Tolna Megyei Népújság, 1983. január (33. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-15 / 12. szám
10 KÉPÚJSÁG A Dunatáj új száma Megjelent és mindenütt kapható Szekszárd folyóiratának, a Dunatájnak új száma, ami sok és változatos olvasmányt kínál. Pokolitz István és Tandori Dezső verse után Tüskés Tibor terjedelmes tanulmányát olvashatjuk Illyés Gyula tolnai éveiről. Az ismert szerző, miközben felvázolja Illyés életének első szakaszát, számos új, eddig ismeretlen adatot is közöl, új lehetőségeket kínálva az egyes művek értelmezéséhez.' Fried István Babits kevéssé ismert és keveset méltatott mesejátékát, A második éneket elemzi, Kárpáti Kamil a szárszói írótalálkozó eseményeit és tanulságait idézi fel, Bakonyi István pedig Németh László mezőföldi novelláiról írt. Laczkó András tanulmánya újabb levéltári kutatásokon alapul, s így vizsgálja Zichy illusztrációit, amiket Garay Obsitosához készített. Csányi László Jókai házasságáról, annak pszichológiai, társadalmi vonzatairól írt megbízható forrásokon alapuló tanulmányt. A folyóirat új számát is gazdag kritikai rovat teszi teljessé: Bábel Ernő, Bay Endre, Drescher J. Attila, Bodri Ferenc, Zentai László recenzióit olvashatjuk, Szakály Ferenc pedig a közelmúltban megjelent A Tolna megyei zsidók története 1867-ig című mű (szerzői: Schweitzer József és Szilágyi Mihály) méltatására vállalkozott. Az illusztrációk között Lossonczy Tamás és Maityn Ferenc műveit találjuk, valamint Rétfalvi Sándor szobrát. A könyvterjesztés örömei és gondjai Lámpások vagy anyagmozgatók? Dühös rám öreg barátom, a könyvesbolti eladó és tudom: joggal. Azt kérdeztem tőle, hogy mit jelent ma könyvet eladni: ■ szent hivatást, vagy vigécfeladatot? Rám nézett, mint az apám, amikor nullás jegyet hoztam énekből: ez mit jelent?Magyarázkodni kezdtem. Minek nevezhetjük a könyvkereskedőt, népművelőnek vagy üzletembernek? Ekkor lett dühös. „Egyiknek sem - mondta és a földön heverő könyvpiramisokra mutatott. - Legfeljebb arról beszélhetnénk, hogy árura felügyelő rendészek vagyunk inkább vagy anyagmozgatók. Mert ezt a töméntelen könyvet népművelőként soha, de még ügynökként sem adhatnánk el. Ennek zömét csak így, önkiszolgáló boltban, a kereskedői közvetítés kiiktatásával, fogyasztói árucikként lehet eladni. A legjellemzőbb bizonyíték erre, hogy kosárral a kézben nem is lehet rendesen megnézni a könyveket. Csak megforgatni, hogy mennyibe kerül, és vinni vagy visszatenni". Tudtam, hogy öreg barátomnak sok mindenben igaza van, bár a régi könyvkereskedelemhez fűződő nosztalgiái eltakarják előle annak a hatalmas könyvvásárlási láznak a jelentőségét, amelynek az elmúlt tíz évben Magyarországon a tanúi lehettünk. Hiszen egykor a sokkal kevesebb könyv és vásárló lehetővé tette, hogy a kereskedő szinte személyes kapcsolatot alakítson ki a vevőivel. Hogy megismerje őket, és pontosan tudja, mit ajánlhat, és mit nem. Ma erre csak a kisebb településeken van lehetőség. A mai könyves özönvíz idején a könyvvásárlók egy része érthető módon úgy veszi a könyvet, mint a tasakos tejet. Az igényesek azért, mert pontosan tudják, mire van szükségük a kínálatból. Az igénytelenek pedig azért, mert rögtön a sorozatban megjelenő ponyvák polcát keresik. A legtöbb vevő azonban a két csoport között található. Bemennek a könyvesboltba, tétován válogatnak, és a véletlenszerű motívumok befolyásolják a vásárlásaikat. Egy író ismerős neve, egy szép kötés, egy jó cím. Az ilyesmi könnyen vezet téves választásokhoz, elkedvetlenítő élményekhez. Ezeknek a vásárlóknak lenne a legnagyobb szükségük arra a régi könyvkereskedőre, aki melléjük lép, és rövid beszélgetésben kideríti, milyen könyvekre van szükségük valójában. De vajon van-e, s lenne-e egyáltalán elegendő és alkalmas személy erre a feladatra manapság? A Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat tavaly éppen azért rendezte meg felsőtárkányi olvasótáborát, hogy az új feladatokra, a kiadók és az olvasók közötti láncszem megerősítésére készítse fel azt a néhány munkatársát, akik bolt- vagy boltcsoport-vezetőként tehetnek valamit saját döntési posztjukon. Feladatuk a legkevésbé sem irigylésre méltó, hiszen - mint öreg barátom mondta — az „anyagmozgató könyvkereskedelemben” ritkán maradnak meg azok, akik képességük és műveltségük alapján alkalmasak a könyvterjesztésre. Az eladók távozása érthető: a raktári segédmunkás többet keres, mint ők, a sűrűn sorakozó könyves ünnepek terhei is őket nyomasztják, és rajtuk csattan az olvasói ostor, ha a reklámokban beígért könyv nem jelenik meg időben a boltban. A boltokban dolgozók kapcsolata a kiadókkal, és így hatásuk a kiadói politikára jelentéktelen. Pedig némelyikük komoly tapasztalatokkal rendelkezik, s bizony még a példányszám-megállapításokban is pontosabb ítéletet tudnának hozni, mint egynémely , az olvasóktól távolabb élő illetékes. A fent említett okok miatt kevesen vannak tehát az igaz könyvterjesztők ivadékai, és a képzés — ami segíthetne valamit az ügyön, az oktatók szerint sem elég hatékony. Nem is lehet az: gyönge talajra nehéz palotát építeni. Aki nem tudja, mikor volt a Rákóczi-szabadságharc, azt egy tanfolyam jellegű képzés nem készítheti fel a történelmi szakirodalom ajánlására. Több tényezőt kell tehát megváltoztatni ahhoz, hogy a könyvek valóban azokhoz jussanak el, akiknek szükségük van rájuk. Ehhez a kiadói politikának ,is változnia kell, de fontos lépés a könyvterjesztők megbecsülése is. Egy kezdő se keressen kevesebbet fűszerből a kollégájánál. Az Állami Könyvterjesztő Vállalat ezen a gondon úgy próbál segíteni, hogy a kilépő dolgozók bérét úgynevezett tiszta jutalékos rendszerben szétosztja a többiek között, ha azok így kisebb létszámmal is teljesítik a tervet. Az a régi, kedélyes kereskedelmi munka, amelyre öreg barátom olyan nosztalgikusan emlékezik, már nem térhet vissza. Évente százmillió könyvet nem lehet személyes kapcsolatok fenntartásával eladni. De a szemlélet feltámasztható, a körülményekhez alkalmazkodó formákban megújítható. No, persze igaza volt annak a könyves szakembereknek, aki azt mondta, hogy nem a könyvterjesztés feladata olvasóvá nevelni az embereket,hanem például a családé, az iskoláé. De jó lenne, ha az árubőségben kialakuló vásárlói tehetetlenség, a rossz könyvválasztások miatt támadó kedvtelenség, netán az olvasásról való leszoktatás bűne sem terhelné a könyvterjesztők lelkiismeretét. NÓGRÁDI GÁBOR A rejtélyes titkok esete - Valahol, valaki, valamit — dörmögte csak úgy magában Overall felügyelő. Óvatosan rakta egymás mellé a lábait, nem akarta összekeverni őket, mert egyszer már megütötte ezért a bokáját. Még jó, hogy nyomon vagyok,különben ki tudja hol lennék? — tette hozzá a sajátmaga megnyugtatására. Fogai között egy patkószeget morzsolgatott, ez volt a hobbija, meg a nyomozás. Puszpány Romlánka az a fajta lány volt, akinek nem kell kétszer mondani. Budapesti születésű magyarnak vallotta magát,de amióta inkognitóban részt vett egy anyanyelvi konferencián, enyhe akcentussal beszélt. Hirtelen egy kéz nehezedett Overall felügyelő vállára. - Kéz kezet mos - hallotta Puszpáng Romlánka hangját. - Szóval Puszpáng Romlánka - motyogta a felügyelő, abban a hangvételben, amit hivatali elődjétől vett át. Régi szép idők jutottak az eszébe, amikor havas téli estéken egy gyertyaöntőt üldözött a folyó jege alatt. De hol vannak ma már a havas téli esték? Egy betontömb állta útját, Senquist Nulman, a nagydarab svéd. Eredetileg magyar volt, de addig nőtt, míg svéd nem lett. Mit csinált maga éjjel negyed kettő és fél egy között? - bökött oda Overall felügyelő az északinak. A svéd a levegőbe bámult, de hiába, nem volt ott semmi. - Lord Pénzeszsák inasa talán tud valamit - nyögte ki végül. Az inas először nem akart tudni semmiről. Inas volt, de nem vézna. - Én lenni ,menni fölfelé lépcső - makogta végül. - Akkor hallani hang, de nem szól semmi. Néma hang lenni, én azt hisz. Overall felügyelő tekintete végigsiklott az éppen arra kenceficéid Puszpáng Romlánka formás vonalain. Az a fajta lány volt, akinek teljesen mindegy. Ennél többet azonban a nyilvántartóban sem tudtak meg róla. Az ügy kezdett világossá válni, csupán egy szál nem illett a felügyelő csokrába, de az azután alaposan. — Talán Lord Pénzeszsák hagyatékában lesz elrejtve a megoldás - gondolta Overall felügyelő. Jellegzetes járását megtévesztésül használva, elindult a hagyaték megtekintésére. Puszpáng Romlánka - az a fajta lány volt, akiről mindenfélét beszélnek - alig tudta magába fojtani a kuncogását. - Ne röhögj, Teri! — üvöltött rá a svéd, mert a Puszpáng Romlánka csak álnév volt. — Unalmas vagy, Géza - mondta Teri. A svédet ugyanis Gézának hívták, csak anyanyelvi nehézségek miatt — akadozott a nyelve - nem tudta rendesen ejteni a saját nevét. Overall felügyelő, szájában a patkószeggel mit sem sejtve ballagott a nem létező hagyaték felé. Éppen félúton volt, amikor egy falból kilépett Lord Pénzeszsák inasa. - Felügyelő úr! - zokogta, és térdre borult. — Valamit be kell vallanom! A felügyelő az órájára pillantott, három perccel múlt tegnapelőtt. — Majd! - mondta. Majd hülye lesz ennyi fizetésért többet beszélni. Az inas csak zokogott. - Engem Nagyhörcsöghy Latornak hívnak - üvöltötte, mint egy nyugdíjba készülő kétkezi sakál. - Nem igaz - mondta a felügyelő. Órájára nézett, majd jellegzetes lépteivel elindult az óra járásával ellenkező irányba. - Valahol mindenki magyar - motyogta bele a vastag hóba, miközben magában nevetgélt. Ugyanis őt sem Overall felügyelőnek hívták, csak a nyomozás, no meg a történet kedvéért vette fel ezt a furcsa, semmitmondó nevet. , FÖLD S. PÉTER OLÁH ZOLTÁN: Párhuzamok Mint átszúrt hópehely üres magánya, - tóban a fák hallgatása. Mint megáradt hold korall-koronája, - belül a csönd szívnagyobbodása. GYŐRI LÁSZLÓ: Katáng Virággal égig rakva e kéklő karácsonyfa, szobája az útszél. Karácsony esti gúzsba kötözve nyári gazra gondoltat az éjfél. Virágai zörögve sziszegnek szára görbe drótján, rátekerték őket, már csak azért nem tudnak leesni szélben a földre, de mind kék. Virággal égig rakva e kéklő karácsonyfa, s hullik rá a porhó. Hó vagy por? Ki tudja ma? Vasban álldogál a fa, kóró, csillagszóró. Vasba szorítva forog, lábujjhegyen toporog, sziszeg tűcipőben. Rovátkolt homlokomat, mint ujjlenyomatomat, ablakra tűnődtem. ___________________________________ Hommage á Petőfi Tavaszy Noémi metszetei Petőfi Sándor születésének másfél százados évfordulóján avatták várossá szülőhelyét, Kiskőröst. A most egy évtizedes város ünnepségsorozattal emlékezik meg a tíz esztendő fejlődéséről, s egyben Petőfi születésnapjáról. A városi művelődési központban állították ki Tavaszy Noémi linóleummetszet-sorozatát, mellyel a költő emlékének adóznak. Ezúttal ezekből három János vitézillusztrációt mutatunk be. Kukorica közt születtem... Pásztorok királya Látta luskává válni a Virágot... SZÉKELY DEZSŐ: 1983. január 15. Fehér tájakat lapozgat a szél, barbár jelek közt rettegést tanul. A temetőkapun most fordul be a nap. Fejla bámulja irgalmatlanul. Nagy hómező, országok nyitott panaszkönyve, rójátok bele, madarak — mert az ember vacog —, hogy jó lenne még élni egy kicsit, ha hagynák a hatalmasok.