minősítése; példás: nincs; jó: 25 száza­lék; változó: 65,9 százalék, hanyag: 9 százalékuk. Az előző nagyon is beszé­des mutatók tárgyalásakor az a kérdés is élesen felvető­dött, hogy valójában kettes­­e az általános iskolából ho­zott kettes? Nem általánosít­ható, de sajnálatosan elég gyakori jelenség, hogy a ta­nulók nem a tényleges tudá­suknak megfelelő osztályzat­tal kerülnek a szakmunkás­­képzőbe, — amelynek köve­telményszintje igen magas. A tanulók megismerő ké­pességének egyik feltűnő jellemzője, hogy gondolko­dásuk javarészt konkrét fo­galmakkal történik, az abszt­rakt fogalmak szinte teljesen hiányoznak náluk — állapít­ja meg egy tanulmány. Az előzőekhez — természetesen —­ igen szorosan kapcsolódik a beszédkészség fejletlensége. A tanulók aktív szókincse szegényes, a fogalom-megha­tározásokban bizonytalanok. Beszédkészségükkel össze­függésben, helyesírásuk is nagyon gyenge, jó néhány ta­nulónak az íráskészsége sem fejlődött ki megfelelően. Milyen lehetőség van a műveltséghátrányok „beho­zására’’ a szakmunkásképzőn belül? Menők és... Az iskola tanárainak ta­pasztalata, hogy az elsőéves tanulók általános aktivitása igen szerény. Ezt jórészt ma­gyarázza az új környezet, a megváltozott életforma is, de számos jel utal arra, hogy a szakmunkásképzőbe került tanulók jó része az úttörő­szervezetekben sem szokta meg — az életkori­ sajátos­ságainak megfelelő — a közös­ségi aktivitást. Körültekintő pedagógiai munkát igényel mobilizálásuk a különböző, a kulturált együttlét normá­inak megfelelő cselekvések­re. A szakkörökön való tu­datos részvétel, a különböző öntevékeny művelődési for­mákban való szerepvállalás csak nevelői ambicionálás­­sal és irányítással eredmé­nyes, a tanulók többsége ezen a területen önállótlan, visszahúzódó. Mindez annál is inkább feltűnő, mert az iskolán kí­vüli tevékenységeikben igen erős — különösen az utolsó éveseknél — az önállóságra való hajlam. A különböző magatartás­­formák vizsgálata érdekes és elgondolkoztató összefüggé­seket mutat. A munkára ne­velésben az iskola szinte ma­gára marad. A szülők — tisz­telet a kivételnek — nemigen veszik igénybe gyermekeiket a ház körüli tevékenységre sem, az időszakos mezőgaz­dasági munkáktól meg egye­nesen „kímélik”. A serdülő fiatalok — már majdhogy szakmunkások — viszont megfelelő fizetség ellenében különböző „fusi” munkákat vállalnak, s a keresett pénz­zel önállóan rendelkeznek. Sajnos az esetek jó részében olyan vásárlásokra, cseleke­detekre költik keresetüket, ami kárukra van. Az iskola nevelő tendenciáival ezek a nem megfelelő társaságok­ban felvett szokások szem­­benállnak, ellensúlyozásuk igen nehéz, a gyermekcso­portokon belül a különböző, külső — divatos — hatások miatt szemlélettorzulások ta­pasztalhatók. Aki sokat ke­res és „jól él”, divatosan jár, az a menő, aki az iskola nor­matíváihoz, a közösségi élet­hez alkalmazkodik, az a „bunkó”. Persze, teszik még hozzá a beszélgetésben résztvevők egyetértésben, a mi tanuló­ink semmivel sem rosszab­bak, mint máshol. Ezt különben is az iskola eredményei is bizonyítják. Országos és megyei verse­nyeken nyernek első,— vagy előkelő — helyezéseket a karcagi szakmunkásjelöltek, ott vannak a város minden kulturális rendezvényén, rendszeresen színházba, hangversenyre járnak, az ér­deklődőbbek hamar túljut­nak az olvasóvá válás „gyer­mekbetegségein”, értékesebb irodalmi alkotásokkal ismer­kednek. A tanulóknak — azon a héten, amikor az iskolában vannak — naponta 8—9 órát kell — vagy kellene —­ ta­nulniuk, a tantervi követel­ményekkel csak így tudnak — vagy tudnának — lépést tartani. Gyakorlatilag na­gyobb az iskolai terhelésük — időben! — mint a főisko­lásoké, egyetemistáké! Ez már eleve elgondolkoztató, de még inkább az, amikor a tanórákon, egyéni tanuláson kívüli művelődést — mint igényt — is számon kérjük a tizenéves lányoktól, fiúk­tól. Az iskola háromszázötven tanulójából alig százötven a helybeli, s a többi a diák­otthon lakója, vagy bejár a környező községekből. A műveltség megszerzésé­nek folyamatában nagy sze­repük lenne a különböző fal­vak művelődési intézményei­nek, hiszen a tanulók min­den héten két napot lakóhe­lyükön töltenek, — többnyi­re programtalanul. A falu­si fiatalok esetében a pihe­nésre, szórakozásra fordítha­tó idő — esetükben — több­nyire aktív művelődés nél­kül telik el, míg városi tár­saik részesei lehetnek a kü­lönböző kulturális rendezvé­nyeknek. De nem „felhőtlen” a diák­otthonban lakók hétközbeni elfoglaltsága sem, mert szá­mos olyan látszattevékeny­ségben is részt kell venniük, amelyekről a tanár—diák egyaránt tudja, hogy telje­sen feleslegesek, sőt elriaszt­ják a tanulókat az érdemi, egyén és társadalom számá­ra egyaránt hasznos tevé­kenységektől. A diákok élet­kori sajátosságait figyelmen kívül hagyó, érdeklődési kö­rüktől távolálló elfoglaltsá­gok csak az időt veszik el az értékes ismeretek megszerzé­sétől. A látszattevékenység per­sze nemcsak a diák idejét rabolja, tovább fokozza az amúgy is túlterhelt tanárok elfoglaltságát. Nehéz grádicsok A nevelők döntő és túlnyo­­mó többsége maradéktalanul igyekszik megfelelni felada­tának a legnehezebb körül­mények között is. De adott kereteken belül a lehetősé­gek bizony végesek. Arra is van példa, hogy egy szakta­nár — szükségből — tíz szakmai tantárgyat is tanít, ráadásul a szakmák egy ré­szében megfelelő tankönyv sem áll rendelkezésére. A villanyszerelő tanulók példá­ul olyan tankönyvből tanul­nak, amely már a nyolcadik utánnyomásban jelent meg, s a szakmai szabványok ez­­idő alatt — az egyes terüle­teken — háromszor, négy­szer megváltoztak. A korri­gálás igen nagy terheket ró a tanárokra. A közismereti tantárgyak óraszáma igen alacsony, az osztályfőnökök lehetőségei is igen szerények: minden má­sodik héten tarthatnak csak osztályfőnöki órát, ez az idő tulajdonképpen­­ a tanulók megismerésére is kevés. A lehetőségek tehát sok te­rületen elmaradnak — nem anyagiak miatt — az igények mögött, ennek ellenére a ge­nerációk közötti műveltség­különbségek a mai tenden­ciák mellett szólnak. Negy­venhét tanuló szüleinek isko­lai végzettségét vizsgálták. Az édesanyák közül huszon­egyen, az édesapák közül húszan nem végezték el az általános iskola nyolc osztá­lyát, (elvégezte tizenkilenc édesanya, tizenöt édesapa) szakmunkás oklevele öt anyának, nyolc apának van mindössze. A mostani tanulók ennél már mindenképpen előbb járnak.. . Tiszai Lajos Dr. Nagy Istvánné Dobos István Cs. Németh Lászlóné Szekrényesi László H. Tóth János Csesznok Miklós

Next