Népszava Sajtófotók 1971-2010
Örömmel és izgalommal tesszük közzé úttörő, egyedülálló kollekciónkat, a Népszava napilap sajtófotó archívumának egy jelentős részét.
Az 1980 után (néhány 1971 után készült sport témájú fotóval kiegészülve) készült analóg felvételek negatívjai a lap cikkeinek illusztrálásához készültek, egy-egy közülük a papírkiadásban is megjelent. A fotósok egy téma megörökítésekor általában számos felvételt, képsorozatot készítettek. Ezek között vannak nem jól sikerült, rontott felvételek is, ugyanakkor a hatalmas mennyiségű, eddig sehol másutt meg nem jelent milliónyi kép, a több tízezer téma egyedülálló tükrét adja az elmúlt évtizedek köz- és hétköznapi életének. Találunk benne politikusi, vezetői, színészi, sportolói portrékat, riportfotókat, sport- és kulturális események krónikáit, rendkívűli eseményeket, vagy egyszerűen csak valami zsánert, utcaképet megörökítő, illusztráló felvételeket egyaránt.
A fotónegatívok az archívumban fizikailag dobozokba rendezett filmtasakokban voltak, legtöbbször ráírva a készítő neve, a felvétel dátuma és a hozzávetőleges téma megjelelölése (egy-egy tekercsen sokszor több téma is szerepel). A filmeket nagyteljesítményű diaszkenneren, kb. 1500x1000 px felbontásban digitalizáltuk, a tasakon található, sokszor hiányos, nehezen olvasható információt hozzágépeltük. A fotós rövidített nevét ahol lehetett feloldottuk. Mesterséges intelligencia igénybevételével az össze-vissza álló képeket a valós irányba forgattuk (az esetleg ezek után sem jól álló oldalakat a felhasználói felület megfelelő eszközével könnyen elforgathatjuk). Az egész állományt dátum szerinti rendezésben, értelmesen kezelhető méretű PDF fájlokká alakítottuk, a témákra mutató, szövegesen kereshető könyvjelzőkkel láttuk el. Nem szelektáltunk, tehát az adatbázis az adott tekercsen szereplő valamennyi felvételt tartalmazza, akár a rontottakat is.
A fotók publikálásához a Népszava kiadójának engedélye szükséges! (titkarsag@xximedia.hu)
Contents 820,837 pages
1970-1979 1980-1989 1990-1999 2000-2009 2010-2019
1980
- Népszava Sajtófotók, 1980. január
- Népszava Sajtófotók, 1980. március
- Népszava Sajtófotók, 1980. május
- Népszava Sajtófotók, 1980. június
- Népszava Sajtófotók, 1980. július
- Népszava Sajtófotók, 1980. augusztus (1)
- Népszava Sajtófotók, 1980. augusztus (2)
- Népszava Sajtófotók, 1980. augusztus (3)
- Népszava Sajtófotók, 1980. szeptember (1)
- Népszava Sajtófotók, 1980. szeptember (2)
- Népszava Sajtófotók, 1980. szeptember (3)
- Népszava Sajtófotók, 1980. október (1)
- Népszava Sajtófotók, 1980. október (2)
- Népszava Sajtófotók, 1980. október (3)
- Népszava Sajtófotók, 1980. november (1)
- Népszava Sajtófotók, 1980. november (2)
- Népszava Sajtófotók, 1980. december (1)
- Népszava Sajtófotók, 1980. december (2)
- Népszava Sajtófotók, 1980. december (3)
1981
- Népszava Sajtófotók, 1981. január (1)
- Népszava Sajtófotók, 1981. január (2)
- Népszava Sajtófotók, 1981. január (3)
- Népszava Sajtófotók, 1981. február (1)
- Népszava Sajtófotók, 1981. február (2)
- Népszava Sajtófotók, 1981. február (3)
- Népszava Sajtófotók, 1981. március (1)
- Népszava Sajtófotók, 1981. március (2)
- Népszava Sajtófotók, 1981. április (1)
- Népszava Sajtófotók, 1981. április (2)
- Népszava Sajtófotók, 1981. április (3)
- Népszava Sajtófotók, 1981. május (1)
- Népszava Sajtófotók, 1981. május (2)
- Népszava Sajtófotók, 1981. május (3)
- Népszava Sajtófotók, 1981. június (1)
- Népszava Sajtófotók, 1981. június (2)
- Népszava Sajtófotók, 1981. június (3)
- Népszava Sajtófotók, 1981. július (1)
- Népszava Sajtófotók, 1981. július (2)
- Népszava Sajtófotók, 1981. július (3)
- Népszava Sajtófotók, 1981. augusztus (1)
- Népszava Sajtófotók, 1981. augusztus (2)
- Népszava Sajtófotók, 1981. augusztus (3)
- Népszava Sajtófotók, 1981. szeptember (1)
- Népszava Sajtófotók, 1981. szeptember (2)
- Népszava Sajtófotók, 1981. szeptember (3)
- Népszava Sajtófotók, 1981. október (1)
- Népszava Sajtófotók, 1981. október (2)
- Népszava Sajtófotók, 1981. október (3)
- Népszava Sajtófotók, 1981. október (4)
- Népszava Sajtófotók, 1981. november (1)
- Népszava Sajtófotók, 1981. november (2)
- Népszava Sajtófotók, 1981. november (3)
- Népszava Sajtófotók, 1981. december (1)
- Népszava Sajtófotók, 1981. december (2)
- Népszava Sajtófotók, 1981. december (3)
1982
- Népszava Sajtófotók, 1982. január (1)
- Népszava Sajtófotók, 1982. január (2)
- Népszava Sajtófotók, 1982. január (3)
- Népszava Sajtófotók, 1982. február (1)
- Népszava Sajtófotók, 1982. február (2)
- Népszava Sajtófotók, 1982. február (3)
- Népszava Sajtófotók, 1982. március (1)
- Népszava Sajtófotók, 1982. március (2)
- Népszava Sajtófotók, 1982. március (3)
- Népszava Sajtófotók, 1982. március (4)
- Népszava Sajtófotók, 1982. március (5)
- Népszava Sajtófotók, 1982. április (1)
- Népszava Sajtófotók, 1982. április (2)
- Népszava Sajtófotók, 1982. április (3)
- Népszava Sajtófotók, 1982. május (1)
- Népszava Sajtófotók, 1982. május (2)
- Népszava Sajtófotók, 1982. május (3)
- Népszava Sajtófotók, 1982. május (4)
- Népszava Sajtófotók, 1982. június (1)
- Népszava Sajtófotók, 1982. június (2)
- Népszava Sajtófotók, 1982. június (3)
- Népszava Sajtófotók, 1982. július
- Népszava Sajtófotók, 1982. augusztus (1)
- Népszava Sajtófotók, 1982. augusztus (2)
- Népszava Sajtófotók, 1982. augusztus (3)
- Népszava Sajtófotók, 1982. szeptember (1)
- Népszava Sajtófotók, 1982. szeptember (2)
- Népszava Sajtófotók, 1982. szeptember (3)
- Népszava Sajtófotók, 1982. szeptember (4)
- Népszava Sajtófotók, 1982. október (1)
- Népszava Sajtófotók, 1982. október (2)
- Népszava Sajtófotók, 1982. október (3)
- Népszava Sajtófotók, 1982. november (1)
- Népszava Sajtófotók, 1982. november (2)
- Népszava Sajtófotók, 1982. november (3)
- Népszava Sajtófotók, 1982. december (1)
- Népszava Sajtófotók, 1982. december (2)
- Népszava Sajtófotók, 1982. december (3)
1983
- Népszava Sajtófotók, 1983. január (1)
- Népszava Sajtófotók, 1983. január (2)
- Népszava Sajtófotók, 1983. január (3)
- Népszava Sajtófotók, 1983. február (1)
- Népszava Sajtófotók, 1983. február (2)
- Népszava Sajtófotók, 1983. március (1)
- Népszava Sajtófotók, 1983. március (2)
- Népszava Sajtófotók, 1983. március (3)
- Népszava Sajtófotók, 1983. március (4)
- Népszava Sajtófotók, 1983. április (1)
- Népszava Sajtófotók, 1983. április (2)
- Népszava Sajtófotók, 1983. április (3)
- Népszava Sajtófotók, 1983. április (4)
- Népszava Sajtófotók, 1983. május (1)
- Népszava Sajtófotók, 1983. május (2)
- Népszava Sajtófotók, 1983. május (3)
- Népszava Sajtófotók, 1983. május (4)
- Népszava Sajtófotók, 1983. május (5)
- Népszava Sajtófotók, 1983. június (1)
- Népszava Sajtófotók, 1983. június (2)
- Népszava Sajtófotók, 1983. június (3)
- Népszava Sajtófotók, 1983. június (4)
- Népszava Sajtófotók, 1983. július (1)
- Népszava Sajtófotók, 1983. július (2)
- Népszava Sajtófotók, 1983. július (3)
- Népszava Sajtófotók, 1983. július (4)
- Népszava Sajtófotók, 1983. augusztus (1)
- Népszava Sajtófotók, 1983. augusztus (2)
- Népszava Sajtófotók, 1983. augusztus (3)
- Népszava Sajtófotók, 1983. augusztus (4)
- Népszava Sajtófotók, 1983. szeptember (1)
- Népszava Sajtófotók, 1983. szeptember (2)
- Népszava Sajtófotók, 1983. szeptember (3)
- Népszava Sajtófotók, 1983. szeptember (4)
- Népszava Sajtófotók, 1983. október (1)
- Népszava Sajtófotók, 1983. október (2)
- Népszava Sajtófotók, 1983. október (3)
- Népszava Sajtófotók, 1983. november (1)
- Népszava Sajtófotók, 1983. november (2)
- Népszava Sajtófotók, 1983. november (3)
- Népszava Sajtófotók, 1983. november (4)
- Népszava Sajtófotók, 1983. december (1)
- Népszava Sajtófotók, 1983. december (2)
- Népszava Sajtófotók, 1983. december (3)
1984
- Népszava Sajtófotók, 1984. január (1)
- Népszava Sajtófotók, 1984. január (2)
- Népszava Sajtófotók, 1984. január (3)
- Népszava Sajtófotók, 1984. február (1)
- Népszava Sajtófotók, 1984. február (2)
- Népszava Sajtófotók, 1984. február (3)
- Népszava Sajtófotók, 1984. február (4)
- Népszava Sajtófotók, 1984. március (1)
- Népszava Sajtófotók, 1984. március (2)
- Népszava Sajtófotók, 1984. március (3)
- Népszava Sajtófotók, 1984. március (4)
- Népszava Sajtófotók, 1984. április (1)
- Népszava Sajtófotók, 1984. április (2)
- Népszava Sajtófotók, 1984. április (3)
- Népszava Sajtófotók, 1984. április (4)
- Népszava Sajtófotók, 1984. május (1)
- Népszava Sajtófotók, 1984. május (2)
- Népszava Sajtófotók, 1984. május (3)
- Népszava Sajtófotók, 1984. május (4)
- Népszava Sajtófotók, 1984. június (1)
- Népszava Sajtófotók, 1984. június (2)
- Népszava Sajtófotók, 1984. június (3)
- Népszava Sajtófotók, 1984. július (1)
- Népszava Sajtófotók, 1984. július (2)
- Népszava Sajtófotók, 1984. július (3)
- Népszava Sajtófotók, 1984. augusztus (1)
- Népszava Sajtófotók, 1984. augusztus (2)
- Népszava Sajtófotók, 1984. augusztus (3)
- Népszava Sajtófotók, 1984. augusztus (4)
- Népszava Sajtófotók, 1984. szeptember (1)
- Népszava Sajtófotók, 1984. szeptember (2)
- Népszava Sajtófotók, 1984. szeptember (3)
- Népszava Sajtófotók, 1984. szeptember (4)
- Népszava Sajtófotók, 1984. október (1)
- Népszava Sajtófotók, 1984. október (2)
- Népszava Sajtófotók, 1984. október (3)
- Népszava Sajtófotók, 1984. november (1)
- Népszava Sajtófotók, 1984. november (2)
- Népszava Sajtófotók, 1984. december (1)
- Népszava Sajtófotók, 1984. december (2)
- Népszava Sajtófotók, 1984. december (3)
1985
- Népszava Sajtófotók, 1985. január (1)
- Népszava Sajtófotók, 1985. január (2)
- Népszava Sajtófotók, 1985. január (3)
- Népszava Sajtófotók, 1985. február (1)
- Népszava Sajtófotók, 1985. február (2)
- Népszava Sajtófotók, 1985. február (3)
- Népszava Sajtófotók, 1985. március (1)
- Népszava Sajtófotók, 1985. március (2)
- Népszava Sajtófotók, 1985. március (3)
- Népszava Sajtófotók, 1985. március (4)
- Népszava Sajtófotók, 1985. március (5)
- Népszava Sajtófotók, 1985. április (1)
- Népszava Sajtófotók, 1985. április (2)
- Népszava Sajtófotók, 1985. április (3)
- Népszava Sajtófotók, 1985. április (4)
- Népszava Sajtófotók, 1985. május (1)
- Népszava Sajtófotók, 1985. május (2)
- Népszava Sajtófotók, 1985. május (3)
- Népszava Sajtófotók, 1985. május (4)
- Népszava Sajtófotók, 1985. június (1)
- Népszava Sajtófotók, 1985. június (2)
- Népszava Sajtófotók, 1985. június (3)
- Népszava Sajtófotók, 1985. június (4)
- Népszava Sajtófotók, 1985. július (1)
- Népszava Sajtófotók, 1985. július (2)
- Népszava Sajtófotók, 1985. július (3)
- Népszava Sajtófotók, 1985. július (4)
- Népszava Sajtófotók, 1985. augusztus (1)
- Népszava Sajtófotók, 1985. augusztus (2)
- Népszava Sajtófotók, 1985. augusztus (3)
- Népszava Sajtófotók, 1985. szeptember (1)
- Népszava Sajtófotók, 1985. szeptember (2)
- Népszava Sajtófotók, 1985. szeptember (3)
- Népszava Sajtófotók, 1985. szeptember (4)
- Népszava Sajtófotók, 1985. október (1)
- Népszava Sajtófotók, 1985. október (2)
- Népszava Sajtófotók, 1985. október (3)
- Népszava Sajtófotók, 1985. október (4)
- Népszava Sajtófotók, 1985. november (1)
- Népszava Sajtófotók, 1985. november (2)
- Népszava Sajtófotók, 1985. november (3)
- Népszava Sajtófotók, 1985. december (1)
- Népszava Sajtófotók, 1985. december (2)
- Népszava Sajtófotók, 1985. december (3)
1986
- Népszava Sajtófotók, 1986. január (1)
- Népszava Sajtófotók, 1986. január (2)
- Népszava Sajtófotók, 1986. január (3)
- Népszava Sajtófotók, 1986. február (1)
- Népszava Sajtófotók, 1986. február (2)
- Népszava Sajtófotók, 1986. február (3)
- Népszava Sajtófotók, 1986. március (1)
- Népszava Sajtófotók, 1986. március (2)
- Népszava Sajtófotók, 1986. március (3)
- Népszava Sajtófotók, 1986. április (1)
- Népszava Sajtófotók, 1986. április (2)
- Népszava Sajtófotók, 1986. április (3)
- Népszava Sajtófotók, 1986. április (4)
- Népszava Sajtófotók, 1986. május
- Népszava Sajtófotók, 1986. június (1)
- Népszava Sajtófotók, 1986. június (2)
- Népszava Sajtófotók, 1986. július (1)
- Népszava Sajtófotók, 1986. július (2)
- Népszava Sajtófotók, 1986. július (3)
- Népszava Sajtófotók, 1986. július (4)
- Népszava Sajtófotók, 1986. július (5)
- Népszava Sajtófotók, 1986. augusztus (1)
- Népszava Sajtófotók, 1986. augusztus (2)
- Népszava Sajtófotók, 1986. augusztus (3)
- Népszava Sajtófotók, 1986. szeptember (1)
- Népszava Sajtófotók, 1986. szeptember (2)
- Népszava Sajtófotók, 1986. szeptember (3)
- Népszava Sajtófotók, 1986. szeptember (4)
- Népszava Sajtófotók, 1986. október (1)
- Népszava Sajtófotók, 1986. október (2)
- Népszava Sajtófotók, 1986. október (3)
- Népszava Sajtófotók, 1986. október (4)
- Népszava Sajtófotók, 1986. november (1)
- Népszava Sajtófotók, 1986. november (2)
- Népszava Sajtófotók, 1986. december (1)
- Népszava Sajtófotók, 1986. december (2)
- Népszava Sajtófotók, 1986. december (3)
1987
- Népszava Sajtófotók, 1987. január (1)
- Népszava Sajtófotók, 1987. január (2)
- Népszava Sajtófotók, 1987. január (3)
- Népszava Sajtófotók, 1987. február (1)
- Népszava Sajtófotók, 1987. február (2)
- Népszava Sajtófotók, 1987. február (3)
- Népszava Sajtófotók, 1987. március (1)
- Népszava Sajtófotók, 1987. március (2)
- Népszava Sajtófotók, 1987. március (3)
- Népszava Sajtófotók, 1987. április (1)
- Népszava Sajtófotók, 1987. április (2)
- Népszava Sajtófotók, 1987. április (3)
- Népszava Sajtófotók, 1987. április (4)
- Népszava Sajtófotók, 1987. május (1)
- Népszava Sajtófotók, 1987. május (2)
- Népszava Sajtófotók, 1987. május (3)
- Népszava Sajtófotók, 1987. június (1)
- Népszava Sajtófotók, 1987. június (2)
- Népszava Sajtófotók, 1987. június (3)
- Népszava Sajtófotók, 1987. július (1)
- Népszava Sajtófotók, 1987. július (2)
- Népszava Sajtófotók, 1987. augusztus (1)
- Népszava Sajtófotók, 1987. augusztus (2)
- Népszava Sajtófotók, 1987. szeptember (1)
- Népszava Sajtófotók, 1987. szeptember (2)
- Népszava Sajtófotók, 1987. szeptember (3)
- Népszava Sajtófotók, 1987. október (1)
- Népszava Sajtófotók, 1987. október (2)
- Népszava Sajtófotók, 1987. november (1)
- Népszava Sajtófotók, 1987. november (2)
- Népszava Sajtófotók, 1987. november (3)
- Népszava Sajtófotók, 1987. december (1)
- Népszava Sajtófotók, 1987. december (2)
1988
- Népszava Sajtófotók, 1988. január (1)
- Népszava Sajtófotók, 1988. január (2)
- Népszava Sajtófotók, 1988. január (3)
- Népszava Sajtófotók, 1988. február (1)
- Népszava Sajtófotók, 1988. február (2)
- Népszava Sajtófotók, 1988. március (1)
- Népszava Sajtófotók, 1988. március (2)
- Népszava Sajtófotók, 1988. április
- Népszava Sajtófotók, 1988. május
- Népszava Sajtófotók, 1988. június
- Népszava Sajtófotók, 1988. július
- Népszava Sajtófotók, 1988. augusztus
- Népszava Sajtófotók, 1988. szeptember
- Népszava Sajtófotók, 1988. október
- Népszava Sajtófotók, 1988. november
- Népszava Sajtófotók, 1988. december (1)
- Népszava Sajtófotók, 1988. december (2)
1989
- Népszava Sajtófotók, 1989. január
- Népszava Sajtófotók, 1989. február
- Népszava Sajtófotók, 1989. március (1)
- Népszava Sajtófotók, 1989. március (2)
- Népszava Sajtófotók, 1989. április
- Népszava Sajtófotók, 1989. május (1)
- Népszava Sajtófotók, 1989. május (2)
- Népszava Sajtófotók, 1989. június (1)
- Népszava Sajtófotók, 1989. június (2)
- Népszava Sajtófotók, 1989. július (1)
- Népszava Sajtófotók, 1989. július (2)
- Népszava Sajtófotók, 1989. augusztus (1)
- Népszava Sajtófotók, 1989. augusztus (2)
- Népszava Sajtófotók, 1989. szeptember (1)
- Népszava Sajtófotók, 1989. szeptember (2)
- Népszava Sajtófotók, 1989. október (1)
- Népszava Sajtófotók, 1989. október (2)
- Népszava Sajtófotók, 1989. november (1)
- Népszava Sajtófotók, 1989. november (2)
- Népszava Sajtófotók, 1989. december (1)
- Népszava Sajtófotók, 1989. december (2)