Uj Kelet, 1955. április (36. évfolyam, 2026-2048. szám)
1955-04-19 / 2039. szám
TM HÁROM A CSILLAG : 2T (5) 7. LAJBIS NEVE LÖBL Szerencséd van, Mailech, irtó nagy szerencséd van. A ló átugrott hét nagy ismeretlen árkon és egyszer se törte ki a nyakát A ló szalad és ugrál tovább. Te azonban nem vagy ló, ne szaladj és ne ugrálj. Mostantól fogva, fiam, óvatosnak kell lenned. Magányos vándorlásai és falazásai során megszokta Mailech, hogy társ híján önmagával társalogjon. Hogy a társalgás ne legyen oly egyhangú, idegen hangok is beleszóltak. Maike mama oktató hangja, Sulem papa feddő hangja, Mordecháj bácsi üzleti hangja, rabbik, vándorkoldusok, házalók és vásárosok hangja. Néha már az első mondatok után, amelyeket a saját fiatal énjével folytatott, beavatkoztak a tapasztaltabb öregek és intették, nevelték, óvták önfejűségtől és meggondolatlanságtól. Semmi kétség, eddig még szerencsésen megúszta. Kerülgette Pestet és bejött végre. Elkerülte a hatóságot, elkerülte a sok sápot és illetéket. Kialudta magát a jó meleg Klauz kőpadlóján és szekérrel hozta ki áruját a piacra. Kirakodott, bemutatkozott a pesti közönségnek, jó két óra hosszat az érdeklődés középpontjában állott. Megismerkedett a helypénzszedővel a kellő távolságból, a vásárfelügyelővel szemtől-szemben. Az előbbi részére csak az áruját, de az utóbbinak a bőrét is vásárra hozta. Megmentette az áruját, a bőrét és valamit már keresett is. A legnagyobb szerencse, hogy a vásárfelügyelő elküldte őt a Szerecsen-utcába, most már muszáj meglátogatnia Joel bácsit. Hogy oly gazdag ez a Joel bácsi, most már nem is baj, még talán jó is. Látni lehetett a vásári főzsaru arcán, hogy Goldberg Joel neve jelent itt valamit. Aba bácsi, veli Smuel Krotosin vagy akár az ócskás Aser neve alig hatott volna ennyire. Joel bácsi, ohé, annak nagykereskedése van, vászonban és kendőben. Joel bácsi olyan nagy nagykereskedő, hogy vásárkor ki se jön a piacra, csak ül a Szerecsen utcában, rendeli és eladja az árut. Nagy szerencse ez, Mailech. Most mindjárt megismerkedhetsz Joel bácsival. Kösd fel a gatyádat, te. És szedd össze magad, ha Joel bácsinak megtetszel, végleg megalapoztad a szerencsédet. Az első nagy csalódás Mailechet a szerecsenutcai üzletben éri. A keskeny, hosszú bolthelyiség polcai tele vannak áruval, a pultokon kigöngyölt végek hevernek, a posztók színei üdítik a szemet és a friss vászon édeskés illata oly kellemes a piac és az utca bűzei után. A pult előtt azonban nincs vevő. Amin Mailech nem csodálkozik, a vevők most kinn árulnak a piacon. A pult mögött sincs senki. Azazhogy áll ott valaki, egy vézna, hajlotthátú, sápadtarcú fiatalember egy-két penészszínű szőrszállal az orra alatt és az állán. Ez nem Joel bácsi, legfeljebb az árnyéka. A hangja se nagyon rokonszenves, nyújtja a szót és orrhangon beszél. — Sajnálom, Goldberg Joel úr nincs Pesten. — Én nem Goldberg Joel urat keresem, — mondja Mailech — hanem Joel bácsit. Te Lájbis vagy? — Én nem vagyok Lájbis. Az én nevem Lob, Goldberg Lob. — Én úgy tudtam, hogy Lájbis. A családban így hívnak. — A családban Löblnek hívnak. Te ki vagy? — Én Mailech vagyok a családban. A piacon Menyus. — Miféle Mailech. — Maikele fia. — A, a Maike néni fia. A te apád Sulem. Ti ott laktok a mocsárnál, valami hasonló nevü faluban. — Lápfalván — Igen, Lápfalván. Az apád paraszt. — Az én apám nem paraszt. Műveli a földet, mert az is hozzátartozik az árendához. Egyébként korcsmáros és talmudista. Azt hiszem, ezt Joel bácsi házában is tudják. — Mi tudjuk, — mondja Lajbis és a hangja valamivel barátságosabb. — De hallottam, az apád megvette a mocsarat az uraságtól és kiszárította. És most nagy földbirtoka van. — Nem az egész mocsarat, csak egy darab mocsarat vásárolt az apám. — És azt mesélik, hogy most már az egész család túrja a földet. — Nem az egész család. Jitele és Jónap sógor most ideiglenesen ott lakik és Jónap sógor segít a kiszárításnál. — Ah, igen. Jónap Izráel a sógorod. Nagy kalandor. — Azt is rosszul tudod, Lájbis. Jónap Izráel nagyvállalkozó. Amihez még hozzáfogott, elvégezte jól. — Bement ötvárra, épített egy nagy zsidóházat, aztán kikergették. — Azért még nem kalandor. Ha téged kikergetnének Pestről, nem mondanám, hogy kalandor vagy. Csak azt, hogy zsidó vagy. Lájb is vonogatja a vállát. Kelletlenül kérdi. — Miért kergetnének ki engem Pestről? — Mert minden hely a másoké. És Pest sem a zsidóké. — De a zsidóké a piac. Ez az első megjegyzés Lájbis részéről, amely tetszik Mailechnek. Amit eddig mondott, kihívó volt és pökhendi és ő ennek megfelelően válaszolt neki. Most valahogy látja, hogy Joel bácsi fiával áll szemben. Ezzel a fiúval értelmesen is lehet beszélni. Még talán jobb is, hogy nem Joel bácsit találta itt a boltban. Joel bácsinak nem mondhatta volna el a dolgait tartózkodás és feszélyezettség nélkül. Lajbis azonban csak egy-két évvel idősebb nála. És ha úgy viselkedik is, mintha ő alapította volna az üzletet, vagy legalább is az övé volna, végre is az unokatestvére. El is kell mondania mindent, mert netán érdeklődni talál utána a vásárfelügyelő. Lájbis izeg-mozog, csipkedi a fülét, az ajakát, vakargatja állán a szőrt. Alig tudja kivárni, hogy Mailech végigmesélje testrejövetele történetét A szeme riadt, a hangja szemrehányó. —— Te azt mondtad Kontra Péter vásárfelügyelőnek, hogy Goldberg Joel nagykereskedő öccse vagy? — Nem mondtam talán igazat? — Nem kel mindenkinek az igazat mondani. Csak bajba kevered a cégünket. — Hazudtam én a golnak eleget. — Ki kért rá, hogy hazudj? Hamarabb utólérnek, mint a sánta kutyát. Azt mondtad, hogy Pusztamegyeren laksz. Az csak egy ugrás Pesttől, kutathatnak utánad. — Mondtam volna, hogy Goldberg Joel öccse az országúton lakik? Pusztamegyeren aludtam néhány éjszakát, a gróf vincellérjénél, akinek úrimódon fizettem a szállásért. Megtudtam, hogy Pusztamegyer a mi grófunk birtoka. Nagyon szorultam és azt mondtam, hogy a gróf zsidaja vagyok. Nem mondtam talán igazat? Az ecsedi láp is a Károlyiaké. — Érdekli is Kontra Pétert, hogy a gróf zsidója vagy-e vagy a püspök zsidaja. De miért mondtad, hogy a gróf üzent az apámért? Miféle parcellák ügyében? — Nekem a vincellér mondta, hogy a dombokat a gróf most beülteti szőlővel. De a szőlő és a Duna közti terület mocsaras, azt fel szeretné parcelláztatni egy okos zsidóval. Én Pesten csak egy okos zsidót ismerek, Goldberg Joelt. — C ' berg Joel nem foglalkozik parcellákkal. — Azt én nem tudhatom. És a gróf se tudhatja. * — Mit kevered bele a grófot? Beszéltél te a gróffal? — Nem beszéltem vele. — Akkor miért mondtad? — Hogy védjem a bőrömet. A város nem mer kikezdeni egy gróffal — Gondolod talán, hogyha bekasztliznak, a gróf szalad a városhoz, hogy kihozzon? Gondolod, hogyha a hajdúk kitépik a tincseidet, lekennek két-három nyaklevest és hátaljbarúgnak, akkor a gróf deresre húzatja a városi hajdúkat? — Nem gondolom, elég ha Kontra Péter gondolja. — Nem kellett volna belekeverni Goldberg Joelt. Az egy buta hazugság volt, hogy a gróf üzent neki Megyerről. — Miért volt buta hazugság? — A gróf Fóton lakik és Pesten és sose megy ki Megyerre. — De hazajön néha Károlyba és esetleg onnan üzent. — És ha megkérdezik magától a gróftól? — Ki mer beszélni egy gróffal? — Te talán mersz? — Én nem merek. — Akkor hogy hitte volna el Kontra, hogy a gróf üzent veled. — A gróf mer én velem beszélni. — Nem hitt az egészből egy betűt se. Azok még egy nagykereskedőnek se hisznek. — De elhitte, mert futni hagyott. — Lehet, hogy ma még elhitte. De holnap már gondolkodni fog a dolgon. — Na és, mi lesz akkor? — Akkor idejön és minket macerál a kérdéseivel. — Ugyan, legyint Mailech, aki már unja a vitát. — Az nem olyan biztos, hogy Kontra Péter holnap gondolkodni fog. Kontra Péter gól. És ha gondolkodni fog, nem biztos, hogy idejön. De ha idejön, felelsz neki valamit. Ezen egész éjjel gondolkodhatsz. Vagy ha nem akarsz zsidófiú létedre gondolkozni, mert neked fontosabb az alvás, megmondod neki, hogy Goldberg Joel nincs Pesten. Mikor jön? Nyolc-tíz nap múlva? Na, ráérsz. És most, csak egyet szeretnék tudni. Láttam a piacon sávos és pettyes bécsi kendőt és festett boroszlóit. Raktáron tartjátok? — A jobb áru mind tőlünk való. — Szükségem volna egy fél gresszra — üzérkedni akarasz? — Én nem üzérkedem, én kereskedem. — Csak nem akarod állítani, hogy kereskedő vagy. — Házaló vagyok, az is kereskedő. — A házaló csak házaló. — Azért, mert ő megy a vevőhöz és nem a vevő jön hozzá? Amikor leállok a piacra, hozzám is eljön a vevő. — Te persze visszamennél a piacra. — Vissza. — De nem az én árummal. — Nem szolgálsz ki a pénzemért? — Nem. Amíg rendbe nem hoztad a papírjaidat. — Ti minden vevőtől papírt kértek, mielőtt kiszolgáljátok? ׳ — Nem mindtől. De tőled kérem. — Akkor te Kontra Péternél is rosszabb vagy. — Velem ne porolj. Előbb öblítsd ki a szádból a hagymaszagot. És vidd ki a rongyos csizmádat szellőztetni, olyan falusi bűze van. Mailech végignéz Lájbison. Nézi a fejebúbján hivalkodó új kalapját, nézi tiszta, gyűretlen ingét. Nézi barna szövetruháját és fényesre tisztított fekete cipőjét, amelyhez alig tapadt sár. Azután alulról felfelé néz és a szemében harag van és megvetés. — Azt hiszem, — mondja és a tónusa türtőztetett — az én pénzem sem rosszabb, mint másé. Kapok árut a Szerecsen-utcában. Vállára dobja batyuját, indul kifelé. A küszöbről még visszafordul és a hangsúlyt kissé megemeli. — Még csak egyet mondok neked, Lajbis. Az én apám paraszt. Én már kereskedő vagyok. A te apád kereskedő. De te paraszt vagy és paraszt maradsz. És beteszi az ajtót, hogy zörög rajta az ablak. Átmegy az utca másik oldalára, tüntetően tanulmányozza a cégtáblákat. Aztán besiet Elkán Pinkusz és Fiai üzletébe. 8. ÉNNÁLAM CSAK NYOLC A KENDŐ A kislány kedves mosollyal fogadja, ahogy egy visszatért vevőt szokás. — Ide most leállhatsz megint, — mondja neki. — Elmentek és estig már nem jönnek vissza. A mama helyrerántja elcsúszott parókáját és kevésbé nyájasan beszél. — Látom, Elkán-féle fejkendőid vannak. Ez nem olyan jó áru, mint a Goldberg-fél*. Olcsóbb is tucatja egy ka־ i •Pp i ti» * . I ׳ * — Kilenccel kaptam olcsóbban, mert egy folgnairt vettem. — Tanácsolom, hogy ne add olcsóbban. Hetet Mhértük te is. Különben rontod az üzletünket. — Légy nyugodt, jidene. Nem adom olcsóbban. Mailech már lerakott egyet-mást. Most a változati szövegű vevőcsődítőt énekli a piac négy sarka felé. Aki vesz, csinos lesz Arca, szája piros lesz. Piros, piros, tulipiros lesz. Ledobja viharvert kalapját, piros kendőt csavar boglya a fejére turbálnak. A nyakába kékbabos kendőt köt, egy zöldet a bal karjára akaszt. És miközben egy két különböző színűt a sarkánál összefog és zászlókként ellengeti őket, harsány népballada-hangon énekli. Nyolc az ára, nyolc. Elkán Pinkusz üzletében kiürült a polc. Lányok, asszonyok jönnek mindenfelől hozzá, bántós ködök, nevetgélők, vevőjelöltek. Már épp elegen vannak Mailech áttér a prózára. — A legfinomabb Elkán-kendő nálam nyolc krajce. Senki másnál ennyiért nem kapható. Csak még ma, holnap már nem találnak Pesten. Ragadja meg az alkalmak szép kisasszony. Garantált Elkán-féle... Ennivalóan néz ki magácska ebben. Nem adom drágábban egy fillérrel sem. Nem több és nem kevesebb. Csak nyolc. Köszönöm. Magának is, angyalka? Oda is egyet a szép ifjú téniassszonynak. Tüstént, csak visszaadok. Ne tépjék ki a kezemből. Van még, ahol ez volt. Pettyeset, vagy babosat óhajt? Mind a kettőt ajánlanám, olyan jól áll az egyik mint a másik. A pirosat, ha süt a nap, a fehéret, ha sötétedik. Még mielőtt sötétedik, csomagolunk. És nem tea többé a pesti vásáron, hogy nyolcért kínáljanak egy hadasítatlan Elkán-félét. Tessenek, kérem, tessenek. Délben alábbhagy a vásár. Mailech kissé kifújja magát. Az árusok sietve elfogyasztják a magukkal hozott esemózsiát, neki csak hagymája van és kenyere. Nem nyúl a hagymához, eszi a száraz kenyeret és haragos manatokat vág hozzá, amelyek Jóbi bácsi üzletében nem jutottak eszébe. Te hólyag, mondja Lájbisnak. Te felfuvalkodott hólyag. Azért mert te ágyban alszol és hálóingben és nem a vincellér zsúpján és mert nem a kabátoddal takaródzól, hanem paplannal... azért, mert az apád hozományt kapott Lavóra nénivel, az én apám nem kapott, mert már nem volt... azért, ,mert a mamád vett neked egy kalapot és a cseléd kitakarítja a ruhádat és a cipődet... Nem tudja befejezni, már állnak körülötte és turkálnak a kendők■ ben. Lenyeli a falatot és már megint az üzleténél van. — A legfinomabb Elkán-féle. A kis szomszédnő hozzálép és kioktatja. — Itt Pesten nem szokás kiabálni, hogy Goldberg-féle kendő, vagy Elkán-féle kendő. — Kiabálom én, hogy Goldberg-féle. — Kiabálod, hogy Elkán-féle. — Talán hazugság, amit kiabálok? — Nem hazugság. De a vevőt ez nem érdekli. Éndekli, hogy bécsi kendő, boroszlói, vagy linzi. — Csak bizd rám. Tudom én, mit beszélek. A kislány félrebillenti a fejét. Visszasiet az anyjáig, aztán jön megint. A kezében cseréptányér.— Maradt egy kis tehéntúró hagymával. A mama at mondta, hozzam ide neked. Láttuk, hogy csak kenyened van. — Nem eszem hagymát, — mondja Mailech. — Attól szájszaga van az embernek. — És ha szájszaga van? — Azt nem szeretik a finomabb vevők. A kislány kék szemében kemény fényecske csillan. A hangja megint oktató. — Ne téged szeressenek, hanem az áradat. Széles mozdulatot tesz és magyarázza. — Mi sem eszünk mindennap túrót. De vásár napján jobban kell táplálkozni. Ha kevered a hagymát túróval, nem marad szag utána. Mailech hagyja magát rábeszélni. Keveri túróval. És nagyon ízlik neki. Nézi a gyerek szemét, amely most m megint másként csillog és közlékeny kedvében van. — Az én apám kocsmabérlő és földbirtokos. A mi fö►dünkön minden megterem, kukorica, krumpli, zab, még búza is. A kertünkben retket, hagymát tenyésztünk, öklömnyi hagymát, várj, még van a batyumban egy. Akarod? — Szép nagy hagyma. — De az én apám nem paraszt. Az én apám finom ember, a kutyához is jó. Egyszer kikergettem a kocsmánkből egy vendég kutyáját, mert behozta a sarat. Az apám akkor azt mondta nekem: aki a vendég kutyáját megbántja, az a vendéget sérti meg. És a szegény ember kutyája nem járhat szőnyegen. Az én apám jámboralma•dista. Ha ül a söntésben és nincs sok dolga, tanul. És este lefekvéskor és hajnalban, ha felkelt, tanul — dz én apám a Klauzban ül és tanul éjjel-nappal. És én meg a mama dolgozunk a családért. Mailech a gyermekre kapja a fejét és arcán mintha a nap futna át. Már tudja, honnan ismeri ezt a sötétbe ágyazott kék szemet. — A te apád vele Smuel Krotosin, nem az? — De az. Ki mondta neked? — Senki. Az éjjel a Klauzban szálltam meg. És ma reggel az imádkozás előtti tanulásnál leültem az asztalátooa és egy darab Szanhedrint hallgattam tőle. A szemed ugyanolyan, mint az övé. — Azt mindenki mondja. Az apám szerette volna, ha a fejem is olyan lenne. És ha fiú lettem volna. Mindig mondja: Léa, Léa, ha te kisbócer volnál! Már ülhetnél velem a Klauzban és tanulnál te is. Épp elmúltam tizenhárom. Mailech nevet. — Az én apám pedig azt mondta: Mailech, Mailec. Fiú vagy, ülhetnél velem a söntésben és tanulhatnál. Nem állt rá a fejem. Ő a gemárát magyarázta. Én az árura gondoltam. Te nem szeretsz árut venni és eladnád 4 Uj Kelet 1955IV1» " . .. . . . i ITulikskskaj