8 Órai Ujság, 1936. augusztus (22. évfolyam, 175-198. szám)
1936-08-01 / 175. szám
SZOMBAT 2.OLDAL CfeoujsilGi továbbá Valenciát, amelynek eleste Madrid élelmiszerellátását bénítaná meg. San Sebastian volt katonai parancsnokát, akit a múlt héten a tüzérlaktanyában tartóztattak le, a kormánycsapatok húsz más tiszttel együtt agyonlőtték. (MTI) Sanjurjo ellenforradalmár tábornok temetése Sanjurjo tábornok, aki portugál emigrációban élt, az ellenforradalom kitörésekor csatlakozni akart a nemzeti csapatokhoz. Repülőgépe azonban mint a 8 Órai Újság jelentette, kigyulladt és lezuhant. A híres tábornok és pilótája, Juan Antonio Ansaldo, a legjobb portugál repülők egyike, szénné égtek. A tábornokot a portugál Riviérán, Estorilbar temették el óriási részvét mellett. A vörösök agyonlőtték Sanjurjo tábornok fiát Lisszabon, július 31. Queipo de Llano tábornok a sevillai rádióadón át a következőképpen számolt be a helyzetről: Mindenekelőtt szomorú kötelességet kell teljesítenem. Sanjurjo tábornok fia, Sanjurjo százados, Moraves és Racejenes repülőtisztekkel együtt életét vesztette. A hős repülőket a vörösök agyonlőtték. A tábornok ezután megerősítette Valenciának a felkelők által történt elfoglalását A saragosai rádióállomás éjféltájban közölte, hogy teljesen légből kapott a madridi rádiónak Saragossa bevételéről terjesztett híre. Kebre Gardától két kilométernyire erős kormánycsapatok megtámadták Mola tábornok felkelő csapatait, amelyek azonban visszaverték a támadást. A felkelők most üldözik a menekülő kormánycsapatokat. Az Almirante Servere cirkáló, amely csatlakozott a felkelőkhöz, csütörtökön este bombázta Cartagena hadikikötőjét, ahol nagy károkat okozott. A madridi kormány kalózhajónak nyilvánította az Almirante Serveret. Valencia, amelynek bevételét Queipo de Llano tábornok közli, nem az ismert földközitengeri kikötő, hanem a portugál határhoz közel levő erődítmény. (MTI.) Bilbaót bombázta a fehérek egyik cirkálója Lisszabon, júl. 31. A lisszaboni rádióklub közlése szerint a „Server a tengernagy“ cirkáló csütörtökön délután bombázta a kormánycsapatok kezében levő Bilbaót. A burgosi rádióállomás közlése szerint Granadában leszállt a kormánycsapatok három repülőgépe és csatlakozott a felkelőkhöz. (MTI.) Ez már a proletárdiktatúra ! London, július 31. (A 8 Órai Újság távirata) A kormányhoz közelálló Daily Telegraph ismét riasztó híreket közül Spanyolországból és a kommunista diktatúra rémét festi a falra. A lap a legfeltűnőbb beállításban közli ezeket a híreit és azt állítja, hogy Spanyolország számos vidékén már nyílt kommunista diktatúra uralkodik. Ezeken a vidékeken mindenfelé láthatók a proletárdiktatúra külső jelei és jelvényei. Különösen Katalóniában tört előre a kommunizmus, — írja a lap. — A parasztok között már felosztották a földet, úgy hogy mindenütt helyi szovjetek alakultak és a pályaudvarokonis szovjetek intézkednek. A lap cikkét ezzel fejezi be: míg a madridi kormány állandóan az úgynevezett felkelőkre mért megsemmisítő csapásokról beszél,, addig nyilvánvaló, hogy a madridi kormány nem tudja megakadályozni a katonai mozgalom térhódítását. A 8 Órai Újság telefonszámai: Szerkesztőség: *1-153-60 Kiadóhivatal: 1-272-30 1-272-39 ia Cauri Volpi megmenekült a malagai vérfürdőből Milánó, júl. 31. Az Urania gőzös fedélzetén 617 menekülő érkezett Barcelonából Genovába. A menekülők közül 300 német és 200 olasz állampolgár, míg a többi spanyol. Ma reggel érkezett Genovába a Fulda nevű német gőzös, 700 német menekülővel. Az Urania gőzösön érkezett Lauri Volpi, az ismert olasz énekes. A menekülők elbeszéléséből kitűnik, hogy Malagát teljesen a kommunisták tartják kezükben. A vörösök a legborzalomasabb rémuralmat vezették be. (MTI.) 1936 AUGUSZTUS 1 A titokzatos Bon Juan Marcis pénzeli az ellenformálmat A spanyol bolránykirály kalandos politikai karrierje London, júl. 31. (A 8 Órai Újság tudósítása) Az angol lapok egyre sűrűbben foglalkoznak azzal a titokzatos egyéniséggel, aki Spanyolországban — beavatott angolok véleménye szerint — az ellenforradalom legfőbb mozgatója , aki óriási anyagi áldozatokkal Franco és Mola tábornokok felkelési mozgalmát előkészítette. Ez a titokzatos ember Don Juan March, az angol eredetű spanyol dohánykirály, akinek a kezében volt még néhány hónappal ezelőtt is Spanyolország egész dohányüzlete s aki az ország leggazdagabb emberei közé tartozik. Don Juan March meggyőződéses monarchista s a balpártokknak elszánt ellenfele, akik őt 1932-ben hazaárulás miatt vád alá helyeztették és börtönbe vetették. A törvényszék óriási biztosíték ellenében szabadlábra helyezte volna, de Dort Juan kereken elutasította a kívánságot, hogy akár egy pezetát is helyeztessen letétbe. Baloldali ellenfelei is nagyot néztek, amikor a dohánykirály kevéssel ezután a börtön igazgatójával és három fegyőrrel együtt megszökött. Tizennyolc hónapig ült a madridi fogházban, de a legutóbbi választáson Mallorcában képviselővé választották, természetesen jobboldali programmal s a mentelmi jog védelme alatt visszatért Madridba. Hír szerint sikerült vagyonának igen tetemes részét külföldre juttatnia. Don Juan March Alfonz király pénzügyi tanácsadói közé tartozik s az ő kezein keresztül mentek azok a hatalmas öszszegek, amelyeket a külföldön élő uralkodó és dúsgazdag arisztokraták az ellenforradalom finanszírozására, főleg a marokkói idegenlégió megnyerésére fordítottak. Megalakult az ellenforradalom nemzetvédelmi kormánya London, júl. 31. (A 8 Órai Újság tudósítása) A burgosi ideiglenes kormány hivatalosan bejelentette az angol kormánynak megalakulását. Cabanellas tábornok, a burgosi ideiglenes kormány elnöke, táviratban közölte a Foreign Office-st, hogy burgosi székhellyel megalakult „a spanyol nemzetvédelmi bizottság“. A tábornok közölte az ideiglenes kormány összetételét is és egyben az ideiglenes kormány szándékát is közölte, hogy az új spanyol kormány Angliával fenn akarja tartani a baráti kapcsolatokat, amelyek a két országot eddig is összekapcsolták. Az angol kormány nem válaszolt a burgosi ideiglenes kormány jelentkezésére. Ez a távirat azonban fordulópontot jelent az angol közvélemény felfogásában, legalább is annyiban, hogy most már nyíltan két táborra szakadt az angol sajtó a spanyolországi helyzet megítélésében. Míg a lapok egy része a madridi ,. kormányzatot a nyílt kommunistasággal vádolja és a burgosi ideiglenes kormányról, mint a spanyol nemzeti kormányról ír, addig más lapok, így például még a félhivatalos Times is, a burgosi ideiglenes kormányt a felkelők és forradalmárok bizottságának nevezik. „Az egészség iskolája" sorozat legújabb kötete: EKWm LSEK m MJP betegség RAKsfts&i.. című szenzációs munkája Ádám Lajos egyetemi tanár előszavával. Ára fűzve P 3.80, kötve P 4.80 A rák évente 14.000 embert öl meg Magyarországon és egy milliónál többet az egész világon. A világhírű német sebésztanár új magyarázatát adja ennek a rettenetes bajnak. Rendkívül komoly és bátor kísérlete egy tudósnak a legaggasztóbb orvosi probléma megoldására ! Rákmegelőző tanácsaival megszünteti azt a pánikot, ami oly sok képzelődő embert ma kínoz. Kapható a Lorai Újság könyvosztályában 7 - • - VI., Andrássy,út' 47 ’