A Hon, 1864. július (2. évfolyam, 148-174. szám)

1864-07-01 / 148. szám

PEST, JUNIUS 30. Politikai szemle. (II.) A nap nagy kérdése még mindig: váljon Angolország részt veend-e a hábo­rúban, Dán­ország jogai mellett, vagy szo­kás szerint cserben hagyja a dánokat is ? Ezen kérdésre nézve a felelet ép oly határozatlan lehet, mint pár nap előtt, midőn Russell és Palmerston lordok elő­terjesztéseket tettek a parliament két há­zának a schleswig-holsteini ügy állásáról, s egyelőre Angolország semlegességét je­lezték. A kérdést illetőleg azóta nem tör­tént lényeges változás, s most legfölebb­is aziránt értesülünk, hogy annak néhány nap alatt el kell dőlnie. Disraeli — az alsóházban a tory párt vezére — tegnap­előtt egy felirati indítványt jelentett be a háznak, a­melyben köszönet nyilvánit­­tatik a királynőnek a conferentia jegyző­könyvének előterjesztése végett egy­szersmind sajnálat fejeztetik ki a­miatt, hogy a conferencia eredménytelen ma­radt, a kormány képtelen volt Dánor­szág épségét megóvni, Angolország eu­rópai befolyását gyengítette, s ez által megcsökkente a békebiztosítékokat is. Disraeli ezen indítványa hétfőre van be­jelentve, következőleg az még csak jövő héten lehet vita tárgya. A „Times“ a azt mondja, hogy a toryk különben már ma megkezdenék a harczot Palmerston- Russell minisztériuma ellen,s az a jövő hét közepéig fog tartani. Elég az, hogy a harcz vagy e héten vagy a jövő héten okvetlen ki­tör, s az — az előzmények után következ­tetve — egy a legnevezetesb lesz Angolor­szág parliamenti történetében. A toryk már tegnapelőtt elenzéki gyűlést tartot­tak, a­melyben 231 követ, vett részt. De Derby is kijelentette — fogásból-e vagy nem ? — nem tudjuk eldönteni, hogy a toryknak nem szabad magukat háború­­politikára kötelezniök. Palmerston kabinetjének állása minden­esetre nagyon válságos, s mint már egyik közelebbi számunkban fölfejtettük nem épen annyira a toryk pártharcra, mint a kebelében dúló meghasonlás és főként a királynőnek a külpolitikára követelt be­folyása miatt. A minisztériumban a többség ellene van Palmerston lord harczias poli­­tikájának, s épen Russell lord ellenkező né­zetben van vele, a „Morning Post“ nyilat­kozata szerint. A királynő, ki férje halála óta tudomás szerint kedélybeteg, semmit sem akar tudni, Németország iránti ro­­konszenvből, semmi demons­­ratioról, an­nál kevésbbé háborúról, s érzületét ki­tüntetendő, a Buckingham palotában kö­zelebbről tartott elfogadás alkalmával, egy porosz rend nagy szalagjával ékítve jelent meg , a­mi által az angol aristocratákat Sőt , hogy az is nagyon megbántotta. ingerültségét fokozza, kisebb fiát, Arthur herczeget, Berlin­be küldte, rokonszenvének kifejezése vé­gett. Elvitázhatlan tény, hogy Victo­ria királynő fölingerelte ezen eljárása ál­tal nem csak a népet, hanem a magas aristo­­cratiát is,mely minden loyalitása mellett ré­­szint szánalommal részint boszankodással tekint a királyi trón felé.Ily viszonyok közt — ismételjük — Palmerston lord kabi­netje sem egy­könnyen határozhatja el magát harczias politikára, s minden lé­pést, melyet Dánország érdekében tesz, óvatosan kell megfontolnia. Párisból azt írják, hogy III. Napóleon császár érde­kelve van a whig kabinet sorsa iránt, és — állítólag — sajnálattal szemlélné annak bukását, mert Francziaország utol­jára is könnyebben érthet­­ egyet a whi­­gekkel, mint a'tor'ykkal.­­­­ ■ A­mi Francziaország magatartását illeti, az eddigi tudósítások szerint sem­mit sem változott. Francziaország részre­­hajlatlan szemlélője az eseményeknek,kész azonban minden eshetőségre , ha euró­pai nagy­hatalmi állása s becsülete valamikép érdekelve lennének a to­vábbi bonyodalmak által. Hir szerint Francziaország nem idegenkednék Angol­­ország oldala mellett harczolni, ha végre kénytelen lesz kivonni kardját hüvelyé­ből, de ezt csak akkor tenné,ha Angolor­szág komoly háborút akar, s legalább is 30,000 ember angol áll a zuávok szár­nyán. Olaszország hasonlóképen sem­leges néző marad mindaddig, míg Fran­cziaország nem fog mozdulni. Az Oldenburgi ház, mint trónkövetelő Schleswig-Holsteinban, már a herczegségek különválasztását Dániától semmi sem gátolja, s igy minden jog az olden­burgi nagyherczegre szállott, s a nagyherczegi kormány arra van hivatva, hogy a herszegsé­­gek függet­lenségét s Németország békéjét Dá­niával helyreállítsa. A nagyherczegi kormány föntartja magának azon jogot, hogy Schleswig- Holstein birtokára vonatkozó örökösödési igé­nyeit a szövetséggyülés előtt igazolja, s tiltako­zik minden következmény ellen, mely Frigyes augustenburgi herczeg érdekében a szövetség­­gyűlésben netán előtűnnék.“ — Az orosz czár irata, melyre a fölebbi okmányban hivatkozás történik, igy hangzik : „Kedves testvér és rokon! Megragadom ezen alkalmat, s kir. magasságod előtt nyíltan ismét­lem, hogy én a brit felségének udvaránál meg­hatalmazott követemnek a conferentia jun. 2-án tartott ülésében előterjesztett nyilatkozatát min­den pontban megerősítsem. A nyilatkozat értel­me, hogy én azon kívánságtól vezettetve, hogy a­mennyiben tőlem függ, a béke helyreállítását Németország és Dánia között megkönnyebbitsem, saját öröködési jogaimat, Holstein és Schles­­wigben önre mint a Holstein-Gottorp ház idősb ágának fejére átruházom, miután e jogaimat a máj. 24 (jun. 5)-ről szóló varsói jegyzőkönyv­ben föntartám, s e jogok az 1852-ki londoni szerződés lényeges pontjainak elenyészése után reám szállottak. Mihelyt visszatértem államaim területére, ön számára a kellő formaságokkal ellátott okmányt küldendők. Kérem kir. magas­­ságodat fogadja nagyrabecsülésem és változat­lan hajlandóságom újabb bizonyitványát, ma­radván királyi magasságodnak jó testvére és rokona. Kissingen 7/19 jun. 1864. Sándor. -------Ily körülmények között az Oldenburgi nhg levele, melyet még a múlt évben nov 20 án, tehát VII. Frigyes dán király halála után né­hány nappal Augustenburg Frigyes herczeghez intézett, a midőn ez proclamatióját kibocsátá , kettős érdekkel bírhat. E levél lényeges része így hangzik : „Kettőnk között Schleswig-Holstrinnak Dá­nia iránti viszonyai tekintetében nézet­különb­ség nem létezik; tehát egyetértünk abban, hogy IX. Keresztély dán király a herczegségek trón­ját el nem foglalhatja. Magam is tiltakoztam trónralépése ellen. Előttem is csak bitorlásnak mutatkozik Keresztély király kormánya a her­­czegségekben, s ezt Németország nem tűrheti, s épen e­­n okból indítványoztam a szövetségi gyűlésben, hogy ama birtokok sequestrum alá vétessenek. „A­mi azonban az ön és az én házam jogait illeti, fájdalom, kénytelenihtetem nyíltan ki­mondani, hogy nézeteim az önétől, kedves ro­kon, messzire eltérnek. Én személyesen nem nyilatkozhatom erről szabadon, mert én mint tagja a gottorpi ház ifjabb ágának, a jelen pil­lanatban az örökségre joggal nem bírok, s csak esetleges öröködési igényeim vannak, melyek­nek valósulása, tekintve a gottorpi örökösödési rendet, csak a messzejövőben történhetik. „Ellenben ön is tudja, hogy idvezült Miklós császár, a varsói jegyzőkönyv és londoni szer­ződés aláírásakor, azon jognézettel vezettetett, hogy a most bekövetkezett esetre,az örökösödési jog a herczegségekben a gottorpi idősb ág első­­szüllöttére száll, s ezen nézet véleményem sze­rint teljesen igazolva is van. Tehát részemről lehessen pártolni azon igénykeresetet, melyet ön, kedves rokon, az öröködésre nézve, előter­jeszt. Saját magam meggyőződése ellen kelle­ne tennem, s azon kötelességeimet sérteném meg, melyekkel, mint a gottorp ház tagja, csa­ládi viszonyaimnál fogva, az orosz czár irányá­ban viseltetni tartozom. Ezen rövid észrevételekből meg fog ön győ­ződhetni, hogy követemet a szövetséggyűlésben nem utasíthatom oda, hogy ennek igényeit elismerje.“ — Megemlítjük végre, hogy a berlini „Na­tional Ztg“ szerint Wasa herczeg, mint a got­­torpi-ház közép ágának képviselője, esetleges igényeiről a herczegségek trónjára, szintén le­mondott az oldenburgi nagyherczeg javára. TÁRCZA. Mire megvénülünk. Regény. Irta Jókai Mór. I. Dezső naplója. Én voltam akád­ tiz éves, a bátyám, Loránd, tizenhat éves , édes­anyánk még fiatal volt, és apánk bizonyosan tudom, hogy nem volt több harminczhat évesnél. Nagyanyánk, apám anyja, szinte ott lakott velünk , és volt akkor hatvan éves. Szép fürű­ fehér haja volt, tiszta fehér, mint a hó. Gyermekkoromban sokat gondolkoz­tam rajta, milyen nagyon szerethetik az angya­lok azokat a­kiknek ilyen szép fehérre mossák a hajukat, akkor még azt hittem, hogy az ember­nek a sok örömtől lesz fehér a haja. Az igaz, hogy nem is volt semmi bánatunk, egész családunknál bizonyos titkos egyetértés látszott szerződésileg megalapítva lenni, mely szerint mindenki kötelezte magát a többieknek lehető legtöbb örömet s lehető legkevesebb bá­natot okozni. Soha sem hallottam, hogy valaha pörölt volna valaki a házunknál. Soha sem láttam duzzogó arczot, tegnapról mára eltett haragot, szemrehányó tekintetet semmi viszonylatbanj anyám, nagyanyám, apám, bátyám és én, úgy éltünk, mint a­kik egymás gondolatát is értik. Hogy az igazat megvalljam, mégis legjob­ban szerettem az egész családunkban a bátyá­mat. Ez, természetesen, nem annyit tesz, hogy kétségbe ejtett volna az a kérdés, hogy ha meg kellene a négy közül háromtól válnom, s csak egyet tarthatnék meg magamnak, melyiket vá­lasztanám , hanem ha úgy mind együtt marad­hatunk szépen a végtelen, kigondolhatlan időkig, hogy soha közülünk senki meg ne haljon, hát akkor csak a bátyámmal szerettem volna min­dig együtt járni. Olyan jó is volt hozzám. Kicsiny, porban ját­szó gyerek koromban már ő fogta a kezem, hogy el ne essem; ő játszott velem gyermekjá­tékokat, mik­or nem mulattatták csak engemet; tőle tanultam az ábécze legelső betűit játszva megismerni; vele jártam fel a kis városi isko­lába, hol ő már nagy diák volt; s ha őt koráb­ban haza ereszték a leczkéről, megvárt az is­kola udvarán, hogy egyedül ne menjek haza. Mikor ráért, nekem játékszereket­­ faragott, raj­zolt, épített, ragasztott, minden képzelhető anyagból; mintha egyébre sem volna gondja, mist nekem örömöt szerezni. Ha csinyt tettem, (f) A szövetséggyülés jun. 24 -i ülésében az oldenburgi követ, kormánya nevében következő nyilatkozatott adott be. „A magas szövetséggyülés, a londoni con­­ferentián meghatalmazott képviselője által már értesittetett azon nyilatkozat felöl, melyet a császári orosz képviselő a conferentia jun. 2-ki ülésében előterjesztett, s mely nyilatkozat értel­mében ő felsége az orosz császár a béke helyreál­lításának könnyebbsége végett, mint az idősb gottorpi ág feje, a londoni szerződések elenyész­te után, jogairól, miket ily esetre az 1851 -i var­sói jegyzőkönyvben föntartott, okir. magasságá­nak az Oldenburgi nagyherczegnek,javára lemon­dott. Ezen nyilatkozatot ő felsége, Sándor czár, Kissingenben, jun. 19-kén kelt iratában, melyet a nagyherczegi kormányhoz intézett, megerő­­sité, s ez okmány másolata mellékletben ezen­nel átnyujtatik. Éretten fontolóra vevén a schles­­wig-holsteini ügyek állását, s a közös német haza valódi érdekeit, ő királyi magassága, a nagyherczeg, az orosz császár ő felségétől fel­vett magas czél értelmében, a londoni szer­­ződés elenyészte után , az idősb gottorpi háztól ezen örökösödési jog átruházását kö­szönettel fogadta. A midőn a nagyherczegi kormány ezen tényt bejelenti, nem fog sem­mit elmulasztani , a mi a gottorpi ház if­jabb ága fejének, Péter oldenburgi herczeg jo­gainak érvényesitését Holsteinban s a vele el­­választhatlanul összekötött Schleswigben, elő­mozdítaná. A schleswig-holsteini ház egy másik ága jogainak kérdéséb­en, boldogult VII. Fri­gyes dán király halála óta, a nagyherczegi kor­mánynak nem volt alkalma ellenmondani, s ezt csak Németország s a herczegségek érdekében tette. Ugyanezen érdekeknél fogva, tovább is feladatának tekintendi a gottorpi ház külön ágainak jogait védelmezni, miután ezen örökö­södési igény a londoni szerződés és varsói jegy­zőkönyv kötelességei alól felszabadult, s most nem árult be, ha kisült rám, mentett, sokat ma­gára is vállalt. Minden gyerek elkényeszi), dur­­czás nyűgös lesz, ha látja, hogy nagyon szere­tik; én is az voltam. S ő minden roszalkodáso­mat tűrte, csendes vérrel; soha vissza nem ütött, pe­dig én hányszor megtéptem ; hanem ha valami rósz cseléd, vagy pákosztos iskolasuhancz meg­­rikatott, a mi nálam könnyen állt, akkor harag­ba jött, és nem kimért senkit. Iszonyú erős volt. Én nem hittem, hogy a városban legyen nálá­nál erősebb ember. Iskolatársai rettegtek öklé­től, s nem mertek vele kikötni soha, pedig nem látszott valami izmosnak ; inkább karcsú volt, és arcza gyöngéd volt, mint egy leánynak. Még most is csak­­ róla tudok beszélni! Ott hagytam el, hogy a mi családunk igen boldog volt. Szükséget nem szenvedtünk , szép házunk volt, kényelmünk ott bent, a cseléd is jól lakott nálunk, s ha ruhánk szakadt, újat kaptunk he­lyette; s hogy jó barátaink is voltak, azt min­den névnap alkalmával tapasztalhattam, mikor zengett a házunk az ismerősök jó kedvétől, s hogy a városban tiszteltek bennünket, azt lát­hattam abból, hogy, mikor apámmal végig men­tünk az utczán, minden ember köszönt, a­mire én akkor nagyon sokat adtam. Apám igen komoly férfi volt; csendes, kevés beszédű ember. Halovány arcza volt, hosszú, fekete bajusza és sűrű szemöldei. Ha egyszer egyszer összehúzta azokat a szemvldéit, meg le­hetett rettenni tőle, hanem neki gondja volt rá, hogy senki se rettegjen tőle : esztendőben egy­szer ha történt az, hogy valakire haragosan nézett. Hanem jó kedvűnek sem láttam soha. Mikor a legvidámabb lakomák voltak is nálunk, vendégeink hahotával nevettek egy egy vidám ötleten, ő pedig úgy ült ott az asztal végén, mint a­ki nem is hallotta azt. Ha édes­anyánk nyájasan vállára borult, ha bátyám megcsó­kolta arczát, ha én ölében ténferegtem, s kérde­zősködtem, ahogy gyermekek szöktek, megfe­­lelhetetlen tár­gyakról, olyankor szép méla sze­mei oly kimondhatatlan szeretettel sugárzottak, oly bűbájos édesség áradt azokból alá; de mo­solygás az sem volt, soha, meg nem nevettete­tt senki. Nem is volt az az ember, a­kinek, ha a bor, vagy a jókedv megoldja nyelvét, akkor bőbe­szédű lesz, elmond mindent, a­mi a szívén van ; beszél jövőről, múltról, igér, fenyeget, dicsek­szik ; neki nem voltak fölösleges szavai. És még valaki volt ilyen komoly a csalá­dunkban, a nagyanyám , ő is épen ily hallga­tag volt, ő is épen igy őrizkedett sürü szemöl­­deit összevonni, pedig azok már akkor fehérek voltak, épen igy őrizkedett haragos szót kiej­teni , és épen igy nem tudott nevetni, mosolyog­ni, hanem a helyett sokszor vettem észre, hogy szemet sí.­ent­elen apámat kisérik; asztalnál szün­­t­­ télen az ő arczán függnek; és néha az a gyer­mekes gondolatom támadt, hogy apám talán azért viseli magát olyan komolyan, mert tudja, hogy az édes­anyja nézi. Ha aztán véletlenül szemeik összetalálkoztak, úgy látszott, mintha kitalálták volna egymás gondolatát, valami régi-régi eltemetett gondo­latot, a mit ők együtt őriznek, s gyakran lát­tam, hogy öreg anyám fölkelt néha örök kötése mellől, s mikor apám úgy elmerengve ült közöt­tük, s alig vette észre, hogy anyám, bátyám és én mellette vagyunk, hizelgünk és alkalmatlan­kodunk neki; nagyanyám­ megcsókolá homlo­kát, mire apám hirtelen más arczot látszott ölteni, nyájasabb lett, beszélgetni kezdett ve­lünk , mire aztán nagyanyám újra megcsókolá, s visszatért kötéséhez. Erre én mind most, csak most emlékezem vissza, akkor nem találtam benne semmi külö­nöset. Egy este mindnyájunkat meglepett az, hogy apánknak szokatlanul jó kedve volt. Mindnyájunkhoz igen gyöngéd, nyájas volt, a­nyánkat többször megcsókolta, Loránddal so­káig elbeszélgetett, kikérdező tanulmányaiból, közlötte vele, a­mit még az hiányosan tudott; engemet lábához ültetett, s fejemet simogatta: kérdéseket intézett hozzám latinul, s megdi­csért, hogy azokra helyesen tudtam felelni; édes anyánkat többször megcsókolá, s vacsora múl­tával vidám történetkéket mesélt a régi idők­ből, s mikor azokon elkezdtünk nevetni, ő is velünk nevetett. Olyan jól esett nekem, hogy egyszer valahára apámat nevetni láttam. Olyan új volt ez rám nézve, hogy szinte reszkettem bele az örömtől. Csak öreg anyánk maradt komolyan. Mentül derültebb arcza lett apámnak, az ő fehér szem­öldei annál jobban összehuzódtak; szemeit soha egy perezre is le nem vette apám arczáról, s valahányszor az vidám, derült arczával felé tekintett, nagyanyám mindig fázósan össze­­borzadt. (Folytatása következik.) A magyar kir. tudomány-egyetemnek jutalomtételei 1864-ben. I. A hittudományi karói. 1. Demonstretur generatim authentia quatuor Evangeliorum ; nomiuatim verő : an verba Pa­­piae apud Eusebium (His. Eccl. L. III. c. 40. ed. Scapbusian. 1861.) „Mat-Oaiog név ovv 'Eßgccidi äial 'y.Ttp rá loyia avviyccixpato, riQ/xiivsvffs öé avToc mg t)v dwarog ixacTog11 — causam subministrent suspicandi, a S. Matthaeo tantum loyia seu sen­te atias scriptas fuisse, et eas expositas fuissepro * vario interpretum modulo,et sic reliqua in eins Az angol sajtó nyilatkozatai a háborúról. Az angol körökben, kivétel nélkül mindenütt feszült kíváncsisággal lesik a minisztérium kö­zelebbi magatartását. Mindenfelé harczi hírek vannak elterjesztve, s a kereskedelmi világ né­mileg fel is hagyta magát azok által riasztatni. Hanem a hírlapok nagyobb része mérsékeltebb irányt követ ítéleteiben s jövendöléseiben, mint ezelőtt huzamos ideig követe. Még a „Post“ is, melynek pedig kedvencz fegyvere volt a len­gyelországi s más helyeken kitörendő forradal­makkal fenyegetőzés, mellőzi a nemzetiségeket, a mióta a válság oly komoly alakot öltött. Most minden gondját arra fordítja, hogy Palmerston lord állását rendületlennek s megingathatlan­­nak tüntesse fel az ország előtt. Ezen nyomoru háborút — mind a „Post“ szombati számában — a félelem és nagyravá­­gyás idézték elő. Poroszország, hogy otthon ki­vághassa magát zavart helyzetéből, kardot rán­tott és Ausztriát is magával vonszolta egész az európai örvény széléig. Azon erőt, mely a gyön­ge hatalmat elnyomó, igazi erővel bíró hatalom visszaverte volna. 0­zigének kormányát nem lehet semmiféle zajütés álta­l erőszakolni, és semmiféle párt fenyegetései nem fogják azt el­tántorítani a mellőzhetlen kötelesség ösvényé­ről. Azt mondják, hogy a hétfőre ígért minisz­teri előterjesztés harczias leend. Mi ellenben úgy hisszük, hogy szilárdan, határozottan, de mérsékelten fogja az kifejezni az ország érzel­meit. Az meglehetősen valószínű, hogy kényte­lenek leszünk résztvenni azon háborúban, me­lyet alkudozások útján iparkodtunk kibékíteni. De hát fél-e Angolország a háborútól ? vagy ta­lán nincsen hozzá kellőleg felkészülve ? Talán korhadtak hajóink, rozsdásak fegyvereink? vagy elrémülü­nk a harczi kürt riadalmától ? Ta­lán kihalt a nemzet bátorsága ? Két nap múlva látni fogjuk, mennyire alaptalanok ezen aggo­dalmak. A „Daily telegraph“ azt mondja, hogy a to­­ryknak a minisztérium egyetlen egy tagja ellen kellene csak bizalmatlansági szavazatot indít­­ványozniok. Ez az egy tag Russell gróf. Palmerston ez esetben kénytelen lenne collegá­­ját védelmezni, s vele együtt állana meg, vagy elbuknék ő is. Valószínű, hogy kedden nagy co­servativ meeting fog rendeztetni, haditanács­kozás végett. Hanem az ország — mond a „D. Tel.“ hajlandóbb a békéhez, ha becsülettel bé­kében lehet maradni, s így valószínű, hogy Pál merszonnal fog tartani. Még az alsóházban is gyarapodásnak indult a békés hangulat. Azt gondoljuk tehát, hogy egy kerek többség meg­­erősítendi azon helyeslést, melyben az ország a kabinet békítő törekvéseit részesíti, s habár meg is buktak azok, mindamellett mégis ki fogja je­lenteni, miszerint Nagybritannia érdekei jó ke­zekben lesznek ezentúl is, ha azokban hagyatnak, amelyekben most vannak. Ha Derby 1. kikiáltja a háborút s magát generalissimusnak kinevezi, úgy his­szük,még mielőtt csatába mehetett volna, már meg lesz verve. Ha mindazáltal ez a Derby szárnyai alatt választott s az ország ja­vát előmozdítani oly kevéssé hivatott parlia­ment ismét a reactionak nyújtaná segédkezét; ez esetre fölteszszük a szabadelvű miniszterel­nökről, hogy a választottaktól a választókhoz fog fölebbezni. A conservativ „He­a­d“ már nem Németor­szág ellen, hanem a kabinet ellen visel háborút. Pártfeleivel mindenkép el akarja hitetni, hogy a győzelem bizonyos. Újra meg újra elősorolja Russell gr. hibáinak és bűneinek lajstromát; ki­mutatja, hogy milyen könnyű lett volna azokat a hibákat elkerülni, le kérdi, hogy mi tartóz­tatható vissza Angolország külügyminiszterét a dán kérdésben ugyanazon elővigyázatos visszatartózkodástól, melyet Franczia- és Orosz­ország követtek ? A legkirívóbb színei kel ecse­teli azt a lealáz­tatást, melybe Angolország a külföld előtt sülyedt s kiemeli, hogy a conferen­tia hajótörése a minisztérium elitéltetését fog­lalja magában. A miniszterek maguk kívánták, hogy a conferentia gyümölcsei szerint ítéltesse­nek meg. A parliament azon feltétel alatt hagy­ta szabadon kezeiket a dán ügyben, hogy a con­ferentia eredménye szerint mérlegeltessék poli­tikájuknak czélszerűsége vagy helytelensége. S ha egy minisztérium még ilyen szerencsétlen ítélet után is megtarthatná kezében a kormányt, akkor a parliament nem egyéb üres zérusnál, akkor nincs többé értelme a miniszteri felelőség­nek, s jobb volna minden tartózkodás nélkül nyíltan életbe léptetni az absolutismust. A „Spectator“ következetesen folytatja vész­harangozását Németország ellen. „Ha — úgy­mond — a háború helyhezkötése alatt azt kel­lene érteni, hogy csupán a dán szigetek védel­­mezendők, a herczegség Poroszországnak bir­tokul hagyandó, Jüttland pedig feldúlandó, ak­kor tiltakozunk olyan politika ellen, a­mely minden megfelelő czél nélkül, hasztalanul fel­áldozza Európa békéjét A szigetek védelmezé­­se Dániát nem menti meg, mert Jüttland és Schleswig nélkül nem állam az többé. Az angol kormánynak csak ez lehet harczi jelszava: Sza­bad Dánia egész a Sshley vonalig! Ilyen ezéi­ért nagy és nagyszerűen viselt háborút vívni tisztességes és czélravezető vállalkozás. Ezzel ellenkezőleg a legtöbb lap a háborút helyhez kötöttnek kívánja. Az „Economist“ azt hiszi, hogy Lajos Napo­leon, bár­mennyire segélyezi a közönyösséget, oly háború esetére, melyben Angolország is részt venne, majd csak még­is felfedezné a ma­ga saját érdekét, s hihető, hogy ellenségesen fogna fellépni Am­etria ellen, ami az angol kor­mányt úgy is sokáig tartó zavarba ejthetné.Ezen , még más tekinteteknél fogva, az „Economist“ elkerülhetlenül szükségesnek tartja, hogy a háború, ha csakugyan kitörne, helyhez köttes­sék. Ismétli azon már kifejezett nézetét, misze­rint Angolország a legvégső esetben is csak a tulajdonképeni Dániáért s nem német birtokai­ért viselhetne háborút. A „Saturday review“-et kissé boszantja Poroszország fenbéjázó fellé­pése, különben követi régi nézeteit s szokott modorát. „Németország ellen — úgymond — háborút viselni ellenkeznék Angolország hagyo­mányos politikájával, s nem is hozna semmi anyagi hasznot. A Dániába betörés még nem olyan kihívás mint az volt, midőn Francziaor­­szág Spanyolországot megszállatá Angouleme bg által, s később mégis helyeselte a közvéle­mény az akkori minisztérium szenvedőleges ma­gatartását. Egy nagyhatalom tartós befolyását csak ideig óráig csorbíthatja politikájának fél­­reértetése. Jelentősége pénz­viszonyaitól, lakos­ságának harczképességétől s politikai szerveze­tétől függ, amely szükség esetében a nemzet összes erejét a kormány rendelkezése alá he­lyezi. A continensi államférfiak nagyon jól tud­ják, hogy Angolország politikája sem nem je­len,sem okozni nem fog anyagi erőbeli hiányt. — „A „Weekly Degrath“ nagyon csörteti a kardot, s kereken kimondja, hogy a „Globe“ tegnapi nyilatkozatai nagyon megdöbbentették. A dán birodalmi gyűlés megnyitása. éf A dán birodalmi gyűlés, a novemb. 18-ki alkotmány értelme szerint jan. 25-én ült össze először,de csonkán,miután Schlesvig csak az Al­­senről választottak , néhány a király által ki­nevezett egyén által van képviselve benne s ez­épen a legválságosabb pillanatban történt, miu­tán már másnap, 26-án — mint a tudósítások bizonyítják — az egy időre nyugvó fegyverek újból dörögtek. Evangelio esse mythos, primo adhuc seculo iis adieetos ? Quid porro sentiendum de Evangelii S. Ioannis a reliquorum Evangeliorum diverso argumento ? An scholae cuiusdam Asiaticae ali­quot, et quale, vestigium, et an ex eadem doe­­trina S. Ioannis derivari possit ? Jutalma a Pasquich-alapból száz forint. 2. Quae sunt principia catholica circa relatio­­nem fidei et scientiae ? Jutalma a Dercsik-alapitványból huszonöt forint. II. A jog- és államtudományi karéi­ 3. Mily irányelvekkel találkozunk hazai ország­­gyű­léseink működésében és törvényeinkben a közgazdasági elvek és intézményekre vonatko­zólag, különösen a XVIII. század kezdetétől ? Jutalma a Schwartner - alapítványból száz­­nyolczvan forint. (Quae principia occurrunt in legibus ac per­­tractationibus Regni intuitu normarum et insti­­tutorum oeconomiae politicae, signanter ab exordio seculi XVIII-vi ? Praemium optimi laboris efundatione Schwart­­neri CLXXX floreni.) Minő állásuk volt a római államban a praeto­­roknak a törvénykezés terén, miképen használ­ták fel azt a polgári jog fejlesztésére, és e rész­beni működésüknek mily hatásuk volt a régi jogrendszer megváltoztatására ? Jutalma a Pasquich-alapból hetvenöt forint. 5. Soroltassanak elő azon mozzanatok, melyek hazánk bányászatára fejlesztő vagy zsibbasztó befolyással vannak, és tü­ntettessék fel, sta­tisticai adatok alapján: mily haladás vagy ha­nyatlás mutatkozik újabban bányamivelésü­nk egyes ágaiban ? Jutalma a Pasquich alapból hetvenöt forint. III. Az orvosi karéi. 6. Állittassék elő két,a boncztani intézet javára vis­szamaradó készítményben: 1. a verőczéki edényrendszer; és 2. a IX., X., XI. és XII-dik agyideg, elágázásaikkal. Megkivántatik egyszersmind, hogy a pályá­zók, dolgozataikra vonatkozólag írásbeli érte­kezést is mutassanak be, melyben az előállított készítmények kimerítő és alapos leírását és a fenforgó viszonyok tudományos fejtegetését elő­adják. Jutalma a Pasquich-alapból ötven forint­ 7. A köthártyalob alakjai, kórhatározása és gyógymódja, tekintettel az egyetemi kórodában tett észleletekre. Jutalma a Pasquich-alapból ötven forint. 8. Kívántatik : kórbonczi eljárás az előadásokon előforduló eseteknél, és ezeknek tudományos fejtegetése írott értekezésben. Jutalma a Pasquich-alapból ötven forint. IV. A bölcsészeti karéj. 9. Collectis Homeri Uiadis versibus, in quibus vocabula: ^pvyrj, (fQÍng, &vfióg, fievocT, vovg, eí'dcolof reperiuntur, exponatur doctrina Homerica de anima humana, vulgo Fsychologia Homeriea. Jutalma a Pasquich-alapból ötven forint. 10. Adassanak elő a hévnek kútforrásai; minde­gyiknél lehetőleg érthetővé téve a hévnek kelet­kezési okát és módját. Jutalma a Pasquich-alapból ötven forint. 11. Iratsék le valamely vidék ásvány-és földtani tekintetben. A gyűjtött ásvány-, kőzet és kövü­letpéldányok a pályamunkákhoz mellékeltes­senek. Jutalma a Pasquich-alapból ötven forint. 4. Pályázási szabályok: 1. A 3. szám alatti jutalomtétel kivételével, melyért bárki versenyezhet, a többiekre csak pesti egyetemi hallgatók pályázhatnak. 2. Az 1. 2. és 9. sz. alatti jutalomtételekért csak latin nyelven pályázhatni; a 3. szám alat­tira latin, vagy magyar, vagy német, vagy fran­czia nyelven; a többiekre egyedül magyar nyelven. 3. Valamennyi pályairatok beadásának határ­napja, melyen túl munka nem fogadtatik el, 1865. mártius 31-dike. A jutalmak 1865. junius 25-dikén, mint a kir. egyetem ujjáalakittatásá­­nak évfordulati napján, adatnak ki az egyetem ünnepélyes közülésében. Beadott pályaművek a pályázat elintézése előtt vissza nem adatnak. 4. A pályairatok negyedrétben, tisztán (a 3. számú jutalomtételre készülök idegen kézzel is) írva, lapszámozva, kötve legyenek. 5. A szerző nevét és állását, illetőleg egye­temi tanszakát tartalmazó pecsétes levélen ugyanazon jelige álljon, mely a pályamű homlo­kán olvasható. Álnevű pályaművek nem díjaz­­tatnak. 6. A jutalom a viszonylag legjobb munkának csak azon esetben adatik ki, ha az magában véve is díjra méltónak találtatik. Egyszerű for­dítások vagy plágiumok a pályázásból kizárvák. 7. A pályairatok a szerzőé maradnak; azok kéziratai az illető kar levéltárában eltétetnek. Pesten, junius 25. 1864. M. kir. egyetemi iroda.

Next