Vas Népe, 1982. január (27. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-03 / 1. szám
Két falu találkozása KEMENESALJA két rangos faluja január elsejétől egyesülve alakítja további történelmét: Kemenesmihályfa és Kemenessömjén Sömjénmihályfa néven lesz ezután ismert. A két község eddig is Celldömölk városkörnyéki közösségéhez tartozott. A város közelsége nem hátráltatta e falvak fejlődését, sőt kedvező hatást gyakorolt rájuk. Ennek legláthatóbb jele, hogy sok más kisközségtől eltérően itt egyre-másra épülnek a korszerű, egyúttal a régi építkezési hagyományt is őrző lakóházak. Érdeme a tanácsnak, hogy az építkezést serkentő telkeket jó helyen jelölte ki, így a két falurész nem távolodik, hanem összeépülés folytán közeledik, helyesebben találkozik egymással. Bölcs volt tehát a döntés, hogy egyesüljön a két falu. Természetesen jelentős viták főzték meg a közös elhatározást, hisz minden kis település védi önállóságát, történelmi múltját, falunevét. A két Kemenes előnevet viselő község esetében ez méginkább így volt, mert lakói zömében megmaradtak, nem költöztek a városba, szép új házaikkal jelzik azt a dicséretes elhatározást, hogy a jövőben is szülőhelyükön kívánnak boldogulni. A demokratikus, néha szenvedélyes hevületet tartalmazó viták befejeződtek, a döntés valósággá vált, így Sömjénmihályfa néven kezdik az új esztendőt. A két község történetében már volt egy szakasz, amikor hasonló névvel egy települést alkottak. A harmincas évek közepén egyesült a két falu és ez tartott 1946- ig. Országunkban ez idő alatt nagy történelmi változások mentek végbe. A falvak életében a legnagyobb fordulatot a mezőgazdaság szocialista átszervezése jelentette. A kis termelőszövetkezetek egyesülésével a mihályfaiak és a sömjéniek is egy utat jártak, most a Kemenesalja Úttörő Tsz-szel egy gazdaságba tömörülve boldogulnak. A jó gazdálkodás biztosítja a mindennapi kenyeret, és ez még közelebb hozta e kis falvak lakóit. Számos más folyamat is az egymásra találást erősítette. A Cser lankáin gyümölcsösök, szőlők, borospincék nyújtanak romantikus szép hangulatot az itt élőknek. A jól művelt háztáji telkek, egyre nemesebb gyümölcsöt és bort adnak szorgalmas tulajdonosaiknak, de jut a város piacára is. Most, hogy a két község egyesül, a lakosság életében nem történik alapvető változás. Életük, munkájuk rendje hasonlóan megy tovább. Arra kell felhívni a figyelmet, hogy az élethez igazított módosulás megtarthatja a valamikori két falu rangos, szép történelmi múltját is új töltésekkel gazdagítva azt. Gondoskodni kell arról, hogy ez a megtartó erő továbbéljen, hagyományozódjon az utókorra, úgy ahogy ezt apáik, anyáik napjainkig megtartották. Az egyesülést választó faluközösség kötelessége, hogy együtt ápolja az igazi hazaszeretetet felmutató történelmi múltat, aminek alapján építhetik az ígéretes jövőt, településük továbblépését, fejlődését, fennmaradását. A KÉT KÖZSÉG KRÓNIKÁJÁT lapozva megindító részleteket találunk a múltról. Mindkét falu régi magyar község. Mihályiénak és Sömjénnek az életében is van olyan történelmi korszak, amire méltán, lehetnek büszkék. 1706. január 27. napjára Bercsényi Miklós Mihálynéra hívatta össze a tanítókat, lelkészeket, amikor II. Rákóczi Ferenc seregét támogató toborzó útján a Kemenesalján járt. Ezen a gyűlésen — egy még ma is meglevő házban — fogadtak hűséget a nagy szabadságharcos fejedelemnek. Talán az esemény hatására maradt fenn a nép ajkán a dal, amiről az alábbi részletek adnak hírt: A falu Mihály nevét is történelmi kútforrás magyarázza. Az Ostffy-család nevével kapcsolatos. Kemenesalja nagy részét IV. Béla király ajándékozta az Ostffy-családnak. Jutalmul adta azért, mert e neves család egyik tagja, élete kockáztatásával Dalmáciába menekítette a királyt, a tatárjárás idején. Kemenessömjén mindenekelőtt irodalmi emlékhely. Egy nagy magyar költő, Berzsenyi Dániel pályakezdésének színhelye. Itt fedezte fel őt Kis János dömölki lelkész és költő, akinek később komája is lett. E mozzanatnak nagyon szép története van. Berzsenyi titkolta verselgető hajlamát, erről még közvetlen barátja Kis, sem tudott. Egy váratlan látogatás során „rajtakapta” a versíráson, amiről így emlékezik meg: „Több ízben történt, hogy hozzámenésemkor ötöt az asztalnál dolgozNiklára költözése idején fogant, érzéseinket állandóan fölkavaró, elszakadást idéző szülőföld-szerető verse még a sömjéni környezetből táplálkozik: BÚCSÚZÁS KEMENESALJÁTÓL. Berzsenyi Dániel emlékét napjainkig őrzi Kemenessömjén. A valamikori ház helyén, ahol mint kezdő gazdálkodó és induló költő fiatal feleségével lakott, emléktábla hirdeti nevét. S ahogy fölkapaszkodunk a cseri dombvonulat oldalára, ott találjuk a Berzsenyi-pincét, felújítva, megújhodva író barátainkat, vendégeinket gyakran hívjuk ide. Kirándulni jönnek úttörők, szocialista brigádok, vas papírosok mellett találtam, melyeket belépésemkor az asztalfiókba hidort, úgy azonban, hogy apró nyíredékek maradtak kívül... s a nyíredékeken verstöredékecskéket találtam...” E töredékecskék fedték fel Berzsenyi versírását és annak a későbbiekben Kazinczy által is megerősített irodalmi értékét. Kis János visszaemlékezése őrzi egy ma már nem használatos szavunkat is: HIDORT — (sodor). BERZSENYI ÉLETMŰVÉNEK feldolgozása tanúskodik arról, hogy több nagyszerű versét Kemenessömjénben írta, mint: az OSZTÁLYRÉSZEM, AMATHUS, HORÁC, BALATON, NAGY LAJOS ÉS HUNYADI MÁTYÁS, A TIZENNYOLCADIK SZÁZAD, A HALÁL, A REGGEL címűeket és a barátjához íutat: KISHEZ. Az Osztályrészem című versében zengd, más közösségek. Örömmel látjuk, hogy a költő valamikori élettere újra telítődik szorgos tartalommal, értelmes törekvésekkel és méltóan őrzi az irodalmi emlékhely megtisztelő rangját. A KORÁBBI KÉT FALU — a kiragadott, de nagy és szép példák alapján — tovább őrizheti Sömjénmihályfa neve alatt is, gazdag történelmi múltját. A közös falulétben épüljenek, gazdagodjanak tovább, a nemes és haladó hagyományok talapzatán, a szocialista haza nyújtotta új lehetőségekkel. Dala József „Kurucoknak kedves földje, Gyöngyös mente, Rába völgye, Pápa tája, Győr eleje, dejó annak la kenyere! Bakony alja, Ság mezeje, Vitézek fölnevelője, Bő áldással éltetője... Hej, ide messze estünk tőle!.. „Van kies szőlőm, van arany kalásszal Biztató földem, szeretett Szabadság Lakja hajlékom. Kegyes isteneimtől Kérjek e többet. .. A Horác című versében gyönyörűen ír a tájról: „Zúg immár a Boreas a Kemenes fölött, Zordon fergetegek rejtik el a napot, Nézd, a Ság tetejét hófuvatok fedik, S minden bús telelésre dőlt”... falumúzeum A fényképek megörökítették a két jellegzetes lakástípust. A gádlorosnál a homlokzat csak álcáz, mindössze a fényt bocsátja be a tufakőbe vágott odúba. A tárnácos küllemre talán tetszetősebb, de ez is csak látszat, mert mögötte ugyanolyan homályos termek rejlenek. A pénztelenség öntudatainak szüleménye mindkettő. Belül szinte fojtogató a nedves, nyirkos levegő. Csoda-e, ha a lakosság negyven százalék Idát vitte el az akkortájt morbus hungaricusnak nevezett tüdőba.A tizenkilencedik század második felének, a huszadik század első negyedeinek, időszakáról bőséges anyagot gyűjtöttek össze a muzeológusok. Ha a vendég tárlóról tárlóra haladva szemléli ezeket, életre kel a múlt, s bepillanthat azok életébe, akiket nem törtek meg a megpróbáltatások. ‘ Semmit sem vásároltak. Miből is vették volna a drága cikkeket? Amire szükségük volt, azt maguk állították első irigylendő ügyességgel. Az asszonyok szőtték a törülközőket, az abroszokat, a sízarkasítókendőket. Nem lélektelenült, hanem osztó- nős művészi érzéktől sarkallva. A különböző darabokat s felszedős” — elsősorban piros — csíkokkal díszítették. A férfiak kedvelték a fafaragást. Erre utal a kiállított, igényesen, mintázott csarnok, a pásztorok ivó- edénye vagy a kiegyezés évében készült borotva tartó is. Megnézhetjük a mángorlót, a mosáshoz használt sulykot, s a házilag előállított orsóikat. Rátermettségről, alkotó energiáról vall mindegyik. A tárgyak most a kemencén kaptak helyet, ott, ahol az egykori lakók a hidegtől borzongató téli estéken melegedtek, és történetieket idéztek az elődök kitartásáról, a mesék kisemmizett, de mégis célba jutó hőseiről. A szó eredeti értelmében vett ezermesterek voltak. A konyhában erről vallanak az egyes eszközök. A vajköpülő ritka lelemény. Akár- csak a fából fabrikáltkrumplitörő. Mindkettő működési elve ugyanaz, mint a maiaké. Kukkantsunk mostbe a tiszta szobába! Ez már nem a barlanglakók világa, hanem azoké, akik a vagyontalanok között módosnak hihették magukat. Az ágyon díszes párnák, fehérségük szántó vakító. Szemben a falak közül a sar rotklópa. Ott a festett almárium is. A hajdani iparos nem az egyszerűségre törekedett, hiszen a vastag pénztárcája megrendelő készséggel fizetett. Azt kívánta, hogy társadalmi rangjához méltót, kapjon, olyat, amit megcsodál a betévedő vendélg. Az önmutogatásit szolgálta a tányérospolc, és a ma is élénk színeivel felbűvölő rózsás láda, amelybe a legértékesebb textilneműket rakták. Aki betér ebbe az épületbe, az nemcsak az ősök üzenetét fejti meg, hanem távozván, sokkalta jobban becsüli jelenünk értékeit is. P. I. Használati eszközök a múzeumban. 1982. január 3. Vasárnap Káros duhajkodás Az alkalomhoz illően emelkedett volt a hangulat szilveszter éjszakáján a szombathelyi utcákon. Az emberek többsége emelkedett hangulatban, felszabadultan, emberi keretek között búcsúztatta az óesztendőt és köszöntötte az újat. Bár sok hektoliternyi bort, sört, pezsgőt, pálinkát, miegymást megittunk, de — ki korábban, ki későbben — ma reggelre kialudtuk a szeszgőzt. összességében azt mondhatjuk, hogy vidám, trombitáktól, petárdáktól hangos, de alapjában véve békés volt a szombathelyi szilveszteri éjszaka. Ezzel a megállapítással fogadott újév reggelén kiváló munkájáért, a lakóházunk tisztaságáért többszörösen kitüntetett házmesterünk is, megjegyezve, hogy „soha ne legyen rosszabb szilveszterünk”. Nyomatékosan megkért azonban: tegyem szóvá az újságban, hogy néhány renitenskedő az idén isbelerondított Szombathely szilveszteri éjszakájának utcai képébe. Ismét felülkerekedett némelyekben a szemétládák iránti vonzalom. Akadtak, akik az utcai szemétládák felborogatásában, rongálásában találták meg újévi örömüket. Házfelügyelőnk szerint ez nem csupán szilveszteri jelenség, hanem máskor is előfordul. Reggelente gyakran azzal kell kezdenie a munkáját, hogy a feldöntögetett szemétgyűjtőket összeszedi, s a szétszórt hulladékot öszszegyűjti. Ilyenkor nemis annyira a munkát, a fáradtságot sajnálja, hanem azokat, akiktől az ilyen káros duhajkodás kitelik. Sok tízezer szombathelyivel együtt csatlakozom a házfelügyelőnk véleményéhez ! (fiú) Golyóstoll és citrom Hozzászoktunk a csomagoláshoz. Nem illik csomagolás nélkül ajándékot adni, pedig a legügyesebbek sem tudnak szebb csomagolást kitalálni, mintpéldául egy könyv borítója. Ennek ellenére csomagolunk. Papírba, műanyagba, fóliába — kinek mi tetszik. Hozzászoktunk ahhoz is, hogy a boltban csomagolva kapjuk az árucikkeket. Csomagolják a nagykabátot, a virágot, a mosógépet, a kenyeret, s még sorolhatánk. Így esztétikus, így praktikus. Nem is beszélve az egészségvédelemről. Gondoljunk arra, hogy valaki élelmiszereket és különféle vegyi árukat vásárol egyszerre, s bizony előfordul, hogy nem zár rendesen a mosószeres flakon kupakja, esetleg folyik az ecetes torma a kenyérre és a felvágottra. A csomagolás arra is jó, hogy fellehet rajta tüntetni az árakat. Lám, többféle gyakorlati haszna is van a csomagolásnak. Ebből következik, hogy ha nem csomagolnak valamit, akkor nemcsak a jó ízléssel és az évtizedek során kialakult hasznos szokással ellenkeznek, de gondot okoz az is, hol tüntessék fel az illető cikk vagy élelmiszer árát. Most már nem csodálkozunk, ha a káposztafejre golyóstollal ráírják az árát, mert a felső leveleket úgyis eldobjuk. Még az sem égbekiáltó, haa banánon ott díszeleg a golyóstoll nyoma, mert a héját lehámozzuk. No de a citrom héját lereszeli a háziasszony, s mióta némely boltban erre írják golyóstollal az árát, sokan kénytelenek nélkülözni a citromreszeléket. Megkérdezem: nem kerülne egy zacskó a citromnak is? Régebben a fürdéshez használatos műanyagszivacsot is fóliába csomagolva árusították. Nemrég azonban olyanokat láttam, amelyeket csak egy vékony celofánnal kötöttek át. Úgy látszik, a celofán nem viseli el a golyóstollat, de a műanyagszivacs igen. Mosakodhat eleget a szegény vásárló, amíg a szivacsról levásítja az árát... — ur — g Koccintás Szilveszterkor... .. .és utána (Lakatos Ferenc karikatúrája)