A Hon, 1863. április (1. évfolyam, 74-98. szám)

1863-04-22 / 91. szám

PEST, ÁPRILIS 21. Politikai szemle, P .­s1, ápril 21. (II.) A helyzet nem változott tegnap óta. Ma is épen azon feszült várakozással tekintünk Sz.­Pétervár felé, mint tegnap. Ez óráig azonban semmi bizonyos h r az iránt, hogy az orosz kabinet mit fog tu­lajdonképen felelni a három hatalom sürgönyére. Talán ezen bizonytalanság­nak tulajdoníthatni a börze rész hangu­latát is, mire egyébiránt a berlini viszo­nyok is nagy befolyást gyakorolhattak. Berlinben valóban válságosak a vi­szonyok. A „Köln. Ztg.“ egy ismert tollú levelezője érdekes rajzot ad ezen viszo­nyokról, melyet — a­mennyiben az áta­­lános politikai helyzetre is nagy fényt vet — megismertetünk az olvasókkal. A béke iránt táplált szerfeletti biza­lom ép oly helytelen és kevéssé igazolt volna e pillanatban mint azon vélemény, mely szerint háború küszöbén állunk. Napóleon császárnak egész évi készület kellett arra 1853-ban, hogy az összeüt­közést megérlelje. Békés kilátások akkor sem hiányoztak, s ha elfogadja Oroszor­szág a bécsi jegyzéket, s ha főként nem makacskodik a félvilág ellenében , Sze­­basztopol talán még ma is állna, s Gor­­csakov herczegnek nem kellene a stutt­garti találkozás óta az 1856-oi szerződés módosításán fáradozni. A béke fennállásán kétkedni nincs ok. De azon esetben, ha Oroszország elhatározná magát véletlenül Lengyelország önállásának megengedésé­re, s ha Francziaországgal jobb viszonyba lépne , akkor senki sem köszönné meg a porosz feudalistáknak, hogy az é­j­s­z­a­k­i coalitio létrehozásán törekedtek. Ek­kor Francziaország, ha a körülmények kedvezők lennének, Poroszország ellen fordulhat. Már a „Nation. Zry“ is hallott róla, hogy Francziaország felvilágosítást akar Poroszország állásáról a lengyel kérdés és Oroszország irányában. A ber­lini lap tudósításai még tovább mennek, s ezek után föltehető, hogy már vala­mi lépés is történt a dologban. Va­laminek mindenesetre kellett történnie, s a félhivatalos közlönyök oroszbaráti hangja e tekintetben bajosan jellemez­hető meggondolatlanságról tesz tanú­bizonyságot. Néha nagy súlyt szoktak helyezni magas személyiségek lövése­­s menésére. Sophia főherczegné Ő Fenségé­nek az özvegy porosz királynő ő felségével leendő állítólagos találkozása Drezdá­ban, ha megvalósul, bőv anyagot szolgál­tat a conjecturákat űző politikusoknak, de nem szolgáltat elégséges biztos fogan­tyút, a gyanított coalitio-tervek komoly megítélésére. Hogy azonban a feudalista párt a keleti coalitió létrehozatalán ipar­kodik, a „Kreuzzeitung“ egész nyíltság­gal bevallja, a­midőn a három északi ha­talom közös érdekeire utal. A „Köln. Zrg.“ által közlöttekkel kapcsolatban beszélnek még az orosz czár és porosz király tervezett találkozásáról; beszélik, hogy Sándor czárnak egy bizal­mas embere érkezett Berlinbe, s az már értekezleteket tartott Károly herczeggel s Bismark gróffal; véd és daczszövetség forog kérdésben Porosz- és Oroszország között. Ez utóbbi hirt, melyet elébb a bé­csi „Presse“ között volt, az „Opinion nationale“ is megerősíti, s úgy hallja, hogy Reuter ezredes Vilmos király saját­­kezüleg irt levelével utazott el Berlinből Sándor czárhoz, Sz.-Pétervárra. Oly törekvésekről, melyeket a „Köln. Zig“ jelez, nem csak Berlinből de másfe­lől is lehet hallani; de csak akkor lehet azokat nagyobb figyelemre méltatni, ha egyszer tisztában leszünk a sz. pétervári kabinetnek a három hatalom sürgönyére adandó feleletével, mert csak ekkor fog eldőlni, hogy a három hatalom közöl mindenik mit akar tulajdonképen, és meddig akar menni. A háború-hírek különben még foly­vást szárnyalnak. Már tegnap érintettük, hogy a diplomatákig aggódnak Párisban. Az efféle aggodalmaskodásnak különben nem lehet valami nagy fontosságot tulaj­­donílni. Való azonban, hogy az udvarnál szóba jött az Oroszország elleni háború Lengyelország érdekében,s már arról is be­szélnek, miként lehetne Lengyelországot megszabadítni, német terület, sértése, s Poroszország és Ausztria kihívása nélkül. Mondják, hogy 60,000 francziának kel­lene 60,000 svéddel szövetkezve megtá­madni Oroszországot a balti tengerről. Angolország semle^oca­gét bizonyosnak tekintik, mert érdekében áll Oroszország gyengítése; Ausztriát bizonyos biztosí­tékok s Poroszországot ígéretek által ha­­sonképen megnyerni vélik. De az ily beszélgetés és a háború közt még jó­kora a távolság. Annyi tény, hogy Fran­cziaország, Svédország, Olaszország, Orosz és Poroszország részint készen állnak, részint készülnek s ily helyzetben és j­ó körülmények között kevés kell ahoz, hogy oly eshetőségek fejlődjenek ki, me­lyek a békét megzavarják. Minthogy épen háborukészületekről szólunk,Párisban az a hír is keringett,hogy Francziaország felvilágosítást kívánt vol­na az orosz készületek felől, de a hír aligha alapos. Sokkal valószínűbb, hogy Ausz­tria kért felvilágosítást, s azt felelték volna Sz.­Pétervárról, hogy Svédország magatartása és az európai dolgok állása tették kötelességévé az orosz kormánynak az elővigyázati intézkedéseket. A bécsi lapok szemléje: „Még egy oberstlandmarschalli maneuvre a cseh országgyűlésen.“ Az utósó gyűlésben azt inditványozta több követ, hogy az esküdtszékek behozata­lára vonatkozó javaslat sürgetőnek nyil­váníttatván, elfogadtassák. — Az Oberst­­randmarschall kijelenti, hogy ez nem le­het, mert a javaslat nincsen napi­renden. Herbst azt mondja, az előtanács­­kozmányok befejeznék , s ha az Oberst­­randmarschall nem bánja , lehet hatá­rozni az ügy fölött. Az Oberstrandmarschall ragaszkodik előbbi nyilatkozatához, mert — úgy­­mond — ha ezúttal kivételt tesz, más ja­vaslatoknál ugyanezt fogják követelni. Rieger felszólítja az Oberstland­­marschallt, méltóztassék megkérdezni a ház többségét, akar-e az indítványozott ügyben tanácskozni. Az Oberstlandmarschall azt feleli, hogy nem kérdezi meg a ház több­ségét. (A jobb oldalon az Oberstrand­marschall minden megtagadó válaszát megbrávózzák.) Egyébiránt vigasztalja magát — folytatja Kellersperg báró — a cseh országgyűlés azon kijelentéssel, hogy ha az ügy tárgyaltatott volna (mi csak az elnöktől függött, hogy megtör­ténjék) a többség Herbst és Klaudi urak indítványát bizonyosan elfogadta volna. „Noblesse ebn­ge.“ —„Agram.Zei­tung “-ot nem Bécsben nyomják ugyan, de alábbi czikkét minden lélekfordulás nélkül tehetjük centralista bécsi kollegái rovatába. Tegnap a „Pr.“ a magyar mág­násokat kívánta a Reichsrathba meghívni; ma a zágrábi német újság a horvát ne­mességhez fordul gyönyörűséges szép szavakkal, s a „Noblesse oblige “-féle de­vise alatt a Reichsrathba küldi őket. Az „Agramer Zeit.“ leaderje így hangzik : „A nemesség valóban lovagias szel­leme megkívánja, hogy nyíltan és becsü­letesen szóljon a királyhoz és a néphez. A nemességnek azonban életképes esz­méket kell fölállitnia, nem agyrémeket s oly programmot mely kivihető s az októberi diplomával és revideált februá­ri alkotmánynyal, mely a teljes Reichs­rath megegyezése nélkül el nem ejthe­tő , megegyezzék. — Ez okán világos, hogy Horvát- és Magyarországnak köve­teket kell küldeniök B­é­c­s­b­e, ha azt akarják, hogy a teljes Reichsrath a febr. pátenst megváltoztassa.“ Fölszólítja az­után a horvát nemességet, kövesse Szé­chenyi Istvánt, ki követté választatta magát,­­a magyar országgyűlésre) hogy hazáját a forradalomtól megóvja. „A magyarok — folytatja a zágrábi centralista — hogy jellemet mutassanak, szorosan ragaszkodnak 1848-ki határoza­taikhoz ; tegyék ezt a horvátok is; ők se legyenek szélkakasok s ugyanazon jog­gal kell 1848-ki határozataikhoz ragasz­­kodniok, melyeknek il-ik pontja értel­mében az osztrák öszbirodalom Reichs­­rathjába (hihetőleg a kremsieri Landtagot érti) képviselők küldendők. „Foglaljátok tehát el — zárja be nagy pathossal lea­­derjét az Agr. Ztg“ — székeiteket, Hor­vátország mágnásai az urak házában, ki­rálytok székhelyén, melyek megilletnek benneteket a Wratislawok, Lobkowitzok, Sapiechák, Kinskiek, Potockiak, üzemi­nek, Sanguszkók, Jablonowskiak stb. a legnemesebb szláv családok herczegi iva­dékai mellett. Ott van nagy őseitekhez méltó helyetek. (A horvát főurak arra is emlékezni fognak, hogy őseik Hu­nyadi, Zrínyi és hasonló magyar haza­fiak mellett foglaltak helyet egykoron a csatában úgy, mint a tanácskozmányok­­ban.) Erdélyi ügyek. A tegnap érkezett szebeni távirat a ro­mán kongressus megnyitásáról ma bővebb részletezéssel fekszik előttünk. Saguna a martius előtti alkotmánynak t­í­z halálos bűnt vet szemére ; ezek : négy sza­badalmazott vallás, három szabadalmazott nem­zetiség, három szabadalmazott terület. (Viharos éljenzés.) A névleges fölolvasás alkalmával Noptsa báró, N­unyad megye főispánja kijelenti, misze­rint hivatala gátolja, hogy egyes nemzetiség ér­dekéért szavatosságot vállaljon. (Sensatio.) Ezután fölolvastatott a kongressus megtart­­hatására vonatkozó leirat magyar nyelven. Maczedon kanonok indítványba hozza, ke­restessék meg a kormányszék, hogy a románok­hoz román nyelven intézze közleményeit. A leirat ezután előbb német, aztán román nyelven fölolvastatván, a congressus háromszo­ros „Éljenben“ tör ki. Vita következett a fölött, várjon a fölirati vita nyíltan tárgyaltassék-e vagy titkosan. Popp alelnök, Baritz, Bran, Leményi, Gae­­tanu és Bojer Áron a nyilvánosság mellett szólnak. Határozat, hogy a congressus délután bi­­zottmánynyá alakuljon s másnap reggel 9 órakor a fölirat nyílt ülésben tárgyaltassék. Egy 20-kán este föladott szebeni távirat szerint az említett bizottmányi értekezleten Sterka Suluz és Saguna az októberi diploma szellemében szóltak ; a februári alkotmányt nem is érintették. A császárhoz intézendő hálafelirat elhatároztatott. O­r­s­z­ággyűlési készülődések czim alatt ezeket olvassuk a „Korunkban.“ Ma kezdődik a tisztviselők és lelkészekből alkotott román értekezlet Szebenben, mely mint a főpa­pok által kibocsátott körlevél mondja, nem csak a legm. válasz meghallgatására, hanem nemzeti érdekek feletti tanácskozásra is fel van szaba­dítva. Főkormányszéki elnökünk ma egy hete érkez­ett Bécsbe, hova hivatott, hol gr. Nádasdi­­val sokat értekezett s ö felségénél is volt már ki­hallgatáson , mi mind összefügg az erdélyi or­­szággyülés egybehivásával, mely hogy ápr. 19 e után fog megtörténni, a sugalmazott lapok rég megmondották ; valamint most már azt is tudják, hogy a regia propositiók is készen vannak, há­rom nyelven. Mennyire függ össze az országgyűlés össze­hívása a román értekezlet magatartásával, túl­­­esik tudásunk látkörén. De ha igaz a centralista­­ lapok azon terjesztménye, hogy a tán májusban egybehívandó Reichsrath a februári alkotmány revisiója terére bocsáttatik, s miután az alkot­mány revisiójára szükséges, hogy a Reichsrath legalább meghivásilag kiegészített legyen, mi végre Erdélyt, megy nem megy, meg kell híni, — ha áll e nézet, úgy az erdélyi országgyűlés kikerülhetlen. Pedig a centralisták okoskodása még sem teljes, mert a velenczei királyság még ekkor is meghivatlan marad. A midőn az országgyűlés közeledtét kí­vánjuk jelezni, rágondolunk, hogy e hazában egy nagy rész azon hiedelmet táplálja, hogy ez or­­szággyülés most is elmarad, mint elmaradt az, melyet 1861. nov. 4-ére hirdettek vala. Eddig se bocsátkoztunk jóslásokba, meglehet most is úgy vagyunk, mint pár év előtt nehányan voltunk Bécsnek egyik színházában, hol Wagner R. a „Jövő­ zenéje“ képviselőjének Tannhäuserét ad­ták, hol a zenekarhoz közel jutván, a vonó és fúvó hangszerek lármájától magát az operát nem hallottuk. A lapok által hozott készülődéseket nem ignorálhatjuk, bárha szintén látjuk is, hogy a ne­hézségek sok legyőzni valót hagytak fenn az il­letőknek. Az intézők szintén tudják, hogy az er­délyi nemzetek sincsenek tisztában egymással, hogy a magyarok és székelyek megyebizottmá­nyaikon 48 felé, a románok lapjaikban a jelen helyzet, a szász nemzet egyetemében a Reichs­rath felé gravitál; vagy­is, a magyar és székely a mult, a román a jelen, a szász a jövő politiká­ját szeretné érvényesíteni. Mi az országgyűlés összealkotását illeti, a nemzetek közt szintén lehetlen nem látni azon eltérést, hogy a magyar és székely népképvise­leti, a román számszerinti, a szász nemzetiségi szempontot szeretné szeme előtt tartani; s hogy a magyar és székely szeretne valamit a karok és rendek szerinti képviseletből megmenteni; hogy a románok a népszám súlyt szeretnék a népkép­viselettel egyeztetni; s hogy a szászok szívesen megmaradnak az érdekképviseleti mód mel­lett, ha még néhány szász mezőváros is meg­hivatnék. így állván a dolgok, lehetnek, mondjuk, kik a jövő zenéje lármájától nem hallják az ope­rát, de azért a harmónia létezhetését, az opera folyamát tagadnunk nem szabad. Lehetnek, kik­nek Metternich herczeg azon reflexiója van eszükben, ki egy nagy talentom politikájára azt mondá, szép szép, olyan mint egy dús koronáju erdő, csakhogy ösvényeket nem talál benne. De azért az országgyűlési kérdések előtt szemet hunynunk nem lehet.“ A szász nemzeti egyetem folyó évi n­art. 17-ről a császárhoz felterjesztést inté­zett, melyben a szász főtörvényszékneli alelnöki s tanácsosi állomásokra következő egyéneket je­lölt ki; u. m. az alelnökségre Herbert Eduárd korm. tanácsos, Bolloga Jakab korm. taná­csos, Kirchner Frigyes rendelkezés alatti cs. k. kir. főnök. Az első tanácsosi állomásra Schnei­der József rend. alatti cs. k. törv. tan. Spech Adolf rend. alatti k. törv. tan. Wagner Frigyes rend. kir. törv. tan. A második tanácsosi állo­másra : Löw Vilmos rend. cs. k. fötörv. titk. Henrich Károly Szeben vár. tanácsos, Macella­­ria Illyés segesvári királybíró. A harmadik állo­másra : Lassel Ágoston rend. alatti kér. törv. ta­nácsos, Berger Károly rend. törv. tan. Kaufman Károly nagysinki ülnök. A negyedik tan. állo­másra : Binder Mihály rend. törv. tan. Eitel Fri­gyes nagysinki királybíró. Hanel Mihály megyés vár. tan. Az ötödik tan. állomásra: Schwarz János rend. törv. tan. Brecht János Megyei vár. tan. Kroner Károly marosvásárhelyi törv.­tan. A szász nemzeti egyetem megragadva ezen alkalmat, azon kérést intézi, hogy addig, mig a törvényszékek birodalomszerte hasonlón és egy­formán lesznek szervezve, az egyetemnek a fenn­irt törvényszékeknél megürülendő állomásokrai kijelölési joga fenntartassék, mely jogát a majd létrejövő törvényességért, s az ebből kifolyó nagy előnyökért szivesen oda adja, továbbá a fennemlitett törvényszéknél még egy hatodik ta­nácsosi állomás felállítása megengedése iránt is esedezik, s e végre ezen állomásra következőket jelöl ki : u. m. Meister Gusztáv rendelk. alatti törv. tanácsos, Hans Albert Szeben vár. tanácsos és Mangesius Gusztáv Szeben vár. tanácsost. kelésnek; a toborzás Opatowiczeig és Tarnowig terjed. Az oroszok a déli részt is erősen megszáll­ták, minden vámhivatalnál 4—500 főnyi csapat áll; főhadiszállásuk Miechow, mely összekötte­tésben áll a még erősebben megszállt Kielcével. Hol van a fölkelők táborhelye és raktá­raik, meghatározni nem lehet, mert minduntalan változó. Czieszkowski halála ismét csapás a fölke­­lőknek. Krakóban roppant néptömeg látogatta gyászmisét tartottak érette. Henessey iránt nagy figyelmet tanusíta­­nak a krakóiak; 19-én lakomát rendeztek tisz­teletére 60 terítékkel. Potocki gr. kapujánál, hol lakik, több száz látogatójegyet adtak át tisz­telői. Egy pinczért orosz kémnek nézett a kra­­kói nép , annyira megverte, hogy két csendőr­nek egész erél­lyel kellett életét megmentenie; hasonlón járt egy hivatalszolga. Egy krakói zsidó családhoz lengyel vendé­gek érkeztek; a család a zsidó mészároshoz kül­dött egy pár galambot, hogy ölje meg, mert len­gyel vendégei vannak ; ez föladta őket a ható­ságnak s elfogattak. Még azon éjjel követ kö­töttek az áruló nyakára s a Visztulába dobták; 17 év d. u. bérkocsi állt meg; a térparancsnok­ság előtt két ur szállt ki belőle két csendőr kí­séretében ; ez Krakóban mindennapi dolog. A nagytéren egy gondatlanul nyilatkozó egyént orosz kémek tartottak, irgalmatlanul verni kezdték; midőn a katonai őrjárat megszabadí­to­ta, a tömeg hangosan zúgolódott. Az izgalom oly nagy volt, hogy a katonaság támadást volt intézni kénytelen a nép ellen, s kettőt megsebe­sítettek. Rzeszowból írják, hogy több fölkelőt fegy­veres kísérettel hoztak Lembergbe; magyarok is voltak köztök, kiket hazaküldtek. A lembergi hiv. lap nagy jótéteménynek mondja ezen szi­gorú rendszabályokat Galicziában; előhozza, hogy sokan a közönség kizsákmányolására hasz­nálják föl a forradalmat. Az orosz amnestia nem csak a királyság­nak szól, hanem a régi lengyel tartományokra is kiterjed. A czárnak erre vonatkozó ukáza a nyugati tartományok fölkelőinek is kegyelmet ígér, ha május elejéig orosz kelet szerint leteszik a fegyvert. Ez okmány az alattvalóknak adott szabadságok bővítését helyezi kilátásba. Súlyt fektet az ukáz arra, hogy a nyugati tartományok lakóit erőszakosan is kényszerítették volna a forradalomban részvételre. A varsói kormány a katonai parancsno­kokkal tudatta, hogy az amnestia-rendeletet nem teszi közzé, míg nyomtatott példányt nem kap belőle. Addig az elfogottak a börtönökben tar­tandók s a felkelők elleni katonai hadműködés a legszigorúbban folytatandó. A „G. Korr“-nek írják, hogy a párbajban elesett Bobrowszki a varsói titkos városi főnök volt; helyét már betöltötte a forradalmi bizott­mány ; ellenfelének neve, ki lelőtte, Gurowski; épen az, kitől a forra­dalmi bizottmány Langie­­witzet óvta. Bobrowszki azért utazott Posenbe, hogy ellenfelével megverekedjék. A forradalmi kormány által kivetett adó a­ földbirtokosoktól jövedelmök 10% át kívánja; tő­­­kepénzesek és iparosok, ha 10000 lengyel forint jövedelemmel bírnak, szintén 10%; 4000 len­­gyel frt után 5%-ot fizetnek, a kiknek ennél csekélyebb a jövedelmök, úgy az írók, művés­szek, intézettulajdonosok, sat. 1%-ot, a kézmüve­­sek 11/* az orvosok, gyógyszerészek, mérnökök, építészek s hasonlók 7%-ot fizetnek. A nemzeti adó beszedése a rendelet közlése után 22 nappal veszi kezdetét.­­ A varsói citadellában székelő titkos vizs­­gáló bizottmány tagjai tetemesen szaporittattakl elnökük Witkowsky csendőrezredes, kit több­­szörös önhatalmaskodásáról ismernek. Ugyanéi ember fogná Lewschint fölváltani a rendőrfőnöki hivatalban.­­ Az orosz elkobzási rendeletet nem csal Litvániában, de a királyságban is érvényesitik­ Enock kormánytanácsos már kidolgozta az ukazt mely ezt kimondandja. I Berg tbnok nem a legbarátságosabb fából áll Konstantin nagyhggel, mert az egész hatal­mat saját kezébe akarja öszpontosítani.­­ Korif tbnok, ki az itteni házakat összetö­véssel fenyegette, Moskau kormányzójává ne­veztetett ki. I­kezett. A csatatérről kevés figyelemre méltó és Kalisból jelentik, hogy az egész kormány­zóság föltámadt; a fölkelők, melyek több ezre vannak, tiz csapatra oszlottak s erős állást fog­lalnak ; az orosz helyőrségek mintegy bekerB­lék, nem mernek tovább menni, mint meddő ágyúik visznek. , E Rzewuski Ádám gróf Volhynia katonai pa­rancsnoka, máshová kérte áttétetni magát, hol ne kelljen harczolnia Lengyelország ellen. S I Lengyel mozgalmak. (K.) A kir­ályságban úgy, mint a szomszéd tartományokban növekszik az izgalom . Posen­­ben minden volt lengyel tartomány földbirtoko­saiból jöttek össze, hogy a teendők fölött tanács­kozzanak. A királyság déli részében napról napra gyarapszik a forradalom ; az amnestia inkább ártott, mint használt a kormánynak. Galicziából már nem csak Krakó szolgáltat harczosokat a föl­­ d Arcza. Politikai divatok. Regény, irta Jók­ai Mór. (Folytatás.) A két halott. Mint a galván-ütés, úgy futotta be a hang egyszerre minden idegét. A halottak örömöt is éreznek. — Az Istenért, hogy jösz te vissza ? sut­togd a házi­gazda. Itt a házban a csendőrök. — Meghallottam a kondásoktól az erdőn, hogy nem megjött és itt halt meg: szólt Béla, és szavait olyan közelről vélte hallani az örök álomra szunnyadt; bizonyosan oda tette fejét az ő vánkosára. — Szegény, így rendelte az ég. — De nem rendelte! Riadt bele vadul a férj; — az nem igaz. — Csendesen. Az égre. Te veszélybe döntöd magadat. Ha itt találnak! A csendőr itt alszik a fejünk felett; ha fölébred, el vagy vesz­ve. Csókold meg egyszer és fuss! A férj azzal felelt, hogy halottja arczát százszor csókold össze és ott maradt. — Uram! Barátom! unszold őt a házi­gaz­da; távozzál, mentsd meg magadat; az erdő körül van véve; a­z odvas kőbe ne menj, az már föl van fedezve; siess északnak, arra még sza­bad az ut. A holttal ne törődjél többé; ő már boldog. Ő már nem érez semmit. — Hagyj nekem nyugtot. Ne törődjél ve­lem. Én holt ember vagyok így is, ugy is. Mi az én életem ezután. De az nem igaz. Ő nem hal­hatott meg. Hát ilyenek-e a halottak ? Így mo­solyog-e azoknak az arczuk ? Nem igaz, nem igaz. — Bár ne volna igaz. — Hivattál-e orvost? Megengedte-e, hogy eltemessék ? — Itt volt és megengedte. — Bolond volt, nem értett hozzá. Mit tö­rődnek ezek azzal, hiszen ne­m az övék! Nem nekik fáj. — De az Istenért! Mit akarsz itt most ? — Mit akarok ? Meg akarom gátolni, hogy őt eltemessék. Mit bánom én , akármi történik velem ? Tépjenek széllyel! De a­míg egy szem él, nem fogom engedni, hogy Juditot eltemes­sék. O él! Nézzed! Mint mosolyog? Nem, nem! A­ki őt a föld alá akarná tenni, az engemet is odategyen vele. Oh a mi kezdete az üdvnek, Judit e percz­­ben érezé azt. A férj, a hű szerető, visszajött a halálos veszélytől nem rettegve, hogy nejét a legirtóza­tosabb végtől megszabadítsa, — hiszen csak azok, akik ennyire szeretnek, mondhatják azt : „én nem hiszek a halálnak ! álom ez ! fölébre­désre vár. E­légtetem nem a földé még; az enyém, és én nem adom oda. Mondjatok bolondnak, mondjatok eszelősnek ; de én nem engedem rá­zárni a koporsó födelét, s megölöm, a ki hozzá­ja nyul.“ Oh e szavaknak melegét érzi a lélek az éktelen éj fagyain keresztül! — Megállj! szólt Béla. Látni fogod, hogy én nem vagyok örült. Judit gyakran szenvedett szívgörcsökben. Olyankor nem volt más gyógy­­­szere, mint hogy keblére lehelltem, és lélekze­tem melegétől, és talán szerelmem forróságától rögtön elmúlt a baj. Neki fel kell éledni attól újra. Oh mily édes volt e szavak zengése az el­rejtőzött léleknek. Judit valami jóltevő zsibba­dást érze, mely a lélek öntudatát kezdé kábítani; mentől jobban hanyatlott a gondolat ereje; az állati élet érzete­­ként vett magának erőt; csak egy gondolatja volt még; nem is gondolat­tán: ösztön, érzelem, megdicsőülés; a gondolat a lelki béke kutforrása: „Isten mindenütt jelen van.“ Azután nem tudott magáról többé semmit. — A férj, mint egy őrjöngő feküdt arczá­­­­val neje márvány keblén s hosszú lélekzetével ’ iparkodék azt átmelegiteni, a másik kétkedő­­ férfi oly szánakozva tekinte le rá: mi hasztalan 1 küzdelem ez a halál ellen! — Nézzed, nézzed , nem veszed-e észre,­­ hogy arcra pirul? ! A gazda fejét rázta, nem lehetett azon ész­­­revenni semmit. — Hozz egy tükröt, tartsd szája elé. Nem lesz-e homályos? A tükrön nem hagyott nyomot semmi lé­­lekzetvétel. A férj folytatá a kétségbeesett kísérletet. — Hagyj engem. Ne szólj hozzám. Ne szakíts félbe. Az elébb, ha tovább folytatom, már sikerül ... Hiszen már az érvéré­t hallották f­­­leim. S folytatá az örült munkát: átlehelni saját életét kedvese keblébe. — Nézzed! Nem látod? — Mit? — Mit ? Azt a verítékgyöngyöt homlokán? A kérdezett azt felelte, hogy nem lát sem­mit. Hiszen saját szemei is kápráztak már. Ez észvesztő jelenet, hol egy háborodott lélek, mert a sors végzetében nem akar megnyugodni, a föl­támadást készül erőszakolni, eltörté borzadál­­­lyal az egyszerű embert. Reszketett. Pedig a hideg véritékgyöngy a márvány homlokon valóban ott volt. — Még­sem látsz semmit ? Kérdé Béla vad tűztől villogó szemekkel. — Nem. Semmit. Abban a pillanatban a hulla felnyitó nagy fekete szemét s mereven rábámult a tagadó szó kiejtéjére. Az hörgő ijedelem fuldoklásával rogyott térdre. . . . Minden jó lélek dicséri az urat! A hulla merően nézett maga elé felnyitott nagy fekete szemeivel. Nem az élet öntudó tekintése volt az, ha­nem egy halottnak komerev nézése, melylyel élő­ket ijeszt. — Látod! Látod !­e él! Rebege magán kí­vül a férj. A másik férfi pedig eltakarta arczát és resz­ketett és gondoló : — Nem él, hanem „kisért!“ S valóban olyan volt e jelenet, mintha az őrült szerelem csendes halottját kisértetté változ­tatta volna át. Egy fehér alabástrom arcz, és két fekete, mozdulatlan szem! Béla nem irtózott tőle. Odahajolt a kísértő rém arczára és megcsókolta annak ajkát. — Mit cselekszel ? — Ne kisérts Istent! Oh e fehér arczra, fekete szemekre irtózat volt tekinteni! őrjöngés annak száját csókkal illetni ( És ime a csók után — csendesen lezárta ismét hosszú selyemszálas szempilláit a halott és halvány pir kezdett átderengni arczán. És a mint kezei össze voltak téve keblén, selyemszalaggal egymáshoz fűzve, lassan össze­­kulcsolá ujjait, mint a kik imádkoznak. Béla őrjöngő nevetéssel mutatott rá: ol daltól hevült arczán a köny, és halántékain­ veríték csörgött alá. Óh­ez rettenetes harcz vJ Ez Jákob éjszakai küzdelme volt Istennel a pol­tában ! — Isten engedte, hogy az „embJ győzzön. A házi gazda áhítattal ragadá meg id kezét s ajkához szok­tá azt. I — Csodát miveltél. Az erős szerelem f­lottakat támaszt fel. I — Most szólítsd nődet, vigyétek őt el deg szobából és ápoljátok. I — Bizd ránk. Őrizni fogjuk, mint ti ajándékát. I — Küldj az orvosért. I — Magam megyek érte,nem bízom már Lovaim pihentek. Reggelre itt leszek vele. I pedig most siess és menekülj. Nem jó itt leni tovább. I — Elmegyek. De elébb esküdjél mi közöttünk jelenlevő Istenre, hogy nem! gondját fogod viselni, hogy bármily halott látszassák is, soha el nem hagyod őt temetni,­ én meg nem érkezem hozzá. Esküdjél megl­ — Esküszöm. E rettenetes és emlékei tesit, hogy el nem felejtem, a mit fogadtam. I most siess. | — Egy csókot még, Judit! ! És a csóknak nem akart vége szakadt „Siess, siess“ a csendőr fölébredt a­z odafenn, neszt fogott, gyanúsnak találta a­­ megindult, a nyikorgó lépcsőkön hangzó léptei. Közelit. Óh siess, siess! ! Csak midőn az ajtó előtt hangzottak ül­tek, midőn a csendőr a zárva talált ajtón kel zörgetni, akkor szökött ki Béla az ablakon. B A belépő csendőr gyanúsan kérdezé : I — Ki volt itt ? mi történt ? I — Nézze ön. A halott magához tért.l

Next