8 Órai Ujság, 1938. április (24. évfolyam, 70-92. szám)
1938-04-09 / 76. szám
2 még hosszabb idő alatt kell végrehajtani, tehát időt engednek arra, hogy a gazdasági élet végzetessé fajulható megrázkódtatása nélkül valósuljon meg a javaslat. Nagy izgalommal és érdeklődéssel fogadták a sajtóra vonatkozó előterjesztéseket is. A pártnak tetszett az előterjesztés, de senki sem tudja még, hogy a sajtókamara hogyan fog megszületni és megfelelő lesz-e az egyéves végrehajtási idő. Indítvány Zsitvayék ellen is Meccz Ödön igazságügyminiszter hosszas tapsot kapott, majd Mocsáry Dániel szólalt fel és előterjesztésttett arra nézve, hogy a párt összes szervezeteit utalják a pártelnök rendelkezése alá, így különösen a fővárosi szervezetet, amely eddig teljesen önállóan működött Zsitvay Tibor vezetésével. Mocsáry beszédével tulajdonképpen felelevenítette azt a harcot, amely Mártonék és Zsitvayék között még Gömbös Gyula idejében folyt és amely végül a fővárosi szervezet teljes önállóságához vezetett Marton Béla törekvéseivel szemben. Mocsáry Dániel azzal indokolta előterjesztését, hogy lehetetlen, hogy a földszinten (ez a Nép képviselői helyiségét ■ jelenti) jobboldaliak legyünk, az I emeleten pedig (ott vannak a fővárosi szervezet helyiségei) egészen más politika érvényesüljön. Mocsáry beszéde alatt Zsitvay Tibor idegesen mozgolódott a helyén, majd szót is kért és hevesen tiltakozott Mocsáry beállítása ellen. Az ő egész közéleti múltja — mondotta — mindig az ő keresztény jobboldaliságát igazolta és nincs senkinek joga ahhoz, hogy az ő jobboldaliságát kétségbe vonja, tehát a leghatározottabban visszautasítja Mocsáry támadását. A Mocsáry-, Zsitvay-harc nagyon elmérgesedett volna, ha Tasnádi-Nagy András elnök gyorsan nem tesz javaslatot arra, hogy miután ez a kérdésmég nem érett meg a döntésre, tegyék át az ügyet az elnöki tanácshoz. Ebben aztán mindenki, még a mélyen megsértődött Zsitvay Tibor is megnyugszik. Károlyi Viktor — kötött marsrutával Gróf Károlyi Viktor szólalt ezután fel. Az elterjedt hírek után mindenki azt várta, hogy kizárási indítványt tesz, azonban ez nem történt meg. Károlyi Viktor csak azzal a megszorítással kapott engedélyt felszólalásra, hogy a szeszkérdésről beszélhet, amenynyit akar, de más témát, így a zsidó származású képviselők ügyét nem teheti szóvá Beszélt is a szeszről, de nem igen hallgatták meg és szavai szinte elvesztek a hangos beszélgetésben, mely az előző érdekesebb témák fölött keletkezett. Volt még a pártértekezletnek egy igen érdekes jelenete. Mecsér András üdvözölte a kormányt a zsidó kérdésben tett javaslatáért és kiemelte, mennyire örül a „bátor kezdeményezésnek.“ Darányi miniszterelnök alig hogy Mecsér András befejezte szavait, szólásra emelkedett és élesen tiltakozott az ellen, hogy ezt a javaslatot kezdeményezésnek minősítsék. Hangoztatta, hogy a kormány elment ebben a kérdésben az észszerű lehetőségek határáig, nem tűri azonban azt, hogy a jövőben bárki is rálicitáljon. Ezt a kijelentést az egész párt tüntető tapssal fogadta. A pártértekezlet után még hosszú ideig zsongtak a Nép termei. A képviselők különböző szobákban és termekben csoportokba verődve tárgyalták az eseményeket és várható hatásukat, mely felől bizony megoszlottak a vélemények. Magasabb munkabérek a szabóiparban — A 8 Órai Tíjság tudósítása — A férfiszabóipar munkaadói és munkásérdekeltségei legutóbb megegyeztek abban, hogy átlag 12 százalékos béremelést kapnak a munkások, kárpótlásul a nyolcórás munkaidő bevezetése következtében csökkent keresetért. Az élelmiszeráraknak egy év alatt bekövetkeeztt drágulása is indokolttá tette a múlt évben megállapított minimális munkabérek fölemelését. Az új egyezmény szerint az egyes munkáskategóriák legalacsonyabb órabére 34—85 filér, az önálló kisiparosok pedig a 85 filléren kívül még óránként 15 fillér üzemi költségmegtérítést kapnak. A munkabérek emelkedésének megfelelően megdrágulnak a férfiruhaárak is. Az átlagos áremelkedés ugyancsak 12 százalék, a második és a harmadik kategóriába eső férfiszabóknál, akiknél eddig 30—50 pengő ■ volt egy férfiruha elkészítésének az ára, míg az első osztályú szabóknál a 80—100 pengős fazonár 15—20 százalékkal emelkedik. A szabóipari munkások már erre a hétre megkapják a magasabb munkabéreket. MM UTÁN DRAmjsiG 1938 ÁPRILIS ?, SZOMBAT I———IIWIWIIIIIIBIM MII III MM il II............MUI' 111 Henlein nem fogadja el Hodzsa „engedményeit" Az osztrák-magyar dualizmushoz hasonló cseh-német rendezést követel London, április 8. (Magyar Távirati Iroda) A Daily Telegraph prágai levelezője úgy értesül, hogy a cseh parlament kormánytámogató pártjai megegyeztek, hogy Hodzsa cseh miniszterelnök engedményeket tehet a szudéta-németeknek, mégpedig a következő határokon belül: , , 1. Csehország külpolitikája nem változtatható meg. 2. Területi önkormányzatot nem lehet adni, 3. A szudéta-németek tanúsítsanak feltétlen hűséget az állam iránt és szüntessék be az államellenes propagandát. A levelező szerint a szudéta-németek nem hajlandók ezeket a határokat elfogadni s a cseh-orosz egyezmény elejtését és területi önkormányzatot követelnek. Henlein Konrád, a szudéta-németek vezére, kijelentette, hogy olyanféle dualizmust követel, mint amilyen Ausztria és Magyarország között állott fenn a régi Habsburg-birodalomban. WtmtWIWtmMIMIIMOlMIWtmilMttltlWÍMMMIHHWmWMHIMMItmWHWWWWIMIMtWHHWH Szörnyű tűzkatasztrófa Kóny községben Leégett negyvenöt lakóház Győr, ápr. 8. (A 8 órai Újság tudósításai Mára virradó éjszaka tizenegy órakor , vészharang zúgása verte föl álmából a Győrtől húsz kilométerre fekvő Kóny nagyközség lakosságát. Az emberek rémülten szaladtak ki a házaktól és megdöbbenve látták, hogy a falu északi részén, az úgynevezett szegénynegyedben egy nagy lakóház hatalmas lángokkal ég. A község lakói a tűz oltására siettek, de az erős szélben a tűz oly rohamosan terjedt, hogy nem tudtak boldogulni és kénytelenek voltak a győri tűzoltóságtól segítséget kérni. Percek alatt nyolc ház állott lángokban. A tűz olyan rohamosan elharapózott, hogy mire a győri tűzoltók megérkeztek a motoros fecskendővel, addigra már húsz lakóház égett. Rövid idő alatt tizenkét község tűzoltói birkóztak a veszedelemmel. A kónyi csendőrök a szomszéd községtől erősítést kértek, hogy megakadályozzák a pánikot, elejét vegyék az esetleges fosztogatásoknak és a lakosságot a tűzoltásban való tevékeny részvételre kényszerítsék. Nagyon megnehezítette az oltási munkálatot, hogy erős, szeszélyesen forduló szél dühöngött, amely mindenfelé szétvitte a zsarátnokot. Hajnali két óra tájban megfeszített munkával lokalizálták a tüzet, reggelre pedig sikerült a tüzet eloltani. Addigra azonban már mintegy 45 lakóház leégett. A tűz Boros János negyvenkétéves gazdálkodó házatáján keletkezett, ahol egy szalmakazal gyulladt ki. A tüzet valószínűleg gyújtogatás okozta. A kár összegét hozzávetőleg százhúszezer pengőre becsülik. A tűzoltók még a községben tartózkodnak és a füstölgő romok eltakarításán dolgoznak. •. 4 PEHSO HELYETT 1 PmGQ&E KERÜL, ha a pengős hirdfitissSf rovatában állást keres, állást kir.ál, lakást vagy albérleti szobát keres, lakást vagy albérleti szobát akar kiabál! Feladható a 8 Óras Uság fő- és fiókkiadóhivatalában, a dohánytőzsdékben és az összes hirdetőirodákban, levélbélyegekben is beküld- ViUvhiCnhetik a.pgfisös HIRDETÉSÉRT járó összeget. HÚSVÉT A MÁTRÁBAN .......... J ÁPRILIS lé—18 PARÁD..................................Z I „ I p 29.— Két napi teljes ellátás, folyóvizes szobák, autocar Budapesttől—Budapestig MÁTRAI KÖRUTAZÁS ÁPRILIS lé—18 GYÖNGYÖS-BUDAPEST r 41.“ - Q ,^ Teljes ellátás, folyóvizes szobák, autocer Budapestifilm Budapestig Qjfels&ISM. UTAZÁSI IRODÁJA, gi.: ANDRÁSSY-ÚT lé. SZÁM.TELEFON: 128-981