Új Barázda, 1921. január (3. évfolyam, 2-24. szám)

1921-01-22 / 17. szám

Ára 1 terÉSlP" III. évfolyam, 17. szám Szombat, 1921. január 22. Ffls««rkM*tö: M*ataó Pál Jí^ Előfizetési ára: BmUy fp WB Jpjji?, KKk lliiF IpEk JUl Negyedévre _ _ 70 K Falai*. Merkúrt: ISA glLJf W §ff§ ffl H lE Egy hón3Pra-----25 K *h"0,ydr­ íjj M# IJil k,~ Szerkesztőség: VUraP jdám­ ram |$ffiS3|F n Budapest, IV., A Muzeum-körut 1 Budapest, IV., Muzemn-körut | RRSV aSBs sS8s Vt ,v ■«» m... u® “Ml / [fosét 55—40 , [ József 55—®) Telefon: \ ggftnfcg KISGAZDÁK ÉS FÖLDMIVESEK POLITIKAI NAPILAPJA Telefon:­­ JózsefGS^8S' If­­­i , , Legitimizmus vagy szabadkirályválasztás írta Sokorópátkai Szabó István jr ny. miniszter Iosét azok a kérdések, melyek hónapok óta izgatják már a po­litikai kedélyeket s melyeknek megoldását türelmetlenül sürgetik e szerencsétlen ország egymást meg nem értő fiai. Mindkét — jö­­vőnkre kétségtelenül kiható és fon­tos — elhatározásnak hatalmas tábora van s mindkét tábor meg­győzően igyekszik bizonyítani a maga igazát. A küzdelemben a magyar lélek ősi erényét és elszánt­ságát látjuk felcsillani; ragasz­kodik koronás királyához és hű akar maradni esküjéhez, de lelké­nek titkos vágyát akarja megvaló­sítani a függetlenségre törekvő, az elnyomatás hosszú éveit még min­dig érző keresztény magyar. Ha nem volna borús a láthatár szegény hazánk felett, ha oszló­ban volnának azok a komoly fel­hők, amelyeknek cikkázó mennykő­­csapásait érezzük mindannyian, ha elvégeztük volna mindazt, amivel nemzetünknek tartozunk, ha nem­zeti életünk zavartalan fejlődése már biztosítva volna, ha az 1918 októberében recsegve-ropogva ösz­­szedőlt magyar királyi trón szi­lárdan állana már, ha az önma­gukról megfeledkezett gyászmagya­rok által lomtárba sülyesztett szent korona újra fényben ragyogna, ak­kor, de csakis akkor vitatkozhat­nánk azon, hogy ki üljön. Szent István aranyos trónjára, kinek a fejét ékesítse az ősi szent korona, vájjon ősi jusson foglalja-e el az, aki már egyszer leírta, vagy hatá­rozzon a nemzet, mely saját ere­jéből állott talpra. Dehát nem így van. Ennek a ké­nyes kérdésnek bolygatása éppen ezért nem is időszerű. Nemcsak azért, mert megindult újrafejlődé­­sünket megakasztja, vagy legalább is erősen zavarólag hat, hanem azért is, mert köröskörül ég a világ körülöttünk és nem tudni, mikor, honnét száll a tűzpernye a mi megcsonkított, szerencsétlen hazánkra. Jaj lesz e szerencsétlen nemzetnek, ha a megpróbáltatások nehéz idején az egység helyett ismét széthúzó lesz. Egységesen helyt tudunk állni bármi veszély ellen, de pártokra oszolva, marta­lékává válhatunk könnyen a fel­csapódó lángnyelveknek. Az egységet azonban semmi­esetre sem tudjuk úgy elérni és megtartani, ha az ellenvéleményen levőket, kiket esetleg meggyőzni nem tudunk, elgáncsoljuk, mert ezzel keserűséget ültetünk a tel­kekbe, ami mesbeold­ja botorsá­gunkat. Kapcsoljuk ki ezt a kérdést tehát egyelőre, legalább az alkot­­mányrevízió elkészítéséig. Ezt a reformot pedig mindenkitől és mindentől függetlenül, személyek­től és érzelmektől menten csinál­juk meg részrehajlás nélkül, egye­dül csak a mi bajbajutott sze­rencsétlen nemzetünknek érdekét szem előtt tartva. Aki a magyar falvak népét, ko­moly gondolkodását és keserves mindennapi életét ismeri, az tudja, hogy ennek a népnek ma a leg­kisebb gondja az, hogy ki legyen a király. Mostanában más gondja van a falunak: nincs ruha a gyer­mek, a család számára, nincs gaz­dasági eszköz, ezeket pótolni kell. Meg aztán vége lesz-e már egy­szer a zaklatásnak, a zár alá vé­telnek, rekvirálásnak, maximálás­nak, mikor mehet már a piacra a magyar gazda, mint egyenjogú alkudozó fél minden terményével ? Várjon a beszolgáltatott gabona ellenében lesz-e cukor tűrhető áron, legalább annyi, hogy jusson a gyermeknek, betegnek ? Lesz-e petróleum, hogy a falusi asszony ne sötétben legyen kénytelen szülni a gyermeket, virrasztani és ápolni betegét? Lesz-e fa és szén, hogy a szabadban végzett nehéz munka után legalább meleg szoba várja a hazatért elcsigázott embert. Ezek a kérdések, ezek a gon­dolatok izgatják ma a falusi gaz­dát, földmivelőt és kisembert egy­aránt. Ennek van itt az ideje. Erről tanácskozzunk a fényesen izzó villanylámpa fényénél, kelle­mes, fűtött párthelyiségekben. Ha ezen égető kérdéseket megoldottuk, akkor tettünk és végeztünk vala­mit s akkor a megelégedett nem­zet nevében majd vitatkozhatunk és dönthetünk : legitimisták le­gyünk-e, vagy szabad királyvá­­lasztók ? XHV Ncn,' -40* 'WllT ■*£­' HÚS’ 'QO'- HSZ-' V' — Gratz Csiszláv külügyminiszter felm­utatkozása a kormányzópártban A trianoni békeszerződés alapjára kell helyezkednünk — Az „Új Barázda" tudósító­áról — Budapest, január 21. A kormányzópártban ma este hét órakor bizalmas értekezlet volt, ame­lyen Gratz Gusztáv külügyminiszter örömmel ragadta meg az alkalmat azon irányelvek kifejtésére, amelye­ket addig, amíg a külügyminiszté­rium élén áll, szem előtt akar tar­tani. Magyarország ma, mint minden téren, úgy külpolitikailag is igen nehéz helyzetben van és számos ve­szély környékezi. Senki e helyzetet máról-holnapra, mintegy varázsütés­sel meg nem változtathatja. A ne­hézségek végeredményben egyetlen körülményben lelik forrásukat: ab­ban, hogy a nagy világháborúban nem a győző, de a legyőzött államok oldalán állottunk. A maga részéről sohasem fog oly politikára vállalkozni, amelyik bizony­talan siker reményében egyetlen ké­tes kártyára teszi fel egész nemzeti létünket és jövőnket. Viszont tarto­zik kijelenteni, hogy szilárd meg­győződése szerint nincs okunk arra, hogy kétségbeesésnek adjuk át ma­gunkat. A keleti veszedelem Magyarország mai állapotában és földrajzi helyzetében csakis a meg­erősödés felé vezető és Európa tár­sadalmi megnyugvását, gazdasági és pénzügyi helyreállását előmozdító politika alapjára helyezkedhetik, mert minden más útt belső és külső ka­tasztrófa elé vitetné nemzetünket. A forradalmi állapotokban vajúdó kelet felől a tavasz folyamán egész Európára nézve veszedel­mek támadhatnak. Bárhogyan értékeljük ezek nagyságát, egy nem lehet kétséges, hogy minden egyenellenség, minden bizalmatlanság, amely a fenye­getett államokat a döntő pilla­natban nem a közös ellenség ellen fordítja, hanem egymás ellen uszítja, közelebb hozza a veszélyt, mellyel számolnunk kell. Magyarország, amely Középeurópa legmegerősödöttebb államainak egyi­kévé vált, nem mozdíthatja elő a for­radalmi törekvéseket oly politikával, amely ezeket a törekvéseket, miután némi sikerrel szembeszállt velük, most kívülről zúdítaná ránk. A béke igazságtalanságai­nak helyrehozása Külpolitikánknak — bármily nehe­zünkre esik ennek kimondása — a mai viszonyok közepette nem lehet más alapja, mint a mindnyájunk nézete szerint igazságtalan és alig elviselhető, de rövid idő múlva előre­láthatólag mégis életbelépő trianoni békeszerződésnek a lehetőség határáig való betartása. Mi tehát a béketár­gyalások során hozzánk intézett kije­lentések szellemében értelmezett tria­noni béke­szerződés alapjára helyez­kedünk. E kijelentések, a telvek külö­nösen a békeszerződés kísérőlevelében foglaltatnak, kifejezetten megengedik azt a lehetőséget, hogy a békeszerző­désbe igazságtalanságok csúsztak be, amelyek azonnal csak azért nem voltak kiküszöbölhetők, mert ezzel az egész Európa által áhított béke késedelmet szenvedett volna. Ezen igazságtalan­ságok helyrehozását az antant rész­ben kilátásba helyezte. Nincs okunk­ feltételezni, hogy e szándékát a sot fogja teljes méltányossággal érvényre juttatni. Ausztria vergődése Ami a külföldi államokkal szem­ben folytatandó politikánkat illeti, mély részvéttel látjuk Ausztriá­nak egy elhibázott békeszerződés rettenetes súlya alatt való kí­nos vergődését, amely, ha nem akad kivezető út, oly' katasztrófa felé vezethet, amely reánk, közvet­len szomszédjára nézve is visszaha­tással lehet. Végtelenül sajnálatos, hogy a nyugat magyarországi kérdés felvetésével "újból "ék verődött közénk. De nem szabad feladni azt a re­­ményt, hogy Ausztriában e kérdés­ben a jobb belátás fog felülkere­kedni. Ha az árvány Ausztriának meg­ígérte Nyug­a­t magyar ország egy részének átengedését, nekünk vi­szont megígérte, hogy az ily te­rületi változások előtt módját fogja elleni a békeszerződésbe becs­úszott néprajzi és gazda-­­ sági igazságtalanságok kikü­­ j­­szöbölésének.­­ Nem kételkedem benne, hogy kivált­­ Nyugatmagyarország esetében ilyen igazságtalanság állapítható meg. Min­den rendelkezésünkre álló eszközt­­ fel fogunk használni, hogy ennek a nézetünk szerint megdönthetően he­­lyességű álláspontunknak mindazokon a helyeken, ahol ez a kérdés el fog dőlni, érvényt szerezzünk. Bízzunk abban, hogy ez a szerencsétlenség, amelyet Ausztria merev álláspontjá­nak végig való fenntartása a két állam egymáshoz való viszonyára je­lentene, nem fog bekövetkezni. Kér­dések, amelyek ellentétekre adhatnak alkalmat, egyedül tárgyalások útján intézhetők el. A kérdésnek ily után való rendezését ismételten felajánlot­tuk az osztrák kormánynak és nem minket fog terhelni a felelősség, ha e tárgyalások meghiúsulnak. Keres­nünk kell tehát a megértés útjait és keresni fogjuk tovább is, de elvárjuk, hogy a keresésnek ezt a feladatát Ausztria ne bízza egyedül reánk az által, hogy az antant által részére kiállított váltónak általunk való egy­szerű beváltását követeli és ezzel befejezettnek véli szerepét. De ha nem sikerülne e kérdést Ausztriával barátságos tárgyalás út­ján elintézni, az utolsó szó a kér­désben akkor sem volna kimondva, hiszen ez esetben is remélhetnék az e területen elkövetett néprajzi és gaz­dasági igazságtalanságoknak a ha­­tármegállapító bizottságok útján való kiküszöbölését. Viszonyunk Német­­országgal Németország gazdasági megerősö­désére irányuló törekvéseit őszinte és meleg rokonszenvvel kis­djük, mert ezek sikere egész Európa gazdasági és társadalmi megnyugvásának egyik­­ legtöbb előfeltétele. [ Nekünk nincs semmi okunk azt a szoros viszonyt, amelyben az

Next