A Hét, 1971. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám)

1971-06-11 / 24. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek ! Demokrácia és állam viszonya egyike az ideológiai harc kulcskérdéseinek. A kommunista és munkáspártok leg­többet erről vitáztak az utóbbi időben. Ez egyáltalán nem meglepő, ha arra gondolunk, mennyire megnövekedett a politikai vezetés szerepe és jelentősége a jelenkori társa­dalmi viszonyok között. Hogy a politikai vezetés demokra­tikus formában valósul meg avagy nem­­- olyan kérdés, amely egyaránt érint egyéni-, csoport-, osztály-, és állam­érdeket. A Román Kommunista Párt is megkülönböztetett figyel­met szentel a kérdésnek. Elvi álláspontját határozottan és világosan leszögezte, és elhatárolja magát minden olyan véleménnyel szemben, amely elválasztja a szocialista álla­mot a szocialista demokráciától, vagy azoktól a vélemé­nyektől, amelyek a szocialista demokrácia szerepét oly mó­don torzítják el, hogy lekicsinytik az államnak a társada­lomban betöltött szerepét. Pártunk abból a helyesen értelmezett marxi tételből in­dul ki, amely szerint szocialista demokrácia és szocialista állam egymást kölcsönösen feltételező fogalmak, a követ­­kezetes demokrácia elkerülhetetlenül szocializmushoz vezet, míg viszont a szocializmus elképzelhetetlen következetes demokrácia nélkül. Országunk fejlődésének jelenlegi szakaszában a szo­cialista demokrácia legfontosabb kérdése a néphatalom­nak állami formában való megszervezése és megvalósítása. Objektív szükségszerűség, hogy szocialista társadalmunkat még mindig (az államnak elméletileg tisztázott messzi tá­vú eltűnéséig) az állam vezeti. Ennek az a magyarázata, hogy a jelenlegi körülmények között, valamint az elkövet­kezendő fejlődés elég hosszú szakaszában, a szocialista demokrácia nem korlátlan. A demokrácia és állam tartal­mát, kereteit objektív társadalmi tényezők határozzák meg. A szocialista demokrácia sokoldalú fejlesztésének folya­matában kellőképpen ki kell domborítani az állam szere­pét: a szocialista állam az új társadalom felépítésének esz­köze, és mint ilyen, rendkívüli módon befolyásolja a szo­cialista demokrácia megvalósítását is. Társadalmi fejlődé­sünk jelenlegi szakaszában éppen ezért óriási fontossága van annak, hogy az állam helyét és szerepét pontosan meg­határozzuk. Szocialista államunk az egész társadalom képviselője, legátfogóbb politikai szervezeti formája. Az ő kezében összpontosul a szocialista tulajdon, amely a politikai hata­lommal párosulva döntő módon határozza meg szerepét a társadalmi életben. Társadalmunk általános tevékenysége, az egész nemzetgazdaságot átfogó gazdasági folyamat irá­nyítása az állam feladata, mivel egyedül az állam rendel­kezik e feladatok elvégzéséhez szükséges eszközökkel. A történelmi tapasztalat azt bizonyítja, hogy az új társadalom építésének folyamatában az államnak, mint mindent fel­ölelő társadalmi szerkezetnek, a jelentősége nemhogy csökkenne, de egyre inkább nő. A szocialista állam erő­teljes intézményét ma egyetlen más szervezet sem helyette­sítheti. Ilyen körülmények között teljesen indokolt pártunk­nak az a törekvése, amely az állam szerepét kidomborít­ja, formailag és szerkezetileg tökéletesíti. „Mint ismeretes, megkülönböztetett figyelmet fordítunk a szocialista állam tevékenységének javítására. Az állam szerepe egyre növekszik a társadalom előrehaladásának, a gazdasági és társadalmi élet fejlődésének és sokrétűvé válásának mértékében" — mondotta pártunk főtitkára, és ebben nincs semmiféle ellentmondás, éppen ellenkezőleg, ez a szocialista állam lényegének dialektikáját fejezi ki. Az egyre erősödő, tökéletesedő szocialista állam nem túlméretezett, etatista szellemben létesített intézmény, nem bürokratikus gépezet, amely elszakad a társadalomtól vagy éppenséggel föléje helyeződik. A szocialista állam fogal­mát világosan el kell határolnunk a kizsákmányoló álla­métól. A szocialista állam osztálylényegéből adódik, hogy léte folyamatában csak demokratikus lehet. Már a szocia­lista forradalom kezdete, a proletárhatalom megteremtése azt jelentette, hogy a demokrácia az állam lényegévé, al­kotó elemévé vált. A szocialista állam már fejlődésének kezdeti szakaszában a munkásosztálynak és szövetségesei­nek a hatalma volt, és a dolgozókat következetesen bevon­ta a hatalom gyakorlásába. A szocialista demokrácia másik lényeges vonása az ál­lami tevékenység tartalmában, funkcióiban tükröződik. A szocialista állam hatáskörének növekedése az állam újsze-(Folytatása a 2. oldalon) Kazinczy Gábor Lány hegedűvel LŐRINCZ LÁSZLÓ : 1971. június 11. II. évfolyam TÁRSADALMI — POLITIKAI — MŰVELŐDÉSI HETILAP 20 oldal Ara­­­lej A színházak nem is kezdhetik mással, mint az új műsorterv kidolgozásával. A munka befejeződik, él­jen a munka - mondhatná a szakember, aki ebben az esztendőben is a jónak és a tehetségesnek kijáró tisztelettel és szeretettel figyelte a hat hazai magyar társulat tevékenységét. Az évad vége felé közeledik, de már nyilvánvaló, hogy a nagy-nagy sikert csupán egyetlenegy előadás, a vásárhelyiek özönvíz előtt­­je vívta ki. Kiváló egyéni teljesítményben és kezde­ményezésben nem szegény ez az időszak, de a vá­sárhelyiek azt a közös szépet és örömöt nyújtották, amelyben nem bővelkedünk színházi vonatkozásban mostanság. Közös szépet és örömöt hozott néhány stúdió, illetve kísérleti vállalkozás is. És ők, akár a vásárhelyiek, mivel is kezdték? A darab kiválasztásával, bizony az irodalommal, a helyesen kialakított műsortervben szereplő da­rabok közül éppen annak a műnek a színpadra emelésével, mely a legnehezebb feladatot és a leg­meglepőbb köztetszés ígéretét rejtette magában. Valaha néhány, esetleg mereven megfogalmazott szempont alapján álltak össze műsorrá a bemuta­tott vagy bemutatandó darabok. Nem részletezem. Tény, hogy az utóbbi években ez a szigorúság el­vont fogalommá fokozódott le titkárságaink előtt, és nem egyszer egy másik „szigorúság", a leg­önkényesebb igénytelenség is helyet kért tevékeny­ségükben. (Egyszer-egyszer kapott is.) Ilyenkor bi­zonyos közönségízlés helytelenül felfogott kielégí­tésére is sor kerül, és az ember szemlesütve gondol arra, hogy ezek az ócska nyugati komédiák milyen „klasszikus” hallgatási évtizedek után jutottak szó­hoz immár a mi művelődésünkben is. Uram bocsát senki sincs, vagy legalábbis senki sincs, aki be­­vallaná, hogy a nevetés ellen lenne. (Ma már el­megy az egészséges abszurd nevetés is, harsány fiatalok oly szívesen alkalmazzák.) De a sok kitérő után most már az igazi fordulatnak kell bekövetkez­nie, mely Deák, Kányádi, Kocsis, Páskándi műveivel — nem is tavaly óta - már a nagyobb fellendülést jelzi. Színház és sajtó gyakran hajba kap azon, mennyire segíti egyike a másikát. Nem is próbálok döntőbíró lenni, hiszen egész modern életünk a kölcsönös haszon elvein nyugszik és nyugtalankodik. Vitázik színház és irodalom is azért, hogy melyik se­gítse hathatósabban és nyilvánosabban az újat, ami mindenkié a művelődésben. Ide már kívánkozik az a megjegyzés, hogy a sokoldalú kapcsolatteremtés­ben talán a sajtó tett a legtöbbet azért az iroda­lomért, amely a színházat újítja meg a színház ál­tal. Az Utunk, A Hét és nem egy napilap az egész idény forgatagos alkalmait felhasználva szervezett lehetőséget kérdésfeltevésre és véleménycserére, és állíthatjuk, ezek nagymértékben hozzájárultak ah­hoz, hogy 70-71 műsora fölfrissüljön, új erőre is kapjon. Mivel kezdődött akkor is a siker? Kertelés nélkül megmondhatom : a darabbal. A műsorterv tehát a kezdet. A feltétel, amely nél­kül a jó színház csak önmagában jó dolog, ami pe­dig nem sokat ér a közönségnek. A mű a színház lélegzete az életből,­­és mivel olyan életben élünk, melyben társai vagyunk az építésnek és minden ih­letett erőfeszítésnek, nemcsak különleges, de fele­lősségteljes is a sorsunk. A színház akkor jár elől, ha az írótól ennek a valóságnak a mozgalmas igenjét és teljes igazát kéri, izgalmát és kérdéseit, gondját és gondűző hatalmát , hites küzdőit. Világ­vesztésre készülő hangulatoktól és fölfogástól el kell határolnunk magunkat, mivel idegenek leg­főbb javainktól, népünktől és jövőnktől. A színház igényessége tehát a kérés igényessége már, aztán a belsőbb titkoké és a sajátos rátermettségé. Pártol­juk tehát önmagunkat , író a színházat, színház a közönséget, a közönség a sikert. És itt fejlődik sze­münk láttára és fülünk hallatára román kortársaink dramaturgiai és nagyon színházképes írói akarata, és nem csupán a fővárosi néző tudja ezt. Mentsünk bátorságukból és játsszuk őket a legmegfelelőbb fokon, figyeljük törekvéseiket. És ne feledkezzünk meg a többi szocialista ország főbb irányzatairól, színpadi eredményeiről, ismertessük a mi közönsé­günkkel is, mint ahogy ők se feledkeznek meg ró­lunk. Még itt élnek bennünk irodalmunk hagyomá­nyai is, a múlt jobbat követelő óriásai, akikről ho­gyan is felfedezhetnénk meg csak egy pillanatra is, amikor ők minden idegszálukkal ránk gondoltak annak idején. íme, mennyi minden támogathatja a siker kez­detét ! MÁRKI ZOLTÁN

Next