A Hét, 1971. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám)
1971-06-11 / 24. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek ! Demokrácia és állam viszonya egyike az ideológiai harc kulcskérdéseinek. A kommunista és munkáspártok legtöbbet erről vitáztak az utóbbi időben. Ez egyáltalán nem meglepő, ha arra gondolunk, mennyire megnövekedett a politikai vezetés szerepe és jelentősége a jelenkori társadalmi viszonyok között. Hogy a politikai vezetés demokratikus formában valósul meg avagy nem- olyan kérdés, amely egyaránt érint egyéni-, csoport-, osztály-, és államérdeket. A Román Kommunista Párt is megkülönböztetett figyelmet szentel a kérdésnek. Elvi álláspontját határozottan és világosan leszögezte, és elhatárolja magát minden olyan véleménnyel szemben, amely elválasztja a szocialista államot a szocialista demokráciától, vagy azoktól a véleményektől, amelyek a szocialista demokrácia szerepét oly módon torzítják el, hogy lekicsinytik az államnak a társadalomban betöltött szerepét. Pártunk abból a helyesen értelmezett marxi tételből indul ki, amely szerint szocialista demokrácia és szocialista állam egymást kölcsönösen feltételező fogalmak, a következetes demokrácia elkerülhetetlenül szocializmushoz vezet, míg viszont a szocializmus elképzelhetetlen következetes demokrácia nélkül. Országunk fejlődésének jelenlegi szakaszában a szocialista demokrácia legfontosabb kérdése a néphatalomnak állami formában való megszervezése és megvalósítása. Objektív szükségszerűség, hogy szocialista társadalmunkat még mindig (az államnak elméletileg tisztázott messzi távú eltűnéséig) az állam vezeti. Ennek az a magyarázata, hogy a jelenlegi körülmények között, valamint az elkövetkezendő fejlődés elég hosszú szakaszában, a szocialista demokrácia nem korlátlan. A demokrácia és állam tartalmát, kereteit objektív társadalmi tényezők határozzák meg. A szocialista demokrácia sokoldalú fejlesztésének folyamatában kellőképpen ki kell domborítani az állam szerepét: a szocialista állam az új társadalom felépítésének eszköze, és mint ilyen, rendkívüli módon befolyásolja a szocialista demokrácia megvalósítását is. Társadalmi fejlődésünk jelenlegi szakaszában éppen ezért óriási fontossága van annak, hogy az állam helyét és szerepét pontosan meghatározzuk. Szocialista államunk az egész társadalom képviselője, legátfogóbb politikai szervezeti formája. Az ő kezében összpontosul a szocialista tulajdon, amely a politikai hatalommal párosulva döntő módon határozza meg szerepét a társadalmi életben. Társadalmunk általános tevékenysége, az egész nemzetgazdaságot átfogó gazdasági folyamat irányítása az állam feladata, mivel egyedül az állam rendelkezik e feladatok elvégzéséhez szükséges eszközökkel. A történelmi tapasztalat azt bizonyítja, hogy az új társadalom építésének folyamatában az államnak, mint mindent felölelő társadalmi szerkezetnek, a jelentősége nemhogy csökkenne, de egyre inkább nő. A szocialista állam erőteljes intézményét ma egyetlen más szervezet sem helyettesítheti. Ilyen körülmények között teljesen indokolt pártunknak az a törekvése, amely az állam szerepét kidomborítja, formailag és szerkezetileg tökéletesíti. „Mint ismeretes, megkülönböztetett figyelmet fordítunk a szocialista állam tevékenységének javítására. Az állam szerepe egyre növekszik a társadalom előrehaladásának, a gazdasági és társadalmi élet fejlődésének és sokrétűvé válásának mértékében" — mondotta pártunk főtitkára, és ebben nincs semmiféle ellentmondás, éppen ellenkezőleg, ez a szocialista állam lényegének dialektikáját fejezi ki. Az egyre erősödő, tökéletesedő szocialista állam nem túlméretezett, etatista szellemben létesített intézmény, nem bürokratikus gépezet, amely elszakad a társadalomtól vagy éppenséggel föléje helyeződik. A szocialista állam fogalmát világosan el kell határolnunk a kizsákmányoló államétól. A szocialista állam osztálylényegéből adódik, hogy léte folyamatában csak demokratikus lehet. Már a szocialista forradalom kezdete, a proletárhatalom megteremtése azt jelentette, hogy a demokrácia az állam lényegévé, alkotó elemévé vált. A szocialista állam már fejlődésének kezdeti szakaszában a munkásosztálynak és szövetségeseinek a hatalma volt, és a dolgozókat következetesen bevonta a hatalom gyakorlásába. A szocialista demokrácia másik lényeges vonása az állami tevékenység tartalmában, funkcióiban tükröződik. A szocialista állam hatáskörének növekedése az állam újsze-(Folytatása a 2. oldalon) Kazinczy Gábor Lány hegedűvel LŐRINCZ LÁSZLÓ : 1971. június 11. II. évfolyam TÁRSADALMI — POLITIKAI — MŰVELŐDÉSI HETILAP 20 oldal Aralej A színházak nem is kezdhetik mással, mint az új műsorterv kidolgozásával. A munka befejeződik, éljen a munka - mondhatná a szakember, aki ebben az esztendőben is a jónak és a tehetségesnek kijáró tisztelettel és szeretettel figyelte a hat hazai magyar társulat tevékenységét. Az évad vége felé közeledik, de már nyilvánvaló, hogy a nagy-nagy sikert csupán egyetlenegy előadás, a vásárhelyiek özönvíz előttje vívta ki. Kiváló egyéni teljesítményben és kezdeményezésben nem szegény ez az időszak, de a vásárhelyiek azt a közös szépet és örömöt nyújtották, amelyben nem bővelkedünk színházi vonatkozásban mostanság. Közös szépet és örömöt hozott néhány stúdió, illetve kísérleti vállalkozás is. És ők, akár a vásárhelyiek, mivel is kezdték? A darab kiválasztásával, bizony az irodalommal, a helyesen kialakított műsortervben szereplő darabok közül éppen annak a műnek a színpadra emelésével, mely a legnehezebb feladatot és a legmeglepőbb köztetszés ígéretét rejtette magában. Valaha néhány, esetleg mereven megfogalmazott szempont alapján álltak össze műsorrá a bemutatott vagy bemutatandó darabok. Nem részletezem. Tény, hogy az utóbbi években ez a szigorúság elvont fogalommá fokozódott le titkárságaink előtt, és nem egyszer egy másik „szigorúság", a legönkényesebb igénytelenség is helyet kért tevékenységükben. (Egyszer-egyszer kapott is.) Ilyenkor bizonyos közönségízlés helytelenül felfogott kielégítésére is sor kerül, és az ember szemlesütve gondol arra, hogy ezek az ócska nyugati komédiák milyen „klasszikus” hallgatási évtizedek után jutottak szóhoz immár a mi művelődésünkben is. Uram bocsát senki sincs, vagy legalábbis senki sincs, aki bevallaná, hogy a nevetés ellen lenne. (Ma már elmegy az egészséges abszurd nevetés is, harsány fiatalok oly szívesen alkalmazzák.) De a sok kitérő után most már az igazi fordulatnak kell bekövetkeznie, mely Deák, Kányádi, Kocsis, Páskándi műveivel — nem is tavaly óta - már a nagyobb fellendülést jelzi. Színház és sajtó gyakran hajba kap azon, mennyire segíti egyike a másikát. Nem is próbálok döntőbíró lenni, hiszen egész modern életünk a kölcsönös haszon elvein nyugszik és nyugtalankodik. Vitázik színház és irodalom is azért, hogy melyik segítse hathatósabban és nyilvánosabban az újat, ami mindenkié a művelődésben. Ide már kívánkozik az a megjegyzés, hogy a sokoldalú kapcsolatteremtésben talán a sajtó tett a legtöbbet azért az irodalomért, amely a színházat újítja meg a színház által. Az Utunk, A Hét és nem egy napilap az egész idény forgatagos alkalmait felhasználva szervezett lehetőséget kérdésfeltevésre és véleménycserére, és állíthatjuk, ezek nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy 70-71 műsora fölfrissüljön, új erőre is kapjon. Mivel kezdődött akkor is a siker? Kertelés nélkül megmondhatom : a darabbal. A műsorterv tehát a kezdet. A feltétel, amely nélkül a jó színház csak önmagában jó dolog, ami pedig nem sokat ér a közönségnek. A mű a színház lélegzete az életből,és mivel olyan életben élünk, melyben társai vagyunk az építésnek és minden ihletett erőfeszítésnek, nemcsak különleges, de felelősségteljes is a sorsunk. A színház akkor jár elől, ha az írótól ennek a valóságnak a mozgalmas igenjét és teljes igazát kéri, izgalmát és kérdéseit, gondját és gondűző hatalmát , hites küzdőit. Világvesztésre készülő hangulatoktól és fölfogástól el kell határolnunk magunkat, mivel idegenek legfőbb javainktól, népünktől és jövőnktől. A színház igényessége tehát a kérés igényessége már, aztán a belsőbb titkoké és a sajátos rátermettségé. Pártoljuk tehát önmagunkat , író a színházat, színház a közönséget, a közönség a sikert. És itt fejlődik szemünk láttára és fülünk hallatára román kortársaink dramaturgiai és nagyon színházképes írói akarata, és nem csupán a fővárosi néző tudja ezt. Mentsünk bátorságukból és játsszuk őket a legmegfelelőbb fokon, figyeljük törekvéseiket. És ne feledkezzünk meg a többi szocialista ország főbb irányzatairól, színpadi eredményeiről, ismertessük a mi közönségünkkel is, mint ahogy ők se feledkeznek meg rólunk. Még itt élnek bennünk irodalmunk hagyományai is, a múlt jobbat követelő óriásai, akikről hogyan is felfedezhetnénk meg csak egy pillanatra is, amikor ők minden idegszálukkal ránk gondoltak annak idején. íme, mennyi minden támogathatja a siker kezdetét ! MÁRKI ZOLTÁN