Napló, 1979. november (Veszprém, 35. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-01 / 256. szám
VILÁGHÍRADÓ San José Henryk Jablonski, a Lengyel Népköztársaság Államtanácsának elnöke szerdán háromnapos hivatalos látogatásra Costa Ricába érkezett Ottawa Joseph Luns NATO-főtitkár kedden Ottawában tartott sajtóértekezletén állást foglalt amellett, hogy az Atlanti Szövetség még az idén hozzon döntést a szövetség európai atomfegyvereinek korszerűsítéséről. A főtitkár, aki a NATO-közgyűlés évi plenáris ülésén vett részt, kijelentette: erősen reméli, hogy a szövetség miniszteri tanácsának decemberben Brüsszelben megtartandó ülése „pozitív határozatot hoz az ügyben”. Luns szerint csak ilyen döntés alapján kezdhetik meg a tárgyalásokat a Szovjetunióval az atomfegyverek európai telepítésének kérdéséről. San Salvador A Salvadori kormány szerdán kinevezte az új legfelsőbb bíróság tagjait, és az ország új polgármestereit. A legfőbb jogi testület 13 kiemelkedő jogi szakértőből áll, elnöke Miguel Granillo, ismert salvadori ügyvéd lett. Az elnöki palotában megtartott beiktatási ünnepségen az ország új vezető jogászai ígéretet tettek arra, hogy felszámolják a salvadori jogszolgáltatásra korábban jellemző korrupciót. Az előzőlegfelsőbb bíróságot az október 15-i hatalomátvétel után oszlatták fel. Kairó, El-Arish : Néhány nappal jeruzsálemi útjának második évfordulója előtt Anvar Szadat egyiptomi elnök szerdán a Sínai-félszigeti El-Arishban megvonta az Izraellel megkötött különbéke eddigi „eredményeinek” mérlegét, s „pozitívnak” minősítette azt. Szadat sajtónyilatkozatában azt hangoztatván, hogy „óriásléptekkel haladnak előre” az Izraellel két éve megkezdett tárgyalásokon, „az átfogó közel-keleti béke sarkkövének” igyekezett föltüntetni az egyiptomi—izraeli különalkut, amely — állította — „a legjobb biztosíték arra, hogy többé ne lehessen háború”. A másik „vívmánynak” azt nevezte, hogy „mások is csatlakoznak a békefolyamathoz”, de nem közölte, kikre gondolt. Washington Példátlan méreteket öltött a kábítószerkereskedelem az Egyesült Államokban és hovatovább az ország fizetési mérlegének problémáit is növeli a csempészésből származó törvénytelen haszon külföldre menekítése. Becslések szerint 453 ezer amerikai állampolgár él rendszeresen a pusztító heroinnál, csaknem tízmillióan fogyasztanak kokaint, legkevesebb 43 millióan ízlelték már meg a marijuanát, és milliók folyamodnak a mesterséges serkentőszerekhez vagy a „hagyományos” kábítószereknél olcsóbb szintetikus szerekhez. Mexikóváros Szerdán, a mexikóvárosi repülőtér közvetlen közelében sűrű ködben lezuhant a „Western Airlines” amerikai légitársaság Los Angeles és Mexikóváros között közlekedő DC—10-es gépe. Jelentések szerint az éjjeli bagolynak becézett népszerű közvetlen járaton 90 személy utazott, 77 utas és 13 főg személyzet. Szemtanúk szerint a leszálló gép a hajnali sűrű ködben jobb oldali szárnyával egy épületnek ütközött, majd egy másik épületnek csapódott és lángolva a földre zuhant. Jelentések szerint néhányan túlélték a katasztrófát. Pontos számadatok eddig nem érkeztek. A legderűlátóbb becslések közel tíz túlélőről beszélnek. Befejeződött a Varsói Szerződés katonai tanácsának ülése Befejeződött a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erői katonai tanácsának október 29—31. között Bukarestben megtartott ülése, amelyen Viktor Kulikov, a Szovjetunió marsallja, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinél a főparancsnoka elnökölt. A tanácskozás munkájában részt vettek az egyesített fegyveres erők katonai tanácsának tagjai, a bolgár, a csehszlovák, a lengyel, a Magyar Néphadsereg, továbbá a Német Demokratikus Köztársaság Nemzeti Néphadserege, a Román Szocialista Köztársaság Hadserege és a Szovjet Hadsereg képviselői. A katonai tanács összegezte az 1979. évi hadműveleti és harcászati felkészítés eredményeit, megvizsgálta az 1980. évi feladatokat Az ülésen megvitatták az egyesített fegyveres erők tevékenységének néhány időszerű kérdését, s ezekkel kapcsolatban egyeztetett ajánlásokat fogadtak el. A tanácskozás tárgyszerű, baráti légkörben, a Varsói Szerződés tagországai szoros egységének jegyében zajlott le. A katonai tanács ülésének magyar résztvevői Csémi Károly vezérezredes, honvédelmi minisztériumi államtitkárral az élen szerdán délután hazaérkeztek. Washington Növekedőben Kennedy esélyei A demokratapárti elnökjelöltségért vívott küzdelemben tovább növekedtek Edward Kennedy szenátor esélyei. Jane Byrne chicagói polgármester kedden közölte, hogy Kennedy szenátor támogatása mellett döntött, noha nem sokkal korábban még ellenkező értelmű kijelentést tett Carter elnök jelenlétében. Ugyanezen a napon Dick Clark, a washingtoni kormány menekültügyi programjának koordinátora lemondott posztjáról, hogy csatlakozhasson Edward Kennedy táborához. Clark, Iowa állam volt demokratapárti szenátora korábban azt mondta, hogy semleges lesz a Carter—Kennedy párviadalban. Mostani döntését a jelenlegi elnök újraválasztására irányuló erőfeszítései iránt mutatkozó általános közönnyel indokolta. A pénzügyi alkalmazottak szakszervezete kedden Edward Kennedy szenátor demokratapárti elnökjelöltségének támogatása mellett foglalt állást. Vincent Connery, a szakszervezet elnöke kedden Washingtonban tartott sajtókonferenciáján Carter elnök szemére vetette, hogy nem képes megbirkózni a gazdasági nehézségekkel, és bírálta Carternek a közalkalmazottak szakszervezeteivel szemben folytatott politikáját, különösen azt a múlt évi döntését, amely 5,5 százalékban maximálta fizetésemelésüket. Brüsszel Angola a BT összehívását kérte Vasárnap és hétfőn délafrikai ejtőernyős egységek támadást intéztek angolai területek ellen — jelentette be kedden Luis De Almeida, az Angolai Népi Köztársaság brüsszeli nagykövete a belga fővárosban. A nagykövet közölte, hogy az angolai kormány kérte az ENSZ Biztonsági Tanácsát: sürgősen üljön össze a legújabb, rendkívül súlyos dél-afrikai agreszszió megvitatására. A francia gyártmányú helikopterekről bevetett délafrikai katonák Lubango és Mocamedes dél-angolai városok vidékén stratégiai pontokat foglaltak el. A dél-afrikai hadigépezet rendszeresen támadja Angola déli vidékét azon a címen, hogy a független Namíbiáért küzdő SWAPO felszabadítási szervezet onnan indít rajtaütéseket a pretoriai megszálló erők ellen. Mai külpolitikai kommentárunk két gralomkő között Luns, a NATO főtitkára az „eurorakéták” megszavazására biztat. Hágában a kormányzó holland Kereszténydemokrata Tömörülés, a CD A 49 képviselője óvakodik a Pershing—2 és a szárnyasrakéták Európába telepítésétől, s a fegyverkorlátozásról tárgyalásokat javasol a Szovjetunióval. Az USA-ban tüntetnek a fegyverkezési hajsza fokozódása ellen. Rómában a parlament arról vitatkozik, milyen feltételek — értsd: gazdasági támogatás — fejében tárják szélesre Itália kapuit a középhatósugarú nukleáris eszközök előtt. Ottawában a NATO 15 tagállamának parlamenti képviselői 71:38 arányban olyan határozatot hoztak, amely felszólítja az amerikai szenátust: hagyják jóvá a SALT-szerződést. Kétségek és remények — a világpolitika legfrissebb eseményeire, különösen az európai térség fejleményeire, nem jellemző az egyhangúság. Már-már naiv, mosolyognivaló az ellentmondás, ami egy-egy politikus megnyilatkozásaiból kicseng. Békésen megfér egymással az enyhülés támogatása — legalábbis szavakban — és a fegyverkezés helyeslése. A legszembetűnőbb talán Margaret Thatcher brit miniszterelnök példája. A „Vaslady” nagy vonalakban egyetért a SALT ratifikálásával, ám ami az európai rakétatelepítési terveket illeti, érveit, a rossz emlékű hidegháborús évekből kölcsönzi. Hasonlóképpen járnak el azok a NATO- stratégák is, akik most egyszerre szovjet fölényről, a Nyugat-Európát fenyegető állítólagos veszélyről próbálják meggyőzni közvéleményüket. Gyakran idézték korábban a londoni stratégiai intézetet. Többé-kevésbé tárgyilagos adatai csakugyan megközelítő pontossággal orientáltak, bár kétségtelenül a nyugati hatalmak szolgálatában. Újabban azonban a fegyverkezési hajsza híveinek hivatkozásából hiányoznak a londoni intézmény statisztikái. Egy nemrég közreadott jelentésükben ugyanis arról adtak számot, hogy a két katonai szervezet, a Varsói Szerződés és a NATO nagyjából egyensúlyi helyzetet foglal el Európában. Ez pedig a manipulált érvelés számára ugyebár nem elfogadható kiindulási pont... Szovjet részről ésszerű, elfogadható álláspont tükröződik azokban a kezdeményezésekben, amelyeket Leonyid Brezsnyev berlini beszédében jelentett be. Úgy tűnik, a NATO lépéselőnyt szeretne szerezni, s az „eurorakéták” tervének decemberi jóváhagyása után netán még a Szovjetunióval folytatandó tárgyalások elől sem tér ki. Lehetetlen azonban e törekvés mögött nem érzékelni az igazi mozgatórugókat, az Egyesült Államok belső helyzetét, a jövő évi elnökválasztás előcsatározásainak szelét, Carternak és közvetlen tanácsadóinak a „héják” voksaira kacsingatását. Gyapay Dénes 4.PSD - 1979. november 1., csütörtök New York Magyar felszólalás az ENSZ politikai bizottságában Az ENSZ-közgyűlés 1. számú politikai bizottságában a leszerelési kérdések általános vitájában kedden felszólalt dr. Kőmíves Imre nagykövet, a Magyar Népköztársaság képviselője a genfi leszerelési bizottságban. Beszédében — emlékeztetve a korábbi magyar kezdeményezésre — sürgette a vegyi fegyverek eltiltására vonatkozó egyezmény mielőbbi megkötését. Az atomfegyverek elterjedésének megakadályozásával kapcsolatban a magyar küldött síkra szállt az atomsorompó-szerződés egyetemessé tételéért, a nukleáris fegyverrel nem rendelkező államok biztonságának szavatolásáért. Támogatta azt a szovjet javaslatot, amely szerint az államok vállalnák, hogy nem helyeznek el nukleáris fegyvereket olyan országok területén, ahol jelenleg nincsenek ilyen fegyverek. Thatcher Bonnban Csökkentsék Anglia hozzájárulását a Közös Piac költségvetéséhez Egynapos brit-nyugatnémet konzultációt tartottak szerdán Bonnban. Helmut Schmidt kancellár a délelőtt folyamán két és fél órás négyszemközti megbeszélést folytatott Margaret Thatcher brit miniszterelnökkel — ezzel párhuzamosan a két külügyminiszter, Genscher és lord Carrington is tárgyalóasztalhoz ült. Egy bonni kormányszóvivő szerint az első találkozón aktuális nemzetközi kérdésekről esett szó. A két politikus tájékoztatta egymást Hua Kuo-feng kínai kormányfő bonni illetve londoni látogatásának eredményeiről. Eszmecserét folytattak az enyhülés témaköréről, különös tekintettel a leszerelésre és a fegyverzetellenőrzésre. Az új rakétafegyverek gyártásáról, európai állomásoztatásáról, valamint az Észak-atlanti tömb „leszerelési” javaslatáról. Ugyancsak szó esett a SALT-II. és a SALT-III. megállapodásról is. Napirenden szerepelt a brit kormány számára legégetőbb kérdés is: Londonnak az a követelése hogy a Közös Piac november végi dublini csúcsértekezletén csökkentsék Anglia hozzájárulását a közös költségvetéshez. Thatcher a nap folyamán felkereste Karl Carstens nyugatnémet köztársasági elnököt is. Elutazott hazánkból az NSZK igazságügyminisztere Szerdán elutazott hazánkéból dr. Hans-Jochen Vogel, a Német Szövetségi Köztársaság szövetségi igazságügyminisztere, aki dr. Markója Imre igazságügyminiszter meghívására — igazságügyi küldöttség élén — háromnapos hivatalos látogatást tett Magyarországon. Az igazságügyminiszterek kölcsönösen tájékoztatták egymást országaik jogalkotásának és igazságszolgáltatásának időszerű kérdéseiről, véleményt cseréltek néhány, előkészületben levő vagy már megkötött nemzetközi szerződéssel kapcsolatos álláspontjukról. Dr. Hans-Jochen Vogel a Német Szövetségi Köztársaságban teendő látogatásra hívta meg dr. Markója Imrét. Aczél György, a Minisztertanács elnökhelyettese szerdán délelőtt hivatalában fogadta dr. Hans-Jochen Vogelt, a Német Szövetségi Köztársaság igazságügyminiszterét. A találkozón részt vett dr. Markója Imre igazságügyminiszter. Jelen volt dr. Johannes Balser, az NSZK budapesti nagykövete. Magyar-luxemburgi tárgyalások Budapesten Szerdán a Külügyminisztérium épületében Pója Frigyes külügyminiszter s a meghívására hivatalos látogatáson hazánkban tartózkodó Gaston Thorn luxemburgi külügyminiszter tárgyalásokat folytatott. A nyílt, őszinte légkörű megbeszélésen a két külügyminiszter nagy figyelmet szentelt a nemzetközi kérdéseknek. Részletesen foglalkoztak az enyhülés, az európai biztonság, együttműködés és a leszerelés kérdésével. A tárgyaláson áttekintették Magyarország és Luxemburg kapcsolatait is, aláhúzva: elégedettek azok alakulásával. Aczél György, a Minisztertanács elnökhelyettese a megbeszéléseket követően az Országházban fogadta Gaston Thorn-t. A szívélyes légkörű találkozón részt vett Puja Frigyes. Nemzetközi összefogást a katonai enyhülésért II magyar ENSZ-társaság Intéző bizottságának állásfoglalása A magyar közvéleményben széles körű visszhangra talált Kurt Waldheimnek az ENSZ főtitkárának az Egyesült Nemzeteik Szervezete leszerelési akcióideje alkalmából mondott beszéde, amelyben a többi között hangsúlyozta: „Az emberiséget változatlanul súlyos veszély, az önpusztítás veszélye fenyegeti”. Valóban, egy év alatt 400 milliárd dollárt költenek a világon fegyverkezésre, éppen ezért a népek létérdeke a fegyverzet korlátozása, a leszerelés, a militarizmus korlátok közé szorítása. Meggyőződésünk, hogy a politikai enyhüléssel lépést kell tartania a katonai enyhülésnek — emeli ki a magyar ENSZ-társaság intéző bizottságának szerdán közzétett állásfoglalása. A Szovjetuniónak Leonyid Brezsnyev által Berlinben előterjesztett legújabb javaslatai is — amelyek hazánk társadalmát mély megelégedéssel töltötték el — a szocialista országokat tömörítő Varsói Szerződés tagállamainak konstruktív békeakaratát demonstrálják — hangzik a dokumentum. A leszereléssel összefüggő kérdéseknek az ENSZ Társaságok Világszövetsége legutóbbi Barcelonában megtartott 27. közgyűlése ugyancsak kiemelkedő teret szentelt. A közgyűlésen elfogadott határozat — amelynek végrehajtását a magyar ENSZ- társaság széleskörűen támogatja — rámutat a leszerelés és a fejlődés közötti szoros összefüggésre is. Csak a fegyverkezési hajsza megszüntetése, a leszerelés teremtheti meg a tartós békét és biztonságot, a gazdasági és társadalmi haladást minden nép számára. A határozattal egyetértve a magyar közvélemény is rendkívüli jelentőséget tulajdonít a SALT—II. aláírásának és sürgeti a SALT—III-mal kapcsolatos tárgyalások azonnali megkezdését, mert csak ilyképpen érhető el a stratégiai fegyverek lényeges csökkentésének, az új tömegpusztító fegyverek bevezetése megszüntetésének általános érdekű célja. Az ENSZ Társaságok Világszövetségének felszólításához csatlakozva a magyar ENSZ-társaság felhívja a szövetség valamennyi tagszervezetét: hassanak oda, hogy kormányaik végrehajtsák az ENSZ rendkívüli leszerelési közgyűlésének határozatait. Megnyugvással állapítjuk meg, hogy a Magyar Népköztársaság politikája mindenben egyezik a bérkét és leszerelést támogató százmilliók törekvéseivel, s ez jutott kifejezésre az elmúlt napokban a leszerelési akcióhét alkalmából megfogalmazódott állásfoglalásokban is. Gyorslista az 1979. október 30-án megtartott október havi lottó jutalomsorsolásról, melyen a 43. heti szelvények vettek részt. A gyorslistában az alábbi rövidítéseket használtuk: a vásárlási utalvány (1000 Ft) b Lada 1200 tip. személygépkocsira utalvány c kétszemélyes utazás a Szovjetunióba, az 1980. évi olimpiára pozíciószám: 9201(1). ... d egyszemélyes utazás a Szovjetunióba, az 1980. évi olimpiára pozíciószám: 9203(19) e különleges étkezési felszerelések II. (14 722 Ft) f különleges étkezési felszerelések IV. (10 951 Ft) g szerencse utalvány (30 O0O Ft) h színes tv (22 300 Ft) i zenesarok utalvány (20 000 Ft) j otthon lakberendezési utalvány (15 000 Ft) k televízió (10 000 Ft) 1 vásárlási utalvány (10 000 Ft) m vásárlási utalvány (9000 Ft) n vásárlási utalván}' (7000 Ft) o vásárlási utalvány (5000 Ft) p vásárlási utalvány (4000 Ft) r vásárlási utalvány (3000 Ft) s vásárlási utalvány (7000 Ft) és Lada 1600 tip. személygépkocsira utalvány A nyertes szelvényeket 1979. november 25-ig kell a totó-lottó kirendeltségek, az OTP-fíókok, vagy a posta útján a Sportfogadási és Lottóigazgatóság címére (1875 Budapest, V. Münnich Ferenc u. 15.) eljuttatani. A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges hibákért felelősséget nem vállalunk. 1 391 781 r 1 401 767 r 1 406 760 r 1 416 746 r 1426 732 p 1 436 718 r 1 441 711 n 1 456 690 p 1 466 676 r 1 471 669 r 1 476 662 p 1 541 571 p 1 626 452 p 1 486 648 r 1 556 550 m 1 631 445 1 1 491 641 1 1 561 543 o 1 646 424 m 1 501 627 m 1 566 536 m 1 651 417 p 1 506 620 g 1 576 522 i 1 661 403 r 1 511 613 o 1 581 515 m 1 671 389 1 1 516 606 o 1 591 501 d 1 681 375 i 1 526 592 1 1 596 494 m 1 686 368 i 1 531 585 m 1 606 480 O 1 691 361 r 1 536 578 o 1 621 459 O 1 696 354 r 1 706 340 o 62 121 640 m 1 711 333 m 62 131 626 g 1 721 319 r 62 136 619 k 1 836 158 m 62 141 612 m 1 726 312 1 62 146 605 m 1 731 305 m 62 151 598 m 1 736 298 k 62 156 591 n 1 741 291 r 62 161 584 f 1 821 179 n 62 166 577 k 1 826 172 1 62 171 570 n 1 841 151 O , 62 176 563 o 1 856 130 p 62 181 556 m 1 881 095 n 62 186 549 j 1 891 081 h 62 191 542 m 1 901 067 r 62 201 528 o 1 941 011 i 62 206 521 n 1 946 004 1 62 211 514 o 1 965 976 k 62 216 507 o 1 970 969 p 62 221 500 m 1 975 962 n 62 231 486 p 1 980 955 n 62 236 479 n 1 985 948 1 62 251 458 p 1 990 941 d 62 256 451 p 44 591 217 m 62 261 444 i 44 616 182 f 62 271 430 T 44 850 853 p 62 276 423 p 44 855 846 p 62 281 416 r 44 860 839 r 62 301 388 e 55 590 796 1 62 336 339 r 55 600 782 f 62 346 325 m 55 605 775 k 62 351 318 h 55 615 771 d 62 356 311 k 55 855 425 m 62 376 283 h 55 860 418 r 62 381 276 n 55 865 411 p 62 421 220 m 62 041 752 h 62 426 213 p 62 046 745 r 62 431 206 m 62 056 731 f 62 446 185 d 62 066 717 1 62 451 178 o 62 071 710 m 62 466 157 p 62 076 703 m 62 471150 n 62 081 696 n , 62 481 136 g 62 086 689 r 62 491 122 h 62 096 675 1 62 496 115 1 62 101 668 g 62 516 087 p 62 106 661 k 62 521 080 n 62 116 647 m 62 526 073 p .