A Hon, 1864. március (2. évfolyam, 49-74. szám)
1864-03-01 / 49. szám
PEST, FEBRUÁR 29. Politikai szemle, Pest, febr. 29. (II.) A conferentia kérdése a múlt szombat óta, midőn annak állását a sikerre nézve oly kevés kilátással kecsegtetőnek rajzoltuk, sokat közeledett a teljes megbukás felé. Az angol kormány ugyan még nem volt kénytelen maga kihirdetni Európa előtt ez újabb kudarczát — Palmerston lord nem szólott újabban — de a franczia és angol lapok már húzzák a halálharangot az Angolország által indítványozott conferentia-javaslat fölött. A franczia sajtó tekintélyesb közlönyeinek e javaslat fölötti véleményét egy alább közlött czikkünkben, az angol lapokét röviden „Esti posta“ rovatunk alatt olvashatni. Mindezen véleménynyilatkozatoknál azonban sokkal fontosabb, legalább a franczia kormánynak e kérdésben foglalt állására nézve, a félhivatalos „Constitutionnel“-nek tegnap megjelent s ma lényegében táviratozott czikke. E czikk, mely, mint tartalma után megítélhetjük, a külügyminisztériumból küldetett az idézett lap irodájába, legelébb is rectificálja azon versiókat, melyek a conferentia-javaslatra vonatkozólag keringenek; azután kijelenti, hogy a conferentiajavaslatot nem Angol- és Francziaország tette együtt meg, s Francziaország el sem fogadott Angolország által tett javaslatot. Francziaország meg nem tagadhatja a megszorított és megosztott (conférences restreintes et parties) értekezletek kezdeményezését, mivel maguk azok, kik ily conferenciákban érdekelve voltak, nem csatlakoztak. Az is bizonyos, hogy Francziaország semmi javaslatot el nem fogadhatott, mivel javaslat Angolország részéről nem is intéztetett hozzá. Végül a „Constitutionnel“ kétli, hogy a Németszövetség elfogadná, a conferentiát, Dánország pedig a fegyverszünet nélküli conferentiát visszautasítja mindaddig, míg a becsületérti védelemben el nem bukik. A „Constitutionnel“ezen előadott czikke nagyon tanulságos. Ebből ugyanis azt látjuk, hogy Angolország nem is közölte tulajdonképen Francziaországgal a conferentia-javaslatot , következőleg azt, mit nem közöltek vele, el sem fogadhatta. A javaslat előterjesztetett, Bésben, Berlinben, Sz. Pétervárott és Kopenhágában. Drouyn de Lhuysvel Goltz gróf, a párisi porosz követ közölte először. Képzelhető III. Napoleon császár ingerültsége a midőn meghallotta, hogy az angol conferentia-terv megjárta Európát , anélkül, hogy Francziaország részt vett volna benne, s anélkül hogy kormánya értesült volna felőle. Drouyn de Lhuysnek ezt ügyetlenségül róvják föl, s e hó 26-kan hire terjedt Párisban,hogy a külügyminiszter elbocsáttatik, s helyét Thouvenel, volt külügyminiszter, foglalandja el ismét. Ily előzmények után nem csodálhatni, hogy a franczia kormány nem nagyon igyekszik az angol javaslat elfogadtatását elősegitni, s a conferentia iránti hajlamát eléggé jellemzi azon kis tény, hogy azt a hivatalos „Moniteur“ még egy szóvel sem érintette. Ami a conferentia-javaslatnak a többi hatalmak által történt fogadtatását illeti, a főtényező Dánországra vonatkozólag érdekes adatokat találunk egy kopenhágai levélben. A király a múlt kedden és szerdán bővített tanácsot hit össze, ennek 23 tagja közel 14, 9 ellenében , a javaslat elfogadása mellett nyilatkozott elvileg , azon feltétel alatt azonban, hogy azonnal fegyvernyugvás köttessék a status quo alapján a schleswigi csatatéren, mégpedig Kolding kiürítésével. A minisztérium elfogadta e határozatot, s az rögtön táviratoztatott Londonba. A conferenciának csak fegyvernyugvás melletti elfogadása Dánország által természetesen annyit tesz, mint határozott visszautasítás, amiért Palmerston lord kénytelen volt úgy nyilatkozni az angol alsóház csütörtöki ülésében, hogy Dánország el akarja halasztani határozatát a conferenciára nézve. Svéd- és Oroszország valamint a Német-szövetség határozatát illetőleg sem hallatszik még semmi bizonyos. Valószínű, hogy Svédország Francziaország példáját fogja követni. Ily helyzetben s ily viszonylatok közt még végzetesebb alakban tűnik föl a schleswigi háború, s annak következményeit Európára nézve ki nem számíthatja még senki. Párisban nagyon hiszik, hogy Ausztria, Porosz és Oroszország között szövetség létezik. Mi alapja lehet ezen hiedelemnek ? ez iránt nemsokára felvilágosítással szolgálhatunk. A bécsi lapok szemléje. Csekély remény a conferentia összejöhetése kérdésében. A „Presse“ a conferentia tárgyában fönforgó alkudozások menetéről a többi közt írja : „Az angol miniszter ahelyett, hogy egyszerűen kimondaná, miszerint Dánia nem fogadja el a conferenciát, habozva állítja, hogy a kopenhágai kabinet az értekezlet összejövetelét későbbre szándékozik halasztani. A kopenhágai angol követ azon kijelentése, hogy a conferentia elfogadása Anglia becsületkérdése, eddig meg nem változtatá Keresztély király véleményét. Hogy is lehet ilyet várni, míg a dán sereg nincs tönkre verve, s míg a düppeli sánczokban hatályosan védheti magát? Dánia legmérsékeltebb államférfiai is Schleswig autonómiáját, a dán monarchia épsége megsemmisítésének tartják, holott e javaslat Ausztria és Poroszország követeléseinek minimumát képezi. Dániának eszébe sincs Schleswiget Holsteinnal közigazgatásilag egyesíteni: szerintük Schleswig dán tartomány, míg csak dán hadsereg létezik. „Miután körülbelül bizonyos, hogy az angol javaslat, Dánia ellenkezése folytán meghiúsult, érdekes lesz figyelemmel kísérni Anglia további politikáját. Russell és Palmerston lordok a parlamentben azon érdekes nyilatkozatot tevék, hogy a német hatalmak Jütlandot nem mint zálogot szállják a hadiköltségek visszafizetésének biztosítására, hanem mint kárpótlást a dán czirkáló hajók ragadmányai ellen. A „Presse“ ezen különböztetést hiábavalónak tartja. „Azt tanuljuk meg e nyilatkozatból, hogy az angol kormány már feltalálta azon ürügyet, melynél fogva nem kényszerül Jütland megtámadását casus bellinek tekinteni. Jütland megszállásának czélját meghatározni kizárólag a hadfolytató hatalmakra tartozik. „A „France“ hasonlókép ítél Angliáról, állítván , hogy az angol javaslat czélja nem egyéb, minthogy Dánia visszautasító válasza után, korábbi ígéretei■ £ 3 gMaggagttl StifflEim,SgS«gH»f^^ nek kötelezettségei alól megszabaduljon. És ha Kopenhágában folyvást csak a háború erélyes folytatására gondolnak, bizonyára csak ezen kormányt kell mindenért felelőssé tenni, s Anglia azon vádja, hogy a német hatalmak a conferentia elfogadása daczára dán vérben akarnak fürödni, elenyészik.“ A Presse kezdettől fogva szappan buboréknak tekinti a conferentia javaslatát. „Míg a német szövetség és Francziaország a tanácskozmányt el nem fogadja, addig komoly reményről szó sem lehet. Erre hivatalosan azon válszt nyertük, hogy Francziaország márél fogadta a conferenciát, utólagosan azonban kiderül, hogy Francziaország hozzájárulása nagyon is kétséges. Egyenes tudósításokkal bírunk Párisból, s ezek szerint febr. 25-ig a franczia cabinet hivatalosan nem nyilatkozott. Cowley lord és Drougn ur értekeztek ugyan, de Francziaország a conferentiához sem közvetve sem közvetlenül nem járult, s csak azt mondá, hogy Francziaországnak a conferentia ellen nincs ellenvetése, ha az illető hatalmak, különösen a Bund és Dánia is csatlakozásukat, kijelenték. „A „Wiener Abendpost“ előadásából az látszott ki, mintha Francziaország igenlő nyilatkozata megérkezett volna, holott egészen az ellenkező eset forog fönn, mert a párisi kabinet mindenekelőtt Dánia és a német szövetség beleegyezésétől függesztette fel válaszát. Francziaország beleegyezése még megvalósulhat, e pillanatban azonban nincs ügy. Bizonyítja ezt a párisi félhivatalos lapok beszéde is. „A dolgok visszaesnek tehát azon állapotba, melyben a conferentiát tárgyaló javaslat előtt voltak. Valószínű, hogy a harcztéri tudósítások legközelebb ismét érdekesek leendnek. Hirszerint Ausztria és Poroszország czélja eddigi külön háborújukat szövetségi háborúvá változtatni s akkor megengedik a közép államok beleszólását is az ügyek menetébe. Ezen fordulat fontossággal bírna úgy a német-dán viszály megoldása, mint más eshetőségek tekintetéből.“ A franczia lapok véleménye a congressusról. Míg a „Times“ hymnust énekel, hogy conferentia létrejön, hogy Francziaország és a német nagyhatalmak mennyire mérséklik magukat, addig a „France“ sokkal kevesebb optimizmussal beszél a conferentia felöl. „Midőn —úgymond — minden javaslatot jóváhagyunk, mely a vérontásnak véget vethet; midőn őszintén óhajtjuk, hogy az Angolország javasolta újabb alapon a kibékülés létrejöjön,mégsem mulaszthatjuk el kiemelését annak, hogy a kérdés nem úgy van fölállítva, miszerint a kitűzött czél elérhető legyen. Az angol előterjesztést a berlini és bécsi udvarok következő alakban hagyták jóvá: 1) A londoni jegyzőkönyv minden aláírójának s a német szövetség conferentiájának megnyitása Londonban. 2.) Folytatása az ellenségeskedéseknek. 3.) Megtartása minden az osztrák-porosz hadak által elfoglalt pontnak s igy a jütlandi hadállásnak is.“ Ezt a „France“ nem épen jó indulatu megjegyzésekkel kiséri, melyek azt látszanak mondani, hogy Angolország csak azért óhajtja a conferenciát, miszerint minden felelősséget elodázzon magától, s Dániát segítnie ne kelljen. Természetes, hogy Ausztria és Poroszország elfogadják a conferenciát. Ausztria engedne, Poroszország meg nem akar elválni szövetségesétől. Mindkét hatalom nagy bonyodalmakat lát maga előtt s szeretnének menekülni jelen helyzetükből. De váljon a német szövetség el fogja e ismerni Dánia integritását a conferentia alapjául? Képviselteti e magát Dánia oly conferentián, még befejezve ezen viszály, mely már is oly sok drága véráldozatba került, melyben a legnagyobb veszedelem (személyunió) fenyegeti? Mit ér a conferentia elfogadása Ausztria és Poroszország által, ha folytatják a háborút? Nagyon kívánjuk — végzi a „France“ — hogy mind-e kényes kérdést a közel érdekeltek szerencsésen megoldják , de nem hallgathatjuk el a nehézségeket, mert a politikában semmi sem veszélyesebb az illusióknál. Francziaország, mely szerencséjére nincsen közvetlenül érdekelve, csak azt kívánhatja, hogy a békés kiegyenlítés létrejöjön. „La Presse“ szintén oly hangon beszél, mely nem arra mutat, mintha Francziaország a conferentiát elfogadta volna. Szerinte veszélyes a közreműködés oly megoldásnál, mely nem megoldás s az előleges tárgyalásokból ítélve jobbat nem lehet várni. A dipl. termekben — írja a lap — sokat foglalkoztak a Drouyn és Cowley közötti élénk vitával. Az angol diplomatának e szerint nem sikerült volna Francziaországot rávenni, hogy várakozó magatartásával fölhagyjon, melyet érdeke kíván tőle Francziaországnak nincs oka oly conferencia elfogadására, hol nehézségek környeznék, anélkül, hogy azokat legyőzhetné. Ha Angolország és Ausztria végre belátják, hogy nagyon nem volt igazuk, midőn a congressus-javaslatot el nem fogadták, csak fel kell hagyniok vonakodásukkal. Soha sem késő a tett hiba belátása, a belátás a javulás kezdete. Ausztria és Poroszország már nem tudják mit tegyenek s Pfordten b. úgy nyilatkozott volna: „Ha Francziaország most interveniálhatna Németországban, szobrot emelnének neki !“ Majd bizony arra segítnük, hogy a válság alul coalitióval bújjatok ki!“ Nem uraim, ehez nem fog veletek kezet Francziaország. Tessék vérben fürödni!“ A „Constitutionnel“ febr. 27-diki számának homlokán, Limagractól a következő czikket hozza: „Akik az angol lapokat, vagy a lapok tartalmát a távirati sürgönyökből olvassák, tapasztalják, minő heves megtámadtatásban részesül a Palmerston Russel féle kabinet. A megkezdődött parlamenti ülésekben az ellenzék fellépése hasonló erélyt tanúsít. „Részünkről, ha Russell lordról beszéltünk, az udvariasság szabályait mindig szem előtt tartottuk. De megjegyeztük, hogy az angol kabinet eljárása koczkára teszi a békét, anélkül, hogy a szerződések fentartására szükséges eszközökhöz folyamodnék. Bebizonyítottuk,mennyi hatály nélkül maradt eddig minden angol javaslat e kérdésben. „Lehet-e biztos reményünk a conferentia létrejöttére nézve ? Óhajtanék , hogy így volna. Azonban nem Francziaország részéről fognak az akadályok mutatkozni. Az akadályok másunnan jönnek s a dolog természetében feküsznek , ezt hasztalan volna tagadni. „Mondják, Ausztria és Poroszország már elfogadta az angol javaslatot, de elfogadja e a német szövetség is ? Legyen szabad kételkedni, miután a conferentia alapja, a dán monarchia épségben tartása, s az öröködési kérdésnek Keresztély király javára való eldöntésén nyugszik. „És ha a Bund 1864-ben kimarad a conferentiából mint 1852-ben történt, várhatjuk, hogy az újabb határozatoknak több tekintélye lesz előtte, mint a régieknek ? „Mi történhetik ezen esetben ? Mit fog tenni Auszria és Poroszország a többi szövetséges ellen, ha a conferentia határozatait végre kellene hajtani? Fegyverhez nyúlnak szövetséges társaik ellen ? Ez polgárháború volna Németországban. „E mellett újabb nehézség merül fel: a fegyverszünet kérdése. Ha az ágyulövés helyett a conferentia tanácskozásaira lehetett volna bízni a kérdések eldöntését, az eredménynek örvendhettünk volna , azonban tény, hogy Poroszország a fegyverszüneti javaslatot határozottan visszaveti. Tehát a háború folyni fog a tanácskozások ideje alatt is. Ha hódítási harcz forogna kérdésben, ezen modort érteni lehetne, a felek harczolnak és alkudoznak, remélvén a szerencse koczkáinak jobbra balra fordulását. Azonban Ausztria és Poroszország nyíltan kimondták, hogy a dán monarchia integritását tiszteletben tartandják. Mért keresnek tehát új csatatereket, de a békére vezető eszközt, a conferenciát elfogadták. „Bármennyire óhajtjuk tehát, hogy a béke helyreállításának kísérletei sikerüljenek, leheslen megválnunk korábbi kételyeinktől, s nagy sajnálkozásunkra tapasztaljuk, hogy távol sincs a schleswigi csatatérről. A háborúra vonatkozólag következő táviratok érkeztek : Berlin, febr. 27. (Este.) A „Staatsanzeiger“ írja: A haderslebeni főhadiszállásról semmi újat nem jelenthetni. A combinati testőr-gyalogsági osztály előcsapata Koldinget védelemre képes állapotba helyezte. Hamburg, febr. 27. (Reggel.) Azon porosz ezredes, ki tegnapelőtt itt keresztül utazott, hogy Berlinben utasításokat kapjon, állítólag, Wrangel tábornagy kérelmét állomásátóli felmentetéséért fogja átnyújtani. A 2000 schleswigi által Frigyes herczegnek Kielben átnyújtott hódolati felirat zárszavai így hangzanak: „Készek vagyunk mindent koczkára tenni s óhajtva várjuk a pillanatot, a midőn fenséged vezérlete alatt saját erőnkkel országunkat a dánok ellen megvédeni fogjuk. Az értekezlet felőli hírek Kopenhágából és Stockholmból egészen hiányzanak. (Pr.) Hamburg, febr. 27. Egy porosz herczeg utazik Wrangel tábornagy főhadiszállására, hogy a Jütlandba történt benyomulás miatt kapott megrovás által magát megsértve érzett főparancsnokot kiengesztelje. A schleswigi küldöttség, az elébe gördített minden akadályok daczára Frigyes herczegnek Kidden hódolatát nyilvánitá s tőle válaszul nyerte: hogy a herczegségek most vagy soha szabadok lesznek Dániától; ez legyen mindnyájunk jelszava. Hamburg, febr. 27. (Estét Ép most jelenti egy kopenhágai távirat a dán országgyűlésnek Keresztély királyhoz intézett felirata majd egyhangú elfogadását hol a háború legerélyesebb folytatását kérik. (Pr.) Kiel, febr. 26. Egész Schleswigből mintegy 1600 emberből, részint választottakból — 400 lélekre egy — részint önkéntesekből álló küldöttség Frigyes herczegnek feliratot nyújtott át, melyben kifejezi, hogy Schleswig egyedül neki akar hódolni. A herczeg válaszoló, miszerint jogától soha vissza nem lép. Kopenhága, febr. 26. Az országgyűlés majdnem egyhangúlag következő feliratot fogadott el: Egyedüli vigaszunk az, hogy a király védi a szabadságot, és Dánia gyöngítését a Schleswiggel való egyesítés feladásával nem akarja. Mi számítunk a háború folytatására. A Greco és társai elleni per. Mint az előzményekből várhattuk, e rémt. egész polgári csendességgel lefolyt; a vádlottak mindent megvallottak, amivel csak vádolva voltak , s elmondták, hogy minderre Mazzini biztatta fel őket, hanem Mazzini titkárait kimentették, azok nem tudnak a merénylet felől semmit. Minden bombát, lőport stb. egyenesen Mazzini adott nekik brevi manu, csak a botpuskát küldte más által, de az a más nem tudta hogy az mi használatra való . (meglehet, hogy zeneműszernek gondolta, minthogy Trabucco úgy is trombitás.) Trabucco igen folyékony beszédet tartott francziául (eddig azt referálták róla, hogy roszul beszél francziául) elmondta, hogy hazáját mennyire szereti; hazáját, melynek se lába, se feje, se fővárosa, se határa, melynek a franczia császár azt mondta, hogy szabad fog lenni, s a kinek a szavára fegyvert ragadott, Solferinonál mellébe sebet kapott (itt felszakítja mellén az ünget, s megmutatja a sebhelyet) de mikor azt látta, hogy Napoleon mindazt nyugodtan nézi, TÁRCZA. A kék szemüveges nő, Regény. Irta Báró Fodmaniczky Frigyes XIX. Az illatszerek iránti előszeretet árny oldalai. E perczben Seraphine arczának kifejezése egy egész élet történetét sugárzá vissza, — halál sápadtá le ■ s görcsös rohammal megragadva Dely karját, ezeket mondá a kétségbeesés hangján: — Arthur, kegyed miss Elizával levelez, ne tagadja bűnét; a hálátlanság, a hűtlenség öntudatának súlya alatt remegnek kezei! Seraphine egy fúriához méltó nrczkifejezéssel szegzé szemeit a habozó, a megzavarodott Arthurra, ki csak némi önerőtetés következtében tudott kibontakozni ama levertségből, melybe e meglepő, e váratlan szavak esték. Végre, keserű mosollyal ajkain, a nyugodt öntudat érzetétől áthatottan mondá : — Ám tartson bt úgy tetszik hűtlennek, hálátlannak s becstelennek asszonyom, de ne ítéljen felettem, mig ki nem hallgatott. Seraphine még mind le nem vévé kezét Arthur karjáról, s a szerelmféltés kínos gyötrelmeitől áthatottan mondá indulatosan: — Nem akarok hallani semmiről, mielőtt Eliza levele kezeim között nincsen ; ismerem az általa oly nagy mérvben használt illatszer mindent átható szagát, oly gyakran vettem leveleit, csak ő írhatta azt. — S ki mondja asszonyom — felesé Arthur megvető nyugalommal — hogy nem ő irta e sorokat; tagadtam csak egy szóval is a tényt; im olvassa — vérzé beszédét, oda nyújtván Seraph ilenek ama végzetteljes illatos levelet. Seraphine mint préda után, úgy kapott a feléje tartott papír darabon, s szót sem szólva ült karszékébe s kibontván mohón olvasni kezdő a sűrűn írott sorokat. Arthur ez alatt irományai között keresgélt, zsebeit vizsgálta, mintha valamit elszórt vagy elfeledett volna, — s Dárdayné felé fordulva kérdé: — Megengedi-e a grófné, hogy egy perezre szobámba menjek, ott felejtem irományaim egyikét. — Tessék ! — hangzott a mogorva felelet. Kevéssel azután Dely Arthur visszatért s de nyilván az iró szobába, darab papirt tartva kezében állapodott meg az ajtó közelében, méltóságos állásban várván mig úrnője bevégzi a levél olvasását, melynek nem egy érdekesebb mondatát ismételve nézte át. Végre befejezvén vizsgálatát, s a levelet földre dobva, ezeket mondá a kék szemüveges nő gunyoros hangon . — Szerelmi vallomás a legédesebb kifejezésekben, melyek csak alkalom után áhítoznak , hogy oltár előtt valósuljon mind e szép álom. — Olvassa most asszonyom ezt, — vága közbe Dely a kezében lévő irónnal tele irt papír lappal kínálván meg felbőszült úrnőjét. Seraphine átvevén a levélkét, s annak rövid tartalmát átfutván, nos oly deritette arczkifejezéstől kisérve ereszté le karjait, mint mikor nagy felindulás vagy fáradtság után megnyugvás vagy pihenésnek adjuk át magunkat s Dely Arthur felé tartván rebegé : — Lehetséges e Arthur, csalódtam volna? — Ha a grófné egy perczre vissza tudja tartóztatni türelmetlenségét, mind azt jó szántamból elmondom, mit most mint bűnöstől csikart ki. — Lehet-e a szív s a szerelem rohamának gátat vetni Arthur? — lehet eelölni azt, mi önkénytelenül kedélyünk felszínére vergődik : ama féltékenységet, melylyel javainkat, legfőbb boldogságunkat őrizzük ? — Helyesen van-e fogalmazva a grófnéval közlött, ama eszelős levélre adandó válasz ? — Nem lehet férfiasabban elutasítani egy nő irántunk nyilvánuló szerelmét, — felesé Seraphine lelkesedéssel. — Szabad-e elküldenem, miután most a grófné itélőszéke elé bocsátottam ügyemet— Szabad, édes jó Arthur ! Ki mondhatná mindazt el, ami ezután történt ; annyi bizonyos , hogy a sötét fergeteget napfény, a harczot béke követte, — miután meggyőződött Seraphine, mi rövid s határozott szavakban utaltotta vissza Arthur, miss Eliza neki alkalmatlankodó szerelmi vallomásait, melyek — mint később hozzátéve — oly gyakran élesztik, a lehető legháladatlanabb irányban a miss Eliza féle korosabb hajadonokat. Ebéd felett jó kedv delité az együtt lévőket; a délutánt a Verandán töltötték; a lappangó Patkóról csak futólagosan emlékeztek meg; Ágnes szívesebb s előzékenyebb volt Dely iránt mint annak előtte; este felé Seraphine grófné kikocsikázott Dely Arthurral, Ágnes pedig várván Miklóst, a kastély közelében lévő vadgesztenye fák hősében keresett s talált menedéket. Ágnes alig töltött fél órát kedvencz helyén, mikor léptek zöreje voná magára figyelmét; hangosan feldobogó szívvel nézett körül, mintha közelgő vésztől tartana, mintha egy agyában megvillant sejtelem akarna teljesülni: midőn kis paraszt leányka állapodott meg előtte, kit mint liba s pulyka pásztornőt ismert s gyakran megajándékozott volt. A leányka zavartlan tekintett Ágnesre s levélkét nyújtván feléje mondá: — Egy ember adta nekem e levélkét, vinném el a nagyságos kiasszonynak, feleletet kér. — S kicsoda azon ember? — kérdé Ágnes némileg felindultan — kéregetőnek mondja magát, nem akar a kastélyban alkalmatlankodni. — Vagy úgy — felesé Ágnes, s felbontván a papir lapot, figyelemmel kezdé olvasni annak tartalmát. A levél igy hangzott-Édes Ágnes ! Bocsánatot e meghitt megszólításért, de miután az elitéltnek is meg van ada ama jog , elmondhatni az ítélet végrehajtása előtt kívánságait, — e kiváltsággal élve az egyszer magam is elmondom, mennyire sajnálom, hogy a sors megtagadta tőlem e megszólítás jogát. Midőn örökre búcsút mondok, legyen szabad újból ama kiváltságommal élve,egy kérdéssel fordulnom ahhoz, kit oly hőn szeretek s azon kéréssel : lenne szíves engem határozott válasz által, ha megnyugtatni nem is, de legalább vigasztalni. Nem rég tudom meg Dárday Miklós gróffal való uraságát ; hitelt kénytelen illelvén adni végrg is e valószínűtlennek tetsző hírnek, azt kérdem : saját akaratánál fogva mondott-e „igent“, vagy mások által jön e szó kimondására kényszerítve ? Feleletért esd Andor.“ Ágnes elolvasván e levelet, azon sietséggel, mely elfog, ahányszor kellemetlen dolgon akarunk keresztül esni, irónt keresett elő az asztalon elhelyezett szekrényéből, s e nehány szót írta a levél végére : „Saját akaratomnál fogva. Ágnes.“ Miután ez megtörtént, összebajtá a papírlapot s visszaadván azt a leánykának, mondá : — Vidd vissza s ne szólj senkinek. A leányka valószínűleg örült küldetése befejezésének, mert nagy sietséggel tűnt el a bokrok között, fölkeresendő megbízóját. Kevéssel azután érkezett meg Miklós gróf.— Ágnes eléje sietett s szívélyesen fogadta vőlegényét, ki azonnal el kezdé leírni mindazon újításokat s szépítéseket, melyek Dárdán folyamatban vannak. Ágnes figyelemmel hallgatta az elmondottakat, időről-időre egy helyeslő vagy javító észrevétel által szakítván félbe a talányszerű ember sztárját. Ez időtől fogva soha senki sem emlegette többé Patkót a guerillavezért, vagy a titkos kémet, s Ágnes megszüntetvén ékszerei belebbezését — most már elrablási gondoktól menekülten lejegeltethető szemeit a csillámló csecsebecséken. Mi különfélék a boldogságról való fogalmak. (Folytatása következik) A kir. m. természettudományi társulat. (Szakgyülés febr. 24-én.) (Sz) Luckcb Géza a vegytani tanszék segéde Schorn legújabb tapasztalatait közli az anilin színek megváltozását illetőleg. Ezen tudós ugyanis kérdeztetvén : miért szinte lenítik azon szappanok, melyek angol sodával készültek, az anilint; ezen körülmény okát abban találta, hogy az angol szoda kisebb nagyobb mennyiségű kénnatriumot tartalmaz, s erre egy új anilin-meghatározási módszert alapított, mely a következő : Kiszámittatik, mennyi kénnatrium szükséges arra nézve, hogy bizonyos mennyiségű anilint szintelenítsen ; s azután kénnatriumoldat készíttetik, mely valamely folyadékot, ha anilin szint tartalmaz, színétől megfosztani képes, mint ezt az értekező kísérletileg is kimutatta. Szabadföldi Mihály előadja az újabb időben keletkezett vitát a tüdőhólyagcsák hamvát illetőleg. A tüdő ugyanis nagy mennyiségű hólyagcsákból áll, melyekbe a belégzett levegő bejut; ezen hólyagcsák falaiban igen finom véredények vannak, melyek csinos redőzetet képeznek; belsejük azonban némelyek szerint még különös sejtekkel, úgynevezett hámsejtekkel van kibélelve, míg mások ezt tagadják. Az alkalmazott módszerek száma igen nagy, de a tárgy finom volta, az általuk nyert leleteket sehogysem képes igazolni. Ifjabb időben átalában a véredények közegeiben hámsejteket láttak, értekező azonban több okból magyarázza, miért nem lehet ezen leletet egészen szilárdnak mondani. A titkár bejelenti az érkezett folyóiratokat és leveleket. A múlt ülés jegyzőkönyve elolvastatván, az ülés befejeztetett.