A 7 napról, 1996. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-04 / 1. szám
é sem. Eladták Magyarország 99 százalékát, gazdaságilag padlón vagyunk, az ipari városok haldokolnak, és még csodálkoznak, hogy nő a bűnözés. Ezt ők tették, teszik velünk. S ugyan a magyar nép birkatürelmű, de az emberek már a határon vannak, ez nem megy így sokáig. Kádár alatt bezzeg mindenki dolgozhatott, aki akart, írja csak meg nyugodtan, Horn Gyula hormonzavaros. Külügyminiszterként ugyan bírtam a fejét, de azóta... Hát, ez kellőképpen tömény volt. Időközben elkészült az étel, mi pedig vesszük sátorfánkat, s a tévészobán át eljutunk az éjjeli menedékesek társalgójába, ahol tizenhárom férfi üldögél, a terem közepére helyezett asztalon egy flaska víz, egy Csók és könny és egy Nők Lapja. A megnyitó pillanatai: a polgármester-helyettes is körbenéz Róbert ott folytatja, ahol előző beszélgetőpartnerünk abbahagyta. Felemlegette a Kádár-érát, s azt, hogy akkor sokuknak volt lakása, felesége, barátja. Ám mindenkivel történt valami személyes tragédia, s szerinte, ez a rendszer hibája. Egy idősebb úr elpanaszolja, kapott nyolcezerhétszáz forintot, az albérletre öt és fél rongyot kellett kicsengetnie, s ami maradt, az jelentette a megélhetést... - Felneveltem három gyermeket - folytatja kiiskoláztattam őket, ám a helyzetem már jobbra nem fordulhat. S itt a baj. Látja az ember a felső réteget, akik telipakolják a hatalmas kosarat a boltban. Én meg, a csóró, megveszem az öt deka panzert és a kiflit. Egy bajszos fiatalember elárulja, leginkább a pénz miatt mennek tönkre a házasságok, s ha a polgár elmegy az önkormányzathoz, csak azt tudják mondani: nincs. Ezért van a rengeteg öngyilkosság, s csak meg kell nézni az elme- és idegosztályokat, teli vannak fiatalokkal, 25-40 évesekkel. - Kádár elvtárs meghalt, Pesten megcsinálták ezt a rendszerváltást. Mert ezt nem mi akartuk itt Hódmezővásárhelyen - szögezi le Róbert. - Nem tudom, kinek mi baja volt a ruszkikkal, nekem spéci és semmi. Kérdem én, ha volna itt egy forradalom, ki hová menekülne, hol húzná meg magát. Úgy csinálnám, mint Romániában tették Ceausescuval. Péter Árpád - Verók Tünde Balog János (világos kabátban): Mind hazudik, csal, meg lop... Hogy ide jutottunk, arról a rendszer tehet... Elsőkézből... ■ A Duna-delta A Magyar Madártani Egyesület helyi csoportja január 9-én, délután 5 órakor tartja összejövetelét a Kertvárosi Általános Iskolában. Az érdeklődők Krnács György diaképes előadását tekinthetik meg a Duna-delta madárvilágáról. ■ Fogadóóra Dr. Rapcsák András polgármester, országgyűlési képviselő január 5-én, pénteken reggel 7- től 9 óráig tartja soron következő fogadóóráját hivatalában. ■ Tájékoztató A Tisza Volán Rt. értesíti az utasokat, hogy Hódmezővásárhely városban 1996. január elsejétől érvényes tanuló-nyugdíjas havibérlet áráról. Régi ár: 210 Ft, új ár: 252 Ft. (Változás: 137/95. (XI. 22.) Korm. rendelet alapján). ■ Felhívás Az A.S.A. Hódmezővásárhely Köztisztasági Kft. értesíti a tisztelt lakosságot, hogy a decemberre ígért 120 literes műanyag hulladékgyűjtő edények kiosztása technikai okok miatt 1996 januárjára tolódik át. A késedelem oka az, hogy a Németországból megrendelt kamion selejtes edényzetet tartalmazott, ami miatt a teljes szállítmányt vissza kellett küldeni. Az újabb szállítmány január első két hetében érkezik, amelyet követően a kukák kiosztását haladéktalanul megkezdik. Az edényzet osztásának időpontjáról a lakosságot a médiumokon keresztül előre tájékoztatják, de feltétlenül hétvégeken és a késő délutáni órákban kerül erre sor.