Vásárhelyi Ujság, 1925. július-szeptember (5. évfolyam, 66-134. szám)

1925-06-02 / 66. szám

Hódmezővásárhely, 1925 június 3. szerda Gazdasági Egyesület és a Gazdasági Egyesület Hitelszövetkezete hivatalos lapja. Mezőgazdasági szaklap. Megjelenik hetenkint háromszor. Főszerkesztő : Lázár Dezső Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gazdasági Egyesület titkári hivatala Telefonszám : 71. A genfi programm. Elérkezett az az időpont, ami­kor a miniszterelnök genfi uta­zása esedékessé vált. Ennek az útnak két célja van. Egyrészt biztosítani a magyar termelés számára megfelelő beruházási kölcsönt, illetőleg megnyerni a népszövetség beleegyezését arra, hogy a magyar állam bizonyos pénzfölöslegei, amelyek a főbiz­tos ellenőrzése alatt állnak a produktív termelés szolgálatába állíttathassanak. A másik célja a tisztviselőkérdés rendezése. Ez a két probléma tulajdon­képpen összefügg egymással. Hi­szen a miniszterelnök és a pénz­ügyminiszter is több ízben kije­lentették, hogy a tisztviselőkér­dés eredményes rendezése csak akkor következhetik be, ha az ország gazdasági forrásai a meg­felelő fedezetet biztosítani tud­ják. A tisztviselők az államért dolgoznak, biztosítják a szüksé­ges rendet, úgy az ipar, keres­kedelem, mezőgazdaság élete zökkenő nélkül folyhassék s en­nek fejében fizeti az állam a tisztviselőket. Nem is vitatható kérdés, hogy a magyar tisztvi­selő osztály ma nem élvez olyan fizetést, amely arányos lenne a végzett munkájával s biztosítaná számára azt az életnívót, amit tanultságánál s fontosságánál fogva megérdemelne. Azonban ennek a kérdésnek megfelelő rendezése mindazideig nem re­mélhető, amíg a népszövetség nem biztosítja számunkra a be­ruházási kölcsönt, amely a tőke szegény magyar gazdasági életbe új energiát visz s felfrissíti a kiszáradt ereket. Éppen ezért a miniszterelnök fáradozásai en­nek a két célnak az elérésére irányulnak. A magyar közvélemény min­denesetre nagy várakozással néz ez elé az utazás elé, hiszen min­denki érzi a gazdasági felfris­sülés szükségességét, mert ezek után az óriási terhek után, ami­ket az állami költségvetés egyen­­súlyba hozása érdekében az állam polgárai magukra vállaltak, szük­séges, hogy a tőke eleven ereje által a kissé megingott gazda­sági élet régi rugalmasságát visz­szanyerje s ezzel biztosítsa Ma­gyarországi jövőjét. Legfeljebb rosszakaratú intrikusok beszél­hetnek csak Magyarországról olyasféléket, amiket sajnálattal látunk a külföldi sajtó hasábjain időnként felbukkanni s amelyek­­nek célja csak az, hogy a Ma­gyarország ellen egykor fegy­verrel folytatott háborút, most az intrika és gazdasági harc esz­közeivel vigyék tovább. „Jóaka­róink“ most is bizonyára meg­tették lépéseiket Genfben, épen ezért tudjuk, hogy Bethlen mi­niszterelnök bizonyos nehézsé­geket kell a népszövetség előtt legyőzni, de egyben reméljük, hogy ezeket a nehézségeket le is győzi s kedvező válasszal fog visszatérni Magyarországba. Addig az ország népe remény­kedve vár s ennek a reménynek alaposnak kell lenni, mert hiszen az igazságra támaszkodik. Ma­gyarország hűen és becsületesen teljesítette erején felül is a tria­noni béke határozmányait, elvár­hatja tehát, hogy a nagy nyu­gati művelt államok belátják a megsegítés szükségességét és biztosítják számára a beruhá­zási kölcsönt, amely mint azt előbb is kifejtettük, kulcsa a tisztviselőkérdés rendezésének. Nem lehet célja a Nyugatnak, hogy Középeurópában nemtö­rődömsége, vagy rosszakarata folytán gazdasági s ennek kö­vetkeztében társadalmi anarchia termelődjék ki. A vöröskutasi hősök emlékünnepén­ ötvenkilenc hősi halottja van a környéknek. Hétfőn délelőtt leplezték le a Vöröskutas hősi halált halt katonái­nak emlékművét, amelyet a hozzá­tartozók és a környékbeli színma­­gyar lakosság lángoló hazaszeretete és áldozatkészsége emelt, hogy a reávésett hősök nevei örök időkön át példaként ragyogjanak az utókor előtt. A lélekemelő és a hazafias érzést tápláló ünnepély lefolyásáról az alábbiakat jelenti kiküldött tudó­sítónk : Verőfényes júniusi reggelen lassan gyülekeznek a kiránduló vendégek a Gazdasági Egyesület székháza előtt. Fél nyolcra járt az idő, amikor a kocsikon elhelyezkedtek s el­indult a menet a Kárósi-út felé. A kocsikon ott látjuk Kovács Sebes­tyén Zoltán G. E. alelnököt, vitéz Imre János mérnököt, a Kriván testvéreket, akik s műemléket készí­tettek, Kovács Jenő és Aczél László tanítókat és néhány gazdálkodót. A tüzesvérű tanyai lovak sebesen rö­pítik velünk a kocsikat, óriási por­felhőt verve fel patáikkal. Néhány perc s már kívül vagyunk a váro­son. Eső után sóvárgó kalásztenge­rek és kukoricatáblák váltakoznak az utunk mellett. Az óriási kalász­tengerből itt-ott emelkedik ki egy sötétzöld facsoport, gondosan elár­nyékolva a pirostetejű, fehérfalú kis tanyát, mintha napszúrástól féltené. Háromnegyedórai kocsikázás után végre elérkeztünk a vereskutasi is­kolához, ahol már nagy embertömeg volt összegyűlve. Az iskola háttal az útra, mintegy három öllel beljebb az úttestől, egyszerű falitéglából van építve. Az út és az iskola közti tér­ség meggyfával van sűrűn beültetve. A szép meggyfák közül emelkedik ki a nagy ponyvával fedett hatalmas emlékmű. Az érkező vendégeket K­m­e­t­y­k­ó Károly tanító és Deák Mihály kör­elnök fogadták. Az iskola csinosan berendezett tanítói lakásában már ott találjuk a vonaton érkezett ven­dégeket, ott látjuk vitéz Vedres Gyula alezredest és Om­aszta őr­nagyot, mint a honvédelmi miniszter és a szegedi katonai körletparancs­nokság képviselőit, Márton Árpád református lelkészt és Zoltán Fe­renc külterületi népiskolai igazgatót. Majd egymásután érkeznek meg a környék olvasóköreinek a képviselői, kiküldöttei. A Külsőszerházi Olvasó­kör részéről H­o­c­s­i István elnök és Kardos Bálint tanító, ifj. Gre­­g­u­s Máté, a Kardoskuti Olvasókör elnöke, Németh Bálint, a Kardos­kuti Fogyasztási Szövetkezet elnök­sége, ifj. Juhász Nagy Vilmos, a Kardoskuti Ifjúsági Egyesület elnöke, Varga Sándor, a Héjjahalmi Gaz­dakör elnöke. Később érkezik meg Kun Béla nemzetgyűlési képviselő dr Simon József első aljegyző a kormány és a városi tanács képvi­seletében és G­all­y János róm. kath. káplán. Kilenc órakor az iskola termé­ben terített asztalokhoz ültették a vendégeket és Kmetykó Károly tanító üdvözlő szavai után megreg­geliztek. Az ünnepély 10 óra előtt néhány perccel a Magyar Hiszekegy elének­­lésével vette kezdetét. Az emlékmű előtti emelvényen Kmetykó Ká­roly nyitotta meg, József főherceg táviratának ismertetése után Kun Béla nemzetgyűlési képviselő tartotta meg magasszárnyalású szónoklatát. Lepel alatt van emlékmű, lepel alatt van az egész magyar haza jövendő sorsa is. Ha azt akarjuk, hogy a mienk legyen újra mind, ami elve­szett, akkor keresnünk kell a kive­zető ösvényt, az eszmét. A kivezető ösvény az egymás testvéri megér­tése. Lehet különbség, lehet nézet­­eltérés közöttünk, de sohasem sza­bad megfeledkeznünk arról, hogy egyugyanazon magyar nemzetnek va­gyunk gyermekei. Majd a hazaszeretet eszméjét fej­tegetvén további beszédében. Mi ma­jd emberek vagyunk — úgymond — a hazaszeretet azonban örök. Soha sem szabad arról megfeledkeznünk, amivel a hazának tartozunk. Lehull a lepel a magyar jövőről, ha a hősi katonák dicső példájának követésére készek vagyunk. Az emlékmű leleplezése után a magyar katonák hősi tetteiről emlé­kezvén meg, majd beszédét az alábbi kis verssel fejezte be : Hazáért halni: legdicsőbb halál, Hazáért élni: ez is hiszerény. Élet-halál, oh egyaránt magasztos, A becsület és hűség mezején! De akik vért és életet áldozának, Oh égi csillagjai a hazának, Mi pedig lenni, csak vándorok va­­gyunk, Kik bámulunk a csillagfényre fel, S mig itt a porban szürkén baktatunk, az ő nevök fenn eltörölhetetlenül Az Isten trónja mellett tündököl. Kun Béla képviselő szónok­lata után Márton Árpád reformá­tus lelkész imádkozott szívekhez szó­lóan, buzgó könyörgéssel a magya­rok Istenéhez. Buzdította a jelenle­vőket, hogy a munka hősei legyenek. Isten minden áldását kérve a magyar népre és a vidékre. Utána Gally János róm. kath. káp­lán tartott a hősi cselekedetekről, az önfeláldozásról, hazaszeretetről tartalmas beszédet. Vitéz Imre János a Csongrád­­vármegyei és a vásárhelyi vitézi szék üdvözletét tolmácsolta és he­lyezte el virágcsokorját az emlékmű talapzatán. A »Hiszek egy ...« c. költeményt elszavalta S­u­r­­­n­y­a Juliska. Dr. Simon József első aljegyző a kormány és a tanács üdvözletét a következőkben tolmácsolta: Gróf Bethlen István miniszterelnök ur önagyméltósága, dr. Aigner Ká­roly főispán ur önagyméltósága és a városi tanács nevében jöttem, hogy lerójam előbb nevezettek háláját az áldozatkész belsőszerháti magyar polgárság számára, kik hazafiassá­guknak élő tanujeleként 59 hős fiuk emlékét megörökítendő, itt, e helyen emlékoszlopot emeltek. Arra kérem Belsőszerhát polgárságát, hogy ez az áldozatkészség, melynek tanújelét előttünk láthatjuk , a jövőben is megmaradjon. Mert hiszem, ha ez megmarad, úgy a szívekben továbbra is él drága hazánk nemes szeretete, úgy nem fog bennünket megakadá. V. évfolyam 66. szám.

Next