A Hét, 1972. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)

1972-01-14 / 2. szám

2 A HÉT, III. ÉVF. 2. SZÁM A szegény ember ezt eszi, ami van, a jómódú azt, amit akar (Móricz Zsigmond — 1934) Amikor a falukutató mozgalom hozzáfogott az ország, a nép belterjes megismeréséhez, a han­gyaszorgalmú kutatók döbbenetes társadalmi fény­képeket hívtak elő a számok és a vallomások labo­ratóriumában. Nem kellett azokat retusálni, dehogy kellett a vádirattal felérő fény-árnyék kontrasztok biztosították a kép élességét. Különös: a legköznapibb, a legprózaibb tények, jelenségek vezettek a legmegrázóbb következteté­sekre. Például az, hogy mit esznek az emberek. A történelem a jóllakottságot mindig is a kivéte­lezettek osztályrészeként tartotta nyilván. Ferreira de Castro az éhség kontinenseként ír egy földrész­ről; a FAO kimutatásai szerint naponta mintegy 10 000 ember hal éhen; százmilliók nem tudják, mit jelent „egyszer jóllakni"; az emberiség nagyobbik fele alultáplált. A nemzetközi összefogás, a mező­­gazdaság tudományára is átragadt technikai forra­dalom, a „zöld forradalom" talán a század végére megoldja az emberiségnek ezt a kollektív gondját. Az emlékezetes lakoma tehát — az emberek nagy többsége számára — szépirodalmi ilúzió csu­pán. (Ami nem jelenti azt, hogy a szépirodalom ne szolgált volna ellenpéldákkal is. Emlékszem — pedig mikor is olvastam! — Veres Péter meg­rázó soraira, amikor a félrevonuló kultikusok a lötty kikanalazása után tovább kongatták kanaluk­kal a fazekat, hogy a több benyomását keltsék.) A falukutatók, a szociográfia hittevői a szépiro­dalommal vetekedő eszközökkel, a számok és a táblázatok nyelvén tárták fel ugyanazt a valóságot (és nyújtottak számunkra, immár az utókor számá­ra, elgondolkoztató szempontokat, történelmiséget biztosító fogódzót ahhoz, hogy a ma átmeneti vi­szonyai között folytassuk — magunknak és jöven­dőknek — az általuk megkezdett gondolatsort). Parádi Kálmán a kolozsvári Hitel 1936-os 2-es számában közölte A néptáplálkozás címen egy ilyen felmérés nyers adatait és tanulságait. Az ada­tok szigorán is átizzik a társadalmi féltés: „Visz­­szás helyzet: a falusi ember többet éhezik, mint a városi. Fő táplálék, néhol egész évben egyedüli táplálék a leves. Leves minden formában. Néhol sok üres tea, üres kávé, persze tej nélkül. Röviden: víz és víz... A szegény asszony megpirít egy ke­vés lisztet, zsírban vagy anélkül, bekavarja a forró vízbe s kész az „étel", a mi mindennapi levesünk. A disznajának is azt ad. A moslékba is beledob néhány marék korpát, megkavarja, s az állat jó­ízűen felhörböli. De miben különbözik ettől a kor­­paciberé leves? A moslékba is vágnak tököt és más zöldséget." Fő táplálék-e ma is a leves? Megesik-e, hogy egyedüli táplálék? Divatja múlt-e a korpaciberé­nek? Ezekre és megannyi más kérdésre kerestem a választ 35 év múltán, 1971 októberében. Két olyan faluban — Magyarbikalon és Biharpüspökin — ahol Parádi Kálmán nyomába léphettem. A sort megtol­dottam egy másik tájegység — várostól távolabb fekvő — falujával, Koronddal. A felmérés megej­­tésében segítségemre siettek a helyi tanerők, Ma­gyarbikalon Naszódi Irén, Biharpüspökiben Papp Ildikó, Korondon Tófalvi Zoltán, akiknek ezúton is köszönetet mondok. Figyelmemet azokra a tényezőkre összpontosítot­tam, amelyeket Parádi is hangsúlyosan kezelt. Jól fogott ez a történelmi támpont — magunk gyer­mekkorát már történelemnek tekinthetjük, hiszen éppen ennek a sodra hozta magával a lényeges mennyiségi és minőségi változásokat. A mai té­nyekre, a mai valóságra szorítkozni történelmietlen lenne. A néptáplálkozás mai gyakorlatát nem lehet kizárólag az ésszerűség, az orvosi-biológiai igények szempontjaival vetni össze. A hányszor, mit és mennyit esznek az emberek hármasából kerekedik ki az az összkép, amely valamennyi szembeszökő mennyiségi és minőségi változása ellenére még mindig nem a legésszerűbb. Ma már nem is any­­nyira mennyiségi, mint inkább táplálkozástudomá­nyi, minőségi szempontból. Tartozásunknak azon­ban — önmagunkkal és gyermekeinkkel szemben — mélyek a gyökerei, ezért tartom fontosnak a jelen­ség dinamikájára helyezni a hangsúlyt. Érdekes és érdemes lenne szélesebb viszonyulá­sokba helyezni az alábbi adatokat, erre azonban nincs terünk. Talán még csak annyit, hogy a táplál­kozás jelenje is magán viseli a hagyományokat, hogy vidékenként más és más szokások alakultak ki — s ezt az alábbi három példa csak töredéke­sen tükrözheti. A meglehetősen hosszúra nyúlt bevezető magya­rázkodás után térjünk hát a lényegre. Az ankét színhelye a három falu iskolája — akárcsak Parádi és munkatársai korában. A gyer­mekek ilyen kérdésekben is hálásabb, őszintébb an­két-alanyok a felnőtteknél. Magyarbikalon 1936-ban 13 gyermeket kérdeztek ki, 1971-ben 23-at, Bihar­püspökin akkor 32-et, most 33-at, Korondon pedig 25-öt. Az ankét egyetlen kérdése: mit ettek hétfő reggeltől vasárnap estig. A válaszok pontosak, gondosak. A tanerők néhány értékes megjegyzést is fűztek a helyi étkezési szokásokhoz. HÁNYSZOR Lássuk mindenekelőtt, hányszor esznek egy héten és hányszor napjában az ankét alanyai. , Parádi: a megkérdezettek nem ismerik a tízórai és az­ uzsonna fogalmát, a napi háromszori étkezés sem általános. Ma a tanítók jogos örömmel számolnak be ar­ról, hogy sikerült rászoktatniuk a gyermekeket arra, hogy hozzanak magukkal tízórait vagy uzsonnát az iskolába. Faluhelyen viszonylag új jelenségről van szó. S a jó példa hat — most már egymásra való tekintettel is hoznak a gyermekek tízórait. A taní­tók és a tanárok lényegében az egykori falukuta­tók biztatását követték és övék az érdem, hogy általánosnak tekinthető a negyedik étkezés. A biz­tató szó persze önmagában nem vezetett volna eredményre, ha nincs meg hozzá az anyagi fede­zet. Tófalvi Zoltánt idézem: „A korondiak még em­lékeznek, hogy a század elején egy család évi éle­lemtartaléka (búza, krumpli) elfért az ágy alatt." A tanárok népnevelő munkájukban nincsenek egye­dül. Az annyit — és jórészt joggal — szapult, a for­malizmus annyi jegyétől terhes közművelődési mun­ka, lám, mégiscsak hat. Amit a téli estek körein a körzeti orvos az ésszerű táplálkozásról mondott, megragadt, főleg a fiatal anyák tudatában. Az összehangolt felvilágosító szó eredménye ez a mennyiségi átalakulás. Érdemes a fenti átlagot gyermekekre bontani — megvizsgálni a határeseteket: a minimum (heti 19 étkezés) egyszer fordul elő, a maximum (35 — ke­reken napi öt étkezés) tizennégyszer. A­hányszor tehát megnyugtatóan alakult az utób­bi években. A 81 gyermek közül mindössze egy akad, akinek az étkezése heti átlagban nem éri el a napi hármat, a többi 80 heti átlagban lega­lább háromszor, közülük 35 pedig legalább négy­szer eszik napjában. A fenti táblázat látszólagos aránytalansága­­ az, hogy Biharon rendkívül ma­gas, 26—35 között mozog a heti étkezések száma — magyarázatot kíván. Biharpüspökiben rendszerint nem uzsonnáznak, mert későn ül a család ebédhez. Korondon pedig csak nyáron, a mezőgazdasági munka teljében szoktak uzsonnázni. Itt más étkezé­si szokásokról lenne szó? Avagy a gyermekek puszta versengési szándékból tízórait is, uzsonnát is beírtak a kérdőívbe? Ha azonban figyelembe vesszük, hogy a tízórai és főleg az uzsonna első­sorban gyümölcs (szőlő, alma) — a valóságot meg­közelítőnek tekinthetjük ezt a minden várakozást felülmúló hányszort. Egészében pedig a negyedik étkezés meghonosí­tása akár társadalmi vívmánynak is tekinthető. M­­ÍT A kiegyensúlyozott, egészséges étkezésnek ez a próbaköve. Parádi: Vannak étlapok, amelyek csak festett vízből állanak. Festett víz — az ő értelmezése szerint — a tea, a kávé (tej nélkül) és a leves (bár leves és leves között is van különbség — a köménymagos levest egy napon sem lehet emlegetni a becsinálttal —, ezúttal nincs terünk az árnyalásra, tekintsük hát a levest egymagában elégtelen táplálkozásnak). Csak leves, illetve csak tea és kávé a következőképpen szerepel az étrenden: A víz egyeduralma megszűnt — Korondon az ét­kezések egyharmada, Magyarbikalon egyötöde, Bi­harpüspökiben ennél is kevesebb. Hogy ez — Püs­pöki kivételével — még mindig sok? Ez még akkor is igaz, ha a leves tápértéke, újabb alapanyagok bevezetésével (erről majd alább lesz szó) fel is dúsult, változatosabbá vált. Adósságunk elsősor­ban az üres tea és a kávé kiküszöbölése. S ha már adósságnál tartunk: ma is túltengenek a szénhidrátok, a kenyér (leveshez, húshoz, zsíros, vajas, ízes, bundás, tejfölös, cukros, olajos ke­nyérként), a főtt tészták (levesben, körítésként, tú­rós, mákos, diós, cukros, káposztás laskaként). A hagyományos magyar konyhának ez az elenged­hetetlen kelléke mindennapos. A kelleténél többször és többet szerepel az étlapon. De hát étkezési szo­kásokról bajos néhány év alatt lemondani. Ma még általános mosolyt váltana ki, ha valaki finom szaft­ban fürdő galuska helyett kelbimbót, karfiolt vagy pláne gyümölcsöt ajánlana a hús mellé. Pedig az ésszerűségnek ez az útja. Parádi: Kevés a fehérje. Hús rendszerint egyszer egy héten, vasárnap szerepel az étrenden. És ma? Magyarbikalon 88, Korondon 97, Bihar­püspökin 246 étkezésnél említenek húst vagy hús­terméket. Ha csak a két fő étkezést, az ebédet és a vacsorát vesszük figyelembe, akkor Bikalon 69- szer (22,1%), Korondon 67-szer (19,7%), Püspökin 200-szor (43,9%) szerepel hús — tehát minden ötö­dik, illetve majdnem minden második étkezéskor. (Visszapillantva a minimum is eredménynek tetszik — előretekintve azonban csak a biharpüspökivel lehetünk megelégedve.) A fentieknél azonban talán beszédesebb annak a kimutatása, hogy hány húsos nap szerepel egy hé­ten (egyazon napon belül előfordul, hogy kétszer esznek húst, az alábbiak ezt nem tükrözik): tehát, végső kicsengése az, hogy kivétel a hústa­lan hét is, a mindennapos hús is. Ide néhány szó kívánkozik a szülők dicséretére: az étrendek fi­gyelmes átolvasásából kitűnik az a tudatos törek­vés, hogy aránylag kiegyensúlyozottá tegyék a táp­lálkozást — így egy hústalan nap után, ha nincs ismét hús, legalább kolbászt vagy szalámit esznek. A fehérjék csoportjába tartozik a tojás is. A to­jásfogyasztás mindhárom faluban elenyészően kicsi. Bikason 16 étkezésnél, Korondon 30-nál, Püspökin 56-nál említik — 28 gyermek heti étrendjén egyál­talán nem szerepelt tojás (a tésztát, a rántotthúst, a habaráshoz használt tojást nem vettem tekintet­be). Ez a mai étkezés egyik nagy tartozása — to­jást rendszerint csak akkor esznek, ha „nincs más kéznél", nem állandó táplálék, amire pedig táp­­értéke miatt igényt tarthatna. Parádi: Nincs tej — ez általános falun, mert a tejet mind városra viszik, értékesíteni. Magyarbika­lon tej, tejtermék a 273 étkezésből csak négyszer (!) szerepel. A tej és tejtermék fogyasztása általában kétség­telenül nőtt, de még mindig mélyen a kívánalmak alatt marad. Korondon viszont, ahol még így is szinte minden negyedik étkezésnél jelen van, zu­hant a tej és termékeinek fogyasztása. A városok­tól távol fekvő hegyvidéki falvakban évszázadokon át a tejtermék volt a táplálkozás alapja. Sajnos, rohamtépésben szorítja ki — sok esetben tápér­tékben alatta maradó — egyéb étel. A változatos­ságra való törekvés nem mindig az ésszerűség pa­rancsszavát követi. A gyermekeknek naponta kellene tejet, tejtermé­ket fogyasztaniuk, ezzel szemben az ankétalanyok felének az étrendjéből hiányzik vagy csak alka­lomszerűen — hetente kétszer-háromszor — van jelen, és összesen csak három olyan gyermek akadt, aki naponta fogyaszt tejet vagy tejterméket. (Ez­úttal sem térhettünk ki arra, hogy naponta esetleg kétszer is szerepelhet tej vagy tejtermék — például reggelire vajaskenyér, vacsorára túrós laska.): Bikas Korond Püspöki összesen gyermek Az ésszerű táplálkozás, a tápanyagok egyensúlyá­nak a biztosítása a tejfogyasztás növelését igényli. Parádi: Meg kell tanítani a magyart, hogy egye meg a spenótot! Nem is ismeri a főzelékeket kel­lőképpen. A főzelékek honfoglalása napjainkban megy végbe. A hagyományos krumpli, paszuly és ká­poszta mellé a falusiak étrendjébe is tömegesen bevonult a zöldség (62), a paradicsom (48­ — ok­tóberben, amikor akár tíz évvel ezelőtt is ilyen­kor már csak a tehetősebbek csemegéje volt), a kelkáposzta (16), a karalábé (12) és mutatóban a vinete (9), a tök (5), a karfiol (3), a spenót (2). Még egyszer hangsúlyozom, hogy a felmérés ok­tóberben történt, tavasszal valószínűleg még több zöld kerül az asztalra. A falusi konyha olyan új ételekkel gazdagodott. Néptáplálkozás — 71 A HÉT ANKÉTJA heti átlag napi átlag ____ ________ 1936 1971 1936 1971 Korondon — 25,6 — 3,7 Biharpüspökin 20,3 27,5 2,9 3,9 Magyarbikalon 20,0 33,3 3,0 Heti étkezések Bikái Korond Püspöki száma hány gyermek 19—20 ___1 — 21—22— 1 5 23—24 ___4 1 25—261 8 4 27—281 11 12 29—302 ___7 31—322 ___1 33—343 — 3 35 14— — Bikái Korond Püspöki hányszor % hányszor % hányszor % leves 106 13,9 148 27,4 82 9,0 tea, kávé 64 8,6 49 7,7 70 7,7 összesen 170 22,5 197 35,1 152 16,7 Bikái gyermek nem evett húst2 3 — 5 heti 13 4 1 8 2 3 nap 6 5 4 9 2 4 12 184 C/12 4 10 165 Om 4 1 8 136­­C1 — 7 8 7 — — 1 1 Ez a táblázat kiegészíti,árnyalja az előző ada­Bikai hányszor % Korond hányszor % Püspöki hányszor n t 58 7,6 132 24,6 142 15,6 nem evett tejet6 ___3 9 heti 14 1 1 6 2 5 3 6 143 a 4 102 le4 pc 2 2 9 135 c/11 6 6 136 a 2 1 2 4 7 7 * — 1­2 3

Next