A 7 napról, 1997. január-június (4. évfolyam, 2-26. szám)

1997-01-09 / 2. szám

Dializált órák a veseriadóig Terepbiciklizés után helikopterre szállni Míg az orvostudomány nem tudta megoldani az életmentő kezelést, Magyarországon éven­te közel ötszáz ember halt meg. Mára a vesepótló kezelésnek köszönhetően a betegek, kiknek többsége aktív középkorú em­ber, a családjukkal, munkájukat megtartva élhetik tovább, termé­szetesen, visszafogottabb életü­ket. A Fresenius Medical Care Dia­lízis Központba belépve rögtön érződik a kellemes atmoszféra, hiszen első látásra nem tűnik kórházi osztálynak az állomás. A kezelő teremben furcsa, nagy gépek mellet a fogorvosi székek­hez hasonló ágyakban fekszenek a mozdulatlanságra ítélt betegek, akik az itt töltött idő alatt, ami ál­talában négy óra, tévézhetnek, videózhatnak, s akár a helyi rá­dió műsorát is hallgathatják, kí­vánság szerint. Két-két emberre jut egy-egy tévé. A felújítás előtt csupán egy televízió volt a köz­pontban, s a műsorválasztás időnként feszültséget okozott, ami pedig fontos, hiszen a diali­­záló szakasszisztensek megfigyel­ték, ha a beteg kedvenc filmso­rozata, vagy kvízjátéka van mű­soron, a kezelés közben biztosan elkerüli őt a rosszullét. A feszült­ségek, kisebb összezördülések pedig ritkák, de természetesek a dialízis centerben, hiszen itt a betegek és az asszisztensek nem cserélődnek, s az évek során szin­te összetartozókká válnak. Meg­osztják bánatukat, gondjaikat, örömeiket egymással. — Hatal­mas család vagyunk — mondta mosolyogva Nagy Ferencné—, a betegek a magánéletünkkel is tisztában vannak, észrevesszük egymás hangulatváltozását, s ha valakinek rossz kedve van, s be­szélni akar róla, meghallgatjuk, de, persze, nem erőltetjük, hogy elmondja gondjait. Igaz, nem is kell. A régi és új dializáló gépek különbségével kapcsolatban pe­dig az egyik barátom hasonlatát mesélem el, aki nagyon jól ismeri a vesebetegek világát: akkora változás, mintha valaki hosszú terepbiciklizés után egy helikop­terre szállna. Vásárhely körzetében a sta­tisztikai becslések alapján 25-30 potenciális beteg ember él, ám mindössze húsz kezeltje van a központnak, s dr. Kassai Miklós az állomás igazgató főorvosa sze­rint, öt-tíz ember „elkallódik” a magyar egészségügy rengetegé­ben. Pedig a megbetegedés fel­ismerése nem okoz problémát az orvosoknak, s mint oly sok más betegség esetében, pont ez a drámai, hiszen a legnehezebb feladat a még lappangó stádium­ban lévő vesebetegek „horogra kerítése”, mivel ebben az állapot­ban, a nem teljes funkciójú vese is tudja kompenzálni a nem egészséges rész működését, s addig a páciens tökéletesen jól érzi magát. Sajnos, e betegség törvényszerűsége, hogy prog­resszív, nem lehet megállítani, s amikor már nem tudja a vese egyáltalán a méregtelenítő, só- és vízháztartást fenntartani, akkor­­kell „besegíteni” a szervezetnek, amikorra pedig már különböző szövődmények is felléphetnek. Ennek megelőzéséért, termé­szetesen, megtesznek mindent a szakemberek, különösen ezek után, mivel a dialízis központ megújulása lehetővé teszi, hogy több vesebetegnek segítsenek, mint eddig. A betegség felfedezésében a háziorvosokra hárul a legnagyobb felelősség, s dr. Kassai Miklósnak és kis csapatának terve, hogy fel­veszik a kapcsolatot a doktorok­kal, bemutatják világszínvonalú központjukat, majd együttmű­ködve kiszűrik a kezdeti stádium­ban lévő betegeket. A dializálás hatásfokának javí­tásában egyébként nagyon fon­tos momentum volt annak felis­merése, hogy a vese a vérkép­zésben résztvevő fontos eritro­­poetint is termel, s ezért vérsze­gények a betegek. Ennek az anyagnak az előállítása azonban nagyon sok időt vett igénybe, s addig vérkészítményekkel pótol­ták, ami a beteg immunrendszer­ének semmiképpen sem tett jót, valamint a vérátömlesztés külön­böző fertőzéseket is okozhat, aminek esélye kicsi, ám a heten­te háromszori kezelésre járó be­tegnél a kockázat is nagyobb. Végül sikerült ezt a vérképző anyagot szintetikus úton előál­lítani, s ma már nem szükséges a vesebetegek immunrendszerét bolygatni. Ez egy óriási előrelépés volt. A privatizált központban Bo­­rosné Molnár Katalin és Hege­dűs Péter asszisztensek is job­ban érzik magukat. Katalin úgy érzi, szereti az új gépeket, hi­szen a betegek fizikai állapota és teljesítőképessége is sokat javult segítségükkel, s mindez a laboratóriumi leleteken is meglátszik. Péter pedig érdekes „eset”. A műszerek nagy isme­rőseként került az állomásra dolgozni, később viszont úgy érezte, ő is részt akar venni az aktív gondozásban, és elvégez­te az asszisztensképzőt, így ő asszisztens és technikus egy­­személyben, mert a gépeket sem felejtette el. S azt sem szabad feledni, hogy a vesebetegek többségé­nek is van gyógyulásra esélyük, mégpedig a transzplantáció, a veseátültetés. A városunkban kezeltek közül — aminek nem közvetlen követelménye, hogy Vásárhelyen és környékén él­jenek — évente ketten-hárman kapnak „új” vesét, s ezzel nem kell többet dializálásra járniuk. Volt már beteg, aki csupán egy­­szer-kétszer volt kezelésen, s megkapta az életmentő szer­vet, de van akinek éveket kell várni a veseriadóra, amit persze nagyon várnak mindannyian. — Mondhatjuk, hogy az átültetés szerencse kérdése —véleke­dett dr. Kassai Miklós. — Ám, ha mélyebben boncolgatjuk ezt, akkor kiderül, hogy telje­sen mindegy, melyik beteg hol lakik az országban, annak adják a vesét, akinél a legnagyobb az esély az átültetés sikerére, a központi nyilvántartás segítsé­gével. Az igazgató főorvos a minél több transzplantáció reményé­ben elmondta, az orvosok köré­ben szemléletváltásra lenne szükség, hogy egyre több vese­­átültetést végezhessenek a transzplantációs központokban, hiszen, véleménye szerint, társa­dalmi viszolygás nem tapasztal­ható e téren. Ugyanis az embe­rek nem járnak olyan nyilatkoza­tokkal zsebükben, mely megtil­taná valamely szervük átülteté­sét haláluk után. Ám a kérdés kényes, hiszen tovább folytatva már az eutanázia körüli nagy vi­tába bonyolódnánk... Bene Zsuzsa Az emberi szervezet méregtelenítő szerve a vese, mely­nek megbetegedését követően az egészségi állapot nagyon­­ a folyadékegyensúly fenntartása. Ezeknek a létfontosságú feladatoknak a kiváltására képes a modern or­vostudomány, városunkban már tizennégy éve végezik az úgynevezett dializálásokat. A múlt év végén pedig megújult a vásárhelyi művese állomás, megvásárolta a Fresenius cég, a saját gyártmányú, világszínvonalú műszereivel szerelte , második otthonát.

Next