A Hét, 1972. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)

1972-01-14 / 2. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek ! Hazai napló Tanácskozások ideje Beszámoló készül manapság úgyszólván minde­nütt : néptanácsi ülésszakra, vállalati dolgozók köz­gyűléseire, termelőszövetkezti zárszámadásra. Érde­mes figyelmesen föléhajolni azért is, hogy tőlünk telhetően segítsünk elemezni-mérlegelni ott, ahol közreműködésünk hasznos lehet, de ugyanúgy érde­mes a felfedezés reményével is, összefüggések je­lentését kibogozni. A hangot ezúttal is a pártvezetés adta meg. Plé­numain, határozataival, az általa kezdeményezett törvényhozásokkal — és például azzal is, ahogyan az év harmadik munkanapja pártunk főtitkárát már munkalátogatáson, brassói üzemekben találta, ahol a vállalatok legfrissebb ügyeiről-gondjairól ta­nácskozott a munkaközösségekkel. Más központi szerv kezdeményezéseiben ugyancsak felleljük a példa ösztönző hatását. Miniszterek nyilatko­zatait olvassuk a legnagyobb példányszámú köz­ponti lapokban, és a dolgok logikája folytán — vagy az újságíró kezdeményezésére — kényes kér­dések is szóba kerülnek. Például így : hogyan kö­szörüli ki a gépgyártóipari minisztérium a tekinté­lyén azzal esett csorbát, hogy tavaly kilencezer ton­na szerződött felszereléssel adósa maradt a fém- és vegyiparnak ? (Scinteia, január 9.) A sikereket meg­ünnepeltük a maga idején, de­­ most éppen némely tavalyi mulasztás tanulságai lehetnek a legfontosabbak. Ami persze érvényes egyik­másik eredménynek a tanulságaira is. Sok­nullás rendszámú értékekkel mérhető a be­ruházási munkálatok határidejének mindennapi lerövidítése vagy elodázása , és építőtelepeket járó kollégáink a megmondhatói, hogy az év eleji késle­kedés és az év végi hajrá ezen a területen, enyhén szólva, nem volt kivétel. Hogyne kapcsolnánk gyor­san vételre, ha ebben az évben a sokévi átlagnál jobb híreket kapunk az ipari építőtelepekről. Kö­szönjük az eddig enyhe télnek ? Ne. Mert egy, a munkálatok állására alapozó, megbízható előszámí­­tás bizonyítja, hogy az első évnegyedben most már az időjárás esetleges szeszélyeitől függetlenül 70 millió lejjel több értéket építenek be — nem a ta­valyi megfelelő időszakhoz, hanem az utolsó évne­gyedhez viszonyítva. A folyamatos építkezések mö­gött olyan tényezők, ha akarjuk , tanulságok állnak, mint előrelátás (idejében elkészült fedél az építők feje és munkája fölé), együttműködés (idejében el­készült tervrajzok például)... és így tovább. A tárgynál maradva, elképzelhető, hogy a tanul­ságok milyen hosszú sora kerekedik ki abból az elemzésből, amely egy ütemben a termelés folyama­tosságának a kérdését vizsgálja a gépek kapacitá­sát és a munkaidő egészét véve alapul. A vállalati dolgozók idei első közgyűlései már a Nagy Nemzet­­gyűlés utóbbi ülésszakán elfogadott vállalatvezetési törvény szellemében gyakorolja a dolgozók beleszó­lási, döntési és ellenőrzési jogát — indokolt tehát a fontos politikai eseményt megillető figyelemmel te­kinteni a közgyűlések elé. Mint ahogy semmivel sem lehet kisebb a népta­nácsi ülésszakok vagy a mezőgazdasági termelőszö­vetkezetek zárszámadásai iránti várakozásunk. Az ülésszakok tárgya az évi terv és költségvetés — mint minden évben. De mégsem úgy ! Mert meny­nyivel igényesebb tennivaló a helyi gazdálkodás ter­vezése most, a községi párttitkárok és néptanácsi elnökök országos konferenciáján kijelölt feladatok szerint, mint volt akár a tavaly is ! A néptanácsnak a község minden fejlődési lehetőségét kell számba vennie és kihasználnia, az összes igényekkel és szükségletekkel kell számolnia. Ki-ki a maga hatás­körében fog dönteni, de a néptanácsi ülésszakok és a termelőszövetkezeti közgyűlések egy ponton, a kiindulóponton feltétlenül találkoznak : a község fe­lelős gazdáiként veszik számba, így kell számba venniük a tovább­fejlődés, továbbfejlesztés helyi erőforrásait. Az ilyen számadástól-számvetéstől nem szócséplés, de termés várható. Hát — jó termést! KOVÁCS ANDRÁS 1972. január 14. III. évfolyam 2 óra 1 lej CSEHI GYULA Élő irodalom élő története Őszintén örvendek ennek a könyvnek­. Több okból is, me­lyek közül a legkomolyabb az, hogy ha nem is feltétlenül, de az elsők között szerettem volna melegen üdvözölni, tárgyila­gosan ismertetni és szigorúan bírálni ezt a várt és mégis kissé elsietett, vitathatatlanul hasznos és sok vonatkozásban erősen vitatható munkát. Nem sikerült. Csak részben hibámból. Szándékom, hogy ké­sedelem nélkül írjak róla, kegyes óhaj maradt. De nemcsak az én késlekedésemről van szó. Mások, örven­detesen sokan és késedelem nélkül köszöntötték a munkát. Annyira, hogy most, amikor én is beállok a sorba, jó, ha az első tucat recenzens között sikerül helyet kapnom. Még így sem késtem el egészen. Az eddig nyomtatásban megjelent ismertetések tulajdonképpen könyvjelzők voltak. ki­vétel nélkül pozitív előjellel. Ha egyáltalán céloztak hibára, hiányosságokra, nyomban le is szögezték, hogy azok szük­­ségszerűleg a vállalkozás nehézségének és újszerűségének tulajdoníthatók. Az ennél nyomósabb kevés kifogás csak cél­zások formájában jelentkezett. Az irodalmi kritika szellemesen és szemléletesen célozgató termékei közé sorolhatom A Hét szilveszteri mellékletében megjelent rajzos montázst is. A maga nyelvén ez mondja a könyvről a legtöbbet, és ez tar­talmazza, világosan kiolvashatóan, a legszigorúbb feddést. Gondolom, nem értettem félre nyelvét, ha az elfogultság és a tárgyilagosság-hiány vádját látom benne grafikailag meg­fogalmazódni. A bírálóknak, zömmel méltatóknak szokatlan fürgeségét a könyvvásárlók örvendetesen masszív felvonulása kísérte. Mindez arról tanúskodik, hogy a könyv idejében jött, és hogy szerzői nem ábrándítják ki, semmi esetre sem ábrándít­ják ki végzetesen az olvasókat, beleértve a hivatásos olvasó­kat, vagyis a többé-kevésbé professzionálus recenzensek, kri­tikusok hadát is. Ne maradjon itt említés nélkül a munka szenvedélyes bírá­lóinak elég népes osztaga, amely nemigen szólalt meg eddig a szélesebb nyilvánosság előtt. A könyv „hőseire", a benne tárgyalt írókra célzok. Vannak olyanok, akiket bánt az, hogy túl röviden vagy érzésük szerint túl ridegen említik őket. A terjedelmesebben, elismeréssel vagy éppenséggel nagyrabe­csüléssel tárgyalt szerzők között is akadhat, biztosan akad olyan, aki kevesli a neki és művének szánt tért, elégedetlen a kiutalt babérkoszorú méreteivel. Anélkül, hogy minimalizálni akarnám ezeket a hangokat, meg kell mondanom, hogy el­kerülhetetlenek. Szinte függetlenül jelentkeznek attól, hogy a szerzők jól vagy rosszul, teljes tárgyilagossággal vagy itt-ott (Folytatása a 6. oldalon) * Kántor Lajos—Láng Gusztáv: Romániai magyar irodalom 1945—1970 — Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1971. IMM Pallas Sch. Jutta Középkori’ Szeb««

Next