Délvilág és Temesvári Új Szó, 1991. július-szeptember (48. évfolyam, 157-228. szám)
1991-07-06 / 157. szám
Gróf Széchenyi István gazdag életművében a Tisza-szabályozás kiemelkedő helyet foglal el. A másfél évszázados török uralom után a XIX. században kibontakozó, s a lakosság lélekszámának erőteljes emelkedésével párosuló társadalmi-gazdasági fejlődést (a letelepedést, a földművelést, a közlekedést, a kereskedelmet stb.) egyre jobban akadályozták a rendezetlen vízvi-viszonyok, a nagy kiterjedésű és hosszan tartó árvízi elöntések, az időnként fölszaporodó belvizek, a hatalmas mocsarak, a járhatatlan utak. A vízviszonyokon az 1700-as évek közepétől kezdve elsősorban a Tisza felső szakaszán és a mellékfolyókon próbáltak javítani (a folyókanyarok átmetszésével és töltések építésével), továbbá megkezdték a mocsarak lecsapolását és a vizenyős területek rendezését is. Ezek a kezdeményezések hellyel-közzel javulást hoztak, de a még rendezetlen szakaszon tovább növelték a bajt, a nagyobb vízáradásokkal szemben pedig hatástalanok voltak. Bebizonyosodott ez az 1816. évi és az 1830. évi hatalmas Tisza-völgyi árvíz és belvíz alkalmával is. A vízbajok orvoslását sürgető erőteljes társadalmi igény az 1820-as és 30-as években egybeesett a feudális rendszer átalakítását célzó reformmozgalommal, melynek vezéralakja gróf Széchenyi István volt, aki hazájának fölemelése érdekében igyekezett minden alkalmat megragadni, minden előrevivő kezdeményezést fölkarolni. Ezek közé tartozott a vízszabályozás is. 1830- ban megjelent „ti/te/”című munkájában ezt írja: „Hazánk jó részét víz bírja, posvány fedi, s hogy sokszor - s ezen ne kételkedjünk - valami rossz kotyogó malom hátráltatja egy egész vidék virágzását! Ha igazán s öncsalás nélkül akarjuk számba venni, mily kevés mai napi haszon tartja paralizálva némely vidékek jövendő bizonyos nagy hasznát, s óriási előmenetelét csak indignatioval szemlélhetjük a Kőrös berkeit, Tisza, Dráva, Bodrog kiöntését, Hanságot, sőt, mellyeken ezernyi familiák élhetnének boldogul, mellyek tán most nyomorúsággal küzködnek, vagy egészen új nemzetségek támadnának, mellyek által az ország ereje s dísze hathatósan öregbedne. Milly szép tartományokat nyerhetnénk egy csepp vérontás nélkül a hazának s mennyire szelídülne s nyájasodna még anyaföldünk levegője is, ha nád és zsombék helyett, menyben most róka s farkas csatangol, kies mezők s mosolygó lakhelyek támadnának!" Széchenyit a múlt század 30-as éveiben - a dunai gőzhajózás meghonosítását követően - többek között az Al-Duna szabályozása köti le. E munkálatokat királyi biztosként irányítja. Első dunai útjára magával viszi Beszédes Józsefet, az Al-Dunán pedig szoros munkakapcsolatba kerül Vásárhelyi Pállal. A kor e jeles vízi mérnökei nyilván kellően tájékoztatták Széchenyit a vízszabályozás elvei és gyakorlati részletkérdései felől. Vásárhelyi egyik angliai útjára is elkísérte a grófot, később pedig a Tisza-szabályozás előkészítésén dolgoztak együtt. Széchenyi tehát vízügyi-műszaki ismeretekkel is fölvértezve vághatott bele az óriási feladatba. Az átfogó Tiszaszabályozásba. Ugyanebben az évtizedben kezdi meg a helytartótanács megbízására a Tisza teljes vízrajzi felmérését, amelynek befejezése után, annak gazdag adatanyagára támaszkodva készíti majd el 1845-46-ban Vásárhelyi Pál, Széchenyi István első számú munkatársaként, a Tisza általános szabályozási tervét. Egy panaszos ügy kivizsgálása során Vásárhelyi Pál - talán Széchenyi sugallatára - a közös érdeknek megfelelő „előleges javaslatot adott a Felső-Tisza egységes szabályozására. Ezt a szabályozás ügyében kijelölt bizottság báró Vay Miklós elnöklete alatt 1845. június 12-én megtárgyalta. Vay azonban nem akarta, hogy őt küldjék ki királyi biztosnak ebben az ügyben, így a feladat Széchenyire hárult, akit Metternich már tavasszal félhivatalosan fölkért a helytartótanács kebelében felállítandó, a magyarországi közlekedési állapotok javítását elősegítő külön bizottmány elnökévé. Széchenyit nem érte váratlanul a felkérés, hisz reformterveinek végrehajtása érdekében már korábban is kereste a kapcsolatot a kormánnyal, és kérte támogatását. Elképzeléseit „Magyarország kiváltságos lakosaihoz’című, az országgyűléshez intézett és a Jelenkor hasábjain megjelent felhívásaiban fejtette ki 1844 tavaszán és nyarán. Eszméinek konkrét megvalósítására a Tisza-völgy kínálta a legalkalmasabb terepet. Sem címet, se fizetést nem akart. Az elsőt nem tudta elhárítani, de a másodikat igen: „semmi egyenes fizetést nem fogok húzni... Pedig nagy summára voltak készek!" Széchenyi 1845. augusztus végén kapja kézhez kinevezését a közlekedési bizottmány élére. Rá egy hétre leteszi az esküt a császár kezébe, mint titkos tanácsos. Szeptember első napjaiban Vásárhelyi Pállal és másokkal tervezgeti tiszai utazását, s a helytartótanácsban is leteszi az esküt. A tiszai úton kétségei újra fölerősödnek. Október 9-én ezeket írja a naplóba: A Dobi gáthoz megyünk... ettől várja menekvését az Alföld. - Ó, Istenem, nem vagyok-e bolond, gyenge, enervált létemre ily nagyot merni?" A szemleúttal összekapcsolt gyűléseken Széchenyi előterjesztette az egyesített erőkkel elérendő célt, vagyis a Tisza folyónak Tisza-Újlaktól egészen a Dunába torkolásig akkénti szabályozását, hogy az egész vidék, melynek többmillió holdnyi része a kártékony áradások miatt hasznavehetetlenül hever, az áradásoktól megóvassék. A vita során ehhez Széchenyi még hozzátette, hogy nemcsak a Tisza, de a Tiszába befolyó egyéb vizek is tárgyai lesznek a szabályozásnak. Az egész végrehajtás Széchenyi nézetei szerint három fő szempontra oszlik. Ezek - a dobi gyűlésről beszámoló, a Jelenkor október 23-i számában megjelenő tudósítás szerint -: „1. a technikai rész, egy minta szerint készült s egymással minden részletben tökéletesen összhangzó terv az egész szabályozásról; 2. a terv pontos végrehajtása, mely két irányban szükséges, hogy az egészben egység uralkodjék, t. i. egy tervező s a tervnek ugyanazon egyén általi végrehajtása; 3. pénz mégpedig, ha gyökerest akarunk tenni, igen sok pénz-, munka- és értelmi tehetség, különösen pedig mint főkellék az egyetértés." A szemlélt után megírt .Eszmetöredékek, különösen a Tisza-völgy rendezését illetőleg" c. röpiratában Széchenyi a következő nehézségeket látja: „1szor Roppant vízmennyiség. 2szor Aránylag felette csekélyeset. 3szor Jobbatlán alacsony partvidék. 4szer Vásárhiány, melly miatt nem adhatni el a fölöslegest. 5ször Dologtalanság. 6szor Földnek csekély becse. 7szer Paradicsomi egyszerűség. 8szor Egymás ellen álló érdek és 9szer Tán, de csak tán, népesedés híja." Jól látta, hogy ennyi baj, gyökeres orvoslására a „vízmérnöki ügyes-' ség" a parti lakások lelkes vállvetése és a kormány támogatása nélkül kevés lenne. A múlhatatlan együttmunkálkodást kívánó tényezőket a következőképp sorolja: „1ször kimerítő mérnöki terv. 2szor Lehető legnagyobb egység ezen tervnek alkalmazásában; és e szerint 3szor Egy parancsoló és számos szót fogadó. 4szer Kész Cassa. 5ször Mindig éber és szorosan egybehangzó felvigyázat a végbevitt jó karbani tartására." Az 1846. január 19-én megnyílt pesti nagygyűlésen kimondták a Tiszavölgyi Társulat megalakulását, megválasztották központi választmányát és — Vásárhelyi Pál személyében — műszaki vezetőjét, valamint megszövegezték a társulat alapokmányát, a Széchenyi elgondolásain alapuló „Szerződvény"-t. A Tiszavölgyi Társulat alapdokumentumait Széchenyi azonnal bemutatta a nádornak, és február folyamán emlékirattal az uralkodó elé terjesztette. Ebben a költségek meghitelezését a következőképp indokolja: kérdéses szabályozás előirányzott költségei 6 milliót tesznek ki. Ezzel szemben 2-3 millió hektár túlnyomórészt legjobb minőségű talajt nyernénk, úgy, hogy a költségekhez képest a várható nyereség a legragyogóbb arányt mutatja... a kormány... véleményem szerint habozás nélkül jelentse ki, hogy kölcsönözni óhajtja a szükséges 6 milliót. "Széchenyi - az uralkodó biztosabb megnyerésére - politikai érveket is fölhoz. Előre vetíti, hogy amenynyiben határozatlan szavakkal és üres kezekkel jelenik meg a sokat váró és bizalomteljesen reménykedő érdekeltek körében, akkor mindazok az „anarchikus szédelgések", melyek Magyarországot már a legproblematikusabb helyzetbe sodorták, a csúcspontra fognak hágni. Március végére elkészült Vásárhelyi Pál általános Tisza-szabályozási terve, melyet a társulatok megvitattak, sőt többen erősen támadták a tervet, és régebbi elképzelésekkel álltak elő. Vásárhelyi a vita hevében 1846. április 8-án szívszélhűdést kapott és még aznap éjjel meghalt. Széchenyit megrendítette Vásárhelyi halála, elhunytát óriási veszteségnek tartotta. Rá nemcsak mint tervezőre, hanem mint a kivitelezés fő irányítójára is számított. Még a megrendítő esemény hatása alatt (április 11-én) fogalmazta meg Széchenyi a következő fogadalomlevelet és íratta azt alá a központi bizottság tagjaival: „A Tiszavölgy fajtánk bölcsője. Saját magunkhoz hűtleneknek nincsen áldás. Mennél több nehézség gördül elé, annál nagyobb szilárdsággal fejült a férfiúi erő. Mi alulírottak ennélfogva, mint a Tiszavölgy-szabályozás legközelebbi ügyvivői, mennyire tőlünk telik — arassunk bár köszönetét, bár nemi legalább, az egész közös hazára nézve olyannyira üdvös cél elérhetése végett elvállalt ebbeli tisztünkben ernyedetlen buzgalommal és csüggedni nem tudó állhatatos közremunkálással akarunk és fogunk bármily előfordulható akadályok daczára, erőnk szakadtáig hűn és becsületesen eljárni." A második tiszai szervező körút debreceni közgyűlésén - Keczkés Károly e kiterjesztése nyomán - kialakították a vidéki osztályok szervezetét, továbbá bejelentették a Tiszai Gőzhajózási Társulat megalakulását, s meg is kezdték a részvények jegyzését. „Ülés 12 órakor. Minden zűrzavaros és izgatott. Derekas beszédet tartok, kirúgtam az elnöki széket elé, megpirongatom őket... 1 óra alatt briliánsul megnyerem a csatát - mindenki pártomra áll". Vallomásszerűen föltárt gondolatait Széchenyi így összegezte: „Én a Tiszaszabályozást nem csak kiszámíthatatlan anyagi eredményeiért indítom meg, de ezt egy józanabb magyar politikai tengelyének tekintem, ki akartam emelni az ellenzéket olcsó dicsőségű meddő állásából: legyen valahára alkotó s szervező elem az országban. Ennyi szellemi erő ne vesszen el a rideg tagadásban." Az átfogó Tisza-szabályozás kezdetét jelentő első kapavágást 1846. augusztus 27- én maga Széchenyi István tette meg a dobszederkényi átvágás és a későbbi „Széchenyi-gát” építésénél. E nevezetes napon a következőket jegyzi naplójába: „Csodálatos idő. Mégis ezer kétely közepette kezdjük meg a munkát Dob és Szederkény között. A templomba megyek. Isten, minden a Te kezedben van. Segíts! Mert a mi tudásunkkal és széthúzásunkkal nem fogunk semmit sem elérni." 1848 elején Széchenyi instrukciói szerint összeállított és az országgyűlés elé szánt „Véleményes jelentés a tiszaszabályozási ügy fejlődésérül" összefoglalóan beszámol a Tiszán történtekről és javaslatokat tartalmaz a szükséges intézkedésekre. A jelentés adatai szerint 30 helyen indult meg a munka, s 1847 végére 60 km töltés és 60 km csatorna (átvágás) készült el. A márciusi forradalmi napokban a Tisza-szabályozás ügye lekerült a napirendről, s ezzel Széchenyi ez irányú nagyszerű munkálkodásának is végeszakadt. Naplójában nincs több feljegyzés a Tiszáról. Amit a Tisza-szabályozás ügyében tett, örök emlékezetre méltó. Dr. Pálfai Imre Széchenyi és a Tisza Részletek a szegedi Széchenyi-körben elhangzott beszédből Baka István Alászállás a moszkvai metróba (Sztyepan Pehotnij versesfüzetéből) Van mozgás még hisz a metró szalad Az állomások bugyrai között Mint pokolbéli Möbius-szalag Sínpár kering föld mélyén föld fölött S fortélyos belső végtelenbezárva Nem futhat máshová csak önmagába Van haladás hisz itt a föld alatt A mozgólépcső mint Kharübdisz nyelve Löködik egyre és ki ráragad Bencébe süllyed majd sötét belekbe De már elébb márványfoggal darálja A csarnok mérges nyála Szkülla-szája Hadész e hely a kárhozott hadat Trolibuszok Kharón sajkái hozzák Az őtkopejkás obulusokat Automaták nyelik le és beosztják Hány lélek juthat egyszerre a mélybe Minósz s Rhadamantasz ítéletére Mint Orpheusz poklokban is leszállva Kereslek drága Mása tégedet Eurüdikémet kit a vodka lángja S a reménytelenség elégetett S mert érmém nem maradt elém töködnek Acélkarokkal alvilági szörnyek Kit lágyíthatnék meg dalommal én Talán az ellenőrnő Kerberoszt Ki öklét rázza és üvölt felém S ígér milíciát és Tartaroszt Nem Inkább vissza föl a napvilágra Bakkhánsnök vermutmámoros karába Fönn dermedt minden bárba zúg a mély A GUM s a Mauzóleum alatt Van haladás van mozgás még s esély Míg jár alant a kék metróvonat S fényszóró szájjal éjszakát zabálva Végül magát a földfelszínre rágja ____________________________________________________________/ Fotók Nagy László tárlatáról SZOMBAT, «AH» 6* 1