Zenész, 1947 (2. évfolyam, 1-8. szám)
1947-01-01 / 1. szám
A MAGYAR HIVATÁSOS ZENÉSZEK SZABAD SZAKSZERVEZETÉNEK LAPJA KÉZIRAT GYANÁNT BUDAPEST 1947 JANUÁR ÚJÉVI KÖSZÖNTŐ Az Újév alkalmából meleg szeretettel üdvözlöm minden zenésztársamat és őszinte hálával és elismeréssel köszöntöm segítőtársaimat, kik lehetővé tették, hogy a megkezdett munkát eredményesen tovább folytathattuk. Lassanként elcsöndesednek a gazdasági harcok, melyekben a zenészek legelemibb életlehetőségeiért sikeresen küzdöttünk, megvan az alap, hogy az elért eredményekből nem engedve, újabb lépést tehessünk az emberi jogok teljes megvalósulása felé, hogy elismertessük: minden embernek joga van a munkához, az igazságos bérhez, hogy ebből megszerezhesse az élet szükségleti cikkeit, a megfelelő élelmet, szállást, orvosi segítséget. A biztonságot, mely az öregkort mentesíti a nélkülözéstől, a munkanélküliségtől és a szerencsétlenséggel kapcsolatos rettegéstől. Hogy senki se legyen kiszolgáltatva lelkiismeretlen kapzsi magánvállalkozók önkényének. Hogy mindenkinek joga legyen művelődéshez, személyes jóléthez, nyugalomhoz, pihenéshez, hogy élvezhesse az életet és részt vehessen a civilizáció öröme idén. Hiszem, hogy az újév meghozza az elért gazdasági sikerek továbbfejlesztése mellett az épp oly fontos terveink megvalósítását szellemi téren is. De ehhez a Szakszervezet minden tagjának jóindulatú cselekvő közreműködése szükséges. Legyen a szakszervezet az újság és a club segítségével a közvélemény és a magyar zeneélet irányítója. Szolgálja mindig időszerűen az idő feletti értékeket és a speciális magyar értékek ápolását, az összetartozási érzés és erőtudat hatékony fejlesztését. Legyen kellő súlya, hogy illetékes fórumok előtt messzehangzó ezüst harsona lehessen mindnyájunk közös boldogulására. Temesváry János Válasz Veres Péternek A Szabad Szó dec. 8.-i számában Veres Péter Népi kultúrpolitikát című cikkében éles támadást intéz a cigányzene és a cigány zenészek ellen. Fejtegetéseiben helyes megállapítások és érthetetlen elfogultságok váltakoznak és úgy hisszük, az álláspontok tisztázásához járulunk hozzá, ha leszögezzük: meddig megyünk vele együtt, de egyúttal rámutatunk egyes állításainak tarthatatlanságára is. Nincs vita afelől, hogy demokráciánknak magával kell hoznia a parasztság és munkásság fiainak behatolását a kultúra fellegváraiba. A mindeddig elnyomott és kisemmizett osztályok nemcsak gazdasági téren követelik jussukat, hanem igényt formálnak a műveltség, a tudás minden ágára. Egyetértünk abban is, hogy a szellemi ismeretek egy részét, a történelmet, az irodalmat, sőt a magyar nyelvtanítást is magyarabbá kell tennünk és le kell választanunk róluk azokat a hatásokat, melyekkel német módszerekbe ágyazott iskoláink torzították. Nem lehet közöttünk ellentét abban sem, hogy a parasztság és munkásság kulturális színvonalemelkedésének természetes velejárója nyelvi megtisztulásunk is. A már tudományosan képzett népi rétegeink magyar nyelvérzéke ki fogja küszöbölni a nyelvünkbe tapadt latin és germán befolyásokat. De Veres Péterrel ellentétben zenei életünk fejlődésével kapcsolatban hasonlóan optimisták vagyunk. Közel sem látjuk olyan sivárnak a jelent és biztatónak ígérkezik a jövő. Azt írja egy helyütt: : A műveltebb polgári és úri közönség számára van itt költséges és állítólag európai szinten tartott zenekultúra, de a nép számára nincsen semmi. Még a rádióban is csak cigányzenét és négerzenét adnak a népnek... « Le kell szögeznünk, hogy zenekultúránk nemcsak állítólag, hanem ténylegesen egy szinten áll az európai nagy nemzetekével, viszont kétségtelen, hogy költségessége és széles tömegeink zenei képzetlensége folytán ma még kevesekhez szól. És itt körbevetjük szakszervezetünk egyik igen fontos szerepét, mely éppen annak a feladatnak végrehajtását jelenti, hogy elfogadható árú egy ingyenes, de mindenlépen magas színvonalú zenei előadásokkal, valamint szóban, írásban és tanítással tömegeinket képezzük, ízlését finomítsuk és zeneértésre neveljük. . Nem a mi dolgunk a rádió megvédése, de meg kell említenünk,