Vas Népe, 1982. január (27. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-03 / 1. szám

Két falu találkozása KEMENESALJA két ran­gos faluja január elsejétől egyesülve alakítja további történelmét: Kem­en­esmi­hályfa és Kemenessömjén Sömjénm­ihályfa néven lesz ezután ismert. A két község eddig is Celldömölk város­környéki közösségéhez tarto­zott. A város közelsége nem hátráltatta e falvak fejlődé­sét, sőt kedvező hatást gyakorolt rájuk. Ennek leg­­láthatóbb jele, hogy sok más kisközségtől eltérően itt egyre-másra épülnek a kor­szerű, egyúttal a régi építke­zési hagyományt is őrző la­kóházak. Érdeme a tanács­nak, hogy az építkezést ser­kentő telkeket jó helyen je­lölte ki, így a két falurész nem távolodik, hanem össze­­épülés folytán közeledik, he­lyesebben találkozik egy­mással. Bölcs volt tehát a döntés, hogy egyesüljön a két falu. Természetesen jelentős vi­ták főzték meg a közös el­határozást, hisz minden kis település védi önállóságát, történelmi múltját, falune­vét. A két Kemenes előne­vet viselő község esetében ez méginkább így volt, mert lakói zömében megmarad­tak, nem költöztek a város­ba, szép új házaikkal jelzik azt a dicséretes elhatározást, hogy a jövőben is szülőhe­lyükön kívánnak boldogul­ni. A demokratikus, néha szenvedélyes hevületet tar­talmazó viták befejeződtek, a döntés valósággá vált, így Sömjénmihályfa néven kez­dik az új esztendőt. A két község történetében már volt egy szakasz, ami­kor hasonló névvel egy tele­pülést alkottak. A harmin­cas évek közepén egyesült a két falu és ez tartott 1946- ig. Országunkban ez idő alatt nagy történelmi válto­zások mentek végbe. A fal­vak életében a legnagyobb fordulatot a mezőgazdaság szocialista átszervezése je­lentette. A kis termelőszö­vetkezetek egyesülésével a mi­hályfaiak és a sömjéniek is egy utat jártak, most a Kemenesalja Úttörő Tsz-szel egy gazdaságba tömörülve boldogulnak. A jó gazdálko­dás biztosítja a mindennapi kenyeret, és ez még köze­lebb hozta e kis falvak la­kóit. Számos más folyamat is az egymásra találást erő­sítette. A Cser lankáin gyü­mölcsösök, szőlők, borospin­cék nyújtanak romantikus szép hangulatot az itt élők­nek. A jól művelt háztáji telkek, egyre nemesebb gyü­mölcsöt és bort adnak szor­galmas tulajdonosaiknak, de jut a város piacára is. Most, hogy a két község egyesül, a lakosság életében nem történik alapvető vál­tozás. Életük, munkájuk rendje hasonlóan megy to­vább. Arra kell felhívni a figyelmet, hogy az élethez igazított módosulás megtart­hatja a valamikori két falu rangos, szép történelmi múltját is új töltésekkel gaz­dagítva azt. Gondoskodni kell arról, hogy ez a meg­tartó erő továbbéljen, ha­­gyományozódjon az utókorra, úgy ahogy ezt apáik, anyá­ik napjainkig megtartották. Az egyesülést választó falu­­közösség kötelessége, hogy együtt ápolja az igazi hazaszeretetet felmutató történelmi múltat, aminek alapján építhetik az ígé­retes jövőt, településük to­vábblépését, fejlődését, fenn­maradását. A KÉT KÖZSÉG KRÓNI­KÁJÁT lapozva megindító részleteket találunk a múlt­ról. Mindkét falu régi ma­gyar község. Mihályiénak és Sömjénnek az életében is van olyan történelmi kor­szak, amire méltán, lehetnek büszkék. 1706. január 27. napjára Bercsényi Miklós Mihálynéra hívatta össze a tanítókat, lelkészeket, ami­kor II. Rákóczi Ferenc sere­gét támogató toborzó útján a Kemenesalján járt. Ezen a gyűlésen — egy még ma is meglevő házban — fogadtak hűséget a nagy szabadság­­harcos fejedelemnek. Talán az esemény hatására maradt fenn a nép ajkán a dal, amiről az alábbi részletek adnak hírt: A falu Mihály nevét is történelmi kútforrás ma­gyarázza. Az Ostffy-család nevével kapcsolatos. Keme­nesalja nagy részét IV. Bé­la király ajándékozta az Ostffy-családnak. Jutalmul adta azért, mert e neves család egyik tagja, élete kockáztatásával Dalmáciá­ba menekítette a királyt, a tatárjárás idején. Kemenessömjén minde­nekelőtt irodalmi emlékhely. Egy nagy magyar költő, Berzsenyi Dániel pályakez­désének­ színhelye. Itt fedezte fel őt Kis János dömölki lel­kész és költő, akinek később komája is lett. E mozzanat­nak nagyon szép története van. Berzsenyi titkolta ver­­selgető hajlamát, erről még közvetlen barátja Kis, sem tudott. Egy váratlan látoga­tás során „rajtakapta” a versíráson, amiről így emlé­kezik meg: „Több ízben tör­tént, hogy hozzá­menésem­­kor ötöt az asztalnál dolgoz­Niklára költözése idején fogant, érzéseinket állandóan fölkavaró, elszakadást idéző szülőföld-szerető verse még a sömjéni környezetből táp­lálkozik: BÚCSÚZÁS KE­MENESALJÁTÓL. Berzsenyi Dániel emlékét napjainkig őrzi Kemenessömjén. A va­lamikori ház helyén, ahol mint kezdő gazdálkodó és induló költő fiatal feleségé­vel lakott, emléktábla hirde­ti nevét. S ahogy fölkapasz­kodunk a cseri dombvonulat oldalára, ott találjuk a Ber­zsenyi-pincét, felújítva, meg­­újhodva­ író barátainkat, vendégeinket gyakran hívjuk ide. Kirándulni jönnek út­törők, szocialista brigádok, va­s papírosok mellett ta­láltam, melyeket belépésem­kor az asztalfiókba hidort, úgy azonban, hogy apró nyíredékek maradtak kívül... s a nyíredékeken verstöredé­­kecskéket találtam...” E tö­­redékecskék fedték fel Ber­zsenyi versírását és annak a későbbiekben Kazinczy által is megerősített irodalmi érté­két. Kis János visszaemléke­zése őrzi egy ma már nem használatos szavunkat is: HIDORT — (sodor). BERZSENYI ÉLETMŰVÉ­NEK feldolgozása tanúsko­dik arról, hogy több nagy­szerű versét Kemenessöm­jén­ben írta, mint: az OSZ­TÁLYRÉSZEM, AMATHUS, HORÁC, BALATON, NAGY LAJOS ÉS HUNYADI MÁ­TYÁS, A TIZENNYOLCA­DIK SZÁZAD, A HALÁL, A REGGEL címűeket és a barátjához íutat: KISHEZ. Az Osztályrészem című ver­sében zengd, más közösségek. Örömmel látjuk, hogy a költő valami­kori élettere újra telítődik szorgos tartalommal, értel­mes törekvésekkel és méltó­an őrzi az irodalmi emlék­hely megtisztelő rangját. A KORÁBBI KÉT FALU — a kiragadott, de nagy és szép példák alapján — to­vább őrizheti Sömjénmi­hályfa neve alatt is, gazdag történelmi múltját. A közös falulétben épüljenek, gazda­godjanak tovább, a nemes és haladó hagyományok ta­lapzatán, a szocialista haza nyújtotta új lehetőségekkel. Dala József „Kurucoknak kedves földje, Gyöngyös mente, Rába völgye, Pápa tája, Győr eleje, de­jó annak la kenyere! Bakony alja, Ság mezeje, Vitézek fölnevelője, Bő áldással éltetője... Hej, ide messze estünk tőle!.. „Van kies szőlőm, van arany kalásszal Biztató földem, szeretett Szabadság Lakja hajlékom. Kegyes isteneimtől Kérjek e többet. .. A Horác című versében gyönyörűen ír a tájról: „Zúg immár a Boreas a Kemenes fölött, Zordon fergetegek rejtik el a napot, Nézd, a Ság tetejét hófuvatok fedik, S minden bús telelésre dőlt”... falumúzeum A fény­képek megörökítet­ték a két jellegzetes lakástí­pust. A gádlorosnál a hom­lokzat csak álcáz, mindössze a fényt bocsátja be a tufa­­kőbe vágott odúba. A tár­ná­cos küllemre talán tetsze­tősebb, de ez is csak látszat, mert mögötte ugyanolyan homályos termek rejl­enek. A pénztelenség öntudatainak szüleménye mindkettő. Belül szinte fojtogató a nedves, nyirkos levegő. Csoda-e, ha a lakosság negyven százalék­ Idát vitte el az akkortájt morbus hungaricusnak ne­­­vezett tüdőba.­A tizenkilencedik század második felének, a huszadik század első negyedeinek, idő­szakáról bőséges anyagot gyűjtöttek össze a muzeoló­gusok. H­a a vendég tárló­ról tárlóra haladva szemléli ezeket, életre kel a múlt, s bepillanthat azok életébe, a­kiket nem törtek meg a megpróbáltatások. ‘ Semmit sem vásároltak. Miből is vették volna a drá­­ga cikkeket? Amire szüksé­gük volt, azt maguk állítot­­­ták első irigylendő ügyesség­gel. Az asszonyok szőtték a törülközőket, az abroszokat, a sízarkasít­ókendőket. Nem lélektelen­ült, hanem osztó-­ nős művészi érzéktől sar­kallva. A különböző dara­bokat s fe­lszedős” — elsősor­ban­ piros — csíkokkal díszí­tették. A férfiak kedvelték a fa­faragást. Erre utal a kiállí­tott, igényesen, mintázott csarnok, a pásztorok ivó-­ edénye vagy a kiegyezés évében készült borotva tartó is. Megnézhetjük a mángor­lót, a mosáshoz használt sulykot, s a házilag előállí­tott orsóikat. Rátermettségről, alkotó energiáról vall mindegyik. A tárgyak most a kemen­cén kaptak helyet, ott, ahol­ az egyko­ri lakók a hidegtől borzongató téli estéken me­legedtek, és történetieket idéztek az elődök kitartásá­ról, a mesék kisemmizett, de mégis célba jutó hősei­ről. A szó eredeti értelmében vett ezermesterek voltak. A konyhában­ erről vallanak az egyes eszközök. A vajkö­­­pülő ritka lelemény. Akár-­ csak a fából fabrikált­­krumplitörő. Mindkettő mű­ködési elve ugyanaz, mint a maiaké. Kukkantsunk most­­be a tiszta szobába! Ez már nem a barlangla­­kók világa, hanem azoké, akik a vagyontalanok között módosnak hihették magukat. Az ágyon díszes párnák, fehérségük szántó vakító. Szemben a falak közül a sar rotklópa. Ott a festett almá­rium is. A hajdani iparos nem az egyszerűségre töre­kedett, hiszen a vastag pénztárcáj­a megrendelő készséggel fizetett. Azt kí­vánta, hogy társadalmi rangjához méltót, kapjon, olyat, amit megcsodál a be­tévedő vendélg. Az önmutogatásit szolgálta a tányérospolc, és a ma is élénk színeivel f­elbűvölő ró­­­zsás láda, amelybe a legér­tékesebb textilneműket rak­ták. Aki betér ebbe az épület­be, az nemcsak az ősök üzenetét fejti meg, hanem távozván, sokkalta jobban becsüli jelenünk értékeit is. P. I. Használati eszközök a múzeumban. 1982. január 3. Vasárnap Káros duhajkodás Az alkalomhoz illően emelkedett volt a hangu­lat szilveszter éjszakáján a szombathelyi utcákon. Az emberek többsége emelkedett hangulatban, felszabadultan, emberi keretek között búcsúztat­ta az óesztendőt és kö­szöntötte az újat. Bár sok hektoliternyi bort, sört, pezsgőt, pálin­kát, miegymást megit­tunk, de — ki korábban, ki későbben — ma reg­gelre kialudtuk a szesz­gőzt. összességében azt mondhatjuk, hogy vidám, trombitáktól, petárdáktól hangos, de alapjában vé­ve békés volt a szombat­helyi szilveszteri éjszaka. Ezzel a megállapítással fogadott újév reggelén kiváló munkájáért, a la­kóházunk tisztaságáért többszörösen kitüntetett házmesterünk is, megje­gyezve, hogy „soha ne le­gyen rosszabb szilveszte­rünk”. Nyomatékosan megkért azonban: tegyem szóvá az újságban, hogy néhány renitenskedő az idén is­­belerondított Szombathely szilveszteri éjszakájának utcai képé­be. Ismét felülkerekedett némelyekben a szemétlá­dák iránti vonzalom. Akadtak, akik az utcai szemétládák felboroga­tásában, rongálásában találták meg újévi örö­müket. Házfelügyelőnk szerint ez nem csupán szilveszteri jelenség, hanem máskor is előfordul. Reggelente gyakran azzal kell kezde­nie a munkáját, hogy a feldöntögetett szemét­­gyűjtőket összeszedi, s a szétszórt hulladékot ösz­­szegyűjti. Ilyenkor nem­­is annyira a munkát, a fáradtságot sajnálja, ha­nem azokat, akiktől az ilyen káros duhajkodás kitelik. Sok tízezer szombathe­lyivel együtt csatlakozom a házfelügyelőnk vélemé­nyéhez ! (f­iú) Golyóstoll és citrom Hozzászoktunk a cso­magoláshoz. Nem illik cso­magolás nélkül ajándékot adni, pedig a legügyeseb­bek sem tudnak szebb csomagolást kitalálni, mint­­például egy könyv borítója. Ennek ellenére csomagolunk. Papírba, műanyagba, fóliába — ki­nek mi tetszik. Hozzászoktunk ahhoz is, hogy a boltban csoma­golva kapjuk az árucik­keket. Csomagolják a nagykabátot, a virágot, a mosógépet, a kenyeret, s még sorolhatánk. Így esz­tétikus, így praktikus. Nem is beszélve az egész­ségvédelemről. Gondol­junk arra, hogy valaki élelmiszereket és külön­féle vegyi árukat vásárol egyszerre, s bizony elő­fordul, hogy nem zár rendesen a mosószeres flakon kupakja, esetleg folyik az ecetes torma a kenyérre és a felvágottra. A csomagolás arra is jó, hogy fel­­lehet rajta tün­tetni az árakat. Lám, többféle gyakor­lati haszna is van a cso­magolásnak. Ebből követ­kezik, hogy ha nem cso­magolnak valamit, akkor nemcsak a jó ízléssel és az évtizedek során kiala­kult hasznos szokással el­lenkeznek, de gondot okoz az is, hol tüntessék fel az illető cikk vagy élel­miszer árát. Most már nem csodálkozunk, ha a káposztafejre golyóstol­lal ráírják az árát, mert a felső leveleket úgyis el­dobjuk. Még az sem ég­bekiáltó, ha­­a banánon ott díszeleg a golyóstoll nyoma, mert a héját le­hámozzuk. No de a cit­rom héját lereszeli a há­ziasszony, s mióta némely boltban erre írják golyós­­tollal az árát, sokan kénytelenek nélkülözni a citromreszeléket. Meg­kérdezem: nem kerülne egy zacskó a citromnak is? Régebben a fürdéshez használatos műanyagszi­vacsot is fóliába csoma­golva árusították. Nem­rég azonban olyanokat láttam, amelyeket csak egy vékony celofánnal kötöttek át. Úgy látszik, a celofán nem viseli el a golyóstollat, de a mű­anyagszivacs igen. Mo­sakodhat eleget a szegény vásárló, amíg a szivacs­ról levásítja az árát... — ur — ­­g Koccintás Szilveszterkor... .. .és utána (Lakatos Ferenc karikatúrája)

Next