Vasárnapi Ujság – 1885
1885-09-13 / 37. szám - A kiállítás krónikájából. V–r. 592. oldal / Országos kiállítás
37. SZÁM. 1885. xxxii. ÉVFOLYAM. VASARNAPI UJSAG után szinte jól esett neki egy kis kidöcczenés a kerékvágásból. Az öreg ur pedig leánya eltávoztával minden férfi cselédjét összehivá, a csavarokat, melyek a roppant vasas ládát a padlóhoz vasalták, kivetette, azután lebocsáttatta a ládákat a pinczébe és egy helytt felállíttatta az ászok gerendákra. Midőn ez megtörtént, kiküldé cselédeit a pinczéből, bezárta az ajtót és felnyitva a czifrazáru vasas ládát, még egyszer megtekinté aranyait, egy nagy zacskót teli is tömött belőlök, flTJM ÉBB ÓL» melyet azután ködmenő zsebébe rejtett. Ezután a ládát bezárva egy helyet rádobbantott ládával egy titkos rugóra; mire a nagy két láda az ászkokkal együtt egyszerre föld alá tünt, hallotta a dübörgést is, a mint a csappanóra ereszkedett ászkok nagy terhöket lerázták magukról egy alsó pinczében, melyről az öreg uron kivül senki sem tudott a háznál semmit. Azután a két ászokgerenda visszaemelkedett helyére, semmi nyomát nem mutatva a teherszállitásnak. Az öreg ur még egy jókora csobolyót töltött meg finom ilosvai borral, azután fölnyitotta a pinczeajtót, a bort előállott szekerére szállittatá s miután rendeleteit cselédeinek mindenre nézve kiadta, felült a szekérre maga is s a holdvilágnál elpályázott leánya után. (Vége köv.) P. SZATHMÁRY KÁROLY. A KIÁLLÍTÁS KRÓNIKÁJÁBÓL. Mint a felszálló rakéta papircsöve a kék, vörös, zöld és fehér csillagokat, úgy ontja magából a kiállítási turnus utolsó harmada az ünnepélyeket és meglepetéseket. Három időleges kiállítás egyszerre, s azonfelül a lengyelek, csehek, bécsiek, brünniek! A falvakról, fürdőkről összeverődő arisztokráczia is még egyszer csoportosul, hogy ugyanannak a világvárosiasságnak utolsó kenetét adja föl a kiállítás végére, mint a melylyel az elején megkeresztelte. Mindenki kiállít és mindenki kiállittatik; maga a kiállítás is, mely tudniillik a maga paprikajancsis bódéit, hüsitő-árusait és czéllövőit állította ki előbbi területéről odébb — a Gólya és állatkert felé. Itt hempergőzik most négy-öt gondjára bízott gyerek közepett franczia benneunk, ludczombot tartva kezeiben, sürü nevetgélés közt. Itt fog kört a gyermeksereg egy-egy idősebb cselédlány felügyelete alatt, ki forogva zummogja elő a rigmust: ispilángi rózsa ím " Ispilángi, ist Rózsa volnék, piros volnék, mégis megfordulnék Zöld selyem ostya Két garas hijja Zsinom, zsánom kis Margitka Fordulj angyalmódra. Néha ártatlan összekocczanások, hirtelen elpityeredések akasztanak tengelyt a játéknak, melyeket azonban az avatott «fruska» gyakorlott diplomácziai ügyességgel simít el. Sok gyüszünyi ököl húzódik itt össze, sok mérges kis grimace próbálja a későbbi gyűlölséget. De természetesen mindez még csak az önkénytelen komikum mogyoróhéjában. Egy-két pillanat s minden elcsendesül s a pedáns kis arczok ugy éledeznek mint harmatlepte virág, egy titokteljes ösztön érzésére, mely megsejteti velők azt, a mit még sohasem láttak, s talán soha sem is fognak látni a maga egész valójában: a természet üde zöldjét, a csevegő patakot s az erdők szabad illatát. Hát a régi tanya hova tünt, mivé lett ?... Most czimeres büszke ökrök, sötét nézésű bikák •csörgetik ott lánczaikat a jászolhoz kötve, míg köröskörül piros mellényes gulyás legénység és •czifra szűrös számadó nép feszit félvállról nézve végig az álmélkodó publikumon. Olyikon ott a karikás is, mely megfeszülve kígyózik körül a hatalmas törzsön, mint abroncs a hordó dongán, míg a debreczeni bojtár öblös nagy kalapja alól fitymálva nézi a világot s másik foga titokban a pipa után, a mi idebenn tilalmas portéka. Emlegeti is GÜrűn az áldóját, látszik rajta, hogy milyen nehezen esik nélkülöznie. Már csak megkönyörül az ember siralmas ábrázatján, s •egy pár résztvevő kérdést koczkáztat. «Biz uram, — hangzik a felelet, — szó, a mi szó, de nem nagy passziónk van az itt levetelhez». — «Ne mondja ne, talán bizony családja van odahaza ?» A hetyke paraszt megsodorhatja göndör bajuszát, s úgy veti oda. «Van ám, tekintetes uram egy , azóta, hogy idefent járok, talán már a második is meglett». • A szarvasmarha-kiállítás voltaképen egy kis nem kevésbbé érdekes ethnográfiai kiállítás is, Magyarország mindenrendű és származású gulyásaiból. A piros mellény, kék gatya és lobogós ing mellett ott szerénykedik a békési ,csordás kék varratú subája is. A zalai ember bemutatja, hogy neki van az országban legnagyobb szakálla s a csongrádi, hogy ő hízik el legjobban. Mert az a termet, mely Pallavicini gróf számadóját ékesíti, nálunk— az intelligenczia köreiben — már legalább is miniszteri tanácsosságra kvalifikálna. Nem hiányzanak a havasi tehénpásztorok tipuszai sem, kivarrott magas tiroli kalapjaikkal, melyeken gyopár fehérlik. Szalonnázó bojtárgyerek őrzi Móricz Pál pánti gazdaságának azt az egy éves Bihar nevű bikaborjúját, aki már némi feltűnésre tett szert az által, hogy a minap kicsúszva a fékből virággá rohant s nagy izgágát okozott a korzó látogatói közt, mígnem végre a szegedi halászcsárda konyhájába tért be a pörköltnek. Itt aztán volt kollegáinak szomorú sorsa annyira megrémítette, hogy önként adta be fejét a hurokba. Hát Dél Isztán uram, maga mit keres itt rengő tokájával, hegyesre fent szúrós két bajszával, melyre árnyékot vet a féloldalra csapott kaczkiás kalap ? Nini, bunyevácz létére csak nem akar magyarabb lenni a magyarnál is? Igazat szólva, a szarvasmarha minden háziállataink között legkevésbbé bír a családiasság rokonszenves vonásával. Hizelgéseink, kényeztetéseink hidegen hagyják, semmi sem ingathatja meg szokott flegmáját, s mivel sem törődik ablakján kívül, melyet egykedvűen majszol tajtékzó szája közt. A macska, a kutya, a ló, sőt a kalitka és ketrecz szárnyas lakói is több fogékonyságot mutatnak vonzalmunk iránt, hívásunkra előjönnek, hozzánk dörgölőznek és felismerni látszanak hálás szemeikkel. De istenem ! Annak a filozófusi nyugalomnak és mély világmegvetésnek is megvan a maga jogosultsága egy oly teremtésnél, mely érzi, hogy legközvetlenebb szükségleteink kielégítését neki köszönhetjük. Aztán mi is lehet pompásabb például egy igazi Jersey- vérnél, bársonyos M. villája. * »öltésről nézve. A Beünanid és a följárat Tersatóba. Tengerészeti akadémia. Természetes lombfolyosó az akadémia előtornáczán. Fiume 1885-ben