A 7 napról, 1996. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-04 / 1. szám
Az élet parkolópályáján, átszállójeggyel E riport nem csupán húszegynéhány emberről szól, akik a József Attila utcai átmeneti szállás és éjjeli menedék falai között tengetik létüket. Élet a racionalitáson túl. Bár a világ, melyben léteznek, nem hasonlítható a börtönmillióhöz, mégis vannak rácsok, jobban mondva korlátok, s persze béklyók. És vannak tervek, remények, meg hit. Bizakodás abban, hogyha jobb nem is, de rosszabb sem lesz. A társadalommal szembeni teljes visszahúzódás, a felépült és bonthatatlan, filléres elefántcsonttornyok jelzik: ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel. Többségük még építgette a szocializmust, mint mondják, amúgy tisztességesen, mert ha többet loptak és csaltak volna, mint amennyit „pártunk és kormányunk” engedélyezett - persze, szociális alapon -, akkor ma nem itt tartanának, hanem káeftéjük, bétéjük, ertéjük, meg rosszabb esetben krónikus hányingerük lenne. Budavári Sándor és Földházi János immáron két esztendeje szolgálnak és védenek a József Attila utcai házban, a legtöbb betérőt már jól ismerik, hiszen sokan visszajáró vendégek. Télen szinte mindig teli van a szállás - mondják ismerkedésképpen -, nyáron kevesebben vannak. Az egyik legfontosabb szabályunk, hogy ittasan senkit sem engedhetünk be, mert abból csak kötözködés, meg botrány van. A két gondnoknak egyébként már többször megígérték, hogy leszúrják őket, s olyan egyén is akadt, aki elővette a kést. Ám minden hiába, óvni kell a józan többség lelki békéjét, belépés, no nem csak tornacipőben, de feltétlenül „tisztán”. - Az éjjeli menedékesek - szögezi le Sándor - igazi csapatot alkotnak. Hatalmas az összhang közöttük, s olyan csatárlánc nincs Vásárhelyen, mint az övék. S azt sem szeretik, ha soraikban felüti a fejét a tisztességtelenség. A minap például valaki meglopta társát, s meg akarták verni. Ezeknek az embereknek a szeretetből igen kevés jut, ám vannak jobbérzésű polgártársaik, akik időnként hoznak nekik eztazt. Nemrégiben egy bácsi hatalmas tál Somlói galuskával állított be, s akadnak olyanok is, akik ruhákat ajándékoznak. Karácsonyra a Máltai Szeretetszolgálat és néhány maszek cég adott kalácsot, miegymást. S hogy kiknek? Volt már itt főiskolai végzettségű, diplomás ember, elitta a háza árát, s ide jutott. A szesz egyébként nagy úr, bár kalauzaink elmondása szerint, a többség csak nagyritkán néz a pohár fenekére. Aki iszik, az rendre kocsisbort gurít le torkán, lévén az a legolcsóbb. Az átmenetisek egy csoportját épp a konyhában találjuk, vacsorához készülődnek. Bizalmatlanul mérnek végig bennünket, s miután megígérjük, senkinek semmi bántódása nem esik, lassan megindul a beszélgetés. Balog Jánost nem kell biztatni Shakespeare-i monológja előadására. - Ebben az országban befogadunk szerbeket, románokat, mindenkit. Közben annyi a hajléktalan, mint égen a csillag. A magyar államnak a magyar emberekkel, munkanélküliekkel, hajléktalanokkal kellene foglalkoznia. Hát épül itt valami, támogatják a fiatalokat?! Nekem van egy tizenkétéves lányom, és egy tizenhétéves fiam, s hiába tanulnak, ha nem tudnak elhelyezkedni. Sokfelé megfordulok, s mindenütt csak a szomorúságot látom. -A Kádár-rendszer jobb volt? - Naná, három hatvanért vettem egy kiló kenyeret, négy húszért egy sört. Tizenegynéhány ezer forintból félre tudtam tenni ötöt. Én nem szavaztam sem az Antall- sem a Horn-kormányra, mert mind hazudik, csal, meg lop. A tűzhely mellől ekkor fehér galamb, ősz bárd emelkedik, s költői kérdése azt tudakolja, vajh a menekülttáborokat miért nem lehet a magyaroknak átadni, s miért kellett az albérlők házát irodaházzá alakítani? -A januári áremelésekkel megint sok szülőt tönkretesznek - folytatja János. - De ezt az országot egyetlen kormány sem tudja kihúzni a kátyúból, még Torgyán- A kapu mindenki előtt nyitva áll Vigyázó szemetek reánk is vessétek A becsületesek az éjjeli menedéken vannak Egy-két maszek torkára tenné a kést - Az induláshoz is pénz kell, de kitől kérjek? Világos, aki ide juttatott. Az államtól. De az állam nem ad - mondta az a fiatalember, aki valaha kamionsofőrként kereste a kenyerét. Nyolc hónapja vált el a feleségétől. Kapcsolatukat megrontotta az a tény, hogy a férj négy éve nem tudott elhelyezkedni. - Én most töltöttem be a 40. évet, és mivel »túlkoros" vagyok, ezért sehova sem vesznek fel. A volt munkahelyemen, az utóbbi időkben, már nekem kellett fuvart szerveznem, mert nem tudtak munkát adni. Azóta a céget leépítették, így az utcára kerültem. Szinte hihetetlen, hogy három szakmával, 4 év óta nem tudok elhelyezkedni. És köteles vagyok elmenni trógerolni közmunkára?! Akik a most rendszerben ügyesek voltak, azoknak most nagyon jól megy. Akik viszont becsületesen dolgoztak, azok most mind itt vannak az éjjeli menedéken. Ez nem 18 ember problémája, hanem 18 ezeré. Sokan nem tudnak erről az éjjeli szállásról. Akik viszont tudnak, azok azon vívódnak, hogy bejöjjenek-e? Itt mindenki dolgozna, ha lenne hol. Ám, van egy-két maszek, akiknek legszívesebben a torkukra tenném a kést, mert kizsákmányolnak bennünket, a mi zsírunkon gazdagodnak! - Az elmúlt rendszer jobb volt? - A Kádár-rendszer jobb volt Akkor biztosítva volt a munka, a bér, és nem volt ennyi szegény ember. Anno, volt egy szegény-, egy közép-, és egy gazdag réteg. Mára eltűnt a középosztály. Ma van 1 millió gazdag és 8 millió szegény. Itt sok mindenről a rendszerváltás tehet Most is, szépen nekimegyünk az új évnek! Azt még megértem, hogy a dohány és a pia árát felemelik, dehogy a kenyérét és a tejét is, azt már nehezen. Ha ma enni akarsz, kényrtelen vagy elmenni lopni.